Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-02-27 / 17. szám

XXIX. vfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, február hö 27-én. 17. szám 90 BEKESME6YEI KOZLONT POLITIKAI LAP. Telefor-szám 7. Szerkesztőség: Fö-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét iJ'ető közlemények küldendők. Kéziiatok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 iillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Gazdasági politika. Békéscsaba, febr. 26. Valahányszor Magyarország gazdaságilag válságos helyzetbe jut, azonnal az iparfejlesztésre, mint mentőeszközre gondolnak. Amig azonban a buza ára magasan áll, lovainkat, marháinkat szép pénzen eladni tudjuk, iparpolitikára ugyan ki gondolna. Az iparpolitika olyan esernyő, melyet csak akkor rántunk elő, mikor már zuhog az eső. Ha aztán megint kitisztul az idő, az iparpolitikára is azt mondjuk: sutba vele! Annak,hogy nekünk iparunk nincs, két történelmi oka van. Az egyik közelebbi, a másik távolabbi ok. A közelebbi ok a harminc éves mindenféle kísérletezés, jobban mondva, kapkodás az ipar terén. A távolabbi ok Magyarország régi földesúri, rendi szervezetében keresendő, mely mellett csak egyes szabad városokban fejlődhetett az ipar Az egész ország vagyona, ereje az őstermelésre volt utalva. Magyar ország tulaidonképen egy nagy pa rasztgazdaság volt, mivel a földesúrnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogysem gazdasági tudománynyal foglalkozzék. A jobbágyai „more patrio" szántottak, vetettek, betakarították, kicsépelték a gabonát. A földesúr ispánjai és hajdúi csak a zsákot tartották készen a kicsépelt terményhez. Intenzív, okszerű, nagyobbszabásu mezőgazdasági müveletekről fogalmuk sem volt. Láttuk az idők folyamán, hogy mily nehézkes volt a kibontakozás a régi rendi szervezetből és még mai napig sem tudnak szakítani teljesen a régi reminszcenciákkal. E^írt ment tönkre a dzsentri. Mert amidőn kiváltságait elvesztette, a jobbágyai felszabadultak, a maga lábán nem tudott megállani, a saját erejéből nem tudott megélni. Ősidőktől fogva családjában csak azt hallotta, hogy paraszté a dolog; az nem urnák való. A mi iparpolitikusaink igen helyesen felállították azt a tételt hogy nálunk igenis a leghelyesebb álláspont az iparfejlesztésre az, hogy iparkodjunk itthon feldolgozni nyers terményeinket. Biz' ez a tétel épen nem uj. Ezt hirdette már gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, Eötvös József báró és még többen, mikor ezelőtt 60 esztendővel a honi ipar megteremtésén fáradoztak Való igaz az a tétel, hogy nálunk csak olyan gyáripar verhet erősebben gyökeret, a mely a mi nyers terményeink földolgozását tűzte ki célul. Igy a széntermelés, a vasipar, a cukorg,áripar terén nálunk csakugyan fényes eredményt értek el. Da azért a magyar paraszt még ma is csak I búzát és rozsot termel, holott sokkal jobban kifizetné magát, ha más növényfajokat tenyészt. De ettől a merész vállalattól már visszatartja a régi parasztreminiszcencia, hogy neki csak magot kell termelni. Lassanlassan egyes vidékeken azonban kezd már derengeni az okszerű gazdálkodás hajnala, Nehezen mozdul a magyar ember. Nehézkes az esze járása De a szükség végül mégis csak megtanítja, hogy segítsen magán. Ausztriában a hegyek miatt nagyobb mezőgazdaság nem lévén, a városi élet és azzal kapcsolatban inkább az ipari és indusztriális éiet fejlődött ki. Csakhogy a közös vámterület Magyarországot Ausztriával egyetlen gazdasági közösségbe vonván, a jó osztrák szomszédok a mi nyers terménye nket dolgozzák fel és a feldolgozás árát évszázadok óta velünk fizettetik meg. Mi termeljük a lent, Ausztria csinálja a vásznat. Mi tenyésztjük a marhát, Ausztria késziti ki nemcsak a bőrt, de a lószerszámot, a cipőt és a csizmát is Mi eladjuk a jó magyar fajta sertést és visszavesszük drága pénzen a prágai sonkát. És igy tovább! Magyarország csak gyarmata Ausztriának, amely nálunk termelteti a nyers anyagot; olyan gyarmata, mint amilyenek Angliának a tengerentúli néger gyarmatai: nyerstermelő és eg} szersmind a kész áruk fogyasztó piaca Most végre valahára öntudatra ébredtünk. Ki van adva a jelszó, hogy nem olyan fontos dolog ránk nézve, hogy Ausztriában piacot nyerjünk nyersterményeinkre, mint a milyen fontos az, hogy nyersterményeinket itthon dolgozzuk fel. Ezzel egyszerre reális alapját vetjük meg gyáriparunknak. Hibáztunk eddig iparpártolási politikánkkal is, mert eddig csak olyan iparágat segítettünk állami szubvencióval, amelyet nálunk mőg nem űztek. Nagy volt nálunk az ilyen uj iparág hajhászata. Még nagyobb volt a szélhámosság az ilyen uj iparág címén az állami szubvenció kicsalása körül. Sok botrányos eset tudomásra jutott, még többet sikerült elpalástolni. Most mártanultunk,kijózanodtunk. Ezután csakis olyan gyáripart tekintün c ránk nézve célszerűnek, mely a mezőgazdaságnak használ. Az olyan gyárnak van létjogosultsága nálunk, mely mezőgazdasági termékeinket itthon dolgozza fel. Ekként a gyáripar és mezőgazdaság egymást kiegészíti. I Itthon lesz piacunk, itthon marad a munkabér is, itthon költik el azt. Ha ez az ipari politika megvalósul, az Ausztriával való közös vámterület tisztára tárgytalanná válik. Józan irányú iparpolitika az, mely a kisiparost megmenteni akarja, de annak más feladatot tüz ki és pedig az iparmüvészetet. A gyáripar feladata, a tömeges termelés, a durvább életszükségletek és eszközök létrehozása. A kisipar, a kézműipar ellenben a finomabb igényekre szánt tárgyakat készítse, melyeken a feltaláló elme, az izlés és a csinosság legyen döntő. A kisiparost erre csak tanitani, iskolázni kell. A bútor és a vasipar terén már a legszebb iparművészeti eredményeket értük el. Ez biztatás lehet a jövőre. Százéves főgimnázium. A felügyelő-bizottság ülése. A szarvasi gimnázium a megye legrégibb középiskolája, mely hosszú időn át egyedül szolgálta a kultura ügyét messze környékünkön. Számtalan hírneves ember került ki a szarvasi gimnázium padjaiból! még néhány évtized előtt a fél vármegye Szarvason élte át diákéveit. Napjainkban már uj, erős, fiatal versenytársak szegődtek e régi intézet mellé, s ha a szarvasi gimnázium vesztett is valamit tanulóinak számából, mégis a vármegye első iskolája, melyhez mindnyájunkat a tradíció is köt. Számos éven keresztül egymaga adta a megyének a tanult embereket. Ki sem lehet számítani, hogy száz esztendős munkásság, a nemzeti kulturának mily nagy haladását és terjedését jelenti. Ez óv oktober havában lesz pedig századik évfordulója a gimnázium alapításának. Békésmegyei Közlöny tárcája. Férfiaknak a nőkről. Irta: Huszár József. Egyik kedves délvidéki, politikai lapunknak hasábjain nemrégiben egy igen érdekes tárcát olvastam. írója ismert nevü munkása az irodalomnak : Hevesinó Síkor Margit asszony. Rendkívüli vádakból felépített tárcájában erös kritikát gyakorolt a férfinemen, hogy ne mondjam, mintegy háborút üzent a férfivilág gyarló seregének. A tétel, mely megérdemli, hogy nyomatékosan foglalkozzam vele, a kővetkező: „Ütni a férfit, mert nem tökéletes. Nincs köztük szilárd jellem, ellenben ingadozó, hajló; a férfi tökély csak hiú álom, csalóka remény. A férfi önző, órdekhajhászó, ólvezetvágyó, csélcsap, csapodár, hütelen, elbizakodott, uralkodni vágyó, méltánytalan, igazságtalan . . Ennyi rossz, ennyi javítani való van a férfiban, kedves barátaim ! Valóban csodálatos. Nem tudom elképzelni, mely nehéz munkájába került a jeles írónőnek eme csúnya dolgokat kihalászni a fórü jellemének óriási tengeréből. Igazán egy életnek buzgó s lankadatlan munkája kellett ahhoz hogy ennyi rosszat felszínre tudjon vetni s ón őszinte kötelességemnek teszek eleget, midőn a gyöngéd nem agilis képviselőjének hálás köszönetem kifejezem. Sok keserű panasz, sok fájó keservben mondja el Hevesinó asszony mindama rosszat, melyet a férfiakban felfedezett. A férfi — mondja ő — már önmagával szemben is tökéletlen. Lelkének szépségét nem képes megőrizni. Viselkedése kifogás alá eső, hisz példákkal lehet iga zolni, mint vélekednek egymás között a nök egynémelyikéről, kikről bizony nem a legnagyobb tisztelettel nyilatkoznak. Lehet, hogy találunk ilyeneket is, Aszszonyom! Am a méltányosság s igazság elől nem zártkózhatunk el. Mert vájjon ki tagadná ugyan e hibákat a hölgyek részéről ? Senki könyörgöm. Ugy hiszem, nem túlozok, midőn azt gondolom, hogy eme hibákat hölgyeinknél is nagy arányban lehet megtalálni ! A vádak elején az irónő a férfiak vitézségéről s vakságáról nyilatkozik. „A férfiak — irja — olyanok, mint a vénasszonyok, még azoknál is rosszabbak. Egyedül csak a családapák ós férjek a kivételek, ezek az igazi gravemenok. A többi ? Száj hősek, lármázó aglegónyek, kik a legnagyobb ós legsúlyosabb kifogással élnek a nök ellen, s csodálatos, a legalázatosabb papucshósökké lesanek." Kárörvendve lelkesedhetünk, midőn látjuk, milyen szörnyű idegesen kapkodnak egyes férfiak a nők után, milyen válogatósok, senkisem méltó arra, hogy osztályrészese legyen annak a boldogságnak, melyet kegyes oldaluk mellett fellelhetnek, hogy megoszszák velők örömöket, bánatukat. Aztán mi a vége ? Ámor a legvastagabban beköti az ily férfi szemét, nem lát s a legkevésbé tökéletest juttatja élte párjául. Es a hős, a szájhős, még panaszkodni sem mer. Gyönyörűség nézni, milyen alamuszi férj lesz belőle, aki hangosan dicsekszik, milyen szerencsés a választása s hirdeti fennen, nehogy a világ mosolyogjon csalódásán. Hogy e súlyos kritikában végtelen tévedés rejlik, fölösleges bővebben fejtegetnem. Tévedés már maga az a körölmóny, hogy az élet egyes eseteit, az egyesek bűnét egy egész osztályra, általánosságban emliti föl irónő. Hisz tagdhatatlan, hogy némi igazságot találunk eme szavakban. De ezer bocsánat! Vagy rosszakarat, vagy kis túlzás, avagy — mit leginkább gondolok, — kis elfogultság foglaltatik az általános kritikában. Mindenesetre derék dolog, hogy Írónőnk ily jeles búvár a férfi érzéki világában. Am balsejtelme, lelkének szuggesztált hite félre magyarázza a mi órzókiességűnket s alkot magának téves nézeteket a fórfijellemről, tökélyről, gondolata és tetteiről. A házasságok igaz gyöngyszemeiből hamis klárisokat keres s vél föltalálni, amidőn a férj SEelidlelküségét, neje iránti szeretetét, engedékenj'sógét alamusziságra, sorsban való megnyugvását gyávaságra, megelégedését hangos dicsekvósre, általában szereplését kótszinüségre magyarázza, kedves gúnynyal, erös sarkazmussal, a szatira legerősebb fegyverével . . . Pompásan itóli meg kedves hölgyünk a férfi Achilles sarkát. Azt mondja, minden gondolatuknak, vágyaiknak, terveiknek, tetteiknek csak egy inditó oka van, mozgató rugója s alapérzelme : a hiúság. Istenem ! S milyen hiuk ! Persze elkeresztelik különféle czimeken, mint például : ambíció, önérzet, nemes büszkeség, fórfimóltóság, tud vágy, stb., melyek mindegyikére sok frappáns példát lehetne felhozni Méltóztassék megengedni, hogy a vád ama részét tisztelettel megtagadjam ! Először őszintén megvallom, ,meglepett engem az a nemes adakozás, melyet kedves irónő eme pár sorban csekélységeinek juttatni kegyeskedett. Félek megvallani, de nem hallgathatom el, miszerint ón alaposan csalódtam. Eddig ama szerény feltevésben voltam ugyanis, hogy a hiúság a női-nem kiváló tulajdona, melyet kissebb-nagyobb mérvben mindenütt fellelek. S íme, most látom csak, hogy édes jószívűségből a mi szegény seregünk is kapott belőle valamicskét. Hódolattal párosult tisztelettel adózom a nemeslelküsóg e gyönyörű megnyilatkozásáért s kifejezem bokrétába kötve mólyen sújtott szivünk hálás köszönetét. Gyengék vagyunk mi, könyörgüm, eme terhes vádra megfelelni. Gyengék. Mert az emancipáció hatalmas ereje félelmesen hat reánk. A uökó a jövő. Nekünk csak a mult foszlánya marad. Eljátszottuk kisded játékainkat, adva a nemest, a hőst. Holott ime csak engedelmes rabszolgák vagyunk, kikkel játszanak tetszés szerint. S végül egerek, kiket macskamódra ugratnak. És ott áll a magaslaton a nő, papucscsal kezében, ez az a varázspálca, melylyel kormányozza a világot. A nő átveszi a férfi szerepkörét, a férfi az anya kötelességeit, az anyós kárhozatos szerepót. Hogyne, hisz nincs ennél könnyebb valami. Egy férfit ugy vezetni láthatatlanul, amint azt a nö delejes kezecskéje akarja' A férfinak csak hízelegni kell, kissé kacérkodni vele, kitüntet ni őt, kedvében járni, elismeréssel szólni kiváló tulajdonságairól, fölfedezni benne eszmei nagyságot, kis előszeretettel viseltetni irányában, a férfinépség mattá lett s nyert játszma van. Hát, könyörgöm, bóknak nagyon szép, tréfának is elég kedves e pont. Am nézzünk körül kissé a nők körül. Vájjon gyöngéd szó, kacér tekintet, kedveskedés, meleg dicséret, enyelgő szó, szerelemittas tekintet, egy sokatmondó pillantás, nem elegendö-e ahhoz, hogy egy nőt meghódítsunk ? S nem pillanat müve-e, egy nő lényét átvarázsolni s rabul ejteni ? Avagy ki tagadja a nők könnyen hi-