Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-03-27 / 26. szám

Erzsi, P o ó r Lili és Kovács Margit, (Atüenais, Mongerard felesége), akik közül Gyöugyőssy Erzsi, aki vármegyénk szülötte, gyulai leány, nehéz, vezető sze­repében a közönség sokszoros, lelkes, tün­tető tapsait ós szűnni nem akaró óljenzó­sét érdemelte ki. A közönség rokonszenves elismerésének számtalan tanújelét adta a szereplők mindegyike iránt, a rendezőség pedig a hölgyeket csinos csokrokkal lepte meg. Ugyanily hatást értek el a művész fiatalemberek is. Molnár László, V 4 n­d o r y Gusztáv, Horváth Jenő, (Ba­dinois), G e r e Zsiga (Mongerard), Szé­kely József (az előadás rendező-ügye­lője), Hajdú József a sugó feladatát töltötte be. V á r a d y Antal dr. szemé­lyesen vezette az előadás menetét; az első felvonás végén többsaör lámpák elé hivták a jeles férfiút s a rendezőség hatalmas babérkoszorúval fejezte ki iránta háláját. Előadás után a vendégek tiszteletére a kaszinó nagytermében 70 teritékü tar­sasvacsorára jöttek össze, ahol a fehér asztalok mellett kedélyesen töltötték az időt. B e 1 i c z e y Géza, a kaszinó elnöke a vendégeket, V a r s á g h Béla Várady Antal drt s a növendékeket köszöntötte fel ; Várady Antal dr. költői szárnya lásu beszédben Zsilinszky Mihályra emelte poharát. Asztalbontás után a fiatalok táncra perdültek, melynek csak a pirkadó hajnal vetett véget. den világtörténelmi, sőt külügyi kérdésben is önállóan elfoglaltuk pozíciónkat, semmi­féle bécsi kéz nem dirigál. A javaslatot elfogadták, az ujoncja­vaslatot is letárgyalták. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai A képviselőházból. Budapest, március 26. (Saját tud. táv.) A csütörtöki határozatképtelenség miatt a képviselőház a húsvéti szünet élőit ma még egy gyűlésre volt kénytelen összejönni, hogy újra határozatképtelenség be ne álljon: a honatyák feltűnő nagy számban lepték el a padsorokat. Az elnöki előterjesztések között igen érdekes ügy húzódott meg. Pap Zoltán hires-nevezetes tizezer koronájáról tett jelentést P e r z c e 1 Dezső. Ezt a pénzt, igen szeretnék megkaparitani különböző rendű ós rangú hitelezők, igen jó lenne tehát, ha a kincstári jogügyi igazgatónak adnák át. A Ház el is fogadta ezt a propoziciót. Elfogadták ezután harmadszori olva­sásban a horvát provizóriumot és az óva­dék törvényt is. Következett Lengyel Zoltán rend­őrbotozási ügyében a szavazás. Kiadják-e a biróságnak. A nagy többség kiadta. Eötvös Bálintot két rendbeli mentelmi ügyében szintén felfüggesztette s Ház a mentelmi jogot. Balogh Mihály kép­viselőt párbaj miatt kérte a Háztól a bí­róság. 0 is kiadták. Ivánka Oszkáron büntetést kell végrehajtani, azért kéri a bí­róság. A Ház felfüggesztette a mentelmi jogát. Visontai Somát, Barta Ödönt, Papp Géza, Abady Ödönt párviadal miatt szintén kiadta a Ház. Nagy Sándort becsületsértés miatt kéri ki a bíróság. A Jakabffy-Konkoly választási ügy­ben "felmerült vitás napidijkérdés előkészí­tését az igazsagügyi bizottsághoz utasí­tották^ Elhatároata a Ház, hogy legközelebbi ülését április 12-én tartja. Ennek az ülés­nek a napirendje a további intézkedésekről való határozás lesz. N e s s i Pal : A Balaton vize lecsa­polása tárgyában interpellálja a földmive­lésügyi minisztert. T a 11 i á n Béla : Tudatában van Balaton fontosságának. Ertekezletet szán dékozik összehívni, amelyben a kérdést meghányja vesse. Az ország érdeke az hogy a Balatont jó karban föntartsák. Mindent meg fognak tenni, hogy a hajó­zás ós a fürdötelepek s a szomszédos szántóföldek érdekei megóvassanak. A Balaton vizét nem fogják lecsa­polni, hanem a szomszédságiban levő lajt fogják fölemelni. A Ház a választ tudomásul vette. Az interpelláló szintén. A főrendiházban az indemnitást tárgyal­ták. Zichy Nándor nem szavazza meg a liberális kormányzatnak, mely a keresz­tet kidobatja az iskolából. P r ó n a y Dezső pedig azért nem, mert a magyar kormá­nyokat bécsi kéz irányítja. K e g 1 e v i c h István megszavazza. Tisza konstatálja, hogy a liberális kormány soha sem csapott át nálunk vallásellenes talajra, mint más államokban. Prónaynak feleli, hogy hatvenhét óta min­Orosz-Japán háború. A jelenleg Niurcsvang előtt horgonyzó Hellén nevü amerikai ágyúnaszád parancsot kapott, hogy ha a jég állása megengedi, még e héten menjen Sanghaiba, mert a Hellén az esetre, ha a japánok megtámad­nák Niucsvangot, tüzvonalba kerülne. Az amerikai Paoific hajóhad vezénylő tábor­noka azt hiszi, hogy a niucsvangi viszonyok nem a szerint való, hogy a Hellén ott állomásozása szükséges volna. A japánok már majdnem teljesen el­készültek a söul-viusni vasútvonal építésé­vel. A vasút őrzésére katonaságot hagytak hátra és 5000 utász temérdek kulival éj­jel-nappal dolgozik a pjongjangi katonai szárnyvonalon. Ez a két vasútvonal ké­pessé fogja tenni a japán hapsereget, hogy idejekorán megszállja Koreában a legfon­tosabb sztratégiai pontokat, még mielőtt az ellenséges derékhad a határra juthatna. Közeledés a Jalu folyóhoz. Ideérkezett hirek szerint vasárnap nagy szárazföldi ütközet volt a Jalu folyó­nál. Orosz győzelemről keringenek hirek. egyharmada nem fog a meghívás ellen szavazni. — Sorozás. A békési járásban tepnap kezdődött a sorozás. A bérház nagyter­mében, melynek falai között nem egy felejthetetlen mulatság foly le, most a legények eleje áll a mérce alá. A. sorozó­bizottság polgári elnöke D e i m e 1 Sándor dr. vármegyei főjegyző, orvos F r e y Géza dr. volt. Az első korosztályból tegnap felhívtak 220-ot, alkalmasnak találtatott 141 hadköteles. Megyénkben a sorozást ha a békési járást befejezték, csak húsvét után, april 7-én Gyomán folytatják. — Kiállítás Békésén. Jantyik Má­tyás festőművész hátrahagyott müveiből, melyek legutóbb Budapesten voltak kiállítva mint említettük, Békéseu is kiállítást ren­deznek. A tárlat a főgimnázium emeleti termében lesz és kedden délelőtt 10 órakor nyilik meg. A kiállítás tiz napon át, déle­lőtt 8—13, délután 2—6-ig lesz látható , belépti dij 20 fillér. — Választmányi ülés A csabai keres­kedők egyesületének uj választmánya csü­törtökön este tartotta Klein Gusztáv elnöklete alatt első ülését, melyen megala­kultak az egyes bizottságok. A könyvtár gyarapítására 968 korona értékű könyvek vásárlása elhatároztatott. A vigalmi bizott­ság eddigi elnöke : R e i s z Hermann nagy elfoglaltságára hivatkozva, ismételt kére­lemre sem volt hajlandó az elnökséget el­fogadni, helyébe T a r d o s Dezső dr. vá­lasztatott meg. A bizottság tagjai: Eeísz Hermann, Rasofszky Emil, C s i 1­-11 a g Ignác, Klein Gusztáv, D e d e 1 Zsigmond, Weisz Gyula. — Eljegyzés. Arley Gyula gyógy­szerész eljegyezte Kincsessy Zsigmond gyulai helyettes pénzügyigazgató leányát r Ilonkát. — Házasság B r ü 1 1 Lipót köröstadányi kereskedő leányát, Matildot, kedden . vezette oltárhoz Izrael Jakab kisujszál­• lási kereskedő. — Vivóakadémia a szanatórium javára. A csabai tornaegyesület május hó folyamán nagyszabású vivóakadémia rendezését ha­tározta el. A vivóakadémiában való rész­vételt megígérték a leghirnevesebb olasz vivómesterek. mint Majone, San te Ili, Falchettó, Armenti;az amatőrök közül : M é sz á r o s Ervin, Portelek y, Iványi, Nagy Béla; a csabaiak közül részt vesz Székely Vilmos, Ursziny János dr., D u s b a b a Vilmos. A vivó­akadémia a Vigadó nagytermében lesz, a szünetek alatt a 33-ik gyalogezred zene­kara játszana. Az akadémia védnökéül az egyesület /elkéri We n c k h e i m' Frigyes és Dénes grófokat, Lukács György fő­ispánt s a befolyó jövedelmet a József főherceg szanatórium alapjának juttatja. — Justh István halála. A régi fajta magyar emberek egy kiváló példánya hunyt el szerdán Justhlstván nagybirtokosban,aki halálával a magyar közélet egy jelesen sze­, replő ferűu családját döntötte gyászba. Egy rövid táviratban már jelentettük, hogy Justh István Budapesten 83 éves korában meg­halt. Az elhunytban Justh Gyula, a makói kerület országgyűlési képviselője édes aty­ját gyászolja. Justh István nemcsak kitűnő gazda volt, hanem évek hosszú során át viselt közhivatalt. Az elhunyt Békés- és Csanádmegyék törvényhatósági bizottságá­nak virilis tagja volt. Közhivatali szerep­lését Turócmegyében kezdte, ahol 1848-ban főszolgabíró volt; később 1861 ben békési főpénstárnok lett. Budapestről a halottat a békésmegyei Szentetornyára szállították, ahol pénteken délután félnégy órakor he­lyezték örök nyugalomra az ottani családi sírboltba. A koporsó beszentelóst Szente­tornyán S z a u e r Alajos gádorosi, Lukács tornyai róm kat. lelkész eszközölte s e szomoró aktusnál Justh Gyula, fia János, belügyminiszteri fogalmazó, ifj. M e s k ó Sándor veje, .család nagyszámú rokonsága, Szentetornya egész közönsége, nagyszámú küldöttség tornyáról, mely koszorút is he­lyezett a ravatalra, volt jelen. Koszorút helyezték még a koporsóra Szentetornya elöljárósága, a polgári olvasókör s az ura­dalom bérlői. Justh István most fia Zsig mond, a korán elhunyt iró ós neje között alussza örök álmát. — Iskolai ünnepély. A békéscsabai ág. h. evang. Rudolf-fögimnázium a 48-as tör­vények szentesítésének enilékére április hó 11-én, délelőtt 9 órakor a tornateremben ün­nepet rendez, melynek műsora a következő : A főgimnáziumi daloskör éneke. Ábrányi Emil: A vándor madár Szavalja Deuts Jakab VIII. o. t. Ünnepi beszéd. Mondja: Balázs Ádám tanár. Farkas Imre: Az utolsó honvéd. Szavalja: Rácz László VII. o. t. Sóhajtás. Énekli a főgimnáziumi vegyeskar. — Tanító egylet igazg- bizottság illése. A békésvármegyei általános tanító egye­sület szerdán Békéscsabán tartotta rendes igazgató bizottsági gyűlését, melyen R e z e y , Szilviusz kir. taufelügyelő is részt vett, Képviselve voltak a járáskörök közül : i A temesvári választás. A képviselőválasztás Jeszenszky Béla nagybirtokos elnöklete alatt 9 órakor kezdődött két szavazatszedő-bizottság előtt. A szavazást az ellenzéki párton 3 órakor kezdték. Délután 4 órakor a két jelölt kö­zött igy oszoltak meg a szavazatok : Khuen Hódervárira esett 445, Csehre 135. ÚJDONSÁGOK. — Uj katolikus templom Csabán. Na­gyon régen húzódó kérdés, hogy a szűk, a r. k. hivek nagyon kis töredékének befogadá­sára alkalmas csabai templom helyébe uj Is­tenházának építését megvalósítsák. Közöltük nem rég, hogy küldöttség járt ez ügyben a megyés püspöknél, ki a leghathatósabb támogatást igórte. A csabai egyháztanács most összeállította a kivánt számadásokat, mely szerint a templomalap a hivek ujabbi adományozásával mintegy 120 ezer korona. Az egyháztanács legutóbb tartott ülésén P á n d y István dr. indítványára határo­zatba ment, hogy pályázatot hirdetnek az uj templom terveinek elkészítésére s a legjobb tervet 2000 koronával jutalmazzák. A templomépitéshez még szükséges összeget az egyház a püspöktől s a tanulmányi alapból reméli. — A besztercebányai püspökség. Két püspökség vár most betöltésre, s elterjedt hirek szerint a besztercebányai püspöki állásra E a d n a i Farkas váradi kanonok és felszentelt püspök fog kineveztetni, A nagyváradi aulában a kinevezést még nem tartjak teljesen befejezettnek, miután egy­némely akadályt még el kell hárítani. Te kintve azonban azt a kedveltséget, mely Radnai személyét nemcsak a legmagasabb egyházi, hanem a kormánykörökben is környezi, nagy a valószínűség, hogy a püspöki székbe Radnai fog be ülni. Az a uj püspökjelölt megyénkben nem ismeretlen; Csabán rokonai laknak és egyházi ügyek­ben többször fordult meg közöttünk. Radnai jeles képzettségű főpap és mint kiváló szó­nok ismeretes. Két évvel ezelőtt a bete­geskedő Sohlauch bibornok helyett me­gyénkben ő volt bérma körúton s akkor ugy Csabán, mint Körösladányban, Csor­váson és a többi községekben nagy dísszel fogadták. — Rendjel átadás. S «ek ér Gyulát, ta- az A 1 m á s y uradalom jószágkormányzó­ját tudvalevőleg őfelsége a Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntette ki. A lovag­keresztett Lukács György főispán Gyula város képviselőtestületének kedden tartandó közgyűlésén fogja ünnepélyesen átadni. — A szeghalmi papvalasztás. Nagy izgalommal ós érdeklődéssel néznek a szeg­halmiak a mai nap elé. Ugyanis ma fog eldőlni, hogy ki lesz az ev. ref. lelkész ; afölött szavaznak a hivek, hogy C s á n k y Benjámin, tiszafüredi lelkész meghívás utján foglalja-e el &z állást ? A szavazás vezetésére az egyházmegye S z e g e d i Kálmán békési ügyvédet küldte ki. A Csánki párt biztosra veszik, hogy a hivek t ha tanú 1 i u s lalt át zottság Békése gyűlés pro, mával a béke javára hangve. végleges tárgysc közzétéve. Három fogadva, nevezetesen 2. Védekezés aa alki. Összehasonlítás a phonon utánzási tanmód közt. At lése Láng Gusztáv egy bízatott. Több adminisztratív zés után a gyűlés véget ért. — Nő mint orvos. Békésvárme t kórházánál a belgyógyászati oszu üresedésben levő segéd orvosi állásra L k á c s György főispán dr. K u r t u c z Valériát, okleveles orvost nevezte ki. Az orvoskisasszony K u r t u c z Mózes ügy­véd leánya, ki ügyvédi irodáját Aradról Gjulára helyezte át. — R o c h e 1 Aurél drt a közkórházhoz a főispán alorvossá nevezte ki. — Nagy riadalmat és szerencsétlensé­get okozott tegnap Csabán a hetipiac alkalmával egy va^ul száguldó paripa. Áchim H. Pál a piactéren búzát adott át; a magára maradt három ló egy ma­lactól annyira megriadt, hogy elragadták a kocsit. A lógós ló a hámfával elszakadt társaitól s a Körözsparton, Apponyi-utcán át, szilajul futva a népes piactérre került. Kucsera Mihály ács a takarékpénztár épület előtt állva, nem bírt kitérni a lónak, a ló elgázolta, mellén, fején, patáival súlyos sebesülést okozott. A szerencsétlenül járt, erősen vérző Kucserát az emberek kocsira tették s a közelben lakó Szamek Ignác orvoshoz vitték, ki gyógykezelés alá vette. Szerencsére a ló a hámfával megakadt az ereszátjáró karóban s összeroskadt. Igy is még Réthyés Almási békési lako­sok szenvedtek általa sérülést. — Halál az árokban. Özv. Kovács Jánosné, pénteken reggel a csabaosüdi tanyákról igyekezett Szarvasra. Útközben rosszul lett, elszédült s az útról belefordult a vizzel telt árokba, hol halálát lelte. Ké­sőbb a tanyákról Szarvasra jövő emberek I találtak reá, kivették a vízből 8 jelentést tettek a hatósagnak. A boncolás megálla­pította, hogy szívszélhűdés okozta halálát. — Nagymama. A csabai iparos ifjak műkedvelő-társasága ma este hozza szinre másodszor, az első előadás alkalmával oly nagy sikert aratott Nagymama vígjátékot. Az előadást tánc követi. — Agyonrugta a ló. A tegnapi mező­berényi vásárra Kelemen János, 18 éves gazdalegény két lovat vezetett fel. A lovak a vásárban valamitől megriadtak s ki­szabadultak a legény kezeiből. Ahogy igy Kelemen lovait hajszolta, egy tarosai kocsihoz kötött ménló mellett akart elfutni, ez azonban kirúgott s a szerencsétlen le­gényt halántékon rúgta, ugy hogy az két órai szenvedés után meghalt. AB eset a vásározók között nagy riadalmat okozott. — Egy másik ló egy abonyvidéki lókupe­cet rúgott meg s az oly belsősérüléseket szenvedett, hogy óletbenmaradásához kevés « remény. — Tüz. Vasárnap virradóra Köröstar­csán leégett dr. Kovács Gergely háza. A tüz gyujtogatásból keletkezett, de a tettest a csendőrség eddig nem tudta kéz­rekeriteni. — Gyerek kezébe nem való a fegyver. M i k e Gábor vésztői gazda eladta a ko­rnádi határban birt tanyáját. A uj tulaj ­donos hétfőn költözött tulajdonába; a holmik között M i k e Gábor 16 éves fia fegyvert is talált s nem kérdezve senki, a fegyvert nézegette, forgatta kezében. Egyszerre csak lövés dördült el s a gjlyó, melylyel a fegyver töltve volt, a szeren­csétlen fiu álla alatt hatolt be, keresztül az agyvelön, rögtöni halál okozva. — Csalás bérletgyüjtóssel. Kovács Gyula, ki magát mint volt miniszteri to galmazó adja ki, 55—60 óv körüli közép termetű, nagy bajuszu, elegáns megjelenésű ós igen bőbeszédű egyén, Kallós (Kalló) Józset színigazgató színtársulatának tit­kárja, az egész országot beutazza a társulat nevében, melytől meghatalmazása is van, bérletek fejében előlegeket szed, azonban a nevezett társulat előadást sehol sem tart ós igy nyilvánvaló, hogy a nevezett orszá­gos csaló, kinek további üzemeinek a meg­akadályozására a vármegye alispánja fel­hívta a hatóságok figyelmét.

Next

/
Thumbnails
Contents