Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-10-16 / 84. szám

egyebet, minthogy a parlament küldjön ki kebeléből 21 tagú bizottságot a házszabálymódositás tervének kidolgozására. Eleinte alaposnak látszott az a remény, hogy a kisebbség higadtabb elemei elvben nem fognak elzárkózni a házszabályok revíziója elől, hanem elfogadtatják pártjaikkal azt az elvi álláspontot, hogy mindenik ellenzéki párt küldje ki a maga megbízottait a bizottságba, s ott valamennyien a tervbe vett szigorítások lehető enyhítésére törekedjenek. Ez a remény annál alaposabbnak látszott, mert hiszen a kisebbség vezérférfiai is, még csak a közelmúltban, (emlékezzünk Kossuth Ferenc orosházi beszédére ) akárhányszor elismerték, hogy parlamentünk tanácskozási rendje revízióra szorul. És a dolgok megfordultak. Az ellenzéki pártok legnagyobbja, a függetlenségi párt a legridegebb visszautasítás álláspontjára helyezkedett. Maga a vezér javasolta, hogy a párt a revíziós bizottságba ne küldjön tagokat, hanem vegye fel a harcot a kormány szándéka e"en a leghevesebben minden vonalon. Ugyanígy határoztak a néppárt, az Ugron-párt, az uj párt és Appony-pártja. Az összes ellenzékieknek az az álláspontjuk, hogy amig egyetlen független érzelmű magyar ember résztvesz a törvényhozásban, addig Tisza indítványából határozatnak nem szabad lennie. És Tisza István azt csinálhat amit akar, feloszlathatja a képviselőházat, ahányszor neki tetszik, nem sikerül neki a nemzet hálálos ítéletét a nemzet megbízottjaival kimondatni. A helyzet ezzel végzetesen komolylyá vált s már is kritikus mértékben élesedik ki. A revizió nem meghasonlott nemzeti töredékeket, hanem egységes ellenzéket, mely másfélszáz főnyi, talál magával szemközt. Ezzel teljesen megszűnt minden kilátás arra, hogy a házszabályreviziót parlamentáris formák között meg lehessen csinálni. Másfelől már a kormány elvetette a kockát s többé vissza nem léphet, ámbár arról is szó esett a minapi hoszszu minisztertanácson, amelyből annyi szivárgott ki, hogy Tisza megmarad a házszabályrevizió mellett. A revíziót most akképpen akarja előkészíteni, mint ahogy indítványában jelezte, tudniillik a házszabály változtatás megállapítására a Ház egy 21 tagu bizottságot küldjön ki; amennyiben az ellenzék nem vesz részt a bizottságban, ez ama képviselőkből alakul meg, (élén gróf Andrássyval) akik a részvétel ellen nem tiltakoznak; végül, ha a parlamentben nem lesz rend, a kormány a képviselőházat haladéktalanul feloszlatja. Hir szerint Tisza a revíziós indítvány megokolását a jövő hét elejére akarja Mtüzni. Igy gondolják az e

nenzéki részen is, ahol készenlétben várakoznak. Számítanak arra is, hogy Tisza permanens üléssel akarja keresztülhajtani indítványát, s ezért készülnek a permanens ülés megakadályozására s arra is, mihelyt erőszakosságot vesznek észre, a napirend megállapítását lehetetlenné tegyék. De a kormány pár íja sem tétlenkedik. Itt is végletekig menő harcra készülnek. Ha csak lehetséges, Tisza azt akarja, hogy a házszabályok módosítása megtörténjék s azután oszlatja fel a képviselőházat. Kompromisszumról is látódnak hírek, a parlamenti többség véleménye azonban az, hogy ebből aligha lesz valami s ha igen, ugy eredmény nélkül. Gróf Andrásy Gyula, aki az obstrukció idején is békeközvetitő volt, — eszmecserét folytatott az ellenzék egyes férfiaival, hogy miképp lehetne a házszabályrevizió dolgában kormány ós ellenzék között egyezséget kötni. Az e^enzéken azonban kijelentették, hogy seminő egyezkedési tárgyalásokba nem mehetnek bele. A legridegebb elutasítást Bánffy Dezső báró adta, kijelentvén, hogy a mig Tisza javaslatát vissza nem vonja, szó se lehet egyezségről. Ismét nagy és konok harc készül tehát. Erős rázkódtatásokkal, izzó parlamenti tusákkal. A küzdelem a mutatkozó előjelek szerint példátlan heves ós mindkét részről könyörtelennek és elkeseredettnek Ígérkezik. Az utolsó szót pedig a választóközönség fogja kimondani. Semmi kétség ugyanis, hogy a mostani képviselőház utolsó küzdelme lesz ez a háború. Ha létre jő a revizió, vagy ha meghiusul, mindkét esetben elmaradhatlan a házfeloszlatása. A nemzet pedig bátran készülődhet a téli alkotmányos küzdelmekre: a választásokra. A csabai Kossuth-szobor helye. - Felelet Rosgy cikkére. A nemes célnak, mely a városunkban felállítandó Kossuth-szobor művészi megalkotását sugalmazza, kivitele, kell, hogy gondolkodóba ejtse mindazokat, kiknek lelkét meg tudja iHetni a valódi emberi nagyság megörökítésének gondolata. S a kivitelre nézve nem csekély fontosságú a többi között a hely megválasztása sem, a hol a szobor emelkédni fog. Mert a hely, mint állandó környezet, legalább is oly szerepet játszik a szobor művészi hatásában, mint a képnek kerete: kevésbé jelentőst tetszetősebbé tehet s viszont a művészi magaslaton ánónak hatását is megronthatja. Ugy .hiszem, e gondolatok vezérelték Rosgy eleven tollát, midőn e lap mult vasárnapi számában a csabai Kossuth-szobor helyéről szól, s azt bizonyítgatja, hogy ez csak a Petőfi-liget lehet, mig a Kossuth-tér, melyet a szoborbizottság jelölt volt ki, szerinte a szobor művészi hatására s nemzeti jelentőségére „valóságos veszedelmet rejt magában." Ez az állítás, mely — alább látni fogjuk egyáltalában meg nem állhat, de a közvélemény kialakulását könnyen megtévesztheti, — inditott engem arra, hogy a Kossuth-tér mellett kifejtsem érveimet. 1. A Kossuth-tér városunknak egyetlen igazi köztere. E ténynek megáüapitása már magában foglalja minden más kombináció kizárását, mely a szobor felá'iitásának helyét 5

1

1eti. Csakhogy mondja Rosgy nagy baj az, hogy vasút szeli át a teret s oda épülnek majd a motoros váróterme és raktárai. Igaz: igy áll a dolog, azonban közel sem rejt oly veszedelmet magában, hogy tervünket meghiúsíthatná. Mert bár a vasút sínpárja el is szakasztja a tér egy részét, még mindig marad elég hely arra, hogy a Kossuth-szobrot akár egyedül, akár a Luther-szoborral együtt oda állithassuk. Hogy állitásom nem légből kapott, arról szemlélet utján mindenki meggyőződhetik s igazát bizonyítja két neves szobrászunknak a tér közvetlen és helyrajzi vázlatán alapuló ismerete alapján alkotott s írásban is benyújtott javaslata, mely ,,legalkalmasabbnak" mondja a város minden helye között a Kossuth-teret. - Ami pedig a motoros várótermét illeti, azon még lehet segíteni s én e sorokban is tisztelettel kérem az illetékes tényezőket: hassanak oda, hogy az építés meg se kezdődjók. Igy elkerüljük azt is, hogy egyetlen terünket raktárhelyiségek éktelenitsék. -Azt hiszem, ezek után fölösleges külső érvekre : más városok példájára hivatkoznom ; legforgalmasabb tereit szokta minden város ékesíteni szobrokkal. 2. Azonban a Petőfi-liget mellett érvül a Yasut-utca forgalmának növekedését is felhozhatni. Nem tagadjuk ezt, csak kérdjük: mivé lesz a Yasut-utca, ha az uj vasúti állomást nem tengelyébe építik s egy más utcára terelik a forgalmat? Jót áll-e Rosgy, hogy ez be nem következhetik ? S akkor lesz megfelelő terünk - üresen és szobrunk oly helyen, ahová édes-kevesen fognak zarándokolni. Azonban tegyük fel, hogy a Vasut-utca szerepe s vele forgalma megmarad. Még igy is a Kossuth-tér mellett kell ' állást foglalnunk, mert akármily méretekben is fejlődjék a város, a belváros — számos példát mondhatnók soha sem veszíti el előbbi értékét, ha egyébként a fejlődő élet befogadására alkalmas. A Kossuth-teret pedig a templomok, az iskolák s más középületeink, az üzletek, a kereskedelem beláthatatlan időre gócpontjává tették e városnak. 3. Nem lényegtelen azonban a szobor • helyének megválasztásánál azon kérdés tisztázása sem, hol éri el leginkább azt a célt, melyet megtestesít. A Kossuth-szobornak célja az, hogy útmutatónk tegyen, ha meghunyászkodás, megalkuvás s önérdek köde nehezedik szemünkre, - azon szent érzületek és nemes törekvések felé, amelyek Kossuthot hevítették és vezették . . . S hol felel meg a szobor legjobban céljának ? Ott-e, ahol egy-két sétáló család fordul meg csak, csecsemők gügyögnek dajkájuk karján s a vasút felől érkező kocsik versengve rohannak egymás mellett; egyébként pedig sem vallásos, sem közművelődési, sem hivatalos, sem üzleti érdek nem viszi oda a polgárt s az idegent ? ! Vagy ott, ahol a templomok áhítatos ezrei szemben találják magukat vele, mihelyest átlépik a szent küszöböt; ott, ahol az iskolák zsenge és érettebb ifjúsága a maga egész tömegében fejet hajthat előtte; ott, ahol minden polgúr megfordul, kit hivatalos ügyei, vagy üzleti érdekei hazulról elmozdítanak?! E tényekkel szemben valósággal eltörpül a Vasut-utca forga'ma s a poétikus környezet : a Petőfi-liget érvei! És ha idegen jő e városba, itt nem természeti szépséget fog keresni, hanem azt a helyet, hol a város élete lüktet, hol monumentálisabb épületei állanak A tér kérdésének közgazdasági vonatkozását Rosgy sem tartja „megoldhatatlannak", azért fölösleges volna róla szólanunk; áttérhetünk tehát a kérdésnek 4. Művészeti szempontból való taglalására. A szobor nemcsak emlékmű, hanem díszítője is a városnak, melyben áll; felállítása tehát egybevág a város külsejének szebbé tételét célzó törekvésekkel.Kérdem szidalmazta. Nyugodt, kimért maradt mindvégig, mert ugy kívánta a császári méltóság. Ma bizony más időket élünk. Ha most lakodalmon vagy banketten megesik, hogy egy magáról megfeledkezett gentlemann több pezsgőt ta 'ál meginni a kelleténél és pityókás fejjel rálép valakinek a tyúkszemére, hát jaj annak. De nincsenek is ma pohárszékek a vendégeskedéseken, hanem ujjamnyi vékony, gyűszű nagyságú pohárkák. A gyulai lakodalmon csak kilenc pohárszék volt. Az egyiken aranyos fedeles kupák, a másodikon arany, a harmadikon ezüst csészék, s tovább aranyozott és ezüstözött poharak, ezüst aranyos kannák, fehér ezüst serlegek, némelyek rubintokkal, smaragdokkal, gyémántokkal kirakva, remek mívű vedresek, hogy amikor teletöltöttók borral, két legény fogta, s úgy tették a vendég elé az asztalra. így aztán bátran mondhatták eleink, hogy rogyadozott az asztal ételek ós italok alatt. De volt ital a köznépeknek is bőven. A sátoron kivül nagy kádak voltak, színültig borral, amelyeket újra töltöttek, ha fogyott, s a melyekből mindenki anynyit meríthetett magának, amennyi csak lement a garatján. És remekeit a konyhamester is, jó Apaffy Mihály uram volt főszakácsa, Berzencei Márton uram. Mint a krónika mondja, gróf Rabutin a császárhoz is elvitte hírét Berzencei művészetének. Berzencei uram megcselekedte azt a csodát, hogy advivum megcsinálta Fogaras várát külső bástyáival együtt. Ott állt a bástya fokán a német silbak, puskával a hátán, a lőrésekből rendre ásítoztak ki az ágyuk csövei, a vár árkában körül viz folyt, amelyben élő halak ficánkodtak. Ilyen művész volt a gyulai főkukta. A magyar mindig a szó fia volt. Eleinknek is megvolt az a jó szokásuk, hogy sokat ós nagyokat mondtak, de keveset, vagy éppen semmit se tettek egyebet az evésnél és ivásnál. Igy hát csak természetes, hogy [a toaszt nem maradhatott el a gyulai lakodalomról sem. Hogy kik ^voltak a szónokok ós men yit és miről beszéltek, azt nem őrizték meg a hírlapok, mivel hogy nem is voltak és még természetesebb, hogy a toasztozókat másnap nem ette a méreg, mert egy szavuk kimaradt a referádából. Elég az hozzá, hogy toaszt volt bőven. Ittak a császár, a császárné, örömapa, örömanya, az uj pár stb. egészségére. Ittak, mig szuszszal győzték, némelyek, mig sárga földig el nem áztak. Akik pedig még lábukon álltak, táncra perdültek, a menyasszony táncára. Sorba táncolt mindenki a menyasszonynyal, aki le-, eresztett és sokszínű pántlikákkal díszített hajjal libegett a leventék karján. Csupán a helytartó nem táncolt vele. Mikoron pedig fölvirradt a hajnal, az uj pár a helytartó diszes emelvénye- elé vonult, féltérdre ereszkedtek és úgy köszönték meg a császár kitüntető gráciáját. Majd a násznagy, Apor István, gubernátortól és gubernátornétól elbúcsúztatta és hálószobájuk küszöbéig kisérte őket, mialatt a várban bömböltek az ágyuk. Ezen aktus után a császári helytartó is nagy pompával bevonult a várba. De nem pihenőre. Mert a régi jó lakodalmak hétszámra tartottak. Bevonult, mert úgy kívánta az etikett. A másik ajtón pedig minden pompa és fényes kiséret nélkül kijött a várból gróf Rabutin, de nem mint császári képviselő, csak mint generális commandáns. Nem is ült föl komoly képpel a pódiumra, hanem örömmel elegyedett az elázott főurak közé ós délfelére együtt szidta velük a császárt, úgy elázott. Mint a króhika mondja. mig az asztal alá nem került gróf Rabutin, egyre azt hajtogatta nagy kurjongatva: — Nem vagyok ma császár képe, elég patientiam volt hajnalig. Amit elmulasztottam, azt most kipótolom. Menyasszony. Irta : Erdős Renáe. Nagyon szeretett iskolába járni, komolyan, igazán szeretett, nem ugy mint a többi tizenötéves leányok, akik már bálba szerettek volna járni, regényeket olvasni, hosszú ruhát viselni. Ő ment a maga kurta szoknyájában, a kis fekete bőrtáskával a kezében, komolyan, gondolkodó arccal ós azon tűnődött, hogy erőszakolja ki a szülei beleegyezését ahhoz, hogy tanítónő lehessen. Mert az akart lenni minden áron és már példálózott róla többször. De a szülei kinevették. Az apja megveregette a hátát, az anyja ölébe ültette és azt mondta neki : Kislány elégedj meg azzal, hogy Sardó Kálmánné lehetsz, méltóságos aszszony és három millió ura. Többet ér az, mint egy tanítónői oklevél. A kis leány okos, -merész homloka ráncokba húzódott. — Kálmán bácsi el akar engem venni feleségül? kérdezte halkan. Igen fiam, - felelte az apja de egyelőre ne legyen erre gondod, csak tanulj szépen szorgalmasan és el ne késs az iskolából. De egyszer mégis elkésett. Nagy ebéd volt náluk. Sok vendég, felköszöntők, minden. Ott volt Sardó Kálmán is. Hozott neki egy parányi gyürüt, körülrakva nagy gyémántokká'. Erre az ebédre világoskék sürah ruhát varratott neki az anyja és a haját először tűzte kontyba, ami nagyon furcsa volt. A kis leány ugy érezte, mintha egy kosár tojást tettek volna a fejére s neki folyton vigyáznia kellene, hogy a kosár le ne essék. No de ebéd után mehetett a szobájába átöltözködni. A copfját megint leersztette, a végébe szalagot kötött, fölvette a sötétbarna cheviot ruháját, a hóna alá csapta a rajztábláját és az összes .rajzeszközeit és rohant az iskolába. Hiába, későn jött, már mindenki a helyén ült. A tanár ur haragosan szállt le az emelvényes székről és elébe állt. — Tódor Mariska, hát most kell jönni? Bocsánatot kérek, mondta ijedten — nem jöhettem előbb, mert ma volt az eljegyzésem és soká tartott az ebéd. Valamennyi leány, mind fölrezzent erre a szóra. A ceruza, toll kiesett a kezekből. Ahány kék, szürke ós fekete szempár volt, mind Tódor Mariskára szegeződött. A tanár maga is megütődött kissé olyannyira, hogy nem tudta mit válaszoljon. Csak annyit mondott: jljön le. És mivel a leány sietségében a kabátkáját elfelejtette ottkünn leveni, mikor elkezdte gomboni: a tanár ur megfeledkezett magáról, szolgálatkészen ugrott hozzá, hogy segítsen neki. Ettől az egész osztály valamennyi lánya mind elvörösödött, anélkül, hogy tudták volna miért. Maga a tanár is, aki igy méltóságát kissé veszélyeztetve látta. Feszült, kmos csönd lett, ami nem is szakadt meg az óra végéig. Akkor aztán, mihelyt a tanár kilépett a szobából: feltámadt a zsivaj s a sok leány mind egyszerre beszólt. Sardó Kálmán ? Ki az ? Jaj, de csúnya ! Öreg! Gazdag. Potrohos. Igaz ? Nem hazudsz ? Mutasd a gyürüt. Kaptál uj ruhát ? Nagynehezen lecsöndesedtek, meg-