Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-09-24 / 77. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, szeptember hó 24-én 77. szám. BEKESHEGfT Gfl EOZLOHT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé | Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdcnos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Komoly helyzet. Elérkeztünk ahhoz az időponthoz, amelyben a politikai helyzet további halasztást el nem tür. A helyzet már nemcsak komoly, de veszedelmes. Itt már minden tespedés egyenesen a visszafejlődést jelenti. Ha ehhez kell bizonyíték, szomorú világossággal mu tat ilyeneket a közel mult históriája. Az egész krízis nem egyéb elmulasztott alkalmaknál. Kérdezzük, hol tartanánk ma már, ha az ex lex állapot első időszakában rögtön engedtek volna a nemzet kívánságainak. Hiszen amikor a függetlenségi párt akciója megindult, ki beszélt még akkor magyar komandó nyelvről? A harc a póttartalékosok igénybevétele és az ujoncjutalék felemelése ellen indult meg. Ezek az óhajok azóta rég teljesedésbe mentek. Teljesültek, de olyan időben, amikor annak hasznát venni a par lamenti békesség céljából már nem lehetett Sem az időpont, sem a mód nem ugy volt megválasztva, hogy az engedményeknek üdvös eredménye lehetett volna. El lévén mulasztva a lélektani momentum, a tespedés vegybontó folyamata tovább rontotta a helyzetet. A megoldás késett s a következménye lett a harmadik esztendejüket szolgáló öreg katonák visszatartása, mely ingerli a nemzetet, majd a katonai forrongások veszedelmes tünete, és a chlopy-i hadi parancs, mely sérti a nemzeti büszkeséget és az alkotmányt. A közel jövendő pedig érleli a még komolyabb veszedelmeket. Itt van mindenekelőtt az osztrák reichsrathnak jövő héten való egybehivása. Cseppnyi kedvünk sincs hozzá, hogy a szomszéd állam belső ügyeibe beleártsuk magunkat, az meg egyáltalán nem illenék hozzánk, hogy mint alkotmányos érzésű nemzet egy más állam népképviseletének egybehivását helytelenítsük. Ám félünk a helyzetnek elmérgesedésétől. Az osztják népképviseletet azért hívták össze, hogy megváltoztassák az odaát már megszavazott ujoncozási törvényt olyképpen, hogy Ausztriában tartsák meg a rendes ujoncozást s tekintsenek el a Lajtán tul a harmadéves katonák visszatartásától, mivel ez a rendszabály Ausztria valamennyi tartományában a legna gyobb elégedetlenséget keltette. Van-e ember széles ez országban, aki meg ne lenne róla győződve, hogy e tanácskozás során mázsányi injuriák fognak röpülni Magyarországra. El lehetünk rá készülve, hogy valami egyhangú tüntetés is lesz a reichsrath résziről 'nemzeti követelményeink érvényesülése ellen. Ez minden esetre biztosabb, mint az osztrák kormány által beterjesztendő javaslat letárgyalása. A vége az lesz, hogy a módosított ujoncozási-törvényt — a csehek majd tesznek róla — publikálni fogja a hivatalos újságban a 14-ík szakasz alapján kiadott szükségrendelet formájában s a reichsrath ülésezésének egyetlen pizotiv eredmén/e az ellenünk való tüntetés lesz. E tengernyi veszedelmen, amelyek közt nem utolsó az államhitel megrendülése, a pénzügyi kezelés lehe tetlenülése, semmi egyéb nem segit, mint a krízisnek gyors megoldása. Ha egyszer tisztába hozatott az, hogy a nemzeti óhajok milyen mértékben nyerhetnek kielégítést, ám alakuljon kabinet ezen az alapon. Menjünk el a legszélsőbb határig, ameddig a korona és a nemzet összeütközése nélkül elmenni lehítságis, s e program alipján alakuljon meg az uj kormány Álljon elő a maga becsületes beköszöntőjével, a többség előtt is, a parlamentben is. Világosítsa fel az országot arról, mit adhat mit nem adhat, halljunk tőle komoly férfias beszédet, azután majd meglátjuk, hogyan alakul a politikai jövendő. Mindaddig pedig őrizzük meg a nyugalmunkat s a nemzet méltóságát. Ma csütörtökön fog összeülni a képviselőház és fog tanácskozni a szerencsétlen hadi parancs ügyében. Meglátjuk majd mi lesz az eredménye a tanácskozásnak s mire fog vezetni a helyzet megoldása tekintetében határozatival vagy feliratával. Mindenfelől szól az intés a csendre, a nyugalomra, a méltóságra. Amit annál nehezebb megtartani, miután a „cs. és kir." katonai körökből egyre érkeznek a magyar vért valósággal feltüzelő apró esetek. Szidják a magyart és gondolják azok, akik magyar pénzből viselik a cifra kabátot ós a kardot, amelylyel olyan „snájdigul" lehet csörömpölni az utcán Ezek a korlátolt emberek, olyan nyilatkozatokat tesznek, amelyekért a magyar fizetni szokott. Most azonban nem fizetünk, fürjök a gúnyolódást ós ügyelve nézünk a jövőbe, amig elérkezik az időpont, melyen mindennek fordulnia kell. Addig az „én hadseregem", amely még sohasem volt képes győzelmet aratni ott, ahol valaki ellenállott neki, s amelynek a magyar megmutatta már, hogy menynyire tudja megkergetni, — csak mozgolódjék. Nem adunk rá semmit, elnézünk a fejük felett: minek hallatszon fel hozzánk az ő — beszédük. A király manifesztuma, Héderváry újra miniszterelnök. — Távirati tudósitás. — A magyar nemzet büszkeségétönérzetét- sértette meg a magyar alkot mánynyal együtt, a chlopy-i hadi" parancs. Általános volt az elkeseredés a legfőtib hadúr tette felett, akit ettől a Magyarországra nézve sérelmes lépéstől, nem tudott megőrizni a magyar király. Ausztria ujjongott örömében az összbirodalmi eszmét hangoztitó császári szó hallatára, Magyarország pedig keserűséggel, — de nyugodtan várta a nemzetet ért sérelem enyhítését: az elégtételt. Khuen-Héderodry napokig tárgyalt a királylyal délelőtt, délután, amig végre valamelyes eredményt elért, amelyet, hojty érdekesebb legyen a titok fátyolába burkolt. Akik figyelték a Héderváry-féle kihallgatásokat, nem sok jót s nem sok elégtételt vártak a működésétől. fCörber osztrák miniszterelnököt fogadta mindig a király Héderváry után Ezután jött a nagy hir, hogy Héderváry a szabadelvű párt értekezletén fog nyilatkozni. Meg is jelent a király manifesztuma, az „elégtétel" a „Budapesti Közlöny" külön kiadásában, Héderüáryhoz intézett levél formájában. Ám ez a királyi kézirat nem az az elégtétel, amit a nemzet joggal várhatott, sőt nem is elégtétel, de ujabb sérelem: mert a király a nemzeti követelések érdekében való küzdelmet és a hadiparancs feletti megütközést „sajnálatos eseményeknek" mondja. Azonkívül kifejezést ad annak is, hogy jogait csorbítatlanul akarja utódaira származtatni és a követelések közül Békésinegyei Közlöny tárcája. HervadásSárguló falombok között szél sivit, Tarlott mezőn szép virág már nem virit. Homályos köd nehezedik a földre, Életemet a szívszaggatóSzenvedések súlyos köde befödte. Tavasz nyomán lombothajtó rügy fakad, S kis virágok borítják a hantokat. Szürke ködön által tör a napsugár . . . — Éltem köde is eloszlik, Ha temetőnk néma sírja majd bezár . . . E D A régi temető. Irta: Krúdy Gyula. Gyerekkoromból emlékszem az öreg Komoró Mihályra, a vitéz zászlótartóra. Lengő szakállú, hatalmas termetű ember volt még öreg korában is, az Isten is zászlótartónak teremtette. Felejthetetlen márciusi nap: muzsikaszó melleit hazafias dalokat énekeltünk s a vén gimnázium padlásáról lehozták Rákóczi Ferenc lobogóját és a rongyos, sárga zászlóval az öreg Komoró büszkén lépkedett a menet ólén. A mindenkitől elhagyott, züllött ruházatu öregnek ilyenkor ragyogott az arca. Nem tudom biztosan, hogy cserólt volna-e valakivel. Olykor, furfangosan, fáradtságot színlelt és a lobogó nyelét a földre eresztve, boldog sóhaitással nézett körül a diákokon. — Negyvennyolcban is igy volt. a hetedik zászlóaljat keressék ki a könyvekből. Meg van irva, hogy a zászlótartó Komoró Mihály volt, a dobos pedig a fia, Komoró Pál. Talán nem is ólt már egyébért az öreg, mint azért a Rákóczi-zászlóért. A jó igazgató megengedte neki, hogy minden hazafias ünnepen lehozhassa a zászlót a padlásról. Az öreg bele volt bolondulva a zászlóba. István király napján is templomba vitte a zászlót ós mereven megállott vele hátul, a padsorok mögött. Máskor a dalárda zászlaját szentelték fel. Beverték már az utolsó szöget is, mikor Komoró megérkezett lihegve a lobogóval . . . Ha lehetett volna, móg a disznótorokba is elviszi. Akármilyen nagy volt az öreg Komoró buzgalma, ünnepnap mégis kevesebb van az esztendőben, mint hétköznap. A régi lobogó a padláson pihent. Komoró pedig a temetőt járja. Rengeteg öreg ember volt, elhalt már mellőle mindenki, csupán a temetőben voltak ismerősei. Ott volt a fia, lánya, unokája, minden régi pajtása. Ismerik az öreg emberek temetőjáró szenvedélyét ? Az élők között nincs már mit keresniök. Odakünn, a sirok között, minden kopott írás életüknek egy egy boldog emlékét varázsolja vissza. . Különösen a mi régi temetőnk volt tele emlékkel. Egyszer a honvédek csatáztak itt. A régi fatörzsekben, rothadt fejfákban meglátszanak a golyók nyomai, az istentagadó Kovácsics Jánost akkor forgatta ki egy bomba a sírjából Iszonyú csata volt itt. A maroknyi honvédcsapat vógleheletig védte magát az ellenség tenger seregével szemben Lehasaltak a sirok mögé, márványkövek mögé rejtőzve vertek uj töltést a puskába, a temető árkában pedig birkóztak az ellenséggel. Bizony, ha nem csupa tót fekszik ebben a temetőben, a rémítő harc láttára felkelnek a halottak sírjukból ós a magyar segítségére sietnek . . . Azóta megtelt magyarokkal a temető. Régi idő óta már csak elvétve temetkeztek ide. Uj temetőt állított a város. Később hire ment, hogy a régi temetőt bezárják. Az öreg Komoró pedig járta a régi temetőt. Az elhagyott régi temetőnél nem igen van sok szebb dolog. A termékeny földből buján sarjzanak ki a növények, a fák lombosra nőnek ós a könynyel áztatott hantokon csodaszép virágok fakadnak. Az utak eltűnnek. Csupa fa és virág a régi temető A madarak itt szívesen laknak és a rejtett sírokon titkos szerelmesek csókolóznak. Az öreg Komoró nem sokat törődött a szerelmesekkel, habár titkon és messziről szívesen nézte őket és a szakállába dörmögött. Törtónt egy tavaszon, hogy abba a városrészi házikóba, ahol az öreg zászlótartó meghúzta magát, folydogálni kezdett az eső. Nincs olyan tető, amelyik örökké tartana A házikó öreg lakója köhécselve olvasgatta, a ropogó esőszemeket. — Más ház után kell néznem, — mondta ós kimenve a régi temetőbe, pompás sírhelyet választott magának egy csonka füz alatt, amelynek derekát félig elsodorta egy ágyúgolyó. Kimérte a sírt, a botját beledugta a földbe, annak jeléül, hogy a sir az övé. Most már hatóságilag is kellett gondoskodni arról, hogy a sírhelyet jogos tulajdonába vehesse. Elment tehát a polgármester úrhoz ós bejelentette szándókát. Az öreg polgármester fejcsóválva hallgatta a Komoró kórósét: — Öreg, ha mindenáron meg akar halni, az uj temetőben keressen magának helyet. A régi temetőbe már nem temetkezünk. Komoró ijedten nézett körül. — Hát akkor én hol fogok feküdni ? Komoró lehajtott fővel kullogott el. Egy negyedóra múlva alázatosan jött vissza. —Nem lehetne mégis ? . . . — kérdezte akadozva. — Ne bomoljon, öreg. Száz esztendeig fog élni. — Ördögöt! — dörmögte bosszúsan Komoró, miközben lefelé ballagott a városháza lépcsőjén. — Egy napig sem akarok maradni ebben a tolvaj városban. Pedig szépen el volt rendezve minden. A diákok a zászlóval kijönnek ós az igazgató ur igy szól : — Egy félisten halt meg fiuk ! . . . Az öreg pijtások odakünn a temetőn barátságosan integetnének felé csont karjaikkal Még az ellenséges harcosok is, akik itt elszórva feküsznek felkiáltanának : — Hollá ! Jön Komoró, a zászlótartó. Most már vége mindennek. Az uj temető, mint egy nagy sárga folt terült el a hegyoldalban. A fejfák benne elszórva feketéinek, mint valami ismeretlen ábécé betűi a sárga mezőn. Komoró haragosan fordította el a fejét, miközben a régi temető felé ballagott Tavaszi idő volt. A szól vékony hangokon sziszegett a lombtalan fák között. Ótt szántott vJaki két kesely lovacskával és roppant nagy buzgalommal. Nyilván olyan ember, aki nem igen szokta fogni az ekeszarvát: senki más, mint a régi temető sírásója és felügyelője. Borza, igy hivták a sírásót, régi ismerőse volt az öreg Komorénak. Gyakran szoktak együtt borozgatni az országúti csárdában, miközben a hallottakról beszólgattek. Komoró egy darabig nézte az ügyetlenül számtogató sírásót, azután szárazon mondta : Kend elszántja a temetőt, a halottak földjét. Mi dolog ez ! A sirásó nagyot cserdített ostorával. Felkacagott. — Mit bánják azt a holtak ? Valamire csak kell használni a földet. Nem pihenhet annyit. — Aztán ha megtudják ? — Nem tudja azt meg senki. Ki törődne a régi temetővel ! A kesely lovacskák a zsiros fekete földben nehezen húzták az ekét. Szinte párolgott a föld a friss tavaszi reggelen. A sirásó felvett egy göröngyöt.