Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-05-04 / 36. szám

képességót, erejét kor szerint akarják meghatározni, ami képtelenség. A kor vajmi kevés behatással van az egyéni képességre ós szorgalomra. Egy derék fél éves segéd jobban és többet dolgozhatik, mint egy dologkerülő és ügyetlen hároméves segéd. Ott van a fizetés kérdése. A munkaadók ezt nem tagadták meg ; ebben tehát a mozgalmat siker koronázta. A mesterek álláspontját kétségtelenül súlyossá teszi azon körülmény, hogy ajánlataikat a vállalati versenytárgyalás idején a régi munkabérekre való számítással tették meg. Igy a munkások magasabb bér iránti követelésének teljesítése, a mestereket tetemes anyagi veszteséggel sújtaná. Viszont jellemző az a kapzsiság, amelylyel a mesterek az árlejtéseken, túllicitálják egymást, csakhogy egy-egy vállalatot a más kezéről elüthessenek. Ily esetekben aztán a munkás keserüli meg munkaadójának kapzsiságát, mert a nyereségnek, — ha kicsi is — az ö béréből kell kijönnie. Hosszasan lehetne még irni a dologról, pró és kontra, de főelvül mindig az engedékenységet kell hangoztatnunk. Nem ellenségekként kell a feleknek tárgyalniok, hanem szeretettel és jóindulattal. (bd). A munkaadók szerdán tartottak értekezletet a sztrájk ügyében Rosenthal Ignác ipartestületi elnöklete alatt. Jegyző Áchim János volt; megjelent tizenöt kőmives és tizenegy ácsmester. AZ elnök előadta, hogy az értekezlet tárgya a békés kiegyenlítés, hogy a bérharc mielőbbi megszűntével helyre álljon a régi béke és egyetértés. Majd bejelentette, hogy a munkások hat megbízottja várja, hogy i átadhassa a sztrájkolok jegyzőkönyvbe vett: kívánalmait. XL hat munkás meg is jelent s átnyújtották a pontozatokat. Áchim László szólalt fel elsőnek és felolvasta a sztrájkolókhoz intézendő általa szerkesztett felhívást. Az értekezlet ezt teljes szövegében «1 fogadta s kinyomatta. A felhívás a józanabb gondolkozású mun1 kásokhoz fordul, hogy fontolják meg a

! munkaadók helyzetét és saját érdekeiket s j ne sodorják magukat ós családjukat a he tekig tartó keresetnélkülisóg örvényébe. Ezután tárgyalni kezdték a benyújtott s mult számunkban ismertetett pontokat.

1 Első • a£T.ban is teljesen elhibázott dolognak I tartják a mU^kamegszüntetést, miután a munkaadók oly tijr.tességes napibért fizetnek, amelynél nagyobbat hasonló viszonyok között álló helyeken sehol" §"-m fizetnek. Az első pontot — munkaiuö — nem teljesíthetik. Az építésnél nemcsak kőmivessegódek, de napszámosok is dolgoznak, kik ! készek már reggel négy órakor munkába állani. S igy vagy ezek károsodnának, vagy a segédek érnének el bérleszállitást. A második pont — óraszám ós fizetésemelés — szintén nem teljesíthető. Kivált a kisebb vállalkoEÓnak nem lehetséges munkásait óraszámra ellenőrizni ; a kivánt minimális bért pedig a mai viszonyok között nem lehet fizetni. A munkások követelése szerint a gyenge fiatal segéd napszáma a mai egy korona helyett 3 kor. 25 fillér lenne. A kót éven felüli segédek most 3 koronát keresnek, ez pedig kevesebb munkaidő mellett 4 kor. 3 fillérre rúgna. A harmadik pontot, hogy minden szombaton legyen fizetés, a helybeli és nagyobb vállalatoknál lehet teljesíteni, kisebb vállalkozóknak ós külterületi munkánál azonban nem. Az akkord munkát szintén nem lehet megszüntetni, mert ez a munkaadókat károsítaná a munkások helyzetének javítása nélkül. Sőt a munkások kárára is vezetne, mert az egyéni szakértelem, ügyesség és szorgalom nem érvényesülhetne. Azonkívül általában kijelentette az értekezlet hogy miután a munkaviszony szabad egyezkedés tárgya: esetről-esetre, időről időré, minden mester segédjével a vállalkozási viszonyok mórlegelésével egyezkedik. S bár a munkásokat kívülről vezették félre, a mesterek elnézéssel viseltetnek irántuk s ha a jó viszonyt sürgősen helyre állítják: készséggel nyújtanak baráti jobbot. A sztrájkolok ugy a felhívásra, mint az értekezlet határozataira kijelentették, hogy kivánataikból nem engednek, s készek végig küzdeni a bérharcot. Szomorú meglepetések. — Ujabb csapás gazdálkodó közönségünkre. — Szomorú meglepetés érte az elmúlt hét folyamán gazdálkodó közönségünket, A dór és a fagy, mely több éjszaka egymásután ismétlődött, orságszerte elpusztította a gyümölcs ós szőlőtermésbe vetett remények legnagyobb részét Szerencse még a szerencsétlenségben, hogy a gabonavetésekben nem igen eset kár, legfeljebb a repce ment tönkre, a miből átlag keveset termel a magyar nép. Hanem azért a szenvedett kárt kicsinyleni nem szabad. A gyümölcs ma már sokkal fontosabb ága gazdasági termelésünknek, mint ezelőtt volt, szőlőtermelésünk pedig évek óta olyan nehéz válsággal küzd, hogy egy ilyen csapas, mint a mostani, megrendítheti egész alapjában. Nem kicsinylendő dolog tehát, a mi a héten történt, hanem jól megfontolva a körülményeket, valóságosan országos csapás. Amilyen csapás évek óta sújtja a magyar gazdát. Száz és ezer veszély közt tudja magát fentartani az elmer üléstől, a megsemmisítéstől. Sertósvósz, filoxera, árviz, fagy, jégeső, alacsony gabonaárak, mind, mind nyomja, pusztítja ós tönkre teszi a magyar barázdák között szántó-vető nép reményeit, bizalmát. szőke bajuszába s a anyja karjaiból is repdesett felé. A férfi ilyenkor egyszerre átölelte őket s lángoló szemmel nézte az asszonyt, kérdve, kérve, oh, ha mondaná, egy szóval, egy mozdulattal, egy tekintettel, hogy legyenek megint boldogok. De az asszony nem szólt, nem nézett rá boldogsággal, de tűrte az ölelést, vissza nézett a szemébe, de ez a tekintet se nem kárhoztatott, se nem békített; nem vo't lázadó és nem alázatos, de nyugodt volt, tiszta ós önérzetes. Pedig nehéz napok voltak, mert a leggyilkosabb sértés, a legrútabb gyanúsítás átszenvedóse sem öli ki a szerető szívből azt az érzést, ami az asszonyt az ő urához köti. Tanácstalan, reménytelen napok súlya nehezedett az asszonyra. Nem tudott határozni. Nem tudta mi köti ide, de a nyílt szakítás gondolata megállította szive dobogását, bár szivében volt a megaláztatás hét töre. — Marianne, — gondolta sokszor, — ő lesz a megváltó. Nem sokára gagyogni fog s jobban kitudja mutatni, mily nagyon szereti az apját. És neki is meg kell látni, amit én most is látok. A kicsi ajk mosolygásából, az ő mosolyát, a tekintetéből az ő tekintetét. Kicsi, édes Marianne, te vagy a mi boldogságunk hírmondója, hírhozója, a te mosolygásod beszól nekem arról, mikor még boldogok voltunk. Ezt a beszédet miért nem érti meg ő is ? Szép szemeit nehéz fátyol födte s tanutlan éjszakák rejtették el bánatát. A kicsi Marianne egyik reggel sírva ébredt. Piros volt a láztól mikor behozták a reggeliző szobába. Az asszony magához vette, da ott sem tudott megbékülni, ijedten nézett a férfire s ismét sirt. — Vigyék ki, — szólt az ridegen,— idegessé tesz a folytonos sírásával. Az asszony magához szorította a kis teremtést, szótlanul, nesztelen léptekkel kiment. Lóiig még hevesebb láza lett a kicsi babának, csöpp ajka megcserepesedett, kis melle zihált, szeme lángolt ós negyednapra mindennek vége volt. Es most Lázár Dénes fogja megmondani, hogy nincs többé Marianne. Visszamegy a szobába, hosszan nézi az alvót, ki alig vesz lélekzetet s szinte halottnak látszik messziről. Fél, hogy felébred s szeretné felkölteni. Kinos pillanatok után az asszony megmozdul, a bol dogtalan lelkek keserű öntudatával azoni^ magához tér, nem tartja az álom kéjes utójátéka bágj'adtságban s a szerető lelkek gyötrelmes, tiszta látásával olvasta a férfi szeméből a valót. Arca nem változik, mintha még reménykedne a csalódásban, fut át a másik szobába, világos pongyolája lágyan úszik utánna, de ő nem áll meg az ajtónál, már ott van az ágynál, ráhajlik a gyermekre, aztán szó nélkül, sóhaj nélkül összeesett, mint egy letört tehér rózsa. A kicsi márvány arcot nem melegítette meg utolsó útjára a forró szülői köny. A kis Lázár Marianne szülei nem tudtak sirni. Sokára tórt magához. Szemei már nyitva voltak, tágra nyitva meredtek a menyezet felé, de lelke elvesztett egyensúlyát nem kapta vissza Az óg csillagtalan sötétkék volt s gyászosnak mutatta az egész világot, s a nagy ablakokon beáramló levegő meglobogtatta a gyertyákat, mik sárgás fényt vetettek a kicsi halott arcára. Éjnek éjszakája volt, mikor az asszony bejött, leborult s egy véghetetlen nehéz sóhaj után zokogni kezdett bugó, mély, fájdalmas zokogással. A férfi oda ment hozzá, most először ily közel a kis Mariennehoz, átfogta az asszonyt s ráborult a kis halottra. Es eljött a Megváltó, visszajött a kis Marianne lelke. — Látod, — mondta az asszony, s a hangja olyan volt, mint nagy vihar után az alkonyati szellő suhanás*, tele remegéssel, — elment a mi kis lányunk . . . iiiS a kis Lázár Marianne szülei sírtak.,. Lehet-e rajta csodálkozni, ha Száz ós száz család a koldusbot helyett kezébe veszi a vándorbotot és neki indul derültebb ég alá, ismeretlen országba uj hazát keresni, uj otthont alapítani. Az alföld végtelen rónáin épp ugy, mint a halmokon ós völgyeken valami nyomasztó borongás, az enyészetnek, pusztulásnak ós reménytelenségnek szomorú démona repked. Nem tud boldogulni a magyar gazda ; hiába igyekszik, hasztalan küzd, munkájának nincs látszata, nincs eredménye, a kietlen éjszakának nincs hajnala, nem támad utána virradás. Az egyptomi jóslat újra teljesül, csakhogy a hét sovány esztendő után nem jön hót kövér s ha egyes vidéken, itt ott elszórva, le is száll a földre az óg áldása, másutt kopár, kietlen rögök között alig sarjad fél a szorult szemű gabona. Ha néha-néha közepes termés van az országban, akkor meg leszorítja a gabonaárakat a külföld, mely megköti a kezünket ós ádáz versengésével leszorítja a piacról hazai terményeinket. Kelet és nyugat közzé ékelve, lélekzet nélkül, tenger nélkül, kereskedelem nélkül nem tudunk birokra kelni és győzni hatalmas versenytársaikon, csak nagyon kitűnő ós áldásos óv során véletlen, kedvező szerencse esetén vagyunk képesek felvergődni a szegénységből és egy kevés zsirozót szerezni a mindennapi kenyérre. Most ismét szürke fellegeket hömpölygetett felénk a hűvös, hideg, tavaszi vihar, éjjelre azután kitisztult az óg ós megfagyott a fák virága, itt-ott meghervadt a lomb, gyümölcstermésünknek ártott, de talán a kenyérnek való buza még kibírta . . . ? Fellélegzett a gazdaember, a szegény szántóvető, de ha ez az abnormis időjárás igy tart, ha nem tavaszodik ha nem lesz melegebb, ha a iiőmórő folyton a O-fok körül vibrál, akkor újra oda lesz minden : a munka gyümölcse, egész évi remó.iyünk ós betevő falatunk. Hátra van még Pongrác, Szervác, Bonifác ós Orbán. Ezek a fagyos szivü, rettegett szentek, ha vógigsöprik jeges szárnyaikkal a földet, könny ós jajszó hangzik fel a Tisza-Duna partjain, beköszönt az. inség, a nyomor. De bízzunk egy jobb jövőben, bízzunk a jó Istenben, a ki sokszor lesújtott, de sokszor meg is áldott bennünket. A gyámpénztárak tartalékalapjai. A belügyminiszter legújabb leirata; Csak a közel napokban adtunk hirt arról a nagy mozgalomról, melyet az érdekelt községek kérelmére vármegyénk törvényhatósága, de maguk a községek is, különösebben pedig Békéscsaba indított a belügyminiszter azon rendelkezése ellen, melylyel ez, az önálló gyámpénztár ós árvaszók tartásával járó költségek fedezésének kötelezettségét a gyámpénztári tartalék alapok jövedelmétől elvonta, s azt a közpénztárak terhére utalta. A napokban érkezett le a belügyminiszter válasza, mely egész terjedelmében következőkép hangzik : Békésoármegye közönségének Ggulán. Folyó óvi 61 szám alatt tett felterjesztésére az iratok visszaküldése mellett értesítem a vármegye közönségét, hogy a felterjesztésben előadott indokokra való tekintettel, kivételesen r.em kívánok észrevételt tenni az ellen, hogy a Szarvas, Szeghalom, Orosháza, Békéscsaba, Mezőberóny ós G-yoma községek 19)2. óvi költségvetéseinek bevételi részeibe az árvaszók, illetve gyámpónztíraik tartásával járó költségek fedezése címén fölvett összegek a nevezett községek gyámpónztári tartalék alapjaiból utaltassanak ki, de kijelentem, hogy jövőben hasonló kivételes elnézést nem gyakorolhatnék. Megjegyzem azonban, hogy a nevezett községeknek jogában ós módjában áll a költségvetéseikben fent emiitett cimen fölvett összegeket a 7—15 óv között levő elhagyott gyermekek védelmére fordítani ós a költségvetésekben gyermekvédelmi, illetve szegényügyi célokra felvett, de a gyámpónztárak tartalékalapjainak igénybevétele által felszabaduló összegeket egyéb gyámügyi közigazgatási költség fedezésére felhasználni. Ami az idézett felterjesztésben foglalt azt a kijelentést illeti, hogy a tartalékalapnak eddig igénybevett része lekötöttnek tekintendő, értesítem a vármegye közönségét, hogy a gyámpónztári tartalékalap jövedelméből lekötöttnek csak azon 379"306 korona 86 fillérnyi összeg tekinthető, a mely összeggel a vármegyék 19C0 óvi költségvetéseik szerint eddig is a közigazgatási költségekhez hozzájárultak ós amely összegnek ellenszolgáltatásakép vétetett fel az 1901 évi XXI. t.-cz. 4. §-ának rendelkezésénél togva 400.000 korona a belügyi tárca költségvetésébe az elhagyott gyermekek védelmi czóljaira. Ami a gyámpénztári tartalékalapra kivetett adókat illeti, megjegyzem, hogy azok ez idő szerint fenálló szabályok értelmében a tartalékalapot terhelik. Végül figyelmeztetem a vármegye közönségét, hogy annak, miként egyes községeknek önálló gyámpónztár tartásával járó jog megadassák, feltótele az, hogy a községek elegendő anyagi és szellemi erővel bírjanak a gyámpénztár tartásával járó költségek viselésére ós a felmerülő munkák ellátására. Ha tehát egyes községek gyámpónztáraikat saját erejükből fen nem tarthatnák, megszűnt az önálló gyámpónztár tartásával járó joguk egyik feltétele. Következéskép a községi gyámpénztárak bevonása iránt a szükséges lépések megteendők lennének. Budapesten, 1902. április hó 24-ón. A miniszter helyett: Széli Ignác, államtitkár. Eddig a miniszteri leirat. Egyszeri elolvasása után azt hinné az ember, hogy a leirat az a része, mely azzal a tanácscsal szolgál, hogy a 7 éven felüli gyermekek ellátására a közpénztár terhére költségvetésileg megállapított összeg agy ámpénztárak tartalékalbpjából fedeztessék s az igy felszabadult közköltség az önálló gyámpónztár ós árvaszók tartásával járó költségek fedezésére fordittassók: az a szalmaszál, melybe súlyos terhekkel küzdő községeink kapaszkodhatnának ; de ha nyilvánvaló lesz az a körülmény, hogy Csabán például a 7 éven felüli gyermekek ellátása alig tesz egy-két száz koronát, mig a gyámpónztár és árvaszók tartásával járó költségek 8000 koronát meghaladó összegre rúgnak: a leirat intézkedésének ez a része: „nesze semmi, fogd meg jól!" Teljesen érthetően jelentkezik ezek után ez a kót alternatíva: községeink vagy viselik a közpénztár terhére a gyámpónztár ós árvaszók tartásával járó tetemes, Csabán például 2 százalékos pótadó kivetését jelentő költségeket, vagy e humánus, s a gyámoltak ós gondnokoltak érdekéből valósággal áldásos intézményeket beszüntetik. ii,s akkor nem tudjuk, hogy a vármegyei árvaszók ós központi árvapénztár miként fog megfelelhetni megsokasodó feladatainak ? A sárréti vicinális. Monetrend változások. A vármegye sárréti járásának egy régi ós jogos óhaja ment teljesedésbe, midőn az államvasutak igazgatósága a nyári menetrend megállapítása alkalmával akként intézkedett, hogy május 1-től kezdve a Szeghalomról délután 4 óra 38 perckor induló vonat, a nagyvárad-szegedi vasútvonal kötegyámi állomásán csatlakozhatik a 6 óra 24 perckor induló, úgynevezett táblai vonathoz, s ez által lehetővé válik, hogy az utasok a 27a órai kötegyámi várakozás mellőzésével, már este 7 órakor Gyulára, illetőleg 7Ya órakor Csabára érkezhetnek. A vasút igazgatóság ezen intézkedése ellen nem is lehet érdemleges észrevételünk, azonban ismerve a vicinális vasutak gyarló menetsebességét, tartunk tőle, hogy ez a csatlakozás sok esetben nem lesz keresztülvihető Ó3 ha a vósztő-hoilódi vonat betartja az előírásos indulási határidőt, ugy azok az utasok, kik Szeghalomról akarnak a délutáni vonattal Gyulára utazni, ki vannak téve annak az eshetőségnek, hogy ha Szeghalmon késés történik, elmulasztják a vésztői csatlakozást és ez esetben majd 12 óra hosszat kénytelenek Vésztőn vesztegelni. S ha a hajnali órákban tovább utaznak is, Kötegyánban ismét 6 óra hosszáig kell várakozniok, mig a déli, Gyulafeló induló vonattal tovább utazhatnak. Ez a csaknem 18 órai várakozási idő, eltekintve a bosszúságtól, nagyon sok emberre anyagilag is káros lehet, ha e miatt, mondjuk valamely törvényszéki tárgyalásról lekésik. Azért helyesen tenné a közigazgatási bizottság, ha felírna a kereskedelmi miniszterhez, hogy a vésztő hollódi vonat mindaddig ne induljon ki a vésztői állomásról, mig a gyoma-nagyváradi vonat be nem érkezik, mert ha el is mulasztja e miatt a kötegyáni csatlakozást