Békésmegyei közlöny, 1899 (26. évfolyam) július-december • 53-76. szám

1899-08-10 / 64. szám

XXVI. évfolyam. B.-Csaba, 1899. Csütörtök augusztus hó 10-én. 64. s

zám. BEKESMEGYEI lOZLONT POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség : Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891A BZ. (Zsilinszky-féle ház) * ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész érre 6 forint. - Fél érre 8 forint. - Negyed évre . . u'J kr Apponyi-utcza 891/, sz. (Zsilinszky-féle há* v f .. . . * Egyet szam ára 8 Kr. hova a küldemények és az előfizetési pénzek hova lap azellemi részét illető közleményei küldendők. küldendők Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikoi ' , lehet, évnegyeden belül is. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevfi fővárosi és külföldi hirdetési iroaa. „Nyílttériben egy sor közlési dija 25 kr. A magyar föld munkásai. Az anyaföld kalászai immár le vannak aratva, a föld népe apránkint befejezi a nagy munka első részét. A többi már könnyen megy, Isten áldása és a becsületes magyar földmüvesnép szorgalma ez évben együttesen hozta létre azt az eredményt, a mely nemsokára a magtárakban várja értékesítését. Ne minősítsünk ezuctal, ne vitatkozzunk a felett, vájjon $ középtermésünk, avagy csak közepesen gyenge aratásunk volt-e ? Ma már ott tartunk, hogy a klasszifikácziók terén egy egészen uj és örvendetes jelzőt kell használnunk. Azt tudniillik, hogy békés aratásunk volt. Volt idő, a mikor e kivétel használatánál azt kérdezték volna tőlünk a gabonatőzsdén, mint a gazdasági egyesületekben is, mit értünk ezalatt? Ma már — sajnos — mindenki tudja, hogy egy pár év óta a szárazság, az árviz, a jég, a tüz és a hesszeni légy aratásveszélyeztető csapásaihoz odaszegődött társul a legveszedelmesebb pusztító elem: a czuczilizmus, a mely féktelenségévelés lelketlenségével képes lett volna egy egész esztendőnek becsületes munkáját illuzóriusá tenni. Hála Istennek, ebben az évben nem történt semmi baj. A magyar földműves munkásnép kigyógyult abból a szellemi és erkölcsi ragályból, a melyet külföldről plántáltak át hazánkba és veszedelmes ügyességgel igyekeztek azt nemzetünk talajában fejlődésképessé tenni. Ez a ragály pár esztendeig tartott nálunk és igen sok erkölcsi és anyagi áldozatot emésztet fel. A magyar Kánaán: az alföld, tudna e veszedelem ről sokat beszélni, de hát az Alföld most hallgat és csendes. Ez pedig nagyon jó jel. Ha a gazdanép hallgat, az mindig annak a jele, hogy dolgozik és hogy munkájának gyümölcse van. Gyümölcse pedig csak akkor van és lehet, hogy ha azt munkaerővel aratja le. És a munkaerő ez évben dicséretre méltó okosággal és az önmegtartóztatás nagy erényével állott az áldásthozó természet munkálatába. Kettős czélt szolgáltak és értek el ez által. Munkaadójuknak lehetővé tették, hogy befektetett tőkéjük gyümölcsét élvezzék és hogy a legraisabb és legszolidabb foglalkozás, a föld müvelése, ne kerüljön a koczkázattal járó, problematikus foglalkozások közé. Ezzel párhuzamosan megvédték önmagukat is attól, hogy a dologkerülő, izgató elemek karjaiba hullva, önmagukat és családjukat biztos veszedelembe kergessék. A magyar parasztnép, hajlott egy ideig a bevándorolt nemet izgatok szavára. Szerencsére csak rövid ideig. Már ebben az évben a magyar paraszt tetteivel felelt a német proletároknak és e tetekkel azt felelte nekik, hogy a legnagyobb életfilozófia Le ben und leben lassen. A békés és kölcsönös méltánylás alapján végbement aratási munka sikerének dicsősége első sorban az országbéke szellemét s közvetlenül ezután a fóldmivelési kormányt illeti meg. Az 1898. II. t.-cz , az úgynevezett munkástörvény, bármennyire is izgattak is ellene a léha dologkerülők, ez a törvény — különösen ebben az esztendőben már — fényesen bevált. A józan, becsületes földművesek ezrével váltották ki munkásigazolványaikat és békés, hűséges munkájukkal jelentékenyen hozzájárultak ahhoz, hogy ez évben a gazdasági rázkódtatásnak megingató keserveit elkerülhettük. Dicséret és elismerés illeti meg őket. Ismét fényes bizonyíték a jobb útra térés ama, immár világszerte ismert ós elismert igazság mellett, hogy a magyar parasztnál nincsen érettebb és józanabb munkásnép a világon. De elismeréssel kell kiemelnünk a földbirtokosok és bérlők megtartását is. A vagyoni érdeknek a mások jogos igényeivel való összeegyeztetése mindig első föltétele volt és lesz a békés fejlődésnek. Helyesen tették a föld urai, hogy a munkások nem az agitátorokban, hanem ő bennük találták fel érdekszövetségeiket. Ez a szellem, ez a megbecsülése a munkaerőnek vezesse őket tovább is, akkor nem lesz baj és az aratás megtörténhetik mindig ezentúl is minden hatósági beavatkozás nélkül. Mivelhogy ebben az évben csöndes aratásunk volt, nem kell azt gondolni, hogy Magyarországon a szoczializmusnak nincsen talaja. Az előző évek tanulságai arra mutatnak, hogy ha e tanoknak állandó talaja nincsen is, de egyideig megél ez nálunk éppen ugy, mint az exotikus növény, hajói táplálják. Ennek a veszedelmes növénynek táplálékot az elégületlenség ad. Oda kell tehát hatni ezentúl is, hogy az elégületlenség alól minden támasz ki legyen rántva. Politika a kánikulában. A „Békésmegyei Közlöny" fővárosi tudósítójától. (S.) Inter srma eilent Musae. Dehogy 1 a politika boszorkánykonyháján mindég főznek, még mikor nincs is otthon a gazda. A mint tudnivaló, ilyenkor játszanak az egerek. Őszszel a politika azzal kezdődik, hogy Horánszky Nándor belügyminiszter lesz. Államtitkárok: Gullner Gyula ós B u j an o v i c s Sándor. A trójai falóból az őrtég lassan-lassan előkerü

1, csícsergik az Erzsébet-téri verebek, vagy inkább a békétlenkedő honatyák. Künn a társadalomban amezei munka s a fürdői szórakozás mellett is élénk ér deklődéi nyilvánul a közügyek iránt. Es az egymást keresztező sokfele eszmekörből különösen két irány Lontakozik ki. Ezeket a jelszavak szerint, röviden igy lehetne kifejezni: külön vámterületi agitaczió, belreformok sürgetése. Minden egyéb e kettő, mint központ körül forog. A közjogi ellenzék mér többször, utoljára a czik'us bezárásakor is kijelentette, bogy üres idejét arra használja, hogy a köívéltmenyben az önálló vámterület érdekében lehető szóles körű mozgalmat indítson. Hogy azonban erre jól választotta-e az időt éppen most: e fölött megoszolnak a vélemények. Először is a közvélemény épp most lélegzett fö', hogy az ide vágó kérdések fölött valahára lezárhatta az aktákat. Újra elől kezdeni mindazt, a mivel éveken át egjontraktáltuk, anynyi, mint : szándikosan csömörnek kitenni. A társadalom örül, hogy ez ügygyei legalább egyidőre végzett s főleg, hogy jól végzett és érdekeinket minden eddigi ki„BékésmegyeiKözlönytárcá ja" Aranybaba. Irta : Bartók y Mariska. I. — Csókolom a kezedet, ma ohére cousinel Udvarias, langyos hangon volt mondva, ugy, hogy a leány minden vére az arczába szállt, lángpiros lett. csak azt nem lehetett tudni, a szégyentől vagy a gyűlölettől. Ezen gondolkozott Góth Tamásné is. a mint az ablaknál, a nagy karszékből nézte a jelenetet. A dohányió hüvöa levegőjét a Góth László havannahja kékes ködbe borította, a mint elegáns hanyagsággal szinte besüppedt a széles, török kerevet sar kába. Benn is csak olyan mondva csinált hűvösség volt; künn pedig olyan rekkenő, hogy ezt a homályos, fénytelen levegőt is bátran tikkasztónak lehetett mondani s lankadttá lett benne a teát, szellem egyaránt. Elfojtott ásítás szakította meg a csendet, mely a László ajkáról röppent el. A leány, ki a szoba ellenkező oldalán ült, zajtalanul felállt és pár pillanat múlva egy karcsú, hamvas ponárban, zöldesen csillogó jeges limonádét tartott a férfi elé. Erre szólt a köszönet. A leány gvor san ment ki, apró, szinte futó lépteit lehetett hallani a visszhangos korridoron végig; aztán csendes lett minden. — László, hogy lehetsz ilyen ke gyetlen ? — Csendes volt a hang, de va lami reigő fajdalom, vádolás volt benne. — En ? — kérdezte a férfi csodál kozva, — anyám, én? — Te, fiam I — Miért fitymálod ezt a leányt ? . . . Előzékeny hozzád . . . — Mert már meguntam a limonádét ... a leányokban ifi. Ingerült, szinte dühös volt a felelet s az asszony elhallgatott, mint már any nyiszor, mióta a fia önálló ember. De ez a hallgatás c?ak arra volt jó, hogy tovább gondolkozzék azon a jele neten s ezen az eleten, a mi a nagy udvarházban folyt. Keserű gondolatok vol tak. Mindig ideális asszony volt, abból a fajtából, kik nem söprik ki a poézist a tollseprővel a szobájukból • léhaságokkal a lelkűkből. Régimódi, gondol kozó asszony, ki a férjében a férfit imádta s nem a gavallért, a ki p«dig tán csak annyira értette meg az asszonyt , hogy megtudta őrizni a fensőbbségét vele szemben. S az asszony a fiában is tán ceöpp kora óta a férfit látta, nevelte, dó delgette s bálványozta. S az eszes, szép fiu tényleg egyetlen örököse volt a szü löknek. Szépségét s különös dallamot, olvadó hangot örökölt az anyjától s egy nagyon piczi poézist, a mennyi éppen érdekessé tudta tenni, hatalmas alakját, tiszta jellemét, a mi apai örökség volt, az ötezer holdas sima-tanya mellé. Csak tanya volt, nagy-nagy viszhangos szobákkal, széles, fehéroszlopos korridorra), verestéglá? terászszal. Régies volt minden, tán azért illett ugy bele a nagyasszony jóságos arczával, szelid hangjával, régimódi tervetgetéeeivel. Mert a nagy karszék mélyében igen édes verőfényes tervek forogtak a fekete csipkés, széles ezallfgu, fejkötős fejben. Es e terveket, ha nemcsak asszonyi lélekkel, de emberi .kézzel is meg lehetett volna rajzolni, devise-nek kellett vón' irni rá : László. M"rt e tervezgetés és reménykedés arany pókhaló.-zilai ebből indullak ki; majd ha László . . , majd hogy ha haza jön . . . megházasodik ... de tovább nem beszélt senki. Pedig mennyit tudott volna a manyasBzony. Majd, ha László megházasodik, ha elveszi Klárát, a cousinet, kit a nagyasszony nevelt, csepp kora óta, mióta a Ceegényi Adfm nép feletége hhtmjt nagy, bánatos szemét, hogy azt soha ne nyissa fel többé. Ott nőtt fel a házban s tán éppen ezért ritkán látta Góth Lászlót és ez talán őt soha. De, mégis egyszer. Mikor a nagyasszony szelíden, szinte félve beszólt a a leányról a Góth Lászlónak észre kellett venni, hogy a szép fehér aroz rózsaszínre válik az ő tekintetére 8 megremeg a batisztrubás karcsú termet. A fehér batiszt, a rózsaszínű Bzallag, a nehéz, sima fekete hajfonat, mintha minden uj lett volna; eddig nem látta és ugy találta, hogy a látása nem ÍB valami szörnyű. Nem soká tartott ez; ugy vá ratlanul, egyszer egy hűvös őszi estén, mikor a nyár legfájóbban búcsúzik, az ő színes, illatos virágaitól, eszébe jutott a Helmer Andrea budoárja, cseresznyepiros selyem blúza, ragyogó, bodroB szőke feje, a téli esték, a bársony függönyös, illatos bizarr — lányszobában s ugy érezte, hogy a nagy udvarház egy óriási börtön, sima fehér falaival, fehér padlóival, fehér függönyeivel • fehér asz szonyaival. — Egy kis szín, egy kis meleg kell — gondolta B aztán elment hideg búcsúzás után, de mikor visszajött, lázas volt és ideges, míg vegre elmondta az édes anyjának a nagy boldogságát. Es a nagy fehér szobában, halványra vált arczczal hallgatta a nagyasszony. Nem igy tervezte. — Es csodálatos asszonyi félelemmel, mintha egy szép, aranyhajú daemon szállt volna, színes, uszályos ruhájával, a fehér tiszta levegőben s mint ha a fény, a szinesség mindent elsöpört volna, a mi valaha csak fehér volt. Es meg volt a nász. — Góth László elhozta a feleségét, Helmer Andreát s a sima tanya udvarháza kastély lett elegáns szobákkal, melyben kevés volt a fehér, d« sok-sok 8 vör3*. Szép biborbársony, cseresznyepiros selyem, meg gránátsxin brokát és ezek mind szövetkeztek, hogy fehérebbnek mutassák a Góth Lászlóné papirosfehér, szép arczát, aranyosabbnak göndör Bzőke haját. Csak kettő maradt fehér : a Csegónyi Klára batist ruhája, meg a lelke. — Hát honnan tudhatná Góth László, hogy az én szivem meghalt akkor, mikor az övé feltámadt ? Hát honnan tudná Góth László, hogy ugy szerettem, mint az Isten ? I Helmer Andreát szerette, az is öt, hát boldogok lettek, mert az lett volna mindenki, a kit Góth László szeret .. . Es hogy tud szeretni I Milyen mélyen, igazán 1 Látszik a szeme sugarán, látszik az ajka mosolyén, hát még a ki hallja is az ajkairól, milyen boldog lehet. Es a fehérlelkü leány bágyadt szemeit elvakította a sugárzás, a szinesség, mi Góth Lászlóné szeméből, hajából, ru hójából áradt ki és ugy érezte, azokat teremtette az Isten egymásnak. Es mégis nagj on fájt a szive. — Mert önző vagyok, — gondolta, — rossz és lelketlen, mert irigylem a más boldogságát. Hát nem elég, hogy minden nap látom, hát nem elég, hogy minden nap hallom a hangját, hát mit akar az én tehetetlen szivem ? 1 És örök önváddal és örök boldogtalansággal a szivében, gyötrödött órárólórára. Elleste a gyöngéd szavakat miket azok váltottak, elismételte ezerszer s síinte kéjelgett ebben a remény nélküli szenvedésben, melynek nem lehetett megváltása. Es a sok szenvedés, a rejtett bánat, nem fakította meg lelke fehérségét, ez volt tán az ereje, bátorsága, hogy napról-napra szemben állt az elérhetetlen boldogsággal. Es Góth László lelke mintha bevilágította volna a Csegónyi Klara egyedülvaló éjszakáit, mintha elűzte volna ez a fény — a mit csak a íeánylélek ál-, modott — a rémeket, melyeknek néha három fejük is van I szerelem, irigység, bosszú..