Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-08-28 / 70. szám

Melléklet a Békésmegyei Közlöny 70. számához. legalább 4 nappal két példányban kiállított vázlatrajzot köteles a vállalkozó ipiros a községi villamos mű igazgatójához benyújtani. A vázlatrajzon világosau ki kell tüntetve lenni az építkezéssel kapcsolatos összes adatoknak A tervezeteket a községi villamos mű igazgatója megvizsgálja s ha kifogást nem talál, jóváhagyó jelzéssel látja el. Amenynyiben a terveset a kivitel alapjául elfogadhatónak nem találtatnék, köteles az igazgató a hiányokat megnevezni, annak átdolgozására a vállalkozó iparos részére a szükséges utasítást megadni ; egyik jóváhagyott példány a vállalkozónak visszaadatik, a másik pedig a községi Jvillamos műnél marad. A tervezeten esetleg kívánt változtatást a vállalkozó haladéktalanul s büntetés terhealatt teljesíteni tartozik. Tervvizsgálatért vállalkozó a jóváhagyott terv példány kiadása alkalmával a községi villamos mű pénztárába 1—20 lámpáig terjedő terv után 1 koronát, 21—50 lámpáig 2 koronát, 50 lámpán felül 3 koronát tartozik fizetni. A berendezendő munkát a vállalkozó csak a jóváhagyott tervrajz vétele után kezdheti meg, s változtatásokat csak a községi villamos mü igazgatója külön engedélyére lehet eszközölni. A villamos mü igazgatója a szakszerű elkészítést a munka folyama közben is ellenőrizheti, miért is neki s alkalmazottjának a munka helyére mindenkor szabad bemenete van. A berendezés elkészültét a községi villamos mű igazgatójánál be kell jelenteni s a felülvizsgálat és a hálózathoz csatolás ugyanitt kérelmezendő. Az elkészült berendezés felülvizsgálását a községi villamos mü alkalmazottja a vállalkozó, avagy megbízottja jelenlétében teljesiti A felülvizsgálat dija 1 — 20 lámpáig terjedő berendezéseknél 2 korona, 21—50 lámpánál 4 korona, 50 lámpán felül 6 korona, mply összeg a községi villamos mü pénztárába a felülvizsgálat kérel mezese alkalmával előre fizetendő. Ha azonban a berendezést a községi villamos mü vállalja el: úgy sem tervkészítés, sem tervvizsgálat, sem a berendezés felülvizsgálat cimén költség nem számitható fel a berendező fél terhére. Valamely meglevő berendezés kibővítésénél-vagy átalakításánál ugyanazon eljárás követendő, mint az uj berendezéseknél. Ilyenkor a felülvizsgálat ós tervvizsgálat összes dija bármennyi lámpánál 2 korona, mely a községi villamos mü pénztárába előre lefizetendő. A községi villamos mű igazgatójának joga van bármely kapcsolt berendezést időnként ellenőrizni s e célból neki, vagy alkalmazottjának a házi berendezés minden részéhez hétköznapokon lehetőleg a nappali órákban szanad hozzáférhetés engedendő. Ha a fogyasztó e hozzáférhetést meg nem engedné, vagy berendezésén az üzem biztonságát veszélyeztető változtatásokat eszközölne, vagy a talált hibákat jóvá nem tétetné, a berendezés a hálózatból azonnal kikapcsolható s az áram szolgáltatása a berendezés rendbehozataláig megtagadható. Ilyen esetben az áramszolgáltatás újra megkezdése előtt utófelül vizsgálat dija 4 korona, mely a községi villamos mű pénztárába előre fizetendő. Ideiglenes jellegű berendezéseknél, pl. épitkezések világítása, díszkivilágításoknál stb. ezen szabályzat egyes pontjaitól eltérések engedhetők meg a községi villamos mü igazgatójának előzetes hozzájárulásával. Mig a község a villamos telep igazgatóját meg nem választja, addig ennek jogait és kötelességeit a községi mérnök gyakorolja. A bigamista németországi fogtechA gyulai fess gavallér regénye. A perverzitásnak egyik legvisszataszitóbb neme a bigámia, mely szomorú valóság, mindsűrübben ismétlődik meg ebben a csudálatos modern korban, amely legkevésbé az erkölcsöké, hanem a frivolitásé. Hiába, tempóra mutantur, nos et mutamur in illis, ós az emberek megfordítva veszik a régi latin közmondást, hogy : honesta mors turpi vita potior. Igy megfordítva értelmezte ós alkalmazta fönti közmondást az a csinos németországi illetőségű gyulai fogtechnikus is, aki bigamiájával érdekes regényfejezetet tálalt a jó gyulaiak pletykaasztalára. Es a nagy Galeotto ez egyszer nyomokon beszél. Rendkívül érdekes dolgokat mond el kíváncsi embereknek és asszonyoknak, egy fess úriemberről, aki annyi szép magyar lánynak tudta meghódítani a szivét, s aki után a németországi hannoveri királyságból egy szépséges szőke asszonyka sírta nap-nap után keserves könnyeit. Es ezalatt a gavallér fogtechnikus uj családot alapított, hogy feldúlja egy ártatlan leány boldogságát. Mert azt tette a németországi gavallér, miután a kétnejüsége kitűnt. Annak is egész regénye van, hogy hogy derült ki, de ez nem tartozik a közönség elé. De kezdjük a dolgok elején. Egy évtizeddel ezelőtt törtónt, hogy egy L i e g e r e r József nevü hannoveri (Németország) német fogtechnikus telepedett le Gyulán. Feltűnően csinos, 37 éves ember volt s mint szellemes gavallér, bár erősen törte a magyar nyelvet, csakhamar egyik legkedveltebb tagja lett különösen a szalonoknak. Idővel csak növekedett az ismerettsége, ugy hogy egész körutakat tett időnként a környékbeli vármegyék községeiben is. Mint afféle szép kilátások előtt álló legónyembert szívesen fogadták mindenfelé. Igen, mert mindenütt legényembernek adta ki magát. A gáláns fogtechnikus egy ilyen vidéki kirándulás alkalmával megismerkedett egyik békésvármegyei nyugalmazott községi jegyző szépséges leányával, P. Idával. Az ismerettség mindszorosabb lett, mentől többet találkozott a fogtechnikus a csinos leánynyal. Majd, mikor teljesen behálózta az ártatlan és mit sem sejtő leány szerelmes szivét, megkérte 'az apától kezét. Es nem kapott kosarat, hanem az eljegyzést is megtartották ez év elején annak rendje-módja szerint, majd a mult hónap 17-én a lakodalmat is. A fiatal párt fényesen berendezett lakás várta Gyulán, ahol a togteehnikus tovább folytatta praxisát. Es éltek nagynagy boldogságban, mig a sötét vihar rájuk nem köszöntött. Ez pedig nem sokáig késett. Az igazságot a tyúk is kikaparja. Egy valaki megtudta a fogtechnikus ur hűségszegését. Ez a valaki, akinek mindenesetre oka volt rá, ha nem egyébből, boszuból, levelet irt Hannöverba a hűtlenül faképnél hagyott bánatos német asszonykának. Megírta a levélben, hogy térje Gyulán ól ós pedig egy szép magyar menyecskével kettesben. A válasz nem sokáig késett. A cserben hagyott német menyecske azonban előbb bizonyosat akart tudni. Levelet irt tehát férje legénykori lakásadójának, amely levélben a hir valódiságáról tudakozódott. A válasz természetesen nem mondhatott egyebet, mint a megtörtént igazságot. Ezt a levelet is elolvasta a Hannoverben búsuló német menyecske, aki azután újra pecsétes levelet küldött Gyulára. Elpanaszolta ebben a levélben nagy búiát-baját: hogy Liegerer őt 1883-ban vezette oltárhoz, pár évig boldogan éltek, született is tőle három gyermeke, de egyszer a hóbortos férj csak taképnél hagyta. Azt sem mondta neki, hogy beföllegzett. Kéri az ismeretlen gyulai jótevőjét, tudassa vele, hogy milyen körülmények között nősült meg hűtlen férje, amint aztán megkapja a választ, megküldi a gyulai királyi ügyészségnek az eskülev-elet és bűnvádi feljelentést tesz a férje ellen kótnejűség miatt. A legérdekesebb a dologban, hogy vannak többen a vármegyében, akiknek Liegerer régebben elmondta, hogy Németországban él a felesége három gyermekével együtt. Voltak, akik megkérdezték a fogorvost : — Hát akkor mért nősült meg újra ? — Ah, ugy sem érvényes már az első házasságom, hiszen 18 évvel ezelőtt törtónt, meg nem is voltam akkor józan, — mondta ennek is, annak is a fogtechnikus, akire aligha következnek ezután valami rózsás napok. — Igen, vágott közbe a nő. Gábler Terka! — Ah! Egy darabig csend volt. Kantay már feállott volt a székéről, hogy a vendége elé menje ; de most megelégedett azzal, hogy helyet mutasson neki s maga is leüljön. Arcáról elsimult a kíváncsi mosoly, s a mikor megkérdezte : „mivel szolgálhatok", — már egészen a „méltóságos ur" volt. Ennek az átalakulásnak oly.tn ka volt, amit Kantay ma már a világért se vallott volna be; Pór Lijosnó pedig soha meg nem értett volna. Még is csudálkozott, hogy nem lát izgatott örömet „ő méltósága" arcán. — Legszebb időnket éltük együtt, sóhajtotta, oly hangon, amelyre okvetlenül megerősítést várt. S mithogy K mtay megelégedett aizal, hogy udviriasin bó^ líntson, folytatta : — A tánciskolában migi volt leghívebb lovagom. Nem igaz? — Igaz, mondta ő méltósága, kissé hűvösen, s ujjaival dobolni kezdett az asztalon. — Régen volt . , . — Nagyon régen, tódította a méltóságos ur. — Akkor sok szépet mondott nekem . . . A méltóságos ur az ajkába harapott, Emlókszett arra a keserű pillanatra, amikor egy ilyen szépelgós közben ezt a lesújtó választ kapta Gábler Terkától : „elég" — Ez tőrszurás volt. Sokáig nem lehetett ezt kiheverni. Pedig mi tűrés-tagadás, nagyon kozmás volt a. leányba. Most megéledtek benne az emlékek, s kénytelen titkon beösmerni, hogy ez a nő, aki itt van előtte, első szerelme, s egyben első csalódása is volt. Különös, hogy amint ezzel a gondolattal foglalkozott, megint visszatért arczára a nyugodt, kellemes mosoly. A nő észrevette s nekibátorodott: — már azt hittem, hogy semmit sem tud rólam, szólt szemrehányólag. Pedig mennyire számítottam a barátságára. Ö móltósága halkan ümmög : — Persze, persze : hanem én csak a leánynevóre emlékeztem. — Talán nem is tudta, hogy férjhez mentem ? — Őszintén szólva, nem. A nő összecsapta a kezét. — 0 istenem 1 Bizony férjhez mentem. Pór Lajoshoz, az állomásfőnökhö/.. Jeles embernek mondták s nagy családbeli volt. Gondoltuk, szép jövő vár rá ; de bizony megrekedt. Hanem maga milyen fiatal még ! Csak én öregedtem meg. Kacéran mosolygott, mint aki bizonyos benne, hogy erős tiltakozásra talál. De a méltóságos urnák egyeben járt az esze s csak szórakozottan bólintott: — hja hja! Az forgott, tudniillik az agyában, hogy mi lett volna ha akkor régen, az történik, amire olyan kétsógbeeve vágyott Abban akarta hagyni a tanulást, s érettségi után beült volna hótszilvafás kis birtokába, hogy elvehesse az „imádottját", a Gábler Terkát. — Most, ahogy nézi-nézi, elrémül attól, hogy lám, megeshetett volna, hogy ez a hervadt szépség ez idő szerint mindenestől az övé. Hájas gömbölyüségeivel, amelyeket csak a fűző tart össze valahogy, különben szerteszét omlanának ; hamis fogaival, a melyek plombja kikivillan meghalványodott ajka közül; és elformátlanodot.t kezével, amely nem birja titkolni, hogy főmestersége a főzés. — Es a méltóságos ur önkénytelenül is hálát érez valaki iránt, akinek köszönheti, hogy mindez nem is lett az övé. Azt a valakit Pór Lajosnak hívják. — Mivel szolgálhatok ? ismételte a hivatalos kérdést, amivel szinte zavarba hozta látogatóját. — Feltartóztatom ugye ? — pedig önnek (már uem magázta,) drága az ideje. A férjem érdekében jöttem. Azt szeretnők kieszközölni, ha valahogy áthelyeznék ide, Budapestre. Egy pillanatig várt, azután nekibáto rodott s pirulva tette hozzá: — Mink is I gyakrabban találkozhatnánk akkor. Kantay hirtelenében nem tudta, mit mondjon. Magában azt kérdezte, hogy ugyan mire volna az jó, — tudniillik a gyakori találkozás. Nézte az asszonyt, aki a régi szépség nyomai még meg voltak ugyan, de a foga csupa plomb volt s a keze a félkesztyüből vörösen ós püffedten látszott ki. — Állomásfőnök a férje ugy-e ? szólt, anélkül, hogy az asszony megjegyzésére felelt volna. A hangjában már volt valami abból amit minden kérvényezővel szemben használni szokott. Az asszony ösztönszerűleg érezte ezt; meg azt is, hogy e pillanatban a „főember" előtt van, akitől legnagyobb kivánságának a sorsa függ. Nem tudta folytatni a megkezdett bizalmas hangon, hanem egy kis ijedtséggel és szivdobogással, tólónken mondta: — Az. — Mondja be, kérem, az adatokat : Pór Lajos, ugy-e ? — Lakása ? . . . — Iszen tetszik tudni . . . Ott lakunk, abban a kis városban. — Persze-persze ! . . . No, ami tőlem függ, megteszem. ígérem, megteszem. A méltóságos ur ezzel telállott. Pórnó, Gábler Terka, ugyanezt cselekedte. Mintha kicserélték volna, amióta kimondta, hogy mórt jött. Már csak alázatos volt, hogy minél jobban meghassa a méltóságos urat. Ha csak egy meleg szót is kapott volna, magához tért volna ós beszólt volna arról: milyen jó lesz, ha majd gyakrabban találkoznak. A szetne tele volt kérdéssel ; sőt valamicske ajánlkozással is. De ő méltósága nagyon udvasiasan meghajtotta magát. Amikor az asszony elment, Kantay Ferencz leült-s megirta az ajánló levelet annak a barátjának, aki az áthelyezés dolgában a legtöbbet tehette. „Küldjétek, kórlek, valami jó helyre — irta— akárhova, csak minél messzebbre innen". — — — — Tarkaságok. Szerenáde. Vannak még együgyű, ártatlan tudatlanságban élö emberek, amit bizonyít az alábbi mulatságos eset, mely a napokban történt meg Csabán. Az eset hőse egy hazafias, benszülött tótajkú gazda. Mint aféle vagyonos ember, kalaposan, uriasan nevelteti az egyetien leányát, akire bizony jó szívvel néz a csabai aranyifjúság minden tagja. A napokban volt a névnapja a szép leánynak, Udvarlói nem feledkeztek meg a hagyományos szerenádról. Ugy éjfél előtt odaállított a fekete képűek bandája az aranyifjak néhány tagjainak kíséretében a szép leány ablaka alá. És fölzendültek a legszebb nóták. Egyszer aztán megnyílt az ablak. De ne tessék hinni, hogy a szép leány hajolt ki rajta, hanem egy borzas, álmos fej - az apja. És sajnálkozó hangon szólott vala eképp az urfiakhoz • — Ejnye, ejnye, mért nem jöttek már nappal, hogy megkínálhattam volna egy kis harapni valóval. I meg borral. Hanem van itt kéznél egy kis pálinka-é igyák meg az urak. Lázban. Egyik közeli vasúti állomás hivatalnokai bálba készüítek. A hivatalban csak a pénztárost hagyták, hogy elparentálja az utolsó vonatot. A pénztáros is teljes báli díszben, frakkban várta az utolsó vonatot. Vé^re elrobogott az is és a pénztáros megkönynyebülve lélegzett föl : — No, végre én is mehetek ! Azzal gyorsan becsapta a Wertheim-kassza ajtaját és elakart rohanni. De nem lehetett, valaki, vagy valami megrántotta hátulról. Elfújta már a lámpát is, sötét, volt a hivatalban. Nem látott senkit, de a hideg veríték kigyön, győzött a homlokán. Majd kétségbeesetten segitségér, ordítozott, mig végre valahonnan előkerült lámpásával az állomás szolga. Csak a fejét csóválta, amint meglátta a vergődő embert.J — Ejnye, ejnye pénztárnok ur, hát mért nem tetszik kibújni a frakk — kabátjából. A pénztáros nagy szégyenkezve csak ekkor vette észre, hogy a Werthei m kassza ajtaja fogta meg a frakkját, amint gyorsan becsapta. A szórakozott orvos. Szabó Józsefről, a multkorában elhunyt népszerű derecskei járásorvosról elevenítették föl a napokban az alábbi érdekes epizódot. Nagybeteg paphoz hívták a járásorvost. Az isten szolgája már végét járta, mikor Szabó betegágyához érkezett. Azonnal csillapítót adott be a betegnek, aki, hogy kissé megkönnyebbült, e kérdéssel fordult a járásorvoshoz: — Mondja orvos ur, belehalok-e a betegségembe ? — Dehogy lelkész atyám, sokkal gyöngébb önnek a szervezete, ?hogy sem megbirkóznék a halállal, - válaszolt szórakozottan. Az uj hétvezér. Politikáról folyt a szó a kávéházi társalgó asztal körül. A tüzzel-hévvel vitatkozók valamelyes érv megdöntésére felemiitett ék az ős hétvezéreket is. Egyikk rosszmájú közbekiáltott: - Ugyan ne emlegessétek a hétvezéreket, hiszen a neveiket se tudjátok! — Az beszél, akinek a háza ég ! — ; vágtak vissza a vitatkozók. De nem hagyta magát a közbekiáltó, hanem rendre elsorolta a hétvezérek neveit: • - Álmos, Előd, Und, Kund, Tus, Huba és Töhötöm. — Szép, szép, hogy ismered őket, - mondta egy'k szellemes úr, de ismered-e a hét uj vezért? ? ? ? — Beck, Pittreich, Krieghammer, Lobkovitz, Kropacsek, Fejérváry és Nyiry. Jön az ő*z. Itt vannak a hűvösebb napok. Előrelátó gazdasszonyok már ilyenkor gondoskodnak a szükséges melegebb ruhák beszerzéséről, mert ilyenkor aránylag olcsóbban lehet eszközölni az iiynemű bevásárlásokat. A napokban, mikor leghűvösebb volt az időt, egyik csabai rövidárú kireskedésbe beállított egy jól táplált asszonyság. — Alsó nadrágot kérek, — mondta az előtte hajlongó segédnek. — Milyent, férfit, vagy nőit parancsol ? — A férjemnek. A segéd aztán összehányta az egész üzletet, az asszonyság azonban <gyet sem talált megfelelőnek. — Talán később parancsolna befáradni ? — mondta neki dühelfojtva a segéd. -- Nem tehetem, mert esztendőnkint kétszevagy háromszor jöhetek városba, — mondta az aszszonyság. Hát most nem tudna többet mutatni, ez a legutolsó ? — szólt fitymálva az asszony. Nem nagyságos asszonyom — szólt türelmét vesztve a segéd, — nem ez a legutolsó. Egyel még mutathatnék, - de az rajtam van. - dor.