Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-10-19 / 84. szám

gyár kormány végre tettleg meg akarja valósítani a köztisztviselők fizetésének rendezését. A tervezgetések után a gyakorlati megvalósulás terére lép és rövid idő múlva tényleg teljesíteni fogja köztisztviselőink régi ós jogos kívánságát, a fizetésrendezést. hétről. — Fővárosi munkatársunktól. (A képviselők. Az obstrukcio és az uj választások. A csehek obstrukciója. Főispánváltozás. A civillista.) Budapeit, okt. 17. Mióta megnyilt az uj uj képviselőház, természetesen élénkség vonult be a politikai életbe. Hiszen mindjárt az első ülés megmutatta, hogy meg van a régi tüz ós hév a képviselők némelyikében. És habár az első napokon telve voltak is panaszszal az uj palota ellen, melynek Útvesztőiben el lehetett tévedni, most már szent a béke. Már nincs panasz, a megszokás, mely a régi házhoz kötötte őket, elhallgatott. A folyosói élet újra a régi. Itt szokták tárgyalni az esélyeket, hogy mi lesz akkor, ha a függetlenségiek csakugyan bele mennek az obstrukcióba s Széli meg feloszlatja a házat. Mindenesetre volna egykét izgalmas nap; eleintén próbálnák a paktumot is. Szó esett móg a klotürről is A legvégső eszköz volna azonban a ház feloszlatása. És itt már igen ellentétesek a nézetek. Ugy a szabadelvűek, mint a függetlenségiek a leghatározottabban meg vannak győződve arról, hogy pártjuk szaporodni fog. Móg a néppárti fekete sereg is ezt gondolja. No, de ők biztosan nem csalódnának. Hatalmasan felrázna az uj választás az országot. Újra kezdődnének a korteskedések ós más egyéb hozzátartozói. Ha jó' tudom, Bókésmegye egyik kerülete, a gyomai : két óv alatt éppen negyedszerre választana. S ha a negyedik választáson az előbbiek arányában szaporodnának f szocialisták — hát akkor igen megjárná Í kerület. A függetlenségiek különben nem állanának egyedül az obstrukcio terén. A: osztrák képviselőházzal szemben e tekin tetben meg volna a paritás. Még pedig i csehek csinálnák meg, kiknek iránya vál tozatlan: legélesebb harc a kormány el len. Egyelőre még gondolkozniok sem kel az obstrukcio haditerveiről, mert a íteichsratl előtt rendkivül sok sürgősségi indítvány fekszik. A költségvetés első olvasása ós i sajtótörvény ellen azonban nem fognak obstruálni. Igy állanak tehát a politikai ügyek. Itt is obstrukcio, ott is. A képviselőházi folyosón különben főispán változásokról is volt szó, melyek közül megemlitem a legérdekesebbet. Beszélték, hogy Bókésvármegye ós Hódmezővásárhely főispánját elviszik Torontálba, ahol igen nagy szükség volna olyan emberre, mint Lukács György. Bókésmegye főispánja pedig B á nh i d y Antal báró lenne, a kisjenői kerüet képviselője. Megirhatom azonban azt is, hogy ez nem — amint mondani szoktak — „bevégzett dolog", hanem folyosói beszélgetés. Minden kétségen kivül bizonyos már, hogy a magyar költségvetésben, mely nemsokára tárgyalás alá kerül, benne van a fölemelt civillista. Éppen ugy, ahogy benne van az osztrák költségvetésben. A két milliós tételen lehet gondolkozni. E dolog különben nem uj keletű, öt vagy hat éve már, hogy felmerült ; a Szóll-kormány örökségül kapta az előbbi kormányoktól. Megokolni azzal lehet, hogy az udvartartás költségei harminc óv óta egy összeggel szerepeltek a költségvetésben, pedig azóta számos uj intézmény fejlődött ki az udvartartásban. Allitólag magyar szempontból is fontos az a két millió korona, amit mi fogunk adni, mert az eddiginél sokkal teljesebb mértékben fogják kidomborítani a magyar udvartartást. Kibővítik a magyar udvarnagyi hivatalt, uj udvari hivatalokat ós intézményeket létesítenek, hogy a királyt magyar szókvárosában magyar udvar ^környékezze. És ha igy lesz, akkor senki sem sajnálná azt a két millió koronát, mely aránylag nem is nagy összeg azzal a kiváló jelentőséggel szemben, melyet nemzeti szempontból tulajdonit minden magyar ember a magyar udvartartás fejlesztésének ós állandóvá tételének. Magyar nyelv a esabai ág. ev. iskolákban. Vita a képviselőtestület Ülésén. Előrelátható volt, hogy Bókóscsabf község jövő évi költségvetése a képviselőtestület mult keddi gyűlésén nagyobb éí élénkebb diskusszióra fog alkalmat nyújtani Ugy is volt: a költségvetésnek minden fontosabb tótele részletesebb megbeszélést provokált. A legjelentősebb volt a; a vita, amelyet az egyházak segélyeAkkor értem a hidhoz. A hídon állt Eschepare. Nem telefon oszlop volt, hanem egy hatalmas gyári munkás. Izmos karjai féltő dühvel szorították a gyönge nőt, a feleségét. Szemei a sötétben csillogtak, a lehellete egész hozzám hallatszott, olyan volt mint egy zsákmányra lecsapott tigrisé, hörgő, félelmetes. Az asszony nem csinált semmit, mégcsak nem is sirt. És a hid környéke néma volt. Sehol egy teremtett lélek rajtam kivül. A helyzetem rettenetes volt. Nem tudtam rendőrért fussak-e, vagy magam álljak közéjök. Áz ember vadul rángatta az asszonyt ós ajka átkozódni kezdett. — Miért tetted ? Hisz volt kenyered ? Kerestem én véres verejtékkel mindent. Cifra ruhát is vettem mindig, hogy legyen miben tetszelegni az uraknak ! . . . Akkor hát mórt tetted ? Az asszony nem szólt egy szót se. A férfi egy darabig nézte, merően, vérben forgó szemekkel, majd hirtelen mintegy eszmétől megkapatva, magához szorítva, és nem ordítva, hanem sziszegő hangon a fülébe súgta: — Kivolt a szeretőd ? Ki volt ? Mondd meg! Úgyis meghalsz. Most már mindegy! Az asszony most se szólt semmit, csak a fejét rázta tagadólag. Rajtam márkitört a veríték. Mentem volna már rendőr után, de mozdulni se birtam. Odadőltem a hidfájához, magamhoz szorítottam a fát is, mintha attól vártam volna segítség3t, ós. . . ós ... imádkoztam. Imádkoztam, hogy az ég vezéreljen oda valakit, vagy tegyen csodát, vigyen el engem erről a borzasztó helyről. Nem tudtam melyiket saináljam, melyikért imádkozzam Szánalomra méltó volt a nő, aki odadobja magát a kárhozat tüzébe, annál az átkozott ösztönnél fogva, hogy öleljék, odadobja magát, mert nő. Szánalomra méltó volt a férfi, aki bálványát összerombolva találta, akinek üdvét szennybe, piszokba taposták, akinek pokollá tették az otthonát. A férfi rugdosni kezdte az asszonyt, s közben sziszegett a fülébe. — Nem mondod meg ? . . . Mi ? Nem mondod ? Izenként szedlek szét te rongy ! Ezerszeressé teszem a kínodat! Nem öllek meg, csak magamhoz láncollak, ós egy életen át kínozni foglak te céda! . . . Nem mondod meg ? Mi ? . . Nem mondod ? .. Az asszony nem szólt, csak a fejét rázta. Hogy tudott ez a bűnös asszony szeretni. Képes volt a rugdalást, ütleget szenvedni, de a szeretőjét nem mondta meg. Megfog halni, nem fogja többet úgyse élvezni az ölelését ós mégse mondja meg. Szerettem volna oda kiabálni az embernek, hogy ne üsse, hanem csókolja még a lábanyomát is annak az asszonynak, aki ugy tud szeretni. Éreztem, hogy ón ezt az asszonyt borzasztóan tudnám imádni, azért a nagy szerelemért, a melyet a szeretője iránt érez A túlsó parton két gyerek közeledett. Egy 7—8 éves leányka, meg egy 4 éves fiu. Ezek nem vették észre. A férfi rugdosta tovább az asszonyt, az meg tűrte. Mikor a két gyerek rálépett a hidra, a dobbanásra figyelmes lett a férfi. Hirtelen oda nézett . . Megragadta az asszony karját, nem szólt egy szót, egy hangot se, csak némán rámutatott a gyerekekre. Benne volt ebben a némaságban minden. Az asszony bűne, hitványsága, a férfi keserve, mardosó kinja. Édes szerelmük hajdani bübája, átkos életük jelenlegi gyötrelme. Benne volt minden, a bűn az erény fölött, a sátán diadala a természet fölött. Az asszony nem akart oda nézni. A férfi megfogta a nyakcsigolyát ós fejét erőszakkal a gyerekek felé fordította. Azok meg szépen közeledtek . . . A férfi őrülten felordított, szivéhez kapott, ós lefordult a hid karfájáról a folyó csobogó hullámaiba. Az asszony bevárta a gyerekeket. A kisebbet az ölébe vette, a nagyobbat kézen fogta s oda vitte őket a honnan az apjuk leugrott. Sokáig bámultak a folyóba, azután — hazamentek. zésónek tételénél R ó t h y Bélának, ennek az igazán tartalmas ifjú városatyának inditványa idézett elő. A múltban is sok vitára adott alkalmat a költségvetésnek ezen tótele; de mig a múltban a felszólalások minden különösebb indok nélkül csupán azon kórdós körül forogtak, hogy váljon folyósitsa-e a község az egyháznak a segélyt, vagy nem ? az inditványozó jelen vitának valóban magas színvonalon álló tartalmat adott. Azt inditványozta ugyanis, hogy a szokásos segélyt adja meg a kép viselőtestület az egyházaknak jövőre is, de azzal a feltétellel, illetve óhajjal, hogy az egyházak az általuk fentartott iskolákat fokozatosan alakítsák át tisztán magyar tannyelvűvé, mert a kétnyelvű népoktatási intézetek a magyarosodás terén csak nagy nehézségek árán tudnak alig kielégítő eredményt felmutatni. A magyar nemzeti szempontból csak helyeselhető ezen indítvány tárgyalása során szóles mederben folyt a vita mintegy másfél órán keresztül, itt-ott kevesebb nyilatkozatokra adva alkalmat. Az indítvány ezúttal a méltó sikerre nem vezetett; R ó t h y vállalkozását azonban meddőnek még sem mondhatjuk, mert olyan kérdést vetett felszínre: az egységes magyar nemzeti oktatás eszméjét, amely elöl immár jó hazafinak elzárkóznia nem lehet, s amely mindaddig s mindannyiszor kopogtatni fog a közgyűlések tárgyaló termének ajtaján, mig onnan teljes diadallal térh t ki az életbe. * a segéiytétel felolvasása után R ó t h y Béla felszólalt, hogy a község a segélyt az egyházaknak azért adja, mert fenntartják a felekezeti iskolákat ós igy oly kötelességet teljesítenek, melyet a községnek kellene keresztül vinni. Azonban a felekezeti iskolákban nem mindenütt teljesitik kellően e feladatokat a magyar nyelv tanítása körül. Nem célszerű a két tannyelvű iskola. Nemcsak a magyar nyelv tanítása szorul háttérbe, hanem egyes tantárgyakban való előmenetel is gátolva van. Magyarul pedig, ha másért nem, de célszerűségi okokból kell tudnia minden embernek. Indítványozza, hogy kóressenek fel az egyházak, hogy iskoláikban csupán magyarul tanítsanak, s e célból a tanintézeteket fokozatosan alakítsák át magyar tannyelvűvé. Szeberónyi Laios szerint az egyházak tudják azt, hogy a magyar nyelv tudása szükséges. R é t h y tévesen lett informálva, mert éppen a két tannyelvű iskolákban halad jobban a tanulás. Ezt ő mint körlelkósz ós dókán tudja igazolni. A kétnyelvű iskolákban jobban megtanul a gyermek magyarul, mint az egynyelvűben. Jobb ezt a kórdóst nem bolygatni és politikai térre nem vinni. A protestantizmusnak egyik elve az anyanyelv megtartása. Nem kell mindig a magyarosítás vesszőparipáján nyargalni. A községházán, a politikában tótul beszélnek, az ügyvédek irodájában is, mert hasznos nekik. A tót nép hazafias volt ós az is marad. És ha tótul tud, az sincs hátrányára. Rosenthal Ignác: Évek óta megszavazták a segélyt az egyházaknak a köz oktatási munkáért. 32 éve lakik Csabán s azóta a mai állapotok nem is hasonlíthatók össze a régiekkel. Hive a haladásnak, de legyen az fokozatos H a a n Béla szerint az idegen aikuak érdekében történik a magyarosítás. Tudniok kell magyarul, mert másképpen elpusztulnak. A segélynek feltételhez való kötését elfogadja. Miután a község ad : joga van feltételeket kikötni. Az egyháznak pedig joga van feltótelekkel el nem fogadni a segélyt. K o r o s y László szerint ez egy önálló indítvány ós törvény szerint nem lehetne tárgyalni. Igen meg kell fontolni a kérdést, mert megtörténik a tanitóválasztásoknál, hogy olyan egyénekét választanak meg, akik ellenei a magyar nemzeti államnak. Szeberónyi: Tiltakozom ez ellen ! K o r o s y : az egyházat semmi esetre sem akarja sérteni, de kifejezést ad nézetének s az ellen nem lehet tiltakozni. Újra kéri, hogy későbbi ülésen vegyék tárgyalás alá az ügyet. Szebe rónyi Zs. Lajos ünnepélyesen tiltakozik az ellen, hogy a jelenleg működő ág. ev. tanítók bármelyikének hazafiaságában kételkedni lehessen Ilyen gyanúsításokat mindenütt hall; ami nagyon sajaálható, mert mocskos kenyóririgysógböl ered. K o r o s y : Nem híresztelések alapján állította, hogy a tanítók között van hazafiatlan, hanem tények alapján beszólt, melyeket lehetetlen megcáfolni. K o c z i s z k y Mihály : sajnálja az időt, amit a kérdésre fordítanak. F á b r y Károly nem sajnálja az időt, sőt azokat sajnálja, akik e tárgytól az időt sajnálják. Még szomorúbb, hogy e kórdósben vitatkozni lehet, melyet nemzeti szempontból kell tekinteni. Nemeskey Andor r. k. plébános, RóthyBóla, Szeberónyi ósKorosy rövid hozzászólásai után szavazás alá került a kérdés ós az indítványt elvetették. Békésmegye központi villanyviiágitása kérdéséhez. II. Elemezzük most kissé a Schuckert-cég jövedelmezőségi számitását, hátha sikerül jobban kamatoztatni tőkénket, mint a fentiek után remélhető. A bevételek rovatában egy darab 50 wattos, 16 gyertyaerejü lámpa után évi 16 kor. 50 fillér bevétel van előirányozva. Ez összeget azonban nem lehet a legkedvezőtlenebb feltevések közé sorozni. De nem csoda, ha a Schuckert-cég ily számot tesz be, mikor a magánlámpáknál évenként átlag 600 égési órát számit. A mi viszonyaink között 350 égési óra a magánlámpáknál a legkedvezőbb feltevés, ami a Schuckert-cég által felvett átlagos egységárnál (5Va ^bér heKtowatt-óránkónt) évenként ós lámpánként 9 kor. 62 fill. ad. Ez oly csekély bevétel, hogy emellett a telep okvetlenül veszteséggel dolgozna. Hibás tehát a 16.50 kor. összeg két okból, először, mert a felvett égési idő tulmagas, másodszor, mert az egységár tulalacsony. Észszerű, ha abból indulunk ki, hogy a magánlámpák évenként átlag 350 órán át égnek ós hogy a magánosok hektowattóránkónt átlag 7—8 fillért fognak fizetni; ezek szerint a legkedvezőbb feltevés az lesz, hogy minden berendezett magánlámpa után óvölakónt 14 koronát ós az egész magánvilágitás után a Schuckert-terv 16,000 lámpájából kiindulva, évenként nem 264,000, hanem csak 224,000 koronát lehet várai. Ezen a cimen a bevételek rovatában máris elesünk 40,000 koronától. A közvilágításért a Schuckert-terv 1500 lámpa után 46,500 koronát irányoz elő. Ez ugyan teljesen fiktív érték, de el akarjuk fogadni, mert végre is a közvilágítás tényleges költsége, amely nem egyéb, mint a fiktív-költség, levonva belőle a községi pénztárt befolyásoló vállalati nyereséget. A bevételek alatt végre ott találunk 15,000 koronát, mint áraruóra-bórt és 5000 koronát mint szerelésekből eredő nyereséget. Az elsőre a megjegyzésünk az, hogy az áramórákért bórt szedni olyan szokás, a melyet a régi, az akkori helyzetet kiaknázó gázszerződésekből vettek át, de amely ma már idejét multa, mert nem lehet bórt szedni azon eszköz után, melylyel az eladott árut mérjük. Mert mit szólnánk ahoz, ha a mészáros minden klgr. hus után 6 fillérnyi mórlegbórt, a korcsmáros minden liter sör után 1 fillérnyi ürmórtókbért fizettetne magának ? Ugyanígy áll a dolog az áramórabérrel, tehát elesik a jövedelemből e cimen 15,000 kor. A szerelések tiszta nyeresége 5000 kor. Ha a vállalat azt akarja, hogy fogyasztókat kapjon, a berendezéseket olcsón kell elkészítenie, ami annyit jelent, hogy lámpánkónt többet, mint 5°/

e nyereséget esetleges rizikóinak fedezésére számítania nem szabad ; minthogy pedig a berendezések lámpánkónt 20 koronánál többe aligha fognak kerülni, a nyereség csak akkor lesz 5000 kor., ha az öt község lámpaszáma évenként 5000-el emelkedik, amire pedig komolyan gondolni nem szabad, mert nem is lehet. Reálisan akkor számitunk, ha a szerelésekből évenként legföljebb 2000 koronát állítunk be. Mindezeket összevéve, a bevételek a 224,000 k. 46,500 „ 2,000 „ következőképen alakulnak: M ágán világítás . . . Közvilágítás .... Szerelésekből Összesen . . 272,500 k. nem pedig 330,500 korona, amint azt a Schuckert-tervben találjuk. A kiadások rovatában se lehet elfogadni a szénre, a fenntartásokra és az anyagszükségletre kivetett összegeket. A szénnél tekintetbe kell venni azt, hogy a magánvilágitás évi égési idejét nem 600 órának, hanem csak 350-nek vettük ; ennek megfelelőleg a szónszüksógletet 75,000 koronáról 60,000-re kell leszállítani. Az üzemszemólyzet a Schuckert-terv szerint 40,00ü koronába kerülne évenként. Más telepeken tapasztaltakból kiindulva, nézetünk az, hogy ez az összeg valóságban legalább 40°/,-al magasabb lesz ós pedig azért, mert a hosszú ós mindenfelé elágazó távvezeték, az elszórt öt község hálózatai ós azok köz- ós magánvilágitási berendezései, minthogy nincsenek a telep közvetlen közelében, mind külön-külön megbízható szakközegeket igényelnek. Ha még ehez hozzávesszük, hogy minden községben az áramórákat le kell olvasni, a számlákat ki kell állítani és a pénzt be is kell szedni és ha ezek alapján összeállítjuk a szüksó: ges személyzetet ós annak fizetését, arra az eredményre jutunk, hogy e cimen legalább 56,000 kor. fogja az üzemet terhelni. Kifogásolnunk kell végre a leírások címén előirónyzott 50,000 koronányi részösszeget. Mindenki tudja, hogy az öt köz-