Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-10-23 / 85. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, október hó 23 án. 85. szám • B BEKESMEBYEI KOZLONT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A mások pénze. Ha körülnézünk egy kicsikát, s figyelemmel kísérjük a közelmúlt krónikáit, egymásután olvashattuk a sikkasztó urak hirét, akik a mások pénzével uraskodnak. Szapora módon keletkez tek a hirek s Békés megye sem maradhatott el a sorból — szerencsére — igen kis igényű csabai árvaszéki ülnökkel. A tisztesség, becsület szerényen visszavonulva él s a gazság nagyban grasszál. A mai társadalom azokat az alakokat portálja, ákik az élet színpadán nagy szerepet játszanak s tud ják az urat adni. Nem kérdezi, nem keresi a társadalom, hogy ki, honnan veszi a pénzt, csak költsön. Vezessen nagy háztartást, adjon fényes estélyeket, járjon selyemben, bársonyban, ragyogjon az ékszerektől, iratkozzék be minden társaskörbe, egyesületbe, ahol brillírozni lehet, vegyen részt minden mulatságban, járjon naponként sörházba, kávéházba, durrogtassa a pezsgőt, itassa a cigányt: bizonnyára fölkapott, ünnepelt férfi válik belőle. Ez az ember! Ilyennek van kelendősége, becsülete — amig el nem bukik. A társadalom, ahelyett, hogy levonná a tapasztalatokból a helyes konzekvenciát és okulna a példákon, egyszerűen napirendre tér az elbukott nagyságok sorsa fölött s tovább gyújtogatja az ördögnek a gyertyát, melynek fényénél orgiát ül a gazság és a becstelenség. Az igaz uton szerzett vagyon, tisztességes munkával megkeresett pénz soha sem elég az élet hazárd játékaira; mások pénze kell hozzá, hogy a könnyelmű és tékozló eszeveszett kedvteléseit kielégíthesse. Melyik az a léha fráter, aki a saját vagyonának, maga keresményének elpocséklásával beéri? Egyik sem áll meg a határnál, hanem átlépi s a bizalom és hitel kihasználásával tovább üzi az uri sportot, az élet érzéki örömeiben való duskálódást, a testnek ideig-óráig tetszetős, de a tiszta és nemes léleknek mindenkor utálatos dözsölést, mig végre a szennyes hullámok elsodorják s a bün örvénye elnyeli. S kinek van nagyobb hitele, mint éppen azoknak, akik nagy lábon élnek, akik könynyelmüen szórják a pénzt? A tisztességes, becsü'etes ember, ha megszorul, csak nagy ügygyei bajjal jut kölcsönhöz, mert hát minek annak a pénz, aki nem szórja. A szegénység súlya alatt görnyedő, a panaszkodó embertől elfordul mindenki; a könnyen, vigan élő svihákok a társadalom kedvelt alakjai. Ezek iránt bizalommal vannak, ezek előtt megnyílik a hitel. Nap nap után egymást érik a csalódások, sorra buknak a minden erkölcsi alap nélkül, könnyű vérrel élő léhűtők s gyakran magukkal ragadják a hiszékeny lelkeket is. Egyik czaládi drámát követi a másik, az Amerikába utazók, az öngyilkosok száma nőttön nő s a börtönök telnek. De a társadalom mág mindig kalapot emel azok előtt, akik a mások pénzén uraskoinak, csak jól tudják játszani az urat. Adjanak zsurokat, lakomákat s legyenek bőkezűek, mint Krivány és társai! Ez kell a mai kor gyermekeinek; ez az irigylésre és követésre méltó, pompás életmód, amely annyi keserves és siralmas áldozatot kiván. A közerkölcsök talán soha sem voltak annyira elfajulva, mint napjainkban, amikor az emberiség jelentékeny része az egész életpályát mások kihasználására és kijátszására alapítja. A törvények száz meg száz kibúvót engednek a furfangos elme fondorlatainak s a bűnök büntetlenül maradnak. S ha éppen a piragrafusok kelepcéjébe karül is a csaló, büntetése oly enyhe, hogy egy cseppet se szolgál elrettentésül Pár évi dutyi, s aztán más környezetben, uj emberek között ismét vigan él a bűnös. Ez csak egy példa a sok közül. Nézzünk kissé körül s a csalásoknak, gaztetteknek végtelen sorozata tarul elénk. Olyan a bün, mint a gyom, gyor san terjed s gyökerei szerteszét ágaznak ; egyszer csak azt látjuk, hogy mindent ellepett, mindenütt ott van. Az élet minden fázisában ott a hamisság,, ravaszság, gonoszság s a tisztesség leszorul. A magán és közélet, ipar, kereskedelem, közgazdaság, a haladás, az emberi kultura tele van csalárdsággal, erkölcsi hibával, ugy annyira, hogy a jobb érzés meg riad, az eszmélő lélek aggodalomba esik s megutálja az ember saját faját. Hiába az iskola, hiába a szentegyháznak szószéke, hiába a hatalmas sajtó, messzehagnzó szava ; annyira elfajultak az emberi erkölcsök, hogy itt már csak a törvny drákói szigora segíthet. — Elérkezet az idő, hogy a büntető törvénykönyvet revízió alá vegye a kormány s a törvényhozás — Az igaz ember nem fog tiltakozni az ellen, ha a tisztességtelen ós becstelen cselekmények tűzzel, vassal büntetik. El vele az olyan szabadsággal, amely átcsap a szabadosság féktelen csapongásaiba, kitöré eibe s a közerkölcsök romlását idézi elő. Ha a társad ilom nem képes magából kivetni a salakot, vesse ki az államhatalom, mely a törvényhozásban leli mindenható erejét. Politikai ügyek. A képviselőház igazságügyi bizottsága már megkezdte az uj perrendtartási javaslatnak a tárgyalását. A szóbeliség, nyilvánosság és közvetlenség rendszerének teljes betetőzését képezi ez a javaslat, amely eredménye annak a következetes ós kitartó küzdelemnek, íáradhatlan munkásságnak, melyet a magyar jogélet tényezői, sőt maga a nemzet képviselete is az igazságszolgáltatás teljes szóbelisége ós közvetlensége érdekében évtizedek óta folytatnak. Már 1880-ban, midőn a régi perrendtartás novelláris módozata volt szőnyegen, kimondta a magyar képviselőház, hogy a magánjogi igazságszolgáltatást a szóbeliség, nyilvánosság és közvetlenség elveinek érvényesítésé vei kívánja rendezni és a kormányt ily irányú törvénytervezet kidolgo zására utasította is. Ettől az időtől kezdve folytak a tanulmányok ós munkálkodások a szóbeli perrend kidolgozása körül, de eddig csak a sommás eljárásról szóló Í893. óvi XVIII. törvénycikk készült el ós lépett életbe, mint részleges reform, melynek tanulságai és eredményei az uj javaslatban szintén figyelembe vétettek, mert ez megvalósítja a jó és gyors igazságszolgáltatás ama követelményét, hogy a birói termekbe bevonuljon az élet, szemben álljanak a birák és jogkereső felek, hogy igy a közvetlenség melegénél, a nyilvánosság éltető levegőjében az életre is kiható ítéletek hozassanak, amelyek a nép jogórzetót is fokozzák. Ezt jelölte meg egy ünnepélyes alkalommal dr. Plósz Sándor igazságügyminiszter az uj perrendtartás magasztos célja gyanánt s most büszkén tekinthet végig évtizedes munkájának látható eredményén, a javaslaton, melyigazságszolgáltatási rendszerünk épületének teljes kiépítését, koronáját képezi. Természetesen, amint nincs tökéletes emberi alkotás, ugy a perrendtartás javaslata is fölöttébb igényli a gondos és a legapróbb részletekig terjedő tanulmányozást, mert nem minden részében simul a magyar nép jelleméhez, tulajdonságaihoz s már joggá vált szokásaihoz, melyeket pedig a törvényhozásnak figyelmen kivül hagyni nem szabad. Békésmegyei Közlöny tárcája. Dalok. i. Nem Ígérek éti kincset, gazdaságot, Amit valóra úgyse válthatok, Kik gyöngyösen, selyembe járnak, Óh el ne hidd, hogy ők a boldogok. Egy gazdaságot mégis adhatok, Te szórtad rá a fényt, a színeket, Te tetted ily rajongó álmodóvá Ezt a bolond, szerelmes szívemet. II. Ahány levél van, ahány virág van Ebben a hideg, fásult világban, Ahány csillag van fent az égen, Megmondanák mi vagy te nékem. Az álmodások, a forró vágyak, Amint fakadnak és tovaszállnak, Ábrándjaim, a szívverésem, Megmondanák mi vagy te nékem. Kató József. A nagykendő. Irta: Ursyn. Ma, egy nagyon elegáns zsuron, M. grófnő isteni arckifejezéssel azt beszélte, miközben szünetlenül legyezve magát, egész árját juttatta nekem az angol parfümjének, hogy a sokat csodált Casielli, aki milliókat rejteget a torkában, harmincszor énekelt jótékony célra. Az elnök ur, aki már pergamenné száradt, fölényesen bólogatott a fejével s keskeny ajkai nyujtottan ismételgették : — Igen, bizony, nagy áldozat, igen nagy áldozat! Egy órája annak, hogy hazájöttem. Oda mentem az ablakhoz s az ablak hideg üvegéhez nyomtam forró homlokomat. Önkénytelenül felnéztem. Nem a szomorú, szürke eget néztem, amely ma a láthatatlan sorshoz hasonlít. Néztem a padlásszobácska világos ablakát ós amikor ott megjelent egy fiatal leány árnyéka, aki még iiy késő éjszaka dolgozott a munkája fölé hajolva, eszembejutott a megcsudált „nagy áldozat." A kicsi szobácskában, amelyben évek előtt, diákkoromban laktam, egész tömege volt a könyveknek, mindenféle papiroknak — de bútor nem volt benne s télen még fa is alig jutott, amivel befűthettem volna . . . Milyen is volnál te elegáns Íróasztalom, ha hirtelen odakerülnél egykori sznbácskárnba ; vagy te, Chaplin, akinek szép müve, a márkiné éppen rám mosolyog, hogy gúnyolódnál, ha valamikor a magam tulajdonaként felakasztanálak arra a falra? Az uj egyetemi évre lakást béreltem egy beteg özvegy asszonynál, akinek fiatal halvány leánya volt. Ök a szomszéd szobában laktak. Nekem átengedtek egy keskeny zugot. Ott dolgoztam s ott álmodoztam hírnévről, dicsőségről ! . . . A szomszédos szobácskában mindennap egy egész dráma, egy szürke dráma játszódott le. A vékony falon keresztül hallottam, mint adta oda az anya a leányának, vagy a leány az anyjának az utolsó darabka kenyeret ... A leány késő éjszakáig dolgozott s az öreg asszony reggeltől napestig ^sóhajtozott az ágyban . . . Én magam is éppen olyan szegény voltam, nekem is meg kellett csalnom a gyomromat, mint ahogy a leány megesalta az édesanyját, amikor azt mondta, hogy nagyon jól van lakva . . . Igy éltünk egymás mellett s mindenikünk takargatta a maga szükségét, éhségét ós szomját. Ha találkoztunk, jó napot ki vántunk egymásnak ós ezzel vége volt. Es ha elérkezett a hó elseje, bevittem nekik a kicsiny, nyomorúságos bérösszeget. Én havonkint csak egyszer kerültem a lakásukba, ahol ósdi ós szegényes volt minden. Önkénytelenül néztem a béna, elnyűtt fiókos szekrényt, amelyen meglátszott, hogy jobb napokból eredt; az apró asztalokat, az utána barnított képecskéket ; a gobelin szövetből való foltozott szőnyegeket ós az anya ágyát, amely csudás előkelőséggel festett a lánynak egy ládán levő szalmazsákja mellett. Rendesen nagyon siettem és az öreg asszonynak mindig egyforma kérdését hallhattam : — Meg van ön elégedve; van elég kényelme ? Azt mondtam, hogy igen s meghajtva magam, a szánalom ós nagyrabecsülés érzésével távoztam. Megjött a tél — amely akkor kegyetlenül hideg volt. Mind hármunknak megdermedtek az ujjai. Fűteni való fánk csak ritkán volt. Majd én hoztam egy pár darabot, majd meg a fiatal leány Ha sikerült néha szert tennem vagy egy kötegre, nyomban kopogtattam az ajtón s szóltam: — Helón kisasszony! Hoztam fát! Szabad bejönnöm, hogy befütsek ? Hamarosan ajtót nyitott s nagy örömmel szólt: — Hogyne, kérem, kérem ! De ne tegye be mólyen a fát a kályhába, hogy az ön szobája is átmelegedjék. — Oh, szóltam, nekem anélkül is melegem van ! — Nekünk is melegünk van! szólt hamar ós bizonyságul rámutatott az édes anyjára, aki mindenféle ócska ruhával volt betakarva. De ahogy ő rá néztem lopva, {láttam, hogy kék az ajka s fagyos az orrocskája. Amikor a tüz égett, önkénytelenül kinyújtotta agyongolgozott kezeit ós vidáman mosolygott. — Melege van ós mégis melengeti a kezét ? szóltam ilyenkor jóhiszemű gunynyal. Válasz helyett csak fájdalmasan nézete rám. Az alakját sohasem láthattam jól, mert ősz óta be volt burkolva egy nagy, barna kendőbe. Ez a kendő eltakarta a nyakát, sőt még a szőke fürteinek is egy részét és a derekáig köréje volt csavarva. Zugomban fagyoskodva, sokszor megirigyeltem azért a puha meleg nagy kendőért. Nem tudtam volna megfosztani őt e páncéltól a kérelhetetlen hideg ellen, de az ón felsőm oly vékony s könnyű volt. Egy januáriusi estén becsaptam Shakespearemet, amely a vacsorámat képezte ós lefeküdtem az ágyba, de a hidegtől nem tudtam elaludni. Egyre hánykolódtam ós rettenetes köhögés kinozott. Ereztem, hogy aggasztom szegény szomszódnőimet ós azon igyekeztem, hogy tőlem telhetőleg elfojtsam a köhögésemet és a fogam vaczogását. Hiába ! Hosszas kinlódás ós gyötrődés után végre elaludtam, magam sem tudtam hogyan ós mikor. Már fényes nappal volt, amikor felébredtem. Az első pillanatban, amikor még télálomban voltam, a melegnek kellemes érzése tett mámorossá, az érzés, mely eláradt az egész testemen. Kimondhatatlanul boldognak éreztem magam s az örömteli gondolat vett rajtam erőt, hogy Helón kisasz-