Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-10-01 / 79. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, október hó l én 79. szám. fii BEEESHEEíIEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A közös kormány és a magyar ipar. A magyar gyárosok minapában panaszszal fordultak a kereskedelemügyi miniszterhez, hogy a közös kormány által kiirt pályázatokon a magyar ipar mellőzésben részesül. Csoda volna, ha másképpen lenne. A közös minisztériumok inkább csehek, taljánok vagy horvátok, mint magyarok s a közös kormányban mi voltaképpen drága pénzen fizetett ellenséget tartunk. Ezek a minisztériumok nem is igen alattomban, hanem tüntetőleg osztrákok. Az utolsó diurnista abban a szellemben nevelkedett föl bennük, hogy Ausztriát szolgálja, az Ausztriának nevezett nagy komplexust a miben benne foglaltatik Krajna és Isztria és egyebek között Magyarország is. S dehogy akadni valaki a kétféle pénzen megépített minisztériumokban, a ki végre is energikusan kitanítaná az egész adminisztrációt arra, hogy mivel tartozik nekünk. Ebben a kérdésben polgárjogot nyert a sunyi bujká lás. Nem vallanak szint, nehogy igazat kelljen mondani s minket a közösség egyenlőjogú részeseinek csak akkor ismernek el, amikor fizetni kell. Amikor meg kellene, hogy térüljön valami a pénzünkből, akkor nem jövünk számba. Nem akarjuk fölfedezni ezt a szokás jogán már megcsontosodott rendszert. Nem újság ez, annyira nem az, hogy ha komolyan a sarkunkra állunk a jogaink védelmezésére, Ausztria megint azt hiszi, hogy tőle akarunk elvenni valamit. Olyasmit, ami az ő jussa, holott csak természetes az, hogy az adóságunkkal arányosan joga ink vannak a részesedésben is. — Ezekért a jogokért indították meg a mozgalmat a magyar gyárosok. Beadványukban elpanaszolják, hogy a közös külögyminiszterium és a közös pénzügyminisztérium, — egyáltalán nem vesz tudomást a magyar iparról. Sem építkezéseinél, sem azok berendezésénél, se papiros és nyomtatvány szükségleteik beszerzésénél. Ép pen úgy számba se veszi a magyar ipart a közös számszék. A magyar vér árán s rengeteg magyar pénzzel okkupált tartományokban is elenyésző csekély arányban jutunk szállításhoz. Ezért a kevésért azonban sokszorosan megfizetünk abban a versenyben, a mit piacunkon a magyar produktumok ellenében támasztanak a boszniai állami művek Szóval: — Bosznia Ausztriába megy, ha vásárol s hozzánk jön, ha eladni valója van. Ami pénzt kivisz tőlünk, azt örök időere elvitte. A katonai kormányzat által portált gyárak, kivéve egy húskonzerv gyárat, egytől-egyig Ausztriában vannak. A munkás és egyéb alkalmazott mind osztrák bennük A hadihajók építésénél a közös hadügyminisztériumnak eszébe se jut az, hogy a magyar államnak is vannak vasmüvei, amelyeknek szállításait szintén igénybe kellene venni a két állam szerződéses viszonyából önkényt folyó jog alapján. — Amit a katonai gyárak nem pályázat, hanem vásárlás utján szereznek be, sok millió árú anyagot, abból se jut Magyarországnak semmi megrendelés. Azaz, hogy igen. Volt eset már arra is, hogy tisztára gúnyképpen pár száz korona árú vasszöget vásároltak Magyarországon egy-egy olyan hadihajó építéséhez, amiért öt-hat milliót osztottak föl ausztriai gyárak között. A magyar iparosokat sokszor föl se szólítják arra, hogy részt vegyenek a szállításokban. Éppen csak ha eszükbe jut — s akkor aztán rendelnek nálunk a mulatság kedvéért — száz koronáért vasszöget. Ezzel a gyakorlattal szemben: a magyar iparnak a közös hadsereg és tengerészet szállításaiban való részeltetés, illetőleg a fennálló megegyezés módosítandó az 1902 iki magyar delegáció határozatai értelmében ós ez a határoza.t pontosan végrehajtandó; ama cikkek, melyeket a hadikincstár osztrák területen maga gyárt, ne vonassanak le az összszükségletből olyképpen, hogy csak a fenmaradó rész osztatik meg Magyarország és Auszt ria között, mivel az osztrák területen fekvő katonái gyárakban előá'litott cikkek Ausztria számlájára Írandók és legalább részben az osztrák kvótából levonandők. A minták és a nyilvános kiírások a maguk teljességében Budapesten legyenek megtekinthetők, az átvétel pedig rendeztessék úgy. hogy az illető áruk a magyar gyár székhelyén vétessenek át. Csakis az egész eljárásnak megfelelő alapos reformja esetén várhatják a magyar gyárosok, hogy Magyarország tényleg a kvótaszerüen őt megillető részt a közös szálitásokból megkapja és hogy az idevágó delegacíonális határozatok ós miniszteri egyezmények a gyakorlatban végre is hajtassanak. Pedig a delegáció tavaly határozatot hozott az ellen a visszaélés ellen, a melyet a közös pénzen fenntartott minisztériumok űznek a közös pénzzel. S mi lett a határozat eredménye? Semmi! Komolyan vette e valaki? Nem. S ha azóta se változott a helyzet, nem segít az állapotokon a gyáriparosok panaszkodása se. Egy megoldás van arra, hogy a pénz arányosan térjen vissza annak a két államnak a, piacára, a mely két állam beszolgáltatja azt a közös pénztárba. Uj szellemet kell teremteni a közös minisztériumok adminisztrációjában. A legelemibb becsületesség értelmében kinevelni arra az adminisztrációt, hogy közös pénz az, a mi rájuk bízatott. Sem Auszt iáé, sem a mienk, hxnem a két államé, s ilyenformán a kezelése csak úgy korrekt, ha mind a két állam egyformán részesül a rekompenzációban, Annak a politikai akadémiának a megteremtését azonban, amiben ezt a szellemet ápolnák, az eddigi tapasztalatok szerint Ausztriától nem várhatjuk el. — Felhívás a választókhoz. A gyomai választókerület képviselője Hentaller Lajos választóihoz felhívást intézett az adó be nem fizetésére vonatkozólag s utal a felegyházi; makói, debreceni stb. határozatokra. A felhívásban ismerteti Ausztria s Magyarország viszonyát s egyedüli fegyvernek mondja az adómegtagadást; a felhívás végén jelszóként állítja választói elé a nyugalmat ós rendet. Ezzel együttesen közöljük azt a hirt is, hogy egy legutóbbi minisztertanácson a kormány tagjai arról értekeztek, hogy lehetne megszüntetni ama bajokat, melyek a vidéknek az adó megtagadásáról hozott határozataiból származhatnak. A minisztertanács akként határozott, hogy a belügyminiszter megsemmisíti a törvényhatóságok ós vármegyék ezen határozatait ós le fog irni a hatóságokhoz, hogy fogadják el továbbra is az önként jelentkezőktől az adót. Ha a belügyminiszter rendelete dacára ismét olyan határozatot hoznának a vidéken, hogy az adószedést megtiltják, akkor a belügyminiszter felfüggeszti mindazon helyeken a polgármestert, vagy az alispánt és megbízza a főispánt az intézkedések végrehajtásával. A kormány ez intézkedéséhez még a magyarázat is kár. Békésmegyei Közlöny tárcaja. A Burg „teher asszonya" Irta: B. S. Most, hogy a nemzeti követelményekért való hareban a király katonai és udvari tanácsosaival áll szemben a közvélemény, fölelevenitik a históriai följegyzésnek azt a sorozatát, amelyeket a bécsi császári titkos levéltár őrzött meg az utókornak s amelybe Hormayr volt titkos udvari levéltárosnak emlékiratai alapján vethetünk néhány pillantást. A bennünset közelről érdeklő emlékiratok az 1845-ik évben jelentek meg Jenában, abban az időben, amikor Európaszerte legjobban dühöngött a cenzúra. Hogy ezek az intimitásokat tartalmazó följegyzések mégi-5 nyomdafestéket láttak, annak a nagy antagnózmitásnak tulaj donitható, amely az akkori német és osztrák uralkodó családok közt akkoriban fönnállott. Csak igy magyarázható meg, hogy a különben jeles történetirói érzéssel biró szerző alkalmazhatta azt az igazságot, hogy historikusnak nemcsak az igazat kell megírnia, de semmit, ami igaz, el nem hallgatni. A tudós szerző „Anemonen" cimü négy kötetes munkájában bemutatja a Habsburg és későbbi Habsburg-Lotharingeni család tagjait, pongyolában leirja a sok kulissza titkot, amelylyel az akkori uralkodók maguknak országokat, tartományokat szereztek, ezek közt a pragmatika-sankció létrejöttét. Legérdekesebb része a munkának az, ahol a család házi törvényeit, az utasításokat, a módszereket tárgyalja, hogy minden egyes néptörzszsel hogyan kell elbánni, hogy engedelmesen, türelemmel, sőt jó kedvvel viseljék az osztrák igát. Különösen érdekes pedig az a rósz, amely az egységes hadseregről szól, amely fő-fő védelmezője és garanciája a Habsburgok birodalmának. S itt átadjuk a szót Hormaynak, akinek alkalma volt hosszas főlevóltárosi működése alatt a szükséges adatokat megszereznie, amik fölött nyugalombavonulásával elkontemplálva, kiadta könyvalakban memoirjait. — Valahányszor rázkódás előtt áll a Habsburgok trónja, — irja Hormayr — mindannyiszor megielenik a bécsi Burg hagyományos fehórasszonya, felemelve csontkezét ós hangosan követeli a véráldozatot. Ez a láthatatlan, megfoghatatlan rém, ami a legjobb szándékú uralkodók egész életükben kifejtett munkáját rontotta le egy perc alatt, a legenda szerint a Burg fehórasszonya ; — tényleg azonban kamarilla a neve. Sokan sokfélekóp magyarázzák a kamarilla lényegót, ami voltaképpen nem egyéb, mint egy megkövesedett házi szabályoknak átvitele a gyakorlati életbe, mert ezeknek ugy kell lennie, ahogyan a láthatatlan fehér asszony, a babona kívánja, különben elvész a család, elvész dicstelenül, utolsó sarjadékig. Az osztrák családi politikának, mondja Hormayr, mindig konzervatívnak kell lennie, mert aki irányítja ós vezeti, magát akarja konzerválni. Örökre emlékezetes marad az az állami tanácskozás, a melynek jegyzőkönyve megörökíti a végzetes kimenetelű fehórhegyi csatát. Bethlennek ós a magyaroknak is ugyanaz a sors volt szánva, mint a leigázott cseheknek. Az akkori bécsi spanyol követ, a katholikus liga megbízottja, a következő javaslatot tette : „Ezeknek a barbár magyaroknak — igy szól szó szerint a jegyzőhönyv — külföldi kormányzókat kell adni, akik önkényt hozzanak be a törvény helyett, mindent jogorvoslat nélkül és akik őket ezerféle módon nyomják, kínozzák és ne találjanak segedelmet sehol. Ha pedig a magyarok e miatt Bécsbe fordulnak (panaszaikkal), ő felsége tegyen ugy, mintha a dologról semmit sem tudna, és mintha az nagyon kellemetlen lenne neki. Igy ezek a bestiák, akik nem látnak tovább az orruknál, a császárt nem vádolják majd semmi felől s egész gyűlölségükkel a helytartók ellen fordulnak. Ezek a helytartók pedig nem hallgatva semmi panaszra, tartsák szem előtt a célt. Tegyenek meg mindent, hogy a magyarokat mintegy őrületbe ejtsék s az ellenszegülőkkel szemben hallatlan erőszakot alkalmazzanak. Igy ez a szabadságára büszke s ilyen igához nem szokott nép okvetlenül a forradalomhoz fog nyúlni a helytartók ellen, s ez meg fogja adni a kivánt alkalmat; embertelen kínzásokat s büntetéseket alkalmazni a felkelők ellen, akiknek elkobozva vagyonát, földön futókká kell tenni utódaikat is. Ha pedig ez a módszer, mely a monarchikus elvnek egyedül használ ós az Istennek egyedül tetszik, akadályokba ütközik, Spanyolország kész még további 40.000 harcosnyi segélyt küldeni a saját költségen, ós ha ez kevés lenne, ott van a katholikus Lengyelország a maga kozák hordáival és akkor ezt a hűtlen nép fajt gyökerestől ki kell irtani ós a császári székváros környékét ilyen alkalmi lázadóktól végképen megszabadítani (1. K 117. I.) A fölhangzott ellenvetésekre, hogy a magyar vitéz és a bátor nép, a spanyol követ ezt válaszolta: — Tehát egyetlen segítség, hogy a törököt minden áron megvegyük, hogy ez Bethlentől ós a magyaroktól elforduljon. Ezt az előterjesztést az összes jelenlevők magukóvá tették s nyomban alá is irták. Az aláírók közt szerepel első helyen maga II. Ferdinánd császár. Wallenstein, az idősbik KarafFa, akik akkoriban had tikkal Magyarországon táboroztak, megbízást kaptak, hogy gondosan szemmel tartsák a népmozgalmakat, amelyeket teljes erővel nyomjanak el. Üssenek rajt' a csoportosuló tömegekre, gyilkoljanak halomra valamennyit, a vezetőket azonban küldjék a császárhoz — elevenen. Igy aztán csakhamar bekövetkezik a polgárháború, kipusztul, elnéptelenedik az egész ország, ahová aztán lehet telepíteni a hazátlanná lett jámbor erkölcsű katholikus külföldieket. jjz a módszer különben Cseh- és Morvaországban már előzőleg nagyszerűen bevált. Kimondották kategorice, hogy hiába is panaszkodnak a magyarok, mert nem vette el senki sem az alkotmányukat, hisz ilyennel nem is rendelkeztek. Bethlen Gábort pedig, akit 42 nyílt ütközetben nem tudtak tönkre tenni, Abdecker volt bécsi udvari orvos gondjaira bizták, aki pár hét alatt más világra liferálta 48 éves korában a lángeszű, bátor hadvezért, aki a legveszedelmesebb ellensége volt Ausztriának. Midőn nem volt számbavehető ellenségük. egymásután a nemzetre szabadították Belgiojoso, Básta, Buchheim, Souches, Kopp, Leslie, Sportix, Spankau, KarafFa ós fieister nevü vérebeket, akik ezer számra vonatták kínpadra az áldozatokat ós elégítették ki — gazdájuk parancsain kivül — a saját pónzszomjukat. KarafFa vérengzései után Lipót 3000 szentmisét mondatott a kivégzettek lelkiüdvóért, ép ugy, mint nagyatyja tette Wallensteinnak Csehországban elkövetett vérengzései után. Kevés lett Bécsben a börtön ós a fogadókat kellett átalakítani börtönökké, hogy el lehessen helyezni az oda ezerszámra hurcolt fogoly magyarokat. A mindenkori vezérek kifosztották teljesen a börtönbe, vagy vérpadra küldött