Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1903-05-31 / 44. szám
XXX. évfolyam . Békéscsaba 1903. Csütörtök, május hó 31-án 43. szám. BÉEÉSHEGrYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szárn 16 fillé r Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Pünkösd ünnepén. Békéscsaba, máj. 30. Valamikor régen, mennyei fényben, zugó szélnek szárnyain a megfélemlített apostolokba önté Isten a bátorságnak meg nem alkuvó lelkét. Uj világosság támadt e mennyei tűz után a földnek ismert határain. Szembe szállott a kicsiny és erőtlennek hitt tanítvány azzal a hatalmas erővel, mely Krisztusnak keresztre feszittetését is ki tudta erőszakolni. Egy kis igénytelen, félénknek látszó társaság felvette a harcot a főpapok és farizeusok félelmes hadával. Íme, Péter aki Krisztust háromszor is megtagadta, most már bátor, erős és hatalmas. Szava nem remeg többé, de végig zúg a jeruzsálemi templomok roppant boltivei alatt, rezgésbe hozza az ily merész beszéden ámuló tömegnek szivét, bátorságot önt abba és a Jordánhoz ezrével tódul a nép, hogy keresztelkedjék. Bizony, csudás esemény az, mely egy nagy városnak annyira megromlott népéből egyetlen nap alatt háromezernél is többet vezet vissza az oly régen elhagyott jó útra, a hit és remény forrásához. Bizony, csudás esemény az, mely a remegő, gyönge tanítványokat egyszerre félelmet nem ismerő, bátor harcosokká avatja fel s hatalmas erejével, az ékesszólás varázserejét adja nyelveikre. És bár a hatalom, mely már is nagyon ingó trónon székelt, később egyenként kinos halállal sújtotta is a merész apostolokat, a célt mégis elérték. A krisztusi hit három világrészben népes egyházakat szervezett s azt többé kiirtani a máglyák tüzével sem lehetett. Az első pünkösd reggelén kigyuladt világosságot a sötétség, tudatlanság terjesztésében annyira nagy mestereknek sem sikerült többé elhomályosítani. Fölhatott annak fénye és ereje a trónok magaslatáig. Koronás fők hajtották meg előtte jogaraikat s később martirjai lettek az igaz hitnek. Az éj sötétéből, a barlangok rémes odújából, az erdők üvöltő vadjai közül fényes oszlopu s merész iveken nyugovó templomokba költözött a menyei igazság tisztelete és imádása. Nem féli többé az oroszlánokat, a bakó véres bárdját, sem a máglya halált. Erő és tudás szállt a lelkekbe, az Urnák bátorító ereje. Erő, melyet földi fegyver többé el nem ölhet, bárha csatára kel is olykor ellene. És tudás, mely bizton vet és bizton arat; tudás, melyen egy csudás erő árad szét s sziveket hódit, sziveket nyer meg. Ez az, melyet nem tipor el többé sem a börtönök rémes magánya, mert ott is világit, sem a kinpad szörnyű halála, mert felette a magasban lakozónak őrszeme viraszt. Ma is halljuk olykor a zugó szél zendülését, midőn megillet bennünket az emberbaráti szeretet nemes lángja, midőn az igazság érzetére megdobban a sziv, vagy az igazságtalansággal szemben a haragnak perzselő lángja | ül ki arcunkra. Ma is csendülnek meg tüzes nyelvek, melyek nagy eszmék diadalát hirdetik, vagy harcra hivók a jogtiprók ellen. Hiába kél csatára a zsarnok és elvakult önzés, az ige varázsa által megbátorodott lélekkel győzelme csak mai lehet, a holnap porba dönti. A minden évben elközelgő nagy ünnepet minden sziv óhajtja, várja, hogy a megnyugvás szelleme költözzék beléje. Az élet keserves gondjai elmúlnak e napon, de nem múlnak el a hazafi szivekből a sötét gondok a haza sorsa felett, e napon sem szűnik meg a töprengés. Mi van előttünk, mi lesz a jövő, mi fog érni bennünket ezután, nehéz kérdések s felelet sincs reájuk sehol. Feleletet nem találunk a helyzet bizonytalanságában, sem a kérdés boncolgatásában, hogyne szállná meg lelkünket a gondok árja. Kiknek (gyütt kellene küzdeni a haza javáért, nem egymás mellett, de egymással ázemben állnak, a muló idő sem tudott békét hozni a küzdelembe s szinte elkeseredés már a lakója a küzdők lelkének. De ime itt a Pünkösd. Az ujjáteremtés ünnepe. A hit győzelme, az öntudat fenséges ébredése. Fölemel a porból és égre mutatva vezet a szabadság felé s lángoló szivet kölcsönöz a küzdelemhez, a nyilak zápora közt is. Tavasz az életben, tavasza van a léleknek is. Egymás után üli megváltásának, üdvösségének s a menyei erő kitöltésének ünnepeit, melyeknek nyomán áldás és béke virul. A lélek virága a szeretet, mely ahol él, éltet és növekedést ad minden jónak és szépnek cselekvésére. Nem fér oda a gond és vétek, hol a mennyei virág virul. Ez a lélek élete, ez a lélek munkája. Megnyugszik a sziv és az ajkról buzgón zendül föl az ének a magas meny felé. Budapesti levél. — Fővárosi munkatársunktól. — (A meleg. Az automobil és Fedák Sári kocsija. A folyosó es az ülés terem. A nézetek. A beruházási javaslat.) Május vége. Budapest egy kicsikét nem a régi, megváltozott felette az időkTelefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Békésmegyei Közlöny tárcája. Tragédiák. Szántogat a paraszt, fénylik a barázda, Daloló pacsirta felsír a nyomába'. A fekete föld is szomorúan néz rája Fényes ekevasát mikor belevágja. Dolgozik a szíve, dolgozik a karja, Két szeme világát sós izzadtság marja És erre azt mondják — ilyen a sors. A nagy világrenddel viadalra kelve Küzködik és harcol annyi -fényes elme. A vak éjszakában világító fáklya S egyszercsak ellobban, kialszik a lángja. Magok az emberek keveset törődnek Lázas álmával egy bomlott agyvelőnek. És erre azt mondják — ilyen a sors. Vásári bódéban a pettyes pojáca Az indián királyt mily szépen kijátsza. Kacag és fölordít, mint akit villám ért S vidám csattogással veri a cintányért, Óh pedig szegénynek, amikor elfordúl, Vad, éhes szeméből a könny is kicsordul És erre azt mondják — ilyen a sors. Ábrándos, szótalan, szép fiatal lélek Dalba szövi nevét barna kedvesének, A szálló felhőket sorjába kikérdi A szálló felhőktől úgy izenget néki, Keserű csalódás útja van odáig, Mégis dalol róla szíveszakadtáig És erre azt mondják — ilyen a sors. Kató JózBef. Sándor ur kalandja. Sándor ur estefelé még egyszer átolvasta Birike levelét, azután dühös mozdulattal zsebébe gyűrte. — Csak arra vagyok kíváncsi, minek teremtett az Úristen """"ernyőkat. Nélkülük sokkal boldogabb, nyugodalmasabb és becsületesebb életünk volna Becsületemre, magam is sokkal különb ember volnék, ha mindig csak férfiakkal lett volna dolgom. De csak pár percig tartott haragja, aztán elborult az arca és a szemében igaz, mély fájdalom tükröződött: — De hát mit fogok most csinálni? Még egyszer elővette az összegyűrt lovelet és olvasni kezdte: Kedves Sándor 1 Maga meg fog nekem bocsátani, de nem tehetek róla. Az ember nem vacsorázhatik egész életében szafaládét. A. mama is folyton veszekedett velem, a többi, kóristáné meg mind csúfolt magával. Én nagyon szeretem magát, de végre is beláthatja, hogy most husz éves vagyok és sohasem leszek többet husz éves. — Én csak most élek és aztán százmillió évig nem fogok többet élni. Ezt a rövid életet nem tölthetem a sötét udvari lakásban a szaf'aládék és pörkö ltok közt. Maga jó szivü fiu volt mindig s igy ezt nem is kívánhatja tőlem, de ha kívánná sem tudnám megtenni. Isten áldja meg, ne szomorítson meg nagyon és írja meg egy levélben, hogy nem haragszik. És ígérje meg, hogy majd később — ha Dorzsák urat le tudom szoktatni a nagy féltékenységről — meglátogat. Addig is gondoljon szeretettel a mindig hűséges Birikéjére. Sándor ur ökle összeszorult és a dühös, vad mozdulattól papirosrongygyá lett a hűséges Birike levele. Aztán csöndesen maga elé bámult és nedves lett a szeme: — Ez a vége, ha az ember két évig szeret egy leányt Szememre veti a szafaládét ! Istenem, én is szemére vethetném a sorsnak, hogy nem vagyok Eszterházy herceg. De mivel igazságos természetű ós meglehetősen okos fiu volt, nyomban hozzátette : A hasonlat erősen sántít. Én nem változtathatok születésem átkán és szegény ördög maradok egész életemben. Mig ő, mint Dorzsák ur közbenjötte mutatja, igen is változhatja. Szép leányokon mindig segít az Úristen. Ha ő Szentsége nagyon sokáig késlelkednék, a szép leányok megunják a várakozást és segítenek, saját magukon De e kényszerű filozofálás csak haragját csitította, fájdalmát azonban semmiképen sem. Nagyon szerette Birikét és habár csak harminc forint havi segélylyel tudott hozzájárulni a szőke kis kóristáné költségvetéséhez, bizonyára éppen olyan nagylelkűen dobott volna elébe milliókat, mint ama hires nevezetes Monté Christo gróf. Az, hogy Sándor ur nem volt beszálva Iff várába és egy puszta szigeten nem talált milliárdokat, az bizonyára csak a kaján véletlenen mult, mert ha megleli, bizonyára egy csöppet sem lett volna takarékosabb, mint ama sápadt arcú, villogó szemű, kalandos életű gróf. Ámde nyolcvan forint havi fizetésből nem ajándékozhatott ökölnyi gyémántokat s arabs lovakat Birikének. A sorsnak e kegyetlenségén fölötte búsult, mert a milyen szerény jó fiu volt a maga személyére nézve, annyira telhetetlen és nagyravágyó lett, ha Birikéről volt szó. Pajtásai nem egyszer hallottak tőle ilyenforma kijelentést: — Tíz, tizenöt millióval, azt hiszem, kényelmesen be lehetne rendezni ezt a hitvány életet, A tizenöt millió azonban makacsul késlekedett; Birike megunta a várakozást és lecsapott a katasztrófa. Sándor erősen sápadt volt, mikor hónapos szobájából a folyósóra kilépett. Bajtársai könnyelmű kalandnak tartották a Birikével való ügyét, ő azonban komolyan szeretett. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. nek sorja. A májusi meleg még nem volt kellemetlen, de a juniusba átfolyó időszak néha, néha mutatót ad a jövőből, bár arra nem kíváncsi senkisem. Meleg van kérem s oh Uram Isten, hányan nem mehetünk tengerre . . . Mert ez a jelszó: Tengerre magyar, bukjanak bár a hazai fürdőtulajdonosok. Virágjában van már a „kirándulás a zöldbe." Ami tulajdonképen nem más, mint gyaloglás, bosszúság ós kellemetlenség. No de hát nem is muszáj okvetlen elhagyni Budapestet, hogy a „zöld"-be jusson az ember. Minden kávéház előtt liget van, s igy minden sarkon liget van, mert minden sarkon kávéház van. Innen is lehet bámulni a futó, pöfögő automobilokat, melyek socialistává teszik a békés, jámbor embert is. Számtalan az automobil már s igy számtalan is az elgázolás, mert egy automobilistát, hogy lehetne felelősségre vonni, hogy merné megállítani a rendnek őre. Azonban az automobilnál jobban bámulják Fedák Sári kocsiját. Vagy is nem a kocsiját, hanem magát Sárit, aki hajtja a lovakat. A járdán két oldalt, mint a felkorbácsolt tenger árja vonul utána a nép, ugy hogy sokan megállnak ezt csodálni. Ér is F e d á k-siker, a Bob s a Forgószél után. Ha pedig az utcáról benézünk abba a nemzeti színházba, mely a Dunaparton áll, itt éppen nem láthatunk sikert. Az obstrukció cimü számtalan felvonásu dráma, már régóta folyik. S mindhiába, mert az ,„actorok" nem tudnak sikert elérni. S bár a darab a nézőknek sem tetszik, — ők sem tudnak sikert elérni: hogy levegyék a műsorról. A folyosó mostanában folytonosan élénkebb, mint maga a terem. Benn alig lézeng valaki: a köteles hallgatóság, az elnökség, egy miniszter és még akiket foglalkozásuk odaköt: a gyorsírók ós az ujságirók. A folyosón folyik a tárgyalás, Mivel még csak huszomhároméves volt, sokat foglalkozott a gondolattal, hogy feleségül veszi Birikét. Igaz, hogy terve kissé homályos volt, egyelőre a messzi jövőbe tolva, de elég az, hogy megvolt s igy etikai alap 't nyert eme szabad és ifjú szerelem, melyet semmiképpen sem szükséges túlságos szigorúan elítélni . . . Mert bár a fennálló erkölcsi renddel egy kicsit ellenkezett, de jóravaló, melegszívű ifjú embert boldoggá tett ideig óráig. Most mintha teljesen elvesztette volna életének célját, fáradtan, fásultan lépett ki a folyósára. Nem is igen értette, hogy tulajdonképpen hová indul s mit akar? Az is problematikus volt előtte, hogy vájjon érdemes-e igába hajtani fejüket azért, hogy legyen mit ennünk és összeszerezhessünk egypár rongyot, testünk fedezésére ? Egy pillanatig lebámult a harmadik emeleti folyósóról, le az udvar kövezetére. Valami ostoba história jutott eszébe egy fiatal leányról, aki ezen a szörnyű uton távozott el az élettől. Vájjon mit érezhetett, mit gondolhatott az utolsó percekben, mikor magát a szörnyű dologra elhatározta ? Különös hidegség futott rajta keresztül. O maga is tudta, hogy csak kacérkodik a rémes gondolattal, de ez a kacérkodás is megremegtette minden idegszálát és megborzongatta a lelkét. Visszafordult, mert hangos, dühös veszekedés ütötte meg a fülét — Legokosabb, ha fölszeded a sátorfádat és elmegy valahová princesznek ! Hát ki vagy te tulajdonképpen? Mit akarsz itt? Ha nem tetszik nálam, elmehetsz az apádhoz, ahhoz a részeges gazemberhez... Valami halk suttogás következett, aztán megint az előbbi dühös, rikácsoló hang. — Megölelt ? Hát aztán ? Nem törik el a derekad tőle. Miért nem születtél grófkisasszonynak, akkor nem nyúlna
