Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) január-június • 1-64. szám
1905-02-26 / 28. szám
tettel befejezettnek tekinti a maga miszszióját. Ebből nagy valószínűséggel következik az is, hogy Andrássy gróf a királytól föl mentést kért a reáruházott megbízatás alól. Ez iránt még nem döntött a király. Egyelőre nem is történik semmi a válság megoldása érdekében, de talán már néhány nap múlva vagy ismét Andrássy Gyula gróf, vagy — a mi legalább éppen olyan valószínű — más államférfi kap majd megbízást a mostan felfüggesztett kibontakozási tárgyalások folytatására. Politikai körökben különben tegnap hire terjedt hogy most- miután a képviselőház törvényesen megalakult — gróf Tisza István semmi akadályát sem látja annak,' hogy a parlamentet királyi kézirattal elnapolják. E szerint, hogyha addig fordulat nem következik be, március 8-án, amikor a képviselőház legközelebbi ülését tartja, gróf Tisza királyi kéziratot küld fel az elnöknek, aki azt köteles kihirdetni. E kézirat pedig azt fogja tartalmazni, hogy a király az országgyűlést meghatározatlan időre elnapolja. Ezzel kapcsolatosan élénken tárgyalják Kossuth Ferencnek egy njálatkozatát, amelyben azt feszegeti, hogy lelkiismeretes többség más program alapján, mint a magáén, kormányt nem vállalhat; alkotmányosan pedig többség nélkül, sőt a többség ellenére, kormányozni nem lehet. Magyarországra nem alkalkalmazható az osztrák példa, hol egy hivatalnok-minisztérium többség nélkül és a többség ellen kormányozhatott évekig. A korona tanácsadóinak kötelessége arra rámutatni, hogy ez Magyarországon az abszolutizmust jelentené. — Tudom és intem mondja ezek után — a függetlenségi pártot, hogy vegyen tudomást arról, hogy az ország a szövetkezett ellenzéknek adott többséget és nem nekünk. A szövetkezett ellenzékkel együtt küzdöttünk azért, hogy a jogtipró kormányt megbuktassuk. Ezt azzal az öntudattal kellett hogy tegyük, hogy ha küzdelmünkben Isten áldása lesz, az ország kormány nélkül nem maradhat; s ha azoknak, kik együtt küzdöttek, ad igazat, elvárja tőlük, hogy az alkotmányosság elvei szerint ők vállaljanak kormányt. Ezért mutattam rá az első perctől fogva arra, hogy a szövetkezett ellenzéknek nemcsak joga, de kötelessége a kormányalakítás. Ebből más nem következik, mint az, hogy a szövetkezett ellenzéknek alkotmányos kötelessége a ] disszidensekkel együt kormányt alkotni, ilyen kormány pedig, elvtagadás nélkül, nem lehet más, mint koalíciós kormány. ^ A pártok külön állása, de egyes célok keresztülvitelére alkotott szövetkezése nem képez elvfeladást. A koronának be kellene látnia, hogy mereven ellentállni oly irányzatnak, a mely a koalíciós pártok összessége irányzatát képviseli, az alkotmányosság alapelvének rombadöntése és egy lehetetlen állapot felidézése, melyben kockán fog forogni egyaránt: a nemzeti érdek és a dinasztikus érzelem. A mérséklet kötelességgé vált tehát nemcsak a győztes pártok számára, hanem a korona számára is. == — Garasos politika. A községi tisztviselők drágasági pótléka. Törvényhozásban, törvényhatóságban és képviselőtestületben, de a közügyek intézésének minden fórumán elismerésre méltó igyekezet az illetékes faktorok részéről a gazdaságos politika üzése, fokozása a bevételeknek és csökkentése a kiadásoknak. De a legnagyobb mértékben helytelen és elitélendő az, ha ezen akár bevételek fokozását, vagy kiadások csökkentését garasos politikával akarják megoldani. Nem gazdaságos politika ez többé, de szűkkeblűség az illetékes faktorok részéről. Az elmúlt sivár termésthozó ínséges esztendő a társadalom minden osztályára gondot hozott. Ugy a szegény napszámosra, mint a tisztviselőre. De mig a szegény munkásember a viszonyokhoz képest csökkenthétté igényeit, addig a szegény tisztviselő, akinek megszabott csekély fizetése nem emelkedett, kétségbeeséssel állt a rettenetes drágaság előtt. Széles ez országban akció indult tehát, helyzetük javítása érdekében. És széles e hazában — egy-két hely kivételével — drágasági pótlékot szavaztak meg részükre. Ilyen irányban indítottak mozgalmat Csaba község tisztviselői is. Ez ügyben az elöljáróság elé terjesztett memorandumuk harmadízben csütörtökön került a képviselőtestület boncasztalára. A tanács előterjesztésében nevetségesen csekély összeget, — 50 korona pótlék megszavazását egy tisztviselőnek — javasolt. És ezt a nevetséges összeget ta^án egy szó nélkül megadták a városatyák? Tévedés volna azt hinni. Életrehalálra harcoltak ellene nevetséges és megállhatatlan argumentumokkal, éppen azok a jó urak, akik nagy fenszóval szeretik hangoztatni, hogy javítani kell a szegény néposztály sanyarú helyzetén. Ej, ej garasos politikájú, rövidlátó városatya urak! Talán azok között a tisztviselők között, akik azt a memorandumot aláirák, azt hiszik, hogy 50—100 és több száz holdas gazdák, vagy talán mindjárt Dáriusok vannak? Akik egyebet sem esznek, mint azt a sokat hangoztatott kappanpecsenyét, amely után szomjukat nektárral enyhitik? Szegény ördögök azok, akik, ha tudták volna, hogy olyan fura nagy förgeteget támasztanak a közgyűlésben, nem pironkodtak volna a garasos, szűkkeblű városatyák elé. (Tisztelet és elismerés a kivételeknek, akik hála a bölcsességnek — többen voltak!) A tisztviselők drágasági pótléka körül lefolyt vita részleteit itt adjuk: K o r o s y László előterjeszti a tanács javaslatát, mely a 2000 koronán aluli fizetésű tisztviselőknek (12) fejenkint 50 korona pótlék megszavazását indítványozza. Áchim L. András a maga részéről nem tartja időszerűnek a kérelem teljesítését, hanem hagyják azt kedvezőbb időkre. (Felkiáltások: Akkor nem szorulnak rá a tisztviselők sem!) Tudja, hogy az élelmi cikkek drágultak, azt is tudja, hogy nehéz a tisztviselők helyzete. De ha a szegény emberek kevesebb krumplit és sülttököt esznek, tessék a tisztviselőknek is kevesebb kappan pecsenyét enni! Fáy Samu dr. azt hitte, hogy a tanács legalább is fejenkint 100 korona pótlékot javasol a tisztviselőknek. Az 50 koronát keveseli, de kéri, hogy legalább ezt már végre szavazzák meg. Kocziszky Mihály arra utal, hogy nem rég rendeztetett a községi tisztviselők fizetése, s hogy a fő élelmi cikkek, mint a sertéshús is, nem drágultak, de olcsóbbak. Áchim L. András felfogását osztva, indítványozza, hogy a kérelmet egyszers mindenkorra vegyék le a napirendről. A c h i m L. András : Tisztviselőkről van szó, és arról is van szó, hogynem tudnak megélni. Nem találja-e az elöljáróság inkompatibilisnek, hogy községi tisztviselő napilapot szerkeszt, s amiatt esetleg hivatali teendőit elhanyagolja? V a r s á g h Béla nincs abban a helyzetben, mint ahogy Áchim és Kocziszky érveltek. Elvárja a képvi '.őtestülettől, hogy a teendőit becr'U< ser és szorgalmasán teljesítő tisztik, 'iiak, akiknek országszerte kedvezményt ryujtottak, itt is megszavazzák a pótlékot. Nem luxus kiadásokról van itt szó, hanem a napi megélhetésnek feltételeiről. SVe b e r é n y i Lajos Zs.: A tisztviselők mozgalma az, amely az egész világon van. A napszámos helyzetének javítását kéri. Ha tudna helyzetükön segíteni, minden erejéből azon volna. Ez követelik a tisztviselők is, akiken módjukban van segíteni. Azok akarják mégis megakadályozni, akik a szegényebb nér osztály helyzetének javítását hangozta ják. A pótlékot megszavazza. G á 1 y i k János nem akar több adót fizetni, azért nem szavazza meg a pótlékot. Hasonló nevetséges érvekkel szólottak a tanácsi javaslat ellen K1 im e n t Z. János és Darabos János. K o r o s y László válaszolt a megjegyzésekre, majd szavazásra tétetvén a kérdés, a bíró kimondta a határozatot, amely szerint 28 szóval 7 ellenében a képviselőtestület megszavazza a pótlékot. Áchim L. András: Megfelebbezzük ! K o r o s y László még Áchim L. András interpellációszerű felszólalására felelt, kijelentvén, hogy községi tisztviselő szerkeszthet lapot, ez jogában áll, ha nem ütközik hivatali teendőibe. Ellenben, ha panasz van az illetőre, forduljanak felettes hatóságához. Háziipari tanfolyamok. Annak idején részletesen ismertettük a békésmegyei gazdasági egyletnek azt az akcióját, amelyet a háziipari tanfolyamok rendezése érdekében megindított. És ismertettük azt a memorandumot is, amelyet a kormányhoz intézett ez ügyben. Lapunk mult számában pedig jelentettük, hogy a kormány Gyomán, Mezőberényben és Gyulaváriban felállítandó kosárfonó tanfolyamok céljára 1000 koronát utalványozott ki. Aktuálisnak tartjuk ez alkalomból azt az eszmét fölvetni, hogy ugy közgazdasági, mint szociálpolitikái szempontból üdvös volna a háziiparnak minden iparág szerint való országos fejlesztése, annál inkább, mert mikor beköj szönt a tél, ós megszűnik a mezei munka, százezer apróbb kunyhóban a legnagyobb nyomor üti fel tanyáját és száz[ezer dolgos kéz minden munka hiján tétlenségre van kárhoztatva. Minden ipari foglalkozás keretébe tartozó ipari cikket igen szépen meg lehetne csináltatni a legprimitívebb ' munkaerővel is, épen csak a módját kellene annak megtalálni, hogy lehetne a megfelelő munkaanyaghoz hozzá férve, azt kellőképen kioktatni és miképen volnának megszerzendők a munkát átadó, átvevő és a munkadijakat kifizető ment a perronra és én szemtelenül utána. Beszállt a kocsiba. Oda is követtem és szembeültem vele. Philadelphiáig nem törtónt semmi. A miss egyre mosolygott rám, én pedig ugy néztem kék szemébe, mint a hűséges kutya gazdájára. Kolumbusnál már jó barátok voltunk, Indianopilis városához pedig már mint lángoló szerelmesek értünk. Mivel rendben voltak okmányaink ós ahoz alkalmas hivatalos személy is került, Trinidádnál házasságra'léptünk, Santa-Fóig lakodalmaztunk, a mézesórákat ós nászutazást pedig a Coloradó természeti szépségekben változatos fensikján éltük keresztül. Szóval, olyan pompásan ment minden, hogy cseppet sem volt okom megbánni a házassággal végződött kalandot. Végződött a pokol! Dehogy végződött. A Mohave fensik egyik alagutja megfosztott minden illúziómtól, boldogságomtól. Már egy óra hosszat robogott vonatunk a a homályos alagúton, niikor imádásig szeretett nőm eltűnt mellőlem. Mikor napvilágra értünk, a fülke túlsó végén egy szemüveges ur karjaiban láttam, aki Trinidádban az egyik házassági tanú szerepét vállalta ' gára. Mint megvadult sakál, ordítottam fel ós rávétettem magam a szemüveges csábítóra, aki azonban egy ügyes ugrásai kisiklott kezeim közül és én hosszárn zuhantam el a kocsi padlóján. — Az Isten szerelméért! Mit akar ^ — kiáltott föl halotthalványan miss . Mit, mit, még azt is kérded, te j i elen, csalfa asszonyi állat, te becs^ '''iTemtés! Vagy azt hiszed, hogy 1 K I'inciskónál egy válópörrel megszabatj g z tőlem ? Ne gondold ! Ütött a egora m eg fogsz halni, nincs számodra . , | j S • kielégített boszu jóleső érzésével rag^tam torkon a misst, hogy oelétojtsari a csalfa lelkét . . . . . . Egy hosszantartó éles fütty sivított bele a sötét éjszakába. Aztán hirtelen megállt a vonat és az emberek, vasúti alkalmazottak izgalommal tódultak a fülkém elé. Magam voltam a fülkében és bármennyire is ásítoztam és dörgöltem a szememet, nem tudtam megérteni a helyzetet. De a következő pillanatban világos lett előttem minden. A szőke miss jött a kalauzzal ós sírástól remegve mutatott rám ; — Azért húztam meg a vészféket, mert a sir megakart fojtani. . . . Többet is akarnak még tudni? Kitették a szűrömet a vonatról és per pedes apostolorum gyalogoltam be a sötét éjszakában a legközelebbi városkába. Árnyékok. Irta: Szecsö Vilmos. A korai téli este a szobát már szinte egészen sötétségbe vonta,a tárgyak körvonalai már csak elmosódottan látszottak és az utcán, ahonnan eltompult bugással felhangzott az éles zaja, már felgyújtották a lámpásokat. De itt a szobában lévők takarékosságból még nem gondoltak arra, hogy világot gyújtsanak. Mind sötétebb lett a szobában az árnyék, megnyúltak, összeölelkeztek, szétterjedtek, hogy lassan-lassan embert, tárgyat magukba olvasszanak. A díványon öreg asszony ült, ölében kicsiny gyermekkel, vele szemben a karosszókben fiatal, nyúlánk nő fejét tenyerére támasztva. Hallgattak. A gyermek az öreg asszony vállára hajolva szundítani látszott. Hallgattak és néztek a szürkeségbe, mely mind sötétebb lett; lassanként már "minden összeolvadt: a bútor előbb különös, fantasztikus formát nyert, egyikük-másikuk a homályban valamely titokzatos, groteszk, mesebeli lénynek tetszett, majd már megsem lehetett külömböztetni az embert, a bútort a sötétségtől, a valósá-' got az árnyéktól. A karosszékben ülő fiatal nő hirteled fölzokogott. Oly szivettépő volt a hang, a fájdalomnak fuldokló szava, amint előtört hirtelen a sötétségből, amely elfödte fátylával a szenvedőit és vonagló arcát nem engedte láttatni. — Magda, Magda, mi bajod ? suttogta ijedten az öreg asszony, kinek ölében a kis gyermek szendergett. — Az előbb olvasom az újságban, anyám, hogy Miklós eljegyezte a gazdag leányt. Egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta, sírástól meg-megcsukló hangon. — Tehát hazugság volt minden, amit igért. Most már vége, vége! . . . És hogy engem, akit elcsábított, el tud felejteni, hagyján. De a kis édes fia, a gyámoltalan, nyolc hónapos fia! Eltudja hagynia gyönyörű csepp fiát, aki minden vonását tőle örökölte! — Istenem, istenem! — sóhajtott az öreg asszony. A fiatal asszony zokogása, halk, panaszos búgása csöndesült. Minden a pénz! szólt lemondóan az öreg asszony. — Mind máskép volna, ha ily szegények nem volnánk. Most a gyermek föleszmélt és elkezdett gagyogni. — A-pa, pa pa pa . . . — A bátyád mily sokára jő! — Hová ment Sándor ? A szini direktorhoz, a drámája dolgában. Ő, ha elfogadná a darabot. Valaki benyitótt az ajtón. Az alakja már nem is látszott a sötétségben. — Jó estét, — szólt egy férfi hang. — Csakhogy megjöttél Sándor! A férfi tapogatózva jött előre. Meglelte az asztalt ós reá dobot valamit. Visszakaptam a darabot, szólt tompán. — Miért ? — ijedt fel az öreg aszszony. — Kiforratlan, homályos dolog, sok éretlenség, ifjú szertelenségek, sok minden együtt,és egészben semmi. Ez volt a birálat. Ó pedig én azt hittem, hogy a mit irtam, az minden! Klo . . . Klo ... — gügyögött a gyermek. — De higzen van tehetséged! — kiáltott hevesen ós méltatlankodva az öreg asszony. — Én azt hittem, hogy van! De ha nincs, most már mit tudom én?! Szólt csüggedten a fiatal ember és a divány sarkába vetette magát. Egy percig csönd volt, majd megszólalt vigasztaló hangon az öreg nő. — Gyerekek, ne busuljatok! Sorsjegyem van, holnap lesz a húzása és meglássátok, megütöm a főnyereményt. Ezzel fölkelt, a gyermeket a leánya ölébe tette és meggyújtotta a lámpást. A világosság egyszerre elárasztotta a kopott bútorzatú szobát. A szegénység, a nélkülözés ott lebegett a levegőben, szinte látható volt. A halvány arcú fiatal nő gyermekét karjára véve, fölállt. Árnyékuk hirtelen a falra vetődött. Mihely a gyermek a mozgó árnyakat a falon' meglátta, kicsi karjaival feléjük repesett. Az anyja odevitte a falhoz és a gyermek csöp kacsójával a falhoz nyúlt, kaparászott rajta, megakarta fogni áz árnyékot. Össze is szorította kicsi öklét, aztán kinyitotta, keresve benne azt, amit fogni vélt ós igen csodálkozott, látva az üres tenyerét. A többiek, bajukról megfeledkezve, oly jóizüen nevettek ezen! Nevettek és nem gondoltak rá, hogy önmagukat nevetik, önmagukat és az egész világot, mely repes, vágyik kapkod a gazdagság a szerelem és a dicsőség árnyéka után és amikor már megfogni vélte, szomorú döbbenóssel néz az üres tenyerébe !. ..