Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-03-03 / 18. szám

ják azt a régi törekvést, hogy a szegedi színészet állandositassék. A bizottság végül kimondta, hogy habár kombinációba vette a szegedi nyári szezont, az uj fejlemények következtében s különösen az igazgató kijelentése után, nem zárkózhatik el az elöl, hogy a társulat a két hó,napot Gyulán töltse. Ez a kót hónap pedig junius és julius. A gyulai szezont megelőzőleg a május hónapot (ha H.-M.-Vásárhely engedi) Fiumében akarja tölteni Krecsányi, utána pedig augusztusban és szeptemberben Vásárhelyen köteles játszani. A gyulai kirándulást • - mint a szegedi lapokban olvassuk — legutóbb Szeged város tanácsa, mint végső fórum, j ó v áhagyta s igy most már a gyulaiakon a sor, hogy felépítsék a nyári színkört. Nem érdektelen, hogy Szegeden a gyulai és fiumei kirándulás eszméje nem valami népszerű s különösen a legtekintélyesebb újság, a „Szegedi Napló" folytonosan erősen támadja Krecsányit, mert a régvárt állandósítás helyett vándorolni viszi társulatát. Letartóztatott postatiszt. - Hova lett a 10.000 koronás levél ? — Szenzációs letartóztatás törtónt Csabán csütörtökön este: 0 z a k ó (Czinner) Aron posta és táv. s. tisztet a törvényszéki vizsgálóbíró megkeresésére letartóztatta a csabai rendőrség s bekísérte a városházi fogdába. A kiszivárgó hir nagy meglepetést keltett a közönség körében, a beavatottak előtt azonban nem volt meglepő a hir: hetek óta várták ezt a fordulatot. Pát héttel ezelőtt ugyanis közöltük, hogy az Aradi Ipar és Népbank csabai fiókja által feladott és 10.000 koronával terhelt pénzes levél nem jutott el Aradra, hanem a Csaba és Arad közötti vonalon eltűnt, A sikkasztás érthető feltűnést keltett s főleg a postai alkalmazottak körében okozott kinos megdöbbenést. Az igazgatóság azonnal intézkedett a vizsgálat megindítása iránt. A. nagyváradi postaigazgatóság által vezetett vizsgálat nem tudott pozitív eredményre jutni, ekkor a központból jött le Csabára S o ó s Lajos budapesti posta-titkár s a legszélesebb alapon kezdte meg a nyomozatot, Néhány napi vizsgálódás után arra a meggyőződésre jutott, hogy a sikkasztó senki más nem lehet, mint a csabai postahivatal egyik segédtisztje: C z a k ó (Czinner) Áron. Felfedezését közölte Balogh József postafőnökkel s egyúttal gyanúba vett segédtisztet állásától felfüggesztette. A beszerzett adatok aztán kétségtelenné tették Czakó bűnösségét. Azon a napon, melyen a kérdéses levél elveszett, mint az ajánlati osztály vezetője 70 levelet vett fel, melyek mind rendeltetési helyükre jutottak, kivéve az aradi banknak szóló 10.000 koronával terhelt levelet. Pénzintézeteinknél az a szokás divatozik, itogy a posta-szállitási költséget megkiíré iék, nagy összegeket adnak fel egyszerű íjánlott levél ben. A postakincstár természetesen csak az ajánlat diját fizeti meg abban az esetben, ha a levél el vész. A pénzintézetek aztán ugy segítenek magukon, hogy a leveleket más intézeteknél biztosítják. Ritkán történik meg, hogy az igy küldött levelek kifosztassanak, vagy pláne elvesszenek, de ha ez mégis megtörténnék, ugy káruk a biztosító intézetek által megtéríttetik. Igy törtónt az a jelen esetben is: az „Adria" kifizette a 10.000 koronát. Czakó tagadtaa levélelsikkasztását, azonban a saját maga által kiállított feladó-vevény bizonyítékul szolgál arra, hogy az feladatott s miután Aradra nem érkezett meg, Csabáról nem lett továbbítva. Igaz ugyan, hogy az ellenőrzéssel megbízott postaközegnek köteles ségóben állott volna meggyőződni, hogy az általa átvett ajánlott levelek rag-számok szerint mind megvannak-e? Mert Czakó — a feljelentés szerint — azzal a furfanggal ólt, hogy egy egyszerű levelet csempészett közibe a többinek s az ellenőrző postahivatalnok pusztán csak a levelek számát olvasván meg, azt egyezőnek találta a rovatlapba irt bejegyzéssel. Nagyon terhelő az is, hogy az ajánlott levelek felvevőkönyvének tanúsága szerint, egy számot ugrott, épen ott, ahol a 10.000 koronás levél van bejegyezve. Miután nagyobb összeg elsikkasztásáról van szó, a mint az elönyomozati iratok a törvényszékhez beérkeztek, Tóth Ferenc királyi ügyész indítványához képest dr. Nyisztor Adorján központi vizsgálóbíró a rendszeres vizsgálatot azonnal elrendelte s telefon utján felhívta Valentiny csabai rendőrbiztost, hogy Czakót azonnal tartóztassa le. Ez csütörtökön este meg is történt, lakásáról, a családja köréből vitték a fogdába a megtévelyedett embert. Nyisztor Adorján dr. vizsgálóbíró és Tóth Ferenc kir. alügyósz pénteken délben Csabára érkeztek s a rendőrség szobájában a vizsgálóbíró rögtön megkezdte Czakó kihallgatását. Első sorban kihirdette előtte az előzetes letartóztatást elrendelő végzést. Czakó erre Fábry Károly csabai ügyvédet nevezte meg védőjéül, a ki a vizsgálóbíró jelenlétében értekezhetett védencével. A védő a letartóztatást rögtön meyfelebbezte a törvényszékhez s igy — már a legközelebbi napokban — a gyulai törvényszók vádtanácsa fog dönteni, hogy fentartja-e az előzetes letartóztatást, vagy sem ? Czakó apósa, a kinek háza is van Csabán, felajánlotta ugyan a vizsgálóbírónak, hogy a szabadlábra helyezés esetén hajlandó a terheltért ovadókot letenni, de megállapodás nem jött létre. A vizsgálóbíró pénteken egész estig folytatta Czakó kihallgatását, aki — ép ugy mint a postatitkár által vezetett vizsgálat során — mereven és következetesen tagadja, hogy ő lopta volna el a levelet. Annak nem tudja magyarázatát adni, hogyan tűnhetett el a tízezer koronás levél, de elhárítván magáról a bűnt, termószetezen másokra hárítja s ez okból elágazik a vizsgálat is. Szombaton reggel Nyisztor Adorján vizsgálóbíró ismét Csabára jött s egész napon át szemléket tartott ós tanukat hallgatott ki, részint a postán, részint a feladó bankban. Este visszament Gyulára s magával vitte" a letartóztatottat is. Kót csendőr kisérte be a gyulai törvényszék fogházába Czakó Áront. Hogy mit csinált a 10,000 koronával, hova tehette a pénzt — ennek a kiderítése a vizsgálat legsürgősebb feladata. O — mint említettük — tagad. Két fonál is van azonban a vizsgálat kezében, melyen haladva, megtalálni vélik a pénzt: az egyik az, hogy Czakó évek óta sok adóssággal küzd s valószínűleg ez a nyomasztó teher vitte rá a sikkasztásra ; a másik az, hogy kót darab 1000 frtos bankjegy is volt a levélben s ezek számait a bank feljegyezte. A vizsgálat során ujabb gyanuokok merültek fel Czakó ellen s igen valószínű nek látszik, hogy azokat az ajánlott leveleket is, melyeket az Amerikában időző csabai művésznő : B a r t ó k y Matild NewYorkból édes anyjának: B a r t ó ky Lászlónénak Csabára küldött, szintén ő fosztotta ki. A levelek sokszor olyan roncsolt állapotban lettek kézbesítve, ami okvetlen feltűnést kellett hogy keltsen a postahivatalban. Valakinek azonban érdekében állott ezt észre nem venni, Bartókynó pedig nem tudta, ki ellen emeljen panaszt; csak egy tényt konstatált szomorúan : hogy leveloi mindig kifosztva érkeztek meg g a bennök levő pénznek hüí.t helye van. Meg is irta leányának, hogy í.jánlott levélben ne küldjön többé pénzt, mert Amerika Csabához igen messze van s a hosszú uton leveleit mindig kifosztják. De mert sok időbe kerül, mig a levelek a nagy utat megteszik, Bartóky Matild négy izben is küldött pénzt haza, melyből anyja sohasem látott egy fillért sem. Pa naszkodott is a vasúti postahivatal vezetőjének, hogy valaki kiszedi leveleiből a pénzt. A legutóbb küldött levél botrányosan meg volt rongálva, a postamester meg is jegyezte a kézbesítés alkalmával: — No nagysád, ugy nézem, ebből is hiányzik a tartalom. Aminthogy tényleg ugy is volt. A postamester magyarázatképen hozzátette: — tx csabai postahivataltól kaptam a levelet s csodálom, hogy minden megjegyzés nélkül kiküldik, mert szabály szerint az a hivatal, mely a rongálást legelőször észreveszi, köteles azt a boritókon megjegyezni. Czakó Aron csabai származású: atyja régebbe ^ Jaminában volt kereskedő. Polgári iskolai képesítéssel lépett a posta szolgálatába. Családos ember : felesége és négy apró gyermeke van, kiket most a legnagyobb kétségbeesésben hagyott itthon. Nem érdektelen, hogy Csabán kilenc éven belül ez a liarmadik postai-sikkasztás. Az elsőnek Trebits Gyula posta-tiszt volt a hőse, ki a cheque-befizetóseknél sikkasztott néhány száz forintot s ezért két és fél évi börtön-büntetést kapott. A második eset a vasúti fiók-postán törtónt, hol Petii ő Sándor kezelő-tiszt utalványok megsemmisítésével sikkasztott nem nagy öszszeget s ezért másfél esztendőt mértek rá. A jelen esetben sokkal súlyosabb lesz a bűnös büntetése, mert ha csak lopás bűntettének minősitik a cselekményt, akkor is öt évig terjedhető fegyhá.z a büntetés, ha pedig hivatali sikkasztásnak minősitik, akkor öttől tiz évig terjedhet a büntetés. Űt a Helikonhoz. - Egy alanyi költő önvallomásai. — Egykor, néma magányomban, mielőtt a költéssel foglalkoztam volna, kezembe vevém Géntusz Mór verskötetét. És a midőn a csengő-bongó rimek elandaliták merengő lelkemet, ugy tetszék, mintha magam előtt látnám a Géniuszt, de nem azt a sokat emlegetett bájos hölgy-alakot, hanem Mórt, az alanyi költőt, a ki hosszú haját megsimítván, igy szóla hozzám : — Ha meghatották dalaim a szivedet, ragadj te is lantot és dalolj velem együtt égi kedvteléssel! — Sok el nem mondott érzelem zsibong ugyan lelkem anda mélyén, de hogyan tudnám én azokat versbe önteni, óh Mór ? ! — Hogyan válaszolt Géniusz — hát egyszerűen ugy, hogy homlokon csókollak és azután a többi már magától fog menni! Es homlokon csókolt. — Ah ! — kiálték — már is érzem szivemben a dalvágyat. De témát, témát adj nekem, oh Géni usa ! — Téma kell ? Jó ! íme : „araszt-paraszt-harasztnaraszt." Erről a témáról készíts nekem egy dalt. Félóra múlva visszatérek és meg fogom látni, érdemes vagy-é a csókomra? Szólt Géniusz és eltűnt. Én pedig a thémát jól meghányva-vetve ugy találtam, hogy annak bizonyos mérvben borongós hangulata van, miért is a félóra múlva visszatérő Géniusznak a következő elégiát lehettem szerencsés fölolvasnia^ Éltünket a végzet"ionján- atasztul, Legyen dolga úrral, vagy ^kár paraszttal; Be lesz nőve sirunk egyformán haraszttal . . . E világon minket semmi sem marasztal! Géniusz mosolyogva szólt: — Ah, barátom! tehát világfájdalmasak vagyunk ! No ez is valami, hanem te a témát elferdítetted és aztán hol van a versedben a váratlan fordulat, az eszme-villanyka? — Az eszme-villanyka ? — Igen, Igen ! mert mindaddig zárva lesz előtted az út Helikonhoz, a mig az eszme-villanykákra be nem rendezed magadat. — És hol rendelhetném meg azokat ? — Nálam ! - szólt Géniusz önérzetesen. — Oh adj, oh adj nekem Villanykát hű csehem! — Adok! Tehát vedd tudomásul, hogy a föntebbi témát igy kellett volna kidolgoznod : Huncut a paraszt, Mihelyt egy araszt. Nem zörög a haraszt, Ha nem fúj a — maraszt! Ez a villanyka olyan ütést mért rám, hogy eszméletlenül terültem el a földön. — Mi bajod barátom ? - kérdé Géniusz részvéttel. — Megütött a szél. akarom mondani a .maraszt." el önmaga iránt, olyan undor, a minőt csak a becstelen csaló érezhet, akit megtántoritott a pénz csábos csengése ós az asszony, az ártatlan gyermek elvesztették e percben a fórjet ós az apát. — Menjünk haza ! — könyörgött a kis Balassyné szorongva. A leány ajka ff jdalmasan megvonaglott és az asszony, aH a női ösztön finomságával megsejtette, hol sebezhető legérzékenyebben néma vetélytársa, idegesen, de megvesztegető hangsúlylyal ismételte: haza 1 haza!— mialatt a győztes diadalával ^zenibe

1 nézett vele, azonban a viszontpillantás zavarba hozta. — Megbocsájtom a bűnödet szegény asszony, hogy vagyonos voltál ! — mondta ez a kedves, szelíd tekintet, megbocsájtom a gyermekednek, hogy megszületett és mert nem akarok álmodni szomorú angyalfejről, könyörgő, összetett gyermekkacsókról, viszszaadom néktek, aki valamikor az enyém volt, akit megloptatok tőlem ós aki egyetlen szavamra újra elém borulna ! Egy uj vendég közeledett hozzá, elegáns lovaglóruhába öltözött fiatal gavallér, aki kimérten üdvözölte a házaspárt, aztán Renée előtt mélyen meghajolt és mialatt átnyújtott egy kicsiny vadvirágbokrótát, az arca bíborra gyulladt. — Kérem fogadja el! — esedezett alázatosan, mint naponta megujuló hódolatnyilvánitását az ön állandó vendégének! A legigénvtelenebb szálért is életveszedelemmel hajoltam alá a nyeregből. Renée szó nélkül átvette a csokrot ós lefejtvén kebléről szegfűit, odatűzte helyükre a csillagfejü búzavirágokat. A fiatalember mozdulatlanul állt néhány percig, aztán megfeledkezve a házaspár jelenlétéről, a túláradó öröm hangján rebegte: — Renée! tehát megengedi végre, hogy következtessek valamit ? A leány gyengéden belehelyezte kezét az ifjúéba : — Holnap visszautazom szülőimhez, elkísérhet, — felelte csendesen. — Menjünk haza ! könyörgött újra a kis Balassyné férjének, aki összeszorított ajakkal azt a kót fehér lepkét nézte, melyek a jázminbokorról hirtelen felszálltak egy szellőtől ringó ákácfürtre, hogy annak a mézét is megízleljék . . : Perotti meghalt. Hirtelen, váratlan tör reánk a sötét, szomorú hir egy bűbájos völgyből, a mely el van rejtve a tél zordonsága elől, amelyben most is ékes tavasz virul: Perotti Gyula Milánóban meghalt. Szárnyaló, édes énekek csendülnek meg emléke/.ecilnkben e ravatal körül; látjuk a dicsőség mámoros csarnokát: a lelkesedéstől tomboló színházat, a repülő koszorúk özönét, s azután tekintetünk a koporsóra esik, amelyet szegényes halotti szertartással visznek ki a tiroli kis paradicsom temetőjébe. Mert a siker, a szerencse, melyek eleinte ez életre ragyogtak, nem voltak Perotti állandó hivei. Elete hajója eleinte napsütötte, fényes vizeken járt; de azután törést szenvedett s gazdája bátor lélekkel újra neki indult, hogy mindazt visszaszerezze, amit elvesztett. Az újvilágba vitorlázott ; a Szerelem, az Ifjúság, az Arany birodalmában akart élni még sokáig; de vissza kellett térnie az ó-világba, az ó-világ egy csöndés sírjába. Lehetetlen mélységes megindulás nélkül fogadni a hirt Perotti Gyula haláláról. Én, a mikor e pár sort papírra vetem: nem annyira a művészt akarom méltatni, búcsúztatni: az ember sorsa az, ami meghat, megreszkettet. Az emberé, aki az istenáldotta művész fényes pályáját futotta végig. Nem volt ő tulaj donkópen olasz, — bár senki nem énekelt nála olaszabbul, — Stettin mellett Ueckermündeben született, Prott volt a családi neve, azt cserélte föl a poótikusabban csengő Perotti névvel. Mint a hangja, oly magasra szárnyalt csakhamar a hire is: bezengette a félvilágot, bőségesen aratva a dicsőség virágait ós a dicsőség anyagi részét: a dus föllépti dijakat is. Németország és Olaszország, Anglia színpadai, tul a tengeren, Amerika, mind bámulták az ő tüneményes ónekmüvószetót, ünnepelték hires szerepeiben, különöskópen a Trobadurban, amelynek strettájában a magas cet senki ugy ki nem vágta, mint ez a csodálatosan magas hangú énekes. A budapesti Operaházban, melynek évtizedeken oszlopa, büszkesége, féltett kincse volt: micsoda tomboló tüntetések zaljtottak le, mikor a csillogó, ezüst vórtezetü Manriko a rivalda szélére lépett és megrázó hével és erővel énekelte el a hires áriát! Nagy drámai erő és hatalom volt az ő hangjában; de különösen megkapó lágyság és finomság. Olaszország egész dallamossága, Velence szerenátás éjszakáinak minden édes bűbáj a ott csengett az ő énekében, poétikusan, megvesztegetően, mátnoros gyönyörűségbe ringatóan . De hát egyszer csak kezdett kiapadni a kincses bánya, a miből Perotti merített. Hangjának érce fakult, megkopott, bár megviselt voltában is még elbájoló maradt. Elhervadtak az ifjúság rózsái, — ami még nem lett volna olyan nagy baj, de elhervadtak az igazándi virágok is a tenorista rózsáskertjében, a mit Trieszt mellett szerzett. Nagyszerű virágkereskedóst űzött: nem csak abba a virágokba volt szerelmes, amiket neki a színpad hozott. Vagyoni romlása elűzte öt Budapestről: ősz fejjel vágott neki a merész tervnek, hogy vissza hódítson mindent, amit elvesztett. Hódító hadjáratra ment Amerikába, a vakmerő útra, mit hajdan Kortes ós Pizarro vitézei és mint azóta is az újvilág annyi elcsábított vándora. Hatvan éves fővel is elég bátorsága volt hozzá; elég ifjúnak érezte magát e nehéz vállalkozásra. Hogy milyen ifjurak, mutatja az is, hogy nem ment egyedül: magával vitt egy fiatal szép lányt, akit szive a másodvirágzás lázával rajongott körül. A tenorista idillje sok mosolyt csalt az ajkakra, de hát az idillből csakhamar elégia lett: még az elógiánál is több : sötét tragédia. A szenese csillaga nem ragyogott az ifjú párra, Perotti már csak másod, harmadrendű színházakban léphetett föl; a józan jankeek nem adtak friss dollárokat a kopott hang töredező ércéért. Hová lettek egykori diadalai ? Hová lett ifjúsága? Eltűntek mind ós neki egyedül kellett visszatérnie a vén, a szürke, a hideg Európába. . . . S nekünk eszünkbe jut Heine édesbús románca, Bimziniről, az örök ifjúság szigetéről, ahová ezüst delfinekkel teli, csillogó kék habokon át repül a hajó. Poncé de Leonnak, az agg spanyolnak is fájt a szive az örök ifjúság szigetére, hol csodás virágok nyílnak, de nem jutott el oda soha. Heine se fejezte be e románcot. Perotti is odaiparkodott, hogy megszerezze mindazt még egyszer, ami ifjú korában az övé volt. Nem sikerült neki Mennyire ragaszkodott tavaszi álmaihoz, hogy idehaza a ködös Európa zord telében is olyan helyet választott magának, ahol virágzás vette körül ! Milánó napja ragyogott be haldokló szobája ablakán, az a tündöklő nap, amely örök tavaszt hazudik, pedig körös-körül tél van, fagyos, kegyetlen tél, melynek dermesztő némasága most már az ifjúsága kincseit kereső művészre is ráborult. Su Ede.