Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-05-07 / 37. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, május hó 7-én 39 szám. BEKESME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillér Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Háború küszöbén. A Balkán lángba borult. Szalonikiben durrognak a dinamit bombák. Hadseregünk készen áll a mozgósításra. Ez az a hir, amely bombaként csap Európa békeszerető népe közé. Szaloniki kikötőjében tegnap óta osztrák-magyar és olasz hadihajók horgonyoznak s előrelátható, hogy azokat rövidesen más hatalmak hadihajói is követik. A titkos aknamunka, melyet a macedon-bizottság régóta folytat, véres gyümölcsöket terem. A dinamit merényletek az egész tengerpart nagy városában arra késztette az államokat, hogy mindent elkövessenek, polgáraik védelmére. A híradás most már Európát is érdekeltségbe sodorja. A macedonmozgalom eddig csak arra szorítkozott, hogy ellenszegült a reformoknak, amelyeket monarkiánk és Oroszország unszolására a porta életbe akart léptetni, amiből véres összeütközések származtak a török csapatok és a bolgár bandák között. De most kétségtelen, hogy a bolgár bizottságok határtalan vakmerőségükkel a hatalmakat beavatkozásra kényszeritik. A szalonikii események pedig egyszerre élére állítják a Balkánon a helyzetet. Amikor egy nap alatt ötven dinamit merénylet történik, amelyek mind az idegenek életére törnek : föltétlenül szükséges, hogy a hatalmak hadihajói megjelenjenek Szaloniki kikötőjében, hogy az idegenek életét és vagyonát lehetőleg megoltalmazzák. De az is bizonyos, hogy a hatalmak egyelőre nem akarnak tovább menni az akciójukban, mert egyiknek sem áll érdekében, hogy a Balkánt fölforgassa és Európa békéjét szétdúlja. A helyzet sarkpontja tovább is az a reformmunka, amelyet az osztrákmagyar monarkia és Oroszország kívánnak. Ezen a bolgár dinamitőrök mit sem változtathatnak, sőt annál jobban felidézik annak szükséges voltát, hogy Törökországnak szabad kezet engedjenek a forradalom elnyomására. Ez a két nagyhatalom, mely a Balkánon leginkább érdekelve van s még a félszigeten a statuszkvó fentartására sem hátrálhat meg a bolgár hordák előtt. S ebben az akcióban a többi hatalom is egyértelmüleg mellettük áll : mind támogatják a portánál kívánságukat s mind hivei a Balkán félsziget statuszkvójának. Az olasz külügyminiszter a képviselőházban már ünnepiesen proklamálta a hatalmak ez egyetértését a macedón lázadás elnyomására és a béke fenntartására nézve. S a legutóbb közé tett angol kék könyvből is világos, hogy Anglia sem gondolkozik különben. Ha pedig a hatalmak ez egyetértése megmarad, akkor a szalonikii merénylet legfölebb egy sajnos, véres epizód marad, ami azonban mindenesetre a legkomolyabb intőjel arra, hogy a porta végre rendet csináljon a saját házában. El kell nyomni tartományaiban a lázadást, akár a hatalmak ellenőrzése, akár pedig a siker más garanciái mellett — ez a vélekedés uralkodik az európai diplomáciában. Remélhetjük tehát, hogy a szalonikii dinamit-nap nem fog komolyabb következményekkel járni Európa béke szerető népeire, kivált miránk nézve, mert hiszen iszonyú aggodalommal gondolhatunk a háború rémére, amely a láthatáron megjelent. Nagyon természetes, hogy az ilyen tömeges flottademonstráció felett, amely most Szaloniki kikötőjében zajlik, mindig valami baljóslatú felhő lebeg. A diplomácia tele van gyanúval, minden- hatalom sanda szemmel néz a másikra, hogy nincsenek-e rejtett célzatai ? Hiszen a Duna és Boszporusz között mindig oly sok kiegyenlithetlen ellentét lappangott. Bulgária azonban nem számithat arra, hogy az ő aspirációi érdekében valami beavatkozás történjék, erre az osztrák-magyar monarkia és Oroszország szigorúan őrködnek. Jól tudjuk, hogy a nyughatatlan balkán-népek mindig arra számítanak, hogy az európai államokat egymás ellen kijátszák, őket egymásra usz-itsák s akkor a zavarosban halászhatnak. Bizonyosan ez a számítás vezeti most a bolgár nemzeti bizottságot is ; kívánatos, hogy e számításukban csalódjanak. Kívánatos, hogy monarkiánk és Oroszország egy hajszálnyira se tágítsanak attól az egyezségtől, amit a Balkán félszigetre vonatkozólag kötöttek. Ha szilárdan kitartanak, akkor bizonyára eltávozik a háború réme, mely a szalonikii bombamerényletek félelmes tüzében megjelent. A politikai helyzet. - Fővárosi munkatársunktól. Benne vagyunk a törvényen kivüli állapotban s ki tudja meddig tart, mikor érjük végét? .íz ellenzék végletekig menő harcot viv a katonai javaslatok ellen s határozatilag kimondta, hogy az indemnitást körömszakadtig obstruálja éppen azon okból, mivel a katonai javaslatok ellen ezen az uton vél legsikeresebben harcolni. Az ellenzék nem szándékozik minden felmerülő javaslatot ós kórdóst obstruálni, mint azt egyes lapok hangoztatják. Bizonyítéka ennek, hogy pártkonferencián kimondta, miszerint sem a kvóta-bizottság tagjainak választását, sem egyéb oly javaslatokat, melyek az állami élet rendes menetére vonatkoznak, nem fog megobstruálni s csupán az indemnitás törvénynyó emelését fogja erejéből telhetőleg gátolni mindaddig, mig tulajdonképpeni célját: a katonai javaslatok visszavonását el nem éri. Ezzel szemben a kormány ós a többség szintén mereven áll a maga álláspontján és ezidö szerint még jottányit sem hajlandó engedni. Szükségesnek tartja a katonai javaslatok törvényesitósét és annak sikere érdekében a végletekig menő harcra is el van készülve. Ellenzéki részről a diadal bizonyos érzetével vették tudomásul, hogy a szabadéi vüpárt két tagja most legutóbb kilépett a párt kötelékéből. Ugy remélik, hogy ezt a két lemondást több is fogja követni. Erre azonban egyelőre nincs kilátás. Az ellenzék a szabadelvüpárt egységének megbomlását látja a két képviselő kilépésében, illetékes helyről azonban megcáfolják ezt a feltevést s ugy magyarázzák a dolgot, hogy a kilépett képviselőknek az obstrukciós állapottól egészen eltérő differenciáik támadtak választóikkal s ennek lett eredménye a kilépés. Bármikónt áll Í3 azonban a kérdés, annyi bizonyos, hogy áldatlan a jelenlegi állapot s az ország érdekeire való tekintettel helyén való volna, ha az egymással szemben álló táborok bizonyos engedmények árán megegyezni tudnának és nem folytatnák tovább az ádáz harcot, melynek végtére is az ország issza meg a levét, amelynek érdekeit pedig állítólag mindkét fél a szivén viseli. Békésniegyeí Közlöny tárcája. Hazafelé. Öreg éjszaka van, átlátszatlan sötólség mindenütt. És csönd, mély csönd, abszolút csönd. Még csak egy madárrebbenés se hangzik ós a tücsök és abbahagyta a muzsikáját. Csak a szentjános bogár világit, az mutatja, hogy élet is van ez örök éjszakában. De az is sokszor elsötétül, csak egy korhadt törzs foszforeszkál az ut mentén állhatatosan, mintha a magába szívódott világossággal tiltakoznék a lassú elmúlás ellen. Azonban messziről néha-néha nehéz léptek koppanása üt zajt. Bizonytalan hang csak. mintha tapogatódzva haladna az utas, akitől a csöndzavaró nesz származik. — Balog Ambrus ballag hazafelé. A dohányt levelezték a nagy dűlőn s nagyon rásötótedett. Mikor elindult, már akkor is öreg este volt, pedig már jó ideje halad a töltésen. Jobb is lett volna kint maradni és a tanyán hálni, hogy tnár a kocsit haza küldte a Jancsi gyerekkel. De nem tudott kint maradni. Öreg csontjai megfájulnak a kemény vackon, puha pehely derókalj után vágyakozik. De el is számította az időt, korábban is akart ő elindulni. Mert nem csak a vacok kemény, hanem egyéb baj is van: az asszony . . . — Bizony bolond az ember, megbo londul vénségére. — Motyogja magában az uton. — Öreg korára még azt is megtanulja, hogy kell az asszonyt őrzeni, mint a házőrző kutyának. Eb. aki állja. • De hirtelen majd megbotlik, valami akad az útjába. — No, no . . . És haladna tovább, de az a valami ott az uton megmozdul lassan. — ^.djon Isten . . . Az öreg Balog megállt és odafordult, amerről a köszönést hallotta. Valamikópen nagyon ismerősnek tünt fel előtte a hang. — Ki az na. Hallám . . . Egy alak állt föl Mert ült eddig. Valami asszonyféle. A sötétben nem lehetett ráismerni. De az öreg ugy vette észre, hogy nagyon szegényes gúnya volt rajta. Nem is suhogott, pedig a falujabeliek csak keményre vasalt szoknyákat hordanak. Tehát idegen is. — Én volnék, kelmed . . . Az öreg csak nézett és bámult. — Te . . . — En „ . — Balázs Klár ? — AZ. Balázs Klára. Az ember lehajtotta a fejét, meg akarta fogni a lány kezét, de csak a botját vette át a noásik kezébe. És nagyot csapott vele a földre, egy göröngyre. Egy kissé behorpadt a melle ós a yálla is összeesett. Szólni nem tudott. Csak sokára. — Hová mégy ? -1-Haza. A faluba. — Hát menjünk. De mintha az öreg léptei bizonytalanokká váltak volna. Sokat bukdácsolt. Szógyelte is a lány előtt, ám azt adta okul, hogy nem lát. Mert a szemeit ki se nyitotta, ahogy a lány előtt becsukta az imént. — Honnan jösz ? — kérdezte aztán kssan. A lány szomorúan mondta: — Onnan. — Onnan? Hát kitöltötted már? — Ki. Sokat ültem. Ott is olyan sötétség volt, mint itt. Nem tudtam hozzá szokni, pedig a szemeim szinte mögvakultak, de egyre ott volt előttünk . . . — Micsoda ? — A gyerok. — Igen ? — Az. A. gyerökünk. — A gyerökünk . . . Meg kellett állani, mert az öreg nem birta tovább. A torkára szorult valami, ami meg akarta fojtani. A leány szótalanul állt előtte, keserűség égett az ő szivében is. Azóta nem találkoztak, most lehetne sok mindent mondaníok egymásnak. Volna is mondani valója, de nem tartja érdemesnek elmondani. Minek ? Nincs egymáshoz semmi közük. Akkor még volt, akkor még tudott volna mondani, mondott volna is sok mindent. De ma már csak keserűség ól a szivében, megtompult az érzése, kicsiholni bajos belőle a szikrát. Á lelkének is elveszett az egyensúlya. Nem bánja már akárhogy lesz, majd lesz valahogy, mert lennie kell. — Maga se tudja, hogy mit akar, aunyi a vágya csak, hogy haza mehessen. Az ember szólt megint: — Mit tettél vele? — A gyerökkel ? — A gyerökünk kel. — Hisz tudja. Elemésztöttem — Szögóny . . . Most még erösebben markolta meg az öreg a leány kezét, szinte kiserkent belőle a vér. De a leány föl se szisszent. Nagyobb fájdalmat is állt már ő ki. És kiállta panasz nélkül. Nagyon kemény akaratú asszony volt ós SZÍVÓS természetű. Az apjáról maradt rá, aki csikós volt régente s a kit amikor a szolgabiró huszonötre itólt, még csak meg' se jaidult az ütések alatt. Pedig ártatlanul szenvedett, mert ami bűnért meggyanúsították, nem ő követte el. Ilyen volt a leánya is Mikor ott volt, keményen bántak vele, a lelkét össze is törték, de azért szó nélkül tűrte végig, hosszú esztendőkön keresztül. Az embert ez még jobban íöldühösitette. Szerette volna a fogait belevágni a lánynak a testébe, hogy vér sor kenjen a nyomába ós fájdalom, nagy fájdalom, amiért azt tette. — Miért tetted? Te . . . — Lelkötlen vagyok. Tudom. De maga is az. Maga az oka, — tudja . . . Az ember elengedte hirtelen a leány kezét, _ mintha kiesett volna az az ő kezéből. És érzéketlenné, erőtlenné is vált az csakugyan, mintha szól érte volna hirtelen. A szája is hang nélkül mozgott. Pedig beszélni akart, de nem tudott. — Maga hagyott el. Ögyesögyedül maradtam azzal a nagy szégyönnel. Ki se möntem az utcára, az ablakból lestem, hogyan mutogatnak felém az embörök. — Oszt' az Isten is elvötte az eszömet. Mögvert a két kezével az ón bűnömért, meg a maga bűnéért. Azt se tudtam mit cselekszöm, csak cseleködtem. Szögóny jószág, ha még most is élne . . . Az ember utána mondta lassan: — Ha még most is élne . . . Aztán nem szóltak sokáig. A hangjuk mintha megnémult volna. Ott ült az ember a földgöröngyön. És mellette állott a leány szomorúan. Ha világos lett volna, kerülték volna egymás tekintetét. De igy egymásra bámultak. És nem vették észre, hogy egymásra néznek. A szivük alig dobogott, mintha megállott volna a verése. Nehéz, nagy teher borongott a lelkűkön ós nem akarta rajtak könnyíteni. Jól esett nekik ez a nyomorúság ós bánat. Jól esett nekik a szótlanság csöndje. Mert elmerülhettek saját leikeikbe ós fájdalmaik kinját keresztül érezhették egészen. A szól megmozdult körültök ós fütyülni kezdett. Hűvössé vált a levegő. A lány szólt : -— Hideg van. Menjünk. És összevonta keblén a rongyos kendőt. Az ember fölkelt. És megindult. De többé nem fogta meg a lány kezét. Most már jobban látott, nem bukdácsolt egy cseppet sem. De sokat sóhajtozott, mintha a lelke akart volna kiszakadni mindenképpen.