Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-07-28 / 60. szám

XXVIII. évfolyam. Békéscsaba, 1901. Vasárnap, julius hó 28-án 60 szám f BEKESMEGYE KÖZLÖNY Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI Dl J: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Készüljünk a harera. Békéscsaba, jul. 27. Csodálatos és érthetetlen jelensége az a magyar közéletnek, hogy annyi hasznos tanulság s annyi tanulságos tapasztalás után, csak most, csak a a legutóbbi időben kezdjük belátni, hogy az ország sorsának intézésében a tő-fő súlyt a gazdasági szempontra kell vetni. Kezdjük belátni, mondom, mert a nemzetgazdasági kérdések még mindig nem foglalják el közéletünk vérkeringésében azt a domináló szerepet, a melyet létföntartó fontosságuknál betölteni hivatva volnának. Még mindig sokat beszélünk és szónokolunk more patrio, ősi hagyomány szerint mindenféle politikai kérdésről ; de még mindig nagyon keveset tanulunk, országunk gazdasági hely zetének kellő megértésere és hazánk fönnállásának gazdasági biztosítása érdekében Mert kétségtelen és elvitathatlan igazság, hogy a jöoö nagy néphaic a gazdasági téren fog eldőlni s csak az a kérdés, a melytől országok élete és halála függ, hogy mely nép készül el kellő fegyverzettel, melyik szereli föl magát helytálló erővel a jövő nagy küzdelmére. Magyarországon egy eg ísz históriai mult szörnyű mulasztásait kell pótolni a gazdasági erők fölszerelése tekintetében. Állami életünk annyira fejlődött, hogy évi szükség-létünk meghaladja a félmilliárdot. Ezt az összeget pusztán mezőgazdasági munkával, végső konzekvenciában a béresek munkájával előteremteni nem lehet. S a mindennemű szükség gyors kielégítést követel: a tisztviselők, a kik nyomasztó helyzetben vannak; a kultura, a mely fejlődik; a szociális tekintet, a melvnek elhanyagolásából romboló veszedelem származhatik. De honnan vegyük a szükséges eret, miből fedezzük a föltornyosuló szükségletet? Üzleti élet nincs, forgalom nincs, ipar nincs, kereskedelem nincs, pedig ezek azok az eszközök, a melyek révén a nyugoti nemzetek nagyra és r.atalmasra nőttek. Ha valami baj van a világ pénzpiacán, az nálunk mindig igen erősen és igen károsan érezhető, mert nincs gazdasági önállásunk, mert erőnk nem gyökerezik egészséges gazdasági élet talajában. Minden nemzetközi rázkódásra meginog lábunk alatt a föld Most is, hogy bankválság van Németországban, börze-baj Newyorkban s pestis fenyeget Törökországban, e sajátságos okokból olyxn válság van a mi piacunkon, mintha valami súlyos katasztrófa ért volna bennünket. Ha az ember a fő-fő pénz-kapacitásainkat kérdezi, azt hallja, hogy országunk gazdasági helyzete kétségbeejtő Szinte csoda, hogy élünk valahogy. Ipar és kereskedelem nélkül lehetetlen exisztálnunk, nemcsak államiságunk tekintetében, hanem társadalmilag is. Hogyan neveljük a jövő nemzedéket, milyen pályára tereljük fiainkat? A bürók zsúfolva varrnak, a szellemi proletáriátus nőttön-nő. Pro duktiv pálya pedig alig van fejlett ipar és kereskedelem nélkül. Ezeknek külső organizációját is csak most fejleszti ki teljessé a kereskedelmi miniszter; de hol van a belső organizáció, a kereteknek tartalommal, eleven élettel való betöltése? Ezt a fölada tot csak a nemzet egyetemes akarata, csak az egyetemes munkának és törekvésnek e térre irányuló ereje oldhatja meg. De fájdalom, a nemzet még nem ébredt teljes tudatára a gazdasági kérdések mindent fölülmúló fontosságának s ily fölébredés nélkül nincs tudatos és célirányos törekvés abban az irányban, hogy keressük és megragadjuk a megfelelő módokat, gazdasági érdekeink istápolása és meg óvása érdekében. A budapesti kereskedelmi és iparkamara az utóbi időben két nevezetes határozatot hozott. Az egyik az, hogy megsürgeti újra a budapesti kereskedelmi kikötő építését. A másik meg az, hogy áll íst foglal a vámközösség föntartása mellett A mily helyes az egyik, olyan érthetetlen a másik. Budapestet a dunai kikötő révén kereskedelmi góczponttá tenni a Nyugat és Kelet között: egyik fő-fő érdeke gazdasági életünknek. Viszont azonban kétségtelen az, hogy magyar ipar létesülésének és megerősödésének életföltétele : az önálló vámterület, a mely lehetővé tenné, hogy megfelelő vámtélelekkel védjük a mi ipari termékeinket. Már most hogyan lehetséges az, hogy egy iparkamara olyan ha tározatot hozzon, a mely ellentétben van iparunk ós iparosaink életföltételével ? Ennek nincs más magyarázata, csak az, hogy nálunk ínég mindig nincs kellő érzék a gazdasági érdekek jelentősége és fontossága iránt, még az érdkelt felekben sem. Ez sajnálatos tanulság, a melyet újra, meg újra szem elé kell tartani Jövőre, hisszük, hogy nálunk is ugy lesz, mint mindenütt a világon, hogy minden más elenyészik a gazdasági kérdések mellett, a melyek helyes és okos megoldásától függ a népek ereje és hatalma. A viqée-törvény kijátszása - Nyomatott meghívók. Nálunk legtöbbször azért hoznak törvényeket, hogy azokat vagy végre ne hajtsák, vagy hogy mindenki kijátsza azokat. Annak idején az egész ország örömmel üdvözölte az ipartörvény 50-ik §-ának módosítását, mely az utazó ügynököknek megtiltja magánosoktól a rendelések fölvételét. A törvény meg van. Életbe is lépett már. De erre elmondhatjuk mi is, hogy adtál uram esőt, de nincs köszönet benne, mert az az egyetlen kivétel, hogy levélbeli meghívásra az utazó elmehet bárho v,a, lerontja a törvénynek egész karakterét, ezzel a kitétellel nem ér egy fabatkát sem ós hogy ez ugy, van .tényekkel lehet bizonyitani. A budapesti férfiszabó nagyiparosok — és más fővárosi kereskedők is — akiket érzékenyen sújtana az, ha nem utazhatnának, persze kapnak az alkalmon, hogy nini, mégis bölcs a mi törvényhozásunk, hogy mindenkit ki tud elégíteni, nosza kapaszkodjunk bele abba a paragrafusba, mely nekünk a törvény kijátszását megengedi és megcsináltatják a körleveleket, melyben kioktatják a jó vidékieket, hogy miként hívják meg őket, mellékelnek mindjárt hozzá nyomatott meghivókat, hogy csak irják alá, a dátumot majd az utazó fogja kitölteni, ha lejön a mintákkal. Hát elhihető, hogy azok az utazók itt helyben is aláiratják majd azokat a megliivó leveleket, de tegyük fel azt, hogy va^ I lakihez csakugyan lejön jóhiszemüleg a I meghivásra, ki ellenőrizheti azt, hogy másBékésmegyei Közlöny tárcája, Az első feleség. Irta : Szcmaházy István. Ervinék egy nyári délután értek RácBerénybe, a fürdővel szomszédos mezővárosba, a hol a nagy küzdelmek árán megépített vicinális a budapesti fővonalhoz csatlakozik. Mivel a vonatuk csak ebéd után indult, egy darabig azzal mulattak, hogy a helység nevezetességeit nézegették, de Ervinnek utóbb eszébe jutott, üogy az inasának telegrafálni kell Budapestre. Megkeresték a postát a vásártéren s szerencsésen föl is adták a táviratot, mikor Ervin, a ki a rácsos ablaknál álldogált, hirtelen meglökte a feleségét. — Látja azt az asszonyt, a ki amott az ajánlott leveleket fölveszi ? — Persze, hogy látom. — Hát nézze meg jól, mert ha kimegyünk, valami nagyon érdekes dolgot fogok mondani róla . . . — Mit akart mondani arról a sovány postásnéről ? — kérdezte Ervinné, mikor pár perc? múlva megint odakünn voltak a vásártéren: Ervin titokzatosan elmosolyodott. — Tudja, hogy ki az az asszony? — Ki? — Ligeti Flóra, az első feleségem. . . A fiatal méltóságos asszony összecsapta a kezeit. — Az első felesége ? Hát magának én előttem már hites feleségei voltak ? — Kérem, ne használja a többes számot. Maga előtt csak egy feleségem volt: ez a sovány kis fekete asszony, a ki itt most az ajánlott leveleket beirja. De ne gondolja, hogy akkor is ilyen bőrben volt. Ligeti Flóra valaha az egész pogánymegyei ifjúságot a kedve szerint az ujja körül tudta volna csavarni . . . És elgondolkodva tette hozzá: — Mintha most is látnám, ahogy a gero^teini nagyhercegnőt eljátsza. Szavamra mondom magának, hogy az övéhez hasonló válla az egész világon csak egyetlen asszonynak van . . . -- Nekem. Ezt magamtól is kitalálom. De hagyja most az udvarias bókokat, inkább ^mesélje el az első házassága történetét. És főképp azt mondja meg, hogy miért nem beszélt mindeddig az elődömről ? Ervin kissé savanyu arcot vágott, de aztán egyszerre elnevette magát. — Miért ? Mert tulajdonképp nincs mit dicsekednem ezzel a házassággal. Tudja, épp husz éve annak, hogy Ligeti Flórát feleségül vettem. Topolyán törtónt, mikor boldogult apám kivánságára félévig a főispán oldala mellett szolgáltam a köziigyeket. A gróf együtt jogászkodott az apámmal s mikor egy gazdasági gyűlésen véletlenül találkoztak, megígérte, hogy embert csinál a fiából. így kerültem ón huszonnégyéves koromban Topolyára, — a szegény apám azt hiszem a sirjában is megbánta, hogy a főispán udvarias beszédét komolyén vette . . . -- Térjen át már Ligeti Flórára, az jobban érdekel. — Jóbban aligha érdekli, mint engem, aki az éj-fekete lányba az első pillantásra belebolondultam. Ligeti Flóra akkor a topolyai színtársulat primadonnája volt, akinek a kedvéért ón az egész truppot élei meztem körülbelül két hónapon át. Az Aranykeselyü fogadósa sokat tudna beszólni arról a két hónapról; azt hiszem, hogy vagy száz hold bánáti föld ráment a színművészek kosztjára, ami pedig azt az olasz kertészt illeti, akitől én a virágot vásároltam, azóta a püspök után a vármegye legelső virilistája. - Persze a virágot Ligeti Flóra kapta ? — A virágot ? Kedves barátnőm, a pesti primadonnák is kapnak olykor egyegy bukótát, de a virágkultuszról, azt hiszem, csak Topolyának van igazi fog ilma... Még a sugó is térdig gázolt a tearózsában, a direktor pedig zokogva jelentette ki, hogy a virágok árából az összes adósságait kifizethetné . . . Hogy ez mit jelent, azt csak azok tudják, akik a topolyai színi viszonyokat ismerik . . . Szóval a főispán egy nap magához hívott a lakására s atyai hangon kijelentette, hogy ostobaságaimért többé nem vállalja el a felelősséget — Micsoda ostobaságaiért ? — Amiket a gerolsteini nagyhercegnő kedvéért elkövettem. Mert elfelejtettem mondani magának, hogy Ligeti Flóra szolid és erényes leány volt, aki a fitos orrát egy bizalmas szóért is fölhúzta. Három hónapig azért gyötörtem, hogy egy este teára meghívjon ; végre is azzal vetett véget a vitá nak, hogy egy nap harminc krajcárt dugott a kezembe s egész komolyan azt mondta: Ha mindenáron teát akar, hát itt van, igyók egyet az, ón költségemre ! — És megitta a teát ? — A teát nem ittam meg, de félév múlva kijelentettem hogy feleségül veszem. — Ujjé. — 0 is valami ilyesfélét mondott, de később, mikor látta, hogy nem tréfálok, komolyan szóba állott velem. Előbb bevallotta, hogy hat évvel idősebb nálam, aztán megpirongatott, hogy szamárságokat beszélek. Végre azonban ellágyult és bolondos gyormeknek mondott. Az apám, a kinek ez ügyben szintén írtam, rövidesen azzal válaszolt, hogy nyakon üt, ón azonban el voltam szánva a végsőre s a következő nyáron megesküdtem Ligeti Flórával. Titokban esküdtünk meg, egy dunán tuli faluban, ahol valami iskolatársam volt a plébános. A mózesheteinket egy erdélyi fürdőben töltöttük, ahol rajtunk kivül mindössze csak öt emberi lény és százezer dalos madár volt. — És boldogak voltak ? — Reggeltől-estig a hegyeket bujtuk ós csókolóztunk, meg eszeveszett plánumokat gondoltunk ki. Előbb ón is azt terveztem, hogv a szini pályára lépek, aztán azt határoztuk, hogy farmot alapítunk Argentínában. Csakugyan el is utaztunk egész Püspök-Ladányig, de ott valami váratlan dolog történt veletn . . . — Micsoda ? — A budapesti vonatot vártuk és künn ozsonáztunk a vasúti vendéglőben. A szomszéd asztalnál egy aggasztóan gyanús férfiú sörözött, akiről utóbb kitudódott, hogy Mák urnák hívják ós hogy valamikor kollégája volt a feleségemnek. Mák ur, aki kézelőket elvileg nem viselt, néhány oldalpillantas után áthurcolkodott a mi asztalunkhoz s a féleségemet régi színész szokás szerint, letegezte . .. Ez a perc a kiábrándulás perce volt; egyszerre csak borzasztóan kacagtatónak találtam, hogy a négyszázéves, dúsgazdag Ervin-család jövendő örököseinek nejét egy ütött-kopott falusi komédiás te-nek szólítja Mintha valami mély álomból ébredtem volna föl, hirtelen így szóltam magamhoz : — Ez a nő tökéletesen idegen rád nézve. Nem szereted, sohase is szeretted, csak az vonzott benne, ami valamikor az éretlen gyümölcsben • a tilos. Mikor tovább utaztunk, kifogástalanul udvariasan viselkedtem, de másfólóvvel az esküvő után csakugyan megtörtónt, amit a boldogult apám már első pillanattól kezdve bizonyosra vett: elváltunk egymástól. A feleségem ötvenezer forint végkielégítést kapott, a kéthónapos leányom pedig . . . — Jézus, hát gyermek is született a házasságból ? — Micsoda, még nem beszéltem volna a gyermekről ? Egy kis leányka volt, fekete hajú, mint az anyja, de a szeme egészen reám hasonlított ... . . — És mi volt a neve !