Békésmegyei közlöny, 1899 (26. évfolyam) július-december • 53-76. szám
1899-09-21 / 76. szám
XX TI. évfolyam. 76. szám. BEKESME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/ 4 sz. (Zsilinszky-féle ház) a hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. ' Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 frt. — Félévre 3 frt. — Negyedévre 1 frt 60 kr. — Egyes szám ára 8 kr. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza £91/ 4 sz. (Zsilinszky-féle ház) hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 26 kr. Osztrákok. Harmincz esztendőnek strucczpolitikája szülte az osztrák állapotokat. Taafe, az osztrák Tisza Kálmán, a napról-napra váró megalkuvás politikájából éldegélt. Alatta fejlődött ki az az irány, hogy a tartománygyülésen egyre tarkább belkormányzati axiómákat állítottak föl. Aztán Ausztriának egységes tagozata nem volt soha se nyelvileg, se földrajzilag. Bizony bajos a németek nyelvi supremácziójáról beszélni, minekutánna az egységes Németország megszületett Hozzá az osztrák nemzetiségek a szláv faji erőnek kiválóságai: a csehek és lengyelek az első sovén nép az európai kontinensen. Nem az a sovén, a ki tüntet, de clZ, 3j mely dolgozik és nemzeti nagyságát az igaz, a legbiztosabb tényezővel szolgálja: a munkával. Csehországot a tudatos munka, a cseh nemzeti szellem nagygyá tetiék és mi sem kelletett az osztrákok veszedelmére, minthogy a csehek körében vijegeczedett a nemzeti követeléseket bámulatosan és szívósan követelő uj csehek pártja, mely csakhamar politikai téren átvette a vezetést s Badenitől kicsikarta a nyelvi'GndeiOiGkcí. Azt hinnők, mikor a németek négy év óta a fogukat vicsorgatják e rendeletek ellen, a csehek egyelőre ki vannak békülve politikai sikereikkel ? Dehogy! Evés közben jön meg az étvágy, mondja egy franczia közmondás s a csehek az autonómia kiszélesedését akarják. Tehát még többet követelnek, bizonynyal azért, nehogy valami kompromisszumos tárgyalás a mostan élvezett politikaijogokból elnyessen egy kicsinyt Ilyen körülmények között egy garasára értéke sincs annak a mozgalomnak, hogy pártközi konferenczia hivassák egybe, mely megállapítsa a kereteket, melynek kijelölése mellett a normális parlamenti tárgyalás megindulhatna A csehek azonban egyszerűen megakarják tagadni a békekonferenczián való képviseltetésüket. A németek, is nemkülönben Lecher, a kit 18 óráig tartó nagy obstrukeziós beszéde következtében ismerünk, Mödritzben vasárnap tartott beszédet, a melyen élőhalottnak jelenti a képviselőház volt elnökének, az uj osztrák békeangyalnak, Fuchsnak békítési kísérleteit. Béke csak akkor lehet Lecher szerint, ha a parlamentet összehívják, ha a nyelvrendeleteket megszüntetik, ha uj nyelvtörvényt alkotnak Ha Ausztriában békében akarnak élni — mondja Lecher — a németekkel, a kormány néhány nap alatt rendes ál.apotokat hozhat létre és nem szükséges, hogy a különböző pártvezérek oly sokszor emlegetett programmjukat most ismét „szabadkezű" konferenczián elmondják. Képzeljük el — úgymond dr Lecher — ezt a konferencziát: Összegyűl a képviselőházban. Tanácskozik a képviselőház elnökének elnöklése mellett. Tagjai képviselők, sőt az egyes pártok által megbízott képviselők. A konferenczia tehát olyan volna, mint a parlamentnek egy bizottsága, ettől azonban különbözve abban, hogy mig a bizottság a tagokra nézve kötelező határozatokat hoz, addig a konferenczián hangoztatott vélemények senkire nézve sem kötelezők. A konferenczia tehát szimbolama lenne az osztrák parlamentnek, olyan,' a hol szabad egy kicsit beszélhi, de határozni nem. Ha a vakáczió nagyon sokáig tart, akkor a gyermekek elkezdenek iskolásdit játszani. Általában pedig odaát az a vélekedés: olyan a Thun kabinet, mint a várandós asszony. Nem halhat meg addig, mig gyermekét a világra nem hozta, de akkor aztán megy. Thunnak is meg kell csinálnia a békét, akkor aztán megy. Előbb nem halhat meg. Mára jelzik, hogy a 14-ik paragrafus alapján életbeléptetik a kiegyezési törvényeket Ausztriában, nálunk pedig megjelenik a szentesítés a hivatalos lapban. Mi lesz most már, midőn Gulochovszky kísérlete befagyott ? Ma már tisztán áll, hogy az osztrák nyelvrendeleteket vissza akarják szívni, helyibök a nemet pártok által is elfogadható nyelvtörvényt igtatni, ezzel a németek nagy sérelmének túlnyomó részét orvosolni, a reichsrathot pacifikálni, a kiegyezéshez szükséges „teljes alkotmányosságot" helyreállítani s lehető sürgősen megoldani a delegátióés a quota-kérdést. Csakhogy a mint föntebb kimutattuk, ez még jobban növeli a zavart. Azért Lajthán tul ki van adva a jelszó: ki kell egyeznünk, békét kell kötnünk, mert csak igy emelhetjük a kvótát Igy érkeznek el a béketárgyalások arra a dűlőre, a hol Széli Kálmánnak okoznak nagy fejfájást. Csakhogy mi az osztrák követelésekre azt módjuk, a mit Mária Teréziának a pozsonyi országgyűlésen a nemesek: — Eletünket és vérünket, de zabot (nagyobb kvótát) nem. Hiszen igy is roskadunk a terhek alatt. Mit akarnak még? — A választások tisztasága. A belügyminiszter a következő rendeletet küldte a törvényhatóságoknak : A képviselőválasztásokra vonatkozó 1899. XV. törvényczikk főczélja, hogy a választási visszaéléseknek és a megvesztegetéseknek elejét vegye. A kerületek szerint való szavazási renszer természetes következése, hogy a választók községeikből a választási urnához szállíttatnak. Ebből kifolyólag gyakran megtörténik, hogy az illető képviselőjelölt maga szállítja választóit a szavazáshoz. A választásokról intézkedő törvény megengedi ugyan ezt az eljárást, hogy azonban semmiféle visszaélésre vagy megvesztegetésre alkalom ne legyen és minden rendellenesség megakadályoztassák, a belügyminiszter utasítja a törvényhatóságokat, hogy különös tekintettel a helyi, közlekedési és választási viszonyokra, dolgozzon ki egy fuvarbérszabályzatot s azt az illető közgyűlési határozattal és esetleg a beadott különvéleményekkel együtt legkésőbb ez évi november elsejéig jóváhagyás végett a belügyminiszterhez fölterj eszsze. — Beszámoló. M e s k ó László dr., a békésiek népszerű orsz. képviselője szombaton délután érkezett. Török Gábor dr. pártelnök vezetése alatt többen fogadták választói közül. Földváron és Békésen az állomáson az elöljáróság üdvözölte, mely után első látogatását a városházánál tette, innen Z o 1 n a y Béla lakására, kinek vendége volt, kisérték el többen a képviselőt. Bokesmegyei Közlöny tárcája Hangulat. Siratok valamit, Keresek utána •— Elveszett a lelkem üagyogó szép álma. Nincsen szárnya többé, Nem vágyik az égbe, Nem köti, nem liivja Csillagok beszéde. Nem mond mesét néki Suttogó fa lombja, Hallgat a madár is Virágos bokorba'. Szépen irott könyvek Gyöngysoros betűje Megfakul, senkisem Olvasgat belőle. Siratok valamit. .. Nem siratom mégsem — Úgy érzem, az álmot Álmodom én ébren. Prigl Olga. Jo parthie. Óriási feltűnést keltett a Bátos Elek „Kalászszedés u-e. A tárlat megnyitása óta egyébről nem is beszéltek, mint erről a csodaszép képről. Meg is érdemelte, hogy foglalkozzanak vele. Az igazi müvészlélek fenséges egyszerűsége beszélt hozzánk a kép minden vonásából s amellett annyi tudás, hogy a fiatal festő egyszerre csak a legnagyobbak közé küzdötte fel magát. S a mi mégis legjobban tetszett a képen : jobban minden nagy művészi egyéb tulajdonságainál, az a hazai föld iránt való rajongó szeretet volt, a mely kiérzett az egész képből. Hiába vagyunk eleurópaiasodva, liiába adjuk a blazírt, nemtörődöm-embert, azért ott él minden magyar szivében, ha elrejtve is, ha eldugva is, a magyar földnek, a magyar népnek a szeretóse. Csak megdobbant a szivünk, mikor kiérezzük valamiből, hogy ezt magyar ember csinálta, magyar emberekkel, magyar embereknek. Szeretjük mi ezt a mi kis, szegény földünket, hiába is tp^adjuk, hiába is szégyeljük ! Káu még a ki falun gyermekeskedett, kinek egy csomó fiatalkori falusi emlék zsibongott a lelkében, az tudta még csak igazán élvezni ezt a képet, melyen csakugyan egy mélységes, mélyen átérzett magyar, falusi hangulat volt megórzékitve. Mindenki bámulta, mindenki csodálta, az én szemembe pedig köny szökött, valahányszor megálltam előtte. Hiszen az én falum vidéke volt ez, a Sajóparti lapos a Bükkel. Az a vidék, amelyet annyiszor bejártam mint gyermek, a gondatlan ifjúság boldogságával; mint ifjú, az ébredő szerelem érzéseivel s mint férfi, az eltemetett szerelem bánatával. Soknak volt tanuja ez a vidék ! Sokszor megríkatott, sokszor megvigasztalt. Es a kép alakjai, azok is mind régi, jó ismerőseim voltak. Akik ott odébb egy vonalban vágják a buzarendeket, meg az öreg, ránezosarezu vén parasztasszony, aki ott ült a nagy fűzfa alatt, fekete fejkendőjét a homlokába húzva, hogy a vakító nap, a melynek sugarai fehér izzásban ragyogtak le a hamvas, halványkék égről, hogy az ne sértse gyöngülő vén szemét. Ez az öregasszony volt a kép koronája. Alakot, minden rea 1'"™" 0" is, ennyi poézissel ós gyöngédséggel talán még nem is festett festő. Mintha imádkozott volna a festő, mikor a kedves arezot festette, hogy áld meg őt istenem tartsd meg őt nekem, ezt a szent jó öreg asszonyt, az ón édes anyámat. Mert az volt! Az öreg Bátosné, Eleknek az édes anyja. Ismerem jól a két öreg embert, obsitos Bátos Andrást is, meg a feleségét is, iszonyú nagyokat tudott mondani katona korából! Szegény öreg nem érte fia dicsőségét! Éppen akkor halt meg, mikor Eleket kivette a hatodik gimnáziumból ós hazahozta, hogy majd gazdát csinál belőle. Fóltelke volt az öregnek, abba akarta beültetni a fiát, hogy gazdálkodjék. — Legyen paraszt az ebadta, ha nem fog az esze! Pedig szerettem volna belőle különb embert csinálni, mint az apja. Kínlódjék a kölyök, mint én kínlódtam. Kapáljon, kaszáljon, legalább jól esik majd neki a fekete kenyér. De bizony Eleknek nem nagyon tetszett se a kapálás, se a kaszálás. Es alig hunyta le a szemét az atyja, fölszedte a sátorfáját ós megszökött otthonról. Szegény öreg parasztasszony sokat átjárt az anyámhoz panaszkodni, arra a semmirevaló, haszontalan, lelketlen kölyökre, a ki a helyett, hogy idehaza nekilátott volna a gazdálkodásnak, hát elment a világba csavarogni. Mindég szidta, hanem azért sirás lett a vége minden szidásnak. — Nem érdemli ugyan meg, hogy szeressen, de mit csináljak, akármilyen rossz is, mégis csak a fiam az a kuncsorgó, aki azóta talán el is veszett ! Mert az Isten levette róla a kezét ! Le kellett venni, a miért, hogy elhagyta az édes anyját. Es nem is hitt a fia leveleinek, amiket az eleinte Pestről, azután Münchenből meg Párisból irkált haza. — Hazudik, hogy jó dolga van, higyje el lelkem tósasszonyom, hazudik ! Éhezik, koplal, mint télen a farkas a Mátrában ! ml is sejtett az anyai sziv. Eleintén bizony farkassorsa volt a fiának! Később mikor a tehetségét észrevették és kezdís ték megbecsülni — akkor is csak annyiból volt jobb dolga, hogy a müncheni müárusuzsorások potom árakon összeszedték a dolgait, ugy, hogy meg volt neki naprólnapra az enni, meg az innivalója és a lakását is ki tudta valahogyan fizetni. Bizony nyomorúság volt ez az élet. Azaz, hogy az lett volna, ha müvószvóre nem vette volna könnyen az egészet. És ha nem ólt volna a lelkében kiirliatatlanul az a hit, hogy neki vinni kell valamire ! Hanem az anyjához egyre irta a leveleket, melyekben dicsekedett, hogy ilyen jól megy a dolga, olyan jól megy. Csak haza nem mert menni, mert félt, hogy a szomorúságát leolvassa az arczárói az édes \ anyja. Meg azután attól is félt, hogy hátha nem lesz elég ereje az anyai könyekkel | szemben és odahaza marad gazdálkodni, elparasztosodni, elzülleni. Csak akkor ment haza, mikor teljesen kifejlett tehetsége erőt adott neki az ellentállásra. Odahaza festette azután meg a „Kalászszedós"-t, tele a hazai föld szeretetével s a müvósz-ember rajongó lelkesedésével. Most azután, hogy a hir egyszerre szárnyra kapta a nevét s a kis ismeretlen ' f'ecstőcskóből egy csapásra nagy művészt csinált, kinek az arczkópe tele volt a képes I újságok ós a képéről czikkeket irtak a legkiválóbb kritikusok; most, hogy elvitte a | Szalon első diját ós a megrendelések egyszerre özönével érkeztek hozzá, elhatározta, hogy a dicsőség első édes kápráztató napiait odahaza fogja tölteni az édes anyjánál. Engem is hivott, hogy menjek haza vele. Szivesen mentem, mert érdekelt a i dolog, hogy mily hatása lesz az öreg parasztasszonyra a fia dicsőségének. Első nap nem mentem át hozzájuk. I Csak hogy beszéljék ki magukat, hogy örüljenek egymásnak! Másnap, mikor beléptem hozzájuk, az j öreg asszony zokogott az egyik sarokban-' ; Elek pedig nagyokat kaczagott.
