Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-10-23 / 85. szám

III. Felekezetnólküliek. Bánfalván 8, Dobozon 35, Füzesgyarmaton 15, Gyomán 26, Szeghalmon 10, Köröstarcsán 13; van­nak még határozatlan számban Mezőbe­rényben, Orosházán, Sámsonban. Az esperesi jelentós után az egyház­megyei bizottságok kiegészittettek s rész­ben újból megalakittattak. Több egyház­nak adókulcsa fölemeltetett. S z a 1 a y József nagybecskereki lelkész az esperesi jelentés kapcsán arra buzdit, hogy a hit­élet élénksége a lelkész- és tanítóképzés által fejlesztessék s az iskolás gyermekek a templomjárásra szoktattassanak. Ezen inditvávy többek hozzászólása után el­fogadtatott. A tanügyi bizottságnak vasár­nap délutáni ülésén hozott határozatai jóvá­hagyattak. Ezek közt legfontosabb az, hogy az egyházmegyei tanitó-egylet alapszabályai megerősitetnek s az annak gyűléseire utazó tanitók részére az egyházak napidij és fuvarköltség adására köteleztettek. Az újon­nan megválasztott lelkészek üdvözöltettek. Az 1902. október egytől kezdődő három évre a temesvári ref. egyháznak 24 hold, a battonyai ref. egyháznak pedig 26 hold kincstári földet adományozott a földmive­lésügyi miniszter, amit az egyházmegye hálás köszönettel fogad. A bihari ref. egyházmegye részvét­átiratát Szabó János esperes elhalálo­zása felett tudomásul veszik s átiratilag megköszönik. P a p p Imre egyházmegyei pénztárnok ezen állásáról lemond ; hosz­szas, önzetlen működéséért köszönetet sza­vaztak s az álllásra a pályázat kiirásával az esperes megbízatott. A képviselőházból. A pénzügyminiszter expozéja. - Távirati tudósítás. ­Budapest, okt. 22. A képviselőház mai ülésére már tíz óra felé egészen megtelt a csillogó terem. Minden párt minden tagja érdeklődéssel várta a pénzügyminiszteri expozét. A pénzügyminiszter elmondja expo­zéjában, hogy az elmúlt év viszonyai ipari, kereskedelmi tekintetben, éppúgy mint köz­gazdbsági szempontból, a beszerzett sta­tisztikai adatok bizonyítéka szerint sok kivánni valót hagytak hátra s általán ked­vezőtlenek voltak Magyarországra nézve. De bár sötét és szomorú e kép, még sem aggasztó, mert bizni lehet a viszonyok jobbrafordulásában. Az 1903-ik évre szóló költségvetési előirányzatban kiadásúi 1090402670 korona van felvéve. A b e­vétel pedig 1090876474 koronát képez. Igy tehát az állami felesleg 473804 korona. A pénzügyminiszter szerint a költségvetés összes kiadásait redukálták. — Itt-ó? Hát csak maradjon itt, ha itt van, mert nekem nem kell többé. Nem vállalom, ha megvasalnak is ! — Nem is kell, öreg. Hazajövőben meg­fagyott, mert minden gúnyáját a kis fiúra pakolta. El is temettük. Hanem a fia ken­det illeti. A vén csősz motyogott valamit, hogy ugy köllött neki, miért kószál ilyen kutya időben. — Hát a gyerek kell-e ? Ott van az espotályban, megnézheti kend. — Nekem, az a senki fia ? ! Nem, ha megvasalnak ! Hát csak ezért hivatott nó­tárius uram ? Kár az embert ilyen haszon­talanságórt letörni ilyen kutya időben. Ezzel aztán loholt az öreg kifelé. Hanem az espotály előtt megállt. Bot­ját a hóba nyomta, meg kihúzta, nézegette sokáig a lyukat, hogy a szeme könnyes lett belé. Addig ácsorgott ott, mig az espotá lyossal össze nem akadt. — Hó, van itt valami gyerek, azé a izé . . . fagyott asszonyé ? — Kiigazoltam, nem a mienk. Hanem azért hozd ki, hadd nézném meg, sietek — tudod — kifelé. — Nem lőhet, nyavalyás még. — No cudar idő, ugy fázok — tudod — majd meg vesz a hideg. — Jöjjön kend be már ! — No egy kicsit hát. Bement az öreg. Leült, nem nézett se jobbra, se balra, hauem beszólt mindent össze-vissza. Az ispotályos ember végre megunta ós elszökött tőle egy kis itókára a zsidóhoz. A vén csősz felállt, körülnézett. Egy szőke kis poronty ott aludt a vackon. So­káig nézte az öreg, majd hirtelen fölkapta. Nyöszörgött a kis fattyú. — Csitt, csitt, eszem a lelkedet, csi­csis baba, elment anya, csicsis — ajná­rozta egy kevéskét, mig elhallgatott, aztán betakargatta a szűrbe, mógegyszer körül­nézett ós mint valami tolvaj kiszökött vele az espótályból. Isten áldja meg » kend vén lelkét öreg Gergely! Örömmel jelenti be, hogy a tiszt­viselők fizetésrendezésére már az idén tizenhárom millió koronát fordítanak, az admi­nisztráció erkölcsi érdekeiből. Az égető kérdést a kormány egyszerre akarja meg oldani ; fedezetet erre nézve leginkább a konverzió nyújtott. A fizetósrendezéssel a pénzügyminisz­ter kijelentése szerint nemcsak a tisztviselők érdekeit akarja szolgálni a kormány, ha­nem a társadalmi szociális problémának megoldása is vezető szempont volt ez al­kotásában. Ezután a legkisebb fizetés 1400 korona volna. Ez lenne a kiindu­lási pont, melyből fokozatosan emelkedné­nek a fizetések a felsőbb osztályok filé. A tisztviselők minden helyre kinevezés utján jutnának. Az eddigi előléptetések annyiban meg­változnának, hogy azon állami tisztviselő, ki már szolgált bizonyos időt ugyanazon fokozatban, önként menne felsőbb osztályú fizetési fokozatba, ha előléptetésétől nincs megfosztva. Ezenkívül az állami tiszt­viselők korpótlókokat is kapnának. Az iskolákat fontosságuk szerint tiz csoportba osztanák. A tisztviselők is cso­portokba lennének beosztva ós minden cso­port más-más fizetést kapna, melyhez kor­pótlókok járulnának. Az iskolai igazgatók kapnának tanári fizetést, korpótlékot ós igazgatói jutalomdijat. Az uj törvény ereje visszaható lenne, vagyis azon tisztviselők, kik már régebben szolgálnak egy bizonyos fizetési fokozatban az uj törvény életbe lépte után rögtön előlépnének magasabb fokozatba. A törvény az állami szolgák ós a rendőrség fizetés­rendezéséről és lakbéréről is gondoskodik. Az exposó előterjesztése után a pénz­ügyminiszter benyújtotta az indemnitást. Betejező szavait nagy éljenzés követte. ÚJDONSÁGOK. — Személyi hir. Békéscsaba országos képviselője Zsilinszky Mihály dr. állam­titkár vasárnap délben Csabára érkezett. Csabán tartózkodása alkalmával megtekin­tette a muzeum tárait s elismerőleg nyilat­kozott annak rendezéséről. — A szanatórium javára. Gyula város legutóbb tartott közgyűlésén foglalkozott Lukács György dr. főispánnak a szana­tórium-egyesület elnökének átiratával. — Gyula város a létesítendő tüdöbeteggyógy­intézet részére felajánlotta díjmentesen a város tulajdonát képező Lúgos erdőt. — Óvónők köre. A békósmegyei óvónők mozgalmat indítottak óvónői kör alakítása végett, melynek keretén belől hathatósabban munkálhatják hivatásuk körébe tartozó ós egyéb ügyeiket. A Kisdednevelők Országos Egyesülete összetartja ugyan a magyar óvónőket, de a gyakorlatban szükségesnek bizonyult, hogy vidéki körök is alakuljanak, melyek azután szoros kapcsolatban álljanak a központtal. Az óvónők Rezey Szilviusz tanfelügyelő buzgalmát és jóindulatát ki­kérték céljuk támogatására s igy nem le­hetetlen, hogy nemsokára megtartja alakuló ülését a Békósmegyei Ovónök Köre. — Egy tanítóegyesület ünnepélye. A szarvasi helyi tanítóegyesület 1893 évben, március havában alakult. Igy a jövő évben tölti be fennállásának tizedik óvót. Az egye­sület a nevezetes évfordulót fényes ünne pólylyel fogja megülni, melyre tiz évi szor­galmas és törekvő munka jogot is ad. — A gyulai ügyvédi kar gyásza. Egy szép reményekre jogosító, jobb sorsra ér­demes férfi hunyta le örök álomra szemeit, halálával vigasztalangyászba borítva szerető nejét és bubánatba merült szüleit. A tehet • séges ügyvéd, jótolluiró, lapunknak hosszú időn át érdemes munkatársa: dr. Frankó László hoszszas szenvedés után Gyulán, f. hó 19 ón elhunyt. Baja már nem ujabb keletű, de még hozzátartozói sem voltak arra elkészülve, hogy az a rettenetes kór, mely idegrendszerét megtámadta, oly gyor­san fog vele végezni. Körülbelől egy évvel ezelőtt vált sulyosabbbá betegsége, aggódó szülei ós önfeláldozóan szerető neje akkor rábírták, hogy menjen fel Budapestre s ott gyógyíttassa magát. A szakszerű gyógyke­zelés sokat javított egészségi állapotán, de nyugtalan vérmérséklete ós szertelen tett­vágya nem hagyták pihenni; újra dolgozni kezdett. Keresett ügyvéd volt, nem akarta ügyfeleit elveszíteni s bárha kezelő orvosa föltótlen nyugalmat ós minden izgalomtól való tartózkodást ajáulott neki, nem volt képes magát mérsékelni s azzal a lázas buzgalommal járt el ismét kliensei érde­kében, mely őt mindenkor jellemezte. A megerőltető munkásság azonban aláásta egészségét Maga is érezte, hogy az ügy­védkedós rá nézve végzetes lesz s ekkor érlelődött meg lelkében, hogy a birói pá­lyára lép. Az igazságügyminiszter a bogsáni járásbírósághoz nevezte ki albirónak, állását azonban nem foglalhatta el. Mint köteles­ségtudó ember, lelkiismereti kórdóst csinált abból, vájjon roncsolt egészségi állapota mellett képes lesz-e hivatalának megfelelni. Önbecsérzete arra ösztönözte, hogy a mi­niszternek megköszönve jóindulatát, a birói állásról lemondjon. Ettől az időponttól kezdve elméje fokozatosan elborult; s mi­dőn betegsége annyira súlyossá vált, hogy magánlakásán ápolása lehetetlenné lett, csa­ládja a gyulai elmekórházba szállíttatta. Az egykor vidám, szellemes, erőteljes férfi alig néhány hó alatt csak árnyéka lett önma­gának. Neje kívánságára a napokban haza szállították, hol 6 napon keresztül vívódott a halállal s lelkét az őt gyöngéden szerető hitves karjai között lehelte ki. Férfikora virágjában, munkabírásának teljében törte le a halál, összezúzva előbb testileg ós lel­kileg is, hogy az örök sir néma sötétsége megváltás legyen kínszenvedéseire. Teme­tése óriási részvét mellett kedden délután ment végbe. Koporsója körül egész tábora sereglett össze a gyászoló közönségnek s mély hatást keltett a papság szomorú bú­csúztatója, mely mellett holttestét beszen­telte. Ravatalát a virágok özöne borította A törvényszék koszorút helyezett koporsó­jára s Nóvák Kamii elnök vezetésével testületileg vett részt a gyászszertartáson. Azonkívül megjelent a vármegye, pénzügy­igazgatóság, város és számos más testület, hogy részvétükkel enyhítsék a mólyen súj­tott család fájdalmát. A poótalelkü embert hosszú kocsisor követte végső utján s holt­testét aCzégónyi család sírboltjában helyezték örök nyugalomra. A megtört öz­vegy ós a mólyen megszomorodott szülők iránt általános a részvét. — Erkölcstelen tanitó. A szarvasi ág. ev. presbitérium legutóbbi ülésén nagy fel­háborodással tárgyalták egy vadállatias tanitó ügyét, ki kosaras asszony nélkül követett el ocsmány bűnt. F i 1 ó György örmónykúti tanyai tanítót akarták a dühbe borult szülők rögtön elcsapatni, de H a­v i á r Dániel felügyelő lecsillapította a kedélyeket, hogy ítéletet hozni a panaszok meghallgatása nélkül lehetetlen. Elhatároz­ták, hogy felkérik az egyházmegyei tör­vényszék elnökségét a vizsgálat megindí­tására. a. felingerült kedélyek megnyugta­tására pedig F i 1 ó t már is helyettesitet­ték, merta szülők agyonveróssel fenyegették. — Királyi kitüntetés. Lovag Schwei­t z e r Ede ezredest, a Mihály orosz nagy­hercegről elnevezett 26. számú gyalogezred parancsnokát, a király Ferenc József-rend tiszti keresztjével tüntette ki. Bizonynyal örömmel fogadja ezen hirt mindenki, aki a csabai zászlóaljnak egykori érdemes pa­rancsnokát körünkben való tartózkodásá­nak idejéből ismeri. — Halálozás. Altalános részvetet kel­tett Csabán egyik derék, köztisztelt iparosá­nak, V a 1 e n t Sámuel bádogos mesternek kedden délelőtt, élte 45-ik óvóben törtónt elhunyta. A megboldogult hosszabb ideig volt beteg ós két izben is veszélyes ope­rációt állott ki, de sajnos, hiába, mert rák­baja, mely lábát támadta meg, ezzel sem volt orvosolható. Temetése nagy részvét mellett ment végbe, az ipartestület elöljáró­sága testületileg vett részt. Siratják egyet­len fia Sándor, testvérei, apósa Áchim János ipartestületi jegyző ós neje, kik az elhunytban jó vőjüket gyászolják. — H o 1 ó c z y Gusztáv szarvasi kereskedőt ós családját súlyos csapás érte. Leánya J e n n y hosszas ós súlyos szenvedés után meghalt. Temetése az ág. ev. egyház szer­tartása szerint ment végbe nagy részvét mellett. — Esküvő. G r o ó Vilmos, a Rudolf­főgimzázium tanára kedden vezette oltár­hoz Pápán Farkas Rózát, a csabai áll. polgári leányiska tanitónőjót. — Nyugdíjazott községi jegyző. A békés vármegyei községjegyzői nyugdíj iga­zoló választmány hétfőn a vármegyei al­ispán elnöklete alatt Gyulán tartott gyű­lésében S u h a j d a Antalt, Kondoros község elsőjegyzőjót 26 évi közszolgálat után elöregedés folytán bekövetkezett munkaképtelenség okából a jól megérde­melt nyugalomba helyezte s évi nyugdíj ­összegét 1728 koronában állapította meg. Ugyanezen gyűlésen a nyugdijválasztmány Gyula város elhunyt elsőjegyöje H o f f­m a n n Alajos özvegyének a férj 35 esz­tendei szolgálata után 990 korona özvegyi sególydijat szavazott meg. — Eljegyzés. Grünbaum Ferenc, békéscsabai fiatal kereskedő hétfőn jegyezte el Nagyváradon özv. Weinberger Salamonná leányát, E t e i k á t. — HangversenyCsabán. Szombaton tartja az ismert nevű nópdalónekes N á n á s s y Géza, ki körösladányi születésű, hangver­senyét a csabai színházban. N á n á s s y 6 évig volt tagja a Népszínháznak, 4 évig a Vígszínháznak, azonban nem fejthette ki tehetségét kellően. Most párisi énektanul­mányokra készül s hangversenyéből gyűjti össze a szükséges összeget. Ma Gyulán hangversenyezik, vasárnap pedig Szarvason ismétli meg hangversenyét. A tehetséges fiatal művészt, mint bókósmegyeit is ajánl­juk a közönség szives figyelmébe, mint aki méltán megérdemli a legmelegebb párt­fogást. — Anabaptista keresztelés. Öt éve an­nak, hogy Szarvason terjedni kezdett az anadaptisták felekezete. Első követői az érparti szőlők lakosai közül kerültek ki. Azóta számuk gyarapodott. A napokban a holt Körözs medrében egy öcsödi prédiká­toruk keresztelést tartott, több hivőt vet­tek fel az uj felekezetbe. Vallásos éne­kek éneklése között ment végbe a keresz­telési szertartás. A megkeresztelendő hivek fehér lepedőben burkolva derékig mentek be a vizbe, ahol bemártással vétettek föl a szent gyülekezetbe. A keresztelési szer­tartásnak igen sok nézője volt. — A békési főgimnázium építési ügyé­ben határozott a presbitérium. Szavazás utján Kruslitz ós Pollák cégnek, a legolcsóbb ajánlatot tevőknek adta át az építkezést. Az egyház tanácsosai közt vol­tak néhányan, kik a Robelly cégnek akar­ták adni az építkezést, kinek ajánlata csak pár ezer koronával drágább a Kruslitzónál. A szerződés szerint az épitós 1903. évben be kell fejezni ós akkor a gimnázium át­költözik az uj épületbe. — Képviselőtestületi ülés. Az orosházi községi képviselőtestület gyűlést tartott. A gyűlés tárgysorozatába volt véve a jövő évi költségvetés tárgyalása is, de azt V a n­g y e 1 Sz. első jegyző indítványára e gyű­lésen választott bizottság vizsgálata után fogják tárgyalni. A csákói vadászterületre vonatkozó rendelet kapcsán kimondta a gyűlés, hogy a vadászati bérletből befolyó összeget nem fizeti vissza, mivel a leg­utóbbi időben a jegyzői lak ópitósóre ós a jegyzői állás szervezésére is tetemes ki­adása volt a községnek. A vendéglősök zárórájára nézve kimondta a gyűlés, hogy csak az „Alföld" ós a Hornyacsek-féle ven­déglőnél kiván kivételt tenni, a többiekre nézve pedig a vármegyei szabályrendeletet kívánja alkalmazni, vagyis az „Alföld u-i-e és Hornyacsek-féle vendéglőre nézve a zár­órát nem határozza még. — A gazdasági munkás és cselédsegély­pénztár egy ujabb áldásos ténykedéséről azámolhatunk be. Még ez óv január havá­ban történt, hogy Kvasz János, B e 1 i­c z e y Géza gerendási uradalmának bérese, a termésnek a magtár pallására csiga utján való felszállitása közben szerencsétlenül járt ; a csiga felmondta a szolgálatot, s a több mázsányi teher a magasból a föld­szintre visszaesett, s a véletlenül ott álló munkást lesújtva, ennek lábát törte. Két hónapon keresztül, március hó végóig ágy­ban sinylett a szerencsétlenül járt munkás mig meggyógyult s munkaképességét visz­szanyerte. Mint a sególypónztár rendes tagja, orvosi, gyógykezelési költsége 94, napisególyek fejében 59, összesen 153 ko­rona tagsági segélyt nyert a központból; mi sem igazolja jobban az áldásos intézet vezetősógónekhumánus gondolkozását, mint azon körülmény, hogy a segélyt teljes össze­gében kifizette, dacára annak, hogy a késő bejelentés folytán Kvasz ehhez való jogát a szabályok értelmében elvesztette. — A mezőőr gyilkosa. Szeptember hó végén találták meg holtan, 13 sebből vé­rezve Varga György békési mezőőrt a borosgyáni dűlőben. Azóta folyik a nyo­mozás, amelynek mindeddig nincsen semmi eredménye sem, pedig néhány nap múlva egy hónapja le3z a rémes gyilkosságnak. Ugy látszik már, egygyel szaporodni fog a megfej thetlen bűnesetek száma. — Építőiparosok tanfolyama. Az ópitő ipari téli tanfolyamban a beiratásokat f. hó 30-án csütörtökön és november hó 2-án vasárnap, mindenkor reggel 8—11-ig fogja Áchim Gusztáv mérnök eszközölni a régi algimnázium épületében. Tandíj 6 kor. A tanítás november 3-án veszi kezdetét s márciusig tart. Amennyiben az adott helyiség megengedi, felnőttek is felvétetnek a tan­folyamban. — A szabó ós faipari szaktan­folyamban felnőttek, segédek ós iparosok ugyanakkor felvétetnek. Tandíj nincs. Akik előbb óhajtanak beiratkozni az utóbbi szak­tanfolyamok valamelyikébe, ugy azok Könyves T. Kálmán (Löwy Jakab L. és Társa cég), illetve Frankfurter Alajosnál (Reisz ós Porjesz bútorgyár) je­lentkezzenek. A szabóipari szaktanfolyam 4 hónapig, a faipari pedig 9 hónapig tart. — Kinevezések. Berndt Lajost, a csabai m. kir. dohánybeváltó hivatalnak hosszú időn át nagy szorgalmú tisztjét, aki több mint másfél éve óta az aradi dohány­beváltó felügyelőségnél, mint kezelőtiszt nyert szolgálati beosztást, a budapesti dohányjövedóki központi igazgatóság a fél­egyházi dohánybeváltó hivatal főnökóvó nevezte ki. — Farkas Gyula békési községi tanitót, járási faiskolafelügyelőt a közoktatásügyi miniszter kinevezte a bé­kési gazdasági ismétlő iskolához szaktaní­tónak. — B o h u s Ferencet a belügy­miniszter kinevezte csabai helyettes anya­könyvvezetőnek.

Next

/
Thumbnails
Contents