Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám

1898-09-11 / 73. szám

XXV. évfolyam. B-.Csaba,. 1898. Vasárnap, szepte

T (A ám. BEEGSMEGrY KOZLONT POLITIKAI es VEGY ES TARTALMÚ LAP. Szerkesztőségi: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 8 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szarv- á a 8 Kr. Előfizethetni: hely ban a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jőnevű fővárosi és külföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-félehá2 hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Expozé. Expozét, vagyis magyarán mondva, földerítését a pénzügyi téren való jövő szándékok és czéloknak, — minden miniszter mond, mikor a jövő évre szóló állami költségvetést beterjeszti. De mily siralmas expozéink voltak hajdanta. Kerkápolyi, Széli az ő nagy stylü szónoklataikkal a deficzit kaján ördögét takargatták. Pedig két ségtelen, hogy pénzügyminiszternek nem lehet abban parlamenti sikere, ha szépen s sallangosan beszél, hanem, ha ezeket mondhatja: — T. Ház! Tavaly balsikeres gazdasági esztendő volt. A mi gazdag és kimérhetetlennek látszó éléstárunk, a magyar Káneán sok helyen még a vetőmagra sem adott eleget s mégis állampénztáraink, a helyes pénzügyi politika eredményeként, feleslegeket mutattak ki. Jól tudom én azt, hogy az idén az országos csapás számba menő jégverés folytán milliókat kell leirni az adóból, de ha tavaly nem akadt föl államháztartásaink; nem íog felakadni jövőre sem. És igen realisnak tartom jövendő költségvetésünket, m«ly negyven ezer forint felesleget tüntet föl. Ez már siker. És napjában ezeket mondotta Lukács László pénzügyminiszter, a kinél simább, szóra készebb és meggyőzőbb szakminisztere nem volt az országnak. Az ő nyu godtsága, parlamenti előadása, fellépésének biztossága és világos előadása, régen kedves csemegéje azoknak, kik a Sándor-utczai törvény-alkotóház nagy embereit ismerik. Eddig a pénzügytan rejtelmes birodalom volt a laikus embernek. Maguk a szakemberek ugy eltudtak bánni a milliók rengetegeivel, hogy nem láttuk a fától az erdőt. Mióta Lukács László a pénzügyminiszter, aki Wekerle mellett nőtt föl, azóta megszoktak világos képét nyerni az ország pénzügyi helyzeteinek. Lakács nem rakja meg- beszédét sem ornamentikái részekkel, sem nem bástyázza el magát a szaktudós nehéz formulái közzé, hogy őt megérthessük, csak figyelem kell s hiába kisért az obstrukczió szele, őt meghallgatni, — hogy egy kissé alpári módon fejezzük ki magu'ikat —„mutszáj". Megtudjuk a pénzügyminiszter beszédéből, hogy jóllehet az uj törvények, melyek uj intézményeket alkottak és régieket fejlesztettek ; jóllehet természetszerű haladásuu k uj pénzügyi követelésekkel, uj kiadási többletekkel lépnek fel financziális életünkben, kiadási előirányzatunk az 1899. évre aránylag csekély emelkedést tüntet fel, mert igaz, hogy rendes kezelésükben a kiadási tétel tiz és fél millióval nagyobbnak terveztetik, de a rendkívüli kiadások viszont ez idénre előirányzottakkal szemben hatmillió forinttal kisebbek, ugy, hogy eltekintve a jövő évben a külön kölcsönnel fedezendő magyar államvasuti beruházási kiadásoktól költségvetésüuk kiadási tételei alig mutatnak jelentékeny emelkedést. A bevételeknek emelkedett előirányzása a helyes dénzügyi politika elveihez képest az 1897. évi eredményekre támaszkodik és gyakorlati alappal bir, de az emelkedés sziutéti mérséklettel vau felvéve, a mennyiben, főleg ez egyenes adóknál, mindig tekintettel vau az adózók fizető képességeire. A miuiszter azt kérte a képviselőháztól, hogy kívánatos lévéu, melyszeriut a költségvetést kellő időben törvényerőre emeljék, mert ez az ad^ minisztrációnak rendes menetét meg könuyitené s lehetővé tenué azoknak a megvalósítását is, melyek a költségvetésben kezdeményeztetuek, — igyekezzék szónoklásra való nagy kedvét határok közzé szorítani. Elintézendő lenne a valutának rendezése és befejezése. Mert a valuta nem a monarchiáuak — mondja a miniszter. — hanem a magyarok gazdasági életének legfontosabb előfeltétele. Igazat adott Apponyínak, hogy az országnak főbenjáró érdekei kívánják, követelik és parancsolják, hogy vége vettessék ama gazdasági bizonytalanságnak, a melyben az ország ma van Az obstrukció szele erősen kisértett ; de nem lehetett a férfias szavak értékét mesterséges uton gyöngíteni. Teljesitik-e a jóakaratú kérelmet a képviselők ? — ma megjövendölni nem lehet. Sőt ha jövendölgetni való kedvünk lenne, akkor azt mondanánk, hogy bajosan, mert a képviselőház viharmadarai helyezkedtek előtérbe és kitudja harcmodorukkal minő terményeket érnek el. Hogy január elsejére nem lesz megkötve a vám és kereskedelmi szerződés, az ma bizonyos. Hogy ebből mi következiK r az bizonytalan. A Körös hajózása. — A szarvasi értekezlet. — A Körös hajózása és ennek Szarvas város érdekében minél jobb kihasználása tekintetéből nagyfontosságú ajánlatot tesz az aradi ipar és kereskedelmi kamara utján Schlesinger és Polakovics budapesti cég. az ajánlat, mely az iparkamarához van intézve, a következő: A következőkben előadottakra bátorkodjuk az igen tisztelt kamara nagybecsű figyelmét fölhívni. A magyar kir. kormány illetékes közegeivel csak nemrég is kísérletekeit tétetett a Hármas-Körös hajózhatóságára nézve oly czóllal, hogy mikép lehetséges a Körös vizeket a kereskedelmi forgalomra alkalmassá tenni. A vizsgálatok eredménye s az elért tapasztalatok összegyüjtvék a magyar királyi kormánynál s a nézetek megegyeznek abban, hogy a víz bősége elégséges, illetve a meder nüm gátolja a Körös for galmi használhatóíágát, hanem igenis néhány oly körű m íny, mely útját szegte eddig annak, hogy a Körös kellőleg értékesíttessék, p^dig azt a néhány par.agiságában leledző konjunktúrát a fejlődő igényekhez mérten jóakarattal és szakértelemmel átalakítani lehetne, még pedig aránylag csekély anyagi áldozattal. Kereskedelmi értelemben véve pl. a Körös menti utak semmit érők, ezeknek jókarban való helyezése, azonkívül ujabb sinlerakásokkal a Körös partjának a fővasutakhoz csatolása eme vidék kereski ddlmének elsőrangú szükségkép jelentkezik. Nem lehet azonban a Körös vidék forgalmi szervezésiről a nélkül beszélni, hogy Szarvas város hivatása szembe ne tünj é k. Oda ke.lene irányulni az illetékes körök figyelmének, hogy ez a város a helyi vasutak központjává legyen, még pedig ugy, hogy a vasutak természetszerűleg a szarvasi közraktárakat érintsék. E zünkbe jut itt Nagy-Becskerek, mely magába gyűjtvén a helyiérdekű vasutakat, egyszersmind az egész Bánság termekeinek nagy részét közvetíti ; midőn a vasutak szállítmányát a Béga vizén továbbítja. Szarvas predestináltnak látszik arra a föladatra, mely Becskereket már eddig is a termény kereskedelem oly eleven piaczává tette. Szüks eges lenne továbbáSzarvasonsza),B6késmegyeiKözlöny

ntárcáía. Szeptemberi éj. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája. — Szeptemberi éj vaD. A hold sugarai nem a nyár, illatot terjesztő balzsamával telve áradnak szót, hanem az ősz köze lót sejtető hüsös szellőt hozzák. Itt ülök most is magamban, mint már oly rég óta, ha eljön a szeptember; és emléked sohasem oly élénk, a messzeség, mely elválaszt tán sohasem oly fájó. Mintha a hold hüs sugárai enyhíteni igyekeznének mély szenvedéseim. Akkor is szeptember volt. Emlék szel-e még ? Mintha most is érezném forró arezod közelségét, mintha most is ott égne ajkamon tüzelő csókod. Ölelő karod lávává változtatta bennem a vért, mely mint a gátot sodró ár, fákezetlenül tombolt bennem. Lázas agyamon a merészebbnél merészebb tervek száguldoztak keresztül, de ajkamra nem jött szó. Mintha a gyenge rezgő falevelek beszéltek- volna rólunk, elmondva, hogy szivünkben igaz, végtelen szerelem lakik. Öt év telt el azóta, telve nyomorú sággal és az élet küzdelmeivel. Hányszor, elcsüggedtem a létért való küzdelemben, hányszor állottem az örvény szélén, mely eltakar mindent és örök pihenést nyújt. De neved szivemben, talizmánként hord tem mindenütt: a te bájos arezod, a te ezöghajad volt vigaszom a bánatban, biztatóm és munkára serkentő angyalom. Most, hogy mint meglett férfi hazajöttem, megállok kis kaputok előtt: érzem, szivem mily hevesen dobog, érzem, mint szökik a vér fejerpbe s félénken bár, de mámorosan nyitok be hozzátok. Oh bár soha ne értem volna meg e perczet, bár elnyelt volna a zajos töm keleg, hogy ne óreztem volna, mi az az első csalódás, Azt hittem a föld megrendül alattam, azt hittem elveszteUem érzékeimet s a mit hallok, látok, csak egy b8teg ugy képzelt hallucinatiója .. . Gsak akkor tértem magamhoz mi kor künn voltam az ulczán. Anyád kíméletesen tudatta velem, hogv te már „méltósá703

u asszony vagy. Fanyaran mosolyogtam, s szánalomra méltó terem tósnek éreztem magam, hogy is mertem ón, szegény koldus, te reád, a „méltóságos" asszonyra tekinteni. Kep/.eletemben ott látlak házadban, körülötted az udvarlók egész hada, mindenkihez van egy bájos mosolyod, mindegyiknek juttatsz egy barátságos szócskát. Tán engem is, mint egykori játszótársadat szívesen fogadnál ; de minek, mikor ez nekem szí vem vérébe kerülne Az ilyen magam fajta emberek igen önzők, ha nem is vagy jelenleg az enyém, mégis büszke vagyok ós ámitom magam, hogy múltban enyém voltál. Mint a fukar előszedi rejtett aranytekercaeit és titkon örvend a csillogó fémnek, ugy örvendek ón a te régi jó emlékeidnek. Szeptemberi éj van megint. Mintha egy láthatatlan erő vonszolna kis házikótok elé. Megállok. Ott látom a kis padot, te ülsz ott s melletted ón vagyok, átkaroljuk egymást s szólanul egy közös pontra, a messzeségbe tekintünk. A fényes hold reánk önti sugarait, s a te fejecskédet Glóriaként övezi. A fákon ái könnyes, hűvös szellő vonul, megreszketve a fák leveleit, s ezek is súgják fülembe, azt, hogy szerelmünk igaz ós végtelen . . . De hát meddig tart ez álom? . . Sas. Apró emberek. — Vázlatok, irta: Serao Matild. — Mialatt a szőke mamácska nyugodtan himezgette egy ingecske szegélyét s Marió a szőnyegen heverészvei tarka katonákat vagdosott papirosból, hirtelen a mosolygó arczu fiatal apa lépett a szobába ós igy kiálltott: — Gyere fiacskám, kérd meg a mamát, hogy öltöztessen fel, elmegyünk sétálni. A mama ki«é tágabbra nyitotta a szemeit, de nem mozdult. Marió felugrott, kis karjaival átölelte apját, hozzá dörgölődzött a örvendezve kiabált : — Ó kedves, jó apicskám 1 Drága apácskám ! — Jöjj Tekla, öltöztesd fel Mariót, mert maj 1 későn lesz. — Csakugyan el akarod vinni sétálni I kérdé a nő meglepetve s helyéről nem mozdulva. — El; képzeld csak, két órai szabad időm van, valóságos csoda 1 Úgyis ritkán sétálhatok a gyermekekkel 1 — Ha a Pincio felé mentek, ott megfázik. — Nem megyünk a Pincio felé — ugy-e. te kis hamis, nem sokat törődsz te a Pincióval ? — Nem apuskám, csak veled mehessek — ha anyuska rám adja a bársony ruhámat. — A vár melletti mező ilyenkor nedves, jegvzó meg az anyja. — Nem megyünk mi a mezőre, ugy-e nem, nem akarod, hogy együtt sétáljunk ; féltékeny vagy ugy e ? — Eh mit, mondá a nő s a vállát vonogatta. S most már csendesen, kedvetlenül felkelt, minden sietség nélkül járt kelt kinyitogatta a szekrényeket, a fiókokat, a nélkül hogy megtalálta volna, a mit kere e t s elkezdte Mariót öltöztetni, Mario egy ingben mereven ült az ágyon rugdalózott, kapálódzott a lábacskáival, mialatt a harisnyára és czipőre várakozott; játszott az apjával, majd végig hevert az ágyon, hagyta magát csiklandozni, kaczagott, összecsókolta a a szép apácskát ugy hogy szintén kacagva az is egészen belemerült a játókba. Harisnyahuzás és czipőgombolás közben s mialatt a ruháját begombolta, szőke mamája többször odahajolt a kicsike nyakához, mintha titokban valamit akarna neki mondani. Da a papa mindig ott lábatlankodott s mosolyogva várt. A kedves mama végig roszul gombolta be a kis ruhácskát s újra kellett kezdenie. Marió türelmetlenségébenremegett, forgolódott, fészkelődött; de a papának már a fejéa volt a kalapja s a mama már csak egy zsebkendőt keresett Mariónak. — Majd oda adom neki az enyimet, ha szüksége lesz rá. — Nem kell ; apuskám menjünk. — Ne végy neki játékszereket, súgta halkan anyuska a papának. — Nem veszek, ne félj. S aztán az 'anyuska egy forró csókot nyomott kis fia homlokára, mintha ajkaival akarna ismeretlen nyelven beszélni hozzá. Kiment az előcsarnokba s onnan nézett az apa és fia után, amint azok ugrándozva ós tréfálva haladtak le a lépcsőkön. — Marió 1 kiáltott utánuk. — Mit akarsz anyuska? — Mondok valamit. — Mond meg onnan felülről anyács káml