Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-06-12 / 47. szám

Győrösi József hibázott s igy büntetést érdemel. Harminckét évi házasság után megölte a feleségét. Az asszony 15 évi házasélet után csúf szenvedélyének hódolt, melyen azonban Györösi segíthetett volna : elválással Bizonyítja, hogy Győrösi nem volt még erös felindulásban sem tette el­követésekor s igy szándékos emberölésben bűnös, kéri az esküdteket, hogy aá első kérdésre mondják ki az igent. Dr. Martos József védő, a gyulai ügyvédi kar egyik tehetséges fiatal tagja, ügyes beszédben kelt védelmére a vádlott­nak, kit szerencsétlen embernek, a felesége áldozatának mond. A dolgos, munkás em­bernek egész vagyonát elpazarolta 12 éven át az iszákos asszony.Feleségének életmódja az öngyilkosság gondolatát is az agyába adta, de életben maradt. Csoda-e hát, hogy ennyi keserűség és fájdalom után utóvégre csordultig telt a pohár és Győrösi elkö­vette végzetes tettét. Az orvos szakértőkre hivatkozik védő, az ügyésszel vitatkozik. jsl vádlott nem bűnös, de tévedt ember ; kéri az esküdteket, adják vissza a társa­dalomnak az embert, gyermekeinek pedig az apát. A védő beszéde alatt a vádlott gyer­mekei folyton zokogtak s igen sokakat meghatott a tárgyalás e része. ítélet. a. védő beszéde után az esküdtek visz­bzavonultak s körülbelől 3/t óra múlva Kolozsváry Elek kihirdette a határo­zatot, melynek alapján a törvényszék mint esküdtbíróság Győrösi Józsefét a szán­dékos emberölés vádja ós következménye alól felmentette, szabadlábra helyezte s a költségekben a kincstárt marasztalta. Az ügyész megnyugodott az ítéletben s igy félórával később G y ő r ö s i t, mint szabad embert vették körül gyermekei . . . Kedden az esküdtszék B o d o n József, gyomai lakos bünügyét tárgyalta, ki fele­ségét, mert nem akart továbbra is vele együtt élni, mikor az asszony bútorait el­szállította, a kamrában többszörös balta­csapással agyonsújtotta. Az esküdtszék verdiktje alapján a törvényszék Bodont hét évi fegyházra ítélte. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai Kossuth szobra. Budapest, junius 11. (Saj. tud. távirata.) A képviselőház ma délelőtti ülésén Széli Kálmán miniszterelnök felelt a Kossuth­szobor ügyében beadott interpelllációra. Válaszában kijelentette, hogy mihelyt a mauzóleum kész lesz, azonnal elkészítik a szobrot is. A borosjenöi mandátum. Budapest, junius 11 (Saját tud. táv.) Báró Solymossy Lajos borosjenői mandátumának ügyében ma délben hirdette ki ítéletét a Kúria, mely szerint a képvi­selő mandátumát igazolta. Támadás az utcán. 8udapest, junius 11. (Saját tud. táv.) C s a t h ó kúriai tanácselnök feleségére is­meretlen tettes a Muzeum-körut 13. számú háza előtt háromszor rálőtt. Az úriasszony sértetlen maradt, a tettes pedig megszö kött. A rendőrség megindította a nyo­mozást. Tarnóczy pöre. Budapest, junius 11. (Saj. tud. távirata.) A királyi kúria Tarnóczy Gusztávnak F e h é r elleni százezer forintos ügyében ma döntött. Tarnóczy pernyertes lett. ÚJDONSÁGOK. — Benka Gyula ünneplése. A szarvasi főgimnázium kiváló igazgatóját, kinek ér­demeit a király is elismerte a Ferencz Jó­zsef rend lovagkereszti ériek adományozá­sával, junius 17-ikén, kedden fogja ünne­pelni a szarvasi főgimnázium felügyelő­bizottsága s vele együtt a megye egész társadalma, AZ ünnepélyt Banka Gyula negyven éves tanári működésének jubi­leumaképpen ós a királyi kitüntetés alkal­mából rendezik. Délelőtt fog lefolyni az ünnepély, melyet társasebéd követ az Ar­pád-szálióban. Minden bizonnyal fényes lesz az ünnepség s méltó Benka Gyu­lának negyven hosszú esztendő alatt ki­fogyhatatlan lelkesedéssel és munkaszere­tettel a nevelésügy és társadalmi téren szerzett érdemeihez. Meg fog jelenni az ünnepélyen előreláthatólag a volt tanítvá­nyok nagy serege, küldöttségek is, hogy üdvözölhessék a munkás tanférfiut. A rész­letes sorrend, mely a gimnáziumi torna­csarnokban fog lefolyni, a következő : 1. A. tanulói dalkar éneke. 2. Elnöki megnyitó. 8. Békésvármegye főispánja, Lukács György az ünnepeltnek átadja a Ferencz József-rend lovagkeresztjét. 4. A fentartó-testület, az egyházmegyék kép­viselői, a tanári kar és a tanuló ifjúság üdvözlik az ünnepeltet. 5. Testületek üd­vözletei. 6. A férfidalkar záró éneke. Déli 1 órakor az Árpád szállóban közebéd. — Telefon Arad ós Békésmegye között­E régen vajúdó fontos ügy immár elérke­zett a végleges megoldás stádiumához ; a két vármegye telefonhálózatának összeköt­tetéséhes szükséges összeg most már együtt van. Arad város törvényhatósága közölte határozatát Békésvármegye közigazgatási bizottságával, hogy az összekötetés költ­ségeihez 300 koronával hozzájárul; a költ­ségek többi részét az érdekeltség biztosit­jván, most már remélni lehet, hogy a két távbeszélő hálózat kívánatos összekapcso­lása mihamarabb megtörténik. — Képviselő látogatása. Hentaller képviselő a gyomai választókerületet láto­gatja. Gyomán és Mezőberényben vasárnap és hétfőn időzött választói körében s még hétfőn este érkezett Kondorosra, hol a képviselőt lelkesedéssel fogadták s kedden tiszteletére ünnepélyes társasebódet rendez­tek a „Kondorosi csárdában." Hentaller az ez évben rendezendő Kossuth Lajos­ünnepély ügyében értekezik választói­val, hogy dicső nagyunk születése 100-ik évfordulóját méltóképpen megünnepelje a gyomai kerület. — A békéscsabai muzeum-egyesület Bé­késcsabán, 1902. évi junius hó 15 ón. va­sárnap délután 3 órakor, a üudolf főgim-' názium tornacsarnokában tartja rendes évi közgyűlését, a következő tárgysorozattal : Elnöki megnyitóbeszédet mond Varságh Béla ; az ősi mezőgazdaságról irt tanulmá­nyát előadja dr. Zsilinszky Mihály, az egyesület védnöke; a praehistoricus ember legelső nyomairól előadást tart dr. E e i s z Miksa, az egyesület alelnöke; főtitkári jelentós: előterjeszti Maros György ; elnöki zárszó. Közgyűlés után a muzeum gyűjteményeinek megtekintése, AZ egyesület igazgató-választmánya mult va­sárnap tartotta a közgyűlést megelőző utolsó összejövetelét, amelyen megállapította a mult évi zárószámadás és az 1902. évi költ­ségvetést s a gyűjtemények rendezése tár­gyában hozott határozatát. — Munkácsy emléktábla. Csaba után Arad városa jelöli meg a legnagyobb ma­gyar festőművész emlékét márvány táblá­val. AZ Aradi Nemzeti Szövetség ugyanis hazafias ós kegyeletes kötelesség érzetétől sarkallva emléktáblával jelöli meg Aradon azt az iskolaházat, melyben a mult század hatvanas éveiben Munkáosy Mihály a világhírű magyar képíró, mint zsenge ifjú, rajzolni tanult. AZ emléktábla leleplezése junius hó­15-én, délelőtt tiz órakor megy végbe a következő sorrend szerint: Gyülekezés d. e. fél tiz órakor a templom-utczai polgári fiúiskolában; innen felvonulás a templom­utczai elemi leányiskola elé az ünnepély színhelyére; megnyitó dal, előadja az aradi dalegyesület; ünnepi beszéd, tartja Somogyi Gyula dr., e közben az em­léktábla leleplezése; az emléktáblát a Szövetség és egyéb testületek megkoszorúzzák; végül az aradi dalegyesület záró éneke. — Búcsúzás és tisztelgés. A mult hé­ten a szarvasi/őgimnázium tanári kara vett bucsut volt felügyelőjétől, M i k o 1 a y Mihály kir. közjegyzőtől. Benka Gyula, igazgató méltatta a volt felügyelő ügybuz­galmát, munkásságát, melyet hivatalkodá­sának 6 éve alatt kifejtett. M i k o 1 a y Mihály, megköszönvén a figyelmet, feltárta lemondásának indokát, biztositotta azon­ban a tanárikart, hogy az intézet iránt a jövőben is megtartja igaz érdeklődését. Egyben alkalmat vett magának arra, hogy Benka Gyula igazgatót kitüntetése al­kalmából üdvözölje, s az ő munkásságát a tanárikarnak utánzásra méltó mintaképül állítsa oda. A búcsúzás befejeztével az uj felügyelőnek, Haviár Dánielnek laká­sára vonult a tanárikar Benka Gyula annak hangsúlyozásával, hogy ez nem puszta szokásból eredő tisztelgés, mint amely egyik félhez sem volna méltó, őszinte örömét fejezte ki, hogy az intézetnek mesz­sze jövőre kiható fontos ügyei előtt Ha­viár elvállalta a nagy felelősséggel, körül­tekintéssel, munkával járó nehéz, de meg­tisztelő állást. Nemes ügy buzgalmába aján­lotta az intézetet és tanárikart. Havi ár felügyelő válaszában első sorban a tanári­kar jóakaró támogatását kérte ki azon esetre, ha tapasztalni fogj ák, hogy ő az in­tézet érdekeit tehetségeihez mérten a leg­jobb akarattal intézi. Biztositotta a tanári­kart, hogy erkölcsi, anyagi érdekeit min dég elő fogja mozdítani, amikor ezek az intézet érdekeivel megyeznek. — Lelkészválasztás. Az orosházi ág. ev. egyház által rendszeresített harmadik lelkészi állást betöltötték. Veres József esperes ós Haviár Dániel esperességi felügyelő társelnöklóse mellett megtartott egyházi gyűlés egyhangúlag Hajt sBáliut orosházi segéd lelkészt választotta meg a harmadik lelkészi állásra. — Megszüntetett bírói állás. A békési kir. járásbíróságnál két járásbirói állás volt szervezve, melyeknek egyike dr. D e g r ó Miklósnak a budapesti VIII—X. ker. kir. járásbírósághoz történt áthelyezése folytán üresedésbe jött. Az igazságügyminiszter most leirt a törvényszék elnökéhez, hogy ezt az állást nem szándékozik többé betöl­teni, azért azt megszüntette, igy a bíróság főnökévé G y u k i t s Viktor járásbiró lett, ki a hivate'vezetői teendőket eddig is ellátta. — Halálozások. I r s a József, csabai zenetanárt gyász érte, fia I r s a Lajos, szepes-szombati állami tanitó élte 21-ik óvóben, hosszú szenvedések után kedden elhunyt. A korán elhunyt fiatalembert ma, délután 4 órakor kísérik örök nyugalomra. — B e k e Ferencnó, postakiadónő a csabai postahivatalnál, hétfőn élte 40-ik évében, elhalálozott. Az elhunytban B e k e Fe­renc, csabai h. adófő végrehaj tó szerető ű ejót, gyermeke a jó ós gondos anyát si­ratja. Ravatalára ugy a postahivatal tisz­tikara, mint a város segódtisztviselői koszo­rút helyeztek. — P a u 1 i n y i Károly, mezőberényi ev. ref. lelkészt s nejét, Szilvásy Ilonát, fájdalmas csapás súj­totta Kis gyermekük, Károlyka elhunyt. A meghalt kisdedet kedden kisérték siri nyugalomra. — A békés bánáti esperes-halyettes. Megírtuk, hogy Szabó János halála foly­tán megüresedett esperesi székbe helyet­tesként G a r z ó Gyula gyomai ref. lelkész ült, ki azonban betegsége miatt ujabban lemondott Most Dombi Lajos, gyulai ref. lelkész, mint legidősebb tanácsbiró vál­lalta el a helyettesítést. — Iskolai vizsga. A békéscsabai közs. kereskedő tanonciskola tanévzáró vizsgálata junius 15-én vasárnap, délelőtt 10 órakor a Jankó-féle iskolában lesz megtartva. Ezen vizsgálatra a kereskedőket, szülőket s az érdeklődő közönséget tisztelettel meghivom. Fábry Géza, igazgató. — A zenekör estélye. A csabai zene­kör szombaton este igen sikerült ós láto­gatott zeneestélyt tartott a Széchenyi-li­getben. Nagy volt a közönsége és hálás : a pompásan előadott zeneszámokat szám­talanszor megismételtették. Bár ujabban valamivel csekélyebb a zeneköri tagok száma, a hangverseny mégis a régismert művészi színvonalon maradt A hangver­seny után rögtönzött táncvigalom volt, mely a legjobb hangulatban tartott éjfól­ntánig. — Zászlószentelés- A békési iparos dalkör a mult héten szentelt 0 fel zászló­ját. A nagyszabású ünnepélyen a megye hót dalköre közül a csabai, gyulai és oros­házi képviseltették magukat. Este hang­verseny volt, melyen a csabai dalkör a bé­kési közönséget teljesen elragadta. Majd táncmulatság következett, melynek nagy­ságát igazolja az is, hogy a négyeseket két kolónban 138 pár táncolt. A zászló­szentelósnól Széles Elek rom. kat. se­gédlelkész mondott beszédet; délután dr. D r e c h s e 1 Gyula és Popovics Elek beszéltek nagy hatással. — Fontos adókedvezmény. A 12141/902. számú pénzügyminiszteri rendelet értelmé­ben ezután nemcsak a jelzálogkölcsönök után, de a betáblázott váltók után fizetett kamatok 10%-át is levonják ás elengedik aa általános jövedelmi pótadóból, ós az erre az évre már kirovott általános jöve­delmi pótadót a kir. pénzügyigazgatóság leszállítja, ha az illető adózók a mult év­ben fizetett ezen kamatokat az illető pénz­intézettől beszerzendő kimutatás kapcsán folyó éoi julius hó oegéig beváltják. — A gyulai kötött és szövött iparáru gyár már régebben fordult a kereskedelem­ügyi minisztériumhoz, hogy az üzemképes­ség emelése ós a folyton jelentkező munkás­nők foglalkoztatására való tekintetből, több kézi és eröbehajtásra berendezett kötőgépet bocsásson a vállalat rendelkezésére. A kó­relem a vállalat elnökének, Lukács György főispánnak sikeres közbejárása folytán most már közel áll a teljesítéshez amennyiben a kereskedelemügyi minisztérium megbízá­sából az országos technológiai iparmuzeum által kiküldött Szegedi Árpád szak­iskolai igazgató a napokban tekintette meg a gytilai kötött áru gyárat, hogy saját meg­győződése és tapasztalatai alapján tegyen a minisztériumnak jelentést. Az ott időzött miniszteri kiküldött ezen iparvállalat beren­dezésével, vezetésével és működésével a leg­teljesebb mórtékben meg volt elégedve, amit az igazgatósági tagoknak ki is fejezett ós kijelentette, hogy miután arról is meggyőző­dött, hogy ezen ipartelep munka ós kereset­nyújtás által tényleg nagy szolgálatokat tesz, a kórt gépek megadását a maga részé­ről legmelegebben fogja ajánlani. — Magnyilik a tejszövetkezet. Bár egy egész évvel később mint tervezve volt, meg­kezdi működését hétfőn Csabán is a tej­szövetkezet. A tejfeldolgozási berendezés a gazdasági egylet házában teljesen készen van és naponta 4000 liter tejet képesek feldolgozni, A szövetkezetnek eddig 200 tehén teje van bejelentve s kéri az igaz­gatóság, hogy hétfőn reggel a tejet szál­lítsák. A szövetkezet tagjaiul a gazdák még mindig beléphetnek. Mint lapunk hir­detései között olvasható, a szövetkezet a tejtermékeket igen jutányosán árusítja ós háziasszonyaink a nap bármely szakában vásárolhatnak jó, tisztánkezelt vajat, tej­sürüt, tejet stb. — Vízvezeték. Áz orosházi polgárság egy része, részleges vízvezetéket szeretne lótesitetni a községben. Az elöljárósághoz 153 aláírással ellátott kérvényt adtak be, melyben az aláírók arra kérik a képviselő­testületet, hogy a központi ártézi-kut vizét vezettessék el földalatti csöveken a Szen­tesi-utcán a Fábrici-iskoláig, innen pedig a szentesi-ut végéig. A képviselőtestület a legközelebbi ülésén határoz a kérelem ügyében. — Ismeretlen öngyilkos. Hulyi k Pál fónyesi lakos tegnap reggel a Körösparton, közvetlen az öntözött rét csatornája mellett egy kalapot, egy pár papucsot, alsónadrá­got ós inget, egy papirosba göngyölt gyer­tyadarabot és egy lábainál összekötözött fekete kakast talált egy rakásou. Azonnal jelenté'st tett a csabai rendőrségnél ; a helyszínére kiszállt rendőrség a Körös part­ján megtalálta a nyomokat, melyen az ismeretlen egyén a vizbe ment, de a hullát hosszas kutatás után sem lelték meg. Le­het, hogy az illető fürdési szándókkal ment a vizbe, de a kérdéses helyen a viz 2 öl mélységű s igy az úszni nem tudó elmerült. A hozzátartozók a ruhadarabokat a község­házán a rendőrségnél megtekinthetik, A kalap Klínghammer István műhelyéből került ki. — Vasúti bejárás. A gróf Wenckheim Frigyes által békési birtokán létesíteni szándékolt gazdasági vasút közigazgatási bejárása, dr. Deimel Sándor vármegyei főjegyző vezetése, s a vasúti és hajózási felügyelőség, továbbá az államópitószeti hivatal s az érdekeltség közbenjötte mel­lett e hó 13-án fog Békésen vógbemenni. — Uj ügyvéd. Dr. Márkus Mihály, Gyulaváros fiatal árvaszéki ülnöke a buda­pesti tudomány egyetem vizsgálóbizottsága előtt az ügyvédi vizsgát a napokban jó sikerrel letette. A mint értesülünk, dr. Márkus ülnöki állásáról legközelebb lemond ós a megye székhelyén ügyvédi irodát fog nyitni. — Kérvényezés az ünálló vámterület ügyében. Kondoros képviselő testülete ked­den tartott rendes közgyűlésén lelkesedés­sel elhatározta, hogy az önálló vámterület érdekében kérvényt intéz a képviselőházhoz. — Elkeseredésből a halálba. A csabai rendör-őrszem a mult hét egyik napján a körösparton éppen ellenőrző szolgálatot teljesített, a mikor észrevette, hogy a fűz­fák alatt, közel a vizszinóhez egy holt­halavány, kétségbeesett leány buzgólkodón imádkozásba van merülve s nagy sóhajok között veti magára sürü egymásutánban a keresztet. A rendőrnek feltűnt a dolog s észrevétlenül a leányhoz sompolyogva, hir­telen karját ragadta s szándékai felől kérdezősködött. — A leány, Gyémánt Erzsébet, mezőtúri cseléd őszinte vallo­mást tett, elmodta, hogy gzzdája becs­mérlő nyilatkozatot irt a cselédkönyvébe s e feletti elkeseredésében a Körösbe akarta vetni magát, A rendőrség az elkeseredett öngyilkosjelöltet illetősége helyére továb­bította. — Jegyzőválasztás. Nagy Ödönt, Bu­csatelep érdemes jegyzőjót Czibakháia köz­ség jegyzőjének választották, mig Bucsa­telepen a helyettes jegyző Egyed Ignác. — Megerősített választás. A vésztői ref. egyház a mult héten kapta meg az esperesi hivataltól Csák Aladár megvá­lasztásának megerősitósót. Az uj lelkészt nemsokára beiktatják. — Feloszló egylet. A gyulai első temet­kezósi-egylet Berthóty István hatósági megbízott részvételével tartott közgyűlésen elhatározta, hogy feloszlik. A közgyűlés egy öt tagu bizottságot küldött ki az egy­let követeléseinek behajtása s tartozásainak kiegyenlítése czéljából s elhatározta, hogy vagyonának esetleges maradványát Gyula­város szegényalapja javára fordítja.

Next

/
Thumbnails
Contents