Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-12-15 / 100. szám

válasszon, mert csak igy lehet megszüntetni az urak cimboraságát. Legyen meg az ingyenes iskoláztatás, a tanulókat lássák el tankönyvekkel. Az állandó hadsereg helyébe lépjen az általános felfegyverkezés. Háború felett maga a nép szavazzon. Nemi különbség nélkül lépjen életbe az egyenlő közvetlen, titkos szavazás. Minden törvényt a nép egyeteme hozzon. A korlátlan gyülekezési jogot szabályzó minden törvény ós rendelet megsemmisitendő. Szükséges a teljes sajtószabadság, a hirlapkaució eltörlése. Követeli az egészségügy „társadalmositását", munkás védtőrvények alkotását A mai munkástörvóny (1898. II. tc.) a „rabszolga-törvény", mely a „mai kor gyalázatos barbárizmusának a jele", eltörlendő. Okvetlenül kell még a népnek a dohány monopolium eltörlése és a szabad pálinkafőzés. Nagyjából epontoKat tartalmazza Várkonyi „független szocializmus"-a, melyeket hol érhetően, hol érthetetlenül, de mindig álokoskodással magyarázott. Felesleges e pontok némelyikét cáfolgatni Legtöbbje a legnagyobb és legveszélyesebb utópia, melyeket a józanul gondolkozó ész el nem fogadhat. Csillogó program ez azoknak, kikre V árkonyi számit; a kevósbbé müveit szegény embereknek; kikben úgyis megvan a szegénynek, a nyomorultnak ős irigysége a gazdag iránt. És szavainak volt hatása. A nép elkábult a „ragyogó eszméktől" és vala nagy lelkesedós. Egyik községből a másikba aszszonynépség is kisórte, amit különben a nemi különbség nélkül behozandó szavazati jognak köszönhet. Kót asszony már e választáson is megjelent a bizottság előtt ós le akart szavazni Várkonyira. Általánosan a szociális elvek mellett való tüntetésnek és az agitációnak tekintette mindenki Várkonyi fellépését. De mikor a választás íiapján délelőtt 10 órakor vagy hatvan kocsi közeledett a ladájnyi uton, telve Várkonyi hiveivel, nem mosolyogták többé a szocialista „játékot." S mikor a választás vógefeló hire járt az 538 szavazatnak, akkor bámult el mindenki. Csak a gyomai kerületben legyen 538 szocialista szavazópolgár ! A szocializmus eloltogatott parázsa nem törhet ki egyszerre ilyen hatalmas lángokban. Nem lehet elhinnünk azt sem, hogy hosszú idő óta, lassan és titokban működő szocialista izgatás eredménye volna az „538", mert akkor már az első választáson is fellépett volna Várkonyi Várkonyinak nagy segítségére volt a gyomai kerület zavaros helyzete is, az urak szidása mellett. Mert ennyi szocialista Békósvármegyében nem lehet. Szomorúan nézne ki a megye ez esetben : mert 538 szocialista szavazópolgár arányában, hány szavazati joggal nem biró szocialista lenne ? A polgárokat elkábította Várkonyi. Szemfényvesztés volt az egész, melyre a józan, az értelmes ember hamarosan rájön és kiábrándul a független szocializmus elveiből. Kondorosról, Dobozról — a község érdemére legyen mondva — nem kapott Várkonyi egyetlenegy szavazatot sem. Vésztőről 28, Szeghalomról 46, Gyomáról 15, Köröstarcsáról 63, Körösladányból 103, Endrődről 153, Mezőberényből 32 ember szavazott Várkonyira. A záróra alatt ez összeghez jött még 98 szavazat. Az endrődi szavazatok csodálatosak, mert mindnyájan D e b r e c z e n i-pártiak voltak és papi befolyás alatt pártoltak el a jelöltjüktől. Körösladányból még a községi elöljáróság is felült Várkonyinak s leszavaztak reá. Mezőberény ben szintén voltak szocialisták, de szavazati joggal biró egy-kettő akadt csak közöttük. A magyarok közül alig szavaztak Várkonyira, de a józan, oko9 németség legeleje, legintelligensebb része a szocialistákhoz csatlakozott. A délutáni gyorsvonathoz még 60 nagy gazda indult ki, hogy Gyomára menjen s Várkonyira szavazzon, — de lekéstek. Még társadalmi visszavonás is keletkezett, mert e miatt a gazdakörből többen ki akarnak lépni, miután a kör egyrósze Várkonyi hive. Óhajtandó Békósvármegye érdekében, hogy az 538-ak lelkében futó fellobbanás legyen a független szocializmus * Várkonyi Istvánnal a választás napján beszéltem. Hivei körében ült, kik mély figyelemmel hallgatták szavait.' Barátságosan, de egy kicsikét gúnyosan is fogadott. Mikor pedig program pontjai felől — melyeket fennebb ismertettem — kérdezősködtem tőle : nem nyilatkozott. — Nem mondok semmit. Mert az újságírók, kikkel eddig beszéltem, mindig fordítva írták meg szavaimat. Vettem is észre, hogy csupán a gyülöltrendszerdetektivjétlátja bennem, ki meggondolatlan nyilatkozaton szeretné kapni, hogy azután neki támadjon. — Nem szólok, mondta, ott a programbeszódem, írja meg azt. Csak aztán ne dicsérjen, hanem dorongoljon, mert különben ón fogom önöket dorongolni a „Földművelőben !" Nemsokára ujabb párthívei jöttek, — köztük egy előkelőbb mezőberónyi gazda — ekkor igy fordult hozzám : — Megbocsát, ha most párthiveimmel pártügyekről akarok értekezni. * E sorokkal meg akartuk világítani a szocializmus állását a megyében, — mire különben vissza fogunk még térni. (bd.) Elhagyták a hazafóldjót Évről-évre emelkedik azoknak száma, kik elhagyják a magyar hazát és messze idegenben, tengeren tul telepednek le. Kik megunták a magyar földet, — vagy a magyar föld nyomorúságait és Amerikában akarnak uj hazát találni. , És mi viszi az embereket, a magyar haza gyermekeit ismeretlen, idegen földre. A kalandok vágya, vagy a hazaárulás ? Komoly gondolkodással a kót kórdós egyikére sem felelhetünk igennel. Amerika még mindig ugy ismeretes a föld népe előtt, mint a pénz hazája, a hol busásan fizetnek a munkáért ós könnyű a megélhetés. Ebből lehet kimagyarázni a kivándorlások valódi okát. Nem kalandvágyók, nem hazaárulók azok, kik elhagyják a magyar földet. A kivándorlásra csupán anyagi előnyök, az állítólagos könnyebb boldogulás ós a pénz, a gazdagság vágya ösztönzi főképpen a népet. Mert nem a megelégedett emberek vándorolnak ki. Sem a gazdagok, sem a koldus szegények. Hanem a középosztályból az egészséges és munkabíró nők ós férfiak, akik fedezni tudják a hosszú ut költségeit, azonkívül még annyi pénzt is visznek magukkal, melyből eltartják magukat, mig munkát kapnak. Még Békósmegyóből az alföldi Kánaanból is kivándorolnak, A mult években Orosházáról vándorolt ki néhány család, ez évben pedig Békéscsabát is elhagyta két család. Ha a felvidéken talán nem is, de nálunk a bőtermő alföldön csak meg lehet élni ? Mégis kivitte őket a gazdagodás vágya. Ha pedig egyéb okait kutatjuk a kivándorlásnak, erre nézve is találunk egy adatot és csak ezt akarjuk fölemlíteni, tudniillik, hogy Magyarországon 1900-ban 514.268 birtok cserólt gazdát s ezeknek csak negyedrésze volt örökség és hogy annak az évnek folyamán hatszázhetvennyolc millió korona terhet kebeleztek be az ingatlanokra, de csak háromszáznegyvennégy milliót törültek, vagyis Magyarország gazdái ós háztulajdonosai háromszázharmincnógy millió korona uj adósságot vol tak kénytelenek csinálni egy év alatt, Szomorú dolog ez, de mégis hányan voltak már, akik nyomorultan jöttek vissza Amerikából! Hány kivándorló ir a tengerentúlról keserves, panaszkodó leveleket! Hányan , kívánkoznak vissza a magyar hazába ! És mégis a kivándorlás nem hogy szűnne, de az emelkedés a két utóbbi évben feltűnő gyors, az előbbi évek kétszerese. íme a megdöbbentő statisztikai adatok, melyeket a statisztikai hivatal a külföldi kikötők forgalmi adataiból állított össze: 1896-ban .... 24.649 1897-ben .... 14.106 1898-ban .... 22.802 1899-ben .... 43.394 # 1900-ban .... 54.767 Érdekes vizsgálni a statisztika adatait nemzetiségi szempontból is. Kivándorolt a magyar hazából 1900-ban : tót 14.170 magyar 9.883 német 4.393 horvát és szerb . . 3.928 orosz 3.116 oláh 3.092 egyéb nemzetiségű . 306 Tehát magyarok is nagy számban vándorolnak ki. Németek is, pedig a sváb jó hazafi ós szereti a földet. Es mindenféle nemzetiség keresi a jobb módot más országban. Ha pedig vidékenkint nézzük a menekülőket, a legtöbb a Tiszán-inneni megyékből kerül ki, 20-296 (úgymint Zemplén, Sáros, Ung, Szepes, Abauj ós Gömör, stb.), azután jön Erdély 4946, azután a Dunáninneni megyékből 3224, következik a Dunántul, 2481, a Tiszántúl, 1839, a TiszaMaros szöge, 1258 s legkevesebb a DunaTisza közéről indul, 628. Ebből talán mégis .az látszik, hogy legegészségesebbek a gazdasági viszonyok Békés-, Pest-, Bács-, Csongrád-, Szolnokós Hevesvármegyókben, meg a Tiszántúl. Legrosszabbák pedig az állapotok á Felsővidéken, Máramarostol Trencsénig és Erdélyben. De már a Dunántul is megmozdult. Valóságos népvándorlás ez, amely csökkenti a nemzetet számban, erőben és vagyonban. Néhány szó a vármegyei építkezési szabályrendelet tervezetéhez. Olvastuk a vármegyei építkezési szabályrendelet tervezetét, mely az eddig érvényben levővel szemben sok uj, igen üdvös intézkedést tartalmaz. Viszont oly intézkedései is vannak a szabályrendelet tervezetnek, a melyek az építkezést nem csak megdrágítják, de látszólag arra is alkalmat ad, hogy az építkezés iránt a mai építési válságban amúgy is megcsappant kedvet még inkább lohaszszák. Sajnáljuk, hogy a tervezetben több igen lényeges intézkedés nincs felvéve, a mit tűzbiztonsági, közegészségügyi szem pontból eddig is károsan nélkülözünk. Igen üdvös a tervezet 2. §-ának azon intézkedése, mely a községeket jövőben nagy léptékű térképek beszerzésére kötelezi. Ez lényeges alapfeltótele annak, hogy a jó szabályozás helyesen vitessék keresztül ; épen azért nem tartjuk helyesnek a tervezet azon kedvezményét, hogy az alispán ezen kötelezettség alól felmentést adhasson. Az egészségügyre üdvös hatású lesz a tervezet 3 §. és 7 §-ának azon intézkedése, mely közterek létesítését s ezek befásitását rendeli el. Igazságos a tervezet 8 §. és 53 §-a, mely az utcák szélesítésének, valamint uj egy rövid imát rebegjen a haza boldogulásáért ! De van egy más eszmém, melyet — miután épről a lapok s talán a tervezők sem tettek említést, jónak látok itt felvetni. Ugyanis a nagy hazafi fentebb közlött levelének egy passusában igy fejezi ki magát : „Ott ama tenger fokon, a hol nőm s leányom oly rég óta várnak reám . . ." E pár szóban azon óhaj van kifejezve, hogy neje ós leánya mellett óhajtotta az őrök álmot aludni. Hozassák tehát haza a szeretett nőt ós gyermeket, Kossuth Ferencnek édes anyját ós nővérét, ez kötelessége a hazának s különösen azon pártnak, mely ugy az atyát, mint a fiút vezérének vallja ! Zlinszky Istvánná. A kisdobos. Minthogy úgyis azt tartja a példaszó, hogy ar, a legkülömb ember manapság, a kibcl semmi se 'átszik ki, hát én is e cikkelyem' élére teszem hősöm nevét, a mit még azzal toldok meg, hogy szegény, ma 75 esztendős, foglalkozására nézve pedig: hordár Bárki megláthatja, beszélhet vele; ott „áll", ahol az Arany Jáno^-utca keresztbe metszi a Bálvány-utcát. Töpörödött, megtört öreg ember, a szája mindig jár, akkor is, ha nem beszól, ha nem eszik, akárcsak majszolna. Nyolc gyermeke van, akik már magyar állampolgárok, mert ő maga osztrák volt . . . Es mint ilyen,ifjúkorában az 1848/49-iki hadjáratban, 51 évvel ezelőtt hős volt ő, valóságos, igazi hős, a ki három ütközet győzedelmi babérjait vallja a magáénak... Kedvező volt az alkalom, hogy az ő 51 évvel ezelőtti hőstetteit elbeszélje ós könybe lábadt szemmel meg is tette. Igy hallottam saját magától, a mint itt leirom. . . . Csonttá fagyott minden a roppant hidegtől, a mikor Uj-Aradra érkezett az ezredünk, Bianci tábornok vitte a főparancsnokságot. Magam a második ezred 2-ik zászlóaljának 10-ik századnál dobos voltam. Sátortáborba szállva, Rachensberger főhadnagy parancsot kapott, hogy a 12-ik félszázaddal nyomuljon előre. Engem, minthogy a 12-ik félszázadnak nem volt dobosa, a főhadnagy óhajtására ehhez a félszázadhoz helyeztek, hogy legyen, a ki a jeleket verje. Egy bizonyos távolságban aztán lövászárkot készíttettünk és készen az esetleges támadásra, védelmi állást foglaltunk el. Kis vártatva megtámadtak a székelyek bennünket ós bizony csöppet sem sajnáltak. Rachensberger főhadnagy — szokása szerint — magához intett és parancsot adott, hogy verjem a „hátra" jelet. De, óh sors, az izgalomtól e helyett épp az ellenkezőjét, vagyis „előró"-t doboltam ós a 130 emberből álló félszázad előre rontott a Maros-hid rejtekéből és szótszórta az ellenséget. Ezek visszavonultak, de azért a főhadnagy ur odavonszoltatott engem ós parancs nem teljesítés miatt — jóllehet győzelmet arattunk — alaposan megvert, megkardlapozott, megpofozott. Nagyobb kárt nem mert bennem tenni, mert akkor dobos nélkül marad, a mi még nagyobb baj lett volna. H inem azt megtette velem, előleges büntetésképpen, hogy, a mi kis pihenőt tarthattunk, az alatt „haptákba" állíttatott a főhadnagy ur kegyetlensége. De íme, a székelyek megint támadást intéztek s helyzetünk imm 'r válságossá kezdett lenni, a mikor az óvatos főhad nagy parancsot adott, hogy a balszárnyra fussak, — ő maga a jobbszárnyon tartózkodott — és ismét a „hátra" jelet doboljam Esz nélkül rohantam a balszárnyra ós lihegve, kipirult ábrázattal a — „rohanójelet doboltam, mire a mindhiába szakramentumozó főhadnagy mellől előrerontottak a bakák, feltűzött szuronynyal, hurrázva ós az ellenséget ismét visszaverték Erre az ellenség egy várszerű kastélyba menekült ós onnan lövöldözgetett kifelé. A- hogy besötétedett, elhallgattak a puskaropogások és a sötétséggel csend szállott alá a fáradt, kimerült katonákra. Engem a bajtársaim körülfogtak és az egyik vigasztalt, a másik sajnált és nagy: része abban állapodott meg, hogy reggel okvetlen főbelőnek, a miért nem teljesítettem parancsot. Volt olyan is a bajtársak közt, a ki száz vesszőt jósolt; olyan is, a ki „Zehnm»hl Gassen gehen"-re itélt. Ez annyit tesz, hogy egy ötven egymással szemben ós mellett felállított markos bakából álló „utcán tízszer, meztelen felsőtesttel föl s alá" kellett az elítéltnek sétálnia. mialatt a sorban felállított legócyek vógigsuhintottak az arraitólt hátán. De bizony ezek közül egyikre sem Ítéltek, hanem a főhadnagy, a mikor együtt volt a tisztikar és ekkóp szólt hozzám : — Hozz egy poharat, te kujon ! Mázsányi kő esett le a szivemről, mert tudtam, hogy ez életbenmaradásomat jelenti s szaladtam pohárért, de ilyet nem találván, egy abban az időben viselt széles kulacs födelét hoztam el; azt a tisztek teletöltötték borral ós megitatták velem. — Igyál kutya — magyar vért, ezt megérdemled ! . . , szólt a jeles főhadfi ós bizonyosan a maga „kiváló hadi taktiká jánaü" tulajdonította azt, hogy ezen a napon megint győzelmet arattunk. Repesett a szivem az örömtől, hogy ép bőrrel menekedtem meg, sőt, hogy kitüntettek egy ital borral . . . Ennek az örömére a bajtársaimmal tovább iddogáltunk éi bizony egy kissé be is csíptünk. Hajnalhasadásra kissé elnyomott bennünket az ital is, meg a fáradság is és talán elnyom engem is az öröm — meg az ital — okozta kéjes álom, ha a mámoros hangulatomat meg nem zavarja egy puskalövés . . . Figyeltem ! Az egész tábor alszik, az őrség is pihen, csak ón törülgetem a szemeimet, hogy jobban — hallhassak. Megint egy lövés ! Pillanat alatt talpon volt az egész tábor ós keresik, kutatják a tisztek, különösen Bochner és Bianci tábornokok, hogy ki adott parancsot a riasztásra. Persze ez alatt a többi csapatok „hangászai" is átvették a riadó-jelet és az egész tábor fegyverre kelt. Rachensberger főhadnagy, amint engem meglát, tüstént kérdőre von: — Ki parancsolta, hogy riadót veij ? — Senki! — Hát miért doboltad? — Mert lövéseket hallottam! — Gazember! — ordit a főhadnagy ós végigvág rajtam, azután fut jelenteni, hogy az egész vaklármát ón, a „berúgott dobos" csináltam, a kit különben tüstént őrségre vitetett, hogy most már végre megkapjam méltó büntetésem, amiért ennyi galibát okoztam. Ámde a főhadiszálláson bizony azzal fogadták, hogy csakugyan itt az ellenség; lovasok rohantak a vószhirrel, tehát én csakugyan hallhattam a lövéseket. És amint az ón jó fülem ós bátor szivem folytán megmenekült az egész csapat a hirtelen, meglepő megtámadtatástól, vallveregetőleg dicsérgettek a bátorságomért, sőt Ferdinánd császár vitézségi ezüst érmet is adományozott nekem . . . * Perimutter Pinkászt, az egykori „hőst" azóta a sors ide-oda hányta, vetette. Budapesten megrekedt ós ma már ő magyar állampolgár. Hogy mennyire becsüli azonban azt az ezüst emlékérmet, a mit a vitézsége árt kapott, leginkább az bizonyítja, hogy valamelyik zálogházban — elveszett. Polgár Géza.