Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-12-13 / 100. szám

\ ugyanis Barabás Béla fölszólalt az ellen, hogy a leszerelés megtörése pártkérdés legyen s erre az értekezlet hagyott is kibúvó ajtót, amelyen át a párt tagjai az obstrukcióhoz csatlakozhatnak. Áz értekezlet másik eseménye volt, hogy Kossuthnak manifesztum-tervezetét a párt egyhangúlag elvetette. Kimondották ugyanis, hogy a párt múltkori határozata nem azt jelenti, hogy a párt tagjai a katonai javaslat ellen való vitában nem vehetnek részt, hanem, hogy a felszólalásnak obstrukeiós jellege nem lehet. Egyúttal kifejezésre jutott az a kivánság, hogy a párt tagjai nyomós okok ós különös szükség nélkül ne szólaljanak fel. Ez a határozat a politikai körök nézete szerint határozott visszavonulás a leszerelök részéről, a harcosok ezután a vitában kedvükre • részt vehetnek, amint csak nekik jól esik. Az Apponyisták az ujabbi hirek szerint elhatározták, hogy uj pártot alakitanak; egyelőre figyelő álláspontra helyezkednek, nehogy az obstrukció támogatásának gyanúja érje őket, de mih lyt az obstrukció megszűnik, Apponyi a képviselőházban kifejti programmját, illetve az uj pártalakulás kitűzött céljait. A disszidensek között néhányan nem adták föl a reményt, hogy a szabadelvűpártba visszatérhetnek. Ezt nemcsak a politikai helyzet változásától, hanem Tisza további politikai rendszerétől teszik függővé. Apponyi Albert gróf levélben órtesitette Podmaniczky Frigyes bárót, a szabadelvüpárt elnökét, hogy ő ós hivei továbbra megtartják delegátusi tagságukat. A levelet Apponyi személyesen adta át Podmaniczkynek. A körülálló újságíróknak nevetve mondta Apponyi : — Nem a belépési nyilatkozatot adtam át, csupán a delegációkról szól a levelem. A delegációkról szólva, az idén a magyar delegáció elnökét a főrendek sorából kell választani. Amint hirlik S z a p á r y Gyula lesz az elnök, ós Szél 1 Kálmán az alelnök. A politikai körökben elég határozottsággal beszélnek arról, hogy K ö r b e r osztrák miniszterelnök megválik állásától. Azt beszélik, hogy a király tulaj donképen már a Tiszával való összekoccanás idején elejtette Körbert. Ha az osztrák miniszterelnök nem távozott mindjárt akkor, ugy ennek oka az, hogy be akartak várni egy kis időt, hogy Körber távozásának oly látszatot adhassanak, mintha az más okokból történnék meg. A külföldi hírek" közül nagy feltűnést keltett móg az, hogy angol királyné életveszedelemben forgott. A sandriunghami palotában Alexandra királyné; lakosztályában tüz ütött ki, még pedig közvetlenül a királyné hálószobája mellett lévő udvarhölgyi szobában. A tüz gyorsan elhamvasztott minden gyúlékony anyagot és még mielőtt észrevették volna, átcsapott a királyné hálószobájába, a királyné halálra rémült, de volt annyi lélekjelenléte hogy erős csengetéssel fellármázta az udvari személyzetet s igy az égő szobából szerencsésen kimentették. A háziipar szervezéseIrta: Gelléri Mór. A Szanatórium-Egylet kiállítása ismét fölkelti az általános érdeklődést a háziipar iránt. Széltében el fogják ismerni, hogy milyen messzeható fontossággal bir a nép ezreinek foglalkoztatása s annak az elvnek érvényesítése, hogy a főldmivelő nép ne csak nyáron dolgozzék, hanem a mezőgiz dáság által igénybe nem vett idejét is munkával értékesítse. Végre pedig rájönnek a laikusok is arra az ideára, hogy ne csak a családfő keressen kenyeret, hanem hogy a család minden tagjának kell módot ós alkalmat nyujtanunk arra, hogy dolgozni és keresni tanuljon. Eleinte móg a gyermek is játszva tanul, később pedig a tanultakban már gyakorlatilag is érvényesítheti munkaerejét ós szakértelmét. Es mert a háziipart immár nemcsak fölülről puszszirozzák, hanem a társadalom pártfogását is megszerezhetjük számára, idején lesz a háziipar szervezésének aktuális kérdésével is foglalkozni. Nem akarjuk keveselni azokat az eredményeket, melyeket a háziipar kereskedelmi értékesítése körül eddig elértünk, de a mostani rendszernek az alapja nem eléggé megfelelő ós nem eléggé eredményes. Ezt a tanulságot láttuk ismét előtérbe nyomulni az idei nyári kiállításon is. Láttuk, hogy legtöbb heiyütt a háziiparnak csak az alapja van meg. A nép tanulékony, lehet képezni és idomítani. A nép szorgalmas, dolgos, móg a nehezebb munkától sem riad vissza, csak kenyerét tudja bizto sitani. Ezek azok a kincsek, a melyek megvannak ós a melyeket föl kell használni, órtéktsiteni. Mindenekelőtt tehát háziipari tanfolyamokat kelleueszervezni, a nép különböző csoportjainak különböző foglalkozásokban való kitanitására, mert egyes iparnemekben kár volna a túltermelést előidézni. Munkamegosztást kell alkalmazni itt is. Az egyik falu szőjjön-fonjon, a másik hímezzen, a harmadik kosarát készítsen, a negyedik cserepet, az ötödik, hatodik, stb. faragjon kézi-, házi- ós mezőgazdasági eszközöket, fakanalat, favillát, dobozokat, szerszám-kellékeket, gyermekjátékot, asztalosok, kádárok, bognárok számára való tólkészitmónyt stb. De a szegény embernek nincs szerszáma, a miv^l dolgozzon, nincs mintája, a mit munkájánál fölhasználjon, nincs pénze anyagra s ha mindez megvolna, nincs biztos vevője j készítményeinek. Tehát egy vagy több központból kell a háziipar reális fejlesztését intézni. E központok tegyenek javaslatot arra nézve, hogy a kormány és a megyék milyen községekben osztogassanak munkaszerszámokat, eszközöket, szövőszéket és gépeket. És jmert nincs rá alapunk, hogy efféléket ad infinitum ajándékozhassunk, adjunk később módott rá, hogy a szegény emberek ez eszközöket apró havi törlesztés ellenében is megszerezhessék. A központ azután lássa el a háziiparosokat megrendeléssel, adja meg nekik a megrendelt cikkek készítéséhez szükséges anyagot, például a szőnyeghez a festett fonalat, lássa el a szövőket és a többi háziiparosokat megfelelő modern mintákkal ós a kész árúkat vegye át nyomban készfizetés ellenében. Szóval — egyelőre lagalább — föl kellene szabadítani a háziiparost a termeléssel járó gondoktól és a háziipar kereskedelmi értékesitését jól szervezett ós egymással összefüggő, egymás kezére dolgozó központokra bizni Ezekkel összeköttetésbe kell holni a kül- ós belföldi kereskedőket. A kereskedő adion mintát, hogy lássuk, mi kell neki, szabja meg a móltányos árt, adjon utmutatást a készítés módjaira, nézve, adjon irányt a termelésnek, a központ pedig lásson külföldi piacok után, szerezzen megrendeléseket bárhol, csak azt tartva szem előtt, hogy a magyar nép munkájának állandó és jutalmazó keresetet biztosítson. Hiszen számos olyan specialitásunk van, mely máris meghódította a külföldet és a népies forma ós szinórzék napról-napra hódit a külföldiek Ízlésében is. A központok legfőbb vezetőjének pedig arra kellene törekedni, hogy egyes cikkekben ne legyen hiány, másokban ne legyen túltermelés. Oda lehet továbbá fejleszteni a dolgot, hogy a háziiparosok, ha már szakmájukban elég erősek ós tapasztaltak, a gyámkodás alól felszabaduljanak, esetleg szövetkezetekbe tömörüljenek, mert mint önálló vállalkozók, bizonyára többet keresnek, mintha örök időkre csak a munkájukat adják bérbe. Végre pedig egyes megerősödött háziiparágak mellett lehetne az után gyári vállalatokat létesíteni, ugy, hogy egyes vidékek például a gyermekjátékok anyagát, favázát az illető vidéken létesítendő központi műhelybe szállítanák, mely azután a nyers vázaknak csinosításával, díszítésével és kereskedelmi értékesítésével foglalkoznék rendszeresen. Ezen az uton lehetne odahatni, hogy minden dolgozni akaró kéz hálás foglalkozást találjon e hazában, hogy a nélkülözés és nyomor ismeretlen fogalom legyen még a legelhanya oltabb vidéken is. És a kormány a mily készséggel adott százreket milliomos gyáralapitóknak, bizonyára épp oly készségesen fog áldozatokat hozni a proletárok százezreinek megmentésére. Országos jegyzői szaklap Békésmegyóben. (bd.) A békósmegyei községi jegyzők legutóbbi közgyűlésükön nagy és országos , eszmét pendítettek meg K n e r Izidor gyomai nyomdatulajdonos előzékeny ajánlata folytán. Egy hetenként megjelenő | szaklap alapításáról folyt a szó, amely azonban nemcsak a megyei jegyzők egyesületének lenne hivatalos lapja, hanem az egész ország jegyzői karának független, (szókimondó újságja, melyben tekintett nélkül hatóságra, feljebbvalóra, elhangozna az őszinte szó. Hatalmas ós szép a megpendített eszme a felszínén is, anélkül, hogy a mélyébe tekintenénk. Újságot, független újságot adni a jegyzők kezébe, olyan lapot, amely irányát semmi máshoz nem szabja, mint éppen a jegyzők akaratához: nagy lépés lenne abban a küzdelemben, melyet a jegyzők saját, érdekükben folytatnak. Nagj' lépés lenne a közigazgatás javítása terén is, miután maguk a jegyzők, a gyakorlat emberei mondhatnák el a mérlegben nyomós véleményeiket a lap hasábjain egyes közigazgatási kérdésekről, olyanokról is, melyeknek hibáztatását az eddigi lapok nem engedik. Meg volt a gyűlésen a kellő érdeklődés és lelkesedós a lap kérdésében s mindjárt megnyilvánult az a nézet, hogy ne egyleti értesítő legyen az uj lap, hanem országos jegyzői újság. Hamarosan végeztek a kérdéssel; kiküldöttek egy |bizottságot : tessék megcsinálni a lapot. A gyűlésen is csupán a felszínét nézték az eszméknek és nem tekintettek a mélyébe, ahol talán visszariasztó nehézségeket is láttak volna. Igen nagy a feladata a kiküldött bizottságnak s a kitűzött idö, melyet munkájuk elkészültére adtak, igen csekély. Január elsején kellene megjelenni az uj lapnak s ma már december közepén vagyunk. Nem ismeretes, hogy mit végzett eddig a kiküldött bizottság, de munkájának eredménye semmi esetre sem lehet oly nagy, amely alapul szolgálhatna az első szám méltóan tartalmas megjelenésének. A nagy eszme keresztülviteléhez nagy eszme keresztülviteléhez nagy munka kell. És ha az ország jegyzői- megértik az uj lap értékét, megértik azt, hogy saját sajtójuk utján orvosolhatják saját bajaikat

; akkor közel a diadal. A bizottságnak összeköttetésbe kell lépnie az ország összes jegyzői egyesületeivel, felhívást kell kiTörténet egy fehér asszonyról. Irta : Abonyl Árpád. Kétemeletes, nagy barna palota volna szemben velünk az utca túlsó felén. Valahányszor csak nézem ezt a nehéz pillérekkel való, masszív, ókitmónyes házat, eszembe jut mindanyiszor ez a közönséges dátum : december 26. S van abban valami megfoghatatlan kényszer, hogy egy kellemetlen emléket nem lehet ugy kidobálni az ablakon, hogy a kulcslyukon ne kéredzkedjék vissza még akkor sem, ha egyébképen igen picinyke közöm vala is mindahhoz, ami ennek az elétolakcdó december 26-ának a reggelén, e nagy barna palota második emeletén történt. Valami igen közönséges dolog volt különben az egész. Lehet, hogy nem is vala csakugyan egyóbb apró epizódnál a nap változatos történetében, amelyben mindenki más és más epizódot tart neve zetesebbnek, erőteljesebbnek és megjelölésre méltóbbnak, ilyen formán : december 26-án törtónt . . . December 26 iki dátumom estéjén világosság szűrődött keresztül a palota első emeleti ablakain, amelyek szint azonképpen finom jégvirágokkal voltak telefestve. Vendéglátás volt a bankáróknál, akik ott nagy színes füst ós cifra parádék között éltek, amióta az örökké mosolygós arcú, kövér bankár kiülte bukása után a másfóióvi tömlöcöt, s három gömbölyű leányával ebbe a kétezer forintos lakásba költözött be. A lépcsőház oszlopain már vány figurinók tartották a kandelábereket, amelyekben nafta libegett lobogott kékszínű lánggal. Koronkint szilaj muzsikaszó hallatszott ós vidám nevetés szintén a cselódház felől. A második emeleten cSak a kis sarok lakás ablakai voltak világosak. Ott egy szép fehér asszony lakott a gyermekével. Az asszony huszonhét éves forma lehetett, a fiúcska hat-hót mindössze, s igen kedves, I szőke, eleven legényke volt. Persze mindent tudnak öregebb rendű asszonyságok, ami tegnap és tegnapelőtt törtónt, vagy történhetett volna. Tudták tehát azt is, hogy a fehér asszonyt minapában estefelé azzal a férfival látták együtt az utcán, a kitől elvált. Hevesen, gyorsan, szenvedélyes hangon beszélgettek. Az asszony móg fehérebb volt, a férfi erős, intenlligens ur, — fekete, mint egy vihar vert kalóz, — pedig csak a vállait vonogatta a nő beszédére. Elváltak, rendben van, ez ellen nem lehet tenni. A törvény azonban ugy Ítélkezett, hogy hót éves lévén a gyermek, apjáé legyen és ne az édes anyjáé, a kinek a férj nem bocsátja meg azt, a mi törtónt. Látja, hogy nagyon megszenvedett az asszony. Szülei nem akarnak róla tudni, a társsság mosolyog, ha nevét hallja ós a fölött a leányos arszu, szép, fiatal ember fölött sajnálkozik inkább, a kit a férj, ez a csúnya, fekete ember, ez a derék, becsületes ember, — ugy lött mellbe a cinkotai erdő egy kellemes tisztás helyén, hogy nyomban kibugygyant száján egy nagy csomó forró vér, s ottan vége is lett hamar. Elvágódott a földön, s néhány másodpercnyi utálatos, görcsös vonaglás után örökre megmerevedett. Tisztesebb rendű asszonyságok minden részletét ismerik ennek a botránynak, a melyről akkoriban hazugságokat tóditottak hozzá az emberek a kávéházakban, a szalonokban, a — templomokban . . . Valaki mondta : a férj rosszul cselekedett; többet bajlódván ügyvédi aktáival, sem mint a feleségével, nem volt egészen ép joga arra, hogy az asszony apróbb mulatságaiért megnehezteljen. Más valaki mondta: nem az asszony a hibás, hanem a szép Pista fiu, ki unokabátyja volt ós megdöbbentően ügyetlen. Az asszony gyanakodott az urára, meg volt feszülve minden finom ideg a testében, minden izecske az agyában, a melyben fantasztikus dolgok kalandoznak egy előkelő, grófi delnőről, egy nyájas, kegyelmes asszonyról, akinek jószágait ós pereit rendezte az ura, s aki igen ismert, szabadelvű dáma volt ós roppant gazdag, roppant sima ós édes ós puha. Igen, igen, hát hiszen igaz is lehetett, meg nem is valami ebből, — inkább nem, sem mint igen. De bolond volt cseppet már az asszony, s igen heves és vakmerő a szép rokon, a ki életével fizette meg ezt az izgalmas játékot, a melyből bizony-bizony igen kevéske öröm volt. Mindent tudnak az utcánkban, móg azt is, hogy a fehér asszony leveleit felbontatlanul küldi vissza a férj. Nem akar tudni semmiről. Szenv d az asszony ? Fáj nagyon a szive a kis fiáért, a kitől nem akar megválni, különben ugy érzi, meg fog bomlani a feje ? Az ő veszedelme mindez A férj követeli gyermekét, a kit neki rendel a törvény, s nem kívánja tudni, hogy miképen fog élni tovább szörnyű elhagyatottságában a bűnbánó hitves, szerencsétlen hitves, — az anya. Az édes anya? Tisztesebb rendű asszonyságok fejüket ingatták megvető mozdulattal erre a czimre s később már csak gyérebben, mind ritkábaan bajlódtak vele. Sok

tilyen szomorú aszszony van a világon, s nem is ér reá voltaképen az ember, hogy mindenkinek számon tartsa a gyászát, — jóllehet igen vigasztaló tudnunk, hogy másnak is sajog a szive. A nagy barna ház második emeletén világosak az ablakok. A fehér asszony künn sétált az imént a kis fiúval, aztán hazajött, s most mindketten otthon vannak. A fiúcska dünnyögve üldögélt a szőnyegen, a honnan csak néha néha tekintgetett föl kerekre nyitott szemekkel az anyjára, ki fáradt volt most is és szomorú, mint tegnap és tegnapelőtt. Néhány perez múlva főikéit a gyermek ós odasimult hozzá hízelegve. — Játszál velem mama! — Mindjárt édes fiam, mindjárt . . . Várj még egy cseppet, drágám, aztán együtt játszunk. A gyermek duzzogott egy kicsit, de visszaült megint a szőnyegre, s továbbjátszott a tornyos várral, az ólomkatonákkal és a kis sárga ág\ucskával, a miket az angyal hozott. Ez ellenség, ez jó barát. Gonosz egyszemű vezér körül akarja keríteni a szegény király tornyos várát, ő azonban itten van ós nem engedi. Fegyverbe vitézek, illó, haj hó ! Fegyverbe derék vitézek, erős vitézek ! Nem kell beereszteni az egyszemű vezért, a melyik csúf ós gonosz, — Látod mama ezt a katonámat, — pityegte szemrehányólag, — nincsen lába. — Holnap megcsináljuk édes. — Holnap, mamácskám? — Holnap, holnap — felelte könybe lábbadó szemmel az asszony és félre nézett. Olykor fel-fel búgott, a zene az első emeletről. Vígan voltak ottan nagyon. A bankár gömbölyű leányait pénzre vadászó, nyulókony lelkiismeretű stréber üzletfiak forgatták frivol, vad keringöben. —Mit vettél ebben apapirosban mama; nekem vetted ? kérdezősködött tovább a fiu Az asszony ijedten kapta ki a kezéből. — Ne bándtsd, ne bántsd ! . . . Nem neked való az gyermek Nem játék az, nem kalács, nem édesség . . . A kis legény bűnbánattal vonult vissza erre a heves mozdulatra, s szepegni kezdett. S az anya, miért, miért nem, egyszer térdre esett a gyermeke előtt, keblére ölelte erősen, szenvedélyesen, mohón, kétségbeesve, s zokogva suttogta magának talán, vagy a levegőnek. Csak téged akar drágám, én rólam nem akar tudni semmit. De ón nem válok el tőled . . . nem lehet, nem akarok . . . Nem akarok ! zokogta lázas ajakkal. A gyermek pedig most már ijedt arccal bámulta szép fehér mamáját, a ki sírt ós csak lassanként, nehezen csendesedett le. Nem is mert szólani többet. Visszaült az ólomkatonái mellé s csendesen : immel-ámmal játszogatott. Kilenc óra felé ennek is vége. A mama lefekteti szépen az ágyba, megcsókolja, megsimogatja.