Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-03-31 / 27. szám

négy nagy kereskedelmi gőzös torpedók fedezete mellett közeledett a kikötőhöz, azonban a', orosz erődítményekről olyan sűrű ágyútüzelés fogadta a kereskedelmi hajókat, hogy azok elpusztultak, még mi­előtt a bejárathoz értek volna. Igy az el­torlaszolás nem sikerült. A japánok részén két tiszt és hét matróz elesett. A kereske­delmi hajókon lévő személyzetet a japán torpedók megmentették. A Daily Mail jelenti Kobeból e hó 29-éről: Togo tengernagynak a mult va­sárnapi küzdelemre vonatkozó jelentésében az áll, hogy megkísérelték Port-Arthur kikötője bejáratának elzárását az orosz ágyuk tüze között. Azt azonban elismeri Togo, hogy az elsülyedt japán gőzösök közt maradt annyi hely, hogy az orosz hadihajók átmehettek. Oroszország és Kina. Pétervárról táviratozzák, hogy Orosz­ország Kínától kárpótlást fog követelni, mert több kínai kikötőben japán hajók hadi dugárut vesznek fel. Verescsagin, Kuropatkin barátja figyelmeztette az orosz hadügyi kormányt, hogy sietve küldjön ujabb csapatokat a harctérre, mert Japán végső esetben 600.000 főnyi sereget képes talpra állítani. Japánok Koreában. Az orosz lávirati ügynökség tudósí­tója jelenti tegnapi kelettel a mukdeni fő­hadiszállásról : Érkezett jelentések szerint mintegy 10-000 japán lépte át Csingesan gang folyót Korea északi részében. Ellen­séges járóőrök Csöngcsu közelében ós a kazani uton bukkantak fel. Azt híreszte­lik, hogy 5000 japán vonul elő észak felé Osöngcsungból. Kazánt japán gyalogság szállta meg. A japán lovasság kerüli a ko­zákokkal való összeütközést. Két japán rábeszélt egy Pokdungában álló koreai századot, hogy az oroszokat ne bocsás-ák be oda. Minden megdöbbentő voltod mellett is, légy hát üdvözölve a világtörténelem tragédiáinak legmagasztosabb tragédiája, mely bár kisebb méretekben, de mindun­talan megujhodol az örökkévalóság fel­törekvő Eszméinek minden időkben és mindenkori harcánál. De légy minden idők eszményi harco­sainak nemesítő ós erősitő, legfenségesebb példája is . . . * A nagyhét egyházi szertartásainak sorrendje egyébiránt Békéscsabán az egyes felekezetek templomaiban a következő lesz : Az ág. ev. nagytemplomban nagypén­teken passiaolvasás, utána egyházi beszéd, tartja C s e p r e g i György esperes-lel­kész. — A kis templomban 1(1 órakor prédikáció, melyet Szeberényi Zs. La­jos lelkész mond. A rom. kath. templomban : Nagycsü­törtökön délelőtt 8 órakor mise; d. u. 3 órakor Jeremiás siralmai. Nagypénteken d. e. 8 órakor mise; utána szentbeszéd, tartja K o z i c s G. s. lelkész; d. u. 3 órakor Jeremiás siralmai. Nagyszombaton reggel 7 órakor tüz- és vizszentelés; 8 órakor mise; este 6 órakor feltámadás. ÚJDONSÁGOK — A szerkesztőségből. Lapunk szerkesz­tőségében változás törtónt. Belencéresi Dezső, a Békésmegyei Közlönynek csaknem három éven át nagymunkásságu, tehetséges segédszerkesztője, a termékeny és tartalmas poéta, olvasóinknak kedvenc Bulcsu Dezsője, Barangója, Ceresid-je, a mai nappal nagy sajnálatunkra, egészségi okokból, szerkesztőségünk kötelékéből ki­lépett. Helyét Frank Zoltán, lapunk­nak mai naptól szerkesztője, a debreceni „Szabadság" politikai napilap h. szerkesz­tője foglalja el. Frank Zoltán nemcsak mint jeles zsurnalista, hanem mint író ós költő, másfél évtizedet meghaladó nyilvá­nos pályáján országosan ismert nevet ví­vott ki magának ; működésével a Békés­megyei Közlöny eddigi jó hírneve bizony­nyal gyarapodni fog. A nagyhét. Az ünnepek ünnepének a hete ez a hét. Virágvasárnappal kezdődik ós a hús­vét szent, magasztos ünnepével végződik. De a mi e két nap közé a történelmi múltban mint világesemény közéékelö­dik, az maga a legfenségesebb, legmagasz­tosabb tragédiák legrnegrázóbbja és ha nem volna olyannyira ós mindenkorra meg­döbbentő, egyúttal a legfenségesebben a legszebb is. Virágvasárnap egy uj korszakot meg­teremtő Eszme nevében Jézust, Isten fiát, a bölcsek bölcsét hozsannával ós diadallal fogadja a nép, akiben a hivatatlan kúfá­rok kiostorozóját látja és üdvözli; útjára virágot szór és leborúl előtte . . . És pár napra reá keresztre feszíti, hogy rövid idő múltán, húsvét napjára — feltámadhasson. És azóta hányszor szenvedett vértanú­ságot minden nagy, nemes ós úttörő, kor­szakot ujitó Eszme! ? . . . És hányszor is fog még szenvedni, hogy — feltámadhasson mindaz, ami örökké élni hivatott! Ki tudná megmondani! Tavasz évad­ján, rügyfakadás derűs fényű idején s e nagyhót folyamán önkénytelenül is ural­mat vesz rajtunk e hangulat ós azzal egybeillő gondolkozás. — A motoros vonal bejárása. Ugy volt eredetileg tervezve, hogy a motoros békés­vésztői vonalának bejárása a kereskedelmi minisztérium részéről e hó 30-án fog meg­történni. Ez a határidő a minisztérium részéről ujabban április 8-ra halasztatott el s igy remélhető, hogy most már mint e végső határidőre, a hivatalos bejárás akkor meg is fog történni s a közlekedés meg­kezdésére az engedély is meg fog adatni. A jövö hét szombatján tehát már közle­kedik személy vonat Vésztő és Csaba között. — A szeghalmi papválasztás. Szeghalom ev. ref. hívei uj lelkészt kapnak C s á n k i Benjámin tisza-füredi lelkész személyében, ki mind kitünö szónok, egyházának hü fia­kiváló helyet küzdött ki magának lelkész­társai között s igy méltán érheti az a kitüntetés, hogy nem választás, hanem meghívás utján lesz a szeghalmiak papja. Vasárnap délelőtt dőlt végleg el e kérdés. Az egyházmegye esperese, mint tudva van, zelyt adott a meghívást ellenzők kérel­mének s ezek vasárnap szavaztak, azonban a szükséges egyharmada a híveknek nem ellenzi a meghívást, mert nem szavazott 480, hanem csak 424 a meghívás ellen, igy a szavazást vez' tö Szegedi Kálmán tanácsbiró, B a y József gyulavári ev. ref. lelkész, tanácsjegyző, oly értelemben hir­dették ki az eredményt, hogy az ürese­désben levő lelkészi állásra C s á n k i Benjámint óhajtják a hivek meghivDÍ. Mint érthető, a kisebbség elkeseredett az eredmény miatt s azt hangoztatja : nem jár majd templomba s áttér hitéből. Re­mélhető azonban, hogy fenyegetésüket nem váltják be, nem hagyják el őseik hitét már csak azért sem, mert az uj lelkészben kiváló férfiút fognak birni. — Eljegyzések. Ö r 1 e y Gyula, kót­egyházi gyógyszerész eljegyezte S o m o s sy Zsigmond, gyulai helyettes pónzügyigaz­gató leányát, Ilonkát. Vasárnapi szá­munkban e hir névhibával jelent meg. — Gazdik József dr. körösladányi orvos eljegyezte Maglódon Bódéi Rózsikát. — Esküvök. Povázsay András csabai vendéglős leányát Ilonkát, hétfőn ve­zette oltárhoz az ev. templomban O v áry János, a vasúti állomási vendéglő fizető­pincérje. — Ifj. Sári István, füzesgyar­mati földbirtokos e hónap 25-én esküdött örök hűséget özv, V e's z ő s Benjáminná szül. Bogdán Zsuzsannának Bihar-nagy bajomban. — M i r k v a János lőcsei állami főgimnáziumi tanár e hónap 21-én délelőtt vezette oltárhoz a szarvasi rkath. templomban jegyesét, — Pesti Lajos ven­déglős nevelt leányát — özv. Kovács Pálnót. — Megrendítő haláleset. Megyénkben köztiszteletben álló, nagy kiterjedésű csalá­dot mély gyászba borított egy váratlan, végzetes haláleset. Békésen múlt vasárnap élete delén, váratlanul halt meg L a v a t k a Gyulánó, sz. Wagner Krisztina; a házi erényekben gazdag, mindenki által tisztelt és becsült úrnő halálának okairól külön­böző hirek keringenek a vármegyében. Egy bizonyos: nem testi betegség ölte meg. Gyászos halálát a Lavatka, Wagner, Fábry és Vidovszky osalád siratja. A család következő jelen­tésben tudatta a megrendítő halálesetet: Lavatka Gyula mint férj, gyermekei Erzsi és Józsi, úgy alólirottak, valamint az összes rokonok nevében megtört sz vvel tudatja a szeretett jó feleség, anyának és rokonnak Lavatka Gjuláné szül. Wagner Krisztinának f. óv március hó 27-én a halotti szentségek ájtatos felvétele után, életének 41-ik, boldog házasságának 19 ik évében rövid szenvedés után történt el­hunytát.. A béke angyala lengjen hamva: felett! Özv. Wagner Jánosnó, édes anyja Testvérei: Vidovszky Lászlóné sz. Wagnei Mária, Fábry Károlynó sz. Wagner Janka Lavatka Józsefné sz. Wagner Sarolta Wagner Ferenc. Sógornője : Wagner Fe­rencné sz. Sztankovits Irén. Sógorai : Vidovszky László, Fábry Károly, Lavatka József — Temetése kedden ment végbe Békésen a közönség óriási részvéte mellett; a koszorúkkal borított koporsót nagy kö­zönsó kisérte utolsó útjára. — A vásárhelyi atkai birtok eladása. Lapunk mult számában irtuk már, hogy a mult csütörtökön tartatott meg s gróf Károlyi Mihály atkaszigeti bir okára az önkéntes árverés, mely alkalommal azon­ban a kisebb birtoktestekre osztott birtok­nak több részletére nem akadt vevő. Azóta az összes birtokrészletek utóajánlatok utján, melyet báró D r e c h s e 1 Gyula dr. ügyvéd­hez nyújtottak be, eladattak s ugy a 872 és fél hold szántó, valamint a 269 hold hul­lámtéri rét is vásárhelyi gazdák birtokába került. A szántóföldek 1100 négyszögöles holdankint átlag 600 korona vételárban keltek el, ami dacára a föld kitűnő mi­nőségének, igen szép és magas vételárnak monható, miután a birtokot Vásárhelytől az ásott Tisza választja el s más közlekedési ut nincs hozzá, csakis a komp-járás. — Első segély baleseteknél. A belügy­miniszter, midőn minden cséplőgép üzem­hez egy megfelelő mentőszekrény kötelező beszerzését rendelte el, hangsúlyozta ren­deletében, hogy a cséplőgépnél foglalkozó gépészek ós fűtők a csépléskor előfordul­ható baleseteknél szükséges első segély­nyújtásban kioktattassanak. Ebből a célból dr. Wallfisch Ferenc községi orvos a baleseteknél nyújtandó első segélyről á p­r i 1 i s hó 10-t ől kezdve három egymásután következő vasár­nap délután 3 órától 4-ig ingye­nes előadást fog tartani a község­háza nagytermében ama gépészeknek s fű­tőknek, kik cséplőgép, vagy malomüzemek­nél vannak alkalmazva. Kívánatos, hogy mennél többen részt vegyenek az előadá­sokon, hogy a mentőszekrény tartalmával való bánásmódot megtanulják s hogy al­kalomadtán esetleg emberéletet menthes­senek. — Népgyűlés Újkígyóson. Az újjászer­vezett szociáldemokrata párt vasárnap dél­után Ujkigyósra népgyűlést hívott egybe. A gyűlésre Csabáról Aokim L, András, N i g r i n y i János és M á j e r Jenő men­tek ki Újkígyósra, a gyűlésen a mező gazdák helyzetéről, a progresszív adózásról és a klerikálizmusról beszédeket tartani. A beszédeket azonban nem tarthatták meg, mert azt a gyűlésre odagyűlt egyes ellen­kező nézetű csoportok megzavarták. A gyűlésnek értesülésünk szerint mindamellett még is volt tényleges eredménye is, a mennyiben a párt vezetősége Újkígyóson — hir szerint 300 taggal — megalakította a Népegyletet. Azuj egylet elnöke L e i t m a n n István, jegyzője K o r i t á r Kálmán lett. A gyűlésen a hatóság részé­ről Seiler Elek főszolgabíró és Kormoss Emil tb. szolgabíró volt jelen. — Esküdtválasztás. Hétfőn délelőtt 9 órakor esküdtválasztás volt Endrődön Ugyanis Varjú Pál, a szociálisták esküdtje lemondott a napokban, s utódjául meg­választották T i m á r A. Mátyást. — Rendkívüli közgyűlés. Csaba kép­viselőteatülete húsvét után, kedden, április hó 5-én délelőtt 9 órakor rendkívüli köz­gyűlést tart, melyen a villanyvilágítás és gerendási út kövezésére szükségelt köl­csönrevonatkozó ajánlatok felett, az Alföldi Első Gazdasági Vasút átirata az egyesítés ós az Alsó fehér-kőrösi társulattal kötött szerződés ügyében fognak határozni. Tár­gyaltatni fog a közigazgatási bizottság határozata Kiiment Emil, továbbá a kgy. 46. sz. határozattal kiküldött bizottság jelentése, Vereska György házszabályozási ügye, Kesjár Béla és Kelemen László kérelme. — Orvosválasztás. Dr. Szlovák Pál orvosnak a -szarvasi takarókpénztár igaz­gatójává történt megválasztása következ­téken Szarvason a községi orvosi állás meg­üresedett. Bár az uj községi orvos válasz­tásának ideje még nincs kitűzve, ez állásra már is több pályázó akadt, vidékről is. Mint megbízható forrásból értesülünk, a megválasztásra az összes pályázók közül legnagyobb kilátása van dr. Takács Izsó, szarvasi jeles, orvosnak, akinek meg­választása csakis előnyére válna a község­nek. — Választók figyelmébe. Az 1905-ik évre érvényes országgyűlési képviselőt választók névjegyzékének kiigazítása Csa­bán most lóvén folyamatban, felhivatnak az érdeklődő felek, hogy az összeírást f. év április hó 1-től 10-ig a községüázán F i 1 i p i n y i Samu esküdt hivatalos he­lyiségeiben megtekinthetik ós ott az eset­leges észrevételeiket megtehetik. — Lelketlen anya- Békésen e hónap 18 án F á b i á n Zsófia, Lőwy Sándor keres­kedő szolgálója, egy félreeső helyen egy gyermeknek adott életet, de a hajadon, bűne palástolása szempontjából az újszü­löttet bedobta a mélységbe, hol — bár az illetékes szakközegek által meglett álla­pítva, hogy a gyermek élve született, a kis jószág megfulladt. A lelketlen anya ellen a vizsgálat folyik. — Halálozás. S t e i n d 1 Károly csabai fényképészt nagy veszteség érte, fiatal neje, három kis gyermekének gondos anyja, vasárnap reggel hosszas betegség után elhalt. — Terhére volt az élet. Z s a d o n y S. Sándor jómodu öcsödi gazdaember né­hány év óta az ivásnak adta magát, s emiatt nős fiával s feleségével örökös hadilábon állott, sőt a mult évben ezeket el is zavarta a háztól. Mióta magában maradt kisebbik legónyfiáral, többször nézegetett a pohár fenekére. A mult héten fiai ismételve fel­hívták atyjukat, hogy hagyjon fel e rossz s vagyonpusztitó szokásával, de az öreg csak nem engedett, sőt csupa trucra ismét neki fogott az ivásnak, s egy huzamban három napig korhelykedett. Harmadnap ki­ment a tanyára, elővette a „Magyar nép képes naptárát" s annak tiszta lapjaira bucsu sorokat irt fia s szomszédjaihoz ; ezt elvégezve. Géza fiát elküldte a meglehe­tősen messze lakó s nős Sándor fiáért azon üzenettel, hogy jöjjön haza, mert apja fel­akasztotta magát. Géza látva azt, hogy atyja a szokottnál rosszabb hangulatban vaa, lóra ült s ugy ment el bátyjához, kit azonban nem találván hon, édes anyjával és sógornőjével tért vissza a tanyába. Mi­dőn a tanya-házba beakartak menni, an­nak ajtaját belülről bezárva találták; az ablakhoz kerülve látták, hogy az öreg Zsa­dony Sándor ott csüng a mestergerendán. A segítségül hivott szomszédok segélyével aztán behatoltak a lakásba, de ekkor már az öngyilkoson segíteni nem lehetett. Vég­zetes tettét, mint hátrahagyott jegyzetei igazolják, azért követte el, mert megunta ezt a cudar világot. — Összezúzta a kezét. Frankó Ilona, csabai 17 éves leány az izraeliták husvéti-kenyór sütőmühelyében dolgozott; a mult héten a nyers tésztát oly ügyet­lenül rakta a nyújtó gépbe, hogy ez az egyik kezefejét elkapta és összezúzta. Sú­lyos sérülésével a kórházba szállították. — Uj állatorvos. Jantyik József békési állatorvos egy éyi szabadságot kórt és kapott. Távolléte alatt Kund Gusz­táv állatorvos, a budapesti állatorvosi akadémia képzett növendéke fogja helyet­tesíteni. — Meglopott tolvaj. Azt tartja a köz­mondás, hogy: tolvajtól nehéz lopni, ha józan, tényleg úgy lehet, azonban Csabán Guba György 14 éves suhan egy erek édes anyjának ládafiájából ellopott 60 ko­ronát s betért a Petőfi korosmába, hol * hamarosan berúgott, majd kiment az ud­varra s ott elaludt. Mire fölébredt, hült helye volt 58 koronájának. A tolvaj fiú apja most a rendőrség által szeretné visz­szakapni az eltűnt összeget. — Vigalom Kondoroson. A kondorosi szegény isk. növendékek ruhával való segé­lyezése érdekében Bariss Árpádné, Baross Istvánná, Bukovinszky Mihályné, Czirbusz Imróné, Engel Tivadarné, Fejér Imrónó, Fekete Kálmánné, Fekete Miklósnó, Fülöp Józsefné, Honti Kálmánná, Keviczky Lászlóné, Kupec Vílmosnó, ifj. Nagy Sándornó, Ország Ignácné kondorosi úr­hölgyek védnöksége alatt a csárda összes termeiben április hó 4-ón, húsvét hétfőjén a kondorosi fiatalság jótókonycólu zárt­körű táncmulatságot rendez. Belépti-díj szemólyenkent 1 korona 20 fillér, család­jegy 3 kor. Kezdete 8 órakor. Az igen sikerültnek ígérkező vigalom rendezősége igy alakult: Keviczky László, diszelnök. Bukó nnszky Mihály, elnök. Czirbusz Endre alelnök. Dobossy István, titkár. Fekete Kálmán, pénztárnok. Velky Béla, ellenőr. Ifj. Berninger Kristóf, Fábry István, Kepka Endre, Podani Mihály, Szamecz János, ifj. Szenes Mihály rendezők. — Katonai nevelő és képzöintázetekbe pályázat. A honvédelmi miniszter rendelete szerint a cs. és kir. közös hadsereg kato­nai nevelő ós képzőintézeteiben, és pedig a katonatiszti árva fiuk nevelő intézetében 36, a katonai alreáliskolákban 275 és a bécsújhelyi katonai Terézia akadémiában 100, végül a katonatiszti leányok soproni nevelőinzetében mintegy 30 egész és fél­díjmentes kincstári, illetőleg alapítványi ós fizetéses hely fog a jövö tanév kezde­tével betölteni, melyekre nézve a pályázati kérvények folyó évi május 15-ig adandók be. A vármegye alispánja felhívja az elöl­járóságokat, hogy ezen körülményt szóles körben ós az elemi, polgári és felsőbb népiskolákban azzal hirdessek' meg, hogy a részletesebb pályázati feltóteleket magá­ban foglaló pályázati hirdetmény a vár­megyén, továbbá a járási főszolgabiráknál és Gyula város polgármesterénél meg­tekinthető. Felhívjuk reá az érdeklődők figyelmét. — Műkedvelői előadás Füzesgyarmaton A füzesgyarmati iparos ifjúság D i ó s i Manó vezetése ós közreműködése mellett, húsvét másodnapján az iparoskör könyv­tára javára Kugler vendéglőjében tánccal egykötött műkedvelői előadást rendeznek. Szinre kerül Szigligeti eredeti színmüve „A Cigány"

Next

/
Thumbnails
Contents