Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-01-13 / 4. szám

terhelését teljesen kizárja a nagyon cse­kély összegben megállapított belépő-jegy ára ; mind a hat előadásra érvényes jegy mindössze két koronába kerül, egy egy előadás látogatására pedig 40 fillérért le­het jegyet kapni. Az ügy iránt érdeklő­dőket a muzeum-egyesület szolgája fogja fölkeresni az előadások tervét és idejét is mertető aláirási ívekkel s tőle lehet ugy az összes, mint egyes előadásokra szóló jegyeket "vásárölni ; ezenkívül a főgimná­ziumi-taüulók révén is lehet megszerezni a jegyeket, valamint előadások előtt köz­vetlenül a tornacsarnokban. Tekintve azt, hogy két-két előadás összefüggő <••. -gyat fog ismertetni s az elsőnek meg i. -i hall­gatása a másodiknak teljes megértését ne­hezítené, ezen körülményre előre is föl­hívjuk az érdeklődők figyelmét. * A gyűlés végén Maros György fő­titkár bejelentette a muzeum-egyesületbe belépő uj tagokat; belépésüket bejelentet­ték : Bogár Dániel, Faragó Mátyás, Ha­vas Mór, Kitka György, Szathmáry Endre, id. Vidovszky Károly ós Wein­berger Mór rendes tagokul, Tadanay K. János pártoló tagul. A muzeum-egyesületnek jelenleg ösz­szesen 127 tagja van, és pedig 4 alapító, í 101 rendes és 22 pártoló tagja. ÚJDONSÁGOK. Sikkasztó irnok. A könnyelműség ós a léha mulatozá­sok kedvelése ismét egy intelligens embert juttatott a vádlottak padjára. Elek Pál Orosháza községénél volt alkalmazva, a hol Vangyel Szilárd és Bézy Balázs jegyzők mellett mint irnok dolgozott. Érett­ségi bizonyítványa is volt s igen ügyes, használható embernek bizonyult. Főnökei teljesen megbíztak benne, mit az is bizonyít, hogy a község cimére érke­zett s általuk aláirt utalványokat kivál­tás ós elkönyvelés végett mindig neki ad­ták át. Elek egy darabig érdemesnek is bizonyult a bizalomra. Káros szenvedélye, az iszákosság azonban csakhamar a bűn lejtőjére terelte. Kijátszva főnökei bizalmát, kik ma­nipulócióit nem eléggé óvatosan ellenőriz­ték, az 1898. ós 1899. években kisebb na­gyobb összegekben, mintegy 15 esetben 297 kor. 74 fillért elsikkasztott. Bűnös üzelmeire csak 1899 október hóban jöttek rá s állásától természetesen azonnal felfüggesztették. Ettől kezdve a legnagyobb nyomorba sülyedt s' könyelmü gondolkodásával családját is nehéz viszo­nyok közé sodorta. A törvényszék előtt sírva és tördelme­sen vallotta meg bűnét, mentségül azt hozta fel, hogy erre az iszákosság, nyomor és elkeseredés vitte rá. Több tagu családjá­val állandóan nélkülözések között ólt s nem birta nézni gyermekei koplalását, azért hozzányúlt az idegen pénzhez. Ezzel a cselekedetével megsemmisítette azokat a reményeket, melyeket előmeneteléhez fű­zött s most családjával együtt földöntu­tóvá lett. A törvényszék mórlegelve a fenforgó sok enyhítő körülményt, irgalmasan ítél­kezett s vádlottat 3 havi fogházzal bün­tette. Tóth Ferenc köz vádló a törvényszék minősítését helytelennek találta s azért az ítélet ellen semmiségi panaszt jelentett be. — A népszámlálás eredménye. A nép­számlálás csaknem mindenütt befejeztetett már, de sok időt vesz igénybe a felülvizs­gálat és az összegéz. Csabán, mint már emiitettük, 38,000 körül lesz a lélekszám. A szarv**í járás minden községe tetemes gyarapodást tüntet fel. Szarvason a leg­utóbbi szémláláskor 24,393 lakós volt, most van körülbelül 26,000 ; B.-Szent-Andráson 6735 lélek volt, most 7400-on felül van ! Öcsödön 7875 volt a lakos száma, most több van 8300-tiál — Talán a legnagyobb mértékben lesz meglepő Bókésvármegyé­ben Kondoros fejlődése utóbbi tíz év alatt. xí legutóbbi népszámláláskor 2597 lakosa volt, most pedig a számlálás a 4000-et megközelítő összeget állapitja meg. Ezt a a Károlyi-féle 5000 holdas birtok benópe­sedése okozza -- Gyulán, a vármegye szók­helyén körölbelül 2000—2500 lélek a sza­porodás. — Gyula város közgyűlése. Gyula vá­ros újjáalakított képviselőtestülete szerdán délelőtt tartotta alakuló közgyűlését, dr. F á b r y Sándor alispán elnöklete alatt. Az alispán üdvözölvén az uj tagokat, fel­olvasta a megválasztott képviselők név­sorát s bejelentette, kiknek mandátuma lett felebbeaéssel megtámadva. A képvise­lőtestületet ezután megalakultnak nyilvání­totta. Nyomban ezután rendkívüli közgyű­lést tartottak D u t k a y Béla polgármes ter elnöklete alatt. Legfontosabb tárgya volt a gyűlésnek a vármegyi közigazgatási bizottság ismeretes határozata, melylyel köte­lezi Gyula várost a polgári leányi skola felállítására. A tanács javaslatára most már másodszor határozta el á képviselő­testület, hogy a leányiskolát mindad­dig fel nem állítja, míg a főgimnázium ügye dűlőre nem jut, mert ezt előbbre­valónak tartja. Egyhangúlag határozta el a közgyűlés, hogy a közigazgatási biz. határozatát megfelebbezi a belügyminiszterhez; egyben megbízták a polgármestert, hogy a gim­názium ügyében is személyesen járjon el ós sürgesse meg a dolgot. A mezőrendőri állások szervezéséről s az állatorvosok ál­lamosításáról szóló belügyminiszteri ren­deleteket tudomásul vette a közgyűlés s változatlanul elfogadott két uj szabály­rendeletet : egyiket a rendőrségi szolgálat teljesítéséről, másikat a szülésznőkről. Hoffmanu Ferenc jegyző részére a volt s ebben a korban már érdemes meg­halni, ha másként nem, hát legalább hajó­törés utján. Amint Bemard egy kissé lecsillapodott, a drága levelet a zsebébe téve, a közjegy­zőhöz sietett. Mivel a jegyző nagyon értette, hogy miről van szó, azonnal hajlandó volt arra, hogy fel bontsa Booktow végrendeletét. A végrendelet tartalma igen különös volt; igazán jót nevethetett az ember, ha elolvasta. „Egész vagyonomat, amely körülbelül négy-öt millióra rug, unokaöcsómre, Bernardra hagyom, azzal a föltétellel, hogy megsértett becsületemért álljon bo­szut Suolkilow lelkészen, aki egyszer azt mondotta rólam, hogy ha valaha meg­nősültem volna, a feleségem Ha^jjssíi. megcsalt volna. Azt kívánom, hogy az öcsém Suolkilowot rúgja meg jól —de hátulról. Elég különös végrendelet, ugy-e ? Igazán, ha az ember újságból olvasná, el se hinné. Bernardnak valakit meg kellet rúgnia s ez a valaki épen az az ember volt, a kinek a leányát el akarta venni feleségül! Már most mit csináljon a szegény Bemard ? Igazán nagy zavarban volt. Végre elszánta magát, el ment a pap­hoz s igy szólt hozzá: Uram, Krisztus urunk gyermekeinek, az emberiségnek javáért eltűrte, hogy az arcába köpjenek. Vájjon ön a leánya ja­váért eltürne-e ilyen durva sertést? A pap komolyan válaszolt: — Keresztyén vagyok s büszke va­gyok rá! — Nagyon helyes. De vájjon eltürné-e hogy a leánya érdekében szenvedjen? — O igen. — Akkor térjünk át a dolog érdemére. Hogy a leányát nőül vehesse egy ötszörös milliomos, eltürnó-e, hogy önt hátulról jól megrúgják? — De kérem ! . . . szólt a pap mél­tatlankodva. — Feleljen ! — No de ilyet! — Kérem, nyilatkozzék. — Nos, igen — eltűrném ! Alghogy kiejtette ezt a szót, Bernard olyat rúgott rajta, hogy a pap egyszerre harminchatezer ragyogó csillágot látott s felordított : — Ah, nyomorult ! Bernard odaadta neki a nagybátyja végrendeletét s igy szólt : Olvassa el ezt az iratot s tegyen bol­doggá azzal, hogy nekem adja Kati leá­nyáriak á kezét. A piap alig tért magához ; egyik ke­zévftl a szemét dörzsölte, a másik kezével pedig azt a helyet, a melyet Bernand meg­rúgott. Alig, hogy a pap elolvasta a vógren­| deletet, levelet hoztak Bernardnak, a ki nyomban el is olvasta ; íme ez volt benne: A legutolsójpercben megváltoztattam a szándékomat s elhalasztottam utamat egy hónappal. Ezt csak azért irom, hogy ne nyugtalankodjál miattam, mert bizo­nyosan olvastad a Jeanette hajótörésé­ről szóló hirt A levelet elolvasta a pap is ós dühö­sen rákiáltott Bernardra : — Takarodjék, uram ! Ezek után, re­mélem, nem lesz többé olyan vakmerő, hogy a szemeim elé kerüljön! íme, a gyengéd szivü Bernard igy nem vette nőül a szép Kate Soulkilowot. ; Sőt mi több : mikor Tom Booktow meg­J tudta, hogy mily mohón felkutatta az ! öcscse a végrendeletet, nyomban kitagadta 1 a szegény Bernardot. mérnök helyett teljesitett munkálatokért 60 korona pót-dijat állapított meg a me­gyei közgyűlés, a városi képviselőtestület azonban ezt a határozatot is megfelebbezi belügyminiszterhez. — Csillag ezredes meghalt. Váratlan és mélyen megrendítő gyászeset törtónt a na­pokban Gyulán. Egy derék magyar ember ós kiváló jó katona hunyta le őrök álomra szemeit: C si 1 1 a g László ezredes, a gyulai 2. honvédgyalogezred volt parancs­noka. Mióta szabadságoltatott, állandóan betegeskedett, azonban sem hozzátartozói, sem nagy számú jóbarátai nem gondolták, hogy halála oly közel legyen. Szívszélhű­dés vetett végett tevékeny és munkás éle­tének. Csillag rendkívül népszerű ember volt Gyulán, előszeretettel kereste fél a polgári társaságokat s szívj óságával, kedé­lyes bonhomiájával igen megkedveltette magát. Temetése teljes katonai pompával és a budapesti 1-ső honvódezred zenekará­nak közreműködésével csütörtökön délután folyt le. A gyászszertartáson óriási közön­ség jelent meg, melyen G r ó h Ferenc prépost plebánus nagy papi segédlettel pontifikált. A népszerű katona temetésén a hatóságok testületileg voltak képviselve, a Gyulán állomásozó honvódezred pedig, ólén Kirchner Hermán ezredessel, tel­jes díszben kivonulva kisérte utolsó útjára volt parancsnokát. Koporsóját szebbnél­szebb koszorúk borították, melyek közül kiemelendőnek tartjuk a tisztikár pompás koszorúját. A zenekar megható szép gyász­indulókat jáüszott s a merre a szomorú menet elvonult, dacára a szigorú hidegnek, mindenütt nagy közönség hullámzott a koporsó után. A mélyen lesújtott család iránt általános a részvét, mert nemcsak a családfőt, hanem az imádásig szeretett jó apát és fórjet is siratják benne. — Ügyforgalom a vármegyén. Az el­múlt év folyamán a vármegye központi hivatalok ügyforgalma a következő volt : az alispáni hivatalnál beiktatott az alis­páni iktatóba 24832 drb., a közigazgatási bizottsági iktatóba 2018, a kihágási iktatóba 547, a központi választmányi iktatóba 77, a közigazg. bírósági iktatóba 15 ügydarab, Az egyes bizottságok üléseikben a követ­kező számú jegyzőkönyvi határozatot hoz­tak : a törvényhatósági bizottság 937 dara­bot, a központi választmány 19, az állandó biráló választmány 3, a fegyelmi választ­mány 13, a tiszti nyugdijintézeti igazg. választmány 9, a közkórházi bizottság 30, a kórház építkezési bizottság 108, a köz­művelődési bizottság 9, a közsógjegyzői nyugdíj választmány 47, a földmives iskolai bizottság 12 határozatot. A vármegyei árvaszéknól beiktattatott a lefolyt évben 19384 ügydarab. — Kinevezés. A nagyváradi tábla el­nöke Nagy Endre szentesi lakos, vég­zett jogászt a tábla területére joggyakor­nokul nevezte ki s szolgálattételre a gyulai kir. törvényszékhez osztotta be. — A főispán kettős mandátuma. Gyulán legutóbbi városi választásoknál tudvalevő­leg két helyen is megválasztották dr. Lukács György főispánt a képviselő­testület tagjául : első és a második kerü­letben A főispán — mint értesülünk — a második kerület mandátumát fogadta el s igy az első kerületben a legközelebbi póttag : Reiszner Ede behivatott a ren­des tagok sorába. — Kiket nem számláltak meg ? Békés­Csabán be van fejezve a népszámlálás, de azért lehetnek olyanok, a kik kimaradtak, .ti. biztosok sok esetben nem találták ott­hon a családfőt, vagy más egyéb, rajtuk nem muló okokból nem ejthették meg a számlálást. A hatóság fölkéri mindazokat, kik megszámlálva nincsenek, j e 1 s n t­kezzenek a községi elöljáró­ságnál, különben a .biztosok az ő költ­ségükön fognak újra kiküldetni. — Választás. Szeghalom község la­kossága hétfőn délelőtt töltötte be a le­mondás folytán megüresedett birói, tör­vénybirói ós esküdti állást. Nem valami nagy érdeklődós mellett , választották meg bírónak Erdélyi Józsefet, törvónybiró­nak B. Nagy Imrét, esküdtnek P e t r i Bálintot. — Rétöntözés. A földmivelésügyi mi­niszter kiutalványozta Csaba községnek azt 12.000 koronát, melyet a rétöntöző hálózat létesítéséhez hozzájárulás fejében ígért. — Élet és haiál. Érdekes az elmúlt év népesedési kimutatása, egyben pedig örven­detes is, mert Csabán a mult évben a lólekszaporulat 580. Született összesen 1692, fiu 844, leány 848; ezek közt volt halva született 31, törvénytelen ^.0, ikrek 18 esetben. Házasult 429 pár. Meghalt összesen 1112, finemü 535, nőnemű 577. Az életkort tekintve : 0-tól 5 évig 577, 5-től 60-ig 309, 60-tól 100-ig 226. A kórnemekre nézve : fertőző betegségek csupán szórványosan mutatkoztak: hasi hagymázban 6, gyer­mekágyiláz 1, torokgyíkban 1, roncsoló toroklobban 3, vörhenyben 1 halálos ki­menettel. A légzőszervek bántalmaiban : tüdőgümőkórban 140, tüdőgyuladásban 84, más tüdőbetegségben 100- Az emésztő szer­vek bántalmaiban 251, vérkeringés zavarai­ban 54, agyéridegrendszer bántalmaiban 123, egyéb vegyes betegségekben 342, kül­erőszak által okozott halállal 18 egyén halt el. Az elmúlt évben a közegósszségi viszonyok kielégítők voltak, a szülöttek száma 580-al multa fölül az elhaltakét. Az elhaltak közül nem volt orvosolva összesen 82 egyén. Orvostörvényszóki 9, orvosrendőri boncolás 3, orvosrendőri hulla vizsgálat 25 esetben végeztetett. — Téli szenzáció- Mikor a hőmérő 15 Reaumurt mutat a zéró alatt a déli órák­ban is, a nyájas olvasó már várja az új­ság-hirt a megfagyott vándorló legényről s az országúton talált véres csizmáról, melyből a farkasok kiettók az embert. Olyan sablonos szezon-hírek ezek, mint juliusban a fiumei cápa, márciusban az első ibolya s szeptemberben a gólyák ván­dorlása — csakhogy egy kicsit szomorúb­bak. Hát a 15 fokos hideggel csakugyan beköszöntött a téli szenzáció: a megfa­gyott ember. Csütörtökön hajnalban a szeghalmi határban Gyöngyös Lajos dévaványai marhahajcsár fagyott meg jó­szághajtás közben. Ugy találták meg az arra járók s bevitték szánon a dóvaványai halottas-kamrába. — Az Apponyi-utcai híd. Nemsokára el­készül Csabán a Körös-csatorna harmadik hídja. Ez a harmadik ugyan csak gyalog­átjáró hid lesz s mint tudva van az Apponyi­utca végére épül. A napokban megtartott árlejtésen980korona kikiáltási áron Áchim László vállalta el a hid építését, a mihez kora tavasszal hozzá fognak. — Sorshúzás, a tavasszal 417 legény kerül sor alá a csabai járásban. A sorozást megelőző sorshúzás január 21-ikén reggél kilenc órakor lesz a községházán, melyen minden hadkötelesnek meg kell jelennie.— Orosházán, ahol összesen 622 hadköteles íratott össze, február 4-én lesz a sorshúzás. — Békés-Csabai közraktarak. Január 12-én raktáron levő gabona, termény- ós iparcikkek álladóka 49,200 métermázsa. — Ezekre kiadott kölcsönök össiege 383,500 korona; áruforgalom ez évben 5000 mé­termázsa. — Községek szaporodáta. a lefolyt 1900-ik évben a szarvasi anyakönyvi hi­vatalban 1105 születést ós 774 halálozást jegyeztek be, a szaporulat tehát 331. Há­zasság 292 köttetett. Orosházán a mult év folyamán, az ál­lami anyakönyv kimutatása szerint, 831 születés és 530 halálozás jegyeztetett be, szaporodás tehát 331. Házasság 268 kö­tetetett. az orosházi ev. egyházban szüle­tett a mult évben 6l6 gyermek, meghalt 377 egyén. Házasságot kötött 215 pár. A sz.-szt.-tornyai leányegyházban született 62 gyermek, meghalt 41 egyén. A kis-csá­kói leányegyházban született 33 gyermek, meghalt 13 egyén. Az orosházi róm. kat. egyházban született 223 gyermek, meghalt 134 egyén, házasságot kötött 44 pár. A ref. egyházban született 75 gyermek, meg­halt 39 egyén; házasságot kötött 12 pár. A kondorosi ev. egyháznál a mult óv folyamán kereszteltetett 203 gyermek, melyből tisztán kondorosi 135. Elhalt 118 egyén. Házasságot kötött 47 pár. Uraszta­lához járult 1195 személy. Konfirmáltatott 96 gyermek. A csorvási r. kat. egyházban született 124 gyermek, meghalt 48 egyén. Szaporu­lat 76. ü.Z ág. ev. egyházban született 85 gyermek, meghalt 55 egyén. Szaporulat 30. Az ev. ref. egyházban* született 33 gyer­mek, meghalt 30 egyén. Szaporulat 13. Házasságra lépett 49 pár, a r. kat. egy­házban 28, az ág. ev. egyházban 17, az ev ref. egyházban 4. — Fedeztetési állomások. A földmive­lésügyi miniszter Bókésvármegye területér az 1901-ik évre a következő fedeztetés állomások létesítését engedélyezte: Békés 9 B.-Csaba 10, Csorvás 2, Endrőd 3, Gyula 5 Gyoma 7, Kótegyháza 3, Körös-Ladá,ny 3 Körös-Tarosa 2, Kondoros 2, Mezőberóny € Öcsöd 3, Szeghalom 3, Szent-András 2 Tót-Komlós 3, Uj-Kígyós 4, Vésztő 4 ál lami ménnel. Megjegyzi a miniszter, hog; B.-Csabán az eddigi ménlótszám mégha gyását, Uj-Kígyóson pedig a mének szá mának szaporítását a mult évi kedvez fedeztetési eredmény folytán szükségesne] találta. Ugyancsak a mult évi kedvező fe deztetóei eredmény folytán még több fe deztetósi állomáson lett volna szüksége ós indokolt a mének számának szaporítás s azt csakis azon okból nem eszközölt* mivel az illető községekben a inegállapitol számú ménnél többnek elhelyezésére alka. mas istállók nincsenek.

Next

/
Thumbnails
Contents