Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-09-21 / 76. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, szeptember hó 21 én. 76. szám BEKESMEBYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 lillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Ünnep után. Bekésoa&ba, szept. 20. Még amai napon is hangzik Békésvármegye rónáin a hazafias lelkesedés szózata és éneke. Mé^ mi isünneplik Kossuth Lajos örök érdemeit ; száll a szó és zeng az ének árja, amely mind Kossuth Lajost dicsőíti. Felbuzdultunk a héten a szent emlékezések során; megnőtt a hazafiságunk máskor alig zöldülő fája s csodák-csodája, még rügyek is fakadtak rajta s virágot is hajtott, melyből a hála és kegyelet illata száll íel az égbe, hogy megpihenjen Kossuth szelleme előtt s elvigye neki a mi rajongásunkat. Gyönyörű hét volt ez. A szabadságszeretet és a hazafiság hete, me lyet Kossuth lelke hozott meg mi nékünk küzködő halandóknak. Ünnepül, szent pihenőnapul. Amelyen felemelkedik a lélek a köznapiasságból, megtisztul minden anyagias érzéstől és a hazaszeretet érzelme lepi el az élet küzdelmében kifáradt lelkeket. Beszéltünk, nagyon sokat beszéltünk. Éljeneztük a hazát; fogadtuk, hogy Kossuth emlékét a sirig hordjuk szivünkben, énekeltük a Himnuszt, a Szózatot... Minden elrepült a levegőben. A szó, az ének hangja elszállott s látható nyoma alig marad. Beszéltünk, nagyon sokat beszéltünk, — de keveset tettünk. Pedig igazán nem a röpke szóval, hanem tettekkel teljes az ünneplés. Akkor, ha annak a sziveket eltöltő érzelmeknek látható eredménye van, mely hosszű idők során emlékeztető legyen. Arra, akit ünnepelünk ós az ünneplők érzelmeire. Áll már a magyar hazában sok helyen a Kossuth Lajos szobra. Békésvármegyében is sok szó esett Kossuthszobrokról, de az eredmény alig látható; mégis legelői jár Szarvas ós Orosháza. Hiszen immár ünnep után vagyunk. A hazafias gúnyát most már le lehet vetni, ugy-e polgártársak. Elmúlt az ünnep, elmúlt a pompa. Ahogy kioltottuk a kivilágított ablakok égő lángjait, ahogy leszedtük házainkról a diszt, ahogy begöngyöltük a lobogót: éppen ugy a lomok közé helyezhetjük az e héten fellángolt érzelmeket. Kiolthatjuk a hazaszeretet lángját, a hála és kegyelet diszét bepakol hatjuk abba a lobogóba s belökhetjük a sarokba. Mert már, ahogy a kereskedőmondja: „bóvli". El vele.. De aki nemcsak a szájával hazafi, hanem van valami ilyesféle a szivében is, az még az ünnep után is érezni fog. Meglátjuk, hogy óreznek-e. Meglátjuk a Kossuth szobrokból. Mert amely községnek vagyoni helyzete nem kedvező, ne gondoljon az egyéni művészettel készült munkára. Hiszen nem műremeknek kell az a szobor. Nem a külső formájának tökélyéért kell lelkesednünk, hanem a hideg kő és érc értelme iránt. Nekünk csak-jelképnek kell a Kossuth szobor. Amely ott álljon a téren; s aki elmegy mellette nem hiszük, hogy ne gondolna Kossuth eszméire és a hazára. És erre nagy szükség van. Legyen örökéltü Kossuth-emléke, akkor a magyar haza sohasem vész el az idők tengerének vészes hullámaiban. Kossuth Lajos napja A vármegye hazafiságát és Koásuthemléke iránt való hódolatát mi sem mutatja szebben ós ragyogóbban, mint a tudósítások alábbi halmaz a, melyek három nap lelkes, ünnepi eseményeiről számolnak be. De ezekkel még nincsen vége az ünnepélyeknek. Számos községben ma ünnepelnek, másutt pedig a tegnapi ünnepély nyúlik ki máiía. Az eddigi ünnepélyekről a következőkben számolunk be: Békéscsabán. Lezajlott csütörtököu és pénteken, a a nagy ünnepély abban a községben melyet a képvizelőtestület egy téves határozata folytán a hazaüntlauság vádja ért. A képviselőtestület lemosta ezt magáról s a két napos mnnepóly lelkes bizonyítéka Csaba hazafiasságának. A kivilágítás. Csütörtökön este 6 óra után már kezdték felgyújtani a házak ablakaiban a kegyelet lángjait. A megállapitott időre, fél hót órára a városnak még a legszélsőbb utcáiban is világoltak a házak ablakai, a főtér ós vaaytutca pedig fényárbán úszott. A közönség ekkor már oly nagy tömegben hullámzott az utcán és téren, hogy Csabán még alig volt ily mozgalmas este. Majd kezdetét vette a városháza előtt az egyesitett csabai zenekarok játéka ós Purcsi János vezénylete alatt remekül játszottak hazafias dalokat. A Rudolf-főgimnázium ifjúsága, mely hatos rendben felállítva vonult végig a főbb utoákon, énekelve „Kossuth Lajos azt üzente" és az „Idusi dalt," itt megállapodott ós óriási közönségtől körülvéve, magasztosan énekelte zenekisórettel a Himnuszt. A nagy közönség késő estig hullámzott az utcákon ós gyönyörködött az ízlésesen felállított transparenteken. Igy a Varságh ház, a Nádor, Fiume szálloda, Lőwy J. ós Társa, Rosenthal testvérek, Weisz Miksa, Könyves Kálmán, Décsey József, Gencsy József, Deutsch testvérek üzletei voltak ízlésesen, az alkalomnak megfelelően feldíszítve. A Rosentha 1-gőzmalmon gyönyörű trausparent ragyogott, mely Kossuth arcképét mutatta; a kép felett e sorokkal : Örökéltü, dicsőséges ez a nap, Minden igaz magyar szive lángra kap. Kossuth volt a szabadságunk nagy őre, Az emléke biztatás a jövőre. A kép alatt pedig e stófa: Kossuth Lajos szent emléke A magyarnak kincse, Szózatára tört széjjel a Szolgaság bilincse! Kilencre járt az idő s a lelkes ifjúság még mindig énekelve vonult végig az utcákon. Az iparos ifja^, a diákság egy része Popovics Viktor gör. keJ. lelkész lakása elé vonult ós szerenáddal tisztelte meg azon igéreteórt, hogy igaz magyar hazafi fog lenni. A ielkósz hazafias beszédet intézett az ifjúsághoz. Majd dr. P á n d y István lakásához, mint a rendezőség alelnökéhez vonultak s lelkesen megéljenezték fáradozásáért. Bálás Adám tanárt is felkeresték, ki szintén beszédet intézett az ifjakhoz. Már régen folyt a színházban a díszelőadás ós még mindig be-behallatszott a márciusi dal akkordja. Pénteken reggel riadó hallatszott az utcákon s a város már lobogó-díszben állott. Reggel nyolc órakor a Rudolf-főgimnázium tornacsarnokában gyűlt össze a közönség az ifjúság ünnepélyére, mely a gimnáziumi énekkar énekével kezdődött meg. Ezután Braun Adám VIII. o. t. szavalta el Bán Aladár Kossuth Lajos cimü költeményét lelkesen, nagy hatással; erősen megtapsolták. Ünnepi beszédet K a b ó s Bálint tanár tartott, melyben tartalmasan emlékezett meg Kossuth Lajosról. Kassovicz Árpád VI. o. t. Szabolcska versét, a Hazaszeretet' szavalta ügyesen, kiváló tehetséggel. Az énekkar Himnuszával véget ért az ünnepóly. A gimnáziumból a közönség a városházára vonult a képviselőtestület díszközgyűlésére, mely 9 órakor kezdődött meg. A nép ekkor már óriási tömegben ringott az után. A községháza elé gyülekeztek az Békésmegyei Közlöny tárcája. Kossuth Lajos születése napján, Irta . Belencéresi Dezső. Tekints ma ránk le a magas egekből, Tekints le ránk Kossuthnak szelleme ! Im, összegyűltünk a hazát imádni, Mert a hazát imádjuk mindig akkor, Midőn tenéked áldozunk! 0[yan nap ez, melynek örök a fénye . . . S bár e napon Már kezdődik az őszi hervadás, S a fáról hull a sárguló levél, A magyar népnek ez a tavasza: Ekkor született nagy Kossuth Lajos . . . És véle az az örökös remény, Hogy Kossuth népe, - mig csak él a földön • Rabszolga nem lesz sohasem ! E nagy napon méltóan szólni Rólad Alig tud ember, gyarló lesz a dal. Ahogy te éltél, nem volt földi pálya — Halálod, élted: örök diadal ! Te hozzád méltó lehet-é az ének, Zengheti-é a dal a Kossuth nevet? Ragyog az, mint a napnak tűzsugára .... - - S a napba nézni nékünk nem lehet! Szabadság nélkül sehol nincsen élet Szabadság nélkül csupán teng a nép. Ha szabadság van, minden újra éled És a fejlődés mezejére lép. Epedtünk egyre századoknak óta A szabadság: az üdvösség iránt, - Fekete búval szólt a magyar nóta — És tiszteltük azt csillagkép gyanánt. Az ég sötét volt. Fellegeknek árja Elfödte a verőfényes napot. De ám Te jöttél-s lángoló szavadra A magyar nép szabadságot kapott. Legendás ködbe burkolt alakodra Egy század év már glóriákat szőtt . . . S im, e napon amelyen Te születtél: Leborulunk a nagyságod előtt! A Te neved már eszme lett honban. A szabadságnak örök lángja lett. S magát ne merje magyarnak nevezni, Ki nem tiszteli a Kossuth-nevet. Egy ezredévet győzött a nemzet Mig végre mostan büszke és erős, De elveszett vőn akkora magyar nép, Ha a szavadra Nem támadt volna sok ezernyi hős, A zord időknek éktelen viharja Temette volna a magyar hazát, Ha Kossuth Lajos, magyarok vezére Nem emeli fel lángoló szavát ! Akkor egyszerre talpra állt a nemzet, Dicsőség helye volt a csatatér; Az édes, drága, szeretett hazáért Száz ütközetben omlott ki a vér. Te tetted ezt! Te hivtad a csatára Ellenség ellen tűzzel a magyart, A te szavad és a te eszméd árja Avatott hőssé sok száz gyenge kart! Te nélküled a haza meghalt volna, A lelkedben volt égi nagy erő : Csatára hivni ifjat és a vénet . . . A te lelked volt büszke, vakmerő ! Félszázad évnél több mult el azóta! Majdnem feledtük a Te nagy neved . . . Feledtük munkád és feledtük elved És elfeledtük gyújtó lángheved. A nagy idő a végtelenbe tűnve, Reánk megint komor felhőt hozott, Amely temette minden rajongásunk Es azt, aki e népért áldozott. A nagy erő, mit életre te hivtál, Magyar szivekből egyre szállt, veszett S magyar magyarral ellenségek ellen Alig-alig, hogy együtt érezett. Félszázad év; az idők tengerében Annyi, - mint nékünk : röpke pillanat . S én Istenem, a lelke óh de m á s lett A magyarnak e félszázad alatt. Kossuth szelleme fenn a fényes égben Kinos keservvel nézhet szerte-szét : Hová temette a magyar halandó Félszázad alatt szivét és eszét? Lesülyedtünk a porba, le a sárba . . . Eldobjuk egyre a magyar nevet, Viszálykodó testvérek rut hada Gyaláz bennünket, aztán kinevet ! És nincs erő lelkünkben visszaverni Az áruló, az aljas támadást, Hogy megmutassuk ki az ú r e honban : Letettük régen az ősi szokást! Mikor te éltél: voltak eszmék, elvek, Amelyek tűzbe hozták a kebelt, Ma már ledöntve régen az az oltár, Amelyet a te nagy lelked emelt. ... Ma már? - — Kinek van. elve? . . Ki félti hazáját? — Nagy elvekről már nincsen szó soha . . . Az elveket a hazaszeretettel Ellepte rég a feledés moha I Ma már a s z ó, az i r á s olyan áru, Mit vásárolni piacon lehet . . . És kinek arany csörög a zsebében, Ha akarja: becsületet vehet ! De töröljük le égő könnyeinket, Nem hagyhatja az Isten a magyart, Megtartani egy ezredéven által, Hisz' megtartani akkor mért akart ? Csak rohanjunk tovább is le a lejtőn, Lepjen nyakig a posvány és a sár, Hiszek én a magyarok Istenében, Hogy a megváltás újra majd kijár. Mikor ott leszünk, hogy elvész a nemzet S nyakunkra illesztik már a vasat: Hiszek én a magyarok Istenében, Hogy a fényes ég akkor meghasad! Leszáll közénk a magyarok bálványa, Leszáll majd akkor újra nagy Kossuth, Megmutatja a nyomorgó nemzetnek, Hogy az élethez merre van az út. Mert O neki sohsem lehet halála, S ha megváltotta egyszer-a hazát, Ha bukni készül ismét a magyar nép : Újra hallatja lángoló szavát ! Ha ránk támadna még százannyi ellen, Hogy patakokban ömlene a vér : Hiszek én a magyarok Istenében, Hogy Kossuth Lajos akkor visszatér . . ! Kossuth. Irta: dr. Rell Lajos. Mintha tenger volna bensőm világa s zsibongó hullámait fényes sugarak tennék ragyogókká; mintha zugó erdő lenne a lelkem s benne szellő és madárdal olvadnának össze bűvös harmóniába; mintha nyiló mező volna a szivem s virágain harmatcseppek gyémántja ragyogna : midőn a te szent nevedet veszem ajkamra, vezérlő csillagunk, Kossuth apánk . . . ! Oh ha ón a fénynek, melyet dicsőséged sugároz mi reánk ; Oh, ha ón a hangnak, mely neved hallatára megrezdül lelkünkben; óh, ha ón a színnek ós illatnak, mely szeretetünk virágain fakad, — méltó kifejezője lehetnék! De ha a pillanat nagyszerűsége hősi regékbe illő pályafutásod magasztos volt s a nagy időknek, melyeket Te teremtettél, ünnepi zsongása „szorítva hatnak le keblemre" s ón ugy állok itt, mint a megzavart torrás : magába veszi, de ragyogóan vissza nem adhatja a fénysugarakat ... Száz esztendeje annak, hogy ringani kezdett az a kicsiny bölcső, melyben első álmaidat aludtad. Oh, ha tudták volna, kik akkor éltek e honban: kit rejt magában az emberi lót ez első sajkája, be másként alakult volna e nemzet élete. Agg Simeonok, kik reszketve várták a megváltás megtestesülését,, örömmel rebegték volna: Bocsásd el, Kram, a te szolgádat. De Te ott szunynyadtál öntudatlanul a szülői szeretet kar-