Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-08-20 / 67. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, augusztus hó 20-án 67. szám. BEKESME6Y Bfl KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Szent István. Emlékezetét üljük első királyunknak, aki nemzetünket a keresztény nópcsaládba bevezette, és felállította a Tisza-Duna partján nemcsak a keresztény vallásnak, de az európai műveltségnek oltárát is Legendás királyainak között elől ragyog az ő alakja. Nemzetünk polgárosodásának, nemzeti államunk egységének is szimbóluma ő, akinek palástja betakar minden népeket, amelyek birodalmának határai közt élnek. S ezért Szent István napja nemcsak a keresztény hivek ünnepe ez országban, hanem ünnepe minden felekezetű magyar hazafinak, aki előtt nemzetünk egysége szent és sérthetetlen. Nemzetünk egységének, államunk önállóságának gondolatát pedig manifesztálni kell minél erősebben. Látjuk országunk határain belől is az izgatást, amely Szent István palástját szét akarja tépni, amely birodalmunk egységének megbontására tör gonosz, ellenséges indulattal S aki csak egy lépést tesz kivül ez ország határain elkeseredve kell tapasztalnia, hogy mily kevés tudomással bírnak ott arról, hogy a földön Szent István élt és örökül egy ezer éve fennálló magyar államot ha gyott. Magyarország ugy szólván nem is létezik — az ország határain tul. Ott csak Ausztriáról szól az ének. A kétfejű sas szárnya csattog csak a külföldön. Minden ilyen külföldi utazás meggyőzi az embert arról, hogy milyen égető szükség van arra hogy fennállásunkat, önállóságunkat a külföldön hirdessük, dokumentáljuk; idehaza pedig minél jobban és szilárdabban megerősítsük. Szent István király keresztény magyar királyságot alapított, s e királyság csak úgy maradhat a jövőben is, ha magyarságában erősöiik meg. A magyar faj megerosétésére, anyagi és szellemi föl virágzására kell tehát elkövetniök mindent népünk vezetőinek, országunk kormányzóinak. Különösen hangsúlyozzuk, hogy a magyar nép megerősítésére. Mert a világtörténet korábbi századaiban a históriát többnyire csak a királyok csinálták Az ujabb időkben léptek a népek is a törfcénelem-csinálók közé. A népek az uralkodókkal egyenrangú faktorok csak a legújabb korszakban lettes. Azelőtt a politika nem törődött a népek erősítésével, mert azt tartották, hogya népek gyengesége a dinasztiák erősége. Most már bevették a népeket az alkotmány sáncaiba s a népképviseletet a törvényhozást rnagisztos jogokkal ruházták föl. Az ujabb kor irányzata megköveteli, hogy minél több gondot fordítsanak a népre, haladására, mivelődésére, anyagi és szellemitéren való boldogulására. Az ujabb idők: szelleme, de meg a fajszeretet, a hazafiság is azt követelik a mi vezető politikusaink-1 tói, hogy minél melegebben szivükön viseljék népünk sorsát, bajaiból fölsegítsék, a fölvirulás utján vigyék. Mert Szent István birodalmának támasza a nép, melynek megerősítése e szent örökség fennmaradását jelenti. Szent István ünnepén gondoljunk kegyelettel a nagy királyra, de gondoljunk kegyelettel, szeretettel a népre is, mely az'ő birodalmát lakja. Szent István alapította meg a civilizált magyar királyságot; de ez a nép volt az, amely ezredévig fenntartotta. S fenntartja tovább is, lángoló hazaszeretetével, acélos karjával, nemes munkájával. Hála és köszönet érte dicső királyunknak; de hála és köszönet a migyar népnek is! Ne csak az elleven és holt királyokat ünnepeljük, szenteljünk lelkünkben ünnep3t a népnek is. Meg kell emlékezni e nemzeti ünnepen a most folyó politikai küzdelemről is, melyben még nincsen biztosság. Az ezeréves Magyarország, Szent István országa nagy válság előtt áll; nemzeti jogainak kivivására törekszik a hadseregben a magyar nemzet s a király bölcs belátásán fordul meg min den. E nagy napon a mi körünkben van az ország alkotmányos fejedelme; bölcseségébe vetett hittel reméljük azt, hogy a magyar nip, a magyar nemzet kívánságai teljesedésbe mennek. Harminchat év óta csendesen elviselt sérelem után meg van a jogunk s az előtt is meg volt, a nemzeti követelmények érvényesülésére. A politikai helyzet. - Fővárosi munkatársunktól. — Budapest, aug. 19. Még mindig az az uralkodó kérdés, mely magában rejti a válság megoldását, hogy "kit fog ő felsége megbízni a kabinetalakitással. És a jövendő miniszterelnök alakja nem áll még tisztáu előttünk, A kombinációk még mindig előtérben vannak s nagyon nehezen lehet egy-egy nevet favorizálni. Apponyi, Csáky, Wekerle mind előtérbe vannak helyezve s mindnek vannak ellenesei. A legújabb hirek szerint a meghívottak névsora is arra vall, hogy Apponyi bajosan lesz miniszterelnök; legnagyobb ellenségei ott vannak a meghívottak között. Bánffy, Széli (aki Apponyiban a maga megbuktatóját látja), Tisza és Andrássy határozottan Apponyi ellen foglalnak állást és legfeljebb Károlyi, Zichy és Hódossy, talán még Wekerle azok, akik Apponyit fogják ajánlani. Khuen-Héderváry már nem ajánlja Apponyit; eddigi előkészítő megbeszélései ós bécsi tapasztalatai arra késztetik, hogy kevésbbó prononcirozott embert ajánljon. Minden kétséget kizárólag értesülünk, hogy gróf K h u e n most már nem Apponyit, hanem Csákyt fogja ajánlani. Maga gróf Apponyi Albert, aki Budapestre érkezett, késznek nyilatkozott gróf Csákyt a miniszterelnökségre ajánlani ós a fentnevezett négy ember kivételével valamennyi gróf Csákyt fogja ajánlani, sőt csak egy fog ellene állást foglalni: Zichy János gróf. Apponyi Csáky kabinetjében belügyminiszterséget vállalna. Az esetleges Csákykabinetnek Wekerle nem lesz tagja, miután kijelentette, hogy ő csak miniszterelnökséget vállal, de tárcát nem. Az ügy mai állása szerint tehát egy Csáky-Apponyi-kabinetet várhatunk. Ez a terv csak akkor hiusul meg, ha gróf Csáky Albin nem fogadná el a megbízatást; de azt mondják, hogy ő már hajlandó volna, ha kellő felhatalmazással indulhat neki a pacifikációnak. A szabadelvű pártkörből azonban oly hirek szivárogtak ki, melyek az elmondottakat megcáfolják. Állítólag Csáky kijelentette, hogy nem tartja alkalmasnak Békésuiegyei Közlöny tárcája. Fáj a szivem Fáj a szívem, azt sem tudom mi bajom, Éjjel, nappal emlékedet siratom ; Mert a szívnek parancsolni, — feledje kit szeretett, — Csak én érzem, én tudom, hogy nem lehet. Felednélek, mást akarnák szeretni, . Csak tudnálak, eltudnálak feledni ! A nap is a sugarával tartja fenn a csillagot, Csillag szemed álmomban is rám ragyog. Kubik Gyula. annakjszínfoltjait odavetette a pihenő öreg Lángok a havon. Irta : Palásthy Marcell. A patience kártyát keverte és reszkető kezéből a szőnyegre omlott egy csomó. A coeur-dame megakadt a gyapjú takaró bolyhán, a melybe sokrétűen volt belebugyolálva az öreg ur Ott rezgett a rojtok között, mint egy leszakadó levél s a mint az öreg ur utánna nyúlt: az a kacér asszony-kártya lehullt abba az elérhetlen mélységbe, a nyírott persa szőnyeg virágos tarkaságára, a hová az öreg ur nem bir lehajolni. Egyedül maradt az öreg ur. Igy a kártya csomagja nélkül nem is volt egész ember. Megpróbálta még megy-e a parthie a hiányzó kártyák nélkül is, de ez sehogyan sem sikerült. Végre is idegesen lökte meg a filigrán, cingár lábu gömbölyű asztalkát, hogy ez karikázott végig a szőnyegen. Ezt a nagy produkciót meg is mosolyogta : — Lám, még erős vagyok ! A süppedő karosszók támlájának fektette fejét s a leomló függönyök közén kinézett a nyári délután álmos verőfényóbe. Kissé hunyorgott a pillája, a mint szembe nézte a fényt, mely dúsan özönlött be a függöny résén ós szövetén is átivódva, A szürke plaide kék színbe borult, a székhez támasztott fekete mankók aranyzománcban izzottak ós arcára, meg sárga, fonnyadt kezeire a piros szinek özöne áradt. A szoba azonban homályos maradt. A két abl? k közén borongó szürkeséget néhány kép fehér foltja tarkázta. Ezek felé fordult az Öíeg ur fáradt tekintete. Az egyik képen Mari van, meg ő. Mari fehér ruhába, habos fátyolosan, ő pedig ünnepi köntösben. A kettős arcképük fölött három pastell. Megint csak Mari, meg ő ós Garbó, a kinek sárga haja szinte kilángol a fal szürkeségéből. Az öreg ur szeme tüzelni kezdett a dühtől. — Mindig ez a Garbó I Ez a gyűlöletes, cudar I Az öreg ur karosszéke mellett a selyembe vont dróton ott függött a villamos csengő körtéje, oda kapott, hogy megnyomja, de azután karja csüggedten, félősen hullott vissza. — Mari fölébredt a csöngetésre és Mária dühös, ha délutáni álmában zavariák. 1 1 Mária nagy fehér lány volt, acélos, ideges lány, a ki módfelett imponált neki, a mikor elvette. Sokáig asszonyomnak szólította, a mint ez francia drámákban szokás. Egy alkonyatkor törtónt, hogy Mária asszony csókra nyújtotta az ajkát — ritkán tette. A csók kábultában pedig az öreg ur, a ki akkor még igen ügyetlen legényke volt ós módfelett mohó, ügyetlenül ezt mondta: — Oh asszonyom, ez nagyon édes volt. S akkor a Mária asszony kedves durcássággal szidta össze: — Oh maga bamba, hát nem tudja még mindig a nevemet. Nagyon kedves tudott akkoriban lenni I Mária asszony, sőt azontúl is sokáig. Va1 lósággal bűvészet számba ment, amit az urával csinálni tudott. Igy például azt sem vette észre a derék ember, hogy Garbó, a gyűlöletes vöröshaju Garbó, valami régi atyafiságos barátság jussán napról napra ott csetlettbotlott a házban, sőt oda is költözött, azzal okolva meg nagy elhutározását, hogy megőrül a magányosságban. Példálózott e közben a háláról és végrendeletről, amelyből nem felejti ki az ő kedves barátait. Együtt hármasan öregedtek bele aztán az őszbe. Azaz, hogy csak ö, meg az asszony. Garbó ugyanis az utolsó tiz évben nagy buzgalommal festi a haját ós hajának zöldbe játszó feketesége jogán gyakran gúnyos sajnálkozással mondja az öreg urnák: — Tóni, nagyon öreg vagy. És ez bosszantotta, mert igaz volt. Lám most is ott ül a plaidjóbe burkoltan tehetetlenül. A lábánál hever a kártya, az asztalka s nem bírja fölvenni. A szemébe világol a Garbó vörös haja s nem mer csengetni, hogy kivigyék ebből a kiállhatatlan fülledt szobából, mert Mária alszik a szomszéd szobában és dühös, ha felriasztják. Nagyon nevetségesnek érezte magát most újra, mint már annyiszor harminc év alatt. II. A félálomba hajtó melegségben meglepte az emlékezés. Gyáva volt mindig. Ez a Garbó voltaképpen érthetetlenül került a házhoz ós fölösleges is lett volna benne és ő a szamár, hogy megtűrte itt. Az emberek beszéltek egyet mást, de az emberek ostobák és rosszak. 0 soha sem vett észre semmit. Garbó esetlen, csúnya nagy ember és Máriának finom, gyöngéd ízlése volt mindig. De nem is erről van szó. Bolondság, hogy csak gondol ilyesmire. De a Garbó nyűg volt a házán, a ki ellenőrizte minden percét ós gúnyos nézésével megzavarta, ha olykor szenvedélyesen elérzékenyedve, szerelmesen csókolta az asszonya fehér nyakát. Oh gyűlölte ezt az embert, de szólni nem mert Máriának, félt, hogy nevetségessé válik a panaszaival Mórt gyűlölte ezt az embert, pozitív oka igazán nem volt rá. Az az volt mégis valami. Egyszer régen érzett valami fojtogató erős fájdalmat. Piros lázban égett a kert. Mari meg Garbó lenn voltak a kert tövében a Maros partján. Mari csolnakázni akart s ő visszaszaladt az evezőkkel, a kertiházba. Mikor visszatért az evezőkkel, a rekettye-bokrok közt ugy rémlett neki, hogy Mari a Garbó szóles vállára borul és csókolja sziláján rút vörös üstökét, szeplős, semmit mondó arcát. De ez is káprázat volt biztosan. Közelebb érve látta, hogy Mari a Garbó nyakkendőjót izgatja. S ha nem látta volna is, megmondta neki Mari: — Nézd ezt a hóbortos Garbót. Nem kibomlott a nyakkendője ? Azt kötöm édes. Ez az „édes" megnyugtatta s nagyon csuful leszamarazta magát, a miért képzelődött. Nem ment velük, bár szörnyen unatkozott egyedül. Hadd lássa Mari, hogy bizik benne. És akkor ők ketten későn jöttek haza a csolnak kirándulásból. A Mari haja olyan szép volt, a mint a szól öszzekuszálta a haját és a szeme, a szeme az csodás tüzel égett. A levegő tette ezt, a friss esti levegő. III. Nem, a Mari nem volna képes őt megcsalni soha. Azonban Garbó egyre kellemetlenebb. Most,, az utóbbi időkben legfőképp. Öt a karosszékhez köti reumája és Mari folyton együtt van Garbóval, a ki nagyon nevetséges az ő zöldre festett hajával ós beszédével. Igazán még szánalmasabb, mint ö mankós csuzával.