Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-08-30 / 70. szám

István, H e r k ó 1 y István János kérettek fel. ós 0 s z 1 á c s — Uj gazdasági vasút. Az alföldi első gazdasági vasút a mezőkovácsháza—csabai keskenyvágányu vonalat — mint már ir­tuk — fejleszteni akarja: a Géza megálló­tól Tótkomlósig óhajtja kiépíteni a vonalat, később pedig Tótkomlóstól Makóig. A ku­nágotaiak, almáskamarásiak azonban job­ban szeretnék, ha néhai Szilágyi Sándor kunágotai birtokos terve valósulna meg, ha mindjárt nem is eredeti alakjában. Szerintök ugyanis célszerűbb volna Lökös­házától Kevermes, Dombiratos, Nagyka­marás, Almás-Kamarás, Kunágota, Nagel pusztáig megépíteni a vonalat, itt a kó­szenálló vágányon menne a vonat a Géza megállóig, honnét aztán a most tervezett vonalon Tótkomlósig. Tótkomlós a Géza­megállótól egyenes ós rövid összeköttetés­ben lenne Csabával, Kunágotának és vidé­kének régi óhajtása teljesülne, hogy Lökös­házával és Csabával összeköttetésben lenne. Ezen vonal kiépitósét hihetőleg a vármegye is jobban segélyezné, mint a vasutterve­zetet A vasúttársaság, ha az érdekelt köz­ségek bebizonyítják, hogy érdeklődésük komoly, hajlandónak mutatkozott a kiépí­tésre, habár nem titkolhatta el neheztelésót, hogy pár évvel ezelőtt az említett közsé­gek meg nem magyarázható közönyösség­gel fogadták hasonló ajánlatát. — A gyulai pénzügyi palota. A napok­ban érkezett le a pénzügyminiszter rende­lete a gyulai pénzügyigazgatósághoz, amely­ben a pénzügyi palota tervének és költ­ségvetésének megküldésével az árlejtés megtartása és az építkezés foganatosítása iránt intézkedik. A pénzügyigazgatóság az államópitészeti hivatalt kereste meg a pályázati feltételek és hirdetmény kibocsátá­sára nézve javaslattétel iránt, ahol most dolgoznak ezen. Az árlejtést körülbelül szeptember hó közepén tartják meg. aineny­nyíben a most célszerűtlenül elhelyezett pénzügyigazgatósági hivatalok jobb elhelye­zése sürgős érdeket képez, kívánatos, hogy az uj épület a jővő év őszén rendeltetésé­nek átadassák és emiatt — amennyiben a munkásviszonyok engedik ós az építkezési auyag rendelkezésre áll, az építkezést előre­láthatólag még ez évben megkezdik. Az egész épület 177381 korona 1 fillérre van költségelve, amiből a közel 18000 korona értéket képviselő vasanyagot az állami vas­gyárak fogják szállítani. — Távozó főmérnök. A m. kir. állam­vasutak békéscsabai osztálymórnökségének tisztviselői s altiszti kara pénteken mély meghatottsággal s könnybe lábadt szemek­kel búcsúzott el kiváló főnőkétől az el­távozó burgthali Z i n n e r n János osztály­vezető főnöktől, ki 18 éven át állt a hivatal élén s Csaba őszinte becsülését ós szeretetét birja. Búcsúbeszéd közben — melyet N e­m e s k a y Viktor irodavezető tiszt mon ­dott— arcképes az őssi-orosüázai vasútvonal tájképeiből összeállított díszes tableaut nyújtottak át főnöküknek. A távozó fő­mérnök meghatottan s szintén könnyes szemmel mondott köszönetet a szeretetért és ragaszkodásért. — Arató ünnepély. Tótkomlóson kedden folyt le az eddig első ily ünnepély, egy derék földmives, gazda K a r k u s Sámuel tanyáján. Miután ugyanis a cséplést be­fejezték, a gazda munkásait s cselódeit, — kik között van olyan is, ki 10 éve szolgál szakadatlanul nála — egybehívta asztalához lakomára. A tanyán az eperfák alatt gyűlt össze a csóplők, aratók s cse­lédek társasága, kikhez néhány meghívott vendég is csatlakozott. A cselédség a mun­kásokkal együtt voltak vagy negyvenen. A kedélyes vacsora közben a munkások közül egy felköszöntötte a gazdát e hála ünnep alkalmából, hogy midőn maga is betakarította az Isten áldását, nem feled­kezett meg munkásairól sem, azoknak is méltányosan megadta részöket, sőt 4 mázsa búzával többet adott, mint a mennyi járt nekik s ezen felül még az örömünnepóly­ben is részesíti. Víg kedélyhangulatban a társaság éjfélkor oszlott széjjel, éltetve a derék házigazdát. — Hangverseny A csabai iparos ifjak művelődési egyesületének vigalmi bizott­sága, már megállapította a jövő szombati hangverseny műsorát. A meghívókat is ki­bocsátották már az előre is sikerültnek ígérkező estélyre. A hangverseny a ligetben lesz és műsora a következő: 1. Zene-nyitány. Előadva Flóra János zenekara által. 2. Népdalt énekel az Iparos Daloskör. 3. Mo­nológ. Előadja Michnay, Jolánka. 4. Szaval ifj. S a i 1 e r Gyula. 5. Énekel K r i e n e r Jenő 6. Monológ. Előadja Feledi Góza. 7. Dialóg. Előadják Halász Ilonka ós Kubik Gyula. 8. Záróónök. Élőadja az Iparos Daloskör. Belépti-díj személyjegy 1 kor., családjegy 2 kor.'Kezdete 8 órakor. ideje korán lefülelte a harcias asszonyt. Persze azért feljelentették hatóság elleni erőszak miatt. — Szinészet Szarvason. Pesti Ihász Lajos igazgató színtársulata Szarvason teg­nap kezdte meg előadásait. A bérletek, melyek jól sikerültek 15 előadásra szólnak A bemutató alkalmával a Pillangó kisasz­szony operett, — melynek cimszerepót Ger­1 a k i Hermin játszotta — ós az Almafa vígjáték került szinre. — A honvédalapitvány kamatai. A fel­oszlott bókésmegyei 1848—49-iki honvódegy­let örök alapítványának kezelése és felhasz­nálásáról alkotott szabályrendelet értelmé­ben az alapítványnak mintegy 260 koronát kitevő folyó évi kamata a vármegyének október hónapban megtartandó rendes köz­gyűlésében egy, esetleg több vagyontalan, kifogástalan erkölcsű, első sorban békés­vármegyei illetőségű 1848 49-iki honvéd­nek fog kiadatni. Mindazon volt 1848 -49­iki honvédek, kik a jelzett összegű kama­tot elnyerni óhajtják, illetőségi, vagyonta­lansági és erkölcsi bizonyitványnyal, to vábbá az 1848—49-iki önvédelmi harcban teljesített szolgálatukat igazoló okmányok­kal leszerelt kérvényüket szeptember hó a 16-ig nyújthatják be a vármegye alispán­jához. — Békésmegye panasza. Bókésvármegye átiratot intézett Osanádvármegye törvény­1 hatóságához, mely átirat arról panaszkodik, hogy a makó—sámsoni ut járhatatlan, annyira rossz karban van. N á v a y La­jjos dr. csanádmegyei alispán Makó város polgármesteri hivatalát hivta fel, hogy az utat vizsgálja felül s a szükséges intézke­1 déseket tegye meg. •! - Luther-szobor. A Csabán felállítandó Luther-szoborra az ország ev. egyházai közül a rende­zett gyűjtésre adakoztak : Eszékről 38 kor. 40 fill. j Bajárál 57 kor. 30 fill. Mezőberényből 55 kor. 90 ' | fill. Gyomáról 5 kor. Uj-ó-Soveról 22 kor. Alsó­| Pirmizárói 2 kor. Tót-Prónáról 2 kor. 36 fill. Besz­terczekányáról 42 kor. Kalpó-Garábrol 1 kor. 40 fill. Blatniváról 9 kor. 50 fill. Felső-Petenyről 4 kor. 65 fill. Pápáról 12 kor. Kiskörösről 4 kor. Lajos­j Komáromról 2 kor. Bábaszékről 8 kor. 90 fill. Ba­i tizfaluról 15 kor. 24 fill. Szemlakról 4 kor. Boca­bányáról 3 kor. ülozsánról 15 kor. Szepes-Felkáról 10 kor. Kassáról 30 kor. Szegedről 9 kor. Animáról ! 4 kor. Albertiről 2 kor. Hlubokáról 6 kor. Kladzán­' ról 5 kor. Budapestről 101 kor. J30 fill. Poprádról 78 kor. Ruszkinról 7 kor. Felsőzelléről 60 kor. | Liptó-Vazsecsrő 1 17 kor. 6 fill. Holtó-Lomnicről 9 kor. 80 fill. Udvarnokról 10 kor. 60 fill. Nógrád­szt-Péterről 16 kor. Felsőeőrről 13 kor. 12 fill. Sel­mecbányái ev liceum 23 kor Majerkáról 3 kor. 76 fill. Kiskérről 10 kor. Budapecti Kerepesi-uti ev. egyház 10 kor. budapnsti német egyház 100 kor. Orosházáról 240 kor. 10 fill. Balfról 22 kor. 90 fill. F-Pokorágyról 1 kor. 95 fill. Cserecsenyről 1 kor. 74 fill. Bakos-Törékről 3 kor. 47 fill. Orlaj-Torekről 3 kor. 54 fill. Krczbáról 7 kor. 88 fill. Kis-Szem­lakról 7 kor. Fürészről 2 kor. Gálosról 42 kor. Nagy-Szalatnáról 24 kor. 40 fill. Ponikról 60 kor. 24 fill. Bulkeszről 4 kor. Felső-Almásrül 6 kor. Breznobánya 50 kor. — A VÖrÖS kakas. A fővárosban rémes tüzesetek tartják izgatottságban az embere­ket s igy nyár idején vidéken is szaporod­nak a tüzek, pusztítva házat ós terményt. A megyében is annyi a tűz, hogy szinte külön rovatot kell nyitni e híreknek. Orosházán csütörtökön kót tűz is volt. Délelőtt özv. S z i t á n ó Szép-utcai háza gyulladt ki s égett le a mentés dacára. Délután öt órakor Baranyai István telkén volt tűz. Itt is a lakóház égett le. Mindkét tüz okát gyujtogatásban keresik. Békésen Mészáros Péter földmivelő tanyáján égett le egy búzaasztag, melyben 170 kereszt volt. Orosházon pénteken újra tüz volt. Matucha Bálint háza égett le. — Bűnbánó csaló. Willaer Jenő szeghalmi illetőségű fiatal ember, kinek szülői elég jó módnak örvendenek, csavar­gási hajlamainál fogva soha sincs a szülői háznál. Hol itt, hol ott tűnik fel, s uton útfélen becsapja a hiszékeny embereket. Lakatos mesterséget tanult, de ez a mes­terség nem tetszett neki s pincér lett. Itt sem vihette sokra a dolgát, mert tiz év alatt kót hónapot sem töltött alkalmazás­ban. Már szóba sem álltak vele a vendég­lősök, mert évek óta nem volt munkában. Ezért kapta magát s a munkakönyvét meghamisította, hogy ugy tűnjék fel a dolog, mintha huzamosabb szolgálat után bocsájtották volna el a szolgálatból. Bár a katonakönyvét ós munkakönyvét is meg­hamisította, még sem kapott sehol sem alkalmazást, szülői pedig be nem fogadták, i mert tavaly egy izben mig egyedül volt 1 otthon, a szekrényeket álkulcscsal kinyi­totta ós 120 koronát kilopva, hazulról meg- j ugrott. Lerongyolódva, elzüllve végre ismét a bűnös útra tért. Beállított egy vésztői i asztaloshoz és egy özvegy asszonyhoz s magát szobafestőnek adva ki, — megalku- < dott velük a szobák kitestósére. De a fes-. i ték kiváltására 6—6 koronát kórt előlegül. I Ekkor megugrott Vésztőről s elment Déva- 1 ványára. Ott felkereste özvegy Szabó ( Gábornét s elbeszélte neki, üogy ő P ó t e r ] András szeghalmi nagybirtokosnál van mint s gépész alkalmazva s gazdája egy vetőgép- i nek Budapestre való szállításával bízta i meg, azonban útközben elfogyott a szálli- í tási költsége, azért Péter András telefonon utasította, hogy testvérétől, özv Szabó­nétól kérjen 20 koronát. Az özvegy asz­szony hitt neki s átszolgáltatta a hiányzó „szállítási költséget" a „gépész" urnák, ki azzal nyomban megszökött. Végre megunta a sok csavargást és önként jelentkezett a komádii csendőrségnél, ahol letartóztatták. Letartóztatásakor kitűnt, hogy szerencsét­len fiatal ember már évek óta ragályos betegségben szenved, csavargó életmódja miatt nem gyógykezelte ezt a szörnyű betegséget. Most egyelőre a kórházban ápolják, azután a bíróság előtt fog szá­molni a bűneiért. — Uj ovoda. Csorvás községében M onszpart Józsa oki. óvónő magán ovodát szándékozott nyitni és segélyt kért a községtől. A képviselőtestület 600 ko­ronát szavazott meg; e határozatot a tör­vényhatóság csütörtöki ülésén jóváhagyta s igy az oveda nemsokára megnyílhat. — Népünnepély. A tótkomlósi ifjúság szent István napjára népünnepélyt rende­zett, melyet azonban kedvezőtlen idő miatt vasárnap tartottak meg. Az „Erzsébet" Müsor után táncvigalom. Szabadságon. Daimel Sándoi dr. vármegyei főjegyző kót heti szabadság­időre utazott. — Halálozások. F i s ci e r Mór csaba: vendéglőst és családját nagy veszteség érte szerető neje, a gondos, jó anya, szül Spifezer Szeréna elhunytával. meg­boldogultat, ki csak 48 évet ólt, pénteken délután kisérték nagy részvét mellett örök nyugalomra. — Uhrin Endre csabai ipa­rossegéd szombaton, 20 éves korában el­hunyt. Temetése ma délután 4 órakor lesz. — Eljegyzés. L ó w y Sámuel csabai gabona-nagykereskedő leányát A d á t, el­jegyezte Leitersdorfer Mór dr. pozsonyi ügyvéd. — Vigyázz, ha jön a vonat! A motoros vasút még meg sem indult s már is tör­ténnek olyan dolgok, melyek sehogy sem igazolják Csaba nagyvárosias fejlődósét, Másutt, ahol a város belső területén a közúti forgalom lebonyolítását vasutak tel­jesitik, maga a közönség alkotja meg azo­kat a szabályokat, melyekkel esetleges karambolokat, szerencsétlenségeket elhá­ríthat. Csabán még nem fejlődtek idáig. Most a vasút igazgatósága ajánlotta a község tanácsának a következő óvóintézke­dósek elrendelését: az üzletek előtt meg­álló kocsik a vagánytól legalább 2 méter távolságban álljanak meg s az ily kocsik felügyelet nélkül ne hagyassanak, mert az abból eredhető balesetekért a vasút nem vállal felelőséget. Közvetlen a motor-kocsik előtt átjárni veszélyes. Ily közvetlen átjá­rás, vagy hajtásnál, habár erre még elég idő is volna, könnyen megesik, hogy az illető elcsúszik, vagy megakad a kocsi s kész a szerencsétlenség. Ugyanez áll a pályán haladó kerékpárosokra és talicská­sokra is. Viszont mi hjvjuk fel az állomás főnökség figyelmét arra, hogy napszámo­sait tiltsa el a város területén a toló-ko­csival való gyors hajtástól; nem egyszer láttuk, hogy utca keresztezésnél oly őrült sebességgel hajtanak a vasút napszámosai, hogy csak a véletlen különös szerencséjé­nek tudható be, hogy ez ideig nagyobb szerenesétlenseg nem törtónt. — Ruzsinszky Ilona feljelentése. Az utóbbi napokban sokat irtak a lapok arról a feljelentésről, a melyet Ruzsinszky Ilona asszony tett a gyulai rendőrkapitány ellen, akit azzal vádolt, hogy női tisztességé­ben erősen megbántotta azzal, hogy a férjé­nek segédkezett a Komló szálló cselédségé­nek kihallgatásában. Varga Lajos dr. rendőrkapitány azzal védekezett, hogy ő ezt előzékenységből tette B ereczky Lajos iránt, akit különben nem ismert. Lukács György főispán már határozatot hozott a ké­nyes ügyben s Varga Lajos ellen fegyelmi vizsgálatot rendelt el. a.zou alapon, hogy a rendőrkapitánynak ilyen kihallgatásban részt venni nem szabad. De ha nem is hangsúlyozta volna azt, hogy ő a rendőr­kapitány, azt a hitet keltette a személy­zetben, hogy ő hivatalosan jár el. Mint magánember szintén nem lehetett jelen, mert a hivatali állás ezt nem engedi meg. — Lemondás. A p á t h y Károly dr , a vármegyei közkórház segédorvosa állásá­ról lemondott. — A nagyváradi színtársulat Orosházon. Somogyi színigazgató társulatával már megkezdte az orosházi szezont, a közönség közepes pártolása mellett. A nagyváradi lapokban keserves tudósítások jelennek meg Orosházáról, honnan a társulatnak saját érdekében kellene eljönnie. A színkörről azt irják, hogy szűk, kicsi, valamint a szin­pad is. Ruzsinszky Ilonát, ki legutóbb a Cigánybáróban lépett fel, nagy avációk­ban részesítették. — Nyugalomba vonult tanitó. Békés községében egy érdemes tanfórfiu hosszú működés után nyugalomba vonult; S i­m o n y i Sámuel az ev. ref. egyház taní­tója, ki 42 éven keresztül oktatta tanít­ványait. Az ev. ref. egyház presbitériuma tegnap külön üléssel ünnepelte ősz tanító­ját, melyen Batizi Ferenc jegyző mél­tatta érdemeit. Ugyancsak az nap este kartársai társasvacsorát rendeztek tisztele­tére, melyen a békési intelligencia számos tagja részt vett és sok pohárköszöntő hangzott el. — Harcias adós. Hiába az adósok leg­nagyobb része irtózik a fizetéstől, ezért aztán mindig végrehajtás utján kell tőlük beszedni a tartozást. Van azonban az adósoknak egy alfaja, — kik harcias adósok néven ismeretesek, — ezek semmi nemű végrehajtóval nem akarnak szóba állni. Ezek közé tartozik Szeghalmon Sza­kácsi Imróné is. A napokban a végre­hajtó megjelent nála, hogy egy hitelezője tartozását rajta behajtsa. De a harcias asszony elébe állt a végrehajtónak s ki­jelentette, hogy erre, — meg amarra — itt ugyan nem foglal, mert leforráza mint a csirkét, s tenyegetósét beváltandó, egy jókora köcsög forró vizet ki is merített a tűzön levő üstből, de a jelen volt rendőr ligetbe a nép d u. 3 órakor vonult ki zene mellett s különféle tréfás mutatványok: birkózás, tojás futás, nevető-siró verseny, póznamászás, léghajó feleresztés stb. lettek bemutatva. Éste táncmulatságot rendeztek, mely elég népes volt. A tiszta jövedelem tótkomlósi jótókonycólra fordíttatott; a da­lárdának_25 kor., a műkedvelők alap javára 25 kor. Összesen 50 kor. — Megrúgta a ló. Hugyik Pál 6 éves csabai fiu az istállóban a lovak körül forgolódott. Az egyik ló kirúgott s élet­veszélyes sérüléseket ejtett a gyermeken. — Sorsjáték az idegenforgalom eme­lésére. Az idegenforgalmi vállalat, mely rövid fennálása óta már is számtalan bi­zonyságát adta közhasznú szakavatott mű­ködésének, legújabban a kormány engedel­mévél és ellenőrzése mellett utazási sors­játékot rendez. A sorsjáték 100000 rb. két koronás sorsjegyből áll és annak tiszta jövedelme kulturális célokra forditatik, nóvszerint oly intézmények javára, ame­lyek hazánk egyes vidékeinek fellendítését mozdítják elő és idegenforgalmunk fejlesz­tését elősegítik. Az egyes nyeremények tárgyát vasúti körutazási jegyek, bel- ós külföldi szálloda szelvények, magyaror­szági fürdőkelyeken nyaralásra jogosító lakás igazolványok, fűrdő-idény-jegyek stb. képezik. Nem kételkedünk, hogy a közön­ség eme életrevaló eszmét felkarolja és az utazási sorsjegyeknek óriási kelendőségük lesz. Az idegenforgalmi vállalat gondosko­dott arról, hogy sorsjegyei úgyszólván mindenütt kaphatók legyenek. — Földhöz vágta az apját. G a 1 ó János 67 éves csabai földmives valami felett összeszólalkozott a mostoha fiával. A fiu nem engedett s a veszekedés hevében ugy vágta földhöz az apját, hogy annak eltört a lába. Az öreg Galót a csabai kórházban ápolják. — Elfogott lókötő. a folyó év május havában Farkas György volt körös­tárcsái gyep mester Köröstarcsán Kele­men László istállójából két lovat kötött el egy éjjelen s azokat kocsiba fogva, Vésztőre szökött, ott aztán a csendőrök távirati megkeresésre elfogták s a lopott lovakat elkobozták tőle. Akkor szabad­lábra helyezték, de megszökött, ugy hogy a gyulai kir. törvényszók körözést bocs áj­tott ki ellene Most a körösladányi csend­őrök Vésztő és Okány között elgfogták, de a szökést újból megkísérelte, amiért aztán megbilincselték s ugy szállították be a gyulai kir. törvényszék vizsgáló bírá­jához. — A t. hölgyközönség csak egyszeri próbaképpen rendeljék meg a csodahatásu valódi angol szépítő szert, ugorkatejet ós meg fognak róla győződni, hogy ezen cso­daszer azonnal eltávolít szeplőt, májíoltot ós mindenféle tisztátlanságot az arcról ós a bőrt üdévé, fiatallá varázsolja. A párisi ós bécsi kiállításokon aranyéremmel kitün­tetve. Ara 2 korona, hozzávaló valódi an­gol ugorkaszappan 1 kor., pouder 1 kor. — Elszökött cseléd. Avranucz István 13 éves kótegyházi cseléd gazdájától Pete György államvasuti pályaőrtől meg­szökött. Miután teljesen nyoma veszett, körözik. Arca kerek, szeme sárgás, haja szőke, írni-olvasni nem tud. TANÜGY. — A gvulai róm. kat. főgimnázium a kinyi- vallás ós közoktatásügyi miniszternek en­gedólye alapján az 1903. évi szeptember 1-től fogva megnyittatván, a gimnázium első osztályába a beírások szeptember hó 1., 2. és 8. napján, mindennap délelőtt 8—11' Ó3 délután 3—5 óraközökben, ideiglenesen a belvárosi r. k. fiúiskola 1. számú tan­termében fognak megtartatni. Az ifjak is­kolai bizonyítványt, keresztlevelet és himlő­oltási bizonyítványt hozzanak magukkal. Rendes tanulókul felvétetnek valláskülönb­ség nélkül oly 9—12 óves fiuk, kik az elemi iskola IV. osztályának elvégzését bizonyít­vánnyal igazolják. Tandíj egy évre 60 ko­rona, mely összeg a tanév folyamán egyen-

Next

/
Thumbnails
Contents