Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-05-10 / 38. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, május hó 10-én 39 szám. Bfl BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 tillé

r Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden beiül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Az eladósodott főid. El vagyunk adósodva. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a magyar föld, értékének nyolcvan százaléka erejéig a hitelezőké. Komoly aggodalom száll a magyar gondolkozók lelkére ; vájjon az igy eladósodott földet meg tudjuk-e tartani, meg birjuk-e őrizni a magunk tulajdonának ? A magyar föld megtartásáért való törekvéseinknek eddig még csak elméletei vannak. Igen figyelemreméltó helyről hallottuk követelni, hogy szerezzen az állam valahonnét olvasatlan milliókat és konvertálja a magyarföld drága kölcsöneit olcsó kölcsönökké. Kitűnő gondolat, de gyakorlati kivitelében sántit. Pénzmüveleteket hazafias lelkesedésből, rajongó szeretetből vagy eféle érzésekből sikeresen intézni nem lehet. A pénzügyi müvelet száraz üzleti tény, melynél az egyik fél is, a másik fél is üzleti hasznot keres.| Mikor a magyar gazda észreveszi, hogy az ő száz holdas földbirtoka el van adósodva, mit csinál ? Eladja a jószágot, eladja a cséplőt, eladja a házát, eladja a jó téli kabátját, szóval elad mindent, hogy pénzhez jusson. Rendszerint arra az eredményre jut, hogy a földbirtokát terhelő adósságnak egy részét kifizetheti ugyan, de a jövő évben már nem müveiheti előnyösen a gazdaságát, mert nincs jószága, nincs cséplője, sőt vetőmagért is a szomszédhoz kell folyamodnia. Tönkre megy, elpusztul, dacára annak, hogy megfeszített erővel igyekezett arra, hogy birtokát megtartsa és annak becsülettel ura maradhasson. Az eladósodott föld megtartásának ez a metódusa menthetlenül a tönk szélére vezet. Helyesebb ennél, ha a birtokos az ő száz holdjából 50 holdat elad és ennek az árából kifizeti hitelezőit, a másik tehermentes 50 holdon aztán tovább gazdálkodhat, kevesebb gonddal ugyan, de megint csak nem nagy eredménnyel. Van azonban a birtokmentésnek egy harmadik módja is. Az eladósodott birtokos uj kölcsönt keres. Nem bánja, ha drága kamatért, uzsoráért kapja is, fölveszi és olyan hasznos befektetésekre fordítja, melyek által az ő földbirtokának jövedelme megsokszorozódik és a súlyos terhek viselésére, sőt törlesztésére is képessé válik. Ötven birtokos közül ebbe a harmadik metódusba harminc csúfosan belepusztul, de husz birtokos talpra áll, mert a mezőgazdaság, ha okszerűen kezelik, és tőle az okos, célszerű befektetést nem sajnálják, nálunk még gazdag jutalmat képes nyújtani a munkáért. Ez a három birtokmentési metódus ismeretes akkor, midőn arról lehet szó, hogy én, te, vagy ő hogyan menthetjük meg eladósodott földbirtokainkat. Most azonban arról kell beszélni, hogy egy egész ország gazdag talajú földterülete, husz millió magyar jövedelmi forrása van értékének nyolcvan százaléka erejéig eladósitva s hogy ebből a földből idegen országok tőkéi igyekeznek területet foglalni a saját céljaikra háború nélkül. Ezt kell megakadályozni és meg kell találni a biztos módot arra, hogy a föld a mienk maradjon és hogy azon talpra álljon a magyar, mely most csak vegetál és küzd a nyolcvan százalékos adóssággal. Nem bocsájthatjuk áruba a fundus instruktuszt, - nem adhatjuk el a föld felét, nekünk mást tenni nem lehet, mint azt, hogy a nagy adósságra uj adósságot kell vennünk. Okos és célszerű befektetésekkel megtermékenyítjük a talajt, nem bizzuk jövőnket az időjárás szeszélyeire, hanem olyan berendezéseket teszünk földjeinken, melyek akkor sem hagynak cserben minket, ha jégverés van, akkor sem, ha aszály pusztít. Terményeinket, hogy ott magán a földterületen földolgozhassuk, az állati hulladékokat, tejet, vajat, konzerveket, tojást, baromfit, bort, szeszt, élesztőt, malátát, cukrot, dohányt bőrt, tollat hasznosan és okosan értékesíteni tudjuk, — erre kell nekünk az ujabb befektetés, az ujabb kölcsön. Ugy, de ki ad annak kölcsönt, akinek birtoka nyolcvan százalék erejéig van eladósitva'? Senki. Olyan kölcsönt, a milyent eddig kaptunk, már ezután nem kapunk a földre. De igen is szerezhetünk személyi hitelt, ha van kezesünk, vagy egyéb garanciánk. Kezeskedhetik értünk az állam. Ez a hitel azonban nem olcsó hitel és akár az árendástól veszünk föl, akár a magyar kir. kincstártól: mindenképpen uzsora énz lesz az. Lehet, látszólag olcsó kamatos ez a pénz, de a valóságban valamely formában mégis csak meg kell fizetni azt a kockázatot, mely vele jár. Hiszen bemutattuk már föntebb, hogy 50 birtokos közül ezt a kölcsönt harminc visszafizetni nem tudta. Mert belepusztul és csak husz marad meg, aki talpra áll, de ez aztán megszerzi elpusztult társainak birtokát is. Tessék megnézni a telepes községeket, melyekben olyan földbirtokosok laknak, akik átvették a telepet 100 percentes értékmegterheléssel és saját pénzüket és személyi hitelüket befektetésre használták föl. Tulajdon ez az alakulás keletkezett ott. Ötvenből megmaradt husz, mely a társai birtokát is megszerezte, harminc pedig elpusztul, bérese lett a megmaradottaknak. Bár az igy keletkezett birtokos osztály zsarnok, a munkásosztály pedig igen elégületlen és veszedelmes elem, mégis csak örülni lehet ennek az alakulásnak, mert a föld magyar kézben marad és megmenekül a nagy adósságtól. Igaz, hogy a földbirtokteher ma is magas kamatok súlya alatt szenved. Igaz, hogy ha ezeket a kamatokat redukálni tudjuk, már ezzel is jelentékeny terhet veszünk le a birtokos vállairól, de akármilyen olcsó lesz is a kamatláb, a mai mezőgazdasági berendezkedés mellett azt viselni lehetetlen, mert nem az a baj legfőbb lényege, hogy a föld el van adósodva, hanem az, hogy a földbirtoknak nálunk mesésen és nevetségesen kicsiny a jövedelme. A földbirtokpolitika igy helyesen teszi, ha a földteher kamata kamatainak leszállítására törekszik, de ennél sokkal fontosabb feladata az, hogy a föld hozadékának fokozására törekedjék. Ezt pedig csak pénzzel, sok pénzzel lehet megvalósitani. Mindegy akárhonnét vesszük, akármilyen drága, csak legyen hamar, minél előbb, mert nincs idő a gondolkozásra már. P L. Békésmegyei Közlöny tárcája. Névnapodra. # - Szonett. Szép niátkapárom, édes angyalom Fogadd e dalt; s e pár szál vadvirágot. Beszórni vélek szűzi nyoszolyádat Magam szedém mosolygó hajnalon. A téli zöld örök szerelmem itt, S e rózsa, lásd, mutatja tiszta lángját, A fájvirág hűségem, mély ha bántják Föléd borítja védőn szirmait. Pár szál virág, de könnyem rajt' a harmat S nekem minden szál ér egy birodalmat, Neked szedém mosolygó hajnalon ; Beszórni vélek szűzi nyoszolyádat, Még szebbé tenni édes tiszta álmád, Szép mátkapárom, lelkem angyalom. Köny. Fiók ördögök a kirakat előtt. Rágalom asszonyság, az ördögök nagyanyja, sündisznó tövissel párnázott kar székén ült s legöregebb fiának, Belzebubnak rongyos palástját foltozgatta, miközben zöldes fényben égő szemei szeretettel pihentek a lábai előtt gomolyagban heverve sütkérező vén szemüveges kígyón. A pokolban mélységes csönd volt. Csak egy-egy fahasáb pattogott nagy lánggal a szurokkal telt zubogó katlanok alatt, melyben valami újdonsült kárhozott lélek orditott fel keservesen kínjában, nem lévén még hozzászokva a papok által régen megígért mulatsághoz A többiek, a törzslakók, gúnyosan mosolyogva bújtak össze, sőt egy elég fiatal molett hölgy, a ki mig a földön élt subrett primadonna volt a budai állandó színháznál, a katlan peremére könyökölve hangosan kacagott. Szóval csönd volt, már ugy pokolbeli mértékkel véve. Rágalom asszonyság levette horgas orráról nagy rézkeretü pápaszemét s hangos szu^zogással bóbiskolt. Éppen elszenderedett volna, mikor az ajtó nagy robajjal megnyílt s őrült visitással bukfencezett be rajta három fiók ördög. A nagymama kedvencei : Iszákosság. Gúny, és Emberszólás. A három vásott kölyök torkaszakadtából orditott; — Grószmama ozsonnát. A mámi szája mosolyra terpedt s csorba, sárga agyarait csattogtatva krákogott. — Lassan a testtel gyerekek! Az ozsonnát meg is kell érdemelni. Halljam micsoda derék csinyt követtetek el ma. Kezd el Iszákosság. Iszákosság a vén ördögné elé állott. Vérbeborult szemeit álmosan emelte rá, koravén ráncokkal barázdált bárgyú arcán valami unott mosolyféle torzult s petyhüdt kékes ajkai közül az a durva, makogó röhögés tört elő, mely a pálinkától mámoros embereket jellemzi. — Jóformán semmit sem csináltam. Az emberek már nélkülem is a legjobb uton vannak a pokol felé. Ma csak egy pár munkást csaltam be a pálinkás butikba. A barmok egész heti keresetüket elitták, aztán összeveszítettem őket, a parázs verekedésben egy pár félholtra verve maradt a tetthelyen. A többi vagy a dutyiban hűsöl, vagy haza ment. Egyet elkísértem. Micsoda komédiát rögtönzött ! Otthon beteg feleség meg öt darab rongyos, éhes gyerek várta. Kenyeret kértek tőle. Csak kenyeret. O meg a derék férj és jó családapa adott nekik hust és fát. Igen; nyaklevest és botot, aztán kiverte őket a házból. Az asszony nem tudott elég gyor san menni, segített rajta, kirúgta, hogy végig vágódott az udvar sarában. O meg lefeküdt abba az ágyba, a melyikben előbb beteg felesége nyögdécselt, s hangos hortyogással kisérte az udvaron aléltan fekvő anya körül térdepelő gyermekek sírását. .. A nagymama megsimogatta a kis ártatlan. pofáját s Gúny úrfit rántotta elő. Kakastollas, tormátlan gombakalapját hetykén télrevágva perdült elő a kis sátán fajzat, s mielőtt beszélni kezdene, csípett egyet Iszákosság karján, rálépett a kígyó farkára s a nyaklevest ígérő mámira kiöltötte hegyes, piros nyelvét. — Egy szöszke kis lány kosarat cipelt. A kosárban tojások voltak, a miket piacra kellett vinnie, hol mostohája várta A lányka szép volt és szelid, de púpos és sánta. Az iskolából akkor tódult ki egy csomó vásott kölyök, a kiket papirgaluskára marasztott a tanitó, mert nem tudták a leckét. Megcsiklantottam a fickókat. Körülugrálták a kis lányt: Sánta bic ! .. . sánta bic ! . . . Cipós ! Hogy a cipó sánta pék ? zsivajogtak körülötte ugra-bugrálva. A kis féreg sietett előlük, de sánta lábai nem vitték elég gyorsan. Egyik fickó nagyot ütött a púpjára, a másik meglökte. A kis lány elesett, a tojások szerte loccsantak. Pokoli rántottát csináltam. Akkor odavezettem a lány mostoháját. Hah ! hogy káromkodott. A kölykök szétfutottak, a kis lány ott maradt az utca közepén keservesen sírva. Aj jé ! az a sárkány kígyó neki esett a szegény gyermeknek, aztán csihi-puhi! Zúdult púpos hátára a kemény ökölcsapás, meg a szitok és átok, mint a sürü záporeső. Pompás mulatság. Tudod grószmama, ugy... — Eh! hallgass te csiszár — lökte félre Emberszólás a fecsegő gúnyt — majd ón mondom el, mit műveltem én! Es szurtos közét rongyos bugyogója zsebébe sülyesztve, nyegle orrhangon kezdett beszólni. — Nagymama hallgass ide. Egy szóp lányt tudtam a földön, szépet ós jót, aki olyan tiszta, olyan ártatlan volt, mint a hajnali harmat. Csupa jóság, szorgalom, imádság. Egy valóságos szent. És nem félt sem az ördögtől, sem a pokoltól, mert bízott abban a másik hatalomban, tudod, amelyik ott fönn lakik. Megállj, gondoltam, azért is a mienk leszel. Megnyergeltem egy ostoba fickót, egy gazdag ripőköt, aki pénzt, ékszert, mind ?nt ígért a lánynak, ha szavára hallgat. Visszautasította Jó !.. Egy este megleste az utcán s a legnépesebb helyen karjaiba ölelte. A leányka sikoltott, de a járó-kelők röhögtek rajta. Es másnap elterjedt a hire, hogy rossz, hogy erkölcstelen. Es tele volt vele az egész város, az egész vármegye. A lapok jól felcifrázva adták a hirt; az erkölcsbírák, a pokol legjobb vigécei szörnyűködve csapták össze kezeiket s a vége az lett, amit előre tudtam : a lány megmérgezte magát. Mégis a mienk lett, pedig móg a halálban is tiszta volt. A vén szipirtyó össze-vissza ölelgette a drága csemetéket, mindegyiknek egy- egy finom tekete szurokkal vastagon bekent tözegdarabot adott ozsonnára s megengedte, hogy újra feljöhessenek a földre. A fattyuk hamarosan felkaptak egy bóbiskoló bagoly hátára s hipp-hopp! kót perc múlva — három alak állott a Fiume sarkán a Békés fónyképkirakata előtt . . . Egy hírlapíró, egy facér komédiás ós egy kéteshirű lány. Az első volt: Gúny; a második: Iszákosság; az utolsó : az Emberszólás . . . A kirakat, hiszen ismerik Önök, tele van művészi kidolgozású fényképekkel, a csabai társasélet kedvelt alakjainak képével. Szóp lányok, asszonyok mosolyognak itt is, ott is, közbe-közbe ellentótképen egy-egy komoly férfi arc tarkítja a kirakatot. Minden egyes kép a legapróbb részletig gondosan kidolgozva, a fényképészet összes művészetével előállítva. Csak a fővárosban lehet hasonlót látni, vidéken alig. Különben Önök tudják ezt s talán pártolják is annyira amennyire Békést, a fényképészt. Az a három alak azonban, mely most áll előtte, más szemmel nézte a képeket. — Te tintás — mondta a színész — te ismered ezeket itt, mond el nekem ki micsodás ? De előbb a hölgyeket, a férfiak nem érdekelnek annyira. Ha valamiben tévedsz, majd Mici kommentárral kisér. Mi, kis ártatlanunk ? — s csípett egyet a