Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-03-08 / 20. szám

A politika. - Fővárosi munkatársunktól. Budapest, márc. 5. Amilyen változó az idő, éppen olyan változatlan a politikai helyzet. Hol a télikabátot vesszük fel, hol a felöltőt, de a politikában nem haladunk. Egy az álláspont teljesen: folyik az obstrukció és folyni fog még ki tudja meddig. Ez a „ki tudja meddig" röpül végig az országon és befurakodik mindenüvé. De felelet nincsen reá, a helyzet teljesen kilátástalan, miután a kormány hallgat s szándékainak, céljainak kifejezést nem ad. Annál inkább kifejezést ad a függetlenségi párt. A népgyüléseket egyre másra tartják a fővárosban, a vidéken, s a kérvényeket szállító küldöttségek egymás sarkát tapossák. A szóáradat pedig folyik s csak néha-néha válik érdekessé az obstrukció, mikor egy-egy kiváló politikus beszól, mint például a héten Eötvös Károly. Természetes, hogy vannak, akik a 89-iki véderővitát hozzák fel s hasonlitják a maihoz, s a mostaninak is hasonlót jósolnak. És ellenzéki nézetek szerint Széli Kálmán bukása csaknem bizonyos. Állítólag a király semmi áron sem egyezik bele a javaslatok visszavonásába, törvényt akar azokból látni. Ha pfdig ez nem következik be, Széli is megy a javaslatokkal. E felfogás szerint tehát Széli Kálmán bukása csupán csak idő kérdése. Vele menne természetesen a kabinet egy része is : mint rendesen. Azonban e ióslatok e pontnál megállanak s a kombináció nem halad tovább a következő láncszemig: a jövendő miniszterelnök személyéig. A magyar lapok nem igen foglalkoznak az eshetőségek kérdésével, azonban egy bécsi lap irt a helyzetről. E lap, a „Pol. Corr." igen hiteles értesüléseket szokott közre adni, ós igy felkelti a figyelmet híradása. Szerinte a magyar kormány a katonai javaslatok elleni obstrukcióva szemben arra az álláspontra helyezkedik, hogy nem alkalmaz erőszakos rendszabályokat és egyelőre nem tervezi sem a parlament feloszlatását, sem más rendkívüli eszközök igénybevételét. A kormány hideg nyugalommal fogja nézni, hogy az obstrukció magában, népgy ülései vei, küldöttségeivel és egyéb tüntetéseivel mire megy. A kormány elhatározta, hogy a türelmes várakozásnak olyan példáját fogja adni, aminőt még eddig egy magyar kormány sem kisórelt meg. A képviselőházban tárgyalni ós obstruálni fognak a nyár derekáig, őszig is, vagy esetleg tovább is, megszakítás nélkül, szünidő nélkül ós ez addig lesz igy, amíg végre mégis megszűnik az obstrukció. Végre az ellenzék be fogja látni, hogy álláspontjának sértetlen megóvása mellett a törvényjavaslatok elfogadásáért és végrehajtásáért a felelősséget a kormánynak és a többségnek kell átengednie, de a parlamenti kormányforma nem épülhet fel a kisebbség uralmán. A bécsi lap híradása azonban nem olyan, hogy teljesen hitelt lehessen adni neki. Valaminek azonban mégis igaznak kell lennie belőle, mert a kormány eddigi álláspontjával egyezőnek látszik a híradás. Furcsa volna azonban, ha ily nagy fontosságú politikai hírt Bécsből kellene megtudnunk. Akkor a második szenzáció lenne s újra dicsérni lehetne a bécsi lapok budapesti tudósítóit. Második szenzáció, miután A p p o n y i Albert gróf követeléseiről is bécsi lapból nyert értesítést a magyar közvélemény. Hanem más kérdésről is lehet beszélni. Az első az, hogy mikor lesz hát a sorozás? Áprilisra halasztották el, remélvén, hogy márciusban véget ér az obstrukció. Erre azonban a jelen körülmények között kilátás nincs. Igy Fejérváry nem tehet egyebet, minthogy ismeretes rendeletét újból kiadja s még hátrább teszi a sorozások idejét, amit majd annak idején harmadszorra is megcselekedhet. A másik kérdés pedig az, hogy a kormány kénytelen uj indemnitásról gondoskodni. Amint mondják, a kormány e hónap vége felé nyújt be majd egy törvényjavaslatot, melyben három hónapi indemnitást fog kérni. Az obstrukció miatt a húsvéti szünet igen rövid lesz s az indemnitást ez után tárgyalnák, természetesen a katonai javaslatok megszakításával. Az ellenzék tulajdonképpen még nem határozott, hogy miképpen fog eljárni az indemnitással szemben. A 48-as párt magatartását azonban sejteni lehet, egy, a párt eszméit teljesen valló újság régebbi kijelentéséből, hogy a függetlenségi párt az indemnitás megszavazásával nem fogja uj erőhöz juttatni a kormányt, hanem az ellen is folytatni fogja az obstrukciót. Ekkor pedig ugy fog állni a dolog, hogy belejutunk az egyszer már élvezett ex-lex közepébe. A motoros vasútról. A Csaba-Kovácsháza, s a legközelebb kiépülő csaba-vósztői motoros vasútról érdekes cikket ir egyik fővárosi lapban N e y Ferenc vasúti és hajózási főfelügyelő s közöljük ebből a következőket: A vasúti automobil avagy a motoroskocsi a legfrissebb újdonságok egyike, ós örömmel állapithatjuk meg, hogy a vele való kísérletezésben hazánk nem maradt el, ami pedig az eredményeket illeti, abban — szerénytelenség nélkül mondhatjuk — e pillanatban elöl jár. A kereskedelemügyi kormány észrevette az idők jelét, ós a mult évben kiküldötte ez ügjrgyel foglalkozni hivatott szakembereit a küldföldre a kérdés tanulmányozására. Ezek meggyőződtek, hogy Németországban és Franciaországban vannak már motoros-kocsik használatban, meggyőződtek arról is, hogy vannak motorszerkezetek, melyek megbizhatóan ós gazgaságosan működnek, de meggyőződtek arról is, hogy a hazánk különleges viszonyai és vicinálisai szempontjából lehető értékesítésére a motoros-kocsi közlekedés előnyeinek odakint példát nem találnak, mert ott a motoros kocsikat csak egy-egy kellőképpen ki nem használt vonat helyettesítésére iktatják a többi vonat közé, avagy — mint Párisban — közúti vasút forgalmának lebonyolítására használják. Idehaza az igazi előnyök kiaknázásának célzatával az aradi ós csanádi egyesült vasutak mozgékony, minden ujitásra fogékony szakférfiai voltak azok, akik a kereskedelemügyi minisztérium támogatása mellett tavaly tavaszszal az első motoroskocsit, mely Sármezey Endre főmérnök eszméje szerint a De Dion-Bouton francia cég gőzmotor szerkezetével a budapesti Ganz-gyárban épült, a keskenyvágányu Alföldi első gazdasági vasút békéscsaba-kovácsházai vonalán forgalomba helyezték. Az eredmény oly kitűnő volt, hogy azóta az időközben szerzett tapasztalatok alapján iavitott ós bővített kiadásban több hasonló kocsit is szereztek, és a vasút folytatásaként épülő csaba—békés —vésztői helyérdekü vasutat a minisztérium kórelmükhöz képest már tisztán motoros-kocsi üzemre engedélyezte. A biztató kezdeten fölbuzdulva, maga az anya-vasut, az aradi és csanádi egyesült vasutak részvénytársasága is megkezdte a kísérleteket, még pedig szélesebb alapra helyezve. Az összehasonlítás kedvéért rendelt egy benzines kocsit, melyet a Daimler német cég motorával az aradi Weitzer-gyár épitstt, és egy gőzös kocsit De Dion-Bouton motorral a Ganz-gyárnál. Ezeket a kocsikat a kereskedelemügyi minisztérium részéről tartott próbák kedvező eredménye után a napokban helyezik forgalomba, ós ezzel — bár egyelőre csak kísérleti jelleggel — a vasutak történetében uj fejezet nyílik meg. A motoros vonat ugyanis nem ugy mint eddig a vonatok, a város szólén, esetleg azon kivül épült állomásról, hanem a város szivéből — Aradon a Szabadságtérről — indul, ós a városon keresztül útközben szedi föl az utasait, jóformán mindenkit a saját portáján, visszajövet pedig megint igy rakja le. Ezzel rátértem a motoroskocsi hasznának jellemzésére. A motoros-kocsi, akár a benzingáz apró robbanásaival, akár túlhevített gőzzel hajtják, nagyjában és egészében hasonlatos a vasutak személykocsijaihoz, mert benne a hajtószerkezet olyan kis helyet foglal el, hogy alig venni észre. Füstöt nem csap, környékére nem tűzveszélyes, olyan mozgékony, mint a városi villamos vasutak, a közönségnek minden igényét ós kényelmét képes a biztosság teljes mértékével együtt kielógiteni, és — ami a fő — beszerzési ára aránylag, üzeme pedig abszolúte olcsó. Egy 50—60 utast befogadni ós még ugyancsak annyi utassal telt pótkocsit vontatni képes motoros-kocsi 28 —32 ezer koronába kerü, tüzelőanyag fogyasztása alig számbajövő, a vonat kiszolgálására pedig félannyi személyzet kell, mint ugyanannyi utast elszállító lokomotivos vonaton. Hogy számadattal is igazoljam, amit mondok : az alföldi első gazdasági (keskeny vágányu) vasút motoros-kocsija kilomóterenkint 1—1.5 kilogram faszenet vagy kokszot fogyaszt és a vonatot két ember szolgálja ki. Haszna azonfelül a motoros kocsinak, hogy a vasút építményét sokkal inkább kiméli, mint a nehéz lokomotív. Azután meg nem is kényes szerszám, csak kissé bánni kell vele tudni ; a jókarban tartása is csekélység, alig kerül pénzbe. Ha azt kérdik, hogy lehet mindez ? Hát ugy, hogy a motor szerkezete tökéletesebb, mint a lokomotivó. A gázok robbanásában avagy a gőzben rejlő energia lehetőjói van értékesítve. Hiába, a lokomotív, noha a nagy tarhekszállitására még versenytárs nélkül áll, kezd avulttá lenni ós Amerikában már is gyökeresen kezdik építésüket reiormálni. ±\ könnyű ós gyors közlekedés szempontjából pedig az automobil túlszárnyalta. Összehasonlításképpen édekesnek tartom fölemlíteni, hogy vannak 80—100 lóerős automobilok, melyekben egy-egy lóerőt 4—5 kilogram motorsuly képvisel, mig a lokomotivokból ugyanarra 50—-80 kilogram esik. A dolog nyitja az, hogy a robbanás nagyobb energiát képvisel, mint az egyszerű elégés, épp ugy, mint a túlhevített, magas nyomású gőz is az előállítására fordított hőséget aránylag sokkal hálásabbar honorálja, mint az alacsonyabb nyomási.. Itt szükségesnek tartom az esetleges aggodalmakkal szemben megjegyezni, hogy sem a benzingázok robbanásáb m', sem a túlhevített gőz nagy nyomásában egyáltalán semmi veszedelem nem rejlik, mert az akcióhoz szükséges mennyiségek, melyek a fogyasztás egymásutánja, szerint aránylagosan fejlesztetnek, oly csekélyek, hogy abszolút értékük egyenkint majdnem semmi. A mai állapot és a fejlődés irányának jelzése után, az újítás életképességébe vetett erős hittel már most ha a jövő kópét rajzoljuk, az igazán kecsegtető. Motoroskocsik birtokában a sok gyönge vicinálison a személyforgalom teljesen elválasztható a teherforgalomtól, nem kell a csúfondárosan utánfutásra berendezett-nek nevezett vegyesvonattal álmosan döcögni ós minden kitérőben meg állomáson negyed- avagy fólóraszámra unatkozni, hanem igazán vasúti gyorsasággal lehet célhoz érni. A fővasutakon a személyvonatok gyorsaságát ós rendességót megnövekedett forgalmával lenyűgöző posta járatai motoros-kocsikkal mint különpostavonatokönállósíthatok. A szárnyvonalak csatlakozási mizériái megszűnnek, mert a fürge motoros-kocsi a fővonal minden vonatához igazi (nem afféle 2—3 órai várakozás és legszerencsésebb esetben korcsmával egybekötött) csatlakozást közvetít. A vidéki középpontok, melyek a környékkel való élénk összeköttetésre vannak utalva/megkapják a városi vágányukat és ugy mint Aradon, a nap bármely szakában ós a város gerincvonalának bármely pontján kéznél lesz a vonat. Ez felkölti a közdennek. Az árverezőknek, a dobszónak. Mikor a kedves lovait licitálták : nevetett; mikor dobra került a gulya: nevetett ; mikor eladtak minden ingó-bingót: nevetett ós mikor a feleségét, lányát zokogva látta egymásra borulni, akkor is nevetett ós akközben arcra bukott. Mire fölemelték halott volt . . . Csendben tették le a kriptába, csak a családja régi cselédei kisérték örök nyughelyére. És még az nap útra kelt az ősi fészkéből kiűzött család. Csak messze, minél messzebb az egykori otthontól, a régi ismerősöktől. El, el a harmadik vármegyébe. Ahol senkit sem ismernek, őket sem ismerik. Mert a szegénységet szégyenleni kell annak, aki gazdag volt valaha, akár a maga hibája miatt, akár a mások gazsága folytán jutott koldúsbotra. Kéri Dini álmatlanul hánykolódott durva ágyán s szinte borzadva gondolt a nehéz útra, mely reá vár. Arra az útra, mely minden golgothánál nehezebb, melyet piruló arccal, szolgai alázkodással kell megjárni annak, kit balsorsa oda utalt, hogy gőgös nagyurak ajtaján kilincseljen, kenyeret keresve. A büszke, önérzetes ifjú szégyentől lángoló arccal gondolt arra, hogy kérnie kell neki egykori barátaiktól, asztaluk, házuk hajdani vendégeitől. Nem, hogy kérnie kell, hisz utolsó cselédjétől is kért, ha akart valamit, pedig parancsolhatott volna, hisz uruk volt, s szerették, bálványozták jóságos szigora, s igazságossága miatt, félt a gúnyos arcoktól, a lenéző tekintetektől, melyekkel találkozni fog. Mert érezte, tudta, hogy azok az emberek nem a régi szemmel néznek majd rá, a tönkre ment úrra. orra ? . . . De úr-e ő még ! . . . Jogot sem formálhat e címre, hisz eljárása egy csöppet sem codex szerű. Egy igazi úr ha tönkre jut, főbelövi magát, s akkor rámondják, hogy úri módon ólt, urasan ment tönkre, ss úri emberhez illően halt meg. De hogy valaki koldusbotra jusson, s a helyett, hogy egy revolver golyóval quittelue, beamter lesz csak azért, hogy öreg édes anyjának, elárvult kis húgának kenyeret szerezzen, hogy a nyomortól, kétségbeeséstől megmentse, ez már igazán — hogy is mondják — nagyon parasztos gondolkozásra vall. És ő mégis megfogja tenni ! Lehet, hogy úrnak nem fogja tartani többé a régi ismerősök közül senki, de anyja és húga jó gyermeknek, szerető testvérnek vallják, s önmagát becsületes embernek joggal tarthatja. Es ha becsületes embernek tarthatja magát, a koldustarisznyát is emelt fővel viselheti. Másnap bement a fővárosba, sorra járta minden ismerősét, állást, pártfogást keresve. Es mennyi biztatást kapott, Istenem mennyi biztatást! Csak egy kis türelem, pár hót, esetleg pár hónap ós lesz állás. Valami jó kis állás okvetlenül lesz. Mindig ezt Ígérték ós mindig csak — ígérték. Végre aztán kapott állást. De nem nagyúri ismerősök, egy derék falusi jegyző révén, akit nem is ösmert, aki sohse dőzsölt asztaluknál, aki csak azok után az apró, hangulatos versek után ismerte csak, melyeket boldogabb időben félig maga mulattatására, télig lelki vágyakozásból irt s egy meggondolatlan percben sajtó alá adott. Mikor az állásra meghívást kapott, avval a biztatással hagyta el anyját ós húgát, hogy hisz nemsokára őket is leviszi magához, addig elég lesz az a pár száz forint, amit megmentett, meg hát ők is keresnek valamit. Nagyúri hölgyek jó áron veszik a finom hímzéseket, apró festményeket, amiknek készítésében Anikó oly ügyes volt mindig. Nehezen váltak meg, sirtak is egy kicsit, de a remény, hogy nem sokára együtt lesznek enyhítette némileg az elválás fájdalmát. És Kéry Dini elutazott, teli reménnyel. És csalódott ismét. Nem a derék nótárus volt az oka, nem! Csak a körülmények. Arra az állásra volt már más jelölt, egy odavaló fiu, hát az lett megválasztva s szegény Dini még örülhetett, hogy napidíjasnak vették fel bizonytalan időre. A levelek mentek egyre a kis taluba, vittek ezer biztatást, ezer reményt, ezer bátorítást. Mert mit csinálna az a két gyenge teremtés, ha megírná nekik, hogy ne várjanak semmit, nem segíthet rajtuk. Talán halálra sirná magát az egyik, bánatába halna utána a másik. Dini csak írt haza, írta a leveleket, erősítette a hitet övéiben s ezalatt elvesztette hitét ő maga. Nem tagadta az Istent úton- útfélen, mint a divatos atheisták, csak érezte, hogy nem képes hinni többé semmiben, semmiben. Szinte belerögzött a tudat s már megnyugodott benne, hogy ami erőt adott neki eddig sanyarú helyzetében, hitét is végkép elveszítse. S mikor már azt gondolta, hogy ez is elveszett, akkor hozta össsze a sors azzal, aki visszaadta ismét önmagának. Őt, az erőset, a hitetlent meggyőzte egy gyönge leány, a ki hitt. Hogy jöttek össze ? hogy ismerték meg egymást ? hogyan szerette meg ? . . . minek azt kutatni, minek azt tudni másnak. Elég ha ők tudják, meg az Isten. Egyszerű leányka volt, csupa gyöngédség, csupa tisztaság, csupa érzés. A. komoly, szótlan ifjú csak azon vette magát észre, hogy elveszett a nap, melyben nem láthatja őt, melyben nem beszélhet vele s nem foghatja meg remegő kis kezét. Sokat vesztett már, ezt az egyet nem akarta elveszteni. Nap-nap után nála volt s beszéltek édes semmiségekről, csak arról nem, amit mindketten tudtak úgyis, hogy szeretik egymást. Együtt sétáltak fel-alá a kertben, mikor a közel temető kápolnájában megcsendült a harang. Valami gazdag úr halt meg, a kápolnában volt a ravatal, a kápolna sírboltjába fogják eltemetni. Egyik se mondta, hogy oda menjenek s mégis mindketten egyszerre léptek a temetőbe vivő útra. Szótlanul tértek be a kápolnába. A halottat egyik sem ismerte. A kápolnában sürgöttforgott a kíváncsiak csapata, nézték a koszorút, bírálgatták a gyászdrapériát, beszéltek a halottról közönyös arccal, közönyös szívvel. Az a kis lány pedigletérdelt a ravatal mellé állított imazsámolyra s szelíd arcát kezébe hajtva, elkezdett — imádkozni, ip Kéry Dini, a hitetlen, csak nézte, nézte az imádkozó leányt, valami melegsógett érzett a szive táján s mikor a leányka imáját végezve, felkelt, Kéry Dini letértdelt elébe ós nagyobb áhítattal mint a haldokló csókolja a keresztet, szorította ajkát annak az édes leánynak ruhája szegélyére. S mialatt rá emelte könnyes szemeit, mádatos szerelemmel sutogta : — Én édes Megváltóm ! ón jóságos Madonnám ! * Mese volt. Nektek meséltem, Emlókszel-e még rá Gyurka ? ! Emlókszel-e még rá édes kis menyaszszonyom ? i