Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-08-25 / 68. szám

XXVül. évfolyam. Békéscsaba, 1901 Vasárnap, augusztus hó 25-én 68. szám BEKESME6YEI EOZLONT POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Gondolatok egy agrár tehénről. II. A különböző foglalkozási ágaknak olyformán való osztályozása, hogy az egyiknek a másik fölött előnye legyen, nem egyezhet meg a modern élet föltételeivel, ahol az együttműködés az alap, Különben is, nem oly tulrégen volt az az idő, amidőn a „saját zsírjába fulladó ország"-nak nevezte hazánkat a külföld, tisztán csak azért, mert az őstermelés mellől hiányzott a terméket feldolgozó ipar s a mindakettőt közvetítő kereskedelem. S ha ebből a szempontból fogja fel valaki a dolgot, különös következtetésekre juthatna. Az öreg Radetzky idejében a katonaorvos rangban alatta állt a csapattisztnek. Radetzky egyonrangusitotta a két foglalkozást, a miért az annak idején különösen a konzervatív tisztikarban méltatlankodás támadt s egy tiszti küldöttség e dologban panaszra is ment a vezérhez. Az előadott sérelmekre Radetzky csak ennyit felelt: — A doktorokból mindig birok csinálni tiszteket, de a tisztekből sohasem birok csinálni doktorokat. De hiszen nem is erről van szó. Az a túlhajtott agrárpolitikai mozgalom, melynek jelenségei legutóbb a gönci levélben nyilvánultak, nem szolgálja a valódi és mindnyájunk szerette agrárt: a föld népét. Ugy szólván, semmi köze sincsen hozzá, mi írt cserébe a föld népének, az Alföld munkás és szorgalmas népének sincsen semmi köze azon nagyúri elvekhez, melyek a Royalban, a zártkörű banketen születtek. A valódi mezőgazdasági agrárpolitikának sincsen köze hozzá, mert az egy külön terrénum. Az más. Ahogy a néppárt igyekszik felekezeti pártból politikai pártot csinálni, épp ugy áll itt össze a lati fundium, a hitbizomány, hogy a maga érdekeiből országos politikát űzzön. Ugyan hol van közülök csak egy is, aki meg tudna bennünket győzni a felől, hogy az ő érdekeik a magyar kisbirtokos, az alföldi gazda érdekei is egyúttal ? Szó sincsen, nem is lehet róla. Konzervatív szervezkedés az, amelynek még az a baja is meg van, hogy a saját kasztjában is csak az egy azon érdekkörök támogatásán számithat. Mert hiszen nyilvánvaló, hogy a nagy uradalmak közül is azok, amelyek modern irányban, például iparnövények termelésóbei dolgoznak, maguk alatt vágnák a fát, ha ellene szegődnének saját termeivényeik vevőinek, ha tulajdon munkájuk értékét igyekeznének leszállítani. Nem sok vizet zavar tehát ez a program, amely ellen Nagy Ferenc államtitkár tette a kecskeméti kiállításon azt a nyilatkozatot, hogy Magyarország olyan agrárius állam, amelyet ipari s kereskedelmi állammá kell tenni. S talán az a nagy tárgyalás is, a melyben ez a program részesül, fölösleges volt volna; talán érdemén felül van a vele való foglalkozás, szóval az emiitett miatt fölösleges a sok zaj A mi népünk épen nem osztozik ebben a nagyúri kinyilatkoztatásban, különben is lévén már némely tapasztalatai az egy tálból való cseresznyeevésről. Nem mozgat ez meg itt semmit. Mikor szél van, a nagy fák hajladoznak, ki is törnek olykor; de a bokrok és füvek mozdulatlanul maradnak. Felőlük dudálhat a gönci szél. A körorvosok államosítása. — Készülő törvényjavaslat. — Budapest, aug. 24. A közegészségügyi szervezet javitásán folytonosan dolgoznak a belügyminisztériumban. Széli Kálmán belügyminiszter különösen szivén viseli ez ügyet, melynek legapróbb részleteire is gondot fordit. jx közegészségügyi szolgálat államosításáról több kidolgozott javaslat fekszik a belügyminisztérium előtt. Most pedig a részletes költségvetés kiszámításával foglalkoznak, mely az államosításhoz szükséges. Megjegyzendő, hogy a dr. C h y z e r Kornél miniszteri tanácsos vezetése alatt álló közegészségügyi osztály munkaköre legújabban azzal szaporodott, hogy az elhagyatott gyermekek védelméről, az állami lelencházakról szóló uj törvénynek életbeléptetésével és legfőbb igazgatásával járó teendőket is erre az osztályra ruházták. Ez a lelenc-törvény éppen most van végrehajtás alatt. A felállítandó lelencházakat most szervezik. A közegészségügy javítása tekintetében a legsürgősébb teendő, hogy azokat a vidékeket ellássák orvosokkal, hol napi járó földekre nincs orvos, mert az illető vidék alacsony műveltsége, lakosságának szegénysége miatt a magángyakorlatot folytató orvos megélni nem tua. Az orvos nélkül szűkölködő vidékeknek orvosokkal való ellátásával viszont segítve lesz a gyakorló-orvosok társadalmi baján, egyes helyeknek orvosokkal való zsúfoltságán. Néhol a városokban, ugyanis sokkal több orvos van, mint szükséges lenne és igy azok csak tengődve élhetnek. A kidolgozott javaslatok közül azt ajánlják legsürgősebben elfogadásra, mely a körorvosok államosítására vonatkozik és a mely szerint az állami közszolgálat összkapcsolható lenne a magánorvosi gyakorlattal. Az állami körorvos az államtól kapna bizonyos összegű létminimumot. Ezért az állami körorvos tartoznék ellátni a közegészségügyi, a közegészsógrendőri közszolgálatot (hivatalos vizsgálatokat a korcsmákban, piacokon, kutak, épületek stb. körül). Ezenkívül a körorvos magángyakorlatot folytatna a szabályrendeletileg megállapított díjtételek mellett. A körorvosi körhöz tartozó községek esetleg még természetben lakást adnának az orvosoknak. De a szegény községeket lehetőleg kímélni akarják minden orvosi költségektől. Csak ha önként fizetni képes a beteg, díjazza majd az orvost, lehetőleg alacsony díjtételek mellett, mert ezen tervezetjavaslatok szerint a körorvos évi fizetése 1200— 2400 korona között változik, a szerint, a mint magángyakorlata után kisebb, vagy nagyobb jövedelemre számíthat. Az orvos megélhetési minimuma ekként biztosítva lesz. Szolgálati érdemek jutalmazásaképpen pedig a körorvost jövedelmezőbb helyekre helyezik át. A községi ós járási orvosi intézmény egyelőre megmaradhat, a mint most van. A körorvosi intézmény államosítását azonban legelső és sürgős intézkedésnek tartják. Ez irányban nemsokára véglegesen döntenek. Levelek egy anyához. A hazugságok. Mélyen tisztelt Nagysád ! Megfigyeltem én is a „verés" ós a „pálca" néven szereplő fegyelmezési eszközt és szándékom volt ezt is belevonni levelezésünkbe, de mivel tudva levő dolog, hogy végén csattan az ostor, a pálcáról mint az ostorral vórrokonságban álló fegyelmi eszközről, a legvégén akartam megemlékezni és kérem is nagyságodat, méltóztassék megengedni, ha erről csakis mint legvégső fegyelmezési eszközről emlékezem majd. Most pedig folytatom múltkori levelemet. Óhajtásához képestesetek felemiitósóBékésmegyei Közlöny tárcája. Alfréd báró. Egy vívómester naplójából. Irta: Hajnóczi József. . . . Egész legendakör övezte alakját. Mig élt, suttogva regélt róla a fáma s most, hogy elköltözött ez árnyékvilágból, viselt dolgait szárnyára kapta a hir ós az emberek fantáziája kibővítette, kiszínezte e dolgok kontúrjait. így lett a legenda. . . . Rég letűnt időkben az ilyen nagy ur házi bolondot tartott udvarában. Ma, hogy divatját multa ez, eredetibb hóbort sugallta Alfréd bárónak, hogy vegyen maga mellé egy afféle vivómestert, a kit kényekedve szerint elverhessen nap-nap után Ízelítőnek • reggeli előtt. Az idő tájt rosszul ment a sorom. Valahogyan kikoptunk a divatból mi magyarok. Favorizálni kezdette a sport-világ az olasznál olaszabb vívást ós ilyenkép seregestül özönlött be mihozzánk a talján. Az ajánlat különben is csábitó volt. Nem megvetendő javadalmazás, uri mód ós mindezért cserébe, úgyszólván mást se kellett tennem, mint a báróval napjában egyszerkétszer összecsörtetnem kardomat Azután meg, hogy szörnyen érdekes ember ez a báró, s hogy az érdekes embereket mindig fölöttébb kedveltem: elfogadtam az ajánlatot. A kastély saroktornyának két szobája állott rendelkezésemre, hogy közvetlen közelében legyek az úgynevezett — lovagteremnek. Erre szükség is volt, mert a bárónak nem egyszer éjféltájt kerekedett kedve a vívásra és ilyenkor kicipelt ágyamból, s álmosan, leragadó szemmel kellett a piacra kiállanom. Szeszélyes, hóbortos, de vidám ós jó cimbora volt a báró. Gyűlölt mindent, a mi nem volt egyenes, természetes. Bizalmas embere alig is volt, de akit rokonszenvére méltatott: becsülte, szerette is azt. Hogy sok-sok emberében csalatkozott — emberkerülővé, embergyűlölővé lett. Bezárkózott hatalmas parkja közepére ékelt ósdi kastélyába ós egész külön világot élt. Berendezkedett a saját kedve szerint, s valódi ényúrhoz illően, kedvteléseinek élt egyedül. Azontúl semmi egyébbel nem törődött. Nagyterjedelmü javait kormányzója vezetésére bizta egészen, mig ő egykedvűen élte napjait, vigaszt keresve remek kutyái társaságában. Orákhosszant tudott elgyönyörködni kedvenc vizslája okos szemében ós az idomítás legmagasabb iskoláit is csúffá tette kutyái produkcióival. Minden egyébnél előbbre való volt a kutyái sorsa. Míg a saját életmódjára kelleténél is kevesebbet adott, a kutyáit fejedelmi módban részeltette. Külön udvartartást rendezett be ezeknek, etetésüket személyesen ellenőrizte, s gyakran ugy tetszett, mintha semmi egyéb nem érdekelné, semmi mással nem törődnék. Kutyáin kivűl talán csak régi hű inasát, s udvari cigányát szerette igazában. Kedvelt bennünket is, legszűkebb környezetét, hanem azután alig is volt ám szabad percünk. Társaságban kellett lennünk, amikor csak szerét tehettük És hogy a bárónk végigunatkozott mindenik napot, nekünk azon kellett lennünk, hogy kedvét találjuk s szórakoztassuk őt. Mert ha nem foglalkoztattuk, vagy nem kötöttük le a magunk számára : ugy elvonult toronybeli laboratóriumába és napokig bújta vaskos csillagászati könyveit, vagy egész éjszakákat töltött azzal, hogy elnézte az égboltozatot órákon át merően ugyanegy pontot, egyazon csillagot — mig bele nem unt s meg nem szökött műhelyéből hetekre, hónapokra. Kezdetben bizonyos tartózkodással viselkedtem vele szemben, miórt rösteltióm bevallani: féltem tőle Misztikusnak tetszett előttem az egész alak. Voltak napok, hogy nem tudtam: ép elméjü-e az ember, avagy örült ? A miket cselekedett lépten-nyomon józan fővel lehetetlen elkövetni. De volt óra hogy meg kellett másitnom ítéletemet. Szavai életbölcsességet rejtettek ós nem egyszer azt kellett hinnem, igen-igen, a rejtélyes ember egészen megnyilatkozott immár előttem : - ösmerem őt. Pedig, dehogy is ösmertem. Olyan titokzatos volt, hogy beletörődtem: cserben hágy az emberösmeretem, Alfréd bárót lehetetlen igazában kiösmernem. Megbarátkoztam sorsommal, beleszoktam az eladdig szokatlanba ós már nem lepett meg, ha a legképtelenebb helyzetben akadtam is reá báromra ós szinte fel sem tűnt már, ha éjnek idején vagy kora virradatkor — lovastul toppant be toronyszobámba. Egyáltalában tetszett nékem ez a maga különösségében ei'edeti világ ós kezdettem megszeretni ez életet. Csodálattal ós sajnálattal elegyes vonzódás fűzött a báróhoz, a kit mindenik tünő nappal mind jobban megkedveltem. Maga a lovagterem kedvenc tanyámmá lett, ugyanaz, a mely az első napokban hátborzongással teli érzelmeket keltett benn nem. A régi aranyozású s cifrán faragottkeretek vásznairól fakó színű, díszruhás alaiiok nézegettek le rám, némelyik bátorítva okos, beszédes tekintetével, olyik gúnyosan nevetve felém ós ón mintha elértettem volna a tekintetet s a mosolyt egyenlőképen. Odább testes matrónák régi idők hajékével, kincset érő ékszereikkel tekintgettek széjjel a teremben, a hol legközvetlenebb övéik körében sem érezhették jól magukat (mennyi lehetett e családban a — messzaliánc !) ós bárha hosszú ideje tartózkodtak is együtt ez ősi falak között, még sem melegedtek fél a közelség szeretetében, olyan fagyos volt az ajkukra erőszakolt mosoly. Alant, oldalt páncélos vitézek állottak végig sorfalat. Mindenik század nagy csatáinak egy-egy daliás alakja, erősen vértezve, nehéz páncólingben, hatalmas sisakkal, dárdával, karabélylyal. Szép társaság volt ez ! Különösen, ha a magas ablakok szines üvegén átszűrődött a kíváncsi napsugár és bearanyozta a temórde!; képet s a glódába állított páncélos vitézek ezüstös alakjain megtört fényének ereje. Ha üres órám volt, itt töltöttem ebben a bizalmas baráti körben, egy dicső mult nagy fiainak, a vértes vitézek társaságában. Az élettelen alakokat sorra jártam, kedvem lett volna megszoritni valamennyiük jobbját ós elhallgatni napestig, csaták tüzéből magukkal hozott emlékeiket. Hittem benne, hogy értem a némaságukat, azt a titokzatos, sejtelmes némaságot. a mely letűnt századok langy szelét suhantatta végig a lovagtermen, a melyben félt egyedül járni a kastélybeli, mert a cselédség éjféli szellemjárások tanyájának vallotta azt. S olykor ugy tetszett nekem, hogy György báró, a legfrissebb festésű vászonról becsmérlő tekintetet vet felém — mint a ki belef'olynók fia életébe — ós én mármár mentegetőztem is, hallván a rejtelmes csöndben halk horkolását. — Hogy mire való ez a léha élet? Hát tehetek-e róla ón ? Én, a ki eszköze