Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-04-11 / 29. szám

közös vámterület mellett való végleges döntést. Magyarországon el vagyunk készülve mind a két eshetőségre. Egyiktől sem félünk. Olyan megegyezésre van szükségünk, mely az egyezkedő felek egyikét sem sérti. Erdekeinket Ausztriával szemben határozottan meg kell védenünk még akkor is, ha ezáltal a 30 év óta fenntartott viszony megszakadna. Ez az általános fölfogás ma, melyet legfeljebb az agráriusok nem tesz.nek magukávé. A budapesti kereskedelmi és iparkamara szintén felterjesztette már véleményét ebben a kérdésben a kereskedelmi miniszternek, A kamara véleményét még nem ismerjük. Egyelőre sürü homály fedi azt, de éppen ebből titkolódzásból sokan azt következtetik, hogy a kamara az önálló vámterület mellett foglalt állást. J1 kereskedelmi és vámszerződések egyre nagyobb hullámokat vernek fel. A húsvéti ünnepek után ezen a téren is jelentékeny előre haladás várhatunk. A miniszteri bürókban már lázasan folyik a munka. Mérlegelik, bírálgatják a jövő vámtételeit és kutatják, hol miként lehetne az ipar s kereskedelem érdekeit előmozdítani Magyarorszagon tudtunkkal a keres kedelmi csarnok az, mely ebben az irány ban a legteljesebb adatokat szolgáltatta az illetékes minisztériumoknak. A helyzet nálunk éppen olyan nehéz, mint Németországban. Ott is, nálunk is számot kell vetni a mezőgazdaság és a kereskedelem kívánságaival s meg kell védelmezni mi na a kettőnek az érdekeit. Annyi azonban bizonyos, hogy a többi államok jóval erélyesebben foglalnak állást a vámszerződések dolgában, mint mi. Olaszország, Oroszország és Amerika nem ismernek politikai bátorságot akkor, a mikor a vámtételek megállapításáról van szó. De bármint alakuljanak is a viszonyok, egy tényt örvendetesen látunk kidomborodni, t. i. azt, hogy a gazdasági érdekek irányítják az államok politika magatartását. Ez nagyon örvendetes vál"tozás, mert egyrészt bizonyítéka a higgadt megfontolásnak, másrészt támasza a békének. Már pedig csak a béke teremtheti meg azt a gazdasági fejlődést, amely után valamennyien áhítozunk. T Érdekes döntvény. — A plébániai földek illetéke. Döntvény erővel biró érdekes Ítéletet hozott a m. kir. közigazgatási bíróság a csabai róm. kath egyházban régen húzódó illeték egyenértéki ügyében, melynél fogva az illeték egyenértéki adót a plébániai földek után a hitközség tartozik viselni. Ez az Ítélet talán véget fog vetni a plébános ós a hitközség közti huzavonáknak. Ezen, a többi plébániákra is fontos ítéletet, közérdekű voltánál fogva, indoklásával együtt alább közöljük: 504 sz./1901 P. Ő Felség-e a király nevében. JI magyar királyi közigazgatási bíróság a békés-csabai római katholikus egyház illeték-egyenérték ügyét, melyben ez a bíróság 1899. évi október hó 3. napján 9623 sz. a. kelt Ítéletével kimondotta, hogy az egyház ingatlanai után az 1898. évi G. 25 és 26 tételei alatt kivetett évi 172 frt 64 kr. és 73 frt 52 kr. illeték-egyenértéket nem az egyház, hanem a vagyon élvezetére jogosított személyek kötelesek megfizetni, Nemeskey Andor b.-csabai róm. kath. plébános újrafelvételi panasza folytán 1901. évi február hó 1-ső napján tartott nyilvános ülésben tárgyalás alá vévén, következőleg ítélt: A m. kir. közigazgatási bíróság ennak az újrafelvételi panasznak helyet ad s az 1899 évi október hó 3-án 9623 sz. a hozott Ítéletet panaszos Nemeskey Andorra vonatkozólag hatályon kivül helyezvén, kimondja, hogy a panaszos b.-csabai róm. kath. plébános által haszonélvezett földek után kivetett illetékegyenértéket a b. csabai róm. kath. egyház tartozik fizetni. Indokok : Az újra felvételnek az 1896. évi XXVI. t. c. 139. és 143 §-sai értelmében helyet kellett adni, mert az újrafelvételi panaszhoz 3, és 4. alatt csatolt iratok a kórdós érdemére nézve döntő és olyan uj bizonyítékokat képeznek, a melyek a főeljárás folyamában nem használtattak s arra való tekintettel, hogy az első Ítélet Sohár Kálmán a b.-csabai róm. kath. egyház világi elnöke által nyújtott adatok alapján hozatott, az ujrafelvételt kérő Nemeskey Andor róm. kath. plébánosnak pedig bizonyítékait előterjeszteni alkalma nem volt, továbbá, hogy a 3. alatti melléklet az itólet meghozatala utáni időből származik, az ujrafelvételt kérő panaszos által nem is használtathatott. Az ügy érdemében a panaszos róm. kath. plébános javadalmához tartozó ingatlanok után kivetett illetékegyenértékre vonatkozó fizetési kötelezettséget azért kellett az első ítélettől eltérőleg a b.-csabai róm. kath. egyházzal szemben megállapítani, mert az újrafelvételi panaszhoz 3.- ós 4. alatt csatolt mellékletből kitűnik, hogy a róm. kath. megyei püspök, mint b -csabai r. kath. egyház illetékes felsőbb hatósága 2433/1898 sz. a. kelt leiratában megállapította, hogy plébániai javadalom után kivetett iiletétíegyenértéket a hitközség ,tartozik fizetni, ily esetben pedig az 1897. évi XLV. t. c. 7. §-a értelmében az illetókegyenértékért első sorban a tulajdonos jogi személy, tehát jelen esetben a b.-csabai róm. kath. egyház felelős. Az egyház részéről tett azon ellenvetés, hogy a megyés püspök most jelzett határozata csak információ természetével bir s az egyházra nézve nem kötelező, birói figyelmet nem érdemel, mert ez a határozat a hitközség egyháztanácsának 1899. évi február hó 16-án tartott ülésében kihirdettetett és azt a hitközség tudomásai vette s habár ugyanakkor a fizetési kötelezettséget nem ismerte el, az ellen további lépéseket nem tett, tehát ezt a püspöki határozatot mindaddig, mig az megváltoztatva vagy hatályon kivül helyezve nem lett, a hitközséggel szemben kötelező erejű intézkedésnek kell tekinteni. A szóbeli tárgyalás iránti kórelem. mint felesleges, az 1896. évi XXVI. t. c. 127. §-a értelmében mellőzendő volt. Költséget pedig a most jelzett törvény 145 §. végpontja értelmében nem lehetett megállapítani. Mely indokokból az itólet rendelkező része értelmében kellett határozni. A "bíróság e határozat három példányát a gyulai m kir. pénzügyigazgatóságnak 19U0. évi február hó első napján 7411. sz. a. kelt jelentése mellékleteivel együtt foganatosítás végett azzal a meghagyással adja ki, hogy a példányokat az 1896. XXVI. t. c. 138. §-a ós 21973/M. E. 2896. sz. végrehajtási rendelet 24. pontja értelmében kézbesittesse. Kelt Budapesten, a m. kir. közigazgatási bíróságnak 1901- évi február hó 1. napján tartott üléséből. Benedek, előadó. Wekerle, elnök. A nőkérdés. Irta: Yvonne. Nothnagel professzor azon nyilatkozata, hogy nők jelenlétében nem tarthat előadást, nagy izgalmat keltett a feminista törekvések híveinek lelkében. Ez izgalom még mindig nem csillapult' egészen; időről időre újra megnyilvánul egy-egy lelkes nőbarát, vagy elkeseredett ellenség cikkében. A barát rendesen kevesebb, no, de ez nem csupán az életnek e kérdésére nézve áll. A mit a nőemancipáció ellen irányuló számtalan mérges filippikában leginkább csodálok, az, hogy mennyire vetik el a férfiak ilyenkor éppen ama tulajdonaikat, melyeket a nők bennük legjobban tisztel nek: az igazságszeretetet és a nemeslelküséget. A férfiak azt ép oly jól tudják, mint azon szánalomra méltó teremtések mindegyiké, aki egyetemre megy: hogy körülbelül leszámolt tulajdonkópeni hivatásával; hogy nem fog sem boldogítani, sem boldoggá lenni. Csak boldogulni akar, a teremtés urai még ezen csekély elégtételt is megvonták tőle ? Tudja a leány, hogy szükséges rossz az, a mit ő választott; de megélnie kell utóbb minden áron. Az ón pesszimistámnak meg melege volt, nyitott kis kabátban járt-kelt, jókedvűen csacsogott-beszélt a legnagyobb bámulatomra. — Milyen dicső legények is vagytok ti! Fázni? Hogy lehet ilyenkor fázni? Hiszen oly pompás az idő —• és szeme egy pont felé fordult minduntalan. Követtem tekintetét észrevétlenül, aztán szintúgy felkelve — egy — fényképet találtam Íróasztalán. — Ahá, kedves uram, ön fényképgyűjtéssel foglalkozik, vagy talán titkai vannak ! Elpirult az én pesszimistám, ütötte is volna a fejét, de hát se pirulás, se akadozás mit sem használt. Keresztkérdéseim egészen zavarba hozták s igy önkénytelenül is bevallott egyetrnást. — Tévedtem egynémelyest nézeteimben. Vannak esetek, a midőn, a mikor, hogy . . . — Tudom, tudom mondókádat: „A midőn a születés büntetése az élet s az . . — Hát igen, az az axiómám — tudod — nem egészen áll. — Pedig „erény, hűség, barátság, szerelem — bolygó csillaguk . . ." Tönkre volt silányitva, saját fegyvereit fordítottam ellene. De hová is lott a lelkesedés a régi eszmékért ? Szótlanul hajtotta le fejét, de tekintetében mosoly volt. — Barátom, igazad volt néked egykor némi tekintetben. Belátom, egyoldalú, túlzott volt a nézetem ; az a leány más véleményt költött bennem egyrészt No, de azért megmaradok pessimistának. — Elhiszem — mondám — bodor füstöket eregetve —, mikor fából vaskarika lesz. (Ez utóbbit csak ugy gondoltam magamban.) VI. Enyészet megszeméy esitett alakja, halál, borzasztó vagy te minden alakban 1 Megborzad munkádtól az élő, midőn kiütöd az aggastyán kezéből a mankót s lezárod .a gyönge fényű szemeket, bár talán kibékitne az a gondolat: job^néki pihenni; megdöbbenve állu ik meg hatalmad előtt, midőn megtöröd a férfi derekát s megfosztod a családot védő ágától, meg a ne izet erdejét egy erős hajtásától . . . ! De a borzadás és döbbenet akkor fagyasztja meg leghidegebben szivünk vérét, midőn az emberi nem virágát leszakítod egy sokat igérő ifjúban...! Ilyenkor szinte vádlólag állunk meg a koporsónál, mely mozdulatlan s mégis tova ragadó obolnakja a halálnak s gondolataink, mint gyönge éji sugár, tehetetlenül ku atnak szanaszét, hogy okodat megleljük, te rettenetes okozat! És minden hiába. Ott voltunk együtt egy ifjú koporsójánál. Tanáraink, ismerőseinek jóslatait, kedveseinek : öreg szüleinek minden re ményót takarta a sötét födél. De mit takarhatott el ez ifjú agyban, mely kohója volt annyi szép gondolatnak s ugy sze retett -volna dolgozni. Némán állottunk meg előtte, hogy kikísérjük végső útjára. Levert az enyészet e rettenetes munkája, szótlanul ültünk egymás mellett midőn visszatértünk a vasúton. Tán köny is csillogott szemünkben, nem tudtam elhinni, hogy e kedves il'ju ember nincsen többé. De a szomorú ének ott rezgett még fülembe s hallottam a tompán legördülő göröngyöket is, hogy kérlelhetetlenül elhitessék velem a valót. Szótlanul, elkomorodva merengtünk magunkban. Pessiinistám elnézett egy darabig, végre így szólított meg: — Hagyjuk itt e lármás társaságot, gyere ki a folyósóra. Követtem. — Magyarázd meg nekem, hogy lehet az élet jutalma a halál a mi fogalmaink szerint, hiszen e szegény it'ju akkor hullott el, midőn a közelben nyugalmas pálya, mosolygó mennyasszony s egy csupán csak sejtett boldogság vártak reá . . . Mindazoktól elszakítva, a kikért s a mikért küzdött, ólt, — ó hogy mondhatod őt megjutalmazottnak ? ! — Engem is elbúsitott a halál gondolata s e szorongó érzést igy már évek óta nem éreztem. Istenem, ha engem igy eltépne a balsors az élettől . . ., nem, ez még gondolatnak is borzasztó ! Hiába küzdeni, meggyőzni, leverni az akaratot, I rabigába hajtani a szenvedélyeket, jutal! inul remélni egy édes mosolygó angyalt j s vele mindent a mit az élettől remélhetünk s akkor a sírba hanyatlani alá, nem, ez nem jutalom. Igazad van barátom; igazat adok néked titkon magamban régóta, a hogy azt a leányt ismerem. Mit szenvedtem miatta ! Elvem harcolt szerelmemmel sokáig, véleményemet nem akartam megmásítani, nem akartam kilépni a sötét gondolatok, felhőiből, de hiába; a szerelem, sugára itt is győzedelmes maradt. 0 barátom, e gyászos esetnél kezdtem érezni az élet becsét, ugy, mint tán soha ezideig . . . Ugy szeretek élni, hiszen oly édes az élet akkor, midőn teltaláljuk azt, a kinek szeme mosolyába ott ragyog egünk, mikor neve megdobogtatja szivünket, mikor látásáért epedünk, mikor bírása kárpótol minden csalódásunkért,szenvedésünkért e világon. — Hát a szerelem, hűség többé nem bolygó csillagok . . . ? Félbeszakított. — Ne mond további Ha félrehúzódik az ember s csak egy oldaláról szemléli az életet, ilyen következtetésekre juthat; de ha igyekszik résztvenni benne s keresni a jót, a nemest, ha az egyedüllét nyomasztó voltát felcserélheti . . ., akkor kénytelen bevallani: Mégis szép az élet s van miért élnünk. —- Adja az Ég, hogy az legyen néked, barátom. — Hogy az lesz, záloga csillog szemekben, angyalajkokon van s ha ránk borúi a menyország, lehet-é akor csalódni? Szegény Schoppenhauer, mit felelsz te erre a más világon ? !• Férfiak nagy sokasága varr női ruhát ós a „costume tailleur" minden országban a legkedveltebb ; gépen köt harisnyát, sző vásznat, teljesít sok más munkát, a melyet ezelőtt kizárólag nő végzett. Teljesitik ezt még ezenfelül a nők sok ezrei, megél a maga módja szerint sok más, aki nem is dolgozik; irodában, üzletben, vasút-, posta- ós telefonnál, külömböző pénztáraknál működnek mások; de ezt sem tehetik mindazok, akik rá vannak utalva. Akik tehát magasabb dolgokra hivatott tehetséget éreznek magukban — ós végre nem lesznek oly sokan — legyenek is szigorúak velők szemben, hogy aki nem arra való, maradjon meg az őt illető helyen, hagyják azokat „nach ihrer Fagon seelig werden." Szíveskedjenek tekintetbe venni, hogy mennyi mindent áldoz azon leányka, ki a komoly tudományoknak szenteli magát, melyektől legtöbb esetben teste-lelke irtózik. Egész ifjúságát, egészségét, gondatlanságát, bajait, illúzióit, élet vidámságát; ós mindezekért cserébe — csak ritkán az ambíció kielégítése, hanem a kenyér járjon. Milyen drága is manapság az a falat kenyér, ha gyöngye leányoknak ilyen keserves küzdelem ós önfeladozás árán kell azt megszerezniük. Mindent áldoz anő,aki tanul, de nőiességét, lelki tulajdonait nem. Ez a legigazságtalanabb vád, a melylyel csupán irigység ós rosszakarat sújthatta és a mely ellen mindig tiltakoztam. Azért mert a diákkisasszonyok nem töltik fiatal éveiket kacérkodás és léhaság gal, öltözködés és flirteléssel? Világértsem mondom azért, hogy a többi leány csak ezt teszi. Es ki tudja, nem jut-e nekik erre is idő, alkalom pedig bizonyára : azért ne válhatnék belőlük esetleg jó feleség ós jó anya ? Jól emlékszem, hogy ezen vád a tanult nők ellen sokkal régebben áll fen, mint Wlassics miniszter engedélye, hogy nők is járhatnak az egyetemre. Mult évben egyik hirlap azon pályakérdésére : elég-e a férfi boldogságára az, ha a nő csupán szép, vagy szükséges-e, hogy szellemileg képzett, lelkileg művelt legyen ? érdekes volt megfigyelni azon sok vágást, melyek, ugy látatlanba, a képzett nők ellen irányultak. „Azt pedig, hogy egy müveit, szellemes, tehát egy a tudományok terén, magasabb képzettséggel biró nő magának valaha boldog otthont, kellemes tüzíielyec alkosson — teljesen lehetetlennek tartom

a irja egy férfi. íme egy rokonórzósü nő kirohanása : „ A szellemileg képzett, müveit nő azonban inkább a társadalomban, de a családi tűzhely melegénél sohasem találja fel boldogságát ..." stb. Nézzünk kissé mélyebben e szörnyű vádak szemébe. Miután eddigelé gyakorló női orvosaink még alig vannak, az engedély e diplomák elérésére is mindössze 8-9 éves : mi az a tudományok terén való magasabb képzettség, amely annyira összeférhetetlen a házi tűzhely kötelességeivel ? Bírt a nö eddig : ipariskolai, elemi vagy polgári iskolai oklevéllel, ritkábban nyelvmesternői-rajz, vagy zenetanitónői kvalifikációval. Milyen vétkek a nőiesség ellen! Talán nem tanulhat meg főzni ezek miatt ? Valamivel könnyebb talán a főzés mestersége, az algebra, vagy a logikánál ? De jóakarat kell hozzá. A konyhától való modern irtózat a félműveltség, vagy a rossz nevelés eredménye, gyakran affektálás, semmi egyéb. Nincs olyan igazi asszony, aki büszke ne volna a maga főztjóre. Van szerencsém sok diplomás kisaszszony, meg asszonyt ismerni, aki tud mind jól tőzni, sütni, takarítani, befőzni, kézimunkázni, ha kell vasalni, de tud egyebeket is. Ha nem tanít, 2—3 óv folyamán ugy elfelejti azt a sok tudományt, hogy bizony csak halvány fogalma van a logarithmus vagy a syllogismusról. Marad tehát a magasabb képzettség eredményeképp : hogy tud ortografice hetesen irni ós logice helyesen gondolkodni. Nagy bűnök ezek, az igaz, annál inkább, mert a logikus gondolkodás még a fiók vétkek egy nagy láncolatát eredményezik, amelyek bizony áldásosak és üdvösek a házi tűzhelynél. Gyermekkora óta megszokván a komoly, hivatásra előkészítő, felelősógteljes munkát, majd ép oly komolyan veszi és teljesiti minden müveit nő, a hitves ós anya minden kötelességét. Emberszámba veszi cselédjeit is, ós ezáltal az általános nagy mizéria közepette is tűrhető állapotott teremt magának. Nem irtózik sem az anyáságtól — mert hiszen eddigi életének ós érdeklődésének központja is a gyermek volt — és a gyermek esetén a dajkaságtól sem, értvén, hogy mit jelent ez a kicsi élet egészséges fejlődésére, szellemi ós erkölcsi tulajdonaira, tehát egész jövőjére nézve. Ha viszonyai szerények, tud alkalmazkodni ; volna ugyan izlóse ahhoz, hogy jól öltözködjék, ós szépen éljen; de nem bálványa a ruha. Ha rang és módba jut, betölti helyét; nem játszik nevetséges szere-