Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-08-03 / 62. szám

s azért a politika mezején kivül meg van a barátság. Élőre látható, hogy Széli Kálmán, mint magyar ember a legsziveseub vendégszeretettel fogadja majd az osztrák kormányelnököt. Hogyne, hiszen a bizalmasabb tárgyalás is sokkal könnyebben megy ilyenkor, mint hivatalos helyen. De ha magyar ember is Széli Kálmán, alig tehető fel, hogy csupa vendégszeretetből — engedjen az osztrák kollegának. jA. miniszterek közül pedig egyedül Darányiról lehet hallani valamit, ámbár augusztus havát ő is szabadságon tölti. De már a hó végén Temesvárra megy: Vadászerdő telepes község megtekintésére ós méhészeti kongresszusra, majd Pozsonyba megy a mezőgazdasági kiállításra. jn. kiegyezés dolgában pedig csak annyi a hir, hogy az autonom vámtarifa harmadik olvasása fennakadás nélkül halad előre. Nehézség még nem merült fel; ezt azonban ugy kell értelmezni, hogy a jelentősebb tótelek még nem kerültek tárgyalás alá, igy hát nem is merülhetett. Nincs kizárva azonban a későbbi tárgyalásnál a gyöngédebb összekoccanás. A fáradságos tárgyalásokat azonban az osztrák pénzügyminiszter, Call azzal akarja enyhíteni, hogy a napokban ebédet adott a magyar ós osztrák szakelőadók tiszteletére. Az ebéden, amint mondják, igen „emelkedett" volt a hangulat. Belföldi politikai hir alig van egyéb, amely számot tarthatna az érdeklődésre. A politika híreinél jobban lázban tartja most az országot a Kossuth-ünnepély. Napról-napra, hasábszámra lehet olvasni, hogy hol és mikor rendeznek Magyarország egykori kormányzójának emlékére ünnepeket. Hiába beszélik azt, hogy foszlófólben van a Kossuth-kultusz. Él az és élni is fog mindig, minden igaz magyar szivében. Csaba városa ki is kapott egy kicsit néhány fővárosi és vidéki laptól, melyet — valljuk be őszintén — meg is érdemelt. De hát amint olvastam, ki van köszörülve már a csorba és ünnepelni fog a képviselőtestület. Hasonló társadalmi s különösen gazdasági rétegeket érdeklő dolog a Pallavicinibirtok ügye. Annál is inkább, mert a Bókósmegyóvel szomszédos Csongrádmegyóben fekszik. Hetvenhárom ezer katasztrális hold a hitbizomány s vagy négyezer ember lakja. Érthető, hogy milyen óriási közgazdasági gyarapodása volna az alföldi magyarságnak, ha a hatalmas latifundium felszabadulna. A korán elhalt, nagytehetségű V a d n a y Andor főispánnak támadt először az a gondolata, hogy e nagy birtokot a népnek kellene átadni. A földmivelésügyi kormány tárgyalni is-kezdett Pallavicini Sándor juk. És a piktor jött. Holdvilágos szép es tén jött a babonás kertbe. Az asszony fekete ruhát viselt, még a haja is le volt simitva a halántékaira, — a leány olyan volt, mint egy üde, fehér virág. Mindhármójuk szive erősen vert. A hold elbujt egy pillanatra, de aztán még tisztábban, fényesebben ragyogott. Az asszony jól látta, hogy amazok tekintete egymásba kulcsolódik. Jóleső melegség járta át szivét, a minőt még nem érzett eddig elé Amazok egymásba tették a kezüket, ott a szép asszony előtt, nyiltan ós becsületesen. És ő lassan, lassan törülgette csipkekendőjével az ujjából szivárgó vórcsöppeket, a mik egy tü szúrása helyén támadtak. Amazok féltő gonddal kötözték be, és csókolgatták a kezét együtt boldogan. Nem tudták, hogy a tü rozsdás volt... Pipaesok. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Kató József. I. Tajték pipát vett a bojtár a túri vásárban két pengő forintért. A veterán Csontosnak meg talált rá fájulni a foga. Nem is átallotta odakiáltani egyik reggel : — Minek az a pipa a te szádba, heó ? — Tán irigyli kee . . . PJVágott vissza a bojtár. — Mán mint azt a paszuly pipát ? — Két pengő forint, ha paszuly is ! — Muti hát azt a híres pipát na . . . — Meg is nízheti kee . . . És nagy műértő szemmel nézegette körül, forgatta a keze köat a vén Csontos. — Mán üogy ez a pipa nem paszuly pipa ? Hát mi vóna ? A biz e tisztára ! — Hisz két pengő forintot . . . őrgróffal, hogy állami erdőkkel becseréli a birtokot. Itt szakadt meg a tárgyalás fonala, mert nem tudtak megállapodni abban, hogy egy hold földórt, mennyi erdőt adjanak. S igy a gyönyörű terv, mely annyi kis embernek adott volna kenyeret, füstbe ment. Hol legyen a szanatórium? Pusztaszenttornyán, vagy a gyulai városerdőben ? Vármegyénk főispánjának: dr. Lukács Györgynek buzgolkódása folytán a tüdőbetegek alföldi szanatóriumának lótesithetósóre már eddig is szép összeg gyűlt össze s nem lehet kétségünk a fölött, hogy ez az összeg az ezentuli gyűjtésekkel ós adományokkal még jelentékenyen fog gyarapodni. Nagy erkölcsi siker a koronás király rokonszenvének megnyerése, ki méltányolva a nemes eszmét, nem késett magánpénztárából a szanatórium céljaira egy tekintélyes összeget adományozni. A király jóindulata azonban nem pótol mindent, mert még sok kiányzik ahhoz, hogy ez az áldásos intézmény megvalósítható legyen. Egy, a modern igényeknek megfelelőleg berendezett épület sok pénzbe kerül, éppen azért a mozgalom ólén állóknak oda kell törekedni, hogy az lehetőleg olcsón létesíttessék. Szó sincs róla, hogy a hely megválasztása főfontosságu, mert azoknak a szerencsétleneknek, kiket szomorú sorsuk a szanatórium igénybevételére kényszerit, elengedhetlen szükségük van a jó levegőre. E tekintetben előny adandó a tiszta, pormentes levegővel ós könnyű közlekedéssel biró vidéknek. A főispán orosházi látogatása alkalmával felmerült az az eszme, hogy a szanatórium céljaira a pusztaszenttornyai Schossberger kastély nagyon megfelelő lenne. Az orosháza—szarvasi vicinális vasútvonal közelében, 5 holdas, szépen gondozott, árnyas fákkal beültetett park közepén áll a diszes épület, melynek helyiségei aránylag csekély költséggel lennének átalakíthatók. A kastélynak és a hozzátartozó parknak megszerzése bizonyára nem sokba kerülne. Az orosházi közbirtokosság által megvásárolt Schossberger uradalom az egyes vevők között kissebb-nagyobb parcellákban fog szétosztatni, kiknek semmi körülmények között sincs szükségük a kastélyra és az azt környező parkra, miután nem tudnák hasznát venni, sem pedig más módon értékesíteni. Ugy a birtok vásárló konzorcium, mint a szanatórium egyesület jó üzletet csinálna, ha az egyezség közöttük létrejöhetne. A konzorcium bizonyára nem zárkóznék el attól, hogy amenynyiben az egyesületnek — Mán ha tizenkét pengő forintot is . . . hát hun a poróba ? — Micsoda poróba ? — Hát a tajtík poróba. — Milyen a' ? — Öt magyar címer egymás tetejibe. Kétségbe esett a szegény bojtár, mert csakugyan nem látott azon öt magyar címert, de még csak egyet sem. El is indult nagy busán a gulya után, mikor utána szól a vén róka: — Hallod-ó? Add ide nekem azt a pipát, majd megporóbálom, hogy tajtík-i. — Oszt hogy poróbálja iee ? — Csak úgy, hogy vízbe teszem, ha valódi, akkor nem olvad el; de ha paszúly. elolvad a' ! — Hátha elolvad? — remeg a bojtár. — Böon akkor paszuly is ü, ne is sajnáld. Rálett a bojtár, átadta a pipát. Az öreg Csontos meg sietett be a tanyába csak hamarosan és egy nagy bicskával feszegette a kupakot a pipáról, addig-addig, hogy szépen levált róla. Beletette a kupakot egy tányérba, öntött rá tejet, ő maga meg rágyújtott a kupakatlan pipára, csak ugy karikázott belőle a füst, amint nagy komolyan settyegett kifele a tengeri tábla felé, a többiek után. Másnap, mikor hajtott ki a bojtár, odaszól a vén Csontoshoz: — No hát a pipa ? — Böon nem tudom én, hanem hát gyerünk, osztóg meglátjuk. Bementek. Megrázta az öreg a tányért, ott csörgött a tejes vízben a kupak. — Ejnyes, hogy azt se kék mondani elolvadt e tisztára, ahun a, csak a pipakupak maradt meg. A bojtárnak leesett az álla. De örült, hogy minél hamarabb szabadulhatott, mert az öreg magyarosan pirongatni kezdte, mórt nem nézi meg, mire adja ki a drága pénzt. nagyobb területre lenne szüksége, azt móltányos feltételek mellett bocsássa tulajdonába. Az igy megvásárolt területen uj épületek volnának emelhetők, a mellett a park megnagyobbítása is eszközölhető lenne. Az olcsón megszerzett telek és épület a szanatórium fölállításának költségeit lényegesen redukálná, ez által az hamarább valósulhatna meg. Mig ha az olyan helyen fog létesíttetni, hol mindent újonnan kell építeni, az oly red kívüli nagy terhet fog ráróni az egyesületre, melynek fedezésére anyagi ereje éveken keresztül elégtelen lesz s a szanatóriumot hosszú ideig a jámbor óhajtások ködébe burkolja. Nem czólunk a Schossberger-kastóly megvételének propagandát csinálni, csak egyszerűen rá akarunk mutatni azokra az előnyökre, melyek a szanatóriumnak itten leendő elhelyezésével esetleg elérhetők lennének. Az a kifogás, hogy a környék levegője a nyári hónapokban porral telitett s igy a betegekre nézve káros hatású, az alföld bármely részén fenforog, Ezen igen könnyen lehet segíteni a park megnagyobbításával. Sok fa, sok ózont, igy jó levegőt jelént, ezt pedig viszonylag nem nagy költséggel az egyesület megva lósithatja. Vizben sem lesz hiány, a birtokon ártézi kutat fúratott az előbbeni tulajdonos, s az elég bőven adja a szükséges vízmennyiséget. Azonkivül a kocsi közlekedés sem túlságos nagy a park környékén, tehát a levegő sem annyira porral telitett, hogy e miatt a szanatórium ott létesíthető ne volna. Felmerült az a terv is, hogy Pusztaszenttornya helyett a gyulai határban, az úgynevezett város erdőben állíttassák fel a szanatórium. A mi a közlekedést illeti, kétségtelenül előnyösebb, mintha a Schossberger-kastólyban helyeztetnék el, mert ugy Gyuláról, mint Nagyvárad és a Sárrét felől könnyen megközelíthető volna. Levegője is valamivel tisztább, s a mellett parkírozásra körülbelül 20 hold terjedmü erdő lenne felhasználható. Ezzel szemben azonban nem hallgathatjuk el, hogy nagyobb vizáradások esetén a szanatórium telepe éppen nem lenne biztonságban, mert a Fekete-Körös felől mindössze is egy gát védelmezné. Egy esetleges gátszakadás — melynek a fehér-körösi oldalról is ki lenne téve — helyrehozhatlan szerencsétlenséget idézhetne elő, s teljesen problematikussá tenné azt a célt, melyet az egyesület maga elé tűzött. De ettől eltekintve, rengeteg költségbe fogna kerülni az építkezés, mert ezen a őrületen mindent a semmiből kellene elővarázsolni, már pedig ugy az anyagszerek odaszállitása, mint az épületnek a talajvizektől való mentesítése igen sok kiadással járna, .azonkívül a szükséges terület tulajdonjogának megszerzése is pénzbe kerül, tehát azt az előnyt, melyet a jobb közlekedés ós a kevesebb fáradsággal járó parkírozás nyújt, teljesen ^emmivó teszi az árvíz veszedelem lehetősége és az a tudat, hogy az építkezés feltótlenül többe kerül, mintha a szanatórium a pusztaszenttornyai Schossberger kastélyban talál elhelyezést. Ez a kastély 17 szobával bir ; magas, tágas, világos helyiségei a közegészségügy minden kívánalmainak megfelelők ; átalakításuk, esetleg uj épületek emelése kevesebb költségbe fogna kerülni, mintha mindent alapjából újonnan kellene létrehozni. Nincs kitéve árviz-veszólynek, talajvizek sem okoznának aggodalmat, szóval azt a csekély hátrányt, melyet a kevésbé jó közlekedés ós a park aránylagos kicsinysége — szemben a városerdő területével — idéznek elő, bőven kárpótolja az az előny, hogy az építkezés jóval kevesebbe kerülne, esetleg addig, mig az egyesület vagyoni ereje azt meg nem engedi, uj épület emelése mellőzhető volna ; s a mi a fő, a szanatórium a betegek kimondhatlan nagy előnyére sokkal hamarabb lenne megvalósítható, mintha az másutt létesíttetnék Tudjuk ugyan, hogy ennek az emberbaráti intézménynek létrehozása ma még csak a tervezgetés stádiumában van, ós hosszú idő fog addig eltelni, mig a megvalósulás küszöbéig jut. Azonban nem véltünk felesleges dolgot elkövetni, midőn mérlegeltük azokat az előnyöket ós hátrányokat, melyek a szanatórium telepének akár Pusztaszenttornyán, akár a gyulai városerdőben leendő elhelyezése folytán felmerülhetnek. Teljesen méltányoljuk ós nagyra becsüljük azt a nemes buzgólkodást, melyet vármegyénk érdemes főispánja dr. Luk ács György és az egyesület vezetősége az eszme népszerűsítése érdekében kifejt, mivel meg vagyunk győződve, hogy szivöket a legnemesebb ideálizmis,az emberszeretet érzése hevíti akkor, midőn egy olyan intézmény létesítésén fáradoznak, mely a szenvedő emberiségnek nagy hasznára válik, s hivatva van egy szomorú, rendkívül veszedelmes betegség által okozott nyomorúságnak nómiképen gátat vetni. A vidéki kereskedelem érdekében. — A gazda, a fogyasztó közönség, és a kereskedők figyelmébe. Az 1900. évi XXV. törvény-cikk 1. §-a a következőképen rendelkezik : Ugy a belföldi iparosok, kereskedők, valamint ezek megbízottai az iparos, vagy kereskedő lakhelyén kivül, — mintával, vagy mint nélkül — megrendelések gyűjtése végett csak oly iparosokat vagy kereskedőket kereshetnek fel, kik üzletkörükben az illető áru eladásával vagy felhasználásával foglalkoznak. Ennek a paragrafusnak nem lehetett más intenciója, minthogy első sorban megóvja a gazda és fogyasztó közönséget a tolakodó házalóktól ós utazóktól ós a legtöbb esetben csalárd szándókkal kötött üzletektől. Másodsorban pedig az, hogy végre valahára a vidéki kereskedelemnek is létalap teremtessék. Hogy mennyire a vidéki kereskedelem javát célozza e rendelkezés, azt leginkább s fővárosi kereskedők által ellene indított Azután rágyújtott a tajték pipára ós ballagott megint ki a tengeri tábla felé, a többiek után. II. Soha még élő embert akkora szerencse nem ért, mint Dinnyés Gábort egy tavaszi, kritikus napon. Hajnalban a felesége adott egy egészséges kis porontynak életet, délután meg a Páva tehén ellett meg. A kicsike egészséges, életrevaló volt, mint a makk, hanem a kis borjú sehogyse tudott felszáradni, bele is halt volna, hanem bevitték a sutba, és letakarták valami pokróccal. Igy aztán egy fedél alá került a két újszülött, egyik az ágyon, másik a sutba. Alkonyat fele jött át az öreg Bóninó: — Lelkem, galambom, szomszódaszszony, csak most hallottam az esetet, előbb is jöttem volna, de kint voltam a Lidia lányomnál, . . . hadd látom már ezt a kis csemetét no . . . És bontogatja sebbel-lobbal kifele a pólyából. — Jajj de aranyos gyerek, de gyémántos gyerek, . . . akkurát az apja, olyan e lelkeim, mint az apja . . . Erre a kis borjú megszólalt a pokróc alatt : — Bö-őő. Az öreg Bóninó majd hanyat esett e boszorkányság miatt, kapkodott a levegő után, hogy mégis palástolja zavarodottságát, csak beszólt tovább : — Jajj, milyen erős, milyen egészséges, csak az Isten megtartaná, különb ember legyél, mint apád . . . A kis borjú a pokróc alól rámondta az áment: — Bö őő. Az öreg Bóninó majd elejtette a gyereket, olyan fehér lett, mint a fal, fázott is meg melege is volt, ugy támolygott ki a házból. Otthon azonnal ágyba feküdt, nekiesett az urának : — Hívja kend elő hamar Cikoránót, a kenegetős asszonyt, mert nagyon odáig vagyok. — Hát mi a bajod mindétig ? — Jajj hogy még kérdi is, hát nem látja kend, hogy a belsőm is reszket? Béni indult is azonnal, nem mert ellenkezni. Jó félóra múlva ott volt Cikoráné, meg a házi gyógyszertár, kis üveg, nagy üveg, kis csupor, nagy csupor, az egyikbe jóféle fehér gyömbóres pálinka, a másikba „hangya spiritusz", repülő zsír, opodelka, meg az ördög tudná, miféle , innyujtó" alkalmatosság. — Hol fáj galambom ? — tapogatja a pácienst Cikoránó. — Mindenütt és seholsem, — nyöszörög az öreg Bóninó. — Tán ijjedés galambom ? — Az a', az a', csupa ijjedés . . . — Mindjárt elmúlik lelkem . . . Cikoránó a Bóninó dobogó szivére tette a két kezét, égnek meresztette a nagy fakó szemeit, miközben kilencszer ásított ós szólt: — Elindult Krisztus Urunk a járt uton, ötven angyalival, ötven mártórommal. Elébe állott egy gonosz zsidó, melytől megrettenő, szine elváltoza. Szent asszonyunk szép szűz Mária fogá és vivé őtet piros márványkőre, mely által piros márványkő meg nem maradhatott, ketté-hárommá hasadott. Én is a szent lélek nagy erejével mondom, hogy ezen asszonyban sem félelem, sem rettegés meg ne maradhasson, mint Krisztus urunkban meg nem maradhatott. Dixi. Az öreg Bóninó áhítattal szivta magába az igét, minekutána jobban lett. Az már szent, hogy Dinnyés Gáborók kisfiát száz forintért se nézte volna meg még egyszer.