Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-05-12 / 39. szám

Somló Sándor a színészet, H e r c z e g Ferenc a Petőfi-társaság nevében búcsúztatták el a nagy halottat, kinek sirja ime már ott domborul a kerepesi temetőben, elborítva tömérdek virágtól és megannyi igaz könnyétől a fájdalomnak. Önöket mindezek mellé érdekelni fogja e szomorú történetből az is, hogy megyéjök részéről a temetésen egy 11 tagu küldöttség volt jelen, mig a csabai ág. ev. Rudol-főgimnázium derék ifjúsága az alábbi részvét táviratot küldte a nagy költő öz; vegyének : Özvegy Jókai Mórné őméltóságának Budapest. Hazánkat és Méltóságodat ért nagy csapás, gyászba borítja lelkünket; fogadja Méltóságod részvétünket. Békéscsabai Rudolf főgimnázium tanuló ifjúsága. Mindenesetre szép és dicséretes jele ez ifjuságuk helyes és becsülendő jóérzékének. S az ősz költő pihen mimár s sírján a végtelen időkig virraszt az elfogyhatlan emlékezet! * E megrendítő gyászban enyhítő vigaszul szolgáló eseménye a fővárosnak, a király ott időzésének öröme, ki a most megnyílt virágkiállításon, mint minden évben ugy most is, személyesen vett részt, s jó hosszú ideig állandó érdeklődés közepett időzött ottan. Azonkívül a tavaszi élet ébredő zajossága hullámzik a társadalmi együttélés egyóbb megnyilatkozásaiben is. Á Ludovika Akadémiában József Ágost kir. herceg résztvótele mellett sikerült ünnepély és hangverseny volt vasárnap, mit a növendékek rendeztek. A lóversenytéren elmúlt vasárnap futottak a versenyparipák a tavaszi — legnagyobb — király dijért, mig a Margit szigeten galamblövószet volt egyidejűleg. Szóval Budapest nyüzsög és él, búval ós örömmel vegyest. S mig fővárosunkban e változatos, de ezidő szerint békés élet, bú ós öröm váltakozásai között zajlik le, addig a Keleten még mindig pusztít, még mindig tusakodik egy világra szóló háborúnak harci bajvivása. Es a tengereken győzedelmes japán a a szárazon is diadalmasan vonul mind beljebb az oroszok által megszállott hadállásokrokra, kiknek az Atyuskához címzett jelentésük folyton Istenben vetett további bizalomról beszél, meg arról, hogy valahányszor a iapánok őket egy-egy eddigi hadállásukból kiverik, ők fedett állásba vonultak vissza, várva a végső küzdelem és győzelem mindig csak érkező, de számukra mindig késlekedő biztos ós eljövendő idejét. Es ezalatt Port-Arthur már-már elfoglalva, hol a győzelemben bizakodó, de folytonos vereséget szenvedő orosz sereg immár babliszten ól jobb eledel hiján, sőt A 1 ex aj e w vezérük is megsebesült már, a szeren osétlen M a k a r o v oly súlyossá vállott tengeri csatája mintegy megfelelő keretéül. Bizony-bizony ezek után aligha lenet remónyleni, hogy a most folyó harcban az oroszok fürge és vitéz ellenfelük fölé kerekedhessenek. * Hosszabb szünet után különben királyi kézirat szombaton nyitotta meg a képviselőház 3-ik ülésszakát, melyet május közepén rövid időre elnapolnak. Egyébiránt a delegációkat is összehívta már a király Budapestre e hónap 14-ikére. A Ház különben hétfői ülésében az alakulás munkáját végezte s ez ülés nagyrészt szavazásokkal telt el. A tisztségekre a kormánypárt jelöltjei mind bekerültek. A harmadik ülésizak ügyei közzé tartozik az exposó a többi már ismert s tárgyalásra váró javaslattal együtt. A politikában az a legérdekesebb hir, hogy A p p o n y i Albert visszavonul s politika helyett gazdasággal fog foglalkozni. Ezt az elhatározását a nemes grófnak megérlelte a úiszidensek magatartása, kik ismét visszalépnek a szabadelvű pártba. Eddig Szentiványi Árpáddal az élén, tizenegyen bejelentették szándékukat, Apponyi pedig tudatta a Ház elnökével, hogy sem a delegációban, sem a pénzügyi bizottsági tagságot, hova most választották volna be, nem fogadja el, sőt a horvát pénzügyi egyezményt előkészítő bizottságról is lemondott. Apponyi visszavonulásának elhatározása nem okozott nagy meglepetést, mert a politika neki sokkal több bosszúságot, mint örömet szerzett. S hogy végül berekesszem soraim a jelenleg eléggé csendes politikai élet beszámolója felett, hát tudvalévően Bánffy Dezső is képviselőjelölti zászlót bontott Szegeden. Hogy lesz-e a miniszterelnökből szegedi képviselő, azt még ott se tudják egyelőre. Az iparfejlesztés. Az u. n. állami kedvezményekkel ma már teljesen tisztában vagyunk. Meglehetősen negatív jellegű kedvezmény ez, mely jó, ha egyébként is kedvező az ipar helyzete. De bizony egymaga nem lehet hatással arra, hogy emelje az ipart. A harmadik ilynemű törvényünk van, de a legutóbbi romlott gazdasági korszakban alkottatván, nem látjuk eredményeit, igazolva azt, hogy állami jóakarat még vajmi kevés életerős ipar teremtéséhez. Es igy osztrák oldalról az állami kedvezmények ellen intézett támadásoknak tárgyi alapja nincs. Az állami támogatás rendszere bármily megokolt is legyen hazai viszonyaink közepette, ugyancsak a tapasztalat igazolja, szintén nem elegendő a nagy nemzeti cél elérésére. A magyar iparpolitikának e két eszköze csak szubszidiárius jellegű s hogy nálunk nagyobbra nőtt, azon visseás helyzet folyománya, hogy a közös vámterület kényszerit a kerülő uton való haladásra s állami költségen kell ez oldalról a közössség hátrányai ellen védekezni, oly helyzet, mely sehol a világon elő nem fordul, mert etikailag teljesen tarthatatlan is. Egyébként is a szegény magyar ipar fejlesztésére mindig csak etikai eszközök állanak rendelkezésre, ami szükséges ugyan, mert a gazdasági életből sem hagyhatók ki, meg is becsüljük, de elvégre is ipart csupán biztatással, lelkesitóssel teremteni nem lehet. Ilyen etikai eszköz, amiből élni kellene a magyar iparnak, az iparpártolás, a nemzeti érzésnek szolgálatába való hajtása. Ez is speciális magyar iparfejlesztési esiköz Bizonyára nem kicsinyeljük a magyar társadalom nemes és becses felhevülésót, mely iparunkat ösztönzi és elevenebb tevékenységre serkenti, azonban merőben érzelmi alapokra anyagi kérdésekben biztonsággal építkezni nem lehet. Az érzelmi momentumok egészökben szépen nyilatkoznak meg, határozataik nyilvánosságra bőséggel hozatnak, de egészen más az egyéni cselekvés, a mindennapi életben való érvényesülés. A magyar ipari fejlődés főbb akadályai : a magyar társadalom kedvezőtlen közszelleme, az ipari pálya lenézése, a munka iránt való tiszteletlenség, az avult nézetek uralma, a relatíve ós abszolúte kevés munkaerő és szakképzettség hiánya, a tökének biaalmatlansága. •ÍÍ. kormány iparfejlesztési politikája, az állami beavatkozás ezt nem pótolhatja és sajnosan esik konstatálnunk, hogy a ma gyar társadalmi munka messze mögötte marad a kormány tevékenységnek s társadalmunk ma is mindent az államtól vár s túlzásba viszi az állami protekcionista gazdasági politikát. Az állami kormányzat legfeljebb az akadályokat hárítja el, az utait egyengetheti g a kereteket adhatja meg, szolgálatába rendelheti közlekedési politikáját, — de a valódi alkotás a társadalom kötelessége. Az ipari ej lesztósi politikát ná lünk ugy fogják fel, hogy ilyet csak az állam űzhet s az állami feladatok köréhez tartozik, holott mindez ép ugy tartozik a társadalmi feladatok csoportjához s az angol német, amerikai hivatalos ipari politika erőt, béltartalmat csakis a társadalmi tevékenység által nyer, mert e nélkül nem képes érvényesülni s a legszebb hivatalos törekvések papíron maradvának, amint ez hazánkban vajmi gyakran bekövetkezik. A közgazdasági politika igazi hordozója maga a társadalom. Nálunk azonban hidegen hagyják őt a nagy gazdasági kérdések, melyek lázba hozzák a nyugatot. A hivatalos iparpolitikának ez állapot tehát nem előmozdítója, hanem egyenest gátja s addig nem is bízunk, fájdalom, sikerben és eredményben, mig a magyar társadalom e téren passzív, invenció ós akaratnélküli bátran, de keményen szólva — r«nyhe marad s mindent az államtól, állami intézkedéstől vár s ölbe tett kezekkel várja, lesi az önálló vámterület tudj' Isten mikor bekövetkezhető esélyeit. Az 1904. évi költségvetés. Lukács László pénzügyminiszter a képviselőház keddi ülésén nyújtotta be az obstrukció miatt annyira megkésett 1904. évi költségvetést, amely — miként az az alábbi kimutatásból látszik — 597,324 koronás több-bevételt állapit meg az idén az államháztartás mérlegében a kiadásokkal szemben. Iga« ugyan, hogy ez az előirányzott fölösleg másfél millió koronával kisebb az 1903. esztendőre előirányozva volt fölöslegnél, — de a költségvetés futólagos áttekintése után már látnivaló, honnan ered ez a látszólagos csökkenés A királyi udvartartás költségei két millióval emelkednek az uj költságvetós szerint, a magyar kir. államvasutasok fizetésének javítására pedig csaknem hót millió koronát irányoz elő az 1904. évi költségvetés. Ez már összecen kilenc millió koronányi többkiadás a tavalyival szemben, mig nagyobb méretű kiadási csökkenés, 4 és fél milió koronányi, a fogyasztási ós italadók tótelénél mutatkozik, félmilliónyi a sójövedóknél, egymilliónyi a pénzügyminisztérium központi igazgatásánál. Ezek a több tótelek az idei költségvetésben, amelyek nagyobb összegű hullámzást mutatnak, — általában azonban kisebb összegűek a különbségek, olyannyira, hogy nagyobb eltérések a tavalyinál alig találhatók a költségvetés keretében. A költségvetés különben ezer millió koronánál többre szól, s ez Magyarország első milliárdos költségvetése. Lukács igy fejezte be expozéját: Kétségtelen ezután, hogy a közeljövőben oly nagy mértékben fognak szaporodni a kiadások, hogy azokat a mai bevételekből fedezni nem lehet. Szerencse még, hogy az általános gazdasági fellendülés kezdetén vagyunk, sietnünk kell a kiegyezés ós a kereskedelmi szerződések megkötésével. Saja tájat, még egy falevél sem mozdúl, legalább ugy tetszik, egy röpke pillanatra. Leülök az orom hosszan elterülő, selymes gyepágyára. A szemem körül jár a virúló tájon s lelkem messze-messze valahol a távolban csapong Érzem: vérem lüktet, mellem ugy mint máskor is csak rendesen zihál, tudom azt, hogy agyam működik és még sem gondolkozom . . . Valami édes, jóleső zsongást érzek a keblemben, amit a szememben látok és mit gondolkozni vélek, mind, mind csak ködfátyolképek . . . Letörpit isteni nagyságod, isteni fenséged, oh szabad, hatalmas természet! Es mig én úgy láttam, hogy minden oly csendes a merengő csendességben, egyszer csak úgy veszem észre, hogy minden él, mozog itten énkörültem. A föld jmélyéből hangya-csapat jő elő, egy kis bokor tövében a zöldhátú gyik mereszti reám jámbor, barna szemét; hátam mögött fülemile dalol az orgonabokorban, valóságos művészi szép trillát, pár lépésre tőlem fürge lábu ürge tűnik el lyukába, a fa tetején pedig a télen károgó s most néma fekete varjú tepeszkedik nagyúri lomhasággal. Maid kakukszó hallik, közbe a völgy mélyén legelésző gulyának kolompja. Az arcomnak neki száll a hétpettyes katuskabogárka, a gomlyukamba tőzőtt gyöngyvirágon pedig kis méhecske zümmög. A tarka pillangók seregót ezer apró, szárnyas állat szaporítja meg a levegőben és fenn a magasban, lassú libbenéssel, körül-körül szállong az éles szmü parlagi sas. Aztán futó vadnak riannása hallik a sürü cserjében : menekülő őz ez. Vadászgató tacskókutyák zavarták fel pihenő helyéről, a szomszéd hegyoldal sűrű, buzavetósóböl. Ott érte a hajnal, amint legelészett s ott is húzódott meg. A fegyver-durranás most nem pusztít köztük, most a tenyészetnek van még az ideje, azért olyan bátor kivonulni az erdő mélyéből. Illatos kakukfű, a "kék búzavirággal tarkítja a gyepet, meg fehér csillagvirágok. Oh dehogy van itt csend; ól ... él itten minden, szinte a növekedő fűnek ropogása hallik . . . Most van a tenyészet! Majd a nap az ég meredekjón mind lejebb száll. A reggeli, rózsás verőfény narancs szinüt kezd el lassan játszani a légben. Közeleg az este. Az árnyék hosszabbra nyúlik és szinte úgy látszik, mintha álomtól ittasult pillákkal pislogna a tájék. Az égen bíborvörös felhők úszkálnak, majd narancssárga lesz színük s amint a nap mindjobban hanyatlik a hegyek háta mögé, szürkévé válnak. A csend pedig csak pillanatra ül el. Elkondul az utolsó harangszó, elalszik az utolsó pislogó mécses is a falu házai között. Es a méla, ébren avaló homályban még sajátosabb zümmögés hallik a nyár-éji életnek. | A kakas már elsőt kukörikolt, de kerül az álom. Zephirek lengedeznek a ház kiskertjóken s lelkem szárnyakat kap, repülni, lebegni vágyom a lágy, puha, illatos légkörben, sajátos hangulat szakában az örök természetnek. Mikor te tartod, erő és költészet hava uralmadat a világon — május! Igazán te nem lehetsz más, mint a fáradt földnek hajnali, rózsás, szép — álma! És te vagy minden esztendőnek a — „backfisch" korszaka is. Csoda-e, ha a teremtő kedélyű nép — festő ó» író — leginkább hozzád megy és nálad keres ecsetének képeket, tollanak hangulatot. Hiszen természeti bájad ós üdeséged maga egy nagy — művészi kép és művészi költemény! Művészet és költészet örök thémáju egyetlen ragyogó, szép — május ! Te örök dalnak és örök ihletnek kiapadhatatlan földi nagy forrása !! Zsuzsi úr. Irta : Zöldi Márton. Nem Zsuzsi úr volt a neve. A színészek nevezték el annak. A színészeknek rossz szájuk van. De az adott esetben a Zsuzsi úr elnevezés valami tárgyi igazságot fejezett ki. A társulat primadonnája ugyanis, a szép Zsuzsánna egy napon, mikor uj állomásra érkeztek, azzal lepte meg kollegáit, hogy férjet hozott magának. A férj — ne tessék a szót anyakönyvi értelemben venni — Kristófi Ödön volt. C-únos, szőke fiatal ember, sárga bajusszal és világoskék szemekkel, Egyelőre csak annyi tudódott felőle, hogy telekkönyvvezető volt. Az érdekes szerelmi kalandot bántó homály boritotta. A színtársulat csak a fait acoomplit látta. Kristófi Ödön karonfogva vezette a primadonuát a próbákra ós előadásokra. Ügy ahogy a primadonna férjek szokták. Együtt ebédeltek, együtt racsoráztak s nincs okunk kétkedni abban, hogy együtt is reggeliztek. A segédanyaszinósznő, a társulat pletykáinak gyüjtöbazónje, a számos kérdezősködésre világosan, szabatosan válaszolt: — Mi van abban ? Szabály szerint a férfiak szokták megszöktetni a nőket. Most kivétel történt: Zsuzsánna szöktette meg az ifjút. No bizony, tette hozzá mély meggyőződéssel, nem minden Zsuzsanna bibliai szemérmetessógü. Ugy vélem, hogy ebben a nyilatkozat ban volt ötven százalék igazság és ötven százalék nem igazság. Többet nem várhatunk egy segódanyaszinésznőtől, A megszökött ifjú helyzete meglehetősen kényes volt a színtársulat férfitagjaival szemben. Látták ismételten elpirulni. Restelte állapotát, mely kétségtelenül a kényesebbek közé tartozott. Valakányszor a vendéglőben együtt ebédelt Zsuzsánnával, mindig ugy kináltatta magát, mint egy vigjátékbeli naiva. Ilyen párbeszédek folytak: — No vegyen még egy cupákot. — Köszönöm, elég volt. — De hisz még nem is evett. — Nem szoktam többet. — Éhesen marad — Oh, nekem egy falat is elég. Ez nagyon mulattatta a jelenlevő színészeket, kik aztán elnevezték a szemérmes ifjat Zsuzsi urnák. Nem is hitták másképp Azt azonban látták, hogy rendkívül szereti Zsuzsannát. Próbákon, előadásokon nem tudta levenni róla a szeméi. Lázasan leste minden mozdulatát s a különben kifejezéstelen világos kék szemekben erotikus vágyak lobogtak. Az idők során ő maga is hozzászokott a Zsuzsi ur elnevezéshez. A sugó igy kiáltott utána az utcán ; — Zsuzsi ur, mondja meg Zsuzsannának, hogy tiz órakor próba van. Egyszer a sugó beteg lett. A megszorult igazgató minden bevezetés nélkül igy szólt Zsuzsi úrhoz : — Nézze, kedves ZSUÍSÍ ur, maga úgyis ráér, súgja el a darabot. Ennél nagyobb örömet nem szerezhetett volna Zsuzsi urnák, aki olyan önér! zettel ült a sugólyukba, mintha egy trónust foglalna el. Hévvel, buzgalommal látott neki feladatának. Kissé túlhajtott buzgalommal. Először is olyan hangosan súgott, hogy a közönség ismételten nangosan piszszegett, másodszor a szerzői utasításokat is súgta: el a dalfenóken, kitárt karokkal közeledik stb. Soha a közönség nem kocagott olyan jóízűen hazafias drámán, mint akkor, mikor Zsuzsi ur sugottt. De a színészek meg voltak elégedve vele. A színészeknek a vidéken sohasem lehet elég hangosan súgni. Minthogy a sugó betegsége makacskodott, Zsuzsi ur minden este torkaszakadtából szavalta az összes szerepeket a súgólyukból. Az igazgató szükségesnek találta rászólni: