Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-04-10 / 30. szám

Melléklet a Békésmegyei Közlöny 1904. évi 30. számához és ameddig csak gyep terem a Körözs környékén. És minden, minden életnek indult már. A sétakert fái, meg a szőlőt nyito­gató emberek munkája i*; egyaránt. Már-már versíráshoz fogtam, mikor túlnan oldalt megpillantottam a szép fek­vésű — temetőt! Istenem, beh közel vau egymáshoz az élet, meg a halál is, gondolám ma­gamban. Brr! Hanem a halálról már csak még sem irok poémát, mikor én még élni akarok . . . Utam hát a Fő-tér felé vettem . . . Éppen jókor ! akkor ért oda lassan, de bizonytalanul haladó töf-töfünk, vagyis saját külön vicinálisunk, melyen aztán szintúgy bizonytalan percek alatt a vasút­hoz értem ki. S mig a Körözs partján a természet, itt meg a társadalmi (speciálisan katonai) élet nyüzsgött a maga uniformisns és jó­kedvű teljességében. Husz kupéta, egy zászlóalj baka házi­ezredünkből állott itt utazásra, ellenben úgy ők, valamint a nagyszámú közönség, hatóság és elöljáróság, hivatott és hivatat­lan búcsúzók pedig búcsúzásra készen. A búcsúzás,' konstatálom, hogy rövid volt és meleg; az ut, az meg bizonyosan hosszabb lesz, az uj otthon meg valószí­nűleg — ridegebb ! De hát katonasor ez is. Bakáink pedig, hogy a vonat megindult, vidáman gyújtot­tak rá a már nem ismeretlen nótára ; „Október hó elsején, be kell majd rukkolni".. _ S mig a vonat tüszkölve s egy csomó búcsúzó a tavaszi náthától trüszkölve lo­bogtatta kendőjét a. távozók után, egy vidám háziküpitányunk a kupé ablakából egy pakli kártyát mutogatva köszöngetett s mosolygctt el egy a közönség között álló szép asszonytól bizonyosan valamelyes — babonás célzattal . . A hűség kedvéért pedig ide jegyzem, hogy a szép asszony is igen kedvesen mosolygott ám vissza . . . Ki tudja nem lesz-e csakugyan sze­rencséje ettől a bájos mosolytól, meg a hozzáfűzött babonától útközben Bécs-felé a csalafinta kapitánynak, ha másként nem is, de legalább — a kártyán . . . S mig házi ezredünket útnak pakkol­tuk, im a másik sínpárra meg berobog az aradi vonat telve Galicziába tartó nyalka Hadik huszárral, akik meg már nem azt dalolják, hogy októberbe be kell majd rukk­kolni, hanem hogy : „Ne tarts rózsám pogánynak, Nincsen a huszárnak vasárnap" . . . De hát hogy is volna, hacsak valamire is — szemre való ! ? . . . Hanem a/tán a katonai mozgalomból igazán ki is jutott aznap. Éjjel megjött Fehértemplomból háziezredünk Csabára he lyezett zászlóalja, közbe meg a hires 39-es debreceni koszorús hajdubakák utaztak át nálunk Temesvárra egy kis — német szóra a Kossuth hazájából. Meg is örültem nekik s csaknem mégis öleltem őket; csupa földit láttam bennök, pedig magam is csak laktam köztük, a derék, a szép, a törzsmngyar — Debre­czenbe! . . Hogy el is *znkad az ember mindenünnen!? . . . * Hogy pedig végét vessem e Körözs­p&rti mondókámnak, hát pénteken böjt volt, de én bableves helyett bankettet ettem és végig utaztam Békés és Vésztő között a vicinálisunkon a búzával bevetett és árokkal beszegett szép békésmegyei földek között, egy megyei és műszaki urak­ból álló deputációval, konstatálni e köz­igazgatási és műtanrendöri bejáráson, vagy micsodán is, azt, hogy: Békés panaszára igaz e, hogy a vicinális csak Békésen aka­dozik és döcög ? . , . Hogy a deputáció mit konstatált, nem tudom, de én bátran merem moüdani a békésieknek, hegy ez — nem igaz ; mert a mi derék vicinálisunk — ha döcög is, ha akadozik is . . . pontosan célhoz ér. * Tegnap ! ? . . . Tegnap szombat volt. Hogy mi történt! ? . . . Tudom is én ! Már engedelmet kérek, de csak szabad egy napomnak nekem is lenni, mikor a meny­nyire lehet, pihenni akarok és — semmit se akarok tudni. Hogy egyébkor tudok-e többet! ? . . . Azt, őszintén mondom, még eddig — magam sem tudom! . . . Sziporka Zsolt. Nagyot néztem. De megígértem, ugy sem hajlott volna a szép szóra. Nála nincs külömbség a büntető és polgári pörök közt. Itt mutyiba szokás minden. A felebbezés persze elévült, az ítélet jogerős lett, én pedig kijártam, hogy nyom­ban lecsukják. Az alatt pedig beadtam a kérvényem a minisztériumhoz a mágyi járásbirósági aljegyzőségért. Szerencsésen kineveztek Mágyra. — Még el is költözhettem az alatt, mig Csűrös Nagy Pál kiszabadult. A 8—10,000 frtos irodának is termé­szetesen fucs ! de az apósom ? állandó apa­nagét igért, mig járásbiró nem leszek. A fizetésem ? — 650 frt o. é.-ben volt. A feleségemnek ugyan nem tetszett ez a szerepcserém, de itt legalább nem kell osztoszkodni Csűrös Nagy Pál uramékkal, legfeljebb a restanciákon és a tettes járás­biró ur szekatúráiban harmad magammal, mig én is járásbiró nem leszek. No de az mégsem három havi fogház. Arankáék is ott fognak nyaralni Má­gyon, van ott valami kis birtokuk. A, fele­ségem már össze is barátkozott vele. 0 lesz a laendő — komaasszonyom. Be is jelentette már nekem a fele­ségem. Természetesen szó nélkül beleegyeztem. ... A bajuszom pedig most már tel­jesen megnőtt ! A „Békésmegyei Közlöny" táviratai. Elhunyt királyné Budapest, április 9. (Saját tud. táv.) Párizsból táviratozzák, hogy ott ma dálben Izabella özvegy spanyol királyné, a spa­nyol király nagyanyja, elhunyt. • Orosz-Japán háború. A koreai harctérről. Koreai részről eredő táviratok hitelesen jelentik, hogy az oroszok a Tumen folyó mellett lévő határvárosok hat legnagyob­bikat megszállották. A köncsüngi koreai prefektus jelenti, hogy számos csapat vo­nult vissza Jönanphóból Andsuba, ugy, hogy Jönanphóban csak 100 katona és né­hány kereskedő van. Japánok Belgrádban. Tegnag japánok érkeztek Belgrádba és érintkezésbe léptek néhány komitációval, a kik a szerb népet iparkodnak háborúra han­golni Szerbia és a balkán egyébként is el van árasztva japán kémekkel. A kor­mány szigorúan intézkedett, hogy a japá­nok minden lépését ellenőrizzék. Japánok felvonulása. A Newyork Herald jelentése szerint Andzsuban máig 25,000 ember van kon­centrálva ; 10,000 van Pingjangban és 5000 ember most indul Csemulpóból, hogy a főhadtesthez csatlakozzék. Április hó elején harminc szállítóhajó volt Tsingis táján és kilenc hadihajó vesztegel Cusnamó sziget mellett. Halálos baleset. Budapesten a közvágóhidi villamos re­misében halálos kimenetelű baleset történt ma reggel. G o n d a István, a közúti villa­mos vaspálya szolgálatában álló napszámos, szekott munkáját végezte ma reggel a remise-ben. Közben gondtalanul járkált a tolatás alatt levő villamos kocsik között. Avval a gondtalansággal, amelylyel a vas­útiak és villamos alkalmazottak szoktak viselkedni a fel- és leszállásnál a gépek és kocsik tolatása alkalmával. Nos hát ennek a gondatlanságnak és elbizakodottságnak köszönhetiGondalstván szerencsétlenségét. Tudniillik elcsúszott a síneken és két villamos kocsi közé került, .•melyek a pár pillanatig sikoltozó embert egészen összeroncsolták. A remise személyzete azonnal a sze­rencsétlenség színhelyére rohant és a ver­gődő szerencsétlen embert kivonszolták a kocsik kőiül, mások pedig a mentőket csengették fel. ÚJDONSÁGOK. Szerelmi dráma Orosházán. - Egy gyermekleány és egy gyermekifju öngyilkossági. ­Megható és megdöbbentő öngyilkos­ságot közöl velünk orosházi tudósítónk. Egy ma már igen sokszor ismétlődő mindennapos történet ugyan az egész, de annál megrázóbb, mert szereplői a nép egyszerű és esengekoru gyermekeiből ke­rültek ki, kik között a beteges szerelem kétségbeeséséből származó tetteit kétsze­resen megdöbbentőnek, sőt visszatetszőnek látjuk. M e 1 e g a János orosházi lakosnak két mostoha gyermeke volt, a 16 éves B e n e Julianna és a 19 éves D e á k Ferenc. Mindketten egy orosházi kenyér­sütődében voltak alkalmazásban. A két gyermekifju a hosszas és ál­landó együttlét ós megszokás révén fülig szerelmes lett egymásba. Boldog szerelmi érzésüket sokáig nem is zavarta meg semmi, mig nem az utóbbi időben, nem tudni mi okból, de Deák Ferenc imádottjára, B e n e Juliannára fél­tékenykedni kezdett. Emiitette is, sőt szemrehányást is tett emiatt a leánynak, azt mondván, hogy ugy látja, hogy már nem szereti öt, — Deák Ferencet — mint azelőtt a leány. A zsörtölődő féltékenykedés azonban eddig csak elsimult békén, csendesen a két szerelmes között úgy, amint az ok nélkül is támadt rendszerint. Szerdán is együtt mentek ismét haza estefelé foglalkozási helyükről, a ke­nyérsütödéből mostohaapjuk házába, akinél laktak. Az ifjú újból elkezdte szemrehányásait, panaszos féltókenykedésót, mire mostoha apjuk házához is értek már el. Ekkor Deák Ferenc előre bocsáj­totta a gyanútlan leányt, hogy menjen be elsőnek a házba. S mikor már a leány éppen átlépni akarta a ház kis ajtajának küszöbét, Deák hirtelen előrántotta eddig elrejtett forgó pisztolyát s ugy halántékon lőtte vele a szegény leányt, hogy az rögtön ször­nyet halt. Mire a lövés zajára felriadt házbeliek kirohantak, Deák Ferenc már önmagán is halálos sebet ejtett. Deák Ferenc sebében csak 4 órai iszonyú kínlódás után halt meg. A sze­ralmi tragédia részleteiről beszólni nem akart, s arra kérte hozzá-tartozóit, hogy elhunyt kedvesével egy sirba temessék, mit azonban nem teljesítettek, mert a leány rom. kath. vallású, mig Deák Fe­renc meg ág. evang. hitv. volt. (!) — Időjárás. A központi meteorologiai ízté­zet a mai napra változatlan, helyenként csapadékos, később enyhébb időt jelez. — Föpónztárnok választál Csabán. Meg­boldogult Fejér Béla örökét, a csabai főpénztárnoki állást e hónap 21-én fogiák betölteni; erre a napra tűzte ki a választói közgyűlést Seiler Elek, a csabai járás főszolgabirája. A szavazásban részt vesz mindazon adófizető csabai polgár, aki a megyebizottsági tagokat választók név­jegyzékében fel van vév*. A választás iránt, tekintettel a betöltendő állás fon­tosságára, általánosan nagy az érdeklődés. A közbizalom Gally Mihály főpénztári elienőr iránt nyilatkozik meg ritka egyér­telműséggel ; Gally e bizalomra hosszú, nagy szorgalommal, kiváló szakképzettség­gel betöltött közszolgálat után tette ma­gát érdemessé. Mint helyettes főpénztá­ros, ez év január hónap óta közmegelége­désre tölti be terhes hivatalát s a pénztá­rak mult évi számadásainak egybeállítása körül elismerésre méltó munkásságot fej­tett ki. Egyhangú megválasztatása az előjelek szesint kétségtelen, s ekkor egy érdemes tisztviselő részesül jól megszol­gált előléptetésben. — Ugyanazon napra tűzte ki a főszolgaairó a P á p a y Ödön lemondásával megüresedett állatorvosi ál­lásra a választást. — Sorozás. Békéscsabán a békéscsabai járás hadköteleseire e hónap 12-én (kedden) veszi kezdetét a sorozás és tartani fog 15 ig, azaz péntekig bezárólag. A sorozás polgári elnöke Fábry Sándor dr. alis­pán, katonai elnöke pedig a 101-es ezred részéről Beznicsek őrnagy lesz. A sorozáson a polgári hatóság képviselője, Seiler Elek, a csabai járás főszolgabi­rája, a bizottság tagjai még: Zöldy János dr. főorvos, V á r a d y főhadnagy a 101-es gyalogezredből. A sorozás a városháza nagytermében mindennap reggeli 8 órakor fogja kezdetét venni és pedig a következő sorrendben: 12-ón sor alá ke­rülnek a békéscsabai illetőségű első kor­psztálybeli ifjak az 1 —350-ik sorszámig, 13-án a békéscsabai illetőségű I. korosz­tálybeliek a 361 sorszámtól végig, továbbá az összes ujkigyósi I., II. és Ilí-ad kor­osztálybeliek ; 14-ón a csabai illetőségű Il-ik; 15-én a osabai illetőségű III. kor­osztálybeliek és a járás területén tartózkodó összes idegen hadköteles ifjak. — Szarva­son kedden veszi kezdetét a sorozás. — Adókivetés. A békéscsabai kir. adó­hivatal körzetéhez tartozó községeket ille­tőleg, az adóhivatal székhelyén Békéscsabán a községházán a III ad osztályú kereseti­adó kivetése a bizottság által folyó hónap 20—26 napján fog végrehajtatni a követ­kező sorrendben ; 20-án Ujkigyós ós Gyoma, 21, 22, és 23-án Endrőd, 23, 25, 26-án Csaba. A kivetési munkálat minden nap délelőtt 9 órakor veszi kezdetét. A csabai kir. adóhivatal kerületéhez tartozó közsé­gekben létező nyilvános számadásra kö e­lezett vállalatok adóját az adókivető bi­zottság tegnap délután állapitotta meg; a tárgyalást Zsilinszky Endre elnök vezette, a kincstár érdekeit S o m o s s y Zsigmond h. pónzügyigazgató képviselte. — Elhunyt fölír. Károlyi Tibor gróf, a magyar főrendiháznak volt elnöke, békés­megyei nagybirtokos. Abbáziában, a hol évek óta tartó betegségére keresett üdülést, kedden meghalt A I m á s s y Dénes gróf neje, szül. Károl.yi Ella grófnő édes­atyját vesztette el az elyhunytban, kit az aradmegyei Mácsán helyeztek el örök nyugalomra. Az elhunyt főúr végrendelete értelmében az orosházai birtok osztatlan öröksége marad gyermekeinek, mig Ella grófnő, külön örökségként a borsodmegyei tiszatarjáni s a nógrádmegyei kékkői ura­dalmakat kapja. — Kuhlandi tehenek importálása. A gaz­dasági egylet utolsó választmányi ülésének azon határozatát, mely szerint az egylet két waggon kuhlandi tehenet, 'üszőborjút importál a morvaországi Kuhland kerület­ből, a jó tejelő tehenek állományát várme­gyénkben gyarapitandó s ezzel a tejszö­vetkezetek jobb prosperálását is előmoz­ditatandó, most hajtják végre G a 1­gó c z y Géza, a csorvási Wenckheim-ura­dalom intézője és P fe i f f e r István gazd. egyleti titkár, kik az állatok be­szerzése végett Morvaországba utaztak. Az egylet a vásárolt teheneket és üszőket jövő vasárnap, 17-én délelőtt, fogja a csabai községháza udvarán az egylet tagjainak ismét eladni, AZ egyletet ez eljárásban nem nyerészkedési célzat, hanem a fent­emlitetftörekvés vezeti s igy az állatokat a vásárolt áron engedi át az agyiét tag­jainak, még azt a kedvezményt is nyújtva, hogy csak az összeg fele fizetendő a vá­sárlásnál, a többit 5% kamattal egy év múlva. — Iparosok közgyűlése. A csabai ipar­testület ma délután 3 órakor tartja a községháza nagytermében Rosenthal Ignác elnöklete alatt, a most már másod­ízben összehívott évi közgyűlését. — Eljegyzések. Schreyer György csabai műóras eljegyezte Csabán K 1 e v á r Annát. — Gajdács Pál tótkomlósi ev. lelkész leányát A 1 v i n t, eljegyezte Micsovics Jenő. — Luxus lóvásár. A gazdasági egylet által április 24-én, vasárnapi napon tar­tandó katonai ós luxus-lóvásárra tömegesen érkeznek messze vidékről is a bejelentések lótenyésztőktől. Igen kedvező jelnek tekint­hető, hogy külföldről is számos lókereskedő kérdést intéz az egylet titkári hivatalához, hogy számithtt-e a levelében felsorolt anyag beszerezhetésóre s a katalógus megküldését kérik. A vásárt rendező-bizottság ismétel­ten felhívja a tenyésztőket állataik beje­lentésére, hogy a katalógusból ki ne ma­radjanak. Wenckheim Frigyes gróf egoicsóbh bevásárlási forrás nemnek, szőnyeg és függönyökben Előnyös és pontoz kiszolgálás nagyban és kicsiny ben ruhaszövetek, selymek, vászon­Lőwy Jak:ab L. é s Társa b^S, 8^ = Vidéki minták kívánatra bérmentve küldetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents