Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-12-11 / 99. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, december hó 11 én. 99. szám • B BEKESME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefor-szám 7. Szerkesztőséj : Fö-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét i)'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 tillé Előfizetni bármikor lehet, evnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Telefon-szám Fö-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. politikai helyzet. - december 10. Két teljesen ellentétes téma az, amely ez idő szerint a magyar politikai helyzetet dominálja és a bizonytalanság ködébe burkolja. Az egyik: a véderő-javaslatok. A másik a vámpolitikai szituáció. A véderő javaslatok sorsa még mindég problematikus. Problematikus abban a tekintetben, vájjon a kötött kalendáriumszerü határidőig elkészül-e a tárgyakkal a parlament! Ez a kérdés a jogosultabb, mivel a véderőjavaslatok tulhosszura n^uló tárgyalása nemcsak a rendes időben való asszentálást tenné lehetetlenné, hanem amellett több más, határidőhöz kötött javaslat rendes elintézését is veszélyeztetné. Ha az esztendő első hónapjait a parlament a véderőjavaslatok tárgyalásával tölti be, mikor jön or a költségvetés tárgyalására ? Mert a jelenleg tárgyalt indemnity csak a jövő esztendő első négy hónapjára ad a kormánynak felhatalmazást fizetések teljesítésére. Amiből önkényt következik, hogy április hó végére a véderő javaslatokon kivül az egész budgettel is el kell készülnünk. íme ez a körül i ény teszi a helyzetet belpolitikai tekintetben bizonytalanná. Sokkal nagyobb jelentőségű és, nagyobb dolog az a veszedelmes és bizonytalan vámpolitikai szituáció, mely a kormánynak a legnagyobb gondot okozza. Amig ugyanis néhány hónappal ezelőtt még tájékozott gazdasági körökben is valószínűnek tartották a fennálló szerződések provizorius meghosszabbítást, addig ma, nap-nap után minél jobban közeledünk az ominózus december 31-diki dátumhoz, annál több hir merül fel majd ennek, majd annak az államnak felmondási szándékáról. A német birodalmi gyűlésben felmerülő események ma már nem zárják ki azt sem, hogy a német vámtarifa elkészül és igy Németország is a felmondók sorába lép. Több előjel arra mutat, hogy mi magunk is célszerűnek tartanók egyikmásik szerződésünk felmondását. A helyzet veszedelme pedig abban rejlik, hogy kezeink az uj helyzettel szemben kötve vannak. Az 1899. XXX. t.-c. értelmeben uj vámtarifa nélkül nem tárgyalhatunk. Ez a vámtarifa pedig nincs is a Ház előtt, mely ez idő szerint munkával különben is tul van halmozva és munkakedve is kétséges. De még bonyolítja a helyzetet az a körülmény, hogy vámszövetség utján a kiegyezés nincs biztosítva. Mi következik ebből ? Következik az, hogy ha a tarifát hamarjában meg is csinálnók, ha a külállamokkal a.inak alapján uj szerződésekben meg is egyeznénk, azok ugyancsak az 1899. XXX. t. c alapján 1907-én tul nem húzódhatnának. Ugy is aggodalmat keltő kérdés, vájjon a külállamok fognak e velünk szerződni 4 esztendőre, amikor a szerződések minimális ideje 10 esztendő ? Ugy is nehéz kérdések ezek, amelyek megbeszélésére Széli Kálmán miniszterelnök kihallgatáson volt hétfőn ő felségénél Schönbrunb.m. A kormányelnök jelentést tett a királynak a helyzetről Megelőzően Széli Kálmán sokáig tárgyalt Körber osztrák miniszterelnökkel, Schönbrunból visszatérve pedig gróf Goluchovszki Agenor közös külügyminiszterrel. Hir szerint ebből az alkalomból elhatározták az Olaszországgal fenálló kereskedelmi szerződések fölmondását. Körberrel a kiegyezésről tárgyalt Széli Kálmán, de eddig nem szivárgott ki, hogy miben állapodtak meg Valószínű, hogy az osztrák miniszterelnök legközelebb Budapestre utazik és akkor a kiegyezési kérdések lényegére nézve is folytatják az alkudozásokat. Ezúttal, Ugy hiszik, a vámpolitikai helyzetről folyt a tanácskozás. A kereskedelmi szerződések felmondása, illetve fel nem mondása körül a helyzet továbbra is bizonytalan maradt ós maguk az illetékes körök sem tudják még, mit fognak csinálni. Bécsben sokat kommentálták a berlini kormány lapjának következő közlését: "Többlap megtévesztő adatokat közöl a szövetséges kormányoknak a kereskedelmi szerződések felmondása kérdésében elfoglalt álláspontjáról, a már folyó kereskedelmi szerződési tárgyalásokról ós egy állítólagos uj katonai törvényjavaslatról. Mindezek az állitások, amelyeknek célja külömben nyilvánvaló, légből kapott koholmányok. „ Ebből arra következtetnek, hogy a német vámtarifa sorsa nem lesz véglegesen döntő befolyású a kereskedelmi szerződésekre nézve, ámbár az idézett német birodalmi félhivatalos nem egészen világos cáfolata erre a köretkeztetésre nem jogosíthat. Cimkórság Lincoln Ábrahámról kering a fölöttébb tanulságos anekdota: valamelyik ülésén elnökölve, hevesebb vitatkozás alkalmával a gyülekezet egyik előkelősége azt vágta a szemébe : De hiszen Ön még két esztendő előtt nadrágot csinált nekem, — Lincoln a legnagyobb hidegvérrel fölállva azt kérdezte a közbekiáltótól: nos — ós nem volt megelégedve ? Ima, — ez is hiúság ! Az elnöké lett munkásember égő szeretete ós büszkesége két kezének képességeire fönt a magas elnöki emelvényen : hiúság; — de micsoda más formában mint azé a cirakórságé, Bmelyet a belügyminiszternek a hivatalos iratokban a címzések röviditósóre, esetleg elhagyására célzó rendelete tett minálunk aktuálissá. Szomorú ós lehangoló gondolat, hogy mennyi szigorúság van a rendelet mögött, ha az embernek az jut eszébe : Istenem, milyen kevés is az, ami némely embernél megmarad akkor, hogyha már a címétől megfosztják őt. A XVIII-ik század, a varázslatosan szép külsőségek kora, a rokokó művészileg elfinomult káprázataival együt egyik dekórumának ismerte a hangzatos címeket. Es ainit a forradalom vórfüdője brutális erejével elmosott, az emberi szabadság ós jogok életrekelésenek óriási harcában meg tudott állni végig a nagy forradalmon keresztül a cimkórság. Lehet-e szót emelni az ellen a hiúság ellen, amelynek emberi eredetüknél fogva rabjai vagyunk mindannyian ! Hogy pár esztendő előtt Herbert Spencer az angol udvar egy magas rendjelét vonakodott elfogadni ós ezzel, mint filozófus, dokumentálni akarta a maga nézetét erről a kérdésről, kórusban zudult rá az egész európai sajtó, egyhangu>n ráolvasva, hogy a nagy bölcsésznek ez a gőgje méltatlanul sértő az angol udvarra nézve. Tehát a cimek ós rendjelek visszautasítása szintén csak gőg ós hiúság csakúgy, mint az azok után való áhitozás ? Hiúság itt, hiúság ott, hiúság mindenütt, amerre & fatális rendjel ós cimkórdós felüti a fejét ? Békésmegyei Közlöny tárcája.; Leányok a kórházban. A lábbadozó betegek szobájában csak két leány feküdt, a kilences ós tizes szám. A kilences kreolbarna, tüzes feketeszemű, vörösborszinü, keskenyajku leány volt; a másik finom, gyöngódvonásu, nagy, szomoruszemü leány. A kilences előtt egy friss, meg egy hervadozó ibolyacsokor állt az asztalán, egy koszorú füge és több narancs. A másiknak az asztalán egy pohár viz, egy üres orvosságos üveg, meg egy fekete feszület volt, amely itt egy ágy mellől sem hiányzott. December hónapban járt az idő, de a nagy, tiszta ablaküvegeken őszies napsugarak játszottak s a fehér falakon a kert fáinak árnyékai, mint valami fantasztikus tengeri állatok húzódtak meg. Szemben a leányokkal a Boldogságos Szűz képe függött a falon s ennek a ragyogó szépségű, szelid asszonynak a fenséges bája az egész nagy, komoly szobát valami cgöndes nyugalommal vonta be. A két leány hallgatva feküdt az ágyán. Vasárnap délután volt, az adventi vecsernye ideje s olyan csönd volt az egész kórházban, hogy tisztán lehetett hallani, amint az emeleten a kápolnában a ministránsgyerek csöngettyüje megszólalt. A két leány keresztet vetett magára s a kilences hangosan mormolta: Isten báránya, ki elveszed a világ bűneit . . . A másik csak sóhajtott s nagy szemei alatt a barna karikák szinte ólomszinüvó váltak valami benső fájdalomtól. Azután az orgona hangja hallatszott az emeletről s az apácák és a betegeket látogatók buzgó éneke : Szent vagy Uram, szent vagy . . . A kilences felsóhajtott, azután megszagolta a virágokat s mosolyogva szólt: — Ezt- a grófkisasszonyt, aki ezt a kórházat alapította, még életébe n a mennyországba röpítik az angyalok. Azután megint elhallgatott s később ismét megszólalt: — Istenem, micsoda szép, finom gondolat egy gazdag, előkelő úrhölgy részéről : leánykórházat alapítani, ahol csakis elhagyatott, szegény beteg leányokat vesznek fel . . . Én nem sirok* könnyen, de erre szinte pityereghetném. A kilences tovább beszólt. — Csak azt nem értem, hogy egy ilyen angyal, még pedig gazdag ós előkelő angyal miért marad pártában ? Mit gondol Mária, talán a gróf Kisasszony életében is lehetett valami regány ? — Ki tudja? — sóhajtott Mária. — Ó, bizonyosan — folytatta a bőbeszédű kilences, — Mert szép lehetett, ezt még most is látni rajta. Milyen édes, finom kis reszketős, ösz.eiü teremtés s ha beszól, mintha valami régi hárfa hangját hallaná az ember. 0, bizonyosan neki is volt regénye. Megint elhallgatott egy kis időre s felült az ágyában ; megtisztított egy narancsot szeletekre saedte s a tenyeréből megkínálta Máriát. A szomorú szemű leány elvett egy cikket, de nyomban letette az asztalára, mig a másik hangosan cupogtatva, szinte kéjesen szívta ki a vékony bőr ódeses, piros levét, miközben az ujjain is vógigcsurgott a narancs leve. — Mária, — szólt újra s a hangja neheatelőleg hangzott — idestova kimegyünk a kórházból s maga még el se mondta nekem, hogy miért lőtt magára ? Ea nem szép, kedvesem, lássa, ón mindjárt, ahogy jobban lett maga, elmondtam, hogy ón nem a magam jószántából kerültem ide, hanem az a vakondokszemü, kőfaragó Ottelló lőtt reám. Mária szomorúan elmosolyodott. — Lássa, kedves Gizi, — szólt csöndesen, — olyan egyszerű az egész, hogy olyan élénk fantáziájú leány, mint maga, már régen kis találhatta. Magát szerették s maga nem szeretett. En szerettem s engem nem szerettek. Olyan egyszerű az egész. — Igen, igen, — felelt a kilences, s másik narancs felbontásához fogott, — de a részletek, hogy ós mint törtónt? Maga olyan finomnak ós műveltnek látszik, Mária, s bár nem mondja, de én látom, hogy uri nő s nem, olyan ágról szakadt, mint ón vagyok. Es szép is. Hát hogy lehetett ? ... Ha engem nem szeretnének, ezt értem Ki vagyok ón ? Egy éjjeli kávéházban játszom a női zenekarban mindenféle kétes ós közönséges férfiak előtt, s ott is esak rosszat látok, épp ugy, mint odahaza. Ami pedig odahaza van, arró' jobb volna nem is beszélni. Van rajtam kivül öt gyerek s a mostohaanyám szeretőt tart magának . . . Hát ón, én rajtam nem volna mit csodálkozni. Eddig ugyan móg tisztességes leány vagyok, de tudom, hogy az ón végem is csak az lesz ami a többi hozzám hasqnló nyomorult teremtésé. Persze, ha egy kis eszem volna, hozzámennek a kőfaragóhoz, aki tisztességes ember ós igazán szeret engem, de mit tegyek, ha nem szeretem ? Nem, Mária, csak Károlyt, a ! „Kék hajó" fiaetőpincórét szeretem, pedig tudom, hogy a Károly gazember s hogy pénzes leányt fog elvenni, hogy önnálló lehessen, de nem tehetek róla, Mária. Szeretem ós szeretem, pedig az Isten is ellene ' van, hogy elveszítsem magamat, Vagy hat hét előtt egyszer egy mulatságba akartam vele menni, s amint kilépek a kapun, észreveszem, hogy a zsebkendőmet otthon felejtettem. Visszafordultam s amint belépek a konyhaajtón, a négy esztendős öcsém abban a pillanatban rántott le magára a sparhertről egy fazék forró vizet. Persze, nem mehettem el s akkor fel is fogadtam, hogy nem megyek, de mit használ ez ? Az <5mber szeret egy gazembert, azután elfásul a lelke, csetlik, botlik, elzüllik, utoljára megvénül s még jó ha vénségére mosónó lesz belőle . . . Eh, Mária ! ne beszéljünk ilyet egy ilyen szép szent vasárnap délután. Amig a kilences beszólt, közben megette a másik narancsot is, azután visszafeküdt a párnáira. Fenn az emeleten elnémult a orgona hangja, a kápolnában levők távozása hallatszott a lépcsőkön; az ablakról lassankint eltűnt a téli nap sugara s a szobára alkonyat borult. A fák árnyékait nem lehetett többé látni a falakon a Boldogságos Szűz képe is beleolvadt a szürkületbe s a tiz ágy mellett a tiz fekete feszület csak vékony fekete vonalaknak látszottak. Később bejött a szolga, gyertyát gyuj tott, megnézte a hőmérőt s fát lökött a kályhába. Azután jött az inspekciós apáca, máter Petronella, egy pirosarcu, elevenszemű, frissmozgásu vén leány, megigazgatta a betegek párnáit, a poharaikba friss vizet hozot,, megsimogatta a leányok homlokát s elmondta, hogy ma este tejben rizst vacsoráznak s holnap délre bort is kapnak, ha jól viselik magukat s az éjjel szépen alusznak. Különösen Mária. Mert Mária sohasem alszik. Móg vacsora előtt elvégezte esti látogatását a kórházi orvos, egy nagy, kövér, rövidlátó fiatalember, aki mindenben megbotlott s vastag, nedves érzéki ajkai voltak. Először Gizinek nézte meg az üterót, kikérdezgette, megnézte mellén a már alig látszó sebet s közben reszketve szorította kövér ujjait a leány szép keblére. A leány észrevette, hogy ez nem tartozik a vizsgálathoz, de nem mert szólni, csak haragosan elvörösödött s durcásan megfordult nz ágyon. Azután Máriát vizsgálta meg az orvos s ennek & csodaszép szőke hajáról alig tudta levenni a szemét. Mikor elment, Gizi Mária felé fordult: — Mit szól ehez a szemtelensóghez ? kérdezte mérgesen. — Hát nem arcátlanság az, hogy a szegény lányokat móg a teritőn is prédának nézik ezek a gazember térfiak ? Mária nem szólt semmit, csak egy könnyet törült ki a szeméből s a vacsorájához hozzá sem nyúlt. Gizi ellenben jóízűen megette a magáét s csak a szégyenkezes tartotta vissza, hogy el ne kérje Máriától is az ő porcióját.