Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-08-20 / 67. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Szerda, augusztus hó 20 án. 67. szám • i BEKESME6YEI KÖZLÖNY Telefon-szám 7. Szerkesztőség : Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 tillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Augusztus 20. Szent Istvánnak, a magyar állam megalapítójának ünnepén a történet szelleme suhan el fölöttünk. Annak a népfajnak, mely a népvándorlás áradatát megindította, mely a nagyszabású mozgalomnak egységbe foglalására Attila kezébe tette le annak a szálait, joga volt ahhoz, hogy e világrésznek, Európának földabroszán, annak uj alakulatai között helyet foglaljon magának, mert alkotó tényezői közé tartozott; annak a nőpfajnak nem lehetett más rendeltetése, mint hogy a nyugati civilizációnak, melynek megalapításánál oly nagy szerepet játszott, mert fiatal, a római műveltség és a kereszténység továbbfejlesztésére alkalmas népeket tett egy óriási, de korhadó birodalom területére, részesévé váljék. Népfajt emlitek. Hiszen a magyar nemzetet a harcok tüzében, századokon keresztül az uralaltaji népek számtalan töredékéből kovácsolta össze az isteni gondviselés; az a nemzet nemcsak hun, ugor, kazár, bolgár, hanem avar, kun, besenyő, török is; ós nemcsak a monda, hanem az ujabb történelmi kutatás is együvé tartozónak vallja Attilát, Árpádot, Szt. Istvánt, mind a háromban nemcsak a hősi vonást emeli ki, hanem kiváltképen az uralkodóit. Ezek voltak a vezérlő szellemek abban a nagy evolúcióban, mely mint ahogy az óriási terjedelmű világködök sűrűsödése aránylag kicsi, de tömör a világtestek képződésében, a szintén nem nagy magyar nemzet alakulásában végződött. Az utódok kegyelete híven őrzi e három nagy alaknak emlékezetét; az utolsót, Szt. Istvánt az egyház szentjei közé is iktatta, amit jelképnek tekinthetünk arra, hogy a nyugoti népek szellemi közösségébe az ő érdemeinél, munkájánál, egyéniségénél fogva fogadták be a nemzetet. De sohase felejtsük, hogy nemcsak hittérítő volt ő, hanem első sorban magyar. Midőn élte vége felé a nagy német birodalom ellen sikra szállott, s országa ^ függetlenségét megvédelmezte, az Árpádok, Attilák szuverén szelleme uralkodott rajta, annak a népfajnak, melyhez alattvalói tartoztak, hagyománya, mely tetteinek, gondolkozásának talán a vallásos buzgóSágnál is hatalmasabb rugója volt. És hogy evvel a fennkölt gondolattal összeforrva hagyta az utókorra a keresztény magyar államnak eszméjét, ez teszi azt a nemzet legdrágább kincsévé, mert ez azt jelenti, hogy a magyar ne szakítson múltjával, amidőn a jövőért áldozatokat hoz, hogy a miről lemond, az ne érintse közelről nemzeti méltóságát, hogy annak a magas szellemi közösségnek, mit a nemzet szóval szoktunk jelelni, értékéről sohase felejtkezzék meg, hogy bármilyen viszonyba jut szomszédaival, önálló nemzeti egyéniségét őrizze meg hiven s küzdjön érte kitartón akkor is, ha veszélyeztetve van külellenséggel szemben, akkor is, ha nincsen, a nemzeti jellemben rejlő gyöngeségekkel szemben. Ázsiai nép maradjon, — és mégis európai. Ha büszkeségre van oka, ez, hogy t. i. a kettőt egyesíteni tudja, az lehet. Szt-István buzdította erre először öntudatosan, következetesen, sikerrel. Göröngyös utakra vezette e törekvése s a legnagyobb nehézség, mely útját állotta, bizonyára éppen az volt, hogy látszólag magyarságát meg kellett tagadnia. Megküzdött azzal is. S példája, nem tudom, hogy nem e tekintetben bir-e ránk nézve a legnagyobb jelentőséggel ? Mert könnyebb dolog a szív érzelmeit követve, a fajszeretet ösztöneinek magunkat teljesen oda adva, mindent tenni, követelni, a mit azok kívánatosnak tüntetnek föl előttünk; nehezebb, sokkal nehezebb számot vetni a körűiményekkel, s munkálkodni kitartóan azon föltételek biztosításán, melyek a szomszéd népekkel való érintkezést áldásossá tehetik a nemzetre nézve, s emelkedéséhez föltétlenül szükséges javak forrásává, s e mellett folyton küzködni avval a fcolső furdaló, nyugtalanító gondolattal: nem tagadom-e magamat, nem vagyok-e hűtelen hazámhoz, népemhez, okvetlenül szükséges-e, hogy igy járjak el, ós nem máskép ? Nem a legrosszabbak, akik ezt a nehezebb részt választották, s ha Ítéletet kell hallaniok, keményet, kérlelhetetlent, azok részéről, akik szemmel láthatólag a könnyebb végét fogják a dolognak, tekintsenek a szent királynak alakjára, akiről ma hálával emlékezik meg minden magyar szív, s meritsünk erőt és lelki megnyugvást magasztos példájából. A segélypénztárról. Néhány szó a taggyüjtéihez. Kaptuk a következő sorokat, melyeket érdemesnek tartunk arra, hogy a nyilvánosság elé kerüljenek. A segélypénztár ügyéről érdekes és tartalmas egyéni véleményt és indítványokat foglalnak magukban. S ha nem is válhatnak valóra az indítványok, mindenesetre hasznára van valamivel a terjesztés ügyének. A földmivelésügyi miniszter kiváló jóakarata és bölcsesége folytán az egész országban értekezletek tartatnak a végett: mi az oka annak, hogy a segélypénztár nemes intézménye nem verhetett eddig gyökeret a nép mélyebb rétegébe és hogy milyen eljárás volna legalkalmasabb annak népszerűsítésére ? E kérdésekkel óhajtok röviden foglalkozni. Nézetem szerint annak oka, hogy az 1900-ik évi XVI. t.-c. szerint alkotott gazdasági cseléd- és munkássegélyzőpénztár tagja közé eddig kevesen iratkoztak be, nem más, mint a törvény fogyatékossága volt. Ugyanis e törvény a segélyezést és a haláleseti összeget csak baleset által bekövetkezendő munkaképtelénség, vagy halálozás folytán biztosította, egyébként származható betegség esetén csak akkor, ha a tag tagsági diját 5 éven által fizette. Altalános tapasztalat pedig, a statisztika is azt mutatja, hogy 100 ember közül csak öt válik baleset folytán munkaképtelenné, vagy hal el e miatt. Természetes tehát, hogy az a szegény munkás ezt tudva, emiatt egyáltalában vonakodott a belépéstől. Nem volt hajlandó, különben is kevés terményéből a belépési dijat s az igen nagyra szabott évi járulékot fizetni. De nem volt hajlandó a belépésre még azért sem, mivel baleseten kívüli munkaképtelensége, vagy elhalálozása esetén, amire az elhalálozás 95 százaléka esik, csak 5 évi fizetés után számithatott ; már pedig a szegény munkás, ez ily módon való biztosításra, ha nincs kilátása arra, hogy akár betegség, akár elhalálozás folytán azonnal segélyt kapjon, hosgzu időkön rJtal bizonytalanul egy fillért sem áldoz. Gátolta még a belépést abeiratási dijnak nagysága is, a mit a mult óv nehéz kereseti viszonyai mellett a szegény munkás nem tehetett meg. Az 1902. évi XIV. t.-c. már kedvezőbb kilátást nyújt a munkásra nézve, mert kiterjeszti a biztosítást halálesetre is. Azonban ennek is meg van a nehézsége, amennyiben a haláleseti dijat csak akkor kapja az örökös azonnal, ha két évig volt valaki tagja a segélypénztárnak, vagy ha előzetesen orvosi bizonyítvány alapján vétetett fel, — amelyért ismét két koronát kell fizetnie, — különben pedig csak a befizetett dijat kapja vissza az örökös. Emiatt aztán olyan eredményt elérni Békésmegyei Közlöny tárcája. Hangulat. Valami édes, valami fájó, Borús merengés Ugy elfog néha, mikor az ufón Mellettem elmész . . . Ugy, úgy szeretnék visszafordulni S nézni utánad . . . De .. . és a könnyem, érzem, elönti Bús szempillámat. S valami titkos, valami édes, Égi sejtés száll: Valami súgja, hogy te is épen JIrra gondoltál. Áchim Géza Történet egy eltűnt leányról. Irta: Kiss Menyhért. Egy este — derűs, csillagos nyári este kiültek a gazdák a Törőkék portája elé Az ülés cseréppel fedett hely, körülkerítve deszkával, mintegy öt-hat embert fogadott be, mig a többiek, főleg a közelebb lakó gazdák álltak, avagy rákönyököltek az ülés tornácos karfájára. Esténkint, hazajővén a virágos, kalászos mezőkről, idetértek a szomszédok s a maguk ügyebajáról elbeszélgettek. Városi urak, ha dolgukat elvégzik, klubba vagy a szabadba mennek ki, ezek egész nap kinn dolgoznak, alig-alig beszélvén egymáshoz. E3te azonban, a pihenés idején megoldódik a nyelv ós foly a beszéd. A termésről, a régeni vásárról, az időjárás állhatatlanságáról tétetik legtöbbször szó. Leszidják egymás közt a fináncot, megátkozzák a végrehajtót s néha-néha hozzászólnak a falu nevezetesebb eseményeihez. Legszívesebben azonban a természetről beszélnek, melynek dajkáló keblén nőnek fel, s mely őket minden jóra, komoly munkára, kitartásra tanítja. Ugy szólnak róla, mint a vőlegény menyasszonyáról. lelkesedéssel, rajta csüngő rajongással. A falu legújabb eseménye a Berkes János házassága. A beszéd indítója Tímár Ferenc, ki még legény kori pajtása Berkesnek. — Jól járt Jancsi, mondogatják mindnyájan. Török Mihály uram még többet mond : — Derék legény, maga szerezte szerencséjét. j-izt senki se tagadja. De Berkes okosan kivitte a hálót a szerencse után. Nem érdemli meg a Török Mihály uram dicséretét, már akármit beszélnek is. — Hja, tudta, mennyit visz Bakó Borcsa. Van ám ott mit aprítani a tejbe. — Hátrább az agarakkal, Ferenc fiam. Az a legény nem takarékos-e ? Be szép két állatot vett a keresetéből. Erősítgette Török a maga igazát. Ekkor Matyi gyerek gonoszul a markába nevetett. A fiu ugyanis a sánc szélére kuporodott, egyik kezével papsajtot tépett, a másikkal kutyatejet szakított. — Mit nevetsz, Matyi ? — Hüm. — Igaz-e az a bátyádról, Matyi ? — Nem. — Hát mi igaz ? faggatja Timár. — Semmi A pénzt Bakó uá' adta bátyámnak, hogy megvegye a Gyöngyöst ós a Szilajt. Én hajtottam haza Badnótról. Hogy Matyi árulkodó magatartást tanúsított a bátya iránt, ennek az volt az oka, hogy az őt ma meghusángolta, amiért a nyári csengőt megdósmálta. Török Mihály dacosan emelte fel fejét. Hogy ö ne ismerje a maga emberét. Enyje. Hogy egy kölyök mást bizonyítson. Aztán azt a legényt neki különösmód védelmeznie kell, mert ő miatta hagyta öt el egyetlen gyermeke. Nem csalódhatott benne. Szép legény, becsületes legény s ég a dolog a keze alatt, volt alkalma tapasztalnia. — Már csak azért nem vitatják kendtek, hogy Berkes nem érdemelte meg Borcsát ? Tóth nevetve szól közbe. — Hanem a kend Julissa mégis mást érdemelt volna)! Az emberek összenéztek ós önkéntelen, erre a nem várt fordulatra elkomolyodtak. Egy lányra gondoltak, ki már három éve eltűnt a faluból a maga igazsága miatt. Pedig olyan jó volt, olyan derék volt, hogy a legutolsó zsellér is szerette. Török Mihály uramat elborította a láng. Még senki sem vetette szemére az ő könyörtelen cselekedetót. Tudták, hogy meggyül annak vele a baja. S ím ez az ember odacsapja elébe. Készen volt vele, hogy lehordja, összeszidja s megmondja, mi hogy volt, hogy ő nem akart rosszat, mikor a megdöbbentő mély csendben megszólal az esti harangszó. Török Mihály uram felkorbácsolt kedólylyel fogott az imádságba. A gazdák fel| álltak a harangszóra ós lassan keresztet vetettek. Oh mennyi megnyugvás, szelídség, bizodalom van a falusi emberek imádságában. Nem követelőznek ezek az Istennel szemben, ezek osak hálát adnak a vett jókért s kikérik szent kegyelmét a holnapi virradatra. ... A kis harang lágyan, áthatóan csengett. Keleti szellő lebbent s a harangszót messzi keletre elhordozta. Hallják a Bekecsen s a pásztorok e harang hivó szavára térdelnek le a"zöld puha gyeppázsitra. Hallják a közelsö erdőn, hol elnémul a szénégetők danája s az elfojtott láng dübörgése, pattogása mellett áldó sóhajt küldenek feleségeikre, gyermekeikre. Hallják a messzi mezőkön, buja legelőkön, hol az esti csillag jöttével pásztortüzek gyúlnak s ábrándos furulya mellett legények énekelnek. Az utcán is alig-alig hallatszik a zaj. Kit hol ér a harangszó, ott áll meg legalább egy pár pillanatra. Ez az időpont, mely belevezet az éjsza! kába. Az utak mentén a csalánok, vadbürkök, törpe burjánok között megosillan az éjjeli lámpás, a szent János bogár. A kerítések mellett helyet foglalnak a hűséges komondorok s harangszó után csakhamar neki indul éjjeli utjának a bakter. A második kis csengő után ismét beszédbe kezd valaki. Ami ezután következik, csak addig tart, mig az asszonyok, vagy gyerekek Ivacsorára nem szólítják a gazdákat. Török Mihály tompa, színtelen hangon beszólt. Ki tudja, mily sebeket szakított fel az esti harangszó, az az előtti beszéd. Nem hozta elé a lányt. Olyan megtörtnek látszott, hogy még a Tóth Anti szive is elfacsarodott. Csakhogy a parasztnak legkevesebb szava a vigasztalásra van. Tehát komoly hallgatással tisztelték fájdalmát. A felső piac felől szekérzörgés hallatszott. Remete felől közeledett egy ütöttkopott gyékényes jármű, két rossz gebe hurcolta. Lassan, vontatottan döcögött, kopogott a köveken, olyanformán, ahogy a halottas szekér szól, mikor a temető-hegyre mászik. Idegen öltözetű ember hajtotta s mikor a csoporthoz jutott, kiszólott éneklő hangon.