Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-11-06 / 89. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, november hó 6 án. 89. szám. fl» BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP. Telefor-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. lillé Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A tisztviselők fizetése. - nov. 5. Olcsó munkának kevés a foganatja. Csak annak a munkának van látszatja, amit nem olcsó pénzen dolgoznak. Mint az egyszeri cseléd, aki nem köszönt alázatosan a gazdájának, mert „kis bérért nem lehet szépen köszönni". A pénzügyminiszter, mentől több fizetést ad az állam hivatalnokainak, annál kisebb budget kell a jó közigazgatásra Aki kétszerannyi fizetést kap, négyszer annyit végez. Igaz, hogy ha jól dotálják az állami tizztviseló'ket, többen tolulnak e hivatalok felé, csakhogy a jobb elemek is tódulnak oda, azok, amelyeknek a hivatal nem magyarmódi hivatal, hanem rr unkakör és komoly életcél. Nálunk ez sokszorta fontos inditó ok, mert tudjuk, hogy minálunk bizonyos munkabíró és talentumos elemek — a városi elemek java, — a hivatalok iránt nem nagy érdeklődéssel viselkedtek, mert a városi viszonyok anyagilag eredményesebb élet pályákat teremnek. Nálunk nem épp ez érlelte meg a tisztviselők fizetésjavitásának dolgát. Hanem a nyomorúság. Bizony a cifra nyomorúság, melyről csak annak van fogalma, aki a hivatalnokok fizetésére vezetett letiltások nyilvántartását könyveli. Ez meg tudná mondani, hogy milyen társadalmi kérdés nálunk a hivatalnoki kar eladósodottsága, ez talán tudna beszámolni az össze-vissza váltózsirálásoknak arról a hálózatáról, melyből a magyar hivatalnoki kar ki tudja, mikép fog kievickédni. Kétségtelen hogy erről az eladósodottságról az állam tehet sok részben. Igaz, hogy a takarónál tovább nyújtózkodni tiloz és aki mégis megteszi, ám viselje a közetkezményeit, de az élet teremti az adósságokat Mikor a hivatalnok a mindennap szűkös visszonyai közt él, mikor nem lehet szó a ról, hogy fizetéséből félre tegyen, akkor az élet változatai által teremtett helyzetekre nincs meg a kellő anyagi erő. Igen könyelmü az a tisztviselő, akinek fizetnek annyit, hogy félretehetne ós még sem tesz félre De aki csak a mindennapi kenyerét kapja, annak miból teljék a néhanapi patikába. A fizetés tehát nem ragaszkodhatik csak az élet mindennapiszükségleteihez ; kell, hogy a fölöslegnek is egy bizonyos csekély mértékét nyújtsa a váratlan szükségek, az előre nem látható követelmények fedezésére. Persze arról hiába ábrándozunk, hogy a magyar állam ezt a bizonyos minimális fölösleget, mely tulajdonkép szintén szükséglet, nyújtani fogja a tisztviselőknek Ebből a magas szempontból a mostani fizetésjavitást elbírálni korántsem lehet ; ettől még más kulturnemzetek is távol vannak. De a tisztességes megélhetés bizto-itására más nemzetek már annyi sokat tettek, hogy nekünk is keil tenünk már valamit. Erről a valamiről be is számolt a pénzügyminiszter budgetbeszédjében. A budget változni fog már a jövő esztendőre, a fizetésjavitás maradandó lesz évak sorára, A miniszteri beszéd két alapelven nyugodott. Mind a kettő rokonszenves, mind a kettő sok ügyszeretet eredménye. Az egyik alapelv az, hogy a fizetésjavitás általános legyen. Mert nem igaz, amit oly sokan hangoztattak, hogy a legkisebb fizetésüek jobban rászorulnak a fizetésjavitásra, mint a nagyobb fizetésüek. Ebben bizony teljes az egyenlőség Magyarországon: mindenki rászorul a gázsiemelésre. Amint a kisfizetésű a nyomorral küzd, a magasabb fizetésű és állású küzd a társadalmi követelményekkel. Mind a kettő egyenlőképpen küzd és vergődik. Sőt ezt be kell vallani — azt látjuk, hogy épp a legkisebb fizetésű elem, az állami szolgák vannak a legkevésbé sanyarú helyzetben, sőt ezek helyzete nem is mondható kedvezőtlennek, mert szolgalétükre apró cseprő mellékkeresettel egészítik ki hivatalos jövedelmüket. S talán azt is el lehet mondani, hogy több háziúr van az állami szolgák, mint a tisztviselők közt. Javítani kell tehát minden irányban, ezt az elvet elfog^dta a pénzügyi miniszter is. A másik épp oly rokonszenves alapelv, hogy a hivatalnokot függetlenítik az anyagi előrehaladásban. Bizonyos mértékben magamagától javul majd a hivatalnok fizetése az évek száma révén, tekintet nélkül az elő léptetésre. Sok keserűségnek veszi el ez az élét, sok hivatalnokot fog megóvni attól, hogy feljebbvalóitól anyagiak miatt tartania kelljen. Uj vasút Békésmegyében. A gyula - barakonyl vasutterv. A kereskedelemügyi miniszter hosszas előzmények után Békésvármegyének adta meg az előmunkálati engedélyt Gyulától Barakonyig tervezett keskeny vágányu vasutvonalra. Az előmunkálati engedély megérkezte után a vármegye alispánja H a v i á r Lajos kir. főmérnököt kérte fel 8z általános terv ós költségvetés elkószitósóre, ki a vármegye által kiküldött bizottságnak bemutatta munkálatát A közelmúltban ez a negyedik vasutterv a Lunkaságra. E tervek közül csak a Bene-Környei-fóle jutott az első tervezésen tul. Haviár Lajos által készített és Békésvármegye bizottsága által a további intézkedések alapjául elfogadott terv lényegében az eddigi vasuttervek alapján készült. A vonal Barakonyból kiindulva a kisjenő— barakonyi vasút terve szerint való vonalozással érintené Apáti községet, innen haladna Seprősig, majd Simonyfalváig, hol nyugotra fordulva csaknem egészen egyenes vonalban menne el Vadász déli, Miske északi, Nagyzerind és Gyulavári déli szélénél, honnan a gróf Almásy uradalom jelenlegi gazdasági vasutjának átvételével annak* hídján átlépné a Fehér-Köröst és Paradicsom major mellett elhaladva, az úgynevezett Dugó hidnál két ágra válnék. Az egyik, amelyen a személy és a csupán Gyulára irányuló teherforgalom bonyolittatnók le, a Szent István-utcán, Kossuthtóren, ós Erdély Sándor-uton vezetne a gyulai állomásig, a másik, amely az átmenő teherforgalmat közvetítené leaDugóhidtól a nagyoláhváros mellett a körgáton haladva vezetne be az állomásra. A terv szerint a vonal hossza 52 kilométer. Az általános költségvetés az átveendő Almásy-féle vasutpálya átépítését kilométerenként 6000 koronába, a közel 4 kilométeres körgáti vonal építését kilométerenként 10,000 koronába, a 45 kilométer egészen uj pálya építését kilométerenként 20,000 koronába számítva, az összes költ sógeket telfeló való kikerekitóssel egy millió koronában irányozza elő, amely számítás tekintettel arra, hogy a békés - vésztői vasút kilomóterje 18,000, a kisjenő—barakonyi terv kilomóterje a tervezők szerint 16—18,000 koronában irányoztatot.t elő, mindenesetre reális. Az érdekeltségben Gyulavarsándot, Feketegyarmatot, mint a vonal közvetlen közelében fekvő községet is beleszámítva, Gyulán kivül tiz község van 24,000 lakossal ós kereken 80,000 kat. holdat tevő határterülettel, vagyis az érdekeltség nagysága és a vonal hossza között kedvezőbb az arány, mint a kisjenő—barakonyi vasútnál. Ebből folyólag nagyobb jövedelmezőségre is lehet számítani, mint a kisjenő—barakonyi vasuttervnól. Gyula szempontjából több előny várBékésmegyei Közlöny tárcája. A vörös hó. Preszákán egyszer vörös hó esett. Nem mindenütt, csak az Ompoly egy völgyében, az őszi legelőn, ahol Vincan Juon őrizte a teheneket. Akkor még csak szeptember legelején volt az idő, arra lefelé a Tisza partján akkor még ingben szaladgáltak a gyerekek, a kisasszonyok még csipkósujju blúzokban jártak, de Juon már nem vihette a Vulkánra a teheneit a nagy hideg miatt s a völgyben húzódtak meg. Délelőtt még csak megjárta, a nap hol kisütött, hol elbujt, nem volt éppen hideg, de meleg se volt, hanem estefelé olyan hóvihar kerekedett, hogy Juon nem hajthatta haza az állatokat s beterelte őket egy hegyszakadékba s ő maga behúzódott egy pásztor-kulibába, ahonnan nem jött Ki többé élve. Simon, a kis sánta és kancsalszemü Tierlea Simon megölte őt. Ezt ugyan bajos volna annak elhinni, aki Juont Simon mellett látta valaha, de az is megtörtónt már, hogy egy kis egér megölte az elefántot. Preszákán akkor délután a Tierlea Simon felesége sürün nézegetett fel az égre, onnan az Ompoly felé, azon is tul a Vincan Juon legelője felé, de semmit se-4|átott. Azaz látott; varjak kavarogtak a levegőben, metsző szél borzolta fel furcsa, szóles fésűre tűzött bronzbarna haját, a tyúkok korán elültek s a kéményből a füst sehogyse tudott felszállni, mindegyre lefújta valami láthatatlan óriás leheletedig 'Wm • ^ — IIÓ lesz, — gond"lu az asszony s kiült a ház elé egy köre. Karján fel volt gyűrve hosszú ufju, csipkés inge, a lába is mezítelen volt s a nyakánál, amint befujt a szól, a bő ingvállat egészen kifeszítette domború mellén. Az ura a kútból egy rossz kötélen vizet húzott fel s hol a kútba, nézett le, hol meg oldalt a feleségére és nagyon sok időbe került, amig napvilágra jutott a viz. Es ez a nagy lassúság nem ok nélkül történt. Szerette volna, ha megszólítja érte az asszony, ha rákiált s igy beleköthetne az asszonyba. De azért nem volt egészen bizonyos, hogy belékötni, vagy magához szorítani szerette volna-e jobban Simon az asszonyt, — csakhogy valamit szeretett volna, mert az asszony vad szépségében nagyon kívánatos volt s ami a fődolog, gyűlölte Simont. Hanem az asszony nem tudta, hogy Simon közel van hozzá. 0 hozzá más valaki volt közel: Vicán Juon. Juon I Micsoda legény volt az ! Egy hajlékony bronz kolosszus, csupa izom, erő ós friss, bő patakzása a piros vérnek, barna bőre alatt. És a Tierlea Simon feleségót egyenesen az ő számára teremtette az Isten. Csupa hőség, vad, rakoncátlan, ősemberi vágy hajtotta őket az egymás karjába és Simon ezt tudta. Most is tudta, hogy mire gondot az asszony. Látta a teste remegősén, az opálszinü szeme villanásán s a vér ráfutott a Simon kevéske agyvelejére ós a kötelet kiejtette a kezéből. A nagy locscsanás hátrakónyszeritette az asszonyt. — Mit csinálsz ? — kérdezte durván. Simon sápadtau állt a kut mellett s kto^l fekete szemét vérerek futották el. — Menj be mosni, —• szólt rekedt, parancsoló hangon. Az asszony kicsinlő pillantással nézett rá s vállat vont. — Akkor mosok, amikor akarok. Nem tudni, hogy mi bujt ma a kis rut ós gyáva Simonba, csakhogy vakmerő lett. Közelebb jött az asszonyhoz s rákiáltott : — Tudod e, hogy az ón kenyeremet eszed ? Az aszszonyt kissé meglepte a vakmerő támadás ós hirtelen felelni se tudott rá. — Tudod-e? —kiáltotta Simon újra s egy lépéssel még közelebb jött. Az asszony most vállat vont. — Ami a tiéd, az az enyém is. Hites asszonyod vagyok. — Hát éppen azért — s most még jobban kiabált Simon — engedelmeskedj nekem ! En vagyok az urad, üthetlek, vághatlak, a bőrödet is lenyúzhatom s odalökhetem a kutyának ! — Hát próbáld meg, — felelt az aszszony s felállt. Nagyot nyújtózott, fenyegetőleg mutatta izmos karját, nyúlánk, macska ügyességű fiatal testét ós Simon egyszerre megzavarodott. — Hirina, — suttogta alázatosan s hirtelen könny futott a szemébe — nagyon szeretlek, Hirina. de látod Hirina, te nagyon rossz vagy. Rozsz ós lusta. Szeretőd van ós nem akarsz dolgozni. A Petronik Máriának sincs külömb ura, mint ón vagyok, az még beteg is s a Matrina egész nap künn dolgozik az ura mellett a mezőn. Te semmit se csinálsz. Hirina, csak mégy a szeretődhöz ós cifrálod magad. Zalatnán veszel piros gyöngyöt, csüngős fülbevalót ós idehaza medöglöttek a malacok, elpusztult a borjú s most nincs más állatunk, mint az az egy rossz tehenünü, amit a Juon őriz. Látod, Hirina ... A könny most, végigfolyt a kis sánta ós kancsal oláh szőrtelen arcán s ugy nézett fel a magas, szép és erős asszonyra, aki jókedvűen vicsorította rá fehér fogait. — Nem ér semmit Simon, — kacagott — azért ón téged ki nem állhatlak ! Az bizony igaz, hogy ón lusta vagyok, meg szeretem is a Juont, de hát minek vettél el? Tudtad, hogy a Juon szeretője vagyok s mégis elvettél. Kórtelek én rá ? — Nem kértél, — felelte Simon sötéten s letörülte a könnyeit. — Tehát igazán nem állhatsz ki, Hirina ? — Nem én ! — kacagott az asszony ós befordult a szalmástetejü viskóba s a patkán megigazította a tüzet. Az ajtó mellett rosszlábu lócán egy uj fenyöfateknő állott, piszkos szappanos viz volt benne, meg egy pár darab ruha, délelőtt szappanozta be Hirina és még most se mosta ki. A kialudt tüz nehezen gyuladt fel, füsttel telt meg a ház s a vékony falakon mozogtak a füstös, papiros szentképek s valahonnét egy tarka szentelt gyertya esett le. Hirina felvette a szentelt gyertyát, megcsókolta, keresztet vetett magára, s halkan egy templomi ének dudolásába fogott : Óh szent Flórián ... de mindjárt abbahagyta s az ablak párkányáról levett egy félig férges füzfaalmát, beleharapott s lekuporodott a tüz elé. Simon künn ült a Hirina előbbi helyén a kövön s fejét tenyerébe hajtva, a térdein könyökölt ós jobbra nézett a hegyek felé, melyeknek a lábai egész lenn, a falu határára ereszkedtek le. Valahonnét egyhangú kopogás, fejszeütés s a ház háta mögül valami kis gyors folyású hegyi pataknak a zúgása hallatszott. Simonnak fájt a nyomorék lába, mint mindig szeles időben s némelykor felsziszszent ós a drákut emlegette, de inkább