Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám
1902-11-20 / 93. szám
hideg időben gyalog tették meg a 11 kilométeres utat Szathmáry és K. i s s tanáraik vezetése alatt. A tábla megtekintése után a Magyar Király szállóba vonult a diáksereg, honnan pihenő után visszaindultak Békésre. — Köszönet ós kórelem. A csabai szegónyiskolások konyhájára ujabban a következők küldtek adományokat: Kohányi Róbertné 10 kor., Pfeiffer Antalnó 10 kor., Ursziny Jánosné 6 kor. ós 2 zsák burgonyát, Löwy Lajosné a nőegylet szegényeinek 2 öl fát adományozott. A csabai nőegylet elnöksége mindezekért hálás köszönetét nyilvánítja és kéri a könyörületes sziveket, kegyeskedjenek a szegény iskolások konyhájára bármilyen élelmi cikkek beküldésével az éhező gyermekek sorsán enyhíteni. — Szanatórium hangverseny Csabán. A mult vasárnap tartott értekezlet a legnagyobb lelkesedéssel fogadta azokat a javaslatokat, melyek a karácsony másodnapján a szanatórium egyesület javára rendezendő hangverseny programját képezik. Lesz két mozgalmas előkép, melodráma, egyfelvonásos vígjáték, monológ s több zenei szám. A rendezőség e hót végén megalakul s a szereplök felkérése megtörténik ; mindezekről annak idején részletesen beszámolunk. Ma csak annyit, hogy a mozgalom a legszebb ós legkedvezőbb kilátások között indult meg s karácsony másodnapján érdekesen összeállított előadásban lesz módunk gyönyörködni. — A békéscsabai Nemzeti Szövetség fúziója. Az Országos Nemzeti Szövetség békéscsabai fiókja nemrégiben tagostul, vagyonostul, mindenestől beolvadt a Békéscsabai Muzeum-Egyesületbe, hogy a két egyesület igy szellemekben és anyagiakban meggyarapodva, vállvetve szólesebbkörü munkásságot fejthessen ki. Az Országos Nemzeti Szövetség központi igazgatósága értesült erről a fúzióról, amelyet azonban nem szankcionált. A Nemzeti Szövetség alapszabályai ugyanis körülményesen intézkednek egy-egy fiókszövetség föloszlásának módozatairól, amelyeket természetesen a békéscsabaiaknak is respektálniok kell. Minthogy ezt önként nem cselekedték meg, a központi igazgatóság legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a békéscsabai fiókszövetséggel szemben alkalmazni fogja az alapszabályok rendelkezéseit. — A szeghalmi közöslegelő felosztása. L a b a s Gyula mérnök befejezte a közös legelő felosztására vonatkozó előmunkálatokat, s előterjesztést tett a törvényszékhez, melyben az egyes birtokosok ingatlanságának kiosztása és a hitelesítési eljárás megejtése céljából intézkedést kórt. Dr. T h o 1 t István úrbéri biró a mérnöki munkálatok felül vizsgálására szakértőül Haviár Lajos főmérnököt hivta meg, s egyben elrendelte, hogy a Lábas által készített tervezetek három napon át a községházán közszemlére tótessenek ki s erről a lakosság a szokásos módon értesitessék. — Tanitóválasztás. Az orosházi ág. ev. egyház egyik régebben megüresedett tanítói állását vasárnap tölti be. Az egyházi képviselőtestület az első helyen egyhangúlag M e n d ö 1 Ernő orosházi helyettes tanítót jelölte, aki már több óv óta szolgálja az egyházat. Jelölték még P o 1 ó n y i Kálmán, Balázs Béla orosházi ós Gyi móti Károly felsőlőtei tanítókat. — Öngyilkossági kísérlet. A gyulai Komló szálloda takarítónője, S p o z t a Katalin nem akart tovább élni. Éppen ezért a szálloda egyik zugába zsíros szóda oldatot ivott. Eszméletlen állapotban találtak meg s beszállították a gyulai közkorházba, ahol kitűnt állapota nem életveszélyes. A 25 éves leányzó, amint levelében irta, a régen ismeretes „szerelmi csalódás" miatt ivott szódát. — Útonállás. Varró Bálint körösladányi lakos, éjjel ballagott hazafele a csöndes utcákon, mikor két ösmeretlen alak előugrott ós botokkal agyba-főbe verte, azután mint aki rendbe hozta a dolgát, szépen megugrottak Varró Bálint az orvosnál és a csendőrségnél keresett gyógyirt a sebére, amit mindkét helyt mégis kapott, amennyiben az orvos egy kéthetes visumrepertummal tapasztotta be a folytonossági hiányt. A csendőrség pedig a tettesek kinyomozásával reperálta a becsületen ejtett csorbát. A hős férfiak Bögre Sándor és M. Tóth Imre most majd a törvényszéken fogják az éjjeli kalandért méltó jutalmukat elvenni. — Késelés a gyermekért Megírtuk, hogy Gábor László ós Nagy Lajos g3 romai lakosok összekaptak gyermekeik apró összetűzése miatt s hogy Gábor Nagy Lajost késsel mellbe szúrta a veszekedésben. A döfés súlyos sebet ejtett Nagy Lajoson, s a vér vastag sugárban csorgott ki melléből. A gyors orvosi segély megakadályozta az el vérzést, de mert baja életveszélyesnek látszott, az elöljáróság táviratilag értesítette dr. N y i s z t o r vizsgálóbírót, ki azonnal kiutazott Gyomára. Az előnyomozat során aztán kiderült, hogy Gábor részegségében vetemedett a késelésre, de mert állandó lakhelylyel bir ós a Nagy Lajos sebe súlyos természete dacára sem halálos, a vizsgálóbíró elállott a Gábor letartóztatásától. — Eltört a karja. Kiss Mari békési hajadont súlyos sérüléssel beszállították a gyulai kórházba. a. 18 éves leánynak kenderkikószitő gép törte el a kezét s oly szerencsétlenül, hogy le kellett vágni. Rögtön arra gondol az ember, hogy tagja volt-e Kiss Mari a cselédsegélypénztárnak ? Mert ha igen, az áldásos intézmény megmenti a nyomorúságtól. — Lopások. Szabó Albert csabai porcelán ós üvegkereskedő az udvavon tartotta az ablakbevágáshoz szükséges üvegtáblák egy részét. Matyasek János vándorló üveges észrevette ezt ós az esti homályban belopózkodott az udvarra ós 32 üvegtáblát ellopott. Később keveselte a zsákmányt s újra visszament, de vesztére. Elcsípték, éppen akkor, mikor felpakolva kifelé akart indulni s átadták a rendőrségnek. — Szilágyi János békési lakos meglopta az országgyűlési képviselőjót. Kecskeméti Ferenc békési képviselőtől ellopott 42 libát. Majd B o n d á r Jánosnál próbált szerenosót, itt azonban sikerült a békési rendőrségnek elfogni a libatolvajt. — Munkások jutalmazása. A gazdasági munkások jutalmazásának uj formáját alkalmazza jövőre a földmivelésügyi miniszter. Ösztöndíj alapítványképpen a kiváló, jó munkások kitüntetésére ós jutalmazására ugyanis a gazdasági segélypénztárnál ezer tagsági helyet rendszeresített. Ezer kitűnő munkásért maga az állam fogja lefizetni a tagsági dijat öt egymásután következő esztendőben. Ót év alatt összeszedheti magát az ilyen munkás és maga folytathatja tovább a befizetést. Ezek helyére azután ismét ezer szorgalmas munkást részesíthet az állam ebben az ösztöndíj szerű kedvezményben, a mi valószínűleg nagy mértékben hozzá fog járulni a gazdasági segélypónztár megkedveltetósóhez. — Megérdemelt kitüntetés.- Ő cs. ós kir. fensége Bourbon Fülöp herceg még a mult évben kinevezte a közkedvelt Feller V. Jenő gyógyszerészt udvari szállítójának. Ezen kitüntetés méltán sorakozhatik a többihez, melyekben Feller gyógyszerész részesült, mert mint ismeretes, kitűnő háziszere „Elsa-Fluid" a párisi, londoni, berlini, római ós nizzai kiállításokon is ki lett tüntetve.- A Feller-féle Elsa Fluid gyógyít köhögést, influenzát, lázt, czuz és kösz vényt, fej-, mell- és fogfájást, szúrást, görcsöt, szagatást, gyomorbajt, étvágytalanságot, szembajt stb. Nagyon fontos, hogy minden családnak legyen készlete az ElsaFluidból, miután számtalan megbetegedésnél felülmúlhatatlannak bizonyult. Kevés család van monarchiánkban, különösen a vidéken, ahol a híres Feller-fóle Elsa-Fluid (12 üveget vagy 6 duplaüveget 5 koronáért bármentve küld Feller V. Jenő gyógyszerész Stubica, Templom-utca 93 szám (Zágrábmegye) hiányozna, mert ez nem titkos szer, hanem sokoldalú hatásánál fogva orvosok is ajánlják. — Palló tolvajok. Körösladány községben az elöljáróság arra a tapasztalatra jutott, hogy a község utcáin levő pallókat valaki rendszeresen dószmálgatja. Utánna jártak tehát a dolognak s kiderült, hogy a pallókat Búzás Lajos körösladányi lakos hordogatja el éjnek idején. A csendőrök egész palló raktárt találtak az atyafinál, akit egyelőre — hűvösre helyeztek. A „ZÖLDFA" vedéglöben. szombaton, f. évi november hó 22-én, este Ízletes disznótori Vacsora lesz. — Jó -karczosról és figyelmes kiszolgálásról gondoskodik WOGZET ADOLF, vendéglős. TORVENYKEZES. A hálátlan. A szentandrási elöljáróságnak sok gondot okoz Kökény Anna leányzó, ki a mások vagyona ellen annyiszor követett el kihágást, hogy még rovásra szedni is na^y dolog volna. Különböző lopásai miatt már nyolc ízben volt büntetve s nem kevesebb, mint 13 évet töltött börtönben. Hosszabb ideig volt a mária-nosztrai javítóintézet lakója is, de ez mitsem változtatott természetén. Rovott előéletére való tekintettel a büntető hatóság különös súlyt helyez reá, hogy ha szabadlábon vau, csak szülőhelyén tartózkodhassók. Ez a szigorúság a szentandrási bírónak szerez fölösleges kellemetlenséget. Tisztába van vele, akármit csinálnak is, Anna leányasszony ismét csak lop, "mivel hogy a vérében van. De mert a közrend megköveteli, hogy az ilyen veszélyes egyén lehetőleg ártalmatlanná tétessék, parancsba adta ki: — Te pedig Anna ezentúl minden ójiel a községházán hálsz. udja mag a petroleumvilágitás költségeit. De ezzel a kétségtelen drágasággal szemben számtalan kezelési, közbiztonsági, közegészségi, köztisztasági előnyök állanak a megitélés serpenyőjében s mindenki nekünk fog igazat adni, amikor a villanynak, minden drágasága mellett nem luxurioz, hanem szükségbeli jelleget tulajdonítunk S hogy ez igy van, mutatják azok az országszerte és legutóbb vármegyénk területén is lefoiyt mozgalmak, melyek a világítás kérdésével kívánták gyökeresen megoldani, a mai tarthatlan rendszert óhajtották a célnak teljesen megfelelő módon, villamos erő felhasználásával megváltoztatni. Csaba régen elől vezet ebben a mozgalomban ; s hogy mégis petróleum világításban leledzik, azt a képviselőtestület nagyfokú konzervativizmusán kivül kétségtelenül annak is kell tulaj donitanunk, hogy a benyújtott többrendbeli ajánlat nem elégítette ki az igényeket s nem nyújtott kielégítő biztosítékot arra nézve, .hogy a hozandó áldozatokkal szemben a közönség a világítás kérdésében teljesen megbízható kautélákhoz jut. Közbeesett a vármegye alispánjának nagyszabású terve, mely a megyének központi villamos világítását kívánta megteremteni. Örömmel láttuk volna e tervnek megvalósítását, mert ezzel a villamos erőnek mezőgazdasági célokra való felhasználását reméltük biztosítani; de a terv nagyszabású volta olyan nagymérvű tőkebefektetést igényelt, hogy arra az érdekelt községek nem vállalkozhattak. Az alispán mozgalmát azonban feleslegesnek és kárbaveszettnek nem mondhatjuk, mert ezzel a villamossági részvénytársaságok figyelmét Békósvármegyére irányította; a legnevesebb hazai vállalatok keresték fel a megye forgalmasabb községeit. Igy Szarvason a magyar villamossági részvénytársaság, Csabán a Ganz-gyár és Schukkert-cég tett lépéseket a villamos világítás bevezetésére. Ezeknek az előzményeknek hatása alatt Csaba község elöljárósága a hétfői képviselőtestületi közgyűlésen a villamos világítás kérdését újra felszínre vetette, azt indítványozván, hogy a közgyűlés a Ganzgyárat, a Schukkert-céget s a magyar villamossági részvénytársaságot hívja fel ajánlattételre, egyben küldjön ki bizottságot oly feladattal, hogy a kérdés kellő előkészítésével foglalkozva, annak idején javaslatait a képviselőtestület elé terjessze. K o r o s y László főjegyző ismertette a tanács idevonatkozó javaslatát, egyúttal beszámolt a jelentések során azokról a tanulmányokról, melyeket az elöljáróság a közgyűlés megbízása folytán a közvilágítás kérdésében mintegy két éven át folytatott. S z a 1 a y József elfogadja a tanács javaslatát; ezelőtt maga sem tartotta sürgősnek a közvilágítás kórdósének megbolygatását, álláspontját azonban az állapotok tarthatatlansága megváltoztatta. A kérdés elintézését tovább halogatni nem lehet. Rosenthal Ignác a kiküldendö bizottságot határozott direktívákkal kívánja ellátni; különösen azt a kórdóst kívánja a bizottság által megállapittatni, hogy a villamossági vállalat mily módozatok mellett biztosittassók: koncesszionális úton-e, avagy a község rezsijében? mert ennek a kérdésnek előzetes megállapítása nélkül a vállalkozókat precíz ajánlattételre felhívni nem lehet. K o r o s y László feleslegesnek tartja a bizottságot már most a Rosenthal által kivánt utasításokkal ellátni, mert a vállalatnak koncesszionális, vagy saját rezsijü létesítése kérdésében csak akkor leüet véleményt alkotni, amikor a legaprólókosabb részletre kiterjedő ajánlat a bizottság előtt fekszik. a. közgyűlés a Szalay ós Rosenthal indítványa értelmében Rosenthal Adolf, Rosenthal Ignác, R ó t h y Béla, dr. S a i 1 e r Vilmos, Szalay József ós Wagner József tagokból álló bizottságot küldött ki a kórdós tanulmányozására s a bizottság véleményének beérkezése után fogja az illető vállalalokat ajánlattételre felhívni. * Csak ne jelentsen a bizottság kiküldése ujabbi elodázást ... ad graecas calendas ! ÚJDONSÁGOK. — Zsilinszky Mihály beteg. Csaba országgyűlési képviselője, Zsilinszky Mihály államtitkár beteg. Néhány nap óta ágyban fekszik; baja epeömlós, ami azonban aggodalomra nem ad okot. — A gyulai főgimnázium. Lukács György főispán megküldötte Gyula városának a gyulai róm kat. főgimnázium ügyében kelt szerződós végleges szövegezését, hogy azt a város elfogadja s a polgármestert hatalmazza meg annak aláírásával. Az átirat szerint a szerződósben csak jelentéktelen változás van, mely a városnak semmi ujabb terhet nem ró. Megemlíti móg az átirat, hogy A 1 p á r Ignác terve ós a költségvetés december hó elején teljesen készen lesz, melyeknek a közoktatásügyi minisztérium által való jóváhigyá-n utín, az épitkezóst is meg lehet kezdeni. Ily körülmények között a város az építkezésre vonatkozó árlejtést már kora tavasszal közzéteheti s a jövő tanévben már megnyílhat a főgimnázium első osztálya, — A közegészségi egyesület Gyomán. Az országos közegószségi egyesület békésmegyei osztálya ez óvi rendes közgyűlését Gyoma községében tartja meg jövő vasárnap. Délután 4 órakor lesz a közgyűlés a gyomai községháza nagytermében, a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki jelentós. 2. Pénztárnok ós a számvizsgáló-bizottság jelentése. 3. Esetleges indítványok. 4. Számvizsgáló-bizottság kiküldése. A közgyűlést megelőzőleg ugyancsak a városháza nagytermében — d. u. 3 órakor — nyilvános felolvasást tart az egylet, belépődíj nélkül. Felolvasnak: 1. K a c zv i n s z k y János dr., a tisztaságról. 2. E i s 1 e r Vilmos dr., az alkoholizmusról. A gyomaiaknak ugyancsak kijut jövő vasárnapon a mozgalmasságból, mert ugyan ezen este a békósvármegyei nyomdászok Fehér Estólye lesz. — Esküvők. Diszes esküvő szinhelye volt kedden a gyulai róm. kat. főtemplom. Terpesti Marko vics István honvédhuszár főhadnagy esküdött örök hűséget arájának: gyergyószentmiklósi Kövér Ellának, néhai Kövér László gyulai főszolgabíró ós neje B e 1 i c z e y Izabella leányának. — P á n d y József pénzügyminiszteri számtiszt, cs. ós kir. tart. hadnagy hétfőn délben 12 órakor vezeti oltárhoz Csabán a róm. kat. templomban K o c i z k y Ellát, K o c i z k y János ügyvéd, földbirtosos ós neje, született K e 1 1 e r Irma leányát. — S a s k ó Soma szarvasi főgimnáziumi tanár szombaton vezette oltához B e n k a Jolánt, B e n k a Gyula főgimnáziumi igazgató, a Ferencz József-rend lovagjának leányát. — Uj törvényszéki orvos. A vármegyében működő orvosok közül eddig csak Z ő ld y János dr. megyei főorvosnak volt arra képesítése, hogy törvényszéki szakértő orvosként működhessék. Ez annyiban okozott nehézséget, hogy a főorvos egyéb hivatalos elfoglaltsága miatt nem mindig juthatott ahhoz, hogy a törvényszék megkereséseinek gyorsan eleget tehessen. A jövőben már ezen is segítve lesz. Dr. P á n d y Kálmán kórházi főorvos a budapesti egyetemen a törvényszéki orvostanból sikeresen vizsgázott, s igy Gyulán most már két olyan szakértő lakik, kik a törvényszék által hozzájuk utalt kérdésekben, az Ítélkezésnél felhasználandó szakvéleményt adhatnak. — Fehér Estély. A békésmegyei nyomdászok hangversenye és táncestélye magasan ki fog emelkedni a hasonnemü mulatságok ez idénybeli történetében. Az érdeklődés felülmúlja a rendezőség minden vérmes reményét s talán hely sem lesz elég a gyomai községháza eléggé tágas termében. A műsorban, amint már irtuk, szerepelnek: Kiss Katica, Veress Ilonka, Kató József, S a 1 z e r Dezső, Szered a i Leó ós Belencéresi Dezső hírlapíró. A vidékről érkező vendégeket a rendezőség szívesen elszállásolja, ha az érkezés idejéről előzetes értesítést kap A táncvigalmon éjfélkor jelenik meg a Fehér Estély emléklapja rendkívül érdekes tartalommal. — Az estély rendezősége az ünnepség napján délben a Hollervendóglőben közebódet rendez. — Az első hó. Régi mondás, hogy Szent-Márton fehér lovon jár : hó esik e napon. Most azonban megkésett egy kicsit a föld téli takarója. A szintén régi szokás szerint megemlékezünk az első hóról, mely hétfőn reggel fehéredett a földön s a tetőkön. De a napsugár nem sokáig hagyta érintetlenül a téli világot s fekete foltok támadtak a fehér lepelen De legalább Tél apó leadta névjegyét s jelentette hogy itt van. — Tanítók gyűlése. A békésmegyei általános tanitóegylet gyulai köre közgyűlést tartott A b a f i János elnöklete alatt. A gyűlésen Székely Lajos a testi fenyítésről értekezett s a testi büntetés alkalmazását az elemi iskoláknál korlátozni, sőt lassankint végleg kiküszöbölni kívánja. A tétel megvitatása utáakim mdták, hogy a testi fenyitÓ3 a legritkább esetekben ós rendesen a tanitó által személyesen alkalmazandó. Balogh. János az uj fonomimikai tanmódot bírálta ügyesen s azt részben használhatónak, részben elvetendőnek nyilvánította. Fejtegetéséhez a gyűlés több tagja, kik az uj tanmóddal kísérletet tettek, hozzájárult. A tanítói fizetési minimum felemelése tárgyaban kimondták, hogy csatlakozásnak az állami tanítók mozgalmához s e tárgyban az egyleti nagy gyűléshez feliratot intéznek. — A Petőfi-tábla előtt. A mezőberónyi községháza falába illesztett Petőfi emléktábla előtt kisebbszerü ünuepóly volt a héten. Békésről a tábla megtekintése végett átment a békési főgimnázium tanulóinak egy része Mezöberónybe. A diákok a kissé