Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-11-19 / 93. szám

tette. Vannak, akik ez alapon Kosssuth Ferenc újból való lemondását helyezik kilátásba, amit pedig most pártszakadás is követne. Egy bécsi lap már egészen nyiltan meg is irta az alábbiakat: „Nagy örömet kelt Bécsben az a hir, hogy az obstrukció a magyar képviselőházban már a végét járja, dacára annak, hogy az ellenzék minden második napon újból elhatározza a harcot. Az obstrukeió haldoklásának főleg az az oka, hogy nincsen vezére. Kossuth nyiltan hirdeti, hogy ellene van a további harcnak, ugyanezt teszi Komjáthy is. N e s i Pál ós 0 1 a y kiugrottak már a vitarendező bizottságból, a másik két rendező, Fáy ós Leszkay pedig nin­csenek Budapesten. Az ország hangulata nem obstrukciósj — végezi közleményét a bécsi lap — a közvélemény egybehangzóan kivánja, hogy a parlament dolgozzék. Az ellenzék már meggyőződött arról, hogy több engedményt mostanában kivánni nem lehet s igy kilá­tás van rá, hogy az obstrukció néhány nap múlva csendesen el fog hunyni" Gondolhatjuk, hogy tényleg milyen „nagy örömet" keltett Bécsben a magyar ellenzék viszálykodásának a hire. A képviselőházi üléseknek egy órával való meghosszabbítására nézve P o d m a­n i c z k y Frigyes nyújtott be indítványt, amely szerint már folynak is az ülések. Széli Kálmán alatt is megpróbálkozott a kormány ezzel az „ellenszerrel", de ak­kor sem segített sokat. Legfeljebb egy szónokkal többnek kell beszélnie minden ülésen Állítólag 57 embert számlálna az obstrukciót vezető Ugron-párt, szabad el­lenzék és Kossuth-töredék. Még ezek kö­zött is többen vannak, kik nem biznak a harc sikerében. Az államtitkári kinevezések közül leg­inkább Sándor János kinevezése kel­tette fel a figyelmet. Sándor János az apja az annyit dicsért és annyit szidott közigazgatási egyszerűsítésnek, aki főis­páni székből kerül Tisza István mellé, első munkatársául Megnyílt már az osztrák parlament is, elkészülhetünk tehát az ujabbi botrányokra és magyarfal ásókra. .Az első ülésen az osztrák kormány feje, K ö r b e r dr. mi­niszterelnök mondott hosszú beszédet, mely­nek elmondásában némi obstrukciósizü cseh­radikális felbuzdulás csaknem megakadá­lyozta. Az osztrák kormányelnök nagyérdekü kijelentéseket tett Magyarországról, neve­zetesen a katonai kérdésekről és a kiegye­zésről. Amabban a felségjogok érintetlen maradását hangoztatta, emebben utalt arra hogy a kiegyezést mentől előbb meg Kell kötni, még pedig ugy, hogy az mindkét or­szágnak egyforma előnyöket biztosítson. Ezek után Körber miniszterelnök a törvények alapján kimutatni igyekezett, hogy a hadseg belső szervezete ós vezérle­tére vonatkozó ingerencia teljesen a király kezeiben maradt meg. Kijelentette, hogy az trák kormány a legmelegebb szimpátiával kíséri a magyar kormánynak a helyzet megtisztítására irányuló törekvéseit és hogy Ausztriának, továbbá a monarchiának és a dinasztiának érdekében most ós a jövőben minden erejével arra kell törekednie, hogy a két ország egységét és békés együtt­élését elő lehessen mozdítani. A községi jegyzőkről. A csabai községi jegyzők mozgalma. Akik a községi közigazgatás labirin­tusában eligazodni tudnak, azok alkothat­nak maguknak fogalmat a kötelességeknek arról az óriási halmazáról, melyeknek el­látása a községi jegyzőkre vár. Mikor évekkel ezelőtt Széli Kálmán volt minisz­terelnök, belügyminiszteri minőségben a közigazgatási tanfolyamokról szóló törvény­javaslatot a Ház elé terjesztette s beszé­dében felsorolta mindazon studiumokat, melyekkel a tanfolyam hallgatóinak fcg­lalkozniok kell: csak akkor kezdték igazán méltányolni a községi jegyzők fontos hi­vatását. A községi jegyző nemcsak végső vég­rehajtó szerve az országos törvényeknek, nem csak teljes tájékozódással kell bírnia a sok ezerre menő miniszteri, törvényha­tósági rendeletek kaosztikus tömkelegében, de hivatásának legfontosabbika talán éppen az a feladat, hogy az országos törvények s felsőbb hatósági rendeletek a nép vérébe menjenek által. Mindezeken felül őt terhelik azok a kötelességek, melyek a község gazdasági, háztartási ügyeinek ellátásával járnak. A nép kisebb-nagyobb bajával a jegyzőhöz folyamodik. A lelkiismeretes jegyző nem­csak a hivatalos szoba négy fala között teljesiti kötelességét: reá várakozik még a gondjaira bizott község társadalmi, szo­ciális bajainak orvoslása. S amikor a kötelességeknek ezen alig felfogható tömege alatt szinte roskadásig megterhelt községi jegyzők anyagi jutal­mazását tekintjük, szégyennel kell beval­lanunk, hogy ezeknek a páriáknak tisztes­séges megélhetése is alig-alig van bizto­sítva. Szerencsére, vármegyénkben nem igen súlyos a helyzet; községeink, anyagi hely­zetükhöz mérten, elég lelkiismeretesen gon­doskodnak jegyzőikről. Maga a vármegye is igyekszik a községi jegyzői kar helyze­tén segíteni; legutóbb, a nyugdíj szabály­rendelet módosításával az előző viszonyok­hoz képest határozottan jobb helyzetet teremtett. Ez azonban nem annyit jelent, hogy Békósvármegye a községi jegyzők Eldorádója! A jobbra való törekvés mozgalomra késztette a csabai jegyzői kart is; e moz­galom azonban annyira szerény keretek között mozog, hogj nem lehet kétségünk afelett, hogy a községi képviselőtestület — melyről el kell ismernünk, hogy tiszt viselőiről mindenkor móltányos jóindulat tal gondoskodott — ezúttal is szeretettel fogja keresni a méltányos megoldás útját. Arról van szó ugyanis, hogy a csabai községi jegyzők lemondani hajlandók a magánmunkálatok teljesítésének jogáról, s az ebből befolyó jövedelmekről, ezek között a járlatok után befolyó s részükre szabályrendeletileg biztositott jövedelemről is, ha ezért őket a képviselőtestület mél­tányosan kárpótolja s a kárpótlási összeget a jegyzői törzsfizetéshez csatolja. Hogy a csabai jegyzők a magánmunkálatok jogáról lemondani készülnek, ezt a képviselőtestü­let bizonnyal helyesléssel fogadja ; sokszor, minden esetben azonban alap nélkül, ten­denciózus kritikával illették a községi jegyzők ezen jogát, különösen azt hangoz­tatva, hogy a magánmunkálatokkal járó teendők jelentékeny részét elfoglalják a községi jegyzők hivatalos munkára ki­szabott idejének. Nahát, ez a vád a jövő­ben megszűnik. Azt azonban senki sem követelheti, hogy a jegyzők, ha egy ilyen tekintélyes jövedelmi forrásról lemondanak, azért méltányos kárpótlásban ne része­süljenek. Veszteség mindenesetre a j egyzői kart éri, mert mint értesülünk, a magánmun­kálatokértjáró kárpótlás mérvét oly kicsiny összegben kérik megállapítani, mely alig teszi ki az e cimen befolyt tényleges jöve­delem 30 percentjét. A nyereség csak abban áll, hogy a kárpótlási összeg a jegyzői fizetés törzséhez csatoltatván: a nyugdíj­jogosultság összege is gyarapodik. És mert nem a jegyzők jelen helyze­tének javításáról van szó, hanem a jegyzők aggkori ellátásáról, illetve a hátramaradt özvegy helyzetének biztosításáról: hisszük, hogy a képviselőtestület a méltányos meg­oldás elől nem fog elzárkózni. Az ipartörvény revíziója, Hónapok óta dolgozik nagy szorga­lommal a kereskedelmi minisztérium kiválő Már majdnem mindenüttt lefeküdtek. A doktorék kertjükbe hátul, valami ablak­ból világosság szűrődött, a Verasztóók por­táján meg Matyi kocsis szidta a lovait kegyetlen vadul. Különben csend volt, mélységes csend. A tiszteletesók házánál megállt az öreg. Körülnézed, kis ideig gondolkozott, az­után leült a kis kapu elé. Összekuporodott a subában ugy, hogy a feje búbja is alig látszott ki belőle. Az alabárdját a kapu­félfához támasztotta. Sokáig várt. Jól hal­lotta, már a tizet is elverték a toronyban, de nem veszett kárba a várakozása. Tiz óra után jóval ballagott haza Győri Vilmos a kaszinóból. Oda minden este ellátogat. A kapuban fennakadt a szeme a vén bak­teren.- Megismerte az alabárdjáról. — Hát kend miért gubbaszkodik itt? — Erre jártam, elfáradtam, hát meg­pihenek egy kis ideig. — Jól teszi bátyám. Adjon Isten jó éjszakát. Avval odalépett a kapukilincshez, hogy majdnem benyit az ajtón. Öreg volt már Márton, hatvanon felül, de még volt annyi frisseség a lábszáraiban, hogy túltett volna sok fiatal suhajdár legényen. ^Hirtelen föl­ugrott. Odalépett a kilincs elé. Oda ugyan be nem nyit senki fia. — Várjon még, tiszteletes uram. Szóm volna. Nézte, nézte az öreget Győri Vilmos. Hát csak nem javul meg. Ma este megint, felöntött. — Tiszteletes uram ! Most statárium van. Nekem parancsban kiadták, hogy min­denkit, még ha király is ; ha tiz órán fölül találom az utcán, irgalom nélkül kisérjem ke. Tiszteletes uram egyfertály tizenegy­kor jött haza, ennélfogva bekísérem. Meg­nyomta a szót Czibula Márton szörnyű határozottsággal: ennélfogva bekísérem. Győri Vilmos mosolygott. Tréfára vette a szót. — Na öreg, ne bolondozzék kend. Márton vállat volt. — Én nem bolondozok, tiszteletes uram Statárium van. Ha keresztülhágom a törvényt, leütik a fejem Beárulnak, le­csuknak, kilöknek a hivatalból. (Hej ! nagy lókötő volt az öreg !) — Beárulják kendet? Ugyan ki árulná be? Hiszen szavunkat se hallja senki. Márton kételkedett. Körülnézett. Az alabárdjával Gerencsér János felé lökött. — Nem ? Nem tudja tiszteletes uram, Hát hogyha Gerencsérék kerítése mögött valaki füleli a szót. Nincs itt más tenni­való, csak be, be befelé. Győri Vilmos előtt jó kalandnak ígér­kezett a séta. — Na hát Márton, hogy ha már olyan hűségesen összenőtt a lelkével a törvény, — menjünk. Elől ment Győri Vilmos. Utána kissé oldalvást, Csibula Márton. Félre csapta a sapkáját. Diadalmas, ragyogó szemmel te­kintett bele a csillagfényes éjszakába. A római hadvezér sem haladhatott büszkébb módon. Csiszár Gyula kint, a községháza előtt ült a lóczán. Nem volt egyéb dolga, — hát lógatta a lábát. Tulajdonképpen neki is őrt kellett volna járni, de ugy intézte a dolgát, hogy más ment el helyette. A vén koma ráparancsolt, hogy el ne moz­duljon sehova se. Ma éjjel mutatja meg virtusát. Elgondolkozott. — Ugyan behozza-e ? Nagy lókötő, hanem hát az csak lehetetlenség . . . Kü­lömben ki tudja? . . Hát tavaly szüretkor Sin Balázséknál! . . A holdvilág két közeledő alakra vetett fényt. Gyurka odanézett. — Ugyan kik lehetnek? . , Tán csak nem a tiszteletes ur ! ? Tréfál az öreg. Rászedni akarja. Mást hoz be helyette. Biz' az nem tréfált. Tulajdon maga, Győri tiszteletes ur jött feléje. Utána Márton. Ni, milyen büszke Milyen kevé­lyen veti a lábát a suba alól. Csupa ke­vélység a járása, a nézése. Gyurka mód felett megijedt és ijed­tében kezet akart csókolni a tiszteletes urnák. Győri Vilmos nagyon jóizüt nevetett. Megvigasztalta. : — Ne féljen, jó ember. Nincs semmi baj. Mondja meg a bírójának : ne bántsák Mártont. Nagyon lelkiismeretes ember. Hire futott másnap Márton virtusának a faluban. Másról aligha beszéltek. A kupaktanács is nyomban összeült. Czibula Márton fé­lénkség nélkül lépett eléje. A zöld posztónál sorra ülnek az esküd­tek. Nagy a bűn. Mocsok esett a becsüle­leten Reperálni kell. Na Márton, vén Czibula Márton, most már csakugyan nyársra húznak, kipec­kelnek. Ni, hogy nevet Szula Mihály. Rosszat jelent, nagyon kárörvendő ember. Szemennyei István öregbiró uram fel­áll az asztalnál, végig tekint a nemes ta­nácson ós belekezd a szóba, vagyis inkább belekezdett volna, csakhogy elébe áll Czibula Márton nagy hirtelenséggel. — Biró uram ! Harminc évig szolgál­tam a községet becsülettel. Most már se erőm, se egészségem. Leteszem a hivatalt. Adja oda másnak, fiatalabbnak, erősebbnek. Avval sarkonfordult, faképnél hagyta a nemes tanácsot. Odakünn a nyakába vágta a subáját, foga közzé szorította a pipáját ós nagy kevélyen mesélgette fűnek ­fának : — Leléptem a hivatalról ! . . . I kodifikátora : Szterónyi József miniszteri tanácsos az ipartörvény revízióján. A la­pokban kevés hir jelent meg a nagyjelen­tőségű] munkálatról; jóformán azt sem tud­ják, 'hogy minő elvek fognak kifejezésre jutni az uj törvényben. Csak általánosság­ban remélik azok, akik Szterényi működé­sét ismerik, hogy mindazok a gyakorlati követelmények, amelyeket iparunk fejlődé­sének föltóteleikónt két évtized óta fölismer­tünk, az uj törvényben megvalósitva'lesz­nek. Sokat várunk különösen a kisiparos­osztály jólétének emelése szempontjából. Mindazokon a közszájon forgó visszássá­gokon, a melyek a kisiparos életét megke­serítik, s a melyek megszüntetését évek óta várják, remélik és sürgetik az érdekel­tek, hihetőleg segitve lesz az uj törvény­ben — legalább igy híresztelik azok, akik­nek némi értesüléseik vannak a reformról. Magának a kisiparos osztálynak,' mint a nemzeti közvagyon egyik igen fontos termelő tényezőjének, belső gazdasági ér­dekein kivül azonban vannak művelődési érdekei is, amelyek elannyira fontosak, hogy voltaképpen az előbbinek áldásait is csak ezek biztosithatják. Mert hiába hozzák a legjobb törvényeket, ha az azokban bizto­sitott előnyökkel a kisiparos nem tudna élni, az a jó törvény csak irott malaszt maradna. Az iparos-osztály csak akkor fog a valódi boldogulás útjára jutni, ha tagjai­nak meglesz először is a kellő szaktudása, másodszor a kellő általános műveltsége. A szaktudás biztosítani fogja a versenyképes­séget, az általános műveltség a társadalom­ban való állásfoglalást, ami, hogy milyen fontos tényező, arról fölösleges beszólni, hiszen lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy akinek elég műveltsége van a közéletben való bármily csekély szerepléshez, aki pol­gártársai előtt tekintélyre tud szert tenni, az a saját ipari tevékenységét is jobban tudja gyümölcsöztetni, Az uj törvény tehát csak akkor fog céljának megfelelni, és csak akkor válik áldásossá ugy a nemzetre, mint az iparos­osztályra, ha az iparos-oktatás kérdését si­keresen meg fogja oldani tudni. Mindenekelőtt azon kellene segíteni hogy a régi törvénynek az ipari pályára lé­pő képesítéséről szóló túlságosan enyhe sza­kasza szigorúbbá tétessék. Manapság még mindég megtörténik, hogy némely mester olyan inast fogad fel, aki nem a 6 osztályú elemi iskolát elvégezte volua, de néha írni, olvasni sem tud. Mit kezdjen most már az ilyen fiukkal az iparostanonciskolai tanár ? Besorozzák őket az előkészítőbe, és ott elemi oktatást nyújtanak nekik. Ugy ám, de gyakran megesik,hogy az ily fiu nem négy évre szegődött, hanem csak háromra, miért is a fiu sohase jut fel az iskola ne. gyedik évfolyamát képező III. osztályba sőt ugylehet évközben már a II. osztály-' ból felszabadul. Miképen remélhető, hogy ily viszonyok közt az ipari szaktudásnah csak az elemeit is elsajátíthatja ? Hiszen amint felszabadult, csak a legritkább eseben jut eszébe valami csekély tovább képzésre törekedni. Ily helyzetben valóban semmi sem lenne indokolhatóbb, mint kimondani a törvényben, hogy az iparhatóságok egyet­len olyan iparosinasnak a szegődtetésót se hagyják jóvá, aki a 6 elemi iskolát jó ered­mónynyel el nem végezte. És ha ezt az egész országra kimondani nem volna cél­szerű, akkor állapítsa meg a törvény leg­alább azt, hogy azokban a városokban és megyékben, legyen ez igy, ahol a tanköte­leseknek mondjuk a 75%-a tényleg isko­lába jár. Egy második igen szükséges ujitás lenne annak a kimondása, hogy segéddé csak az az inas szabaditható föl, aki az iparos tanonciskola Iíl-ik osztályát jó ered­mónynyel bevégezte. Mert nem anomália az, hogy százezre­ket költünk az iskolák fejlesztésére, ós azoknak éppen a Ill-ik osztályaik, ahol a fiúk már csakugyan komoly szakismeretet tanulhatnának, csakúgy konganak az üres­ségtől? Altalános tapasztalat, hogy az országban levő iparostanonciskoláknak a legtöbbjében alig jut tanuló a Ill-ik osz­tályba. Az előkészítőbe jár néhol 60, az I osztálba 30, a II-ikba 15. a III-ikba 5 vagy 6. Vannak iskolák, hol a Ill-ik osz­tályt évek óta meg se lehet nyitni. Fölmerül itt egy másik nagy fontos­ságú kérdés is, aminek megoldásán már régen törik fejüket az érdekeltek : az inas­oktatás ós az inastartó mesterek érdekei­nek a kiegyenlítése. Az inasnak nappali idő kellene a tanulásra, a mester pedig nappal nem nélkülözheti az inasát, inkább lemond az inastartásról, de az iskola kíván­ságát nem teljesítheti. E kényes kérdéshez törvényhozási uton bajos hozzá nyúlni — ez volt eddig a véle­mény. Mi azonban azt hisszük, a dolog­nak van egy olyan megoldása, amely min­den érdeknek bőséges kielégítését ered­ményezheti.

Next

/
Thumbnails
Contents