Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-05-26 / 42. szám

XXVIII. évfolyam, B.-Csaba, 1901. Vasárnap, május hó 26-án 42 szám. BEKESM POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. — Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehot, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. „Jövel szentlélek!" Ezen egyházi ének csítidül meg templomainkban pünkösd ünnepén. Tartalma és fölzengő dallama megindítja lelkünk vallás-erkölcsi eszmemenetét. Ennék töredékeit köti tollam e sorokhoz, hogy — ha pár perezre is — rokon lelkekkel találkozva, emelkedjünk a köznapiság felett álló ünnepi hangulacba. A világra vonatkozó szemléleteink s fogalmaink láncolatának végső láncszemei az anyag és erő. Nincs anyag erő nélkül s viszont nincs erő anyag nélkül. Mint a beszéd érzéki eszköze a gondolatnak, ugy az anyag munka tere a benne kifejezésre jutó erőnek. A külső világra és beléletünkre vonatkozó tapasztalatok egyaránt arról győznek meg, hogy egymásba olvadó kölcsönhatás uralkodik mindenütt. Tartalom és forma, gondolat és valóság, eszme és kivitel, elhatározás és tett, cél és eszközök egymásra utaló kölcsönösségben állanak és sorakoznak az öntudat nélküli s az öntudatos világban egyaránt. A bennünket környező, de magába is záró természet anyag és erő kifogyhatatlan és bölcsen berendezett tárháza. Roppant gazdagsága elszédíti a gondolkozót Összevágó munkássága bámulatra valló észszerüséget hirdet, fejlődése végtelen magasztos célokra tör. Az anyag örökké vonzást gyakorol. A mindenségnek paránya ép ugy, mint nagy testtömegét az egész mindenségre befolyást gyakorolnak vonzó erejükkel. E vonás láthatatlan uton és módon áthat a mindenségen, köl csönhatást létesít és tart fönn közeli és távoli dolgok között s ezer tüneménynek létesítő oka,. melyekben első pillanatra jelenlétét alig sejtjük,. Hát még a delejesség! Végtelen erő ez, mely a befolyása alatt álló parányokat rendezi s kényszeríti, hogy hatása szerint igazodjanak, elhelyezkedjenek. Elektromosság! Mily szédítő gyorsasággal hatol át mindenen. Mindenre ezerféle befolyást gyakorol s ezzel ezerféle munkát végez a szervetlen és szerves világban egyaránt Csak az ember látszik öntudatos ságában és szabadságában mind ezen erők és hatások felett kiemelkedni A lelki élet, mint rejtélyes erő az idegrendszer végtelen fitorn szerves anyagához kötve, felülmúlni látszik mindazt, mi a környező világban megfigyeléseink s kísérletezéseink tárgyát képezi. Pedig itt is a kegyes önámitás csalódásá bizonyosan csak onnan származik, hogy a lelki élettel alaposan foglalkozni külön álló eredetiségében alig birunk s lényegét és működésének finom módozatait alaposan alig ismerjük. Magát folytonosan hatványozó rejtélyes erő a lélek, mely láthatatlan semmiségből öntudatossá és szabaddá fejlik. Gondolatvilágába fölveszi a mindenséget, hogy mind tartalmasabbá s többre képessé váljék Ez a tanulás végtelen utja. Harmatcsepp a lélek, melyben egész világ tükröződik! Magát hatványozó hatalom a lélek, mely tartalmasodó érzelmében megközelíteni törekszik az Istennek minden ellenmondást kizáró szentségét ós boldogságát. Magát folycon hatvá nyozó erő a lélek, mely akaratában oly tökéletes célok valósításában keresi és találja meg rendeltetését s boldogságát, melyek elárulják előttünk isteni eredetét Az igaznak eszméjébe rnéiyed a kutató emberi ász; az isteni szépnek élvezete után vágyik az érző sziv; a jónak létesítésén próbálja meg erejét s találja föl megdicsőülését az akarata. Fejlődése a léleknek sokszor kinos vergődés. Alig veszi észre, hogy gyar lóságát sokszor a porba mártják, midőn égbe vágyik; hogy előítéletei, vétkes megszokásai olundokitják őt, midőn tisztulni törekszik; hogy korlátozottsága határt vet elébe, midőn a végtelen tökéletességet elérni akarja. De mint a porszemet leköti a föld vonzása, mint a vasszilánkot irányítja a delej s mint a tehetetlen ércet ma gasabb célok szolgálatára alkalmassá teszi az elektromos erő: ugy hatja át eszmélő, érző, cselekvő lelkeinket Istennek eszméje. Nemcsak teremtő Atyánk ő nekünk, de összes gondolkodásunk, érzésünk és akarásunk végcélja is. És ezt a benső összetartozást, ezt a valónkat átható boldogító viszonyt fejezi ki mélyértelmüleg ama {krisztusi tan, mely az ember rendeltetését és üdvösségét a fokozatos tökéletesedés — mondhatni átistenülés — magasztos eszméjébe helyezi s véli föltalálni. És valóban: boldogok a kik hisznek! Az Istenneli közösségből folyó magasztos tana a keresztyénségnek aztán az is, melyre a pünkösd ünnepe hivja föl figyelmünket, hogy Isten segíti átható szent lelkével a feléje közeledő embert Segiti a javulás utján járókat, kik elfordultak a bűntől; vezeti a jókat, kik isteni czélok munkásai; lelkesíti az igaz )kat, hogy erős támaszai legyenek az igazságnak. Az Isten mindeneket átható lelke erősiti meg az embert abban, hogy a benne megfogant jó szándék tetté érjen s ő biztat, bátorít és ösztönöz arra, hogy oly czélok valósítására törekedjünk, melyeknek értékét bűnös, elaljasodott elme nem is sejti. Isten lelke bátorít ol^ küzdelemre, melyet nem az olcsó siker reménye, de a személyes és közboldogság áhítatos sejtelme tesz előttünk értékessé Bizonyosan egyéni fejlődésünknek s társadalmi összevágó működésünknek is egyaránt éltetője az az isteni lelkesedés, mely áthat, termékenyít s erősít minden embert akkor, midőn magasztozva, nemesre, közboldogságot célzó feladatok valósítására törekszik, mert szive az igaznak, szépnek, jónak isteni lefolyása alatt megdobbant s akarata türhetlen elhatározásra serkent, melyből dicső erények fakadnak. Egyéni fejlődésünk s elágazó művelődésünk hatása alatt mindnyájan gondolkodásunkban és törekvéseinkben azonosak, vagy csak nagyon hasonlók is nemlehetünk egymáshoz. Ez nem is kívánatos, Társadalmi életünket épen az elágazó felfogás, a gondolkodásbeli eredetiség, önállóság szinpompája teszi kedvessé és kioktatólag érdekessé mindnyájunkra nézve. De ennek dacára áthat, egyesit, vagy Békésmegyei Közlöny tárcája. J1 magyar lány. Nem dicsérem a magyar lány Rokolyáját, viganóját, Hisz az ember e világon Annál talán szebbet is lát. Nem mondom én: ilyen-olyan, Tüzró'lpattant, kedves, hamis, Mert hisz én azt megengedem: Szép a lány, ha nem magyar is: Hej de mégis nem olyan ám, Mint a többi — a magyar lányi Mert a mint a szája A magyar szót ejti, Mikor a kis lába Azt a csárdást lejti, Mikor azt danolja: »Eszem a szentedet/« Mikor azt suttogja: »Csókolj meg engemet /« . . . Mikor a szembe néz Őszintén, igazán, Mikor a mit érez Kimondja magyarán Es mosolyg az ajka — Ezer rózsa rajta — Akkor nézze meg a világ, Nyilik-e még olyan virág, Mint a magyar lány! J1 magyar legény. Jó gyerek a magyar legény, Rossz nem is tud lenni, Olyan jó, hogy lehet szinte Kenyérre is kenni. Csak ne bántsd a szeretőjét, Ne becsméreld az erejét, Ne kisebbítsd sem a maga, Sem faluja becsületét: Hej, mert akkor véged vagyon, Egy csapással, ugy üt agyon! Meglékeli a fejedet, Vagy kihajit, mint a pelyhet S ugy kiáltja haragjában: »Ki a legény a csárdában?« Kálmán Gyula. Philemon és Baucis. Irta : Bartóky Mariska. — Nem zavarom ? — Oh nem, — mondta a nagy barna lány bágyadtan s tovább öltögetett gépszerűen valami himzésen, a mi épen ugy nem érdekelte, mint a doktor, ki a varróasztal túlsó oldalán, egy merevhátu karszékben elhelyezkedett. — Köszönöm, — mondta a férfi, mintha egy jól-rosszul megkötött szerződést fejezett volna be ezzel a szóval. Ez az emberpár soha nem szavakkal beszélt egymáshoz, csupán a hang zenéjével s valami ritkán egy-egy tekintettel. A nappaliban már egészen otthonos és megszokott bútor volt, a doktor, a kinek — egészen jól tudta Horthy Magda — a nap bármely órájában felelhetne egy soha nem kérdezett kérdésére, a minek az lenne a folytatása, hogy Horthy Magda, egy falusi doktor felesége lenne. — Nem — gondolta néha — nem tudnék a felesége lenni, sem neki, sem másnak. Majd azé leszen, a kit szeretek. Addig igy élek. Le kell mondani igy is mindenről, de csak egyedül szenvedek; ugy boldogtalanná tenném azt is, a ki az életemet a magáéhoz kötötte. A szegénynyé lett gentry-lány szótlan keserűsége ült a szemeiben, sugár, hajlékony termetét, járását, az elégedetlenség, a nembánomság lankadttá tette s bár. szép volt s mindenkihez elözé';eny, ridegnek s gőgösnek tartották a kis városban, hova a balsors vetette. Az anyja beteges volt, azért járt a házhoz a doktor, egyébként ő is kerülte volna. De igy megszokták egymást anynyira, hogy a lány a doktor hangjából érezte, hogy szereti. A szegény doktor, a lány kevés szavának muzsikájából csak annyit ismerhetett el: megtűr. Ilyenképen tisztában voltak egymással. — A múltkoriban beszéltem Ozorayékról, emlékszik rá? — Lehet! A hang elmondta : dehogy emlékszem; ha, én mind arra emlékeznék, a mit te a szavaddal, meg a hangoddal elmondasz! — Tudja, a kik oly nagyon szerették egymást., — És meghaltak ? — Dehogy ! A férfi hangja meg azt mondta : most már tudom, hogy emlékezel. A szerelemről meséltem, a boldogító, üdvözitő, mindent megszentelő szerelemről s te hallgattad, de nem rám gondoltál. Mindegy. De tudod mi a szerelem ! — Dehogy haltak meg, most is élnek. Ugy hivják őket: Philemon és Baucis. — Ah, igen. — Kinn laknak Markotán, a pusztán. Csak gyermekkoromban jártam ott, meg most. De jól ismertem őket, mert az anyám sokat beszélt róluk. Tán irigy is volt rájuk. Ugy lehet. Az apám akkor hait el, mikor én ölbevaló voltam. A virágjukban törtek le; egyik a koporsóba,, temetve, a másik az özvegyi fátyolba. Ü mondta el róluk, hogy milyen nagy szerelem volt az, a mi a szivüket összekötötte, pedig csak sok idö múlva lettek Philemon ós Baucis. A lány szivében még is nagyobb volt a szerelem. Vagy tán csak ott volt. A. f'amilia nem akarta, hogy a szép, szőke emberé legyen, mert szegény volt, meg csak szolgabíró. Elvitték messzire — felejteni. De csak sirt ós hü volt. Nem látott ott az idegenbe olyan tökéletes embert, hát vissza is jött, liüséggel a lelkében, szerelemmel a szivében. Pedig, egyikre sem volt szükség. A férfi megunta a küzdést, hát más lány vőlegénye lett. Azé, a kit azelőtt soha nem látót, pedig ott volt mellette, azé a ki szép sem volt, okos sem volt, aranya se valami sok volt, de, hát nem volt akadály, nem kellett küzdeni érte, ugy hajlott eléje a rózsa, leszakitotta. Baucisból mindjárt vén lány lett. A sötét haját simára leszoritotta, a kék szeme komolyan nézett, báloztatta a húgait, pedig maga is gyerek volt, vitte a ház gondját, pedig egyre gyöngébb lett. De nem ő halt meg mégsem, hanem a másik, az asszony. A szép, szőke ember maga maradt s otthon | a két kicsi gyereket a cselédek gondozták. Szegényeket! Egyszer a szőke ember nagyon bátor lett a sok keserves, álmatlan éjszaka után ós megkérdezte a lánytól: szeretsz-e még ? És a lány azt felelte : mindig is szerettelek . . . Akkor lett belőlük Philemon ós Baucis. Szerették egymást, ugy mint régen. Az asszony szivében nem fuldoklott a keserűség, őszintén, nyiltan, boldogan szeretett s a férfi lelkiismerete megtisztult ettől a szent szerelemtől. Aztán nem váltak el soha. A gyerekek elszálltak a fészekből, az övéké is, meg a másik asszonyé is. Azok is a Baucisé lettek. Maguk maradtak s ugy is boldogok voltak. Ezekről beszólt az anyám, erről hallottam, hogy ilyen a földi boldogság, hogy ennyi boldogságért — érdemes élni. A

vi w g m « világszerte ismert jó hirnevét kitűnő minőségének köszönheti, milil /v^/vB-m/^r* I Á r> n a I | r A n /i n íí IT 1 n nek következtében a földgömb minden részén, móg a kisebb helyéig (1 I* II Sí I* r# J || '/ \ M I 11 §1 V l> | i| V I fi ken is, most már található és árusítva lesz. A Ferencz József keserüA. V/ 1 \J ÍM V^ ml " V ml kJ M 1* \J O \J 1 M. w 1 ml vizböl mint i "ndszeres adag egy boros pohárral reggel éhgyomorravéve elegendő.