Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-12-22 / 103. szám

XXXI évfolyam Békéscsaba, 1904. Csütörtök, december hó 22 én 103 szám, BEKESH ÉH KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. relefon-szám 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők ITÍcfljelcnik hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. ElcOFIZETÉSI DI.1: Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám lö fillér. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. • — ——— nem adatnak vissza. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : Laptulajdonos: nem adatnak vissza. MAROS GYÖRGY PALATÍNUS JÓZSEF. 1 SZIHELSZKYJÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Hyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fillér. I Ki ad többet érte ? Békéscsaba, dec. 21. ... A licitáció rendjén egymást követték az érdekes jelenetek. Megható volt, amikor egy gyászos asszony vetekedett a hiénákkal egy apró revolverért : - Kérem, — szólt könyes szemmel, ne tessék á r v e r e 1 n i ! Szívesen adok érte tíz koronát. — Tizenegy ! - kiáltotta közbe egy toprongyos házaló. Az asszony könyein át könyörögve nézett a licitáló felé. Nem bánom akármibe kerül, boldogtalan fiamé volt . . . Egyik közelvidéki lap minapi számában olvastam e sorokai, amelyekről eszembe jutnak a szegény emberek igazi piócái, az árverések hiénái. Igen, azok a hivatalos árverelők, akikről már sok szó esett a forumon, mint a sajtóban. De ne bántsuk, mondja a laikus, azt, aki pénzt keres. Dolgozik, hogy megélhessen. Nyilvános árverésen vásárol, készpénzért, minél olcsóbban. Én is igy tennék. Azonban: különbség van közöttünk. Én^elmegyek egy árverésre aproposra. O, a hiéna, elmegy tízre, húszra, ezerre, nem véletlenül. O nyilvántartja az árveréseket, s ha netalán el is felejt egyet-egyet, körültekintő elméje már eleve gondoskodott arról, hogy az árverést intéző hatóság őt értesítse. Már most azt kérdem szeretettel : nem foglalkozás, nem kereskedés, nem mesterség ez? Mi külömbség van közötte és a között a szegény özvegy asszony között, aki három-négy füzér fügét, egy tepsi marónit és néhány csomócska almát árul s oldalatlan gyékény vagy ponyvabódéja oszlopán ott lóg a 28 koronás iparengedély ? Az hogy amaz fanyar almát vagy értéktelen cukorbonbonokat árul, emez aranyat vagy ruhát: annak engedély kell, ennek nem kell engedély ? Szólhatnánk az ingatlanok árverésénél és eladásánál kötelező kimondhatatlanul magas vételi, örökösödésnél örökösödési, hagyatéki illetékről. Mi jogon szedi itt a kincstár az illetéket? És ha itt szedi, ahol tudvalevően nem rendszeres foglalkozásképpen űzik a vételt, miért nem talált módot arra, hogy ott, ahol többnyire a véres verejték szerezte ingóságok kótyavetyéltelek el, azok, akik tovább-eladás céljából vásárolnak holmikat, szintén megadóztassanak, vagy iparigazolványt szerezzenek. Igaz, erre azt felelhetik, hogy az árverések nyilvánosak, ott nem ellenőrizhető, hogy ki milyen célból vásárol. Tudom. De vájjon az ingatlanok vásárlásánál, tekintet nélkül a célra, nem vetik-e ki a vásárlóra az illetéket? Vagy ez nem nyilvános árverés ? Milliókra rugazon összeg, mely sajnos, — árveréseken folyik be. Tudott dolog az is, hogy az értéknek legföljebb 20-25 százalékáért adják el a tárgyakat az árveréseken. Az árverések hiénái ezeken az olcsón szerzett tárgyakon hajtanak be maguknak annyi jövedelmet, amiből nagyon fényesen megélhetnek adófizetés nélkül, sőt nagyon szépen tneggazd godhatnak és meg is gazdagodnak. Tehát kijátszák a törvényt, megkárosítják a kereskedelmet, az ipart, legfőképpen pedig az államkincstárt, amelynek pedig főfinánca és az alája rendelt faktorok buzgó munkásságot fejtenek ki a körül: hogyan lehetne uj adónemet föltalálni. Adóztassák meg az árverések hiénáit. Ezt az uj adónemet fogadja olyan nyugodtan és megelégedetten a közvélemény, amint még adónemet, vagy illetéket nem fogadott. (P-) Választások előtt. Budapest, dec. 21. Minden jog forrása a nemzeti akarat s annak megnyilvánulása elé akadályokat gördíteni nem szabad. Meg kell tehát adni a lehetőséget és módot arra, hogy az akarat kifejezést nyerjen, alkotmányos országban pedig ez csak a képviselőválasztások útján érhető el. Az ellenzék egyrésze még mindig azt a hitet portálja, hogy a miniszterelnök nem kapott felhalalmazást a királytól. Egy másik frakció a felhatalmazásban egy csöppet sem kételkedik, de abba veti a reményét, hogy a Ház feloszlatását sikerülni fog valami módon megakadályozni. Az országos szabadelvüpárt azonban komoly céltudatossággal készül a választásokra. Megalakította a véghajtó-bizottságot, amely a választásokat előkészíti s a nemzethez a kiáltványt intézi. A kiáltvány rá fog mutatni, hogy a nemzet Ítélete a nagy percben mire szól, hogy a szabadelvüpárt küzdelme az obstrukció ellen és nem a szólásszabadság ellen irányul. Kéri a végrehajtóbizottság a szabadelvüpárt jelöltjeit, hogy arra kérjék választóiktól a mandátumot, hogy a magyar parlamentáris élet lejáratásával szemben habozás nélkül kezükbe vehessék azt a fegyvert, melyet a november 18-iki ülésén megalkottak. És ha a mandátumot a többség elnyeri, akkor alkalmazni fogják mindazokat az eszközöket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a magyar parlamentarizmus mai állapotát konszolidált állapotok váltsák fel. De hogy mindenesetre lesznek uj választások a télen, misem bizonyítja jobban, mint az, hogy alig maradt képviselő már ünnepek előtt Budapesten. E legtöbben hazasiettek, egyrészt családjuk, de inkább választóik körébe, hogy ott kitapogassák a hangulatot és megdolgozzák a talaljt'a mandátum biztosítása érdekében. A fővárosban tehát úgyszólván pang a politikai élet. Mindössze a föntemlitett manifesztumot gyártották meg és a szövetkezett ellenzék vezérlő bizottsága értekezett, megbeszélni a választások tervét. Az értekezlet bizalmas volt, annyi azonban kiszivárgott, hogy az ellenzék a disszidensek kerületében ellenjelöltet nem-állit és a disszidenseket egyébként is támogatni fogja. Politikai körökben beszélték, hogy kilátás van arra, mikép Andrássy Gyula gróf békefáradozásai mégis sikerre vezethetnek. Más oldalról azt híresztelik, hogy ez nem felel meg a valóságnak, mert a szövetkezett ellenzék konferenciája a disszidensekkel a Nemzeti Kaszinóban mindenről másról tárgyalt, csak békéről nem. Egyébként pedig az a hir járja, hogy Tisza István gróf miniszterelnök sem adott mandátumot Andrássy Gyula grófnak, hogy közvetítsen ós igy, ha ilyen irányban tényleg dolgozik, azt a maga szakállára teszi. A Ház legközelebbi ülését e hónap 28-án tartja és előre megjósolhatjuk, hogy ez az ülés is éppen olyan rövid lefolyású lesz, mint volt a hétfői ülés. Tisza István gróf néhány szót intéz az ellenzékhez, a melyben megkérdi, hogy megmaradnak-e eddigi álláspontjuk mellett? Ha igen, akkor nyomban ismét királyi kézirattal elnapoltatja a Házat január elejére, a mikor is majd a Ház feloszlatásának kell bekövetkezni. Bekesmegyeí Közlöny tárcája. A tiszti szolga. Irta : Sz. Szigethy Vilmos. Előkelő uri családból származott, az ides apja jószágigazgató volt egy püspöki uradalomban és mindenképen rajta volt, hogy embert faragjon az én Iván barátomból. Csakhogy ez nem ment olyan könynyen. Az öt gimnáziumon még átvergődött volna valahogy, a hatodikból is úgy kapta meg a kielógitő bizonyítványt, hogy becsületszavát adta a jámbor piaristáknak, hogy többé vissza nem kerül. Sem ide, sem másfelé. Elég nekem a hat osztály, elmegyek jegyzőnek. A falusi életet már Vergilius is megénekelte — szólt a latin nyelv professzora. Két évig volt falun, s ott poéta lett belőle. Soha azért egy versét le nem közölte, csak ugy mutogatta bizalmas baráti körökben. Tisztára irigykedett, mit lássa más is, sok ember azt, ami az ő lelkének kedves! Aztán városba ment ós ott kitört belőle egyszerre a duhajkodó természet. Se nem- ivott, se nem kártyázott, az öreg még se győzte pénzzel. Hogy mire ment el ? az isten tudja, de elment, valósággal úszott. Amit meglátott, azt megvásárolta vagy volt rá szükség, vagy sem. Utána ráunt ós elajándékozott mindent, tárcát, botot, ruhát. Az utca volt az élete, akár haza se ment volna soha. De az embercsoportot kerülte, attól irtózott. Jó magam amolyan süldő diák voltam, vitt, csalogatott magával. A mezőn rendezett népszónoklatot nekem, aztán kiélesitett párbaj karddal ostromolta a disznóólat, Én álltam, karddal a keJ zeniben a tetején, ő elnevezte Branyickónak. Pénzre pedig egyre szüksége volt, a leglehetetlenebb furfanggal csalta ki azt. Mire megszerezte (egy bolondos, két heti tanulási szeszély után) a jegyzői oklevelet, elvitték katonának. Pénzt azonban már akkor nem kapott, annyira kimerült mindenfelé a hitele. Beöltözködése után rapportra kérezkedett. Kérem alássan, kapitány úr legyen szives engem tiszti szolgává előléptetni. A kapitány, a família régi jó barátja felkacagott. Megbolondultál? Kutyamosó akarsz lenni ? — Jelentem alásan, igenis, még pedig Pavlicsek főhadnagy úrnál, aki jelenleg szolga nélkül van. Annyira erősködött, hogy végre is teljesíteni kellett a kérelmét Pavlicsek volt az ezred legvénebb legénye, göthös, életunt, világfájdalommal teli, alig mozdult ki a lakásáról. Ugy hozatta haza a vendéglőből az ebédjét. A gentry-fiú érthetetlen ambícióval fogta a szijra fűzött porcellán-tálakat, még csak azon sem igyekezett, hogy rendesebb ruha kerüljön reá. Délben a korzó teli van emberekkel. A napfényes téli napokon formás leányok, parázsszeinü' menyecskék sétálnak kifent gavallérokkal. Szívják a tiszta levegőt, vjtíámak. gondtalanok, — legalább erre az idő

r

,e. Akkor haladt arrafelé a tisztiszolga, kezében a/ ebéddel. Egy ringó derekú asszony, a főszolgabiróné éppen a főispáni titkár bohóságait hallgatta, mikor valaki rákiáltott: — Szervusz Böske! A ridiküljót egyszerre a földre ejtette, az ajkából elröppent minden csöpp vér. Hanem azért úgy tett, mintha a szervusz másnak szólt volna. Iván zavartalanul lépegetett tovább, észrevette a másik unokahugát. - Hogy.vagy? vetette oda félvállról. A kis leány, akinek komolyan udvarolt egy folyammérnök, mérgesen fordította félre a fejét. Ki ez ? kérdezte a gavallérja. Én nem ismerem, — hebegte zavartan, — bizonyára összetévesztett valakivel. — Pardon egy pillanatra, majd utána megyek és leszidom. — Ne, ne tegye — rimánkedott a leány, botrány lesz belőle. Másnap megismétlődött a jelenet, a tiszti szolga már messziről kiabált. Csókolom a kezed Böske, de jó színbe vagy! Kisztihand Ilonka, mikor lesz a lagzid ? Tényleg, csaknem botrány lett belőle. Az emberek (különösen az irigy asszonynép) mosolyogtak, Böske asszony arcába visszafutott a vér (talán több is a kelleténél), a főispáni titkár pedig, a selypítő, vékonydongájú ifjú, utána sietett. Dehogy is lehetett visszatartani, dehogy. Paraszt, mit neveletlenkedsz! Iván szorosabbra fogta az ételhordó szíj ját: — Paraszt volt a dédapád, aki gyolcscsal járt a Bánátban házalni. Aztán odanyújtotta a névjegyét a titkár urnák. Külön ilyen célokra csináltatta mind a három predikátumával. Az arszlán visszamenet ezt mondta : Fivére a nagyságos asszonynak ? Unokabátyám, — hebegte zavartan. Miért nem szól, az istenért? A tiszti szolga délután illatos levelet kapott, nem is egyet. Kedves Iván, ha nem köszönsz a korzón, szívesen kisegitlek havi tiz forinttal. — Szerető Böskéd. A válasz ez volt: Húszon alul nem tehetem, magamnak is többe van. Ilonka leányzó diszes kézimunkával kedveskedett neki. Másnap már hallhatta délben : Köszönöm kicsikém, szépen tudsz bimezni. A gyönge leánysziv ezentúl tortával kötelezte le, sonkabütyök is került néha. Ilonday, Böske asszony férje, szállította a cigarettákat. Vasárnapra szivarról kellett gondoskodnia. Az alispánné, a büszke tánti, aki a család grófi ágából származott, már csak huszonöt forinton válthatta meg a köszöntéseket; húga, a főmérnökné, tizenötöt szurkolt ki. Gyönyörűséges állapot volt ez annyi pénzzel, mint a polyva, fejedelmi jólétben. Azonban a sarcolást kezdték már unni az atyafiak s a második esztendőben, mikor Iván srófolni akart az archimedesi csavaron, tanácskozásra gyűltek egybe. A ravasz alispán vitte a szót: Végtére is — mondta — én nem tatálok az ő helyzetén semmi szégyelni valót. Gyerekjáték lesz elhitetni mindenkivel, hogy hóbort az egész, hiszen akire