Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám
1904-08-28 / 70. szám
szeren csétlen embert, akit halva húztak ki a romok alól. — Vizbefult gyermek. A szülői gondatlanság áldozatot követelt a héten Csabán. 0 m a z t a Gyula, csabai kir. közjegyző nagyréti tanyája béresének, P a 1 u s i k Jánosnak, a tanya udvarán álló sertésusztató gödörbe tult János nevü kót éves gyermeke. A üu csütörtökön estefelé a gödör szélén játszadozott. A szerencsétlenség azalatt történt, mig az anya bement a szobába kenyeret szelni a fiúnak. A kis Palusik János holttestét tegnap délután boncolták föl a csabai közkórház hullaházában. A halál okául fulladást állapítottak meg. A csaoai rendőrség vizsgálatot indított a gondatlan szülök ellen. — Meglopta a feleségét. A vármegyénkkel határos Feketegyörös biharmegyei községből jelenti tudósítónk, hogy ott a napokban egy Brassó Imre nevü földmives megrabolta a saját hitvestársát. Brassó már évek óta állandó perpatvarban élt a feleségével, Füredi Juliannával. Az ember végre is megszökött oldalbordájától. De nem ment egyedül, hanem magával vitte a feleségének mintegy 400 koronát érő ingóságát is. A tolvaj férjet Hegedűs csendőrőrmester fogta el Tenkén, de már akkor Brassó potom áron túladott az eltolvajlott holmim. A derék . férjet letartóztatták. — Idegenbe akart meghalni. Kohn Aron, mióta eszét tudja, Békés községnek volt egyik jámbor lakosa. Kohn Aron, mint annyian napjainkban, miért, miért nem, terhesnek találta az életét. Otthon azonban nem akart öngyilkosságával szégyent hozni a házára. Felkerekedett hát és sötét szándékkal beállított Orosházán lakó Farkas nevü fiához, akinek a lakásában egy őrizetlen pillanatban felakasztotta magát. Szerencsére tettét idejekorán észrevették ós levágták a kötélről. Kohn Aron állapota nem életveszélyes. — Életuntak .Ennek az őszire vált hót nek is meg vannak a maga elmarad hatatlen életuntjai. Ezúttal megcsökkent a számuk, mindössze ketten vannak a környéken. Az egyik öngyilkosság Vésztőn történt, ahol mostanság különösen szaporodnak az életuntak száma Zsiga János földmivesnek 19 éves Sándor nevü fia unta meg a földi nyomorúságot és csütörtökön az Okány lápoldali tanyán föbelötte magát. Az ok gyógyíthatatlan betegség. A második életunt Nagy András 38 éves orosházi napszámos, aki ismeretlen okból gyufaoldattal megmérgezte magát. — Tűz. Az esőzésekkel megcsappantak a tűzveszedelmek is. A héten egyetlen tüzesetet jelentettek Szeghalomról. E m ő di Imre földmive.snek a tarlóján gyúlt ki ismeretlen okból 2 kazal szalma. Ez csak a kisebb szerencsétlenség, a nagyobb azonban az, hogy az égő szalmától tüzet fogott a turfa, mely most mintegy 30 holdnyi területen pusztít. A veszedelem meggátlására körülárkolják az égő földterületet. A békéscsabai Daloskör felhívása. A békéscsabai Daloskör, most, amidőn a jövő hó elejével megkezdi szokásos dalgyakorlatait, a következő felhívást bocsájtja ki városunk dalkedvelőihez : A békéscsabai iparos daloskör, mely nem rég ülte meg fennállásának 10-ik évfordulóját, s amely egyesületi életének e rövid ideje alatt három országos dalversenyen mint versenyző vett részt ós azokon dicsérő oklevéllel, a legutóbbi temesvári orsz. versenyen diszes ezüstserleggel lett kitüntetve, ez évi közgyűlésén elhatározta, hogy eddigi cime helyett felveszi a «békéscsabai daloskör« címet. Tette ezt azon célból, hogy társadalmunk ne egy osztályát, hanem városunk dalkedvelöit összehozva, ezáltal a dal fejlesztésében városunkat minél célszerűbben képviselje. — Megváltoztatta cimét főleg azért, mert — amint a fa, minél mélyebben és minél szélesebb terjedelemben bo csájthatja gyökereit, annál terebólyesebbé nő, lombosabb lesz és finomabb gyümölcsöt terem — ugy a daloskör is, ha a város társadalmának minden részéből gyüjtheti össze a legjobb hangú s részben zeneértő anyagot, az eredmény bizonyosan nemcsak a jobb előadásban fog kitűnni, hanem ezáltal is, ledöntve a társadalmi válaszfalakat, a daloskör órdeklödésök folytán többen hozzá lesznek fűzve s az ily általános támogatás mellett, majdan az ország első dalárdái között is megállja helyét. Ez a cél vezet bennünket, a mikor felhívjuk s felkérjük azokat: akik szeretik a dalt, akik ily kedólynemesitő szórakozásban óhajtanak eltölteni hetenként kót estét, akiknek az ország s ezzel városunk dalügye s zenei élete szivén fekszik, jöjjenek, örömmel várjuk és szívesen fogadjuk. A békéscsabai daloskör választmányának megbízásából, hazafias üdvözlettel ; lfj. Ctalli Jázo». karnagy. ifj Horváth Mihály, jegyző. Tenyészmarha-vásár Csabán. A Békésmegyei Gazdasági Egylet vasárnapi igazgató választmányi üléséről hozott tudósításunk keretéből kapcsoljuk külön az alábbi részt, egy nagy fontosságú ujjitást a nyugati fajta tenyészállatok meghonosítására nézve. Eddig ugyanis, mint tudvalevő, a kisgazdák nem igen jutottak tiszta vérű nyugati tenyószmarháknoz, vagy ha igen, csak nagyobb áldozattal. Erre vonatkozólag S e r 1 y Kálmán egyleti tag korábban indítványt terjesztett a közgyűlés elé, hogy a gazdasági egylet a vármegyebeli gazdák és gazdatisztek szarvasmarháinak könnyebb értékesitése szempontjából egyrészt, másrészről pedig, hogy a kisgazda még könnyebben juthasson a vármegyében beszerezhető tiszta vérű állatokhoz, továbbá hogy az itt felnevelt állatot, ha csak lehet a vármegyében tartassák meg a tovább tenyésztésre : rendezzen a gazdasági egyesület évente tenyészállat vásárokat a vármegyei középpontján. A szakosztály ezen indítványt B e 1 i czey Géza elnöklete alatt letárgyalván az igazgató választmányhoz beadott jelentésében az indítványt üdvösnek ós a sokat hangoztatott depekoracio veszélyének nagy csökkenésére alkalmasmasnak találván, hosszabb eszme csere után a következő javaslattételben állapodott meg: 1. Tartassák meg a szarvasmarha tenyészállat-vásár egyelőre kísérlet képpen a luxus-lóvásárral egyidejűleg, még pedig ha csak lehetséges, födött helyen olyan módon, hogy a gazdasági egylet tulajdonát képező Petőfi téren lévő színek alakíttassanak át a jószág befogadására és éjjelre való elhelyezőiére kérje fel a gazdasági egylet a várost, hogy a vásártéren állítson fel födött bódékat, hova a vásárba kihajtott állatokat bekötni lehessen 2. Ezen tenyészállat-vásárra csakis nyugati fajta marhák hajthatók fel. 3. Miután a főcél az, hogy a jószág a vármegyében maradjon, indítványozza a szakosztály, hogy az állatokat, amelyek a vásár napján délig nem cserélnek gazdát, a vásárrendező vagy vásároló bizottság a szarvasmarha tenyészalapból vegye meg s azt adja ki tovább tenyésztés végett azon egyleti tagnak, aki ilyen célból jelentkezik. 4. A felhajtó és vásárló kedv felkeltése ós fokozása céljából rendezzen az egylet ez alkalomból apróbb díjazásokat is; díjazásban azonbar csak egyleti tag részesülhessen. 5. Biztosítandó a felhajtást, keresse meg az egylet körlevelekben és felhívásokban a községeket, az állattenyésztési felügyelőségeket, egyes tenyésztőket, továbbá azon szomszédos gazdasági egyesületeket, amelyek ilyen államkölcsönt már kaptak ós ahol a nyugati fajták tenyésztése már elterjedt. 6. Igyekezzék a várható felhajtásról tájékozódást szerezni. 7. Indítványozza a szakosztály, hogy az ellátása a vásárolt jószágnak lehetőleg olcsó ós jó szénával legyen eszközölhető, vásároljon a gazdasági egylet a város öntöző rétjén megfelelő mennyiségű gyepszénát 8. Indítványozza, hogy a miniszter által az egyletnek rendelkezésére bocsátott mintegy 13000 korona összegből 5000 koronát hagyjon ki örök időre kamatozó tőke képpen . oly célból, hogy ezen tőkének a kamatait fordítsa évről-évre ezen vásár alkalmával rendezendő állatdijazásokra." A vasárnapi igazgató választmányi gyűlés kevés módosítással határozatra emelte ez indítványt. Módosították a harmadik pontot, melyhez az elnökön kivül S e i ler Elek és Baj c s y Gusztáv szólottak. A módosítás ugy szól, hogy délig csak egyleti tag, délután pedig bárki, bármilyen-célra vásárolhatja a tenyészállatokat. Áz utolsó pontot pedig az igazgató választmány többek hozzászólása után törölte. A Békésmegyei Gazdasági Egyletnek vasárnap tartott igazgató választmányi üléséről csütörtökön közölt tudósításunkban említettük B a n n e r Bélának a dohány' eváltásra vonatkozó indítványát, melyet utólag teljes szövegében alább adunk : „írjon fel a gazdasági egylet a miniszterhez s kérje fel, hogy hasson oda, miszerint a nagy szárazság miatt apróbban maradt dohány leveleket — ne mint más évben — a nagyság szerint, de a minőség szerint osztályozza és váltsa be a jövedék, kérje fel továbbá, hogy ez idénre állapítson meg méltányosabb beváltási árakat s ezen feliratát küldje el a körzetbe tartozó többi gazdasági egyleteknek is hasonló szellemben leendő felírás végett." Az igazgató-választmány, mint irtuk, határozatra emelte Banner indítványát. S Z I N H AZ. « — Színészet vármegyénkben. A diákokkal egyidőben vármegyénkben két helyen is bevonulnak, illetőleg már bevonultak Thália papjai : Orosházán és Szarvason. Orosházán Somogyi Károly nagyvárad ; gárdája tegnap este kezdte meg az öt hétig tartó szezont. Az idényt telt ház mellett i a „Lotti ezredesei" vezette be, a társulat jeles szubrettjével, Aradi Arankával a címszerepben. Szarvason az Árpád szálló udvarán felállított nyári színkörben Ná day József társulata szeptember 10-én kezdi meg az előadásokat. Tanügy. — Iskolai értesítések. A mezőberény állami poláári fiu- és leányiskolában a beiratások f. é. szeptember hó első 5 napján reggel 8 órától 12-ig az igazgatói irodában eszközöltetnek; ugyanezen napok délutánjain tartatnak meg a felvételi (tantervkülönbözeti) vizsgálatok, a javító vizsgálatok pedig augusztus hó 31-én. Az évi tandíj helybelieknek a mellékdijakkal együtt 13 korona, vidékieknek 23 korona. A tanítási díj előleges félévi részletekben a beírás alkalmával és február 1-én fizetendő. Vidéki tanulók alkalmas elhelyezése tekintetében az iskola igazgatója szívesen közreműködik. Belratások a békéscsabai m. kir. állami felsőbb leányiskolában. Az 1, II, III. ós V-ik rendes, ugy szintén a Vl-ik magántanulói felsőbb leányiskolái osztályba, valamint az 1904/5. tanévben még megmaradt IV-ik polgári leányiskolái osztályba szeptember 1, 2 és 3-dik napján dólelőttt 8—11-ig történnek meg a beiratások, az állami felsőbb leányiskola (eddigi polgári leányiskola) helyiségében. — Az I. osztályba fölvétetnek, a kik az elemi népiskola lV-ik osztályát, a többibe, a kik a felsőbb leányiskola előző, illetőleg a polg. leányiskola Ill-ik osztályát kielógitő eredménnyel végezték vagy megfelelő fölvételi vizsgálatot tesznek. Az V-ik osztályba IV-ik osztályú polgári leányiskolái bizonyítvánnyal is be lehet lépni. — A tandíj 40 k., a fölvételi dij 10 k., nyomtatványdíj 2 k., könyvtárdij 2 k., összesen 54 k., a miből beírásnál 14 k., és a 40 k., tandíjnak legalább negyedrésze 10 k, fizetendő, ha valaki felsőbb leányiskolái osztályba iratkozik be A polg. isk. IV-ik osztályban a tandíj összesen 16 k., 30 fili., miből a beírásnál 11 k., 30 fill., fizetendő. — Tandíjmentességet írásban kell kérni a beíráshoz, az igazgatóhoz cimzett, szegénységi és iskolai bizonyítvánnyal fölszerelt folyamodványban. — A magántanulók 20 k., tandijat és az év végén 40 k., vizsgá lati dijat fizetnek. — A beírásnál iskolai, születési ós az oltási bizonyítvány mutatandó föl. — Szeptember 1-én délután tartatnak a fölvételi, pót- és javitó vizsgálatok. Donner Lajos igazgató. A békéscsabai m. kir. állami polgári fiúiskolában, melynek megnyílik IV. osztálya, a beírások szeptember 1, 2 ós 3-án délelőtt 8—11-ig, délután 2—4-ig lesznekjés pedig a polgári fiúiskola Munkácsy-utcai helyiségében (a Novák-féle házban). — Az I. osztályba népiskolai IV. osztályról, a többi osztályba az előző osztályról szóló legalább is kielógitő jegyű bizonyítvány vagy megfelelő fölvételi gimnáziumból jövőkre vonatkozólag szabályszerű különbözeti vizsgálat alapján lehet beiratkozni. — A beirási dij 6 kor. 30 fill. a tandíj 10 kor., összesen 16 kor. 30 fill, melyből beiratáskor 11 kor. 30 fill. fizetendő. Tandijelengedést kérők a beíráskor szegénységi és iskolai bizonyitványnyal fölszerelt és Bókósvármegye kir. tanfelügyelőjéhez cimzett rendes folyamodványt tartoznak beadni. — A beíráskor szükséges az iskolai, a születési és az oltási bizonyítvány. — Magántanulók az óv elején ugy iratnak be, mint a rendes tanulók, évközben pedig a kir. tantelügyelösóghez intézett folyamodvány alapján nyert engedéllyel ;. fizetni valójuk a beíráskor 16 kor. 30 fill. tandij, aa év végi vizsgálatokon 30 kor., egyszerre kót osztályból teendő vizsgálat esetén 50 korona vizsgálati dij. Dr. Osváth János. igazgató. A csabai zsidó elemei népiskolában a beiratások augusztus 31-ón szeptember 1-én ós 2-án, mindenkor délelőtt 9—12 óra között eszközölhetnek. — Beiratások az ovodákba. Csabán a járvány miatt eddig zárva volt községi és magán ovodák szeptember 1-én, csütörtökön nyílnak meg ; ugyanakkor veszi kezdetét az uj tanévre szóló beiratás. Mulatságok. — Gazdaifjak bálj*. A csabai gazdaifjak szokásos nyári táncmulatságukat az elmúlt szombaton este tartották meg a ligeti pavillonban. Minden izében fényesen sikerült ez a bál, mely fölülmulta még az előző évieket is. Fesztelen jókedv uralkodott ezen az estén, mely összehozta Csaba gazdáinaK színe-javát, szép asszonyait és leányait. Az erkölcsi siker mellett nem maradt el az anyagi sem, mely szépen gyarapította a gazdakör alapját. Ott voltak : Aszsonyok: Áchim F. Andrásné, Áchim Gusztávné, Bakos Mátyásné, Bohus M. Andrásné, Botyánszky Györgyné, Faragó Mihályné, Gajdács Jánosné, Kiss Antalné (Vésztő). Kiiment Z. Györgyné, Klimj H Jánosné, Kiiment Pálné, Kovács L .Mihályné, Kocziha Jánosné, Lepény Jánosné, Lepény Mihályné, Lepény Pálné, Liker Pálné, Laczó Andrásné, Laczó Jánosné, Lukoviczky Jánosné, Molnár Jánosné. Pribojszky Györgyné, Patay Györgyné, Patay Györgyné, Szaszák Pálné, Zelenyánszky Mihályné, Zsilinszky Mátyásné. Leányok : Áchim F. Mariska, Áchim Erzsike, Áchim Ilona, Áchim Mariska, Adamik Dorottya, Botyánszky Ilona, Bagyinka Erzsike, Benyó Jndit, Bjelik Zsuzsa, Brhlik Judit, Brhlik nővérek, Csicsely Erzsike, Csicsely Mariska, Csjernyik Judit, Chovan Erzsike, Drjenyovszky Mariska, Fehér Mariska (Horgos), Faragó Mariska, Parkas O. Judit, Gajdács Judit, Oálik Judit, Gálik Ilona, Gálik Zsófi, Qyurkó Judit, Gyömbér Dorottya, Hursan Ilona, Kovács L. Terézke, Kovács Sz. Ilona, Kovács F. Zsófi, Kvasz nővérek, Kociszky Katica, Kiiment Z. Judit, Kiiment Z. Ilona, Kocziha Judit, Kesjár nővérek, Kesiár Ilona, Kesjár Judit, Kitka Ilona, Kolarovszky Mariska, Lepény Dorottya, Lepény Erzsike, Laczó Judit, Laczó Zsófi, Lukoviczky Mariska, Lukácsik Ilona, Maczák Mariska, Maczák nővérek, Machlik Judit, Mengyán Judit, Milyó nővérek, Molnár Erzsike, Ondrejcsik Zsófi (Újkígyós), Patay Ilona, Patay nővérek, Pribojszky Mariska, Szaszák Ilona, Szaszák Judit, Szaszák Zsófi, „Uhrin Mariska, Vandlik Ilona, Vereska Mariska, Zahoran Ilona, Zahoran Judit, Zelenyánszky Mariska, Zsilák nővérek, Zsilinszky Erzsike. — Dal- és táncestély Mezöberényben. Mezöberényi „iparos dalkör" folyó hó 20-án a „Magyar Király" szállodában dalestélyt rendezett, mely ugy anyagilag, mint erkölcsileg fényesen sikerült. A dalkörnek ez volt az első nyilvános fellépése s a közönség lelkesen megéljenezte és megtapsolta a dalárokat. Az előadott dalok közben szép sikerrel szavaltak K i r n e r Mihály, Jankó János és W o 1 f János. A dalestélyt tánc követte, mely a késő reggeli órákig eltartott. Menyasszonyi-selyem ? r° t k 3 r 5 a j^ meterenkint minden színben Frankó és már vámmentesen házhoz szállítva. Gazdag mintaválaszték azonnal. Henneberg Belyemgyára, Zürich KÖZGAZOANAG. — Tejelő marhák Mezöberényben A mezőberónyiek tultették magukat azon az aggodalmon, melyet a takarmányhiány idézett elő a gazdák körében. A mezöberényi tejszövetkezet ugyenis a héten 30 drb. bonyhádi tenyészmarüát vásárolt, melyeket üszőikkel együtt szétosztottak vétel utján a gazdák között. Hihető, hogy ilyenformán a mezöberényi gazdaközönsóg körében jó talajra talál a tejelő marha tenyésztés és fokozódó importtal nagyobb fejlődésnek indul a tejszövetkezet. — Munkásközvetitós. A békéscsabai gazdasági munkás közvetitőnél a munkás kereslet a következő : Kemény Manó, vállalkozó Arad, 30 kubikost. Dunaág és belvizszabályozó vállalat, Pozsony Diószeg 50 kubikost. Becskedi gyazdaság u. p. Szamotor 2 nádverő munkást. Hátner-vállalat Budapest, Károly körút 26., 100 kubikost. Kicsid Gergely Jancsi-falva, Háromszók m. 25 kubikost. Gabona árak. Békéscsaba, aug. 27. Budapesti gabonapiac irányzata tartott. Helybeli gabonapiacunkon közepes kínálat mellett következő árakban vettek : ! I-ső-rendü piros exportbuza 10-10—20 Középminőségü buza . . . 9'90—10.— Sárga buza 9'70 —80 Tengeri 7-3O—40 Árpa 7-—.—.— Zab 6-—.— Budapest, augusztus 27 (Saj. tud. táv. Készbuza 5-tel magasabd, őszi b za 10-72 tavaszi buza 10-93. Szerkesztői üzenetek, Z. M. Nagy köszönettel vettük az „Elmúlást" I és besoroztuk a legközelebbi számba. Üdvözlet I Endrődi. Őn azt kérdezi, hogy mért nem közöltük lapunkban Zadrubecnik Pál csabai bádogos szörnyű tragédiáját ? Nagyon egyszerű a felelet: mert ilyenevü bádogos Csabán nem létezik, mert az endrődi tepmlom tornyát mostanság nem tatarozták, következésképp senki le nem zuhan, hatott íz endrődi templomtornyáról, bele nem vágódhatott a kert vasrácsába, nem zúzta magát darabokra és igy csak nagyon természetes, hogy nem is kinszenvedett. De nem J közöltük legfőképp azért, mert nem szoktunk kacsázni. Ön azt kérdi, hogy az aradi Z 1 i n s z k y István, a pécskai képviselőjelölt azonos-e ami csabai