Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-07-14 / 56. szám

XXVIII. évfolyam. Békéscsaba, 1901 Vasárnap, julius hó 14-én 56 szám. r BEEGSH 1 OZLONY POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI Dl J: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Nehéz kérdések. Budapest, jul. 13. Nehéz kérdéseket hozott az idei nyár a m igyar állam gondozóinak asztalára nehéz kérdéseket, amelyek egyúttal buzdításul, sürgetésül már kitűzött nehéz feladatok megoldását célzó munkának. Nem a parlamentből tünedeznek íöl ezík a nehéz kér désekre, nem is a mindentele erősen hullámzó választási mozgalmak dobják azokat partra. Hanem meghozza azokat maga az élet, az államnak és népének élete, mely rideg| szigorúsággal követeli az üdvös, a helyes megoldásukat. Azt mondja a földmüvelésügyi ministerium legutóbbi hivatalos jelentése, melyet a terméskilátásokról adtak ki, hogy a mait évi búzatermésnél az idén több mint két millió métermázsáoal gyengébb lett az aratási eredmény. De ilyen is csak azzal a föltétellel lesz az eredmény, ha további ujjabb kedvezőtlen körülmények közbe nem jönnek. Mort ha az időjárás tovább is abnormis ós káros lesz, mint a milyen volt eddig, akkor buza termés eredményiben várható mínusz még tetemesen megnő vekedhetik. Most már nyilván érti mindenki, micsoda nehéz kérdések azok, amelyekről e sorok bevezetőjében szóltunk. A magyar állam főpénztárosa az ara tás és ha az aratás eredményei csökkenést mutatnak föl, ez hatalmasan érezhető csökkenését jelenti az állam jövedelmeinek. De jelenti egyben nö vekvését az állam kiadásainak is, mert hiszen tudvalevő, hogy nálunk az államnak kell mindenki hóna alá nyúlnia és egy kedvezőtlen aratás nyomán mindig rendkívüli módon felszaporodik a száma azoknak az em bereknek, testületeknek, intézeteknek, vállalatoknak, amelyek rosz helyzetbe kerülvén, az omnipotens állam támogatását, segítségét keresik és legalább is kövételik a maguk részére. A pénzügyminiszter, kit most foglalkoztatnak a jövő évi költségvetés összeállításának gondjai, szomorú pers spektivát láthat megnyílni maga előtt a kedvezőtlen terméshirek hallatán. DJ még az a boldogtalanság sem kell, hogy pénzügyminiszter legyen az ember, ezt a perspektívát látja ós az elébe meredő kírdések súlyát érzi minden higgadt, megfontolásig képes ember. Ha az állam jövedelmei az aratás gyengülésével egyenes arányban megcsappannak, mi lesz a kielégítésre váró jogos igényekkel, első sorban a tisztviselők és a vasutasok fizetésjauitási mozgalmával ? De mi lesz másfelől azokkal az ujabb befektetésekkel, a melyeket a produkció, az alkotás minden terén ugyancsak joggal várnak az állami költségvetéstől, különösen a vidéki városokban? Valóban nehéz kérdések ezek, olyan nehezek, hogy bizonyára akadnak majd sokan, akik elfogják gondolni: hej, milyen jó lenne, ha a választások most is nagy pénzzel folynának, mert a képviselő jelölti zsebek pótolhatnák azt, amit az aratás fukarsága elvett a néptől! De hát minden bajnak megvan a maga jó oldala is és egy üdvös tanulság bizonyára rejtőzik az idei nyár gazdasági eredményeinek sötét felhőzete mögött is. Ez a tanulság az, hogy valóban legfőbb ideje amaz egyoldalú állapot megszüntetésének, hogy az ország egész évi gazdasági helyzete tisztán az aratástól, vagyis az időjárás sze szélyétől függjön. Meg kell szüntetni ezt az állapotot, még pedig az ipar és keieskedelem fejlesztése, felvirágoztatása által, ugy, hogy ezek legyenek szintén éléskamrái az országnak, a melyekből pótolni lehessen azt, a mit a föld termése megtagad. Az idei esztendő aratási eredménye ós az ennek nyomm fakadó nehéz kérdések meggyőzhetnek mindenkit, hogy bizony üdvös lesz, ha egy kissé komolyabban felkaroljuk az iparfejlesztési mozgalmakat s összefogunk közös erővel, hogy mezőgazdaságunk mellett az ipar ós kereskedelem is minél jobban, minél gyümölcsözőbben fejlődjék ós felvirágozzék. Tartsunk aratási ünnepet. — Darányi miniszter a munkásokért. — Békéscsaba, jul. 13. Hová is tűntek azok a boldog szép napok, melyekről a költők énekeltek; amikor a ringó kalászok között pajkos, jókedvű dalolással pengett a kasza; amikor a kalászfüzérrel feldíszítve legények, leányok a megrakott kocsi tetején ülve vitték be a majorba a föld gazdag termékét; amikor a gazda együtt örült aratóival; felhangzott a hegedű édes hangja, a nóta gyönyörrel töltötte el a kebleket, csengett a pohár, gazda és munkás együtt érzett és áldotta az édes anyaföldet, mely ápol és eltakar. Mintha csak az ezeregyéj meséjében volna ez minden, egy édesen hangzó tündértörtánetkében, ahová a képzelet is csak fáradtan érkezik. Pedig hát nem volt ez mese — ugy volt ez tényleg az életben — csakhogy régen volt, nagyon régen. A gépek kiszoritották az emberi kéz munkáját a gyárból, az iparos műhelyéből, a termést hozó földről. A kedélyességet, a jólétet kiűzte a számítás, a verseny, a gőz, a villany lenyűgözte a kedélyeket; a munkás és a munkaadó száraz ós rideg szerződéses viszonyba lépett, az egykori patriarhális, családi viszony megszűnt — kiveszett. Miért kellett ennek igy leeni ? Miért kellett ezen rideg szabályokhoz kötni munkás és munkaadó egymásközti viszonyát, mely már annyi elkeseredést szült, mely már annyi sok zavarnak, bajnak és szerencsétlenségnek volt kútforrása ? Ezt a kérdést vetette fel Darányi Ignác földmivelósügyi miniszter, aki anynyira szivén hordja a magyar munkás nép sorsát ós aki ebben az egészséges, jóravaló néposztályban a magyar faj nagy erősségét találja. Darányi meg is felelt erre a nagy kérdésre. Ott van a felelete abban a meleghangú leiratban, melyet az ország valamennyi gazdasági egyesületéhez intézett, amely tegnap megérkezett a B é k é s v á rmegyei Gazdasági Egyesület elnökéhez is. Azt feleli a miniszter, hogy a magyar közéletnek egyik legnagyobb átka, hogy a munkást nem becsüli meg ugy, amint az megérdemelné, amint az joggal kívánhatja, hogy nincs meg az a j ó viszony, az a patriarhális családi összefüggés, mely egyedül képes kiegyenlíteni minden ellentétet. Azt feleli, hogy azok a régi aratási ünnepek ismét felelevenít e n d ő k, amelyek oly sokban járultak hozzá a munkaadók és a munkások közötti családias viszonyhoz. Azt feleli, hogy ezek a népünnepek Békésmegyei Közlöny tárcája. Tele volt a szivem . Tele volt a szivem dallal, Virágokkal, napsugárral, Valamikor versenyezve Énekeltem a madárral ! De mióta az enyém vagy Én szerelmes kicsi párom, Hogy az ajkam dalra nyilljék Hasztalanul lesem, várom ! A midőn még a szerelmünk Sejtelem volt, nem valóság : Kis ajkadhoz hasonli.ám A fakadó, piros rózsát. Két szemedet elneveztem Tündéries csillagfénynek, Puha arcod bársonyosnak, Tiszta lelked hófehérnek ! Ha kibomlott sötét hajad, Az éjfélről énekeltem, Ha a szemünk találkozott, Dalban olvadt fel a lelkem, Ha lángra gyúlt két kis orczád, Ha könnyezett szelid szemed, Ha mosolyra nyillt az ajkad, Mindre tudtam egy éneket! . . És ha moslan biborszinü, Pici piros ajkad látom, Dehogy tudok énekelni, Csak a csókod után vágyom ! Ha kibomlik sötét hajad, Nem az éjfél jut eszembe, Ráteritem mámorosan Az arcomra, két szememre ! Ha a fényes, ragyogó könny Elborítja szelid szemsd, Lecsukódott, néma ajkkal Együtt sirok, édes, veled, Ha mosolyra nyillik ajkad, Két kis orcád lángra lobban, Nem is itt a földön járok, Odafönn a csillagokban ! Ne haragudj érte édes, Nem tehetek róla hidd el, Megbűvölted a lelkemet, Kis hamis a szemeiddel . . . — Abból a sok régi dalból, Amit egykor neked zengtem, Csak a sorok végakkordja, Csak a refrén cseng fülemben ! S az a refrén kifejezi Az én egész valóságom, Hogy te voltál, hogy te leszel Az én örök boldogságom. Hogy a szivem érted dobog, Érted égek, érted élek, S ha te szeretsz senkivel a Nagy világon nem cserélek ! Ifj. Nuszbek Sándor. Az első csalódás. Irta: Katona Sándor. A szép szőke lányka zokogva borult anyja keblére. Búzavirág színű szemei dagadtak voltak a könnyektől. Az első csalódás fájdalma 1 Az első csalódásé, melyet feledni nem lehet soha! Hiába a sok beszéd, hiába a zaj, hiába minden, ebből nincs* kiábrándulás ! . . . Gondtalan tavasz volt eddig élete és ime, a természet megfordította szokott sorrendjét, a tavaszra zordon, hideg tél következett ! Hol maradt a nyár ? Most még csak melegedni kezdett a gyermeteg kebel, még ezután lett volna izzó, ezután lobbant volna lángra a parázs ós útját állja a szerelem sötét árnyéka — a csalódás ! De vájjon szerelemnek mondható-e egy tizenhatéves lányka érzelgése ? Vájjon egy ideális kis leánynak — a ki Jókai fantasztikus regényeit végig buvárkodta — lehet-e ideálja egy bamba hatodóves gimnázista ? Hisz a regényben az ideálok mind megannyi daliás, bajuszos férfiak, a kik nem diákok, hanem katonatisztek, ügyvédek, meg a jó ég tudná micsodák. És ez ? Ez egy mafla gyerek ; a kinek nemcsak hogy bajusza nincs, de még szemöldöke is alig van ; egy ügyetlen, a ki nem tud egyebet, mint a szinusz tételt hibátlanul levezetni, meg a sok leckéért a a tanárokat szidni . . . Ilyen nem lehet az ő ideálja ! Igy gondolta egy Annuska is, mikor megismerkedtek a megyebálban. Nagyon sokat táncoltak együtt. És Annuska kezdte tapasztalni, hogy tud ez a diák a szinusz tételnél egyebet is, például táncolni, bókokat mondani stb. . . Még egyebet is tapasztalt Annuska: hogy ennek a szőke diáknak nagyon szép szeme van, a mi fontos, mert a regényben is csupa tüzes szemű férfiak szerepeknek. S mikor a bál után hazamentek kipihenni az első bál fáradalmait, Annuska az ágyban kisütötte, hogy ez a Fádi Gyula egy aranyos kedves diák. De hogy szerel mes legyen belé, azt Annuska maga sem hitte ! Nem! ennyire még nem voltak. Romlatlan szive még nem ismerte azt az érzést, a mitől a poéták agyoncsigázzák rosszul abrakolt pegazusukat, a mitől a regényírók két-három kötetes regényt irnak s amit mi prózai emberek szerelemnek nevezünk ! Ezt Annuska nem érezte, csak most kezdi érezni, mikor megtudta, hogy az az aranyos diák folyton a Fehér Malvin ablaka alatt sétál. Öreá rá sem hederít, alig emeli meg a kalapját, ha találkozik vele — ós ő azzal a nyomorulttal táncolta végig az első bálját! Éz a tudat még jobban elkeseríti szegénykét. Könnye már nem is folyik. Kebléből fel-fel tör az elfojtott zokogás. Anyja vigasztalja. — Látod kis bogaram ! Ez olyan, mint a bárányhimlő, át kell rajta esni mindenkinek. És boldog az, aki csak egyszer érzi. Szalmaláng az egész. Fellobban s aztán vége ! Mutasd meg, hogy nemcsak szeretni, hanem feledni is tudsz! Tanulj meg lemondani ! -— Nem tudok — nyögte a kis beteg. — Azért tanulj! Szeretni tudtál ? Ugye nem ? Megtanított rá az idő. Erre is meg fog tanítani Most törüld meg a szemedet; jön a papa és tudod milyen, majd haragudni fog . . . Csakugyan jött. Szokott mondásával lépett be a szigorú tanár ur. — Az isten törülje el a diákot a föld színéről ! Már megint mibe' csíptem meg egyik pernahajdert! Nézzed csak Anna ! Es egy tele firkált logarithmus könyvet vett elő. A könyv a Fádi Gyuláé volt és ilyesmik állottak egyik lápján : „Annuskám édes ! Drága szőke angyalom ! Szeretlek, szeretni foglak örökké.. " Annuska elkezdett tapsolni, kacagni, ugy, hogy a papa alig tudta észre téríteni. — Na, mit nevetsz ? Van ezen mit nevetni ? Nem elég, hogy az iskolában felbosszantanak, hanem még itthon is, ez a \ kölyök ... Eh ! legjobb ha megyek a kaI szinóba. — Adieu papa ! nevetett utána a kis hamis . . A szobor. Irta: Maximé Audouin. Pont-sur-Jourre-ban tréfás történet játszódott le nemrég. A városháza kapusa, akit különben Frangois-nak hívnak, tisztogatás közben a lomtárban egy ládát fedezett fel. A ládában levő elsárgult papírok azt bizonyították, hogy elhalt tulajdonosa Pont-sur-Jourre-ből való volt s Ebbé ge-