Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-07-11 / 55. szám

XXVIII. évfolyam. Békéscsaba, 1901 Csütörtök, julius hó 11-én 55 szám. BEKESKGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI Dl J: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. — Negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Mi legyen belőled fiam? Békéscsaba, jul. 10. Felelj erre a kérdésre, te'fia! Persze te minden szeretnél lenni. Doktor is, t'inár is, ügyvéd is, katona is, no meg író is, valld meg őszintén Fiatal lelkeddel minden pályát, melyikben van ide ílis hivatás, magadhoz ölelnél. Mert még nem érzed át, hogy minden pálya a világon, a kocsimosótól a miniszterig, egész embert kiván Arra hát édeskeveset adhatok, hogy mi akarsz magad lenni. Fiatal vagy ahhoz, hogy magad válaszd a pályádat. Tizennyolc esztendó'ddel még dehogyis tudod átpillantani egy-egy pálya látókörét. Magam pedig, hogy válaszszak neked pályát, ahhoz kellene, hogy a te lelked és agyad beleköltözzék az én szivembe, fejembe, a mig a te jövő pályádról gondolkodom. Bizony, fiam, nincs ennél nehezebb pillanata az apának. Pályát választani. Pedig hát kell, hogy válasszunk pályát a számodra. Igen, válasszunk. Mi ketten együtt. No meg édesanyádnak is legyen szava hozzá, mert szive van hozzá. Viseljük hát hárman együtt a nagy felelősséget egész jövődért. Ez a pillanat nem fog többé visszatérni; ezért olyan nagy a felelősség. Ezért baráz dálják olyan mélyen mély ráncok atyád homlokát, mert a mit most határozunk sorsodra nézve, az egész életedre szól. Ha most rosszul határo zunk, egy egész élet átka sujt érte téged s bennünket. Vess magaddal számot, fiam. Első sorban magaddal s ne a körűimé nyekkel. Ne azok szerint válaszsz pályát, hogy hol, mint vannak roko naink, jóbarátaink. Ha csak bennük bizakodva választod pályádat, előre is kilökted lábad alól az erkölcsi talajt Mert a pályának erkölcsi talaja az önérzet s az öntudat, hogy a magad erejével törtesz előre. Mérlegeld le erkölcsi, szellemi és testi erődet Légy magadhoz őszinte. Tudd megvallani önmagadnak, hogy ehhez vagy ahhoz gyöngének érzed magadat. Ha ugy érzed, hogy nincs elég se erkölcsi, se testi erőd a küzdelemre — s ezt újra mondom, ne resteld megvallani magadnak — válaszsz olyan pályát, mely a szerény megélhetést maradandóan biztosítja.Mondj le akkor ifjúi heved táplálta ambíciókról s nyugodjál bele, hogy neked a szerény, de nyugalmas élet biztosíttatott. De ha nagy erőt érzel mind a két karodban s tetszelgő hiúságot félretéve is azt érzed, hogy tudni fogsz megküzdeni vésszel, viharral, tudni fogsz tűrni, nélkülözni egy ideálért, akkor ne törődj a világ gondjával s válaszsz nagyratörő pályát, mely ifjonci ideálodnak megfelel. Ha pályát nem is erőszakolok rád, azért tanácsokat adok, hogy mikép válassz pályát fiam. Ne a szerint válassz pályát, hogy meggazdagodást vársz ettől vagy attól a pályától! Igen, a megélhetés lehetőségét vesd latba. Számolj azzal, hogy a lát anyagi és szellemi szükségleteinek kielégithetésére nyujt-e kilátást ez vagy amaz a pálya. De többről ne álmodozzál egyetlenegy pályára nézve sem. Az élet berendezése az, hogy a meggazdagodás minden pályán csak véletlen. A véletlenben nem bizik az okos ember, csak a könynyelmü. Azt se reméld egy pályától sem, hogy gondtalan megélhetést biztosit. Gondtalan az élet szinte sohase lehet, biztos a megélhetés szinte nem. Az emberi körülmények alakulásai olyan számtalan változatban jelenülnek meg, hogy senkisem taszithatja magától félre a gondokat s biztosnak senkisem mondhatja a megélhetést. Minden pályánál számits tehát arra, hogy majd küzdened kell, hogy gondokkal kell majd megbirkóznod. Nagy jövővel ne kecsegtesd magadat. Igen, ambiciód legyen a nagy jövő, de lelkednek ezt az ideálját ne varázsold lelki szemeid elé csalóka ábrándképekkel. Csak érezd magadban lüktetni ezt a jövőt, de hogy mikép fog ez a jövő realizálódni, azon ne törd a fejidet. Ne számítsd ki, mennyi pénzed lesz, ha e jövőt elérted, ne gondolj ki cimeket magtdnak e jövőről, ne lásd ideálodat megvalósulva. Mert az olyan ideál, a melyet ha csak lelkileg is megvalósulva tudsz, nem igazi ideál, az ilyen nem valódi ideálok teszik az embert boldogtalxnná. Se vége, se hossza nincs, fiam, azoknak, a miket elmond ini szeretnék. Ahány apának a fia páljaválasztás előtt áll, valamennyi olyan sokat szeretne elmondani a fiának, mint én. De végre is magadnak kell sorsod felől határoznod, tied a választás, enyém csak az aggodalom. Nem mondok hát többet, csak újra hangoztatom legfontosabb tanácsomat, melyet adok most, mikor életed legdöntőbb pillanatánál vagy : — Fiam, légy Őszinte önmagadhoz! Egy apa. A közigazgatási bizottságból. — Julius havi ülés. — Az aratási nagy dolog-idő dacára szép számban gyűltek össze héttőn délelőtt a vármegyei közigazgatási bizottság tagjai. Az ülés is elég élénk és érdekes volt. Ünnepélyes mozzanattal kezdődött ; Zlinszky Istvánt dekorálta fel a főispán a Ferencz József-rend lovagkeresztjével. A telető n-m i z é r i á k — ez a maholnap „örök téma" — ismét foglalkoztatta a bizottságot, mely ezúttal reális lépést is tett a bajok orvoslására: három uj bronzvezeték kiépitését határozta el. Széles medrü vitában tárgyalta a bizottság a szeghalmi Sima y-féle ovoda ismeretes ügyét s végre döntött is: igazat adván a felebbezöknek, elismerte a rokonok előjogát s megsemmisítette a választást. Részletes tudósításunk a következő : Zlinszky István kitüntetése. Lukács György főispán azzal nyitotta meg a gyűlést, hogy ez a mai öröm, napja a bizottságnak, mert egyik kiváló , tagjának : Zlinszky Istvánnak átnyujti hatja a királyi kitüntetést, a Ferencz Jó1 zsef-rend lovagkeresztjét. A bizottság zajos éljenzóssel kisérte a főispán lelkes szavait, melyekben megemlékezett a kitüntetett közgazdasági előadó tevékenységéről és kiváló érdemeiről. Kérte, hogy idejét ós erejét ezentúl is oly odaadó buzgalommal szentelje a bizottságnak, mint eddig ós folytonos lelkes éljenzés között azzal az óhajtással tűzte mellére az érdemrendet, hogy viselje sok-sok időn át olyan boldogan, amily igaz örömmel ő átnyújtja. Zlinszky István meghatva köszönte a lelkes uváoiót s a főispán kegyes jóindulatát, mely a íelsö körök figyelmét ráirányította. Amint becsülettel őszült meg, becsülettel fogja viselni a kitüntetést. Ismét zajos éljenzés hangzott fel s a bizottsági tagok melegen szorították meg a népszerű tagtárs kezét. Békésmegyei Közlöny tárcája. r Edes szavak. Irta : Febea. — Hát mondd csak, mindenáron azt vetted a fejedbe, hogy visszahódítod ? — kérdező Emma nevetve Adától, ki ajapáni tükör előtt állt s ide-oda torgatta a két szárny tükröt, hogy magát elülről, oldalról, hátulról, tetőtől-talpig szemügyre vegye. Közben folyton babrált elegáns ruhájának a csipkéin és szalagjain. Emma türelmesen várta, hogy mikor lesz vége ennek az előkészületnek s székéről, a hol kényelmesen elnyújtózott, maliciózus mosolylyal szemlélte ez előkészület minden részletét. Azután finoman elhúzta a száját, mint az oly asszony, a ki tisztában van azzal, hogy mily szoros kötelékek fűzik össze egy szép és fiatal asszony szivében a kacérságot a kibékülés vágyával, egy merészen lobogó tollat a visszafojtott s alig türtőztetett vágy gyötrelmével, a hajnak a nyakra lekunkorodó fürtöcskéjét a szerelem ábrándjával. Ada meg tovább nézte, igazgatta, csinosította magát, akár egy kis macska, tele kacér kecsességgel. Azután, benső megelégedést érezvén a fölött, hogy kívánatos személyére elegendő gondot fordított, még egyszer belemosolygott a tükörbe s e szavakkal fordult barátnőjéhez: — Hogy visszahódítsam'? . . . Ha tudnád, hogy mily* pokol volt vele együtt élni az utolsó hónapokban ! Nem kezdeném újra egy országért. —- Nagyon szerencsés asszony vagy, ha nyolc évi házasóletedből csak az utolsó pokoli hónapokra emléküzel- vissza, xxz ón pár hónapi házasságom ugy tűnik föl nekem, mintha évszázadokat töltöttem volna a pokolban. — Meg kell neked vallanom, hogy az első idők elég kellemesen teltek el ... De azután ! . . . Keservesen meglakoltam érte i Meglakoltam fájdalommal, csalódással, le1 alázással. Érts meg, be nem vallott, eltitkolt megalázásokkal, melyek elrabolták az önérzetemet. Oly megalázásokkal, melyek ellen nem is mertein föllázadni s melyekhez talán hozzá is szoktam volna, ha nem lett volna mellettem az anyám. De ő ébren tartotta bennem azt, hogy mivel tartozom a saját méltóságomnak, ő emlékeztetett mindig arra, hogy nem szabad megalkudnom . . . Visszahódítani őt! ? . . . De az szent, hogy vigasztalhatatlan lennék, ha nem érném meg, hogy bánkódik, keservesen bánkódik elvesztésem fölött. Igaz, a mi igaz. — Azt hiszem, hogy még saját magadnak sem mered elárulni minden gondolatodat. — Miről fantáziálsz ? . . . Találkozásunkba nagyon sok okból egyeztem bele. Bianca hat éves, Francesco meg holnapután lesz hót. S megegyezésünkhöz képest, ha gyermekeink betöltik a hét esztendőt, az apa joga határozni jövőjük ós neveltetésük fölött. Az apáé, ki semmit sem vesztett becsülésemből. E fölött tehát meg kell egyeznünk. Már későn vau. Viszontlátásra, szivem ! Vársz rám teára ? — Várok. Isten veled. Adának nem sikerült teljesen elpalástolni izgatottságát, mikor vógigsiétett a Corsón. Nem sikerült ugy menni, mint szokott, nyugodtan, elegánsan, szinte rimikusan, mely egyik legcsábítóbb sajátsága volt. Sőt nagyon is ssabálytalanul ment, majd gyorsan, majd lassan, ok nélkül megfordult ; meg-megállt s fáradtan, pihegve vonszolta magát. A férfiak majd elnyelték kedves, rózsás arczát, mely nagy íekete kalapja alóli előragyogott, asszonyok meg csodaszép, legújabb divat szerint való öltözékét. Végigment a Via Cordottin, fölhaladt a spanyol lépcsőn s az utolsó fokon pihegve, szinte lélegzetet vesztve állt meg, mert már ott várt reá a férje, a ki némán, mély meghajlással üdvözölte. Együtt mentek a Pinció felé, némán, lassan haladva a hatalmas fák alatt, a méla őszi alkonyatban. — Még is csak gyönyörű ember a férjem ! — gondolá Ada, lopva tekintve férje elegáns öltözetére — Ugyan mivel tölthette az időt az ily szép asszony a hosszú egyedüllétbeu ?! — gondolá a férj, egy szegény kialudt cigarettát nyomorgatva a fogai közt. A francia akadémia előtt mintha"egyszerre határozták volna el magukat. Szinte egyszerre mondták : — Tehát itt volnánk, hogy . . . Mind a ketten nevettek. — Mily szép fehér foga vau ! — ,'só lxajtá Ada magában. — 0, az én imádott kék szemeim ! — sóhajtá a férj. És mind a ketten hallgattak. Hallgattak akkor is, mikor a Pinciónak ama fasorába értek, mely Borghese-villára néz le. Ada leült egy kőpadra, férje egy iához támaszkodott. Pármásodperc múlva a férj elkezdó, alig türtőztetett remegéssel : — Hallja csak, Ada . . . Beszéljünk arról, a mi legkedvesebb, legszentebb előttünk a földön . . . beszéljünk ami kicsinyeink jövőjéről. Holnapután Francesco hót éves lesz. Összeférhetetlen teimészetünk folytán el lévén egymástól válva, mind a ketten fentartottuk a jogainkat gyerekeink neveltetését illetőleg s most közös egyetértéssel kell megállapodnunk. Maga egész a mai napig élvezte gyöngédségüket, szeretetüket, hizelgóseiket. Most már talán nekem is engedhetne egy kis boldogságot, egy kis szeretet. — Azért vagyok itt — suttoggá .ida elhalóan. Elismerem, hogy Francesco nevelése önre tartozik. Ifetnélem, hogy embert fog belőle nevelni. — Azt. Maga inog a mi kis Biancánkat, neveli. Oly müveit, finom, csábító asz szonykát fog belőle csinálni, mint saját maga. az az igazság, hogy a mama nevelje a kis lányt s a papa a liut . . . Ámbár... ha megkaphatnám, Biancát is magamhoz szeretném venni egy időre. Megtanítanám, hogy édes, jó, mindenekfölött pedig elnéző asszony legyen . . . Megtanítanám arra, hogy az élet kölcsönös elnézésből áll... Megtanítanám, hogy az asszony legfőbb varázsa az odaadás, legfőbb erénye pedig a megbocsátás. r — Én meg —- szakitá félbe Ada remegő hangon — ha ideadná nekem Francescot, arra tanítanám meg, hogy legyen tapintatos, előzékeny, hogy finoman, delikátul szeresse, mindenek fölött pedig megértse azt a nőt, a ki majdan a felesége, a gyermekei anyja lesz Megtanítanám arra, hogy kímélje érzékenységét, teljesítse óhajait; tapintatra, odaadó udvarias modorra s mindarra a látszólag igénytelen dolgokra és érzelmekre tmitanám meg, melyek oly nagy helyet foglalnak el egy jó asszonyka kis boldogságában . . . Ada az utolsó szavakat állva mondta. Férje körültekintett, a fasor üres volt. Még egy levés zizzenóse sem zavarta meg a ködös alkony csendjét. Óda lépett a feleségéhez, átölelte, magához vonta s édesen inondá neki: — Miért nem tanítottál meg engem is mindezekre ? . . . Ugy tudtalak volna | szeretni, ugy megtudtam volna szeretettni ' magamat ! . , . Ki tudtam vivni a bocsáuatodat! — Fölösleges, — mondá Ada, szenvedélyesen megcsókolva a férjét — úgyis kivívtad . . .