Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-09-18 / 76. szám

nincs egyetlen München vagy Nápoly se, mert vidéki városaink nagyon hátra maradtak a főváros rohamos fejlődése mellett, ami bizony csöppet sem örvendetes dolog — a vidékre, amelynek jámbor népségét csak az a hazafias tudat vigasztalhatja meg, hogy a magyar nemzet szellemi és az erkölcs képviseletében világvárossá lett fővárosunk még sem tükre az országnak, mert az ország magyarabb és mindenekfölött erkölcsösebb Budapestnél. * Annyi a jelszavunk, hogy ha annyi volna a pénzünk, csupa passzióból még egyszer megszavazhatnák a dédelgetett „K. u. K. Armee"-nek egynehány száz milliót uj ágyukra. A sok jelszó ismét szaporodott. Ugy szól ez, hogy: tilos a politika! Demkó György dr., a budapesti egyetem uj rektora adta ki e jelszóval a rendeletet, melylyel az egyetemi polgárokat eltiltja a politikai gyűléseken való részvételtől, általában pedi * politikai mozgalmaktól ós több más olyan mozgalomtól ós gyűléstől, amelyhez minden szabad polgárnak van joga. Jogsértést látnak ebben sokan, de ^gfőként az ellenzék, mely erősen foglalik máris a rendelettel. Pedig éppen>1 Dincs ebben a rendeletben jogsértés. Iső látszatra ugy tűnik föl, mintha kai vagy mondjuk emberi jogokat iskálnia. De azok, akik keresztül tek az alma mater csarnokain a fiatal-hevén és ératt észszel veszik fontokó rektor rendeletét, bizony nem abban semmi kivetni valót, , egre is [minden apa komoly .nulni küldi gyermekét az egyebed'. gyűlésezni, politizálni és Mindezeket később is megetem polgára, ha végezte mint kész, az adott helyze1

?*marö, £™>tt ember lép az * volt a héten a császárvárosb an. uiuak az ünneplés tárgyai, akik g csak másokat ünnepelnek : az ujjk, a mindenféle nemzetek sajtójának iselői. A nemzetközi sajtókongreszust itták meg ott a Reichsrath oszlopcsariban. Megjelent a megnyitáson a király ^viseletében egy főherceg, az osztrák űszterelnök, a helytartó ós még Bécs antiszemita polgármestere is, aki hadi,n ál) a sajtóval s hódolatát tette az 'Íróknál. De elég őszinte volt hozzái, hogy „behunyt [szemmel" üdvözli a sajtó munkásait. A magyar sajtó azonban még ugy sem fogadta el Lueger urat, mert beszéde alatt testületileg kivonult a teremből. És itt egy szép dolgot lehet följegyezni. Körber, az osztrák miniszterelnök, olyan gyönyörű beszédet mondott a saitóról, amelyhez hasonlót osztrák miniszterelnök nem mondott. A cajtó — úgymond — szócsöve a művelődésnek, sőt még az exac tudománynak is : előharcosa a haladásnak, a felvilágosodottságnak. Nem lehet azt rendőri szabályokkal korlátozni, szabadságot kell annak adni ós ezzel együtt a haladásnak, a civilizációnak is. Annál kinosabb benyomást keltett az^unser Kari", Lueger. A sajtó hatalmas lehet, — úgymond — de nem mindenható és a sajtó ellenére is lehet haladás. Ez az az ember, akit a bécsi kamarilla csontkamrájának sorvasztó levögője nevelt föl. . . Minden újság három napig tart, — mondja a magyar közmondás. Majdnem igy vagyunk már Lujza hercegasszony regényével is. Nem érdekelnek már bennünket annyira a következmények, mint az első napok eseményei. A regény további szálai már az érdekeltek kezín futnak végig. Azonban a szökevény hercegnő ügye, lassan bonyolódik le. Hogy a békés kiegyenlítés remélhető-e, az egyelőre kétséges. Leginkább az a. hir tartja eddig magát, hogy Fülöp koburgi herceg kijelentette : föltétlenül ragaszkodik ahhoz, hogy Lujza hercegnő Mattasichcsal szakítson. Ha pedig ez igy van, érthetetlen az a hir, hogy királyunk követeli, a német császár pedig ajánlja Fülöp hercegnek a megegyezést. Annyi bizonyos, hogy komoly tanácskozások folynak az érdekeltek között s e tanácskozások szüneteit Páris örömeit élvezni, használja fel a fogságából megszökött szép hercegasszony. * A japánnal szövetséges angolok, hogy belátják, nam kis játék, hanem emberfeletti csodatetteket művel a kis japán, oroszbarát húrokat kezdenek pengetni. Kitetszik a szög a zsákból, amelyet észrevették a szövetséges japánok is, akik folytonos győzelmeikkel egyelőre keresztülhúzták az angol törekvéseknek azon számításait, hogy Kelet-Ázsiában az angol szabad kezet nyeljen. De talán legkevesebbet törődnek az angolok csalódásával ós különös viselkedésével a harctéren működő tábornokok, akik ugyancsak sakkba szorították a muszka-óriást. Az ellentáborban pedig a szent szinódus rendeletére, „a kísértés nehéz napjaiban nyilvános imákat tartanak, hogy az Eg az orosz hadseregnek, Krisztus imádójának, győzelmet adjon gonosz ós kegyetlen ellensége fölött." Dehát hogy adna segedelmet az Eg a gonosz japánok ellenében, mikor az imádkozásra kényszeritett orosz tisztek a liaojangi csatánál is egészen a csata kezdetéig a mulatóhelyeken dorbézoltak ós orgiázásaikat is csak akkor hagyták abba, amikor Liaojang már tarthatatlanná vált ós meg kellett kezdeni a visszavonulást! Ilyen orosz vitézség mellett hiába dörmög imigyen atyuska: „Amig egyetlen orosz katona lesz életben és amíg az állam pénztárában egyetlen rubel lesz, addig folytatni fogom ezt a háborút 1" Tizenötezer vódlelen embernek ártatlanul kiontott jvóre boszuórt kiált föl az égre. A boszú működik, a bűnhődés nem marad el. * Most már kettő a kis fejedelmi potentátok száma: a cárevics és az olasz trónörökös, akit aligha vártak'jobban, mint a leendő cárt. Az olasz királyi pár boldogsága most már tökéletes. Viktor Emánuel nyugodtaban nézhet a jövendő elé, mert Heléna megajándékozta őt trónörökössel. Az olaszok lee ndő királyát Humbertónak keresztelik. Még csak egy napos, de már cime is, rangja is van neki, amelyért már megszületése előtt heves viták folytak. Mint a táviró jelenti, kis „Piemont hercegségének" megérkezését egész Olaszországban nagy örömmel fogadták, már csak azért is, mert II. Humbertó atyja a legmesszebbmenő ammesztiát igérte arra az esetre, ha a sors teljesiti óhaját. Bucsatelep önálló sitása. Evek óta tart már az a lankadatlan, erős küzdelem, amelyet a közigazgtásilag Füzesgyarmat községéhez tartozó aránylag nagy és népes község, Bucsatelep folytat az anyaközség ellen, törekedvén az önállósítás felé. Úgyszólván minden mozzanatát ismerhettük ennek a törekvésnek, mely mindenkor erős ellenállással találkozott Füzesgyarmattal. Az előzményeket tehát fölöslegesnek tartjuk megismételni, csupán annak a tárgyalásnak az ismételósére szorítkozunk ez alkalommal, amely tárgyalás Bucsatelep önállósítása ügyében a, legutóbbi napokban a járás főszolgabírójának elnöklete mellett lefolyt a füzesgyarmati községházán, az érdekelt földbirtokosok és kiküldöttek jelenlétében. A tárgyalás nem eredmény nélkül végződött. Bucsatelep hosszas küzdelem után kivívta magának az önállóságot, amely, hogy törvényesen is megvalósuljók, még a járás főszolgabirájától, a törvényhatóságtól és a belügyminiszter jóindulatától függ. A különválás ügyében legutóbb megtartott tárgyalásról különben a következő tudósításunk szól : Bucsatelep önálló nagyközséggé alakulását, a tárgyaláson megjelent nagybirtokosok képviselői egyhangúlag kívánták, minthogy a két év óta vajúdó ügyek alapos áttanulmányozása higgadt, tárgyilagos megfontolása teljesen ezen érett nyilatkozatra késztette őket. A különválás esetén 10.091 kor. 67 fillért tesz ki az az összeg, mit a telepnek községi pótadóval kell majd fedeznie. A tárgyalás folyamán kitűnt, hogy 55

1/2% l

es

z Bucsatelep pótadója. De ez még nem szentírás, mert Füzesgyarmat községházának építési költségeinek fedezésére felvett kölcsönből, — nemkülönben vasutjára felvett kölcsönből, melynek ugyan Bucsatelep soha semmi hasznát sem vette, — valószínűleg adósságként Bucsatelep költségvetésébe 20.000 korona nyer felvételt, mely adóssagnak évi törlesztéses kamatja, mintegy 1600 koronát tesz ki. Ez a körülmény emelné Bucsatelep pótadóját 65

1/2%-ra. Hogy a bíróság vájjon Bucsatelep nyakába fogja-e ezt az összeget sózni, alig hihető anélkül, hogy viszont Bucsatelep ne tarthatna aránylagos igényt Füzesgyarmat közvagyonára. Valószínűleg annyi hányad rész lesz a teher, ahányad rész a vagyonbeli osztalék. Ámi a pótadót illeti, azoknak sem lehet az sok, kik azt tulajdonképpen fizetik, szemben azon kiszámithatlan előnyökkel, miket a telep s a körzetébe beosztott I uradalmak a különválás által morális és anyagi, valamint szervezet tekintetében nyernek. De meg akár válnék a telep Gyarmattól, akár nem, a községi pótadó úgyis 65

1a

0,'

0-ra szöknék fel rövid idő alatt, anélkül, hogy a telep polgárai közül bárki is hozzászólási jogot gyakorolhatna s jóirányu törekvéseiben eredményt érhetne el Gyarmaton. A különválás szentesitése most már csak a járás főszolgabirája, a törvényhatóság és belügyminiszter jóindulatu akaratától függ. Meglévén azonban a különvált. ilóg ogy villámló tekintetet vetett atyodira, m••; . újra visszatért az ivóba. Néhány perccel később az egész vértes ezred tisztikura ludta, hogy a magyar foglyok között v an Szisztovszky ellensége is. Eabenberg báró is értesült erről és hogy kedvére legyen a lengyel nemesnek, Patyodit az ő felügyeletére bizta. Szisztovszky tehát maga ^vezette be szobájába foglyát, aki csak most ismert a régi barátra, akit már rég el is feledett. Patyodi azt hitte, hogy Szisztovszky nem ismert rá. Becsületes, nyíltszívű ember volt, aki a történtek után nem is gondolta, hogy Szisztovszky halálos gyűlölettel gondol rá. A lengyel a párbaj után eltűnt, nyoma veszett, hirt sem hallottak felőle Patyódiék. Annál nagyobb volt tehát a meglepetése, hogy maga előtt látta régi barátját. A bánatban is szinte jóleső örömmel nyújtotta felé a kezét. — Nini Valér, te itt ? Szisztovszky hidegen elfordult, de kezét nem tudta elvonni. Azonban nem szólt egy szót sem. Patyodi pedig leverten folytatta. — Igaz, én most vakmerőséget követtem el. Legyőzött vagyok és te ... ós ön a győző. Bocsánat ! Ezt már nem is hallotta talán Szisztovszky, mert kilépett az alacsony szobából ós becsapta maga után az ajtót, mely előtt a fegyveres őr sétált le s föl. * Es Szí ztovszky azon a napon, amikor Pa yodi foglya lett, még szótalanabbá, még komorabbá vált. Egész nap kerülte társait ós még a szobája felé se nézett. Csak késő este, amikor már elcsöndesült a tábor, látták visszatérni a csárdába. Högy hol bolyongott, senki nem tudta. Különc viselkedése ismét fölébresztette a gyanút. Különösen pedig akkor, amikor másodmagával látták közeledni. Az ügyeletes tiszt közelébe is ment, de amikor látta, hogy egy közlegény lépdel oldala mellett, szótlanul hagyta tovább menni a szobája felé. Még az őrség egyik tagjával utána is küldte Windischgratz rendeletét, mely ugy szólt, hogy nemes Szisztovszky Valér főhadnagynak megadatik a jog, hogy az őrizetére bizott Patyodi Lóránt nevű rebellist a saját tetszésére bizott fegyvernemmel önkezűleg kivégezze. Szisztovszky, amint szobája elé ért, ablakon át kiszűrődő gyér világosság elé tartotta a papírlapot. Ammt átfutotta, odanyújtotta a társának. — Lássa Csilla, — mondta remegő hangon a társának, aki nem volt más, mint a vértas ezred közlegónyi ruhába öltözött Patyodinó Ombölyi Csilla, — kezemben van férjének élete. Az asszony nem tarthatta vissza zokogását. — De Valér, ne tegyen boldogtalanná. Tehetek én róla, hogy az övé lettem ? Egyformán szerettem mindkettőjüket. Maguk választottak, hogy kié legyek. Maga elment, többet nem is láttam mindmáig. Megsirattam magát igazán. O pedig eljött értem. A lengyel nemes, a kemény katona, aki halálmegvetéssel állt száz halállal szemben, a gyönge nő előtt könnyeket törölt le fájdalmas arcáról. Száz öldöklő csatánál haragvóbb vihar dúlt szivében. Az asszony reszketve leste a szavát. Dehogy nem felelt, újra esdeklésre kulcsolta kezeit. — Valér ! Valér 1 — Jó, nem kérem, hogy kegyelmezzen meg férjemnek. De legalább ne feledje, hogy magyar nő vagyok, aki együtt vérzik el azzal, akit halálig szeret. Valér, előbb engem öljön meg, aztán a férjemet. Valér, csak az én ' olttestemen keresztül léphet e szobába. És a boldogtalan asszony csakugyan görcsösen megragadta a fogoly szoba ajtajának a kilincsét. Szisztovszky még küszködött magával egy darabig, majd alig hallhatóan súgta az asszonynak. — Csilla, ón elveszített boldogságom, mindenségem, e szavak árán megkegyelmezek a férjének ! — ós azzal lerogyott az asszony lábai elé. Csak megerőltetésébe került Patyodinénak, hogy el nem sikoltotta magát örömében. Önkénytelenül odaborult az előtte térdeplő férfi vállára, egy csókot hintett annak lázas homlokára ós ugy rebegte neki: — Bocsásson meg Valér. Köszönöm jó szivét, áldja meg a jó isten, amint hogy én is áldani fogom örökké. * Az őrjárat közeledő nehéz lépteinek egyhangú kopogása halatszott. Szisztowszky fölocsudott. Kizárta a fogoly szobájának ajtaját, hirtelen betuszkolta maga előtt a nőt ós a következő percben néma csönd volt a csárda ambitusán. Az őrség nem vett észre semmit. Bent pedig a fogoly szobájában az asszony sirva borult réglátott férje keblére. Es sürü könyei hullottak a lengyel nemesnek is arra a papírlapra, amelyre izgatottan rótta szakadozott betűkkel a sorokat. Mikor készen volt a levéllel, lehányta magáról egyenruháját és igy fordultPatyodihoz: — Elfeledtem mindent. Vesd le a ruháid ós vedd fi>l enyéimet. Igy az éj leple alatt minden ií -megmentheted életedet és . , és . le^evéged-it Itt elcsuklott a hangja, de hogy lé^a, Patyodi ne re meg, izgatottan Ugrott mellé és valósággá! leszedte róla |a ri ós belekényszeritette a vértas ezred ;;adnagyi egyenruhájába. Mikor kész volt vele, könnyes szemmel nyujtá neki kezét. — Isten vezéreljen benneteket és ne feledkezzetek meg rólam ! — s azzal kierőszakolta őket a szobából. Patyódiék szerencsésen megmenekültek. Szisztovszky pedig imádkozott értük, az asszonyért és zokogott, siratta elveszített üdvösségét. Már hajnalodott, mikor magára szedte Patyodi honvódtiszti egyenruháját. Aztán arcraborulva feküdt le a megszöktetett fogoly kemény falócájára és nem is kelt föl többé. Elaludt örökre. Mikor Szisztovszky legénye reggel belépett a szobába, az ál Patyody még aludt, arcraborulva. Mellette hevert a lengyel nemes töltött pisztolya és két irás. Az egyik Windischgratz herceg rendelete, a másik Szisztovszky irása. A levélben ez állott: Mire visszajövök reggeli sétámból, nem akarom élve látni ezt a rebellist. Röpíts a fejébe egy golyót. A vértes elolvasta másodszor és harmadszor is az írásokat és mivel a parancs parancs, fölemelte a pisztolyt ós a következő pillanatban átlőtt koponyával bukott le a lócáról — Szisztovszky főhadnagy .