Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-02-17 / 14. szám

XXVIII évfolyam. B.-Csaba 1901. Vasárnap, február hó 17-én 14. szánj BEKESMEGTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI Dl J: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Dolgozzunk. Létérdekünk, maga a nemzeti jövendőnk jórészben azon küzdelem sikerétől függ, melyet mezőgazdaságunk viv a reászakadó világversenyben. Ekkép nem pusztán egy társadalmi réteg vagy osztály kemény harcáról van szó, hanem az egész nem zetet átfogó nagy érdekről. Komor és aggasztó jelenségek dacára bizalommal tekinthetünk a jövőbe. Darányi Ignác földmivelési miniszter minapi nagy beszédébe le vannak rakva e bizalom alapjai A magyar államférfiú és gazda Djrányi személyében összeolvadva nyilatkozott meg legújabban is, mint megnyilatkozott már ismételten a földmivelési miniszter beszédei által. Ha pusztán csak jó föld mivelési politika egymagában is elégséges volna a magyar agrikultura s az ezzel kapcsolatos társadalmi ós nemzeti kérdések megoldására, akkor semmi bajunk sem lenne, annál ke vésbé tornyosodnának komor felhők a látóhatárra. A kormány s névsze rint Darányi politikája, a helyzet magaslatán áll, öntudatosan vezet a kitűzött cél felé. Önmagában azonban semmiféle politika nem elégséges. A vezérlő gondolatot ki kell egészíteni a vezetettek cselekedetének. Ez a cselekedet a munka. A munkát egyáltalán magasabb piedesztálról kell szemlélnünk, mint ez rendesen történni szokott. A munka a nemzetalkotó ós néha a nemzetmentő erő. Munka által lesznek a népek nagyokká és hatalmasokká, a munka adja nekik a halhatatlanságot. Semmi válságból, akár egyén, akár nép, ki nem bontakozhatik munka nélkül s maga a legjobb politika is csak féleredményt érhet el, vagy éppen haszontalanná lesz erélyes munka támogatása nélkül. Komolyan kell figyelmeztetni nemzetünket, hogy gazdasági válsígát csak óriási, önfeláldozó munka által enyhítheti. Csak munka által gátolhatja meg, hogy gazdasági bajaiból társadalmi és politikai veszélyek fakadjanak. Panaszok és ellentétek keresése nem segítenek. A munkának még azon áldásos hatása is megvan, hogy nem oszt szét, hanem egyesit. Valóban a nemzet egyesitett erejére van szükség, hogy gazdasági válságok idején teremthessük meg gazdasági felvirulásunk alapjait. Ugyanakkor,' a midőn mezőgizdaságunk nehéz harcot viv, végre kell hajtanunk átalakulásunkat az ipari termelés felé Mekkora erőfeszítés, mily türelem és önfeláldozás lesz szükséges ehhez! Mikép kell a legnagyobb ellentéteknek összesimulniok, mikép kell eldobálnunk az üres jelszavakat, a melyek szétválasztanak, miiiép kell átkarolnunk az összesítő lényeget! ügynevezett agráriusoknak és merkantilistáknak mikép kell az egyesitett munka által közös célra törekedniök! Egyáltalán milyen, méreteiben eddig szokatlan munkát kell megtanulnia nemzetünknek! A jó példában nem lesz ós nincs hiány. A nemzet vezérei a legszebb utmutatást adják. Maga a kormány íeje, Széli Kálmán, legvonzóbb és legérdekesebb egyesülése a tipikus magyar urnák s a modern munka emberének. Nála soha senkisem dolgozott többet s nehéz föladatokat türhetlen munka által nem oldott meg senki könnyebben. De munkatársai szintén jó példát szolgáltatnak a nemzet számára. Ott van Darányi Ignác ki éjjelt-nappallá téve vezeti mezőgazdaságunk súlyos harcát. Ott van Hegedűs Sándor, az ernyedetlen munka tipikus férfia, a ki mindenét a munkának köszöni. Hasonlóan Wlassics Gyula, Lukács László, a kik óriási részt vettek a nemzeti munka és átalakulás vezetésében. És hány elsőrangú munkaerőre számithat még a nemzet, a kik máris sokat végeztek, de a jövőben még m.gyobb föladat vár reájuk, mint legelső sorban Tisza István s mások, a kik a jövendő le téteményesei De nem elég, hogy a nemzet vezető férfiai jó példát adjanak, kell, hogy a nemzet kövesse is példáját. Társadalmunkat nagy toborzóval a munka csatájára kell íölhivni. A„Pató Pálok" s Petcfi „Magyar nemese" szerencsére már kiveszőben vannak társadalmunkból. Munkára ébredez régi középosztályunk s az arisztokráciában kiváló férfiak a nemzet vezetői közé állanak a jó példával. De még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Minden társadalmi rétegre nagy föladat vár. A magyar államot is csak a produktív és polgári munka teheti virágzóvá, csak ez mentheti meg minden veszedelemtől. Gazdasági egyletek közös gyűlése. B.-Csaba, febr. 15. Három szomszédos vármegye : Ara^ Békés- ós Csongrád-vármegyék g ' egyletei közös gyűlést tartottak k^ebb délután B.-Csabán, melyen a dohánytermelőkre nézve két rendkívül fontos ügyet vitattak meg : az egyik a dohánybeváltás reformálása, a másik a dohánykertószekkel ' kötendő szerződések uj mintája, i Ugy az aradiak, mint a Csanádiak szép számban jöttek el a gyűlésre, melynek végén kifejezést nyert az az óhaj, hogy a gazdák érdekeinek megvédésére a szükséghez képest ezentúl is tartassanak ilyen közös gyűlések. A gyűlés délután négy órakor a városháza nagytermében, közvetlenül a gazdasági előadások után folyt le. Dr. Zsilinszky Endre, a bókósmegyei gazdasági egylet igazgató-elnöke nyitotta mag a gyűlést, ismertetve annak tárgyát. A dohánybeváltás reíormja érdekében a három egylet által tavaly indított akció nem volt eredményes, de azóta ujabb események merültek fel s az aradi egylet kezdeményezésére hivatott öszsze az ujabb gyűlés. Indítványozza, hogy Vásárhelyi László választassók meg a gyűlés elnökévé. Vásárhelyi László, az aradmegyei gazdasági egylet igazgató-elnöke elfoglalván az elnöki széket, nagy figyelemmel hallgatott beszédben fejtegette, hogy a gazdák közös érdeke ós kötelessége a dohánytermelés terén mutatkozó hiányok feltárása ós azok lehető orvoslása. A tavaly felterjesztett emlékiratra a pénzügyminister elutasító választ adott, az aradmegyei egylet ezzel szemben ujabb felterjesztéssel élt, a melyre válasz még nem érkezett. Időközben az Országos Magyar Gazdasági Egy

0sület dohány termelési szakom tólya szintén szerkesztett egy omlékiratot, legcélszerűbb ezt a tárgyalás alapjául venni. Erre vonatkozólag az aradi egyletnek már kész javaslata- is van, melyet ezután felolvasott. A javaslat mindenek előtt tiltakozik azon nézet ellen, hogy az ország egyes vidékein a dohány minősége hanyatlott. Azután két pontban foglalja össze a sérelmeket és hiányokat, melyekkel az Omge. f

e]i

rafo kiegészítendő volna. Az egyik a termelt dohány beváltására vonatkozik, ~"geti, hogy beváltási körzetek lótesites•^nek s felpanaszolja, hogy kísérletezések 'rm--3en\k s ha vannak is, figyelembe nem vétetnek. A másik az átvett dohány kezelésére vonatkozik, kifogásolja, hogy a kezelés ma is oly primitív, mint volt 40 óv előtt s mivel kellő raktárak nincsenek, a dohány minősége megromlik. Szilassy Zoltán szólalt fel ezután, mint az Omge. dobánytermelési szakoszBékésmegyei Közlöny tárcája. A méltoságos ur ebédjei. Irta: Szomaházi István. — Oh igen, magam is megismerkedtem néhány különccel, — mondta az öreg kúriai biró, akinek tiszteletére egész sereg vén agglegény szokott összegyülekezni vacsora idején a Bíborcsiga udvari szobájában. —A legfurcsábbal mindenesetre Sósp itakon találkoztam, jó harminc esztendővel ezelőtt, a kis dunántuli városba alügyésznek kineveztek. Különben, ha azt mondom, hogy találkoztam vele, hát nem beszélem egészen az igazságot. Mert őszintén szólva, sohase láttam, csak egyszer amikor örökzöld pálmák közt feküdt a virágos rava talon. Egyébként a történet meglehetősen különös, s nekünk, akik a régi világ jókedvét emlegetjük, meglehetősen igazat -gd. Ha akarják, el is mondhatom a dolgot, ajuíg a Szent János áldását megiszszuk. Jó három évtizede lehet annak, hogy egy esős őszi napon a hegyes-völgyes Sósp

;itakkal cseréltem föl a kaposvári megyeházát. Az igazságügyminiszter oda nevezett ki alügyésznek s ón meglehetős rossz kedvvel költözködtem az ismeretlen városkába. Este értem oda, szitáló hóban, s a kis vendéglői szoba,^melyben az első éjjelt eltöltöttem, nem igén volt alkalmas arra, hogy az életkedvemet növelje. A következő hetekben megismerkedtem a városka honorácioraival, s bár főnököm, a királyi ügyész, tőle telgetöleg barátságosan fogadott, érezte, hogy aligha őszülök meg a posványos Rezsica partjain. A kaszinóba följártam ugyan ebódutánonkint, a vendégI lőben az aranyifjúság sarokasztala mellett | étkeztem, sőt olykor-olykor még egy kóbor vidéki színtársulat nyomorúságos előadásait is végignéztem, — mégis alapjában véve borzasztó életuntság fogott el, s tiztizenegy óra felé mindig megszöktem a kompániától, hogy legalább egyetlen szórakozásomból, az alvásból, bőven kivegyen a részemet. Pár nappal karácsony előtt a levélhordó egy meghívót hozott a hivatalomba, amelynek szövege, ha jól emlékszem, ez volt: „Tóth szeptemvir szívesen látja az alügyósz urat ebédre december 16-án." Mivel a szeptemvirről sohase hallottam, kérdést intéztem a főnökömhöz a dolog felől. — Oh az öreg méltóságos ur ! — nevetett az ügyész, mikor a kartonlapot elolvasta. — Nagyon furcsa és érdekes vén bácsi, nem bánja meg, ha a meghívást elfogadja. Deczember tizenhatodika éppen vasárnapra esett, s én amolyan fiatal viveurlétemre tisstességtudóan frakkba öltözködtem, s kocsin mentem föl a várba, ahol az öreg méltóságos ur kastélya állott. A kaput valami kocsisféle ember nyitotta föl, s én az öblös boltozat alól egy pillantást vetettem a nagy udvarra, ahol egész sereg baromfi futkosott, egy ingujjas férfi pedig nagy kosárban hozta föl a boros fiaskókat a pincéből. Egy kissé meglepett, hogy a járásbiró, aki velem egyidőben érkezett, közönséges irodai kabá^

1 ' n, a gyógyszerésznek pedig — őszintén megvalva — kissé megviseltek a kézelői. Mikor az urakhoz emiatt kérdést intéztem, a járásbiró mosolyogva intett: — A ruházat egészen mellékes. . Az öreg méltóságos ur azt se bánná, ha szoknyában vagy krinolinban jönnénk ide. . . — Hogy lehet ez ? — Ne kérdezősködjék, hanem jöjjön fel az emeletre . . . Odafenn majd rövidesen minden kiderül . . . n. ház afelé vidéki kastély volt, szóles, kőkoczkás folyósóval, mely nagy udvarra, odább pedig elhanyagolt kertre ; nézett. Néhány ó-divatu szobán áthaladva, gazdag könyvtárba értünk, mely zsúfolva volt bőrkötéses jogi munkákkal. A bibliotékán tul volt az ebédlő, régies, barátkolostorban illő refektórium, olyan ablakzugokkal, melyek egy török ostromot is bizvást elviselhettek volna. Az aztal, mely tizenkét személyre voltteritve, csa ugy sülyedezett a pókhálós palackok terhe alatt, a tányérok mellett masszív ezüst evőeszközök feküdtek, az ablakok üvegén át idekókellettek a Bakony ködbevesző ormai. Diszes és impozáns helyiség volt, de engem az első pillanatban az lepett meg, hogy a házigazdánk nem fogadja a vendégeit. — Hát a méltóságos ur hol van ? — kérdeztem susogva a gyógyszerésztől. — Csak türelem, minden kitudódik — válaszolt a patikárius rejtélyesen. Lassankint az egész vendégsereg öszszegyülekezett ; velünk együtt a városka egész intelligenciája : az adófőfelügyelő, a honvédeszredes, a zsandárhadnagy, az erdőmester, a plébános, egy Suháty nevii gazdag földbirtokos, a doktor ós a járásbíróság két fiatal jegyzője. Mindannyian utcai ruhát viseltek, s mikor a kezüket kissé fázkolodva összedörzsölték, megbotránkozva láttam, hogy a kézelője valamennyinek piszkos. Ü.Z egyik jegyző, aki különben nagy gigerli hírében állott, tüskés ábrázattal jött el a méltóságos ur ebédjére. — Miért nem borotválkozott meg ? — kérdeztem tőle csodálkozva — Majd ebéd után, - felelte mosolyogva a _ fiatalember. — És miért nem ebéd előtt ? Azt hiszem, hogy mégis csak vannak bizonyos társadalmi formaságok3 Mielőtt a jegyző felelhetett volna, az ebédlő szárnyajtaja hirtelen feltárult, de nem a házigazda lépett b«, hanem egy zsinóros magyar ruhába öltözött inas, aki egy kissé arrogáns pillantással üdvözölte a megjelent vendégeket. Nagyon meglepett, hogy az urak nem vették rossz néven az inas konfidenciáját, sőt ellenkezőleg : mindannyian bólintottak feléje, sőt az adófőnök udvariasan megkérdezte tőle : Hogy van, hogy van, kedves János ? — Nono — válaszolta az inas kissé fenhéjázón, aztán egyenesen felém közelitett, aki még mindig ott állottam a hatalmas kandalló mellett. — Uraságod az uj alügyósz ? — kérdezte tőlem szárazon. — Az vagyok. — Ü. méltóságos ur nagyon örül, hogy az alügyósz úrhoz szerencséje van. Most pedig — folytatta a többi vendéghez fordulva — szíveskedjenek helyet foglalni, ha ugy tetszik . . . A Ferencz Józ? 7 • /i M s. ^ , világszerte ismert jó hírnevét kitűnő minőségének köszönheti, mi_ nek következtében a földgömb minden részén, még a kisebb helyeM ken is, most már található és árusítva lesz. A Ferencz József keserüCJ vizböl mint rendszeres adag egy boros pohárral reggel éhgyomorra