Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-06-28 / 52. szám

— Tisztújítás Gyulán. Tegnap délután folyt le nagy érdeklődés mellett Gyula­város tisztikarának választása. Mint előre­látható volt, Dutkay Béla polgármes­tert újból egyhangúlag megválasztották. r^ tanácsnoki állásokra több pályázó volt s mindegyiket szavazással töltötték be ; 180 szavazat adatott be s az eddigi tanácsnokok választattak meg újra hat évre ; ügyész, árvaszéki ülnök ós mérnökül egyhangúlag a régiek. Összesen 67 pályá­zati kórvény érkezett be. Az élethossziglan betöltendő iktatói ós Írnoki állásra tizen pályáztak, kik mind jelölve lettek. Meg­választatott iktatóul Nádházi Gyula eddigi irnok, írnokul K i s Károly, K i s k a Lajos és Mundroczó Péter. — Keszthelyről Csabára. A keszthelyi gazdasági iskola hallgatói tanáraik vezetése alatt, — mint már régebben irtuk — a héten Csabára érkeztek, hogy a rótöntözóst tanulmányozzák. Útjukban a földmives iskola tanári kara s a község kiküldöttei kalauzolták a szemleuton levő gazdá­szokat. Este a Széchenyi ligeti pavillonban a község tiszteletökre vacsorát rendezett. — Érettségi a Rudolf-fögimáziumban. A békéscsabai ev. Rudolf-főgimnáziumban junius 22., 23. ós 24-én tartották meg a szóbeli érettségi vizsgálatokat, melyeken Csép regi György esperes-lelkész elnö­költ s dr. Genersich Antal budapesti tud. egyetemi ny. r. tanár volt jelen mint kormányképviselő. Á szóbeli vizsgálatra 35 tanuló jelentkezett, kik közül hatan az irósbeliek alapján szigorított szóbeli vizsgálatra utasíttattak. A 35 tanuló közül jelesen érett lett : Bagyinka Mátyás, Kucsovszky Gyula, Révész Margit, Mo­rauvszky Endre, Ritter Artúr és Bridman Andor. J ó 1 érett: Braun Adám, Drucker Jenő, Faragó József, Kindl János, Rosenthal Zsigmond, Szeberónyi Pál ós Weisz Arnold. Egyszerűen érett: Gally Károly, La­czó István, Krausz József, Lepény István, Löwy József, Magyar Samu, Medovarszky Mátyás, Nagy Lajos, Pártos Dezső, Prónai Ernő, Rákossy Márton, Rittner Sándor, Szegő Emil, Szikora Mihály, Wertheim Aladár. Egy-egyi tantárgyból szeptemberi javitó vizsgálatra utasíttatott 7 tanuló. Van tehát 6 jelesen, 7 jól, 15 egyszerűen érett ós 7 tanuló egy-egy tantárgyból el­bukott. — A nagyváradi táblai elnök elutazása. Négy napon át időzött Gyulán R i t o ó k Zsigmond táblai elnök. Az ügyviteli vizs­gálatból kifolyólag legteljesebb elismerését fejezte ki a törvényszék elnökének azért a mintaszerű rendért, melyet a törvény­szék minden ügyosztályában tapasztalt. A birói kar csütörtökön este búcsúvacsorára jött össze a „Komló"-ban, hol cigányzene és kedélyes társalgás közben kellemesen telt el az idő. Ritoók táblai elnök vidám hangulatban beszélgetett a jelenvoltakkal, és keresetlen, egyszerű modorával teljesen száműzte a hivatalos feszt. Midőn nyuga­lomra távozott, megköszönte a személye iránt tanúsított szives figyelmet. Nagy­váradra a pénteki reggeli vonattal utazott vissza. A törvényszék képviseletében az állomosi épületben Nóvák Kamii elnök, dr. T h o 1 t István és G á 1 b o r y József birák jelentek meg, hogy elbúcsúzzanak tőle. Ritoók meleg szavakban fejezte ki köszönetét a nem remélt figyelemért ós dr. S e r e g h y Mihály kíséretében vouatra szállott — Az öcsödi lelkészválasztás. Mult számunkban jeleztük, hogy az öcsidi ev. ref. lelkészi állásra 18 pályázó adta be kérvényét. A hivek bizalma, mint ujabban értesülünk, móg Kis Zsigmond vallásta­nár ós Szabó Mihály dobozi lelkész felé fordul, kik közül az utóbbi, kót éven ke­resztül segédlelkósze is volt az öcsödi ev. ref. egyháznak. A próbabeszédek móg nem történtek meg. — Eljegyzés. Id. Such János, a csabai áll. elemi iskola igazgató tanitója eljegyezte R i n g n ó-B laskovics Irón áll. tanitónőt. — Esküvök. Klein Mór mezőberényi kereskedő leányát Margitot oltárhoz vezette Weiszbrunn Zsigmond köröstarcsai kereskedő. — Michnay István csabai iparos leányát Mariskát, kedden délután 5 órakor vezeti oltárhoz a csabai ág. ev. kis­templomban M e r u c z József, aradi épitósi vállalkozó. — Schwarz Ármin buda­pesti honvódőrmester kedden délután 4 órakor az izr. templomban esküszik örök hűséget G r u b e r Hermann csabai lakos Szidónia leányának. — Ipartestület Gyulán. A vármegye majd nem minden községében alakult már ipartestület, csupán Gyulán, a megye szók­városában nem tudott létrejönni. Az ipar­kiállitással kapcsolatosan azonban Varga Lajos dr. rendőrkapitány értekezletre hivta össze a gyulai iparosokat az testület érdeké­ben. Ez értekezleten a megalakulást elvben kimondták s bizottságott küldtek ki, hogy ez a szabályrendelet tervezetet az alakuló ülésre elkószitse. Remélhető tehát, hogy az iparkiállitásig megalakul a gyulai ipar­testület. — Egy tanitó ünneplése. A csabai izr. egyház tanitója Schei b e r Márton e tanév végén tartotta meg 25-ik záróvizsgáját, mely alkalommal meleg ünneplésben része­sítették a munkás tanféríiut. Csütörtöki vizsgáján Révész Fülöp dr. iskolaszóki elnök emlékezett meg 25 óvi eredményes munkásságáról s szives szavakkal üdvözölte. Hasonlóan elősorolta S c Ji e i b e r Márton érdemeit dr. K e r ó n y i Soma hitközségi elnök, továbbá P 1 e s c h M. I. a szent • egylet ós a szegény tanulók egyletének el­nöke, K u 1 p i n Dániel orvos, pedig a szülők nevében mondott eddigi kiváló munká­ságáért köszönetet. A nagy számban meg­jelent volt tanitványok nevében Vajda Mihály joghallgató mondott csinos beszédet s átnyújtott tiszteletük, hálájuk jeléül egy­kori tanítójuknak egy arany órat lánccal, egy medailont s egy ezüst fogós sótabotot. Az ünnepelt tanitó meghatva mondott köszönetet a nem várt ünneplésért s hálá­ját fejezte ki munkájának elismeróseért. — Szinház ós cirkusz. A belügyminisz­ter a vármegye alispánja által tett fel­jelentés alapján azt a rendeletét, melylyel észrevételezte, hogy Gyulán az országos vásár alkalmával arra az időpontra, midőn Somogyi Károly színtársulata az elő­adásait megkezdeni óhajtotta volna, cirkusz előadások engedélyeztettek, hatályon kivül helyezte. Ugyanis a hatóságnak nem volt hivatalosan tudomásuk arról, hogy Somogyi ugyanezen napokban akarta előadásait meg­kezdeni s igy a vidéki szinószet érdekében kiadott miniszteri körrendelettel nem állott ellentótben a cirkusz előadások helyhatósági engedélyezése. — Öngyilkos napszámos. Vakarcs János körösladányi napszámos megunta az életét, hosszú betegeskedése miatt, a mi fel­emésztette keresete nagy részét. A 46 éves ember e héten felakasztotta magát s mire hozzá tartozói észrevették, már halott volt. — Botrány a templomban. A szeghalmi izraelita imaházban csinos kis botrányt rendezett a mult héten Schwartz Bernát házaló. Ugyanis az istentisztelet alatt kezét-lábát furfangosan mozgatva, száját a lehetetlenségig félrehúzva, a jelen­levő ájtatos híveket harsány kacagásra indította s midőn az előtte levő két gyer­mek sem tudta visszatartani a nevetést, odakiáltott nekik, hogy: „nevessétek ki az apátokat." Persze az isteni tiszteletnek vége lett s mindenki ment kifelé. Schwartz sem maradt tótlenül; ő is kivonult a tem­plomból, de ráadásul meg kint elővette a két gyermeket s alaposan megfenekelte, amiért az ő erőtlenségein nevetni meró szeltek. Mint halljuk, az eset folytatása a bíróság előtt lesz. — Kirendelés. Az igazságügyminiszter F u k s z Bóla szarvasi gyakorló ügyvédet a gyulai kir. ügyészség kerületébe ügyész­ségi megbízottul a szarvasi járásbíróság­hoz rendelte ki. — Miniszteri elismerés. A belügyminisz­ter a szarvasi önkéntes tűzoltó testületnek tiz évet meghaladó fönállása ós épp oly buzgó mint, szakavatott működése alkal­mából a nevezett testület megalapítása, fokozatos fejlesztése ós sikereres vezetése körüli érdemeiért B o 1 z a Géza gróf szar­vasi nagybirtokosnak, mint a szarvasi ön­kéntes tűzoltó-testület főparancsnokának őszinte elismerését és köszönetét fejezte ki. — Színészet Gyulán. A szezon végéhez közeledik, s ennek dacára be kell ismerni, hogy a színtársulat nem részesül a gyulaiak részéről olyan anyagi támogatásban, mint a hogy azt megérdemelné. Az előadások pedig mintaszerűek, s a rendes színházlátoga­tók nem közönséges műélvezetet találnak a szereplők kifogástalan játékában. Gyulá­ról a Balaton mellékére mennek a színészek, hol a parti fürdőkben fognak vendégszere­pelni. Orosházára csak augusztus vége felé utaznak, s néhány héten át ott játszanak. — Betörési kísérlet. A napokban tör­tónt Kondoroson a csákói Istvánmajorban, hogy S z i e b e r István gazdatiszt neszt hallott ójfólutáni időben, mintha valaki az ablakot nyitogatná.j|Ázonnal felkelt — köz­ben még szokatlan fény is hatolt az ebéd­lőbe — indult az iroda felé, hol fegyverei vannak. Amint a puskát leveszi a falról, látja, hogy a vendégszoba ablakán is nyitva a zsalu, amit este ő maga betett s az ab­lak üvegén ismétlődik az előbbi nesz. Erre azonnal irányítja a puskát ós elsüti. Láb­dobogás árulta el, hogy a kísérletező me­nekül. Megtalálta az összeszaladt cselédség a nyomokat, amint az illető a sárral bevont ablaküveget benyomni készült, de idejeko­korán észrevették Az éjjeli őrt ép azon éjszakára küldte a gazdatiszt a lekaszált lóhere oltalmára. — Erdööri szakiskoiák. A földmivelós­ügyi miniszter által közölt „Pályázati Hir­detmény" szerint a királyhalmi, vadászer­dei, liptóujvári ós a görgényszentimrei m. kir. erdőőri szakiskolákba, amelyeknek tanfolyama '2 évre terjed, a folyó óv ok­tóber hóban kezdődő tanfolyamra részint állami ellátás mellett, sajat költségén több tanuló fog felvétetni. A pályázati kérvé­nyek folyó óv julius hó 15-ig közvetlenül a földmivelósügyi minisztériumhoz adan­dók be. A pályázati feltételek a vármegye alispánjánál megtekinthetők. — Hamis pénz. A sárréten az utóbb időben nagyon elszaporodtak a hamis pén­zek. A napokban fogta el a tüzesgyarmati csendőrség Janovits Antal vésztői la­kost, amint két darab hamis ötkoronáson akart a vendéglőben túladni, most meg az államvasuti pénztárnál találtak hamis ko­ronásokat, amelyek csalódásig híven vannak utánozva, még a csengósök is csaknem olyan, mind a jó koronásoké. A vasútnál nem vették észre, hogy ki hozta forgalomba, a csendőrség most nyomozza a banda tagjait. — Nyilatkozat. A„Bókósmegyei Hírlap" szerkesztésétől magánokok miatt visszalép­tem s azzal, amennyiben megjelennék, semmiféle összeköttetésbe nem vagyok. Az előfizetési pénzek azon részét, melyek hozzám gyűltek be, összesen 38 koronát, T e v a n Adolf urnák, mint kinél a lap esetleg nyomatni fog, nyugta ellen adtam át. Bókéscsaba, 1903. junius 25. Karaazy Ödön. — Füles labda és futbal. A csabai torna­egyesület az egyleti élet élénkítése végett a füleslabda ós futbal játékot óhajtja tagjai körében meghonosítani. Mindkét játékra tizes csapatot akar szervezni az egylet 8 ezúton is felhívja tagjainak érdeklődését és figyelmét a testedző játékokra. Jelent­kezni Áchim Károly tornatanárnál lehet. — A gondatlanság áldozatai A szülői gondatlanságnak ismét egy gyermek élete esett áldozatul. Gyurik Mihály szarvasi hegyes düllőbeli tanyai lakos 2Y a éves kis leánya — mikor édes aayja bent volt a városban, édesatyja pedig a fáradságtól eltörődve lepihent — a tanya melletti árok az eső, állítja Falb, aki ennek alapján azt ajánlja, hogy mindenki igyekezzék már augusztus végén a nyaralásból haza térni. — A gőzgópkezelök ós kazánfűtők vizs­gáló bizottsága junius hó '29-ikén Csabán képesítő vizsgálatot tart. Á vizsgázni aka­rók kellően felszerelt kérvényeiket a m. kir. iparfelügyelősóghez — Arad, Rákccy-utca 20- szám I. emelet nyújtsák be. — Csodálatos azon eredmény, melyet a t. hölgyekaBalassa-féle valódiangol ugorka­tej használata által elérnek. Néhány nap után eltüntet az arcbőrről szeplőt, patta­nást ós egyéb börbajt, kisimítja a ráncokat ós redőket, az arcbőrt üdévé, finommá varázsolja, A párizsi ós bécsi kiállításokon kitüntetett szer, mely rövidesen nálunk is, mint Angolországban az összes szépítő­szereket kiszorítja. 1 üveg ára 2 korona, hozzávaló valódi angol ugorkaszappan 1 korona és pouder 1 kor. 20 fillér ós 2 ko­rona Postán küldi Balassa K. gyógytára Temesvár. Kapható minden gyógyszertárban. Muzeum ügyeink, — Jelentés a közoktatási miniszterhez. — vizében türdő libákat dobálni kezdte ; do­bálás közben egyensúlyt vesztve, az árokba esett s a benne levő szennyes vízben lelte kora halálát. — E r d ő d i Sándor gyulai napszámosnak kilenc éves Sándor nevü fia Ujgyulán levő lakásukról az ott közelben levő Élő vízcsatornához ment s ott egyik cimborájával együtt levetkezett s fürödni kezdett, de csakhamar elsodorta az ár s a vizbe fuladt. — Eltűnt leány. Egy szarvasi ismer­tebb gazda leánya, mint tudósítónk jelenti, néhány nap óta nyomtalanul eltűnt. A leány apja, R o s z i k Mihály, ki igen jó módban van, mindenfelé kereste már Ju­dit leányát, de nem tudnak nyomára akadni. A 16 éves, szelid erkölcsű leány eltűnését nem tudják kimagyarázni, de szülei a leg­rosszabtól tartanak s a hatósági nyomozást és körözést is kértek. Eddig azonban nin­csen semmi eredmény. — Zsebtolvajok a vásáron. Borbély Péter csabai lakos több tehenet hajtott fel a békési országos vásárra. Sikerült az el­adás ós 730 korona került a tárcájába. Mig azonban Borbély a vásár ós az áldo­más fáradságát pihente ki: a pénzét el­lopták A csendőrség csakhamar letartóz­tatta őket T a s c h Jakab szent péteri ós Schwartz Béla aradi illetőségű zseb­tolvajok személyében. A pénzből azonban már csak 68 korona volt meg, a többit vallomásuk szerint elvesztették. — Füzesgyarmat ós a házalók. Füzes­gyarmat községe a vármegyéből a házalási szabályrendelet oly megváltoztatását kérte, hogy Füzesgyarmaton se lehessen házalni. Van a községnek 56 kereskedője, 116 iparosa, kik teljesen ki tudják elégíteni a lakosok szükségletét s igy házalókeres­kedés a községi ipar ós kereskedelem kárára volna. A törvényhatóság meg is változtatta a házalási szabályrendeletet s Csaba, Békés, Orosháza mellé Füzesgyarmatot is felvette, mint olyan községet, melyben a házalás tilos. A szabályrendelet már jogerőre emelkedett. — Eltűnt flu. Gábor Ferenc békési 14 éves fiu szülei házáról eltűnt s hollótót nem tudják megállapítani. A közigazgatási hatóság elrendelte körözését. — Kifogott hulla. A Békés község melletti Kottős-Körözs csatornából egy hullát fogtak ki. A. vizsgálat után meg­állapították, hogy a Gyula közelében vizbe fulladt Balogh Péter holtteste került felszínre s nem büntónynyel áll szemben a hatóság. — Milyen lesz a nyarunk ? Falb, a né­met vihar próféta jóslása szerint julius első hete hideg ós esős lesz, azután igen száraz napok következnek. Julius 9-ike harmadrendű kritikus nap. Julius 20 —24-ike közt viharok várhatók kevés esővel s aztán megint szóp idő lesz. Augusztusban általá­ban derűs, meleg napok lesznek, a hónap elejét és végét kivéve, augusztus 24-ike elsőrangú kritikus nap. Szeptemberben na­gyon sok eső lesz ós vihar ; a hónap má­sodik ós harmadik hetében folyton esni fog A muzeumok ós könyvtárak országos főfelügyelősége egy vaskos füzetben terjesz­tette a vallás- ós közoktatásügyi miniszter elé mult évi működéséről szóló jelentését, mely bennünket is közelről érdeklő adatot tartalmaz. A jelentós bevezető sorai Jankó János országos felügyelő halálán k vannak szentelve, akinek helyét igeiglenesen dr. S e m a y e r Vilibald nemzeti muzeumi őr foglalta el. A jelentós felsorolja az állami felügyelet alatt álló tudományos gyűjte­mények jegyzékét ós a gyűjtemények szá­mára juttatott segélyeket is. Hozzászól a jelentés a műemlékek ós leletek védelmé­ről szóló törvényjavaslat előkészítéséhez is, terjedelmesen ismerteti aztán az álla­milag segélyezett gyűjtemények állapotát. A jelentésből, melyett F r a k n ó i Vil­mos arbei püspök, felügyelő, Szalai Imre min. tanácsos, helyettes-főfelügyelő és Schönherr Gyula sgyet. magánta­nár előadó titkár szerkesztettek, kiemeljük a következő békósmegyei részleteket. A főfelügyelőség hatáskörébe a 1902. óv folyamán 59 muzeum ós könyvtár tarto­zott, közöttük a megyéből a békés­csabai muzeum, mely a békéscsabai mu­zeum-egyesület tulajdona ós a békósvár­megyei muzeum Gyulán, mely a bókósvár­megyei közművelődési egyesület tulajdonát képezi. A csabai muzeum könyvtári osztály­nak gyarapítására 500 kor., a régiségtá­rának gyarapítására 600 kor., összesen 1100 kor. segélyt kapott a mult évben. Az 1900—1902. években beszerzett művészettörténeti anyag négy vidéki muzeum között osztatott szét állami letótkópen : a békéscsabai muzeum e letét utján: Demenico F e t i Szent Ágostont ábrázoló eredeti festményével, Dürer Albert Baumgart­ner Lukácsot és Istvánt ábrázoló képeinek Ferencz Józseftől készített másolatával (eredetije a müncheni kir. képtárban), T i z i a n Venust ós Adonist ábrázoló képének (eredetije a római Corsini képtár­ban) Éder Gyulától származó másolatával és Rembrandt egy polgármestert ábrázoló képének (eredetije az antwerpeni muzeumban) Boruth Andortól származó másolatával gyarapodott. A két muzeum állapotáról a következő­ket mondja a jelentés : A békéscsabai muzeum-egyesület az 1901. ós 1902. évben kapott államsegélyt eredményesen használta fel gyűjt menyei gyarapítására, s különösen a szentandrási, öcsödi ós kismegyeri határban eszközölt ásatások régiséggyűjteményét igen gazdag lelettel gyarapította. Nagy méltóságod azzal, hogy az intézetet az állami gyűjtemények­ből ismételten értékes muzeumi tárgyak átengedésével gyarapította, nagy mérték­ben hozzájárult a helyi társadalom érdeklő­désének fokozódásához, melynek eredményei­ről az egyesület külön évkönyv kibocsátásá­val is tett tanúságot. A bókósvármegyei közművelődési egye­sület gyulai muzeuraa az 1901. évi rógszeti segély felhasználásáról nem terjesztvén be jelentését, ez óv folyamin nem részesült állami segélyben ós az országos főfelügyelő­ségének más irányban sem nyilt alkalma ez intézet ügyeivel foglalkozhatni. Menyasszonyi-selyem ? r° t Ka^g méterenkint minden szinben Frankó és már vám­mentesen házh >z szállítva. Gazdag mintaválaszték azounal. Henneberg aelyemgyára, Zürich

Next

/
Thumbnails
Contents