Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-09-28 / 78. szám

XXIX. évlolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, szeptember hó 28-án. 78. szám f • fl BEKESMEGTEI KÖZLÖNY Telefoi'-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 tillé LJöfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Nemzeti emlékezés. Az elnyomatásnak fájdalmas és gyötrelmes esztendői után, amikor a magunkkal való rendelkezés bizonyos mértékéhez jutottunk: a nemzeti élet visszafejlődése követkzett el nem egy ponton. Az állami berendezkedés a külföldi intézmények és törvények szenvedelmes majmolásával történt. Ősi viseletünk behódolt a győztes európai ru házkodásnak. Gazdasági életünk iránya eltért a kézenfekvő erők edzésétől. Irodalmunk a nemzeti klasszicizmus sal szakított. Idegen izlés és szokás rövid időn át rabul ejtette lelkünket. Gyönyörködtetett a rombolás, amelyet a nemzeti történelem és hagyományok, a nemzeti gondolkozás és alkotások a nemzeti izlés és ideál terén, szinte versengve és könnyű szívvel megcselekedtünk. Alig maradt vonatkozása leguiabbkori életünknek, amelyről az úgynevezett történelmi nemzeti himport, az európai civilizáció szent nevében önkezünkkel könyörtelenül le ne töröltük volna. Szégyenkezve gondolunk arra a buzgalomra, amelylyel a magunk mi voltából kivetkőzni törekedtünk. Ennek a buzgalomnak rohamos és kétségbeejtő sikere megdöbbentett s az a feszitett erővel siettetett iparkodás, amelylyel közel és távolban más nemzetek a maguk jövendőjét faji erényeik és nemzeti nagy tulajdonságaik ápolásában keresték, szivünkig ható intelem volt visszatérni a történelmi fejlődés természetes útjára. Most kezdünk csak ahhoz az irányhoz közeledni a nemzeti élet nyilvánulásaiban, ahol a politika az ősi alkotmányhoz s a negyvennyolchoz hozzákötötte a hatvanhetediki alkotmányt. A történelmi folyamat, amely a politikai bölcsesség kezében a mult és a jelen közt a kapcsokat létesítette, cselekvő és ható erőként most kezd nyilvánulni viszonyainkban. A gazdasági törekvések iránya az ősi foglalkozás ápolását sürgeti; a politika veérlő gondolata a jogállam ideáljától a nemzeti államho fordult: irók és művészek lelkét a régi, elhagyott világ emlékei kezdik megihletni: a soviniz mus napja, amely a nemzeti mult s a fajszeretet tüzét szokta szórni, felkelt s a tavasz rügyfakasztó melegét ömleszti ránk. Ez a tavaszi parázs meleg a nemzeti szerelem serkedzé sének évadja, amely boldogit a hevületével s a

v. ünneplésben ós azok iránt való vonzalomban fejeződik ki, akik dicsőséget hoztak ránk és akikről gondoskodni a nemzeti érzésből folyik. Ez utóbbinak következése a humanitárius gondolkozás, hódítása törvényhozás terén ós a veszendőbe jutó nemzeti erő ápolása, a senki fiainak pártfogásba vétele és a kivándorlottakról való gondoskodás által. Az előbbi következése pedig: az a szeretet, at.elylyel a nemzeti élet egykori hőseiről emlékezünk meg. Az ezredik szent esztendő nemcsak a jelent tárta föl, hanem a multat is, amely a maga lobogó csatáiban, bámulatos erőfeszítéseiben, kormos üszkei és véres pusztulásai közt is az önfeláldozásnak, a munkálkodásnak, a testi és lelki erő kitöréseinek oly példáit mutatja, amelyekhez foghatót a magunkból való kive' kőzésnek ebben a korában hasztalanul kerestünk, mivel a különbekben, az előbbre, a vezérletre valókban is csak a magunk lelkét láttuk. Multunkhoz való eme fordulásunk nem példátlan. Zrínyi, a költő, a hadvezér és politikus eleink és Hollós Mátyás dicsőségével igyekezett magához ragadni a három részre szakadt nemzetet ; a tizennyolcadik század végének és a dűlő nemzeti élet a mult dicsőségében kereste a jogot és alapot a jövendőhöz, amelyet már megkezdett előkésziteni. Vörösmarty riadójával ölelkezik a Széchenyi István izgató harsogása s a Vörösmarty ünneplés lelkeket főllenditő hatása mutatkozni fog annak a telitetten magyar politikai gondolkozásnak terjedésében, amely Széchenyiből árad ki A nemzeti érzés e megáradása ünnepelte Szondi György, a Losonczy István, Pusztaszeren az Árpád vezér emlékezetét, ez fogja dicsőíteni az egri hős alakját, ez vési kőbe Debrecenben a szabadságharc emlékét, ez állit a Balaton partján szobrot Petőfinek, ez visz zászlót hullámok hátán Amerikába, ez tüzeli klevelandi véreinket a népjogok hősének imádására ós ez keresett kielégítést az országos Kossuth- ünneplésben. Sorok a hétről. - Fővárosi munkatársunktól. (A tárgyaliiok száma. Autonomtarifa. Az uj ház. Vendég vendéglősök. Kisebb az ország. Az operettkirály.) Pontos ás ráérő osztrák úriemberek kiszámították a való igazságnak megfelelően, hogy eddig éppen kettőszázhuszonötször jöttek össze tanácskozásra Széli ur ós Körber. Aki pediglen nem tudná, hogy mi fölött folytak azon tanácskozások, az megérdemli, hogy teljes földi óletébeh kiegyezési híreket olvasson. Mert bizony a kiegyezési tárgyalásoknak száma eddig 225. Ennyiszer találkoztak miniszterelnökök, miniszterek és előadók hol mi nálunk, hol túlnan a magyar határon. Még ezekben a tárgyalásokban sincs meg a paritás elve. Mert Bécsben 162, Budapesten csak 63 volt. Ez különben azt mu tatja, hogy Széli sokkal frisebb legény, mint Körber s igyekszik a barátságos ellen séget saját otthonában megszorongatni. Magához meg nem sokszor engedi, mert hát igen híres a magyar vendégszeretet arról, hogy a vendéget uralja akkor a ház. Különben, ha a szomszédok a kvóta tekintetében is igy intézkednének, hogy maguknak tartva itt a főrészt, egy kis csekélységet adnának a magyarnak: akkor igen kellemesek lennénefe. Mostanában a vámtarifa tárgyalását folytatták s a bécsi lapok igen éles ellentétekről beszéltek. Annyira, hogy Széli rögtön a tanácskozás után kihallgatásra jelentkezett a királynál és jelentést tett neki. A folytatott tárgyalások jelenteken részét felölelték az autonom tarifa vitás dolgának, azonkivül még több egyenes adó kérdésről is tanácskoztak. Egyszóval még várhatunk a teljes kiegyezésre. Olyan az, mint a lánc, melynek részei, ha bár elkészültek is, — a lánc még sincs készen: össze kell illeszteni a szemeket. A honatyák pedig, akiket megszidott Verő György a K o s s u t h-darabjában, hogy el se búcsúztak a régi hajléktól, a kiegyezést már az uj otthonban fogják majd dicsérni és gáncsolni. A képviselőház réglegesen és teljesen elköltözött az uj palotába, folyosókon ugyan még nagy rendetlenséget láttam múltkor ottjártamban. Rendezik a bútorokat, szőnyegeket, hogy semmiben se legyen hiba. A képviselőház üléstermében két oldalt egymással szemben vannak a mi karzataink : az ujságiróké. Folyik az élcelődés, hogy nem eresztik össze a mameluk és ellenzéki ujságirót. Dolgoznak még az elnöki s háznagyi helyiségekben is. Szép tágas helyet kapott a pósta ós távirda s még az újságíróknak Békésmegyei Közlöny tárcája. Öszi rózsák. Irta: Zalay Masa. I. — Ha hatalmamban állana megválasztani elmúlásom idejét, — ősszel temetnének ! — szólt csöndes, álmodozó hangon a szomorú, szép leány, — körülpillantva a viruló,őszirózsák szeliden összesimuló fejein. És az utolsó pillanatban, amikor már hallanám a fekete angyal áruló szárnycsapását, mikor fáradt lelkem lassan emelkedne fölfelé, igy szólnék környezetemhez : Ne fektessetek atlasz párnákra! Ne teritsetek reám csipkés szemfedőt, csak rózsát, nehéz illatú fehér őszirózsát hozzatok nekem sokat, nagyon sokat, tépjétek meg a szirmokat és hintsétek be vele a koporsót, aztán tegyetek oda abba a hószinü virágágyba és szórjatok fölém is lefejtett szirmokat, fehér őszirózsák megtépett leveleit... Ijedten elhallgatott. A. szellőtől reszkedő esti légben megkondult a lélekharang és busán belepanaszkodott a csalogány altatódalába. Néhány elsorvadt levél is alápergett a fázósan borzongó falombokról és a kegyetlen őszi szél játszva, kergetőzve oda söpörte a lábai elé. Ettől a látványtól a leány szemében fölragyogott a megindulás könnye, nedves tekintete találkozóit a férfiével, aki a varázslatos pillanat megvesztegető hatása alatt szerelmesen kitárta karjait — ós a lassan aláereszkedő alkony szürke fátyolával védőn beboritotta az összeölelkező emberpárt. — Néked élni kell ! — súgta a férfi, rajongó imádattal vonva keblére a bájos szőke főt, — a te haláloddal nem sújthat engem az igazság Istene ! És amint a két epedő hang forró csókban egyesült, — elcsittult ez az imaszerű fohász is. Hosszan, boldogan egymásra mosolyogtak, aztán a férfi egy csoport fehér őszi rózsából menyasszonyi koszorút formálva odahelyezte az aranyszőke fürtökre és az igaz érzelem remegő hangján igy avatta fel szive, oltárképét., — Én arám ! Én édes, viruló fehér rózsaszálam ! II Erinek az elbájolóan egyszerű kedves eljegyzésnek ma volt az évfordulója. Az áldozó nap bágyadt sugara kíváncsian beleskelődött a félig nyitott ablakon, ráröppent a rózsaszín selyemágyra, megaranyozta a halavány asszony szőke hajfonalait és kacéran rámosolygott a lezárt saemekre. Ettől megmozdult és fölrezzent a szép álmodozó, lázas tekintetében kigyulladt az életvágy, ajkán boldog mosoly fakadt és erőtlen kezét szerelmes kedveskedéssel nyújtotta férje felé, aki már hosszú napokon, éjeken keresztül féltékenyen virrasztott álmai felett. — Hozzatok őszirózsát! — könyörgött a beteg égő vágygyal ós föl akart emelkedni csipkés párnáiról, de fáradtan visszahanyatlott — Hozzátok kedvenc virágaimat ! — Oh, mily gyönyör lesz ezután élni, rózsa illatot lehelni, — és e virágok közt — mint hajdan — csókot váltani avval, akit szeretek ! Szivre szorított kézzel, hirtelen elhallgatott és az öröm pirja lassan átfestette halavány arcát. Mert a szobi csöndjében egy gyönge panaszhang sirt fel, egy újszülött kis emberke jajgató hangja, — a jövő teljes boldogságának sejtelmes Ígéretével , árasztva el a fiatal szülök lelkét Most a férfi szeme telt meg könnyekkel. Hogy eltitkolja, egy virágváza felé fordult, mely telve volt csokorba fűzött viruló fehér őszirózsákkal és szótalanul, mert a zokogás már fojtotta a szivét, odanyújtotta az asszonynak. A vértelen kis kezek gyönyörrel simogatták a puha szirmokat, melyek, mint szállingó hópelhek ellepték a takaró selymét, néhány teljes virágszál is kibomlott a bokrétából ós odahullott haldokolva a beteg párnáira Egyszerre a játszadozó kis kezek ellankadva imára kulcsolódtak az alig pihegő kebel fölött, a megremegő ajkakon átsuhant az üdvözülés mosolya ós a szemek azúrjára ráborultak az árnyas pillák lassú küzködéssel — Oh ! néked élni kell! — kiáltott végtelen fájdalommal az elhagyott férfi — ós mintha szörnyű harcra akarna kelni a láthatatlan szent Hatalommal, szerelmesen, őrjöngóssel magához ölelte a szőke aszszonyfejet. És mialatt a szerető hitves fehér lelke az őszi rózsák illatával szált a magasba, a férj kinosan dobogó sziróböl fölzokogott a fohász : , — Én asszonyom ! ón édes halottfehér rózsaszálam ! A kitoldott elégia. Irta- G. P. Két hete annak, hogy egy nekem szóló szerkesztői üzenetet olvastam, mely igy hangzott: „Szíveskedjék régibb ós ujabb iratai között keresni, talál ottan bizonyosan nekünk valót, főleg pedig valami verset." E szerkesztői üzenet nem csekélyebb zavarba hozott, mint hogyha valaki egy szakajtó mákot keverne össze egy véka svájci puskaporral s azután azt mondaná: tessék már most a buta mákot szemenkint kiszedni a puskaporból ! Első gondolatom az volt: megirni az igen tisztelt szerkesztőségnek, hogy soha semmiféle verset el nem követtem, nem láttam, nem tanultam, sőt versről egyáltalában nem is hallottam, vagy pedig megirni, hogy irni sem tudok. Hanem a másik percben elővettem a jobbik eszemet s ez azt mondta: ne hallgass arra, amit az a másik (a rosszabbik) beszél, hanem ónreám figyelj. Van neked jó feleséged, vannak jó gyermekeid, szolgálatkész udvarosod, kocsisod, kanászod, öreg béresed, szolgálód s több ilyeténkóp szerszámaid (mondá egykoron dr. Emerici, boldog emlékezetű professzorom), g}*üjtsd őket össze s a többit azután tudod. Ugy is tettem. Összehívom az egész cselédséget s először is megmagyarázom nekik, hogy mi az a vers ? — A vers olyan valami, aminek az egyik lába rövidebb, mint a másik, vagy hogy még jobban megértsétek, aminek a másik lába hosszabb, mint az egyik. Mikor pedig igy kézzelfoghatólag belójök csepegtettem prosodiai tudományomat, odaszólok az öreg udvarosnak : — Álljon elő kend Mihály, nos hát tudja-e már most, mi az a vers? — Igen is tudom, — mondja sunyi képpel az öreg, — ha két verdung pálinkát egy kortyra iszok meg, az egy vers, mert akkor az egyik lábam mindig rövidebb, mint a másik, ha négy verdungot iszok meg, az két vers, mert akkor az egyik lábam mimdig hosszabb, mint a másik. — Jól van, öreg! Allj elő most te Zsuzsa lányom, — fordulok a szolgáló felé — hát te tudod-e, mi a vers ? — Igen is tudom. Ha édes apám eltángálja édes anyámat reggel, az egy vers, mert akkor csak az egyik lába rövidebb,