Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-03-06 / 19. szám

XXIX. vfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, március hó 6 án. •fl 19. szám BEKESHEGrlEI KQZLONT Telefor-szám 7. Szerkesztőség: Fö-tér, .876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kézilatok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A konverzió. Békéscsaba, március 4. A közgazdasági események változatos történeteben is ritkitja párját az az alakulás, mely az általános közgazdasági helyzet és különösen a pénzügyi viszonyok tekintetében ez idő szerint Európaszerte és kiváltképen Magyarországon tapasztalható. Köztudomásúlag nincsen a közgazdaságnak egyetlen ága sem, mely többé-kevésbbé válságos viszonyokkal ne küzdene; napról-napra látjuk, tapasztaljak, hogy a kereseti források és az üzleti alkalmak szűkülnek, ritkulnak, minek következtében egy-egy közgazdasági ág erdejében eró's tölgyek dűlnek le, megrengetvén maguk alatt a talajt és mindazt, ami körülöttük él. Azt szokták mondani, hogy a közgazdasági viszonyok ily általánosan kedvezőtlen helyzete mellett a pénzügyek is szükségszerüleg megsínylik az ÍÜŐK járását. Ezt a teóriát alaposan halomra dönti a jelenlegi szituáció, a melyben — mint tudvalevő — a legsulyoá.ibb közgazdasági válság idején valósággal dúskálunk a pénzben és a világ pénzpiacain úgyszólván könyörögve kínálkozik a pé íz bárminemű elhelyezésre. A gyakorlati élet nem egyszer állítja hasonló módon fejtetőre a teóriát. A közgazdaság tanából törölni kell azt a tételt, mely azt tanítja, ho^y a pénzviszonyok alakulása szorosan összefügg és párhuzamosan együttjár a közgazdasági általános viszonyok fejlődésével és uj elv gyanánt kell beállítani a pénzviszonyok: önálló alakulásának és minden egyéb körülményektől szabad irányulásának immár gyakorlatilag is igazolt tételét. Arn ezzel a tan módosítással még nincsen levonva a mai helyzetnek minden konzekvenciája, mert foglalkozni kell azokkal a gyakorlati eredményekkel is, melyekre az említett tanok cáfolata vezet. Eddig még alig észlelt mértékűvé növekedett a'pénzbó'ség minden európai piacon és nincs az a finánczseni, aki tudná, hogy mit csináljunk azokkal a tőkékkel, melyek a bankok párcélszobáiban húzódnak meg és áhítattal várják a kamatoztatás alkalmát. A közforgalomba kimenni azonban nem mernek s bár a bankok biztosítással, nógatással, sőt a kamat leszállításának formájában erőszakos eszközökkel is igyekeznek elérni a célt: eredmény nem mutatkozik; a pénz aláveti magát ennek a vessző futtatásnak és úgyszólván örvend, ha álta,r ban megtűrik. Az ujabbkori közgazdaság története nem mutat ehhez fogható példát és minél hosszabb e helyzet tartama, annál furcsább következményekre vezet. Első ily következmény gyanánt jelentkezett a befektetési értékeknek kezdetben félénk, utóbb élénk hausse-ja ami kiáltó kontrasztot képez a rossz idők hatása felől eddig táplált felfogással szemben. Minden természetellenessége dacára ez az alakulás fej lödött, széles alapokra helyezkedett és oly mértékűvé lett, hogy a befektetési értékeknek árfolyam-mozgalma a mostani viszonyok között méltán állitható egy sorba azzal a példával, melyet e tekintetben a legkedvezőbb időszakok megújítanak. A befektetési értékeknek ilyen meglepő mozgalmánál még sokkal feltűnőbb és jelentőségében sokkal kiemelkedőbb, jóllehet természetes következménynek tekinthető az a tény, hogy a legutóbbi időben uj konverzióhír szálldogál a levegjbin Arról van szó, ! hogy megismételtessék az a korszakos jelentőségű pénzügyi müvelet, melyet a magyar pénzügyi élet reneszánsz korszakában Wekerle vitt keresztül; tudniillik: hogy leszállittassék a magyar állam tartozásinak kamatja. Amit akkor a legkedvezőbb pénzügyi helyzet eredménye gyanánt ünnepeltünk, azt ma a viszonyok játéka gyanánt bámulattal látjuk felvetődni és ha azt kéidezzűk, mivel járultunk hozzá ez eredmény előidézéséhez: bi zony feleletet adni nem tudunk. Alig egy év előtt a viszonyok súlyos voltának jele gyanánt kellett tudomásul vennünk, hogy a magyar állam bankár-csoportja lemondott arról a jogáról, hogy a 4%-o^ beruházási kölcsön hátralevő részére opcióiát gyakorolj i. ; ime ma önmagától vetődik fel oly konverzió terve, mely szerint a magyar állam megengedhetné magának azt, hogy felmondja ama tartozásait, melyek 4% nál nagyobb, tudniillik 4Va és részben ennél is valamivel több százaléknyi kamatterhet jelentenek a magyar kincstárnak. Ily nagy fordulatnak ily gyorsan való bekö /etkezésére valóban senki sem számithatott. Bebizonyult tehát, hogy ilyféle dolgokban a biztos előrelátás csak fiktív fogalom A felvetődött terv tagadhatatlan hogy nem nílkülözi a merészség jellegét Ám viszont az is bizonyos, hogy acél, melyet vele elérhetünk, oly nagy jelentőségű, amely megérdemli a kockázatot. Nyilvánvaló, hogy oly alkalom kihasználás iról van szó, amilyen évtizedenként is alig kínálkozik egyszer ; a finánczsenialitáss <1 egyenest szemben állaz a felfogás, a mely az ily alkalmakat bizalmatlanul fogadja és túlzó óvatosságra int, mikor a gyors cselekvés egyetlen biztositéka a sikernek Budapesti levél. | - Balatoni rege. — Sada Yakko. — Az uj képviselőház. - Miniszterválság. — Tavasz. — Az emberek sietve járták az utcát, hogy el ne késsenek az előadás kezdetéről, mert Herczeg-este van. Langyos, lucskos tavaszi időjárás az uralkodó, a kalucsni hatalmába vette a várost. Különben az egész hót ennek a gyűlöletes ruhakiegészitő darabnak a jegyében telt el. Semmi nap, semmi sugár, szürke minden, ég, ház, de legfőképen az ember. S ilyen borongós hangulatban indulunk a színházba, a. színház természetesen tele az utolsó helyig, de feltűnően érdekes az, hogy senki sem izgatott. Miért is ? Herczeg darabját fogjuk látni, biztos, ho^y nem unatkozunk s ennyi egyelőre elég. Érdemes volna valami kis statisztikát csinálni, hogy milyen közönség verődik össze az első előadásokra? Nos, ezúttal előkelő társaságban vagyunk, a földszinti páholyokban eleven grófok ülnek. A közönség figyel; elismeréssel is van, ha valami jót hall, de okosan bánik a tapssal) szóval ízléses; a darabot nem utasítja el, de nem is fogadja egész lelkesedéssel. Ugy látszik, emelkedünk, haladunk s nem csak épen arra ad a közönség, hogy hát mi is lesz a holnapi újságban . . . A mi pedig a fővárosban lázba ejtette az asszonyokat, az nem vala egyéb, mint egy ruha. Viselte ezt valami japán asszonyság Istenem, hova jutottunk mi európai benszülöttek, kik fensőbbségünk teljes tudatában megvetjük a „keleti", holmi ázsiai népséget és most csudálattal nézzük ezt a furcsa nőt, a ki tönkre teszi a mi asszonyainkat egy szoknyával. Amíg a mi szép hölgyeink egész életükön át azon kedves dologgal foglalkoznak, hogy mi módon is lehetne egymás toilettjét túlszárnyalni valami merész „szecessiós" ruhadarabbal, csipkével, vagy feltíekésmegyei Közlöny tárcaja. Ha még egyszer azt üzeni... Irta : Szeredai Leó. A gyárban mélységesen mély csönd volt. Nem zúgott a gőzgép, az üllőkön nem csilingeltek a kalapácsok, a műhelyekben nem Sürgött forgott a sok munkás. Kitört a sztrájk. A direktor nem akarta megadni az embereknek a béremelést és egy órával ezelőtt mindnyájan, lehettek vagy earen, otthagyták a munkát. Mintha komandószóra történt volna, ugy állottak össze egy tömegben, mint valami jól szervezett hadsereg és aztán a munkás-marseillaiset énekelve, vonultak át a gyárral szembe levő nagy korcsmába, melynek minden zegét-zugát ugy betöltötte a sok ember, hogy mozogni is alig lehetett odabenn. Es a sok száz munkás már most várta, hogy mi lesz ? A legtöbb talán aggodalmat érzett a lelke mélyében, mikor arra gondolt, hogy miből ól meg, a mig a sztrájk tart, vagy a mig egyebütt talál munkát, de a mikor valamelyik harsány hangon elkurjantotta magát : „Éljen a nemzetközi szocialdemokracia!" — az egész tömeg egy hatalmas éljent zúgott rá. — Halljuk Bordás Istvánt ! — kiáltották többen. Es fölemelkedett egy piros abrosszal leterített asztal mellől Bordás. Herkulesi termetű, marcona képű ember volt, nagy, fekete szemekkel, melyekből a szenvedély ragyogott ki. — Nem látjuk ! — ordították feléje azok, a kik a korcsma nagy termének a végére szorultak. — Álljon az asztalra! És Borbás István hát az asztalra állott, ugy nézett végig munkatársai tömegén. A zsivaj lecsöndesedett és ércis, erős hangon szólni kezdett Borbás Egyszerű szavakkal, keresetlen módon, cikornya nélkül beszólt. A munkások rabszolgaságáról, szenvedéseiről, az otthon levő családok nyomorúságáról, a burzsoák lelketlenségéről, a modern társadalom igazságtalanságairól, szabadságról, egyenlőség ről, egy ragyogó szép jövőről, uj alakulásokról, uj viszonyokról, a mikor nem lesz külömbség ember ós ember közt, a mikor nem lesz nyomor, a mikor a tőke nem szipolyozhatja ki a munkást. Gyújtó láng, emésztő tüz volt minden szava. A félénkek bátorságot nyertek a beszédétől, egyiknek-másiknak az orczáira pirt festett a lelkesedés, a tömeg valósággal megittasodott azoktól, a miket mondott ós elhallgatta volna órák hosszat. — Bátorság, kitartás, egyetértés, munkástársak ! — ezzel fejezte be. — Miénk a jövő ! Győznünk kell ! Éljen a nemzetközi szociáldemokrácia ! Egy falrengető éljen volt a válasz rá ós a mikor Borbás leszállt az asztalról, szenvedélytől izzó volt a levegő s ha valaki e pillanatban kiadja a jelszót, hogy le kell bontani a gyár falait, a tömeg bizonyára habozás nélkül követte volna. Borbás István újra leült a piros abroszos asztalhoz, hörpintett egyet a sörös kancsóból és aztán szótlanul nézett bele a poharába. Az öreg Túzok János, a kinek hófehér volt már a bajsza, sürü haja, a Kossuth szakálla ós a ki még mindig olyan kókbeli, magyaros ruhában járt, mint a milyenben vagy negyven esztendő előtt jött föl a fővárosba, közelebb húzta a szókét Borbás Istvánhoz, koczintott vele és aztán végig pödörte a bajuszát és azután megszólalt : — Aztán te Pista, hát ugy is érzed, a hogy mondtad ? — Ugy én, János bácsi! Miért kérdi? — Csak azért — folytatta az öreg csendes, szelid szóval mert hát az a mi ördög fene, az a nemzetközi szociályemokrácia . . . Mert tudod te Pista, hogy jól ismertem az apádat. Nagyon derék, jóravaló magyar ember volt, egy zászlóaljban is szolgáltunk negyvennyolcban, kenyeres jó pajtások voltunk, hiszen tán tudod . . . — Tudom, — mondta Borbás István kissé türelmetlenül — de hát miért emlegeti most ? Nagy komolyan ráemelte az öreg a szemeit Borbásra ós azt válaszolta : — Azért, mert az édes apád, isten nyugosztalja, sohasem beszélt arról az izé, nemzetköziségről Hanem mikor követválasztás volt, a nemzeti zászlóval ott lovagolt a bandérium élén (hej, de szép magyar ember is volt ez a te szegeny édes apád), az ágya fölött meg ott lógott egy szentkép — hiszen emlékszel, tudom — a Kossuth Lajos képe. — Jó, jó — vágott közbe Borbás — csakhogy azóta uagyott változott a világ. János bácsi ! — Tudom, látom, de hát azért csak megmaradunk jó magyaroknak is, vagy mi. — Aztán beh sok haszna volt magának bátyám, a nagy magyarságból, meg abból, hogy két golyót kapott a moóri csatában ! — Ide az oldalomba meg egy szuronydöfest Budaváránál — mondta büszkén az öreg. — No, sokat is ért vele. Azért most vénségére a dicső nemzet törődik magával ? Nem egy ördög: Magyarországon nyomorog-e, vagy másutt? Ócska dolog hazáról beszélni nekünk, tudja nekünk ! Semmi közünk a hazánkhoz, semmi haszi nunk a hazából, ragaszkodjanak hozzá azok, a kiknek egy pár ezer hold földijük van. A szenvedély megint elragadta Bor| bást, mig igy beszélt ós hangosabb szóval tört ki: — Nem vagyok ón se hazafi, se magyar, csak nyomorgó munkás, koldus kutya vagyok I AÍ öreg erre már nem is felelt. Kihörpiutette a bort a poharából, szótlanul hallgatta, hogy Mayer Arnold, egy kis göndörhaju vasesztergályos miket beszól a sztrájkólóknak ós a mikor ennek is vége volt, kezet szorított Borbással és azzal búcsúzott el tőle, hogy : — A milyen ember volt a te apád Pista, nem hiszem, hogy igazán ne szeresd a szülőházadat! — Van is nekem hazám ! — vágta oda daezosan Borbás. — Törődöm is ón a hazával ! Sötét este volt, mikor a sztrájkolok még egyszer összetartást fogadtak egymásnak ós azután szétoszlott a sok ember. Ment kiki haza, a családjához, az otthonába. Hazafelé tartott a Borbás István is. Eltűnődött, hogy most már mi lesz vele, meg a feleségével, meg a három poronl tyával ? De különösen a három porontyá| val, a kiket ugy szeretett, hogy a vérét kiontotta volna értük. Eddig csak megvoltak, ugy, a hogy, de hátha most majd beköszöntenek a tanyájába az ínség napjai. — Lesz a mi lesz ! — mondta magában és eltelve gyűlölettel az egész világ iránt, görcsösen összeszorította az öklét ós nagyon szeretett volna agyonsújtani valakit, akárkit, hogy könnyítsen a lelkén a mely vért, bosszút szomj aszott, a miért