Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám
1904-11-03 / 89. szám
meleg ruhával. A ruhakiosztás emelkedett hangulatú ünnepség keretében folyt le, amelynek megható jelenete volt, ami kor a segélyezett gyermekek részéről egy 8 éves fiúcska megható szavakban mondott köszönetet a jótékony egyesületnek. Katalin-bál. Föltartózhatlanul, sebes szárnyon halad az idő kereke. És ismét közeledünk Katalin vig napjához, amelyik el szokta hozni az első hópelyheket ós a tánctermekbe pedig a fesztelen, pezsgő életet, jókedvet. Csabán a Katalin-bálat szokásosan a műbutorgyár részvénytársaság munkásai rendezik a Vigadóban. Az idei Katalin-bálat november 26-án tartják meg P u r c s i János zenekarának közreműködése mellett. — Korcsmai verekedés. Rákóczi János lókupec és P o m u t z Lajos felcser, gyulai lakosok nemrégen is még jóbarátok voltak, már foglalkozásuknál fogva. Ez a jóbarátság azonban a napokban egy rút korcsmai verekedés folytán megbomlott. A két ember együtt mulatott a Léderer-féle korcsmában, ahol is valamelyes csekélység fölött hajramentek, miközben Pomutz Rákóczinak a hátába döfte a kését. Erre a korcsmában lévők szétválasztották a verekedőket, akik ezzel még nem elégedtek meg, hanem Rákóczi bosszút forralva, este kileste Pomutzot és egy hatalmas doronggal úgy teremtette tarkón, hogy a felcser vérző fejjel, szédülve, tántorogva állított be a kórházba, ahol ápolás alá vették. A verekedők ellen kölcsönösen megindítják az eljárást. — Erös, egészséges gyermeket nevelni minden anya egyedüli célja, s ezt eléri, ha gyermekét a serdülő korig csukamáj olajjal táplálja. E célra legjobb a Zoltán-féle csukamáj olaj, melynek se rossz ize, se szaga nincs s .a gyermekek nagyon szívesen veszik. Üvegje 2 korona a helybeli gyógyszertárakban. — A sör drágulása. Ha nem is súlyos, de mindenesetre érzékeny csapás éri legközelebb az árpáié kedvelőit. Hire jár ugyanis, hogy a sörgyárosok az általános drágaságra való tekintetből fölakarják emelni a sör árát. Erről már értesítették is a vendéglősök' egy részét, és tudatták velük, hogy a különböző sörök ára hektoliterenként 1 és fél koronával drágább lesz, mint a múltban volt. Ennek következtében a sörital kicsinyben való kimérésénél valószínűleg két fillérrel fogják emelni minden liter sörnek az árát. — Haladunk a korral Alig néhány éve, hogy megiudult az egész országban a mozgalom, minden ház végeihez, elejéhez és kertjében lugasszőlőket ültetni, már is olv óriási tért hódított magának ezen eszme, hogy nincs oly rész hazánkban, ahol tömegesen fel nem karolnák. Hát ez nem is csuda, mert nézzük meg például Fehértemplom városát, ahol alig van ház, melyet óriási törzsű lugasszőlő ne ékesíteni, mely bőven ellitja az egész családot az érés kezdetétől egész tél folyamán finom csemegeszőlőkkel, minden évben terem a legcsekélyebb gondozás nélkül. Ezért igen melegen ajánljuk ábrán is bemutatott ,.S z ő í ő 1 u g a s t ültessünk" című hirdetésünket olvasóink becsei figyelmébe. Szines iénynyomatu krjegyzékek mindenkinek, ti cimét tudatja, ingyen és bírmentve küldenek. Irodalom^ Kálvinista öntudat. N y á r á d y László békési ref. segédlelkész fönti címen vallásos irányú heti lapot indított, amelynek célja a hívekben a kálvinista öntudat ápolása. A lap 8 oldalnyi terjedelemmel vasárnaponként jelenik meg. TÖRVÉNYKEZÉS. — Szerelmes béresbiró. Varga László aféle daliás termetű béresbiró' Békésen. Nem megvetendő tisztség ez, 1 mert hát hatalom és respektus jár vele. 1 Varga uram meg elbizakodott is volt. Magas állásából kifolyólag azt gondolta, hogy joga van a béresek nejéhez is. j Ebben a hiedelemben rá is vetette aj szemét' B a y e r Sámuel bérestársának j fiatal feleségére és hát mi tűrés-tagadás, kacsalódot: is vele. De talpán-asszony volt a menyecske, aki szikrázó nyaklevesekkel felelt béresbiró uramnak, aki a kalandnak ilyeténre való fordulása után nem vette tréfára a dolgot, hanem elverte az asszonyt, azután pedig a férjét, aki kérdőre vonta a béres Don Jouant. Ebbéli, éppen nem gavallér béresbirólioz illő cselekményeiért Vargát a gyulai törvényszék büntető tanácsa egy hónapi fogházra Ítélte. Vétkes bukás. Csirhle Mátyásnak egy évvel ezelőtt még virágzó szábóüzlete volt Gyulán. A könnyelmű élet azonban csakhamar tönk szélére juttatta, ugy, hogy mikor hitelezői kérésére elrendelték ellene a csődöt, passzívái meghaladták a 20 ezer koronát. Az ügyészség vétkes, bukás vétségével vádolta a könnyelmű szabót, mert pazar életet élt, kereskedelmi könyveket nem vezetett, mérleget nem készített és bár tudatában volt fizetésképtelenségének, ujabb adósságokat csinált. S mivel e vádak a hétfőn megtartott főtárgyaláson beigazolást is nyertek, a bíróság Csirhlét 14 napi fogházra ítélte. Gabonaárak. Békéscsaba, nov. 2. A budapesti gabonapiac irányzata csendes. A csabai gabonapiacon gyenge kínálat mellett következő árakbán vettek: Buza . Tengeri Heremag 8-80—9-40-ig 8-00—8-00-ig 44-től 45-ig Budapest, nov. 2. (Saj. tud. táv.) Készáru csendes, tavaszi 10-05. Használt, de még jókarban levő járgány megvételre kerestetik. Czim : A Corvina könyvkereskedésben. Kiváló szerencse Töröknél! felülni ulhatlaibiil kedve® főárüdánknak a szereacse. Rövid idő alatt fY millió korona nyereménynél ^5bbctfixetCünSi nagyrabecsült vevőinknek, köztük a legnagyobb nyereményeket. Ajánljuk ennélfogva, hogy a világ legesélydúsabb osztálysorsjátékában vegyen részt. — A most következő magy kir. szabadalmazott 15. osztálysorsjátékban ujb I 110.000 sorsjegyre 53.000 pénznyeremény jut és összesen egy hatalmas összeget, 14 millió 459,000 koronát sorsolnak ki rövid 5 hónap alatt. A legnagyobb nyeremény a legszerencsesebb esetben 1,000.000 korona Továbbá 1 jutalom 600.000, í nyeremény lOO.OOO, 1 á 2OO.OO0. 2 á ÍOO.OOO, 1 á OO.OOO, 2 á §0.000 1 á TO.OOO, 2 á OO.OOO, 1 á SO.OOO, 1 á 40.000, 5 á 3o.ooo, 3 á 25.000, 8 á £0 000, 8 á 15.000, 36 á loooo korona és még sok egyéb; összesen 55 000, nyeremény és jutalom 14,i59.ooo korona összegben. Az 1. osztályú sorsjegyek tervszerű árai: 7s eredéti sorsjegy frt 0 75 vagy kor. 150, V* eredeti sorsjegy fit 150 fagy tor. 3' Z® i> i> 11 3 „ „ 6 ) A „ „ „6 „ „ 12 A sorsjegyeket tanvéttel vagy az összeg előzetes beküldése ellenében küldjük. Hivatalos tervezet díjtalanul. Megrendeléseket eredeti sorsjegyekre kérünk Wf íolyó évi íioveiiiiier bé bizalommal hozzánk beküldeni. TÖRÖK A. ts T= BANKHÁZA BUDAPEST. Hazánk legnagyobb osztálysorsjátíK-üziete. Főárudánk osztálysorsjáték-üzletei: Központ: Teréz-körűt 46/a. i. fiók: Váci-körűt 4/a. 11. fiók : Muzeum-^örút 11/a III. fiók : Erzsébet-körút 54/a. kn Rendelfllevél leváland ó TÖátÖA A. ÉS T V US A bankháza Budapest Kérek részemre I. oszt. m. kir. szab. osztálysorsjáték eredeti sorsjegyet a hivatalos tervezettel együtt küldeni. ^ utánvételezni kórem r A nem Az összeget K összegben-J postautalvánnyal küldöm {• tetsző > mellékelem bankjegyékben (bélyegekben) törlendő ( w | C Megyei telephon: Békéscsaba 20. bűtortelepe 3éké&csabait, Vasut-utca Békéscsaba ** 2 0. m mk ' A M m® ÉÉ Teljes lakásberendezések ás egyes tárgyak, modern, valamint minden egyéb kivitelben versenyképes árakon & II d 0 a ix ja a g y válasz í é kb a . Asztalos-, kárpitos- és díszítő-műhelyek. rr. VJ V-J rrt, - • töt*VJ w pMeghívásra saját költségén, rajzokkal és mintákkal készséggel megjelen. fi, rr, w pr> # Nypmntin kindin n .CORVINA" könyvnyomda Rékéscsabán 1904.