Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) január-június • 1-64. szám

1905-05-04 / 47. szám

Munkások ünnepe. A tavasz teljes pompájában köszön tött be május elseje: a természet föltámadásának ujjongó dátuma, a természet és az ember őserejónek virradata, amikor a nagy világon, mindenfelé, ahol munkás emberek vannak, felhangzott a Marseillaise. A munkások forradalmi dala mely hirdetője az uj világ anyagi ós eszmei hadjáratának. A forradalmi dal, mely a feslő akácvirágok és orgonafürtők illatos levegőjében zsongva hirdeti, hogy uj világot élünk, uj korszak előtt áll az emberiség, amikor le kell tűnni a farizeusoknak, a hipokritáknak, akik nem látják az időt. Ez a forradalmi dal zsongva hirdeti, hogy örökélő szent jogaival tudatára ébredt a nép, amelynek föltámadásától nem kell félni, zsongva hirdeti, hogy ennek az uj korszaknak el kell jönnie, amint hogy el fog jönni és diadalmason fogja átvenni uralmát a világ felett. És május hajnalán, a természeti őserők szárnybontásának zsongó mámorában kedves volt mindenki előtt e . dal, a munka dala, amelyet mindenki, akit kishitűsége el nem hagyott, nem harci üzenetnek érzett, hanem mint az emberiség jobb jövőjének szárnyaló zenéjét. Fölhangzott Csabán is a Marseillaise. Csöndesen, méltóságosan, amilyen volt a csabai munkások májusi ünnepe, amelyek lefolyásáról az alábbi tudósítást adjuk: A csabai munkások májusi ünnepe két részre oszlik. Az egyik délelőtt a másik délután folyt le, a legnagyobb rendben. . . Délelőtt a nemzetközi szociáldemokrata elveket valló mnnkások ünnepe volt. Impozáns számban, mintegy d-4 ezer ember, tulnyomólag ipariés gyári munkás gyülekezett össze hétfőn reggel a dohánybeváltó előtti Szikes térségen, ahonnan a legpéldásabb rendben vonultak a Yasut-utcán, Főtéren és gyulai uton át a vásártérre, ahol gyűlés volt, amelyet Gyurkó János komives nyitott meg. Á gyűlés ezután elnökének S á v o 11 János asztalost és jegyzőjének P a t a j György kőmivest választotta meg. , .. ,. Az alkalmi beszédet a kozponti szervezet kiküldötte, K r á 1 i k Ferencz tartotta, aki a nap jelentőségének méltatása után hosszasabban szólott a szervezkedés módjairól, annak céljáról és hasznáról, az általános választói jogról és végül kitartásra buzdította az elvtársakat. Több szónok nem lévén, a gyűlés a legnagyobb rendben feloszlott. A délután az újjászervezett szociáldemokraták ünnepe volt. Szintén a vásártéren folyt le, ahová a népegylet elöl vonultak ki nagy tömegben. A néphez itt elsőnek Á c h i m L. András képviselő szólott. Beszédének bevezető részével, amely vád volt a szocialista vezérek és a szocialisták széthúzása miatt, lapunk vezető cikkében szólunk. Majd a gazdák és munkás közti viszonyt fejtegette hosszasabban. Szerinte a kisemberek munkájának azért nincs eredménye, mert a sok milliós vállalkozásokat a nagy tőkéknek juttatják, s mig a szolgáltatás eljut a szegényeb néposztályokig annak alig jut valami. Speciál szólva a csabai gazdasági munkásokról, hangsúlyozta, hogy azok szivesebben állanak uradalmak szolgálatába, mint gazdákhoz, még kevesebb bérért is, aminek okát abban látja, hogy gazda ós cseléd nem értik meg egymást. A munkásnak joga van követelni annyit, amennyi életfentartására okvetlenül szükséges. Az uradalmakba a fentemiitett ok miatt kisebb bérért is elszegődnek a munkások, akik olcsó munkájukkal is a nagy tőkét gazdagítják. A munkás követeibet tisztes ellátást, de a kis gazdákhoz azért nem áll szolgálatába, mert azok még a cseléd élelmezésén is takarékoskodnak. Hangoztatta azután a progresszív adó szükségét. A fokozatos adó életbeléptetését szükségesebbnek tartja a magyar vezényleti nyelvnél, bár nem engedi senki által se kétségbevonni hazafiságát. Szólott a választói jog kiterjesztéséről, amelynek során felemiitette, hogy a csabai központi választmány 300 szavazót törölt a választók névsorából. (Közbekiáltások : Nem engedjük !) A polgárok választói jogát azért nyirbálták meg, hogy szerinte 1500 lágy ágyú közül könnyebben vásárolhassanak voksot. A nemzeti hadsereg felállítását óhajtja, de csak ugy, ha garanciát lát arranézve, hogy a hadsereg minden szükségletét a magyar ipar utján szerzik be ós magyar parancsnokokat állítsanak a hadsereg élére. Szólt azután a november 18-iki ós december 13-iki eseményekről, a választásokról, azok eredményéről, az ellenzék győzelméről s a politikai helyzetnekjelenlégi stádiumáról. Végül nyugalomra kérte a népet, ne legyen senki önmaga birája, minden jogtalanságért eljő a megtorlás ideje. A törvényt mindenki tisztelni tartozik, tehát a hatóságot is, de viszont a nép elvárja a hatóságtól, hogy vele szemben is igazságos, pártatlan legyen. Tetszéssel fogadott beszédét azzal fejezte be, hogy eljő az az idő, mikor teljes szabadság köszönt a népre. Áchim után Kardhordó Árpád beszélt a szocializmusról, a kisemberek érdekeinek védelméről és végül három leányka szavalt alkalmi költeményeket. A tömeg ezután a Kossuth nóta hangjai mellett rendben szétoszlott. P a x. Áchim L. András ünneplése. Csaba képviselőjének, Áchim L. Andrásnak választói vasárnap este demonstrációt rendeztek. Fáklyásmenettel fogadták a Budapestről Csabára érkező képviselőt ós ünnepélyes menetben kisérték a városháza elé, a hol beszédek hanzottak el. A mindenek által ismert előzmények rekriminálása nélkül kijelentjük, hogy nem akarunk a közhangulatba disszonanciát vegyíteni, amint hogy ez eddig sem volt célunk. Csaba követe bókét hirdetett. Ezek után pontot kell tenni nekünk is és fátyolt vetni a múltra. Az a kötelességérzet diktálja ezt, amely eddig is vezérelt bennünket közjóra törekvő szerény munkásságunkban. A multat itólje meg a történelem. Nekünk feladatunk a jövő, a melyet a békességes egyetértés és nyugalom jegyében Csaba és vármegye érdekei előmozdításának, polgárai anyagi és szellemi előhaladásának szentelünk minden téren. A demonstrációról az alábbi tudósítást adjuk: Áchim L. András képviselő vasárnap este érkezett Csabára, ahol az állomáson nagyszámú közönség várta zászlók alatt, lobogó fáklyákkal. D a r a b o s János üdvözölte a képviselőt, jelezve a tüntetés célját, amely elégtételadás a választó krészéről. A képviselő megköszönte bizalmat, majd megindult a fáklyásmenet a Vasút utcán, ahol több ezer főnyi közönség várakozott. Áchim azután a községháza erkélyéről intézett népéhez beszédet. Az eset szokatlanságát jelezve, szólott az előzményekről. Méltatlanul érezte magát megtámadva. Választói bizalomnyilvánitása elégtételt szolgáltatott neki. A fővárosban bevádolta magát, s kijelentette, hogy érdemeket eddig nem nem szerezhetett, mert nem volt alkalma, de igyekezni fog ezentúl szerezni. Szavait azzal fejezte be, hogy egy ártatlan leánykától kapott a vasútnál egy virágcsokrot, szimboluj maként a békének, nyugalomnak és szeretetnek. Kívánja, hogy abból a virágcsokorból viruljon ki Csaba békéje. Ismételten megköszönve választói bizalmát, Ígéretet tett, hogy érdemes lesz arra. Végül csendes szótoszlásra figyelmeztette népét ós éltette Csaba polgárságát. Az éljenzéssel fogadott beszéd után Kardhordó Árpád szólott, aki a magyar parlament legnagyobb büszkeségének nevezte Achimot. Beszélt még Csaba népének magyaros érzelméről, majd a polgárság éltetésével és a függetlenségi párt üdvözletének tolmácsolásával fejezte be szavait, mire a közönség néhány perc alatt a legnagyobb rendben szétoszlott. Az ünnepséget a Fiume éttermében bankett fejezte be. Orosz katonaszökevényből szeghalmi cseléd. - Az élet regénye. A regényírás legnagyobb mestere az élet. Képei színesek, árnyalatai finomak, s ami a fő, alakjai a legképtelenebb meseszövés és fordulatok mellett is valódiak. Nem utolsó regénye ennek a nagymesternek az sem, hogy mint csinált egy orosz katonaszökevényből szeghalmi cselédet. Néhány hete volt, amint akkor meg is irtuk, hogy a Berettyó partján foglalatoskodó halászok, amint tüzet akartak rakni egy szalmaboglya mellett, abból egy szánalmasan lerongyolódott alak ugrott ki, aki mint később kitűnt, orosz katonaszökevény volt. A szeghalmi községházára szállították be, onnan azonban nem kisérték a nagyváradi térparancsnoksághoz, mint a múltkor megírtuk, hanem a szeghalmi menházba szállásolták el, hogy rendbe szedje megrongált egészségét. A muszkaszökevény ott egész legendás alakká nőtte ki magát. Egyik látogató a másik után adta kézbe a kilincset és az elcsigázott orosz sohasem fogyott ki a jóféle ételekből, italokból, amiket a kíváncsi látogatók hordtak és még ma is hordanak neki. Megszólaltatni azonban semennyiért nem lehetett az árvát, mert anyanyelvén kivül nem beszéli semmiféle náció nyelvét. A napokban azután egy oroszul is beszélő sertéskupec féle ember is vetődött Szeghalomra. C s á n k y Jenő főszolgabiró tudva, hogy az orosz szökevény félelmében tartózkodni fog minden vallomástól, cselhez folyamodott. Megvasaltatta a kupecet és közös zárkába tette a muszkával. A furfang kitűnően sikerült. A vélt közös sors közlékenynyé tette a muszkát. Elmondta a kupecznek élete regényét, nem feledkeztek meg a „jelentős" évfordulóról, hát ünnepeljenek — emlékezéssel, jóleső szeretettel. Gondoljanak vissza a magyar sajtó gyermekkorára, viszontagsággal teljes fiatal korára, amely alatt annyi sokat vérzett. A férfikorát pedig, amelyet ma éli, szeretettel, nemes ügybuzgalommal pártolják, támogassák, fejlesszék, hogy nagy, hódítóan hatalmas ós dicsőséges legyen. Édes lesz a visszaemlékezés. Mint ringatta az első magyar újságnak bölcsőjét II. Rákóczi Ferencz vitéz tábornoka, gróf Eszterházy Antal. Igaz, hogy ez sem volt magyar nyelvű újság, de szívvel-lélekkel magyar érzelem lüktetett minden sorában. Latin nyelven jelent meg 1795-ben (A megjelenés időpontjára több időpont van forgalomba : április 5., április 19., május 1., ós még több. De a biztos dátum e három valamelyike.) A címe Mercurius veridicus exHungária, ami magyarul annyit jelent, mint „Magyaroszági igazmondó Mercurius." A nógyzetfélóves terjedelemben megjelent lapokból kevés példány maradt ránk ós igy csak annyit tudunk az igazmondó Mercuriusból, hogy csinálódott Kassán, Lőcsén, Bártfán, ami még azt az alapos föltevést tartozik igazolni, hogy hamarabb karddal szerkesztődött véres háborúk füstgomolyagos harctéren, mint valami csöndes kúrián. A tizóvvel később megjelent Bél Mátyás Nova Posoniansá-ról még annyit sem tudni, mint az első magyar sajtótermékről. Kétszer tiz év múlva jelent meg ezután Budán az első német nyelvű magyar lap, az OJfner Mercu-rius, 40 évvel később, 1764 julius havában Pozsonyban a máig is fenálló Pressburger Zeitung. Az első magyar nyelvű lap Pozsonyban látott napvilágot. Címe volt: Magyar Hírmondó. Furcsa újság volt ez. Minden hírét a hivatalos Wiener Zeitungból böngészhette át „A Római Tsászári Es Apostoli Királyi Felségnek Különös Engedelmével." És még azokat is megdolgozta a „Kegyes II. Jósef Tsászár" censora vagy ha éppen nem volt rózsás jókedvében, az egész oldalt kihúzta és akkor a kis nyolcadrót alakú újság egykét üres oldallal jelent meg. Biz' Isten, ma se ártana, ha egynémelyik újságnak nevezett szenypapir minden oldalán üresen jelennek meg. Szóval olyan csodabogarakat tartalmazott ez a nyolcesztendeig 300—400 előfizetővel kínlódó lapocska, hogy ma szánalmas mosoly nélkül rá sem tekinthetünk. Nivóra már valamivel magasabb volt az Intelligenzblatt, amelyet Hochmeiszter József indított meg 1783-ban Erdélyben, a „Kegyes II. Jósef Tsászár Felséges Parantsolatjára." Képzelhetni ennek a császártól sugalmazott lapnak a tar talniát. De nem akarom megírni a magyar újságírás történetét. Végezzék azt el hivatott tollú író emberek. Csak még annyit, hogy a Hochmeister lapja után évenkint szaporodtak a magyar újságok. Az emelkedés a rendelkezésre álló adatok szerint igy haladt: 1836-ban volt 16, 1848-ban 86, 1850-ben 9 (az osztrák kényuralom ekkor megfojtotta a magyar lapokat), 1867-ben 80, 1875-ben 246, 1885-ben 494, 1895-ben 806 és ma körülbelül 2000 hírlapunk van, bele nem értve a 300 szépirodalmi és sok-sok gazdasági, ipari, kereskedelmi stb. szaklapot. ... A kétszázados évforduló elsinkófálódott az észrevétlenségben. Talán a jövő hálásabb lesz a jelennél ós előjegyzésbe veszi a magyar sajtó születésének évfordulóját. Talán igen, talán nem. Nekünk mindegy, de megérdemelné. Visszaemlékezések. Irta : Zlinszky István. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. 1848-ban tizennégy éves gyermek voltam, s Pesten a piarista atyák gimnáziumának V. osztályát, az akkor rethorikának nevezett osztályt jártam. Természetesen az ilyen korú gyermek fogalommal sem birt a politikai helyzetről, az ország dolgairól, melyekről csak atyáink diskurzusából lestünk el egyet és mást. De Kossuthot már ismertem, nem csak névről, de személyesen is, sőt 1847ben három egész napot töltöttem a dicső nemesség kortes-tanyáján, miként azt egy másik cikkemben meg is irtam. Március 14-én este azt mondja boldogult emlékű bátyám, a ki akkor az egyetemen a logikát hallgatta; mert akkor még a logikát és fizikát az egyetemen adták elő, s csak a Bach korszakban lett a felső gimnáziuhoz csatolva. Azt mondja tehát Elek bátyám, hogy másnap ne menjek az iskolába, hanem járkáljak az egyetem körül, majd ott látni fogok valamit. Nekem sem kellett több, külömben is szerettem kerülni az iskolát, s most a bátyám, aki felettes hatóságom volt, kívánja, hát persze, hogy örömmel tettem eleget kívánságának. Mint azon kor gyermekének, halvány fogalmam sem volt a politikai állapotokról; hiszen nem volt akkor még minden utca sarkon 5—6 rongyos ember és csavargó gyerek, akik a krajcáros lapokkal üldözik a mai kor emberét. A Pesti Hírlapot pedig még atyáink közül is csak kevesen és elkésve olvasták, mert némelyiknek csak hetek múlva jutott a kezei közé. Jó volt, ha egy-egy intelligensebb lakosságú faluban 1—2 példány járt, más tiz faluba pedig egy példány sem. Én tehát vártam. Unalmamat elűzendő, egypár magamforma gyerekkel gomboztam, mikor egyszer ugy tiz óra tájban a gróf Károly palota felül nagy zajt ós éljenzést hallottam. No, gondolám, itt a látni való! Jött vagy ötven fiatal ember nemzeti zászlóval, többnyire kardosan, magyar jurátus öltözetben. Éljen a szabadság, egyenlőség, testvériség! Csakhamar az egyetemhez értek, honnét a bizonynyal előre értesített ifjúság tódult kifelé. Itt, ha jól emlékszem, Vasváry Pali, egy harmadéves jogász, gyönyörű fiu ós fenomenális szónok beszélt az egyetemistákhoz ; röviden megismertette a helyzetet, s csatlakozásra hívta fel őket. Persze, hogy csatlakoztak, s csatlakoztam én is ós mentünk az Újvilág-utcába az orvosi egyetemhez, hol már szinte készenlétben várt az ifjúság. Itt Jókai beszélt s csakhamar csatlakoztak és nagy zajjal vonultunk a Hatvani, most Kossuth Lajos utcába, a Landerer ésHeckenastféle nyomda elé. Persze itt is elő volt már minden készítve. Az öreg Landerer, aki igazi lelkes és jó hazafi volt — proforma ellenállt, de kijelentette, hogy az erőszaknak engedni kénytelen . . . Az ifjúság: Petőfi, Jókai, Irinyi, Vajda János, Sükey Károly, Degré Alajos, Vasváry Pál és többen azonnal elfoglalták a nyomdát, s nyomatni kezdték a szétosztandó plakátot, amely igy szólt: „Mit kíván a magyar nemzet ? Addig pedig, mig bent a plakát ké-